Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-09 / 290. szám
1978. december 9. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Iskola * Pedagógus * Szülő * Gyerek * Iskola * Pedagógus * Szülő * Gyerek * Iskola * Pedagógus SZÜLÖK FÓRUMA ■ ■ Ünnep — csalódás nélkül A karácsony minden családban a szeretet ünnepe. A fenyőillatú szobákba ilyenkor békesség költözik. Várjuk mindannyian, de legjobban a gyerekek. A díszített fenyőt, a csillagszórót, a gyertyalángot, e két nap magasztos perceit. Nagy izgalommal készülődtem én is valamikor, testvéreimmel együtt. Szüléink tovább fokozták érdeklődésünket, kíváncsiságunkat. Nagy titkolózva mondogatták: vajon elég jók voltunk-e ahhoz, hogy csillogó fenyőt hozzon a Jézuska. Meg ajándékot, amiből bőven kértünk. Mondanom sem kell, bármilyen rosszak voltunk is, évről évre ott állt szobánkban a mennyezetig érő fa, alatta dobozban, papírban a sokféle meglepetés. Ámde amíg eljött az ünneplés, az ajándékozás perce, addig sokat izgultunk. Sehogyan sem értettük, miért éppen azon a délutánon kell a nagynéninkhöz menni játszani, meg azt sem, hogy miért nem mehetünk napok óta az erkélyre, nem leshetünk a szekrények mélyére. Egészen addig, míg egyszer hiba nem csúszott szüléink számításába. Testvérem rosszul lett a nagynéninél, s nem volt más hátra, haza kellett vinnie bennünket. Korán érkeztünk. Szüléink nagy munkában voltak. Szaloncukrot, színes díszeket akasztgattak a fenyőfára, a mellettük lévő asztalkán pedig ott díszelegtek a nekünk készített ajándékok is. Egyszeriben megértettünk mindent. Nem a Jézuska hozza hát a fát, nem is az díszíti, sőt az ajándékokhoz sincs különösebb köze. Már azt is tudtuk, hogy a csilingelő csengőt sem ő rázza, amikor mindennel elkészül. Nagy csalódás volt mindannyiunknak. Az évekig hitt csoda pillanatok alatt elillant, s mindjárt szegényebbnek is éreztük az ünnepet, a máskor oly gyönyörű karácsonyt. Mármost jó ez a csalódás, vagy sem? — tettem föl magamnak a kérdést, majd megállapítottam; én sohasem fogom ilyesmivel hitegetni a gyermekeimet. Nem teszem ki őket ekkora csalódásnak. Miért is akarnám elhitetni velük azt, ami nincs, a valótlant? Nem is könnyű feladat Már a két-három éves gyerek is járkál szüleivel az utcán, bemegy a boltokba. Óhatatlanul észreveszi a téren fenyőfát áruló bácsit, és a vásárlókat is. De ha nem látnák, otthon sem volna könnyű szemük elől elrejteni. Tavaly gyermekeimmel együtt szedtük le a cukrokat, díszeket. Milyen örömmel tették. Legalább ilyen boldogságot jelent nekik a fa földíszítése. Az üzletek polcain garmadával állnak a díszesebbnél díszesebb dobozok, mindenféle fenyőre valót kínálva. S a vevők között nem lát Jézuskát a gyerek, csak bácsit, nénit. Olyanokat, mint az apukája vagy az anyukája. A gyerek nemcsak lát, hanem kérdez is. Arra pedig válaszolni kell. Hiába próbáljuk elhitetni vele, hogy nem mi hozzuk a fát, nem nekünk kell a dísz. Ha látja, hogy mindenki veszi, akkor könnyen elképzeli azt is, hogy miért. Nincs hát értelme a sanda titkolózásnak. Egyfelől megóvjuk gyermekünket egy nagy csalódástól, másfelől pedig magunkat a lódítás keltette lelkifurdalástól. S okkal helyesebb, ha gyermekünket az óvodához és az iskolához hasonlóan mi is fölvilágosítjuk a karácsony megünneplésének hagyományairól, az alig változott ceremóniákról. Higgyük el, így is nagy örömet szerezhetünk neki. Például ha segítségül hívjuk a szaloncukrok kötözéséhez vagy éppen a fenyőfa kiválasztásához. De ugyanígy lehet társunk az ajándékok kiválasztásában. A közös munka, az egymással törődés, az apró ajándékokkal való kedveskedés pótolja a Jé- zuska-mese izgalmát, csodáját minden gyereknek. Sokan ügy vélik, amíg nincs hat-nyolc éves a gyerek, addig okosabb kihagyni ezekből a készülődésekből Nincs igazuk, hiszen bármikor is foszlik semmivé a Jézuska- illúzió, csalódást, rossz érzést kelt a gyerekben. Olyat, amit könnyen elkerülhetnénk, ha az illúziók építgetése helyett arra szoktatjuk a gyerekünket, hogy karácsonykor a családban honoló békességben, boldogságban, sze- retetben leljék meg azt az örömöt, amit apáiknak, anyáiknak hasonló életkorukban a Jézuska jelentett. S ehhez a fenyőfák, a díszek és az ajándékok csak kellékek. Wagler Mária mese A dicsekedő pók Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy ici-pici pókocska, olyan kicsi, mint egy pont a mondat végén. Csak a lábai voltak nagyok és kuszák. Ezekkel a lábakkal gyönyörű pókhálót szőtt magának, ez volt a lakása. A pókháló ezüstös szálait magasan, a faágak közé feszítette ki s azután, mint aki jól végezte a dolgát, kiállt a háza kapujába és pipára gyújtott. Arra repült egy aranyos potrohú legyecske, nagy örvendező zümmögéssel: Süt a nap, az arany nap, gyémánt színű a harmat, jaj de gyönyörű az élet, most van jó dolga a légynek, zümizüm. A jókedvű legyecskét a pókocska megszólította: — Hé, szomszéd, ne dalolj csak. Igen unatkozom. Egy kicsit elbeszélgethetnénk. Térj be hozzám cimbora, megkínállak finom, édes mézes borral. A legyecske nagy barátja volt a mézes bornak. — Szívesen — felelte —, most van egy kis ráérő időm. így került a legyecske a pók hálójába, ott az ezüstös szálak azonnal begubancolták. A pók a légyre ugrott és kiszívta a vérét. S azután a pók újra kiállott a háza kapujába pipázgatva. Arra repült egy csillogó-villogó méhecske nagy bolond zümmögéssel: Jaj de gyönyörű a rét, minden virág táncra lép, a virágból a kis méhek szürcsölik az édes mézet, zimmi, zimmi, zimmi, züm. A pókocska a méhecskét is megszólította: — Drága egy szorgalmatos barátom, mindig csudálom, milyen dolgos, munkás kis állatka vagy. Nagyon unatkozom, kerülj beljebb hozzám, üssük agyon együtt az unalmas időt. Van egy kis mézes borom, iszogassunk, da- lolgassunk együtt. — No, egy pillanatra — így a kicsi méh —, mert igen sok a dolgom. így került a méhecske is a hálóba. Az ezüst selyemsz'álak azonnal körülgubancolták, a pókocska pedig a méhecskére rohant s kiszívta a vérét. Sütött a nap, gyönyörű nyári idő volt s a pókocska, mintha semmi se történt volna, újra kiállott a háza kapujába, jókedvűen pöfékelve. Arra röpködött egy diri-diri dongó és így énekelt: Én vagyok a potrohos diri-dongó, a gonosz, fény tündököl a subámon, gyilkol és mar a fulánkom. Zimmazumma, zimmazumma. — Drága egy kebelbarátom — szólt neki hízelegve a kicsi pók —, térj be hozzám egy pohár mézes borra. Iszogatunk, beszélgetünk s majd csak eltelik valahogy ez az unalmas nap. — Szívesen, kedves barátom — felelte a dongó, mert ő se tudott ellenállni a mézes bor varázsának. S a dongó pontosan úgy járt, mint a legyecske, meg a méhecske. De akkor már a pókocskában nagyon dolgozott az önérzetes kevélység. A hasa, amely akkora volt csak, mint a végén a pont, nagy kerekre, puffadtra dagadt. A pókháló legmagasabb csúcsán pihent meg őszemélyisége s onnan kiabálta: — Én vagyok a fő-fő pók, a legyőzhetetlen. Az egész nagy, kerek erdőben nincs senki nálam erősebb. No, ki áll ki velem birkózni? — De ez már mégis csak sok — csóválta meg a fejét Süni Simon, j- Szerencséd, hogy nem érem el á hálódat, mert becsületszavamra azonnal szétrombolnám. A nyuszikák és az őzikék is nagyon haragudtak a kicsi pó- kocskára. A szarvas meg nagyot ugrott s egyszeribe elérte a pókhálót, s hatalmas agancsával szét is rombolta azt. Hajléktalanná vált akkor a kicsi pók. S elment hatalmasabb rokonához, a keresztes pókhoz és tőle kért szállást. — Gyere be, öcskös, hisz rokonok volnánk, vagy mi a szösz — mondta a kicsi póknak. De ahogy a kicsi pók belépett a keresztes pók hajlékába, a keresztes pók azonnal ráugrott a kicsi pókra és kiszívta a vérét. A szerencsétlen kis pók éppúgy járt, mint azok az áldozatok, amelyek az ő karmai közé kerültek. ölbey Irén E héten rendezték az országos gyermekkönyvhét eseményeit megyénkben. A megyei könyvtárban Horgas Béla és Levendel Júlia tartott előadást a gyerekeknek december 4- én. Képünk a hálás közönségről készült. (Császár Csaba felvétele) Egy szép nagy macit kérek... (MTI fotó) Az úttörőcsapatoktól az úttörőmúzeumnak A mai élet dokumentumai Vaján Még novemberben — a hagyományőrző úttörők megyei tanácskozásán határozták el a megyei történeti szakbizottság felnőtt és gyermek tagjai: tovább gazdagítják a vajai úttörőmúzeum módszertani szobájának anyagát. Ennek nyomán látogattunk december 6-án a vajai pajtásokhoz. Szimicsku Edit, Sipos Attila és a többiek régi ismerősként köszöntötték az érkezőt. Igazi idegenvezetőként segítettek eligazodni a múzeum gazdag tárházában. Attila a partizánok életét idéző magaslatot, Maticsák Ildikó a próbálkozó erejét is igazoló körjátékot, Krajnyik Irén a ládikót és a benne levő korabeli pénzeket említette, mint számukra kedves tárgyakat. Óhatatlanul a módszertani szobára terelődik a szó. S amikor érdeklődöm, tudnak-e arról, hogy csomagok érkeztek volna a csapat címére, először a Magyar Édesipari Művek Budapestről küldött mikuláscsomagját említik, és szólnak a nagyszabású rendezvényről. Mint csapat- vezetőjüktől megtudtam, a nyíregyházi Damjanich-lak- tanya katonái látogattak hozzájuk, s döntően kisdobosok részére akadályversennyel, vetélkedővel ékített Mikulásnapot tartottak. Külön köszöntötték az általános iskolai diákotthon közel 100 lakóját. Hamarosan kiderül, hogy nemcsak ilyen küldemények jöttek a vajaiak címére, hanem a megye kisdobosainak, úttörőinek tevékenységét, a csapatoknál bevált módszerek megörökített krónikái is. Büszkeséggel tölt el minden megyebeli gyereket, és úttörővezetőt a vajai múzeum léte. A most kezdődő munka további módszertani segítséget kíván nyújtani a vezetőknek, és vezetetteknek egyaránt. A megyei úttörőtörténeti szakbizottság azt szeretné, mint Kursinszky Tünde, a Magyar Üttörők Szövetségének megyei titkára elmondotta, hogy mindazt a sokfajta, érdekes, csapatonként szinte különböző, s mindenkinek Összehasonlítási alapot1 — egyben ösztönzést — adó módszert sikerülne összegyűjteni, ami az elmúlt közel 100 napban a mozgalmi munkát fémjelezte. A vajai pajtások, és csapatvezetőjük vállalta, hogy a már beérkezett, és a még érkező anyagokat a módszertani szobában mindenki számára hozzáférhetővé teszik. A megye úttörőinek legjobbjai bizonyára elkészítették küldeményüket. Valószínűleg lesznek megkésett télapócsomagok, azonban ahhoz, hogy a ma története valóban történelem legyen majd egykor, s fellelhető, „tettenérhető” esemény, szükséges a felnőtt vezetők ösztönzése, segítsége. M. K. Madár János: DIDEREGNEK az ágak. Hajlonganak meztelenül, könyörögnek a szélnek. Visszahívnák a napot, a télről beszélnek: sose legyen fehér a rét! El ne feledjük a virágok nevét! TÖRD A FEJED! Vízszintes: 1. Megfejtendő (a negyedik négyzetben SZ). 6. Kétjegyű mássalhangzó. 7. Fogoly. 8. Nitrogén, oxigén vegyjele. 9. Egymást követő betűk a magyar abc-ben 11. Számos. 12. Római 156. 14. A hús tulajdonképpen ez. 16. Becézve Bandi. 18. Tiltás. 20. Szlovák, népiesen. 21. Római 99. 22. Szülő. 24. A legkisebb úttörőegység. 25. Péterke. 27. Hóhér. 28. Forma. 29. Kereskedelmi értékek. Függőleges: 1. Nagy fülű állat. 2. Eper egynemű betűi. 4. Szibériai folyam. 5. ÁNOO. 6. Megfejtendő. 10. Félig üvegez! 11. Csonka szem! 13. Kézzel jelez. 14. Pusztít. 15. Kosz. 17. Ógörög építészeti stílus. 19. Erősen áhítozik valaki után. 21. Füzet. 23. Névelős áll jvíz (—’). 24. ÖAR. 26. Római 999. 27. Csúfolódó szócska. Megfejtendő: A téli ünnepkör jeles eseményei a ... (függ. 6., vízsz. 1.). Múlt heti megfejtés: Mik- lós-napon csudajó: MERT ELJÖN A TÉLAPÓ. Könyvjutalom. A december 2-i gyermekrejtvény helyes megfejtői közül az alábbiak nyertek könyvjutalmat: Tuba Sándor Sza- mosangyalos, Szegedi Tünde Vásárosnamény, Filep Gyula Márokpapi, Kiss István Nyíregyháza, Báthory Viola Tyúkod, Szilágyi Attila Nagyhódos, Makán Edit Nagykálló. 25 ■ 2 3 4 5 6 J ■ 7 ■ 8 9 10 ■ ■ 11 12 ,3 ■ 15 _l ■ 1 17 ■ 18 ■ 20 ■ 22 23 ■ H 24 25 1 27 28 29
