Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-03 / 285. szám

KLUBRÓL KLUBRA Gpítőmunkások a brigádból ötmilliós érték a polcokon Könyvtár csak,,házbelieknek" Ügy kezdődött, hogy a SZÁÉV-brigádvezetők néme­lyike eljárt az SZMT szo­cialista brigádvezetők klub­jába. Nem a kényelem, ne* az elkülönülés miatt kezdtek azon töprengeni, mi lenne, ha helyben, ők is összejön­nének havonta? Talán az ve­zette őket, hogy a saját háza tájuk gondjainál, örömeinél maradjanak, ahol mégis más szót váltani, vitatkozni, kér­dezni, mint „idegenek” kö­zött. .. Ennek már két éve. Ha a formai oldalát keressük a klubéletnek — belépő, tagsági igazolvány és egyebek — ezeket aligha tudják előte­remteni. Hogy a húsz—hu­szonöt tagot számláló közös­ség mégis több, mint alkal- mailag összeülök csoportja, az két dologról derül ki leg­inkább. Az egyik: az eddig rendezett kerekasztal-beszél- getések, mini fórumok, ki­rándulások. A másik bizonyí­ték; hogy az építőmunkások­hoz a műszakiak, adminiszt­ratív dolgozók közül is töb­ben csatlakoztak, főleg a kö­tetlen programoknál. — Nagyon szeretnek vitat­kozni, — és egy kicsit erre építjük a programokat. Per­sze nem csak erre — mondta Kézy Béláné, a vállalat sze­mélyzeti és művelődési cso­portvezetője, a brigádvezetők klubjának egyik első számú irányítója, szervezője. A komoly témák közül a munkaszervezést, a munka­verseny új szabályzatát, a vállalati gépek és építőbe­rendezések jobb kihasználá­sát említi, amellyel a klub­ban több alkalommal is fog­Érdeklődők a tuzséri alkotó­tábor tárlatán. lalkoztak a vállalat műszaki igazgatójának, a meó-csoport- vezető és más vezetőik köz­reműködésével. Alaposan megvitatták a brigádok sze­repkörét a minőségi bérezés­ben, s érdekes módon a ne­héz foglalkozások nem vol­tak fárasztóak. Igaz, az ese­tek egy részében másfajta élményekkel is kiegészítet­ték. Megnézték többek kö­zött a vállalatnál „vendéges­kedő” tuzséri alkotótelep tár­latát, meghívták a Kun Béla utcai művelődési ház panto­mimcsoportját, a VMK vers­mondó műhelyét, író-olvasó találkozót is tartottak. — Nagy sikere volt a beregi kirándulásnak is — jegyez­te meg Csengeti Istvánná, aki ugyan nem tagja a brigád ve­zetők klubjának, de a pártoló tagok soraiban ő is ott ta­lálható. — A budapesti ki­rándulást is említi, nagy él­ménye volt, meglátogatták a Szovjet Kultúra és Tudomány Házát, voltak a Várban, a Hadtörténeti Múzeumban. A kirándulásokon rendszerint kétszerannyian vettek részt, mint a brigádvezetők klub­jának tagjai. Nem törekedtek a létszám- növelésre — folytatja Kézy Béláné. A cél az volt, hogy minden hónapban egy szín­vonalas összejövetelre sort kerítsenek. És ezek ne legye­nek csupán „nehéz” témák. Nem húztak valamiféle vo­nalat sem, brigádvezétő-he- lyettesek, brigádtagok is bármikor jöhetnek a foglal­kozásokra. Ma már állandó törzsgár­dája van a klubnak, közöt­tük is legszorgalmasabbak: Gyurcsán István és Oláh Jó­zsef a fuvarozó üzemből, Ba- ráth Károly a gép- és gépjár­műjavító műhelyből, Ledner József a III-as főép-ről, Pan- nuska Márton és Fenyvesi Ferenc az asztalosüzemből, Szekeres Sándor, Katona Jó­zsef, Spekker János, Veres János, Lippai István, Márton Ferenc és mások. Az érdeklődés egyik titka az, hogy a klubba járó dolgo­zók maguk alakítják, formál­ják, igénylik a sorra kerülő ta­lálkozások témáit. így a já­tékos vetélkedők éppúgy na­pirendre kerülnek — és ál­talában nem unalmasak — mint a különböző találkozá­sok más „szaktársakkal”. Kiderült ugyanis, hogy a más vállalatoknál dolgozó építők­kel mégiscsak szívesen ta­lálkoznának, mert sok a kö­zös téma. A KEMÉV és az ÉPSZER vállalatoktól érke­ző vendégekkel már véle­ményt is cseréltek. „A jó pap holtig tanul” elvére gondol­va, üzemlátogatásokat is „ki­terveltek”, legközelebb a debreceni házgyárba mennek a KEMÉV-es és ÉPSZER-es kollégákkal, akik a házgyári műhelytitkokkal, egyáltalán a gyáron belüli gyártási fo­lyamatokkal, új törekvések­kel szeretnének közelebbről ismerkedni. Tovább terebélyesedik-e a munkásklub vagy maradnak a szerényebb létszámnál? Ez a jövőtől függ. Az igaz, hogy a vállalatnál — ahogyan hal­lottuk — 190—200 brigád dol­gozik, az utánpótlást van honnan verbuválni. Nehezí­ti viszont a programok fixá­lását, hogy sok helyről jár­nak be a dolgozók és sokféle munkahelyen dolgoznak, Sá­toraljaújhelytől Ungvárig. A fő törekvés továbbra is az, hogy tartalmasak legye­nek az összejövetelek és adja­nak bíztatást, ötleteket a bri­gádoknak a saját arculatú művelődéshez, értelmes szórakozáshoz is. Ezt a köz- művelődés szakembere — aki főhivatású — igyekszik szí­nessé tenni ajánlásokkal fel­hívni a figyelmet egy-egy városi, megyei tárlatra, hangversenyre, színházi és egyéb előadásra. Szeretnének valamelyest változtatni a krónikus terem­gondon is. Jelenleg közös a helyiségük a vállalat ifjúsági klubjával és hibája, hogy nagy, nem ad lehetőséget a „családiasabb”, kiscsoportos összejövetelekre. Ha eldől az épület sorsa — ez ugyanis a vállalat „ősrégi” épületében van, a Széchenyi utcában, le­bontják, vagy átépítik — még nem lehet pontosan tudni — remélik, hogy meg­oldódik a brigádvezetők klubjának elhelyezése is. Eh­hez a társadalmi munkát is vállalnák... P. G. Ha szétosztanák a könyv­tár köteteit, a megyeszék­hely minden lakójának más­fél kötet jutna, melyek érté­ke csaknem ötmillió forint. Mindez egy helyen, egy mo­dern, henger alakú, igen tet­szetős épületben található: a tanárképző főiskola központi könyvtárában. A 150 ezer kötetet tekint­ve — a megyében a legna­gyobb állománnyal dicse­kedhető könyvtár. Sajátos szerepköre miatt azonban nem nyilvános, nem térhet be bárki az utcáról, a köze­li lakónegyedből. Csak a „házbeliek” — hallgatók és tanárok — előtt nyílnak meg az ajtók, illetve a polcok. Így természetes ez, hisz a főiskolai könyvtárnak más a funkciója, mint a közműve­lődési könyvtáraknak. Szabadpolc és információ Itt az egyetlen és folyton ismétlődő cél: ellátni a hall­gatókat, az oktatókat az ok­tató-nevelő munkához (tu­dományos kutatáshoz) szük­séges könyvekkel, folyóira­tokkal, minden olyan kiad­vánnyal, amelyre éppen szükség van. Mindezt gyor­san, alkalmazva a modern,, szabadpolcos rendszert, de állandó könyvtárosi infor­mációs szolgálattal és lehe­tőleg reggeltől késő estig. Hat év tapasztalatai vá­laszt adnak arra, hogyan fe­lel meg a magas követelmé­nyeknek a főiskolai könyv­tár, hogyan tesz eleget a hallgatói és tanári igények­nek. Az eredmények biztatóak: a könyvállomány évente 8— 10 ezer kötettel gyarapszik. Köztük olyan hazai és kül­földi kézikönyvekkel, soro­zat jellegű művekkel, ame­lyek a legfrissebb eredmé­nyekről adnak tájékoztatást. A könyvesbolti forgalomba nem jutó kiadványok is a főiskolai könyvtár polcaira kerülnek, tudományos konfe­renciák jegyzőkönyvei, kuta­tási jelentések, fordítás­gyűjtemények. Mindezekre nem kell várakozni, amíg megjelentetik őket, napokon, heteken belül „meríthetnek” belőlük az olvasók. 600 féle folyóirat, újság Érthetően, úgy alakult az állomány összetétele, aho­gyan a könyvtár sajátos szerepköre megkívánta. Az általános, közművelődési művek mellett nagyobb számban találhatók itt a pedagógiai — és ehhez kap­csolódó lélektani, módszerta­ni — könyvek. A teljes hazai szakirodalom mellett termé­szetesen a jelentősebb kül­földi munkák is, magyar és idegen nyelven. Nem hiányoznak az álta­lános iskolákban jelenleg használatban lévő tanköny­vek, munka- és feladatlapok, tanári kézi- és segédköny­vek sem. Külön említést ér­demel az a 600 féle — ösz- szesen 1300 példányban já­ratott — hazai és külföldi fo­lyóirat, melyek közül 150 külföldi, idegen nyelvű. A főiskolai könyvtár állo­mányának összetétele, meny- nyiségi és minőségi arányai­ban, olvasói szolgálatával magas színvonalon elégíti ki a nevelő-oktató tevékenység igényeit és jól segíti a tudo­mányos kutatómunkát. A beiratkozott olvasók száma jelenleg 2500, az . átlagos na­pi forgalom 350 olvasó, de volt már olyan nap is, ami­kor ki kellett tenni a „Min­den hely foglalt” táblát. Egyszerre 160 személy számára van helyben olva­sási lehetőség. A könyvtár heti 85 órás nyitvatartással dolgozik, a szombatot kivéve reggel 8-tól este 9-ig, szom­baton 8-tól 18 óráig fogadja az olvasókat. A szabadpol­cos rendszer bevált — a fő­iskolán egyébként a könyv­tárhasználatot is oktatják. A kutatószobákat mind több ta­nár és diák veszi igénybe. A tanár- és diákkutatókat mikrofilmleolvasók, írógépek is segítik. De a legfontosabb talán a 16 főhivatású könyv­táros információs és speciá­lis könyvtárszolgálati mun­kája. Gyűjtőmunka eredménye A jól szervezett, szerepkö­rével tisztában lévő, a tan­ország életének. Biharország központja, ahonnan pompá­san be lehetett látni a lelket­len, népgyilkos gazdálkodás­ba, a korrucpió és csendőr­uralom tivornyáiba, melyek akkor a közéletet jelentették. Az újságíró és érző magyar hazafi megtanulta, mi az ezeréves Magyarország való­sága. Szeme előtt terültek el a nagyváradi püspökség két­százezer holdas mammutbir- tokai, körülöttük a koldusfal­vak, melyekben nem volt or­vos, ahol éhhalállal küzdött a tanító, jár vány szerűen pusztított a tuberkulózis, csak a templom és a plébániák, a csendőrkaszárnyák és a fő- szolgabírák villái virítottak egészségben és jólétben. Mindezt Szamuely Tibor jól látta, és szorgalmasan fel is jegyezte. Gyakran idézte Adynak ezeket a sorait: „Ujjunk he­gyéből vér serken ki, / amikor téged tapogatunk, / te álmos, szegény Magyarország”! Itt találkoztam először Sza­muely Tiborral. Egy ideig együtt dolgoztunk a Nagyvá­radi Naplónál. Szamuely Ti­bor nemcsak szorgalmas, hi­vatását becsülő, sőt, szenve­délyesen szerető újságíró volt, hanem az az ember, aki kri­székekkel élénk kapcsolatot tartó könyvtárnak 21 letéti, „minikönyvtára” is van, a tanszékeken a leginkább kéznél lévő szakmunkákból. Tizenöt éves módszeres gyűjtő, beszerző munka eredményeként alakult ki a könyvállomány. Épp úgy megtalálhatók a hatvanéves tanítóképzős múlttal rendel­kező egykori nyíregyházi intézmények legfontosabb könyvei, mint a Magyar Tu­dományos Akadémia, az Or­szágos Műszaki Könyvtár, az Országos Központi Pedagó­giai Könyvtártól átvett igen fontos könyvek. A főiskolai könyvtár tulajdonában van a Bóka-gyűjtemény, amely a neves irodalomtörténész legértékesebb könyveit fog­lalja magában, s amelynek feldolgozása folyamatban van. Hég tíz évig S mit hoz a jövő? Meddig lesz elegendő — az évenként 10 ezer kötettel gyarapodó állománynak — a jelenleg tágas, megfelelő épület? Nem kell-e majd áttérni a mikro­filmes tárolásra? A könyv­tár vezetőinek becslése sze­rint még egy jó évtizedig az elhelyezési és raktározási kö­rülmények nagyjából megfe­lelnek az igényeknek. Mik­rofilmes megoldásokra egye­lőre nem gondolnak, de to­vább szeretnék finomítani a könyvállományt és tovább tökéletesíteni a tájékoztatást. Ez nem kis feladat, ha arra gondolunk, hogy ilyenkor, a félév derekán, „csúcsidőben” naponta 600—700 olvasó is megfordul a főiskolai könyv­tárban. Nemcsak olvasnak, hanem tanulnak is a fiata­lok. A kollégisták arra es­küsznek — számuk eléri az 1200-at —, hogy jobban le­het tanulni a könyvtárban, mint a hálószobákban, mert itt minden kéznél van. tikus szemmel nézte az ún. haladó magyar burzsoáziának ezt a különös nagyváradi mintatelepét, ahol buján vi­rágzott az üzlet, a panamák mindenféle fajtája, a szere­lem és kissé a polgári érte­lemben vett kultúra is, mert hiszen innen indult el az Ady-korszak modern költő-, íróbrigádja Budapest és az ország meghódítására. Sza­muely Tibor váradi munkás­sága idején szerkesztősé­günkben dolgozott — mint glosszaíró és színházi kriti­kus — Juhász Gyula is, a század eleji magyar költé­szet egyik leghaladóbb kép­viselője, Ady Endre mellett talán a legharciasabb is — bár egyénisége nem volt na­gyon harciasnak mondható —„később a Tanácsköztársa­ság lelkes híve, és aki, éppen baloldali szellemisége foly­tán, belső baráti körünkbe kapcsolódott. Szamuely Tibor nem rej­tette véka alá nézeteit már akkor sem. A Népszava nagy­váradi tudósítója volt, sok olyan értesülését, melyet a kiadói érdekek nem engedtek közölni a váradi lapokban, a Népszavában olvastuk. Nemrégiben végiglapoztam nagyváradi lapjaink és a A vetélkedő egyik töprengő pillanata. Ágyúk között a vármúzeumban. Páll Géza KM VASÁRNAPI MELLÉKLET I f 1978. december 3. Aranyosi Pál: Szamuely Tibor,az újságíró .. .Szamuely 1909-ben szü­lővárosában, Nyíregyházán a Szabolcs Vármegye című he­tilaphoz került aktív újság­írónak. De hazai szereplése nem tartott sokáig, mert Sza­muely és a lap kiadója között nagy volt a véleménykü­lönbség az újság és újságíró hivatását illetően. Szamuely komolyan vette (tizenkilenc— húszéves naív fiatalember volt), ami a lap homlokára volt írva, hogy „közérdekű hetilap”. A közérdeket akar­ta szolgálni azzal, hogy ki­teregette a helybeli, uralko­dó, burzsoá körök szennyesét, a hivatali panamákat és a munkásnyúzó tőkések aljas­ságait. Amikor lapjában, majd a Népszavában szóvá- tette egy bádogosmester üzel- meit, aki halálba kergette egyik kisinasát, pörbe fog­ták, elítélték, és persze el­csapták a Szabolcs Várme­gyétől. Innen került 1910 nya­rán Nagyváradra, egy liberá­lis hírű, de különben kor- mány-pausálén élő újsághoz, a Nagyváradi Naplóhoz, ahol öt—hat évvel azelőtt Ady Endre vezérkedett. Nagyvárad abban az idő­ben alkalmas obszervatóriu­ma volt a feudális Magyar-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents