Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-28 / 23. szám
1979. január 28. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Á jó dohány ÁTVÉSZELT MÁR NÉHÁNY VÁLSÁGOT a szabolcsi dohánytermesztés. Legutóbb három éve, egy megyei tanácskozáson került szóba, hogy gyökeres változtatásra van szükség. A változás megtörtént. Az ősi szakma gyakorlásában egyre kevesebb a hagyományos, és egyre nagyobb szerepe van a kemikáliáknak, gépeknek. Általánossá vált a fóliasátras palántanevelés, a gépi ültetés és törés, a Sirokkó-kamrás szárítás. A fejlődést gyorsította nagyüzemeinkben az iparszerű termelésre történő átállás is. A megyében az elmúlt év végéig egy termelési rendszer, valamint egy dohánytermesztési társulat működött. Mindkettő kedvező hatással volt a termelés korszerűsítésére, a termésátlagok növelésére. Újabb változás most, hogy a közelmúltban egyesült a nyírségi dohánytermesztési rendszerrel a Felső-szabolcsi Dohánytermesztési Társulás. Így az iparszerű termelésben 1979-ben 5600 hektár területen 46 mező- gazdasági üzem, — állami gazdaság és termelőszövetkezet — vesz részt. Tagjai a rendszernek a nyíregyházi dohányfermentáló, a Debreceni Dohánykutató Intézet és a Dohányipari Tröszt. Az egyesülés után több lesz a dohány? A válasz egyértelműen lehetne igen, de a fejlesztés nem ennyire egyoldalú. A dohány az az ipari növény amelynél — korábban és most is — a legalapvetőbb követelmény a minőség. A mezőgazdasági üzemeknek ahhoz, hogy gazdaságosan termeljenek, nem feltétlenül tizenöt mázsás átlagtermést kell elérni. Lényegesebb a rekordnál a minőségi arány javítása. A korszerű dohánytermesztést a termelési rendszer üzemeinél 1979-ben, a már meglévő kilencven Balthes-kombájn, valamint az 530 Sirokkó rendszerű szárítókamra biztosítja. Hozzájárul még ehhez az 1979-re tervezett fejlesztés újabb 16 Balthes-kombájn- nal, valamint 40 szárító- kamrával. A technikai felszereltség elegendő — ha az időjárás is kedvez — az átlagtermés növeléséhez. A minőségi dohánytermelés viszont a technikától függetlenül emberi kategória, a meglévő technológia következetes alkalmazásával. MIÉRT FONTOS A MINŐSÉG? A dohánytermelők, mezőgazdasági üzemek jól tudják, hogy a minőségi termelés nem csupán a dohányipar érdekeit szolgálja. Elsősorban üzemi érdek, mert a termelés jövedelmezőségét nagymértékben a leszárított dohány minősége határozza meg. A dohányátvételnél a kialakított átvételi árak ma kedvezőek, hiszen egy mázsa „A” minőségű dohányért a termelőüzemek 9 ezer forintot kapnak. A gond az, s erről a dohánytermelő szakemberek tudnak, hogy Szabolcs- Szatmár .megyében jelenleg a megtermelt dohányból az „A” világosrészarány mindössze 5,1 százalék, a „B” világosé 29,1 százalék. Az is tudott, hogy a termőterületen a dohányszárakon a termés több mint 60 százaléka „A”, illetve „B” minőségű, de a szárítás szakszerűtlensége, a rossz kezelés a végtermék értékét lerontja. Ilyen alapon érthető és helyeselhető a megnövekedett dohánytermesztési rendszer legfőbb törekvése, hogy a minőség javításában a mennyiségi növeléstől nagyobb léptekkel kívánnak előbbre jutni. Különösen vonatkozik ez a hevesi fajtákra, amelynek részaránya az 5600 hektárból 3450 hektár. De vajon adottak-e ehhez a feltételek? A KORSZERŰ SIROKKÓ- SZÁRÍTÖK a minőség javításához már eleve jó lehetőséget kínálnak. Szükséges viszont, hogy ezekhez a berendezésekhez hozzáértő szakembereket képezzenek ki. A szakemberképzés évek óta tartó folyamat, de gondot okoz, hogy dohányszárító kamrakezelő-képzés az egész országban nincs. Szükség lenne rá. Addig is, míg ez megoldódik, a rendszerközpont házitanfolyamokon képez ki betanított munkásokat. Kínálkozik a minőség javításához egy újabb lehetőség, egy okos újítás alkalmazása is, amelyet tavaly Máriapócson már kipróbáltak. Az újítás, az úgynevezett automatikus rezsim-vezetés lényege, hogy a szárítókamra hőmérsékletét műszer szabályozza és a szárított dohány „A” minősége a húsz százalékot is elérheti. Az újítás által nagymértékű energia is megtakarítható. A dohánytermesztés a rendszergazdaság és a társulás egyesülésével új szakaszhoz ért. Előnye teljes bizonyossággal csak több éves munka után értékelhető. Ami biztos; az egyesülés már most a fejlődést szolgálja azzal, hogy a rendelkezésre álló szellemi kapacitást, technikai erőket a gazdaságok jobban hasznosíthatják. Javul a szolgáltatás minősége is. Alapot szolgáltat ehhez az új jogszabálynak megfelelően átdolgozott új társulási szerződés. Eszerint a tagszövetkezetek egyszeri fizetéssel járulnak hozzá a fejlesztési alap létesítéséhez. A FEJLESZTÉSI-ALAP, amit most először képez a dohánytermesztési rendszerközpont, mintegy 3 millió forint. Nem nagy ösz- szeg, de ahhoz elegendő, hogy a szolgáltatás köre bővüljön, a szervizhelyzet javuljon. Ez is fontos része a mennyiségi, minőségi termelésnek. A dohánytermesztésben bekövetkezett változás sok jóval kecsegtet, s remélhető, hogy a kívánt eredmény nem marad el. Seres Ernő Ember a gáton S zabó András tiszabecsi lakos, negyvenkét esztendeje választotta örök társául a Tiszát. Édesapja is ugyanitt vigyázta a folyót, s András fia követte őt a gátőri poszton. — Gondolom, a negyvenkét év alatt volt alkalma megismerni a folyót. — Alkalmam volt — mondja Szabó András, a gátőri lakás hivatali szobájában, amely félig-meddig a lakása is. — De a Tiszát megismerni ... ? Az lehetetlen. A Tisza mindig más, én még sohasem láttam egyformának. Más tavasszal és más ősszel, más éjszaka és más nappal, más hajnalban és más alkonyaikor. Annyit azért megtanultam, a Tiszát nemcsak szeretni, tisztelni is kell. Mert a Tisza tud nagyon goromba is lenni. S ilyenkor vigyázni kell, mert könnyen baj érheti az embert. — Szokott félni a Tiszától? — Néha, de inkább csak tisztelem. Tudja, hányán ráfizettek már arra, hogy játékszernek tekintették a folyót? Különösen az idegenek, akik először látják. Mert úgy első látásra, tényleg jámbornak tűnik. De ha megbolondul! — Gyakran rakoncátlankodik? — Gyakran. De ézen nem is lehet csodálkozni, hiszen ez a szakasz a Tisza felső folyása. Szinte órák alatt teljesen megváltozik. Van úgy, hogy egy nap alatt három métert is árad. Persze, a legtöbbször ki tudjuk számolni, mikor várhatjuk az áradást. Ha a fejünk fölött keletre tartó felhőket látunk. Tudjuk, két nap múlva, vagy még hamarább hozzánk ér a „nagyvíz”. — Hogyan telik el egy napja? — Vegyünk egy olyan napot, mikor csendes a Tisza. Március elsejétől október elsejéig naponta kétszer kell leolvasni és jelenteni a vízállást. Reggel hét, és este hét órakor. Késő ősszel és télen, reggel nyolckor és délután négy órakor ismétlődik ugyanez. De emellett még rengeteg feladatom van, többek között mérnem kell a csapadékot, a hóvastagságot, a hósűrűséget, a jégvastagságot, a vízhőmérsékletet. Ezeket mindennap jelentem a szakaszmérnökségnek, akik aztán továbbítják többek között a rádiónak is. — Mi a helyzet, ha elrendelik az árvízvédelmi készültséget? — Akkor már jóval nehezebb a dolgom, hiszen éjjel-nappal, kétóránként jelenteni kell a vízállást. Bizony, akkor nem sokat alszunk. De ilyenkor besegít a feleségem is, mikor már nagyon fáradt vagyok, ő ellenőrzi a mércét. Tele vagyunk kutyákkal, s éjszakánként azok kísérik a folyóhoz. — Mikor volt a legveszélyesebb a helyzet? — A hetvenes árvíz idején, amikor 680 centiméterrel tetőzött a folyó. De komoly volt a helyzet most szilveszter éjszakáján is. Harmadfokú készültségre volt szükség! hiszen a vízállás itt Becsnél, meghaladta az 560 centimétert. Szerencsére az ilyen esetek ritkán fordulnak elő, különben azt szokták mondani, az árvíz rosszabb mint a tűzvész. Hiszen a tüzet el lehet oltani könnyen. De ha árvíz van! — Látta már más vidéken is a Tiszát? — Hogyne láttam volna! Záhonynál, Tokajnál, Szolnoknál. De sehol sincs olyan szép, mint mifelénk. Nyolc és fél kilométeres szakasz tartozik hozzám, innen Becstől egészen Csécséig. Hányszor végigjártam már, és mindig örömmel mentem! — A családban lesz folytatója a vizes mesterségnek? — Nem lesz, már van. Az idősebb fiunk Mátészalkán technikus, a vízügynél. Szabó András negyvenkét esztendős vízügyi szolgálat után, 1979. január 1-én nyugdíjba ment. A Tiszához azonban hű maradt, ezentúl sem múlik el nap, hogy meg ne nézné majd öreg barátját. Balogh Géza EGY KABÁTÉRT - HÚSZ FORINT Tempó a divat szerint A varrógépek halk, monoton zúgása elvész a Nyíregyházi Divatruházati Vállalat hatalmas munkacsarnokában. A hosszú szalagot karácsony előtt megszakították, mintha elvágták volna. így kevesebbet „utazik” a ruhának való anyag és a késztermék, mert kisebb a távolság az egyes munkafolyamatok között. Hasznosnak bizonyult a munkaszervezés a csarnokban. Az átszervezés, a javuló munkakedv és a szakmai tapasztalat megszerzése pénzzel is mérhető: öt évvel ezelőtt egy átlagos kabátot itt 40 forintért állítottak elő, most egy ilyen kabát munkabére 20—30 forint között ingadozik. „Mindnyájunk érdeke..." A szalag végéről különböző női kabátok és ruhák kerülnek a vasaló alá, majd a „végmeóba”. A divatos és tetszetős termékek nagy része az NSZK-ba indul. A hazai boltokba is bőven jut az itteni termékekből, amelyek minőségére egyre nagyobb gondot fordítanak. Ez érthető,, hiszen mind a magyar, mind a német hölgyek igényesek. A pénzükért, lehetnek is ... A vállalat szocialista brigádjai január végéig álítják össze idei felajánlásaikat, a minőség további javítása, minden brigádban előtérbe kerül. A brigádvezetők jól megtanulták és emlékeztetőnek, serkentőnek eltették a SZOT és a KISZ KB decemberi állásfoglalását, amely a szocialista munkaverseny-mozGOMBOS BÉLA galom 1979. évi folytatásáról szól. Néhány mondatot, szinte szó szerint idézni tudnak a brigádvezetők. Ilyeneket: az eddiginél is nagyobb szerepet kapjon a munka szervezettségének javítása, a jól értékesíthető, jó minőségű termékek gyártása. Szükség van továbbra is az anyagtakarékosságra. A brigádok segítsék a pályakezdők ismereteinek gyarapítását. .. Tóbiás Józsefné brigádvezető: — A szalag átszervezésével nemcsak földrajzilag kerültünk közel egymáshoz. Jobban egymásra vagyunk utalva, eredményesebben tudjuk segíteni munkatársainkat. A jó minőségű munka mindenkinek egyéni érdeke is. Egyéni darabbérben dolgozunk, ha valakinek visszaviszik a rossz munkát, meg kell csinálnia jól, s az időkiesés neki pénzkiesést is jelent. Darmos János brigádvezető: — A mi brigádunk az 1. számú iskolát és az ófehértói óvodát patronálja. A külső kapcsolatáinkat nem szakítjuk meg, sőt. Természetes, hogy tevékenységünk elsősorban a termelőmunka segítésére irányul. Ha elszabjuk, TÓBIÁS JÓZSEFNÉ vagy rosszul varrjuk a kabátot, csak II. osztályúnak veszi át tőlünk a kereskedelem. Ez mindnyájunknak veszteség, ezért is jó a két ünnep közti átszervezés: az önmeózás mellett megvalósíthatjuk egymás meózását is. A vasalógépeket a legkisebb holtidőben is kikapcsoljuk, így jelentős elektromos energiát tudunk megtakarítani. Cérnából kis meny- nyiség takarítható meg, de sok kicsi sokra megy. Új érték hulladékból — Az idei brigádvállalások nem ismétlik a tavalyit? Megtanultuk, hogyan kell lépést tartani a divattal, az átállásokat megszoktuk. Nekünk a divat diktálja a tempót. A brigádmozgalom aktuális feladatait is megértjük, és alkalmazkodunk az elvárásokhoz. Lesz amit ismétlőnk, de remélem, eredményesebben. Gombosi Béla brigádvezető a mennyiségi növekedést is fontosnak tartja, főleg azért, mert termékeik iránt nagy a kereslet. — Közülünk sokan tanulnák, gyesre mennek, vagy beteg gyermekükre vigyáznak. A hiányzók helyett is dolgozunk. Az egyre magasabb tervet csak így tudjuk teljesíteni. A maradék, a kieső anyagból sapkákat készítünk, a hulladékot, s vele együtt a pénzt nem dobjuk ki az ablakon. A bejárati ajtó mellett látható a jókora tábla, ezzel a felirattal: Munkaverseny híradó. A gépelt írások időszerű tájékoztatást nyújtanak. Tímár Istvánná munkaügyi előadó, egyben munka- verseny-felelős, a híradót js kezeli. Csak konkrétan! — Még decemberben hírül adtuk az említett állásfoglalást. Figyelembe vettük a helyi sajátosságainkat, céljainkat és így állítottuk össze az idei munkaverseny-felhívást. Csak konkrét felajánlásokat fogadunk el, számokkal és tényekkel alátámasztva. Például ilyet: „Brigádunk rossz munkája miatt nem került DARMOS JÁNOS soir leértékelésre, nem gyártunk II. osztályú kabátot”. A tanulásnál a neveket is fel kell sorolni. A versenyértékelés már nem pontozási rendszer szerint történik, fél évkor, majd év végén szigorúbban és igazságosabban értékeljük a brigádok munkáját. Nábrádi Lajos — Hány éves vagy? — 16 körül... — Szép a sárga bőr jakód, jól áll a szőke hajadhoz! — Ezért buknak rám a lányok. Nézzen hátra. Az a fekete hajú, pár pillanat múlva belém karol. — Melyik iskolába jársz? — A vendéglátó szakközép első osztályába. — Mi az életcélod? — Szakács szeretnék lenni. — Milyen cigit szívsz? — Marlborót, elvégre egy jövendő főszakácsnak ez dukál! De várjon egy pillanatra, kicserélem a szipkám ... Zsebébe nyúl és három szipkát vesz elő. — Tudja, ez az átka a nagy dohányosoknak, sok cigi, sok szipka. — Szüleid egyetértenek azzal, hogy dohányzol? — Anyu tud róla, ő javasolta, hogy használjak szipkát. Az egészségem miatt... Újabb cigaretta, újabb szipka. — ön rágyújt? — Köszönöm nem. — Oké. Eggyel több marad. — Mire vágysz? — Tudja mire? Mielőbb 18 évesnek lenni. Beülni egy presszóba és nagystílűén kérni egy konyakot... Nem volt időm válaszolni, a mögöttünk jövő fekete hajú lány elrabolta tőlem a szőke fiatalembert, ö hátranézett, rámkacsintott és két uj- jával V betűt mutatott. Viktória: győzelem. (kecskovszki)
