Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-26 / 21. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. január 26. Magyarok készülődése Páder János, az OTSH elnökhelyettese a hivatal székházéban csütörtökön, konzultáció keretében válaszolt a sajtó munkatársainak kérdéseire, és beszámolt a magyar sport több, időszerű kérdéséről. — 1979 olimpiai felkészülésünkben döntő szakaszt jelent — mondta. — Fokozzuk az olimpiai keretek közös gyakorlásait, nagy súlyt kapnak az egyéni edzéstervek, nem marad el az ellenőrzés, a számonkérés sem. A legfontosabb a versenyzők tudásának és a gyakorlásra fordított időnek a növelése, s ehhez minden feltétel biztosított. Gondoskodnak például arról, hogy a jelentős erőpróbák között is legyen elegendő idő az edzésekre. Javult az együttműködés az orvosokkal, a tudományos szakemberekkel, de ismerve, hogy hol áll ezen a téren a világ, mi még el vagyunk maradva. A magyar sportmozgalom célja az, hogy a moszkvai olimpián a nemzetek között az 5—7. hely valamelyikét szerezze meg. Szó volt a közelmúltban nyilvánosságra hozott átigazolási stopról. Ennek célja, hogy az olimpiára számításba jövő sportolók esetleges átigazolás, illetve kivárás miatt ne essenek ki a felkészülésből. Páder János tájékoztatója végén még több sportág kérdéséről is szólt. JANUÁR 30-ÁN Portisch Lajos Nyíregyházán A Magyar Sakk Szövetség elkészítette az 1979. évi csapatbajnokságok sorsolását. Az OB II Keleti csoportjának — ahol megyénk színeit az Asztalos János SE csapata képviseli — mezőnye alaposan megváltozott. A budapesti együttesek teljesen kicserélődtek, a területi osztályozok - ról pedig erős csapatok kerültek a II. osztályba. Az ASE sorsolása nem mondható szerencsésnek. Már az első fordulóban nehéz próba vár a szabolcsi sakkozókra, a Nyugati csoport tavalyi 4. helyezettjét fogadják Nyíregyházán. A Vasútépítő SC éltáblásai: Honfi Károly nemzetközi mester és Veröczi Zsuzsa nemzetközi női nagymester, a magyar ranglista első helyezettje. A tavaszi szezonban az Asztalos SE a következő csapatokat fogadja Nyíregyházán, február 4.: Bp. Vasútépítő SC, március 4.: Szolnok, április 1.: Miskolci Spartacus, május 6.: Bp. Utasellátó SC. Február 18-án Békéscsabán, március 18-án Szegeden, április 27-én Budapesten a Postás, majd május 20-án az ÉLGÉP ellen játszanak a szabolcsiak. Az őszi idényt is otthonában kezdi az ASE, szeptember 30-án, az újonc Makó ellen. Két további mérkőzés lesz még hazai pályán, október 28-án a Vasas Izzóval, november 25-én pedig a volt OB I-es BEAC-cal játszanak. Két találkozó lesz idegenben: október 14-én Salgótarjánban az STC-vel, november 11-én Debrecenben a Sparta- cussal. Az ASE egyik bajnoki főpróbája kitűnően sikerült. Nem kis meglepetésre, 8:5-re legyőzték a négy mesterrel felálló, OB I-es Miskolci MEDICOR-t. Ezen a találkozón már játszott Szabó János mesterjelölt is, akit a Kis- várdai SE-től igazoltak. A rajtig egyéni versenyeken vesznek részt a szabolcsi OB II-es együttes tagjai, valamint január 30-án, Nyíregyházán Portisch Lajos nemzetközi nagymesterrel, a világranglista 3. helyezettjével szimultánt játszanak. Fekete Lajos TURMIX NB I-ESEK ELLEN Az MLSZ elkészítette a Nemzeti Bajnokságok Kupájának csoportbeosztását. A Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC együttese az V. csoportba került, ahol újabb NB I-es ellenfelekkel szemben bizonyíthat. A csoport beosztása: Salgótarjáni TC, Diósgyőri VTK, Leninvárosi MTK, Borsodi Bányász, NYVSSC. A csoporton belül mindenki mindenkivel játszik, oda-visszavágós alapon. JÁRÁSI BAJNOKSÁG A nyírbátori járási asztalitenisz-szövetség nyolc csapat részvételével rendezi meg a férfi járási bajnokságot. Három forduló után a megyei bajnokságra is nevezni akaró nyírlugo- si együttes — Zsukk István, Puskás Gyula, Gyarmati Miklós — vezet, 6 ponttal és 27:0-ás mérkőzésaránnyal. Második Nyírmi- hálydi, harmadik Nyírbogát 4—4 ponttal. AUTÓSOK KÖZGYŰLÉSE Január 26-án, pénteken a Hotel Szabolcs különtermében tartja a Nyíregyházi Volán Autós Sport Club évi közgyűlését. A 18 órakor kezdődő tanácskozáson a többi között szó lesz a Szabolcsban sorra kerülő versenyekről is. Június 22—24 között a Nyírség Rallye-t, augusztus 10 —12 között a Taurus Rallye-t, május 5-én és 6-án pedig a meghívásos Szabolcs Kupa túraversenyt rendezi meg a szakosztály. TENISZCSAPAT KISVÁRDÁN Tavasztól az NB IH-as csapat- bajnokságban szerepel a Kisvár- dai SE férfi teniszegyüttese. A kisvárdaiak sikeresen vették az osztályozót, így újabb NB-s szakosztálya van a KSE-nek. ELMARAD A TOTO KUPA A megyei labdarúgó-ftövetség és az OTP Szabolcs-Szatmár megyei Igazgatósága által kiírt Totó Kupa mérkőzéssorozatot az idén nem rendezik meg. A megyei I. osztályú labdarúgócsapatok felkészülését segítő torna a pályák használhatatlansága miatt marad el. RAJT MÁRCIUS 17-ÉN A megyei labdarúgó-szövetség elkészítette a serdülőbajnokság tavaszi idényének sorsolását. A három csoport harminc csapata' március 17-én, szombaton kezd. A korábbiakhoz hasonlóan, a találkozókat ezúttal is szombati napokon rendezik. A tavaszi rajtot a Nyíregyházi 110-es DSK, a Záhonyi VSC és a Nyírbátori BSC várja az első helyen. TÖMEGSPORT Asztalitenisz-bajnokságot rendezett férfidolgozóinak a nyírbátori növényolaj gyár. Az élcsoport sorrendje: 1. Hamza Sándor (TMK) 8, 2. Nun András (Olaj- gyár) 7, 3. Szimuly Gábor (TMK) 6 győzelemmel. (b. d.) Elsősegélynyújtás. (Ferter János rajza) A világ sportja Az U. Dózsa együttese lejátszotta a guatemalai Cu- munication elleni mérkőzését, l:l-re végzett. A lilafehérek gólját Fekete lőtte. * Az Egyesült Államok ökölvívó-válogatottja parádés programot bonyolít le. Fogadja a Szovjetunió legjobbjait, majd február 11-én Havannában Kubával mérkőzik. Március 31-én várhatóan Las Vegasban, majd április 2-án egy másik városban pedig sor kerül az első NDK —Egyesült Államok mérkőzésekre. Az amerikaiak ezután Európába látogatnak és Jugoszlávia ellen lépnek szo- rítóba. Az NDK egyébként februárban kezdi az országok közötti mérkőzéseket. * A magyar labdarúgást a Volán csapata képviseli a január 25. és 31. között Moszkvában és Leningrádban megtartandó nemzetközi teremtornán. A hagyományos téli labdarúgó-találkozó részét képezi a tavaszi főidényre készülésnek. A csapatok két alcsoportban játszanak. A Volán ellenfele január 25-én a CSZKA, 28-án a Pahtakor, 30-án a Torpedo. A döntőt, illetve a további helyezés sorsát meghatározó záró mérkőzéseket január 31-én ját- szák. Galgóczi Ildikó (Nyíregyházi Tanárképző Főiskola) sikeres gyakorlata a gerendán. Gerendán és talajon Nagy Tünde (Nyíregyházi Tanárképző Főiskola) talajgyakorlatával vívott ki elismerést versenyzőtársai körében. (Gaál Béla felvételei.) To főtanácsadó 4. HÉT 1. Ascoli—Napoli xl 2. Atalanta—Catanzaro l 3. Avellino—Milan 2 4. Fiorentina—Torino Xl 5. Lanerossi—Perrugia 1 6. Roma—Verona 1 7. Cesena—Lecce 1 8. Genoa—Pistoiese 1 9. Nocerina—Spal x2 10. Palermo—U dinese lx 11. Taranto—Sampdoria 1 12. Ternana—Bari lx 13. Varese—Rimini l 14. Cagliari—Foggia l 15. Inter.—Bologna 1 16. Juventus—Lazio 1 1979. január 26., péntek KOSSUTH RADIO 8 31: Uj Beethoven-lemezeinkbőí. — 8,33: Hlül a hó, szitál. Óvodások műsora. — 10,05: Képek és jelképek. Művelődéstörténet gyermekeknek. — 10,35: Esőcseppek. Sárközi György versei. — 10,40: Anton Dermota operaáriákat énekel. — 11,00: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. — 11,45: A magyar munkás- mozgalom dalaiból. — 12,35: Hétvégi Panoráma. Ajánlóműsor sok muzsikával. — 13,57: Legenda. Modern ausztráliai költők versel. — 14,10: Kórus- pódium. — 14,25: Kovács Jo- zsefné és Bojtor Imre népdalokat énekel, Béres János furulyázik. — 14,44: Magyarán szólva... — 15,10: Rafael Kubelik Dvorzsák-műveket vezényel a Bajor Rádió szimfonikus zenekara élén. — 15,28: Tudod-e? — 15,58: Hallgatóink figyelmébe! — 16,05: A szövetkezet javította ... — 17,09: Boccherini: C-dúr gitárötös „Éjszakai őrjárat Madridban”. — 17,33: Láttuk, hallottuk. — 17,58: Pavel Gerdzsikov Mozart-áriákat énekel. - 18,15: Hol volt, hol nem volt... A bátor kiskakas. Bolgár népmese. —19,15: Tipegő. A Gyermekrádió műsora felnőtteknek. — 19,35: Woody Herman zenekarának hangversenye Budapesten az Erkel Színházban. — 21,00: Dé- ki Lakatos Sándor népi zenekara játszik, Győri Szabó József nótákat énekel. — 21,30: Ami a számok mögött van. Üzemi koszton. Bakonyi Péter műsora. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: A Beaux Arts trió hangversenye az 1978. évi prágai tavaszon. — Közben: 23,12: Mindig húsvét előtt. Bisztray Adám versei. — 23,22: A hangverseny-közvetítés folytatása. — 0,10: Magyar rézfúvós- együttesek játszanak. PETŐFI RADIO 8,05: Rod Stewart saját szerzeményeiből énekel. — 8,33: Operettrészletek. — 9,20: Népdalok. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,45: Tánczenei koktél. — 12,33: Édes anyanyelvűnk. — 12,38: Nótamuzsika. — 13,15: Süssünk, süssünk valamit. Zenés műsor napköziseknek. — 13,30: A zene titka. A Gyermekrádió műsora. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,00: Mindenki iskolája. — 17,30: ötödik sebesség. — 18,33: Melis György operettdalokat énekel. — 19,01: Könnyűzene és tánczene Ausztráliából. — 19,26: Falusi esték. — 20,00: Félóra népzene. — 20,33: Közvetítés a szolnoki Szigligeti Színházból: Legenda a lóról. Lev Tolsztoj zenés játéka. — 22,08: A tegnap slágereiből. — 23,15: Behár György szerzeményeiből. — 23,45: Régi magyar muzsika. Kecskés András lanton és gitáron játszik. 3. MŰSOR 8,08: Heinrich Schiff gordon- kázik, zongorán közreműködik Sunna Abram. — 8,35: Dzsessz- felvételeinkből. — 9,00: Iskolarádió. — 9,30: Rossini operáiból. — 10,04: Rádiószínház: Hungária Express. Hangszőttes. — 11,05: Szimfonikus zene. — 13,07: Orlando lovag. Részletek Haydn operájából. — 14,08: Századunk kamarazenéjéből. — 15,20: Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója. Bélád! Miklós könyvszemléje. — 15,30: Bach és Beethoven müveiből. — 16,54: Mikor zöld mezőben . . . Balogh László versei. — 17,05: Tipp-topp parádé. — 17,35: Sólyom Nagy Sándor operaáriákat énekel. — 17,55: Jelenidőben. Tanya kilencezerért... — 18,25: Richard Strauss: Imigyen szólva Zarathustra. Szimfonikus költemény. — 19,05: Iskolarádió. — 19,35: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Magyar Rádió és Televízió énekkarának hangversenye. — Közben: kb. 20,20: Modern írók portréi. Andrej Voznyeszenszkij. — Kb. 20,40: A hangverseny-közvetítés folytatása. — 21,20: Wagner-ciklus. Parsifal. Háromfelvonásos zenedráma. — 23,13: Indiai hagyományos zene. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: HíreOc. — Lapszemle. — Sztárok és slágerek. — Körkép. — Heti kommentár. — Székely Mihály operaáriákat énekel. — Jó hét végét! Programajánlat. Műsorvezető: Podráczki Zsuzsa. — Pályaválasztás. A pszichológiai vizsga tapasztalatai. — Népdalcsokor. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — A Benkó-dixieland játszik. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,39: Idősebbek is elkezdhetik. — 8,45: Iskolatévé. — 14,50: Iskolatévé. — 16,28: Hírek. — 16,35: Természetbarát. — 16,55: Játék a betűkkel. — 17,20: Üj város Barcs. — 17,55: öt perc meteorológia. — 18,00: Ebben az évben történt. — 19,00: Reklám. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: A király meztelen. — 21,30: Átváltozások. Csarnöy Katalin- portré. — 22,00: Delta. Tudományos híradó. — 22,40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20,00: Vezetők klubja. — 20,30: öt perc meteorológia. — 20,35: Természetbarát. — 20,55: Tv- híradó 2. — 21,15: Reklám. — 21,25: Forgó-szín. V/4. rész. — 22,05: Musztáng. Szovjet film. ROMAN TV 16,05: Német nyelvű adás. — 16,50: Utazás a földgömbön: India. — 18,20; A legkisebbeknek. — 18,30: Tv-híradó. — 19,00: Filmösszeállítás Romániáról. — 21,15: Tv-hiradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: DETEKTÍV KÉT TŰZ KÖZÖTT. 50%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! Béke mozi: HOLTTEST A TEMZÉBÖL (14 év!) Móricz Zs. mozi: KATHARINA BLUM ELVESZTETT TISZTESSÉGE (16 év!) Nyírbátori mozi: A MÉNESGAZDA (14 év!) Mátészalkai mozi: FELKAVART VIZ (16 év!) 20%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! Kisvárdai mozi: HATHOLDAS ROZSAKÉRT. Vásárosnaményi mozi: 80 HUSZAR I—H. Fehérgyarmati mozi: A TANKCSATA. SZÍNHÁZMŰSOR: Febr. 2-án 19,00, Csokonai Színház: FEJEK FERDINAND- NAK. Bemutató előadás! Arany-bérlet. 3-án 19,00: Déryné-bérlet. 14-én 17,30 és 20,00, ŐRI: EXPRESSZ EGYÜTTES HANGVERSENYE. HÁ KEZDŐDIK Magyar asztaliteniszezők a csehszlovák nemzetközi bajnokságon Usti Nad Labemben pénteken kezdődik a csehszlovák nemzetközi asztalitenisz-bajnokság, amely egyik állomása a Norwich Grand Prix-so- rozatnak. A háromnapos viadalon 9 magyar játékos szerepel. Magos Judit Európába jnoknő felmentést kapott az indulás alól. Csütörtökön a következők utaztak Cseh-; Szlovákiába: Gergely, Klam- pár, Jónyer, Takács, Krelsz, Oláh, Szabó, Urbán Edit és Csik. iádió ■•■■■•■■■ka FILM || Kaiét’ Magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó VáUalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetesügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítd postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj február l-töl egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 9133—2058