Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-31 / 307. szám
Hírességek nyíregyházi névrokonai Mit csinál ma Toldi Miklós? Semmit sem tehetünk azért, hogy milyen nevet kapjunk. Ugyan mi is lenne, ha mindenki felnőtt korban választana magának vezeték- és keresztnevet? Annyi lenne a hasonló vagy éppen a fantázianév, hogy biztosan bajt okozna. Szerencse, hogy nem így van, eldönti a hivatalos forma és a szülők. Néha így is meglepődünk egy-egy bemutatkozásnál. Vegyünk csak néhány példát: Malomkő helyett Toldi Miklós. Főkönyvelő immár 28 éve a KISZÖV- ben. Tehát nem malomkövet röpít, hanem ... — Az ipari szövetkezetek pénzügyeit rendezem. Ellenőrzés, tárgyalás, előterjesztés, levelezés. Mindig van itt mit tenni és egyre több. A múltkor például a kezembe akadt egy 1950-es mérlegösszesítő. Tizenegy ktsz, 11 millió forint termelési érték és 760 ezer forint nyereség. Ma? A jövőre tervezett 8 százalékos termelésnövekedés ennek sokszorosa és a legkisebb szövetkezet is többet hoz. Negyven szövetkezetünk ebben az évben 2 milliárd 400 milliót termel. A nyereség is negyedmilliárd körül lesz. A közös vagyon pedig mintegy 800 millió, körülbelül 250-szerese a 28 évvel ezelőttinek. — Ami a nevemet illeti, meg vagyok elégedve. Van egy fiam, ő is Miklós. Végvár helyett iskola Szondy György. Iskolaigazgató a jósavárosi kilencesben. Drégelyvár és a két apród ... Az iskola azonban nem végvár, habár... — A zsúfoltság elég nagy, majdnem 200 százalékos a kihasználtság. Ennek ellenére beváltak az iskola építésével kapcsolatos elképzelések: jelenleg ez a megye egyik legkorszerűbb oktatási intézménye. Már ami a tárgyi feltételeket illeti. A zsúfoltság csak átmeneti, hiszen 1980-ra két új iskola épül még Jósavárosban. Ezt azv iskolát 1976-ban adták át, azóta vagyok itt igazgató. — Ami a feladatokat jelenti: szeretnénk jó eredménnyel dolgozni az új nevelésioktatási tervvel kapcsolatos feladatok megoldásában. A testnevelési osztályok működtetésével akarunk eleget tenni azoknak az elvárásoknak, amelyek a bázisintézményi feladatokkal járnak. Konkrétabban : népszerűsíteni a hasznos testnevelést, tehetségkutatást végezni és biztosítani az utánpótlást az élsportoláshoz. És végül: egy elismert, jó nevelőközösség kialakítása az intézetben. — Néhányan megkérdezték már, hogy rokona vagyok-e a végvári kapitánynak? Az igazság az, hogy Szondynak nem maradt utódja, de volt egy testvére, László. Apám végzett is egy kutatást, de csak a dédnagyapámig jutott el. Drégelypalánkra azért én is tervezek egy utazást a családdal ... „Azt hitte, ugratom..." Pató Pál. Agrármérnök, háztáji ágazatvezető a Ságvá- ri Termelőszövetkezetben, tehát mindenképpen „jó gazda módra” dolgozhat. — Ebben az évben már majdnem 1300 sertést adtunk át a szövetkezeten keresztül a tagok háztáji gazdaságaiból. Csak ez 4 millió 700 ezer forint bevételt jelentett az állattartással is foglalkozó tagoknak. Szarvasmarhából hatvanötöt adtunk el, ez is több mint egymilliót hozott. Kitűnően sikerült az idén a háztáji dinnye. Zöldségfélével is foglalkozik a tagság a ház körül. Évek óta jól fizet az immár hagyományos ipari növény, a dohány. — Az az igazság, hogy a tsz nélkül, egyenénenként, nem sokra jutnának a háztájiak. Külön-külön még az átadásokat sem tudnák lebonyolítani. A közös gazdaság járművet, gépi munkát, vetőmagot és növényvédő szereket biztosít a háztájinak. Jövőre például — ha jut rá pénz — szeretnénk venni egy univerzális kisgépet, hogy ezzel is könnyítsünk a tagok munkáján. Ami a jövőt illeti: a dohánytermelésre nem kell senkit sem rábeszélni, azt továbbra is csinálják. A diny- nye is kezd téma lenni, az állattartást is szeretnénk szorgalmazni. Bár a hosszú távú szerződések minket igazolnak: a sertésnél a tendencia növekvő. — A nevem miatt ne aggódjon. Pár évvel ezelőtt már a rádiótól is megkerestek és riportot készítettek velem. Egyszer Pesten állt elő egy fura helyzet, amikor még az állatorvosira jelentkeztem és bemutatkoztam egy sorstársnak. Ö mondta: „Petőfi Sándor” én meg: „Pató Pál”. Azt hitte, ugratom. Ettől függetlenül, a kisebbik fiúnknak is Pál a második keresztneve. O Az embereket ma már nem a neve, hanem a munkája és magatartássá teszi azzá, amiért tisztelik és becsülik. S hogy akad néha hasonlóság? Az csak merő véletlen, vagy szülői elhatározás. Mert például tehetek én arról, hogy a nevem: Tóth Árpád Czégény azt mondta: — Mit akartok még tőlem? Mért nem hagytok egy pillanatra magánembernek lenni? Utasítástok szerint öt nap alatt megépítettük földterületünk teljes védelmi gátját. Ide víz nem tör be, a nyakamat teszem rá. — Más lett a helyzet. Mis- kánk — mondta a járás titkára. — Te már úgy érzed, jogosan, hogy jó helyzetben vagy. Mi a lehető legrongyab- bul. Űj, nagyobb -ár közeleg. Rémülten mozdult meg Czégény: — Mit akartok tőlem? — A ti gazdaságotok — mondta az árvízvédelmi kormánybiztos —, fölötte van a városnak. Két órán belül romboljátok le azokat a gátakat, amelyeket felépítettetek. így a víz a ti földetekre megy, hem a városra. — A mi tízezer hektárunkra? — Arra, Czégény elvtárs. Czégény letérdelt a földre. — Nem megy. Én ezt megmagyarázni nem tudom. Háromezer-négyszáz lélek élete, kenyere van a lelkémen. Én. amikor két éve idejöttem, azt mondtam nekik, ezt a gazdaságot öt év alatt európai szintre emelem. Nem gyakorlat nélkül jöttem ide. Hittek nekem. Az első pillanattól érzékelték, hogy nem hazudtam nekik. Kezdenek jól élni már. Még három év, és gazdagok lesznek, különbek tán, mint a dán parasztok. Lucer- nalisztüzemet, bangkórtól mentes állatállományt hoztunk létre, amelynek látványára, mint szent helyre, járnak ide már a világ minden részéből a szakemberek. Egyetlen bangkórtól mentes üszőnk a világpiacon ötszáz dollárt ér. Elvtársak, ne tegyetek tönkre bennünket. — Ugyan, ki kit akar tönkretenni? Veszély van. — Nem! Nem, mi megvéd- tük, utasításaitok szerint a földjeinket, a vagyonúnkat. A vízügy megyei igazgatóságának vezetője szikár, epebajos, keserű ember volt. — önnek — mondta —, fontosabb a kisközösség vagyona, mint a nagyközösség biztonsága? Ki kell vezényelnie újra az embereit, és két órán belül megnyitni a gátakat. Czégény felállt. Nagyon fáradt lett ismét. — Nem tudom — mondta. — Nem tudom az embereknek megmagyarázni. — Csak te tudod nekik megmagyarázni, Miskánk — mondotta a járási titkár fáradtan, hisz ő sem aludt már egy hete. — Csak te tudod, Miskánk, ezt kell tenned, nem érted? — Mind a tízezer hektár be van vetve. Nem bízok a biztosítóban. Mindenkit becsap, mindenkit átver. — Vigyázzon kérem — mondta az epebajos, keserű ember. — Az ilyen szavakért önt a biztosító hitelrontás címén beperelheti. — Akkor sem bízok. Harmincmillió biztos jövedelem helyett ad nekem kétmillió kárpótlást. Mit kezdjek vele? Mit kezdjek az emberekkel? Hány lélek élete és jövendője van az én lelkemen? Mit kezdek a pompásan eltervezett jövendővel? A titkár is nagyon fáradt volt. De ő nagyon jó lelkű, megértő ember volt. — Más segítő is akad majd, Miskánk. Maga az államunk. Kommunista létedre abban csak hiszel? Czégény Mihály doktor, termelőszövetkezeti elnök, leendő apa megtörölte a szemét: — Nem tudom újra kivinni az embereket. Nem értitek meg? Képtelenség. Leromboltatni, amit építettek? Hát nem érititek meg? Hát ez téboly. A kormánybiztos higgadt maradt. — Rendben. Csupán a beleegyezésedet kérjük. Ha nem ti, a katonaság vágja majd át a gátakat. Épp, ahol érik. Czégény ekkor kemény lett. — Menjetek csak a városba. Mondjátok meg, a kisközösség vállalja a nagyközösség érdekeit. Ha beledöglök, ne híreljétek rólam, hogy sírtam, amikor így döntöttem. Én ismerem itt a gátakat, én a földjeinket, én az itt dolgozó embereket. Menjetek már, az istenit, teljesítem a kérést, becsületemre. # Részlet egy riportból: „Hogy városunk megme- nekedjen az ártól, át kellett vágni a frissen épített gátakat. A munkában doktor Czé- ' gény Mihály járt elöl, akit az átözönlő víz elsodort. A mezőgazdasági mérnök halála nagy veszteség számunkra. Kiváló szakembert vesztettünk el. S nagy együttérzés kíséri feleségét, lánynevén Csi Annát, aki épp az adott percekben, az országúton, hazafelé tartva, személygépkocsijuk első ülésén adott életet ifjú Czégény Mihálynak.” Téli üdülés Lillafüreden. (MTI fotó) Szerencsés szabolcsiak ' Ló, lottó, Lada Sokakra rámosolygott a szerencse 1978-ban a sza- bolcs-szatmári szerencsejátékosok közül. Ki a lottón tippelt jól, kit a tárgynyere- mény-sorsolás örvendeztetett meg, kit a tombola. Szerencsésnek érzik-e magukat a nyereménnyel ezek az emberek? „Előbb meg sem néztük" A napkori Török József takarékos ember volt világéletében. Négy gyerekük van. Dohányból, háztájiból igyekeznek pótolni a család jövedelmét. Három másik tárTÖRÖK JÓZSEF sával a családfő a heti 14 lottószelvényt tartja a legnagyobb „fényűzésnek”. — Nemrégiben péntek este éppen dohányt csomóztunk az asszonnyal. — Hallod, a lottószámokról meg is feledkeztünk! — mondom neki. — Nem nyertünk véletlenül? — Á, dehogy — így a feleségem — folytassuk inkább a dohányt. Másnap megyek ki a nyári konyhába, ott állnak a szelvények a kisszekrényen. Nézem azt is, a számokat is. Nem akarók hinni a szememnek, jön az asszony, ő mondja a nyertes számokat, én keresem a szelvényen. 60-as van? — Van. 72-est írtam? — Itt van az is. így ment ez négyig. 301 ezret nyertünk — négyen. Hetvenötezer jutott nekünk. Ahogy kifizették az OTP- ben, hatvanezret rögtön betettem. A nagyobbik lányom szakmunkásvizsgára készül, jól jön majd egy kis pénz a ballagásra. A többiből ruhaneműt véttünk a 4 gyereknek. „Rámsózták a jegyet" A gyümölcskarneválra a megye minden részéből jöttek a vendégek. A lovasbemutatóra eljöttek Tiszaber- celről Németh Ferencék is. Megnézték a lovasparádét, majd indultak volna haza. — Már csak a sorsolás volt hátra, amikor a kisunokám még vattacukrot akart enni. Átmentem érte, ott egy árus rámsózott egy tombolajeNÉMETH FERENCNÉ gyet. Megvettem, csak menjünk már, gondoltam. így emlékszik vissza Némethné. — Másnap otthon, a téesz- irodán 'a munkatársaim mondták, milyen számmal húzták ki a Flóra csikót. Megnéztem — hát nem az a kelletlenül vett tombolaszám állt rajta! Mit csináljak én azzal a lóval? — villant át az agyamon. Betelefonáltunk a férjemmel a gazdaságba, tényleg a mienk a csikó. De hát itthon nincs hely neki, így az érte járó 40 ezer forintot vettük fel. Két fiam van, és az unokák, így nekik veszünk majd valamit az égből pottyant pénzből. Kocsi nyereményből A sóstóhegyi Csizmánk Istvánék nem állnak hadilábon a szerencsével. A lottón többször volt már hármasuk, CSIZMARIK ISTVÁNNÉ vásárlási utalványt sem egyszer nyertek. A 19 éves autómotorszerelő szakmát tanuló és a 11 éves fiú is bekapcsolódik a családi lottózásba. — A nagyobbik fiam állított ki éppen egy lottót — mondja Csizmarikné. — A kicsi is kért egyet. Közösen pusmogtak, de legalább a kicsi leste volna le a nagyobbikét... iö ugyanis 4-es találatot ért el! A kicsinek egy hármas sikérült! 119 ezret kapott a nagyobbik, hatszázat a kicsi. Éppen most jött meg az 1600-as Zsiguli, a lottón nyert 119 ezerből éppen ki tudtuk fizetni. Csak még nincs hely a második kocsinak a garázsban... Jó helyre érkezett... Domokos Árpádnét életében először érte ilyen nagy szerencse. Az ötgyerekes kál- lósemjéni asszonyka néhány Jottó- és totószelvényt vásárol minden hónapban. A futballcsapatokat még hírből sem ismeri, az erőviszonyokat végképp nem tartja számon. Csak úgy, vaktában írja be a rubrikákba az x, 1, 2-t. Már 12 találat is kerekedett ki belőle! Nemrégiben pedig a lottó tárgynyere- mény-sorsolásán vette elő a szelvényeket, amikor a férje már jött a nagy újsággal: ötvenezer forintos utalványt nyertek, és azt vehetnek érte, amit akarnak. — A régi szobabútort újra cseréltük. Tévét, porszívót, centrifugát, csillárt, perzsaszőnyeget, hordozható magDOMOKOSÁRPÁDNE nót vettünk. A lakásra költöttük a pénzt majdnem az utolsó fillérig. A 3 fiam és a két lányom is jó ötletekkel szállt be, mire lenne legjobb költeni a pénzt. A férjem munkahelye, a Csepel Szerszámgépgyár nyírbátori üzeme kocsit adott, így Nyírbátorból egy fuvarral hazahoztunk mindent... Az öt ép, egészséges gyermek mellett életemben ez volt eddig a legnagyobb szerencsém... Tóth Kornélia KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1978. december 31.
