Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-24 / 303. szám
KID ÜNNEPI MELLÉKLET a levelek magukért beszélnek. Nincs jogunk kétségbe vonni a leírt érzelmeket, de mi az anyai szeretetet másmilyennek ismerjük. Heg hívólevél Kelt Bridgeportban (USA), 1978. március 18-án. „Kedves Mari lányom! Gyere ki látogatóba, küldök, néked repülő jegyet és gondoskodok itartózkodásod alat lakásról és eltartásodról. Én jól vagyok csak Jóska bátyád nem olyan jól érzi magát, és szeretné, ha meglátogatnál benünket... Kérdezted, hogy milyen ajándékot hozzál nékem szeretném ha lenéi szives egy szép herendit. Kívánok néked jó Egészséget és szerencsés utazást a mielőbi viszont látásreményében sok szeretetel Veranénéd.” A levelet Dudás Péterné (Körösi Mária) 35 éves, nyíregyházi lakos kapta. Körösi Mária 1964-ben ment férjhez, 1965-ben egy fia (Zolika), 1967-ben egy lánya (Ágnes) született. A házasság megromlott, a bíróság 1976-ban felbontotta. A két gyerek az anyánál maradt. Dudás Péterné április 12-én útlevélkérelemmel fordult a megyei rendőr-főkapitánysághoz, hogy ellátogathasson Amerikába, Bridgeportban élő nagybátyjához, Mikó Józsefhez. A látogatást három hónapra engedélyezték. Dudás Péterné május 30-án kapta meg az útlevelet, július 11-én Ferihegyről elrepült Amerikába. Az első levél Kelt 1978. szeptember 18-án. „Drága jó Szüleim és édes Gyermekeim! Ne haragudjanak édes- anyámék ezért a döntésemért, de én nem változtatok rajta. Ha a gyerekek is úgy szeretnek engem, mint én Őket, akkor már nem okoz gondot a kijövetelük. Én odahaza elintézni nem tudom, csak innen, hogy kijöhessenek. Ezért, ha bármikor meggondolják magukat a gyerekek, csak tegyék be a borítékba a kért dolgot (a két gyerek anyakönyvi kivonatát kéri) és akkor rövid időn belül eljöhetnek hozzám.” Idézet a levél végéről: „Drága Gyermekeim! Nem tudom elképzelni, mit műveltek. Édeseim, csak bízzatok bennem, mert nem vagyok én olyan rossz anyuka, mint gondoljátok. Nagyon szeretlek és féltelek benneteket. Ezért arra kérlek, legyetek jó, szófogadó gyerekek, addig is, amíg kiértek. Az úttól ne féljetek, mert egyáltalán nem olyan rossz, mint sokan mondják.” Zoli, az idősebb gyerek most hetedikes. — Nem értem én az egészet. Mikor elköszöntünk jókedvű volt, eszembe sem jutott, hogy kint marad. Csak akkor gondoltuk, amikor már közeledett a három hónap vége, és még mindig nem jött. Milyen lehet Amerika? Ott se fenékig tejfel. Ismertem én a bácsit is, mert mikor itt volt, jött anyukámhoz. Hetvenéves. Olyan öreg, mint nagyapám. Hívott apukám, hogy költözzünk hozzá, de óbb nekünk itt, nagymamáéknál. Ha elvégzem a nyolcadik osztályt és kiengednek, csak elmennék egyszer látogatóba. Mi szeretnék lenni? Rendőr. Magyar rendőr. A második levél Kelt 1978. szeptember 23-án. „Drága Dudukám! ... és most egy kicsit magamról is. Én is követtem Erzsiké példáját, férjhez mentem. Gyönyörű helyen lakom, közel a tengerhez egy nagy parkban. A lakás nagyon kényelmes és szép. Sokat csavargunk a környéken, már lassan úgy ismerem, mint Nyíregyházát. Boldog vagyok az életemmel, én is meg vagyok elégedve vele. A férjem nagyon jó ember, nem bánfám meg, hogy hozzámentem. Lassan megszokom az embereket és a nyelvet is, mert ez egy teljesen más világ, még az emberek is másak, mint mifelénk. Szeretek itt élni, mert jó itt nekem...” A címzett: — Egyszer mondta nekem Dudásné, hogy menni fog Amerikába, látogatóba az öregúr feleségéhez. Amikor elutazott, küldött egy üdvözlő lapot. Én is írtam neki, kértem, hogy írja meg, mikor jön, mert a gyerekek már nagyon várják. Ez után kapZ. ILONA levelében olvastuk, hogy az emberek mindig az után sóvárognak a legjobban, ami nincs, amihez a legnehezebben lehet hozzájutni. Ha nincs fürdőkád, valamilyen építőanyag, alkatrész, az után kutatnak. De akad még egy másfajta „hiánycikk” is, amely, úgy tűnik, levélírónk szerint szirn tén gyakran kifogy: az egymás iránti előzékenység, udvariasság. „Pedig szomjazzuk a kedvességet és gyöngédséget, mint az a bizonyos kiszáradt föld a májusi esőt.”, „Ismerek egy elárusítónőt — folytatódik a levél —, aki mindig kedves, mosolygós. Bevallom — ha rossz napom van, és vágyódom emberi hangra — inkább kerülőt teszek, csak hogy nála vásároljak.” ★ EGY NYUGDÍJAS óvónő sorai is emlékezetesek. Leírta, hogy sokat olvas, moziba jár, és minden lehetőséget felhasznál, amely az öregedést elviselhetővé teszi. Dolgozik most is. Szerény nyugdíja felét így félreteheti. Kell a pénz — vallja levelében —, hogy üres kézzel soha ne menjen gyermekeihez, unokáihoz, hogy a névnapok, ünnepek emlékezetesek maradjanak. Emberek közé vágyik, szereti őket. „Közhely ugyan, hogy mindenki annyi tam meg a levelet, amiben azt írja, hogy férjhez ment az öregúrhoz. Nagyon meglepődtem, hogy képes itthagyni a két gyereket és egy 70 éves, idős emberhez hozzámenni. Jól ment neki, sok vendége volt, anyagilag is jól állt. Á harmadik levél Kelt 1978. szeptember 26-án. „Édes, aranyos Kisfiam! Örülök, hogy írtál nekem, legalább így megcsókolhattam a kezed nyomát. Drága kisfiam, amit írsz a levélben, nagyon szomorúvá tesz. Nem tudom elgondolni, hogy mi történt veled és Ágikával. Olyan jól voltatok, amikor otthagytalak, ha lehet kérd meg a doktor bácsit, hogy ne feküdj be, de ha ő úgy látja jónak, akkor nem tehetünk semmit. Nagyon várom a születési anyakönyvi kivonatot. Nem szeretnél velem lenni? Ha hazamennék, akkor nem tudnálak elhozni benneteket. Nem azért nem megyek haza, mert nem szeretlek benneteket, hanem mert így hamarabb jöhettek ide. Ágikával mi van? Miért nem írt? Szeretném, ha velem élnétek. Olyan jó lenne megsimogatni, megbecézni titeket. Itt idős, amennyinek érzi magát, de vallom, — fejezi be sorait a nyugdíjas asszony —, hogy akik szellemi és fizikai tevékenységükről nyugdíjas korukban sem mondanak le, tovább mardnak frissek, vidámak, és helyzetükkel is elégedettebbek.” H. ZOLTANNÉ az egykoron divatban volt „mosolycsekkekre” emlékeztetett levelében. A kampányszerű akciónak nem volt híve, mert furcsának tartotta, hogy a mosolyt aprópénzre váltottuk. Mégis, miért jutott most eszébe? Leveléből magyarázatot kaptunk erre is: úgy tapasztalja, mintha a másik végletbe estünk volna. Mogorvák, zordak vagyunk egymáshoz. Mosolyogni lassan még egy kisgyermekre is elfelejtünk. Az meg, hogy egymásra, alig fordul elő. Vagy ha igen, más tartalommal. Gúnyból. Az emberek pedig igénylik a mosolyt, hálásak érte, „Persze — jegyzi meg levélírónk — a tiszta és gyermeki mosolyért.” És mi még hozzátennénk: a gyógyítóért, a bátorítóért, az erőt adóért, a világot megszépítőért... ★ — ISMERŐSEIM gyakran dicsekednek így: őmár hét sem rosszabb az élet, mint ott. Millió szerető csókot küldök nektek és nagyon várlak benneteket, szerető és aggódó édesanyátok.” Ágnes, a fiatalabbik gyerek, most hatodikos. — Én nem írtam, mert el volt törve a karom. A bal. De olyan kábult voltam. Zoli is beteg volt, de ő írt egy levelet. Anyu is csak egyet írt nekünk. Nagymama sokat sír miatta. Nem tudom, miért hagyott itt bennünket. Dudásné volt munkaadója: — Nálam 3500-at keresett. A férjétől is kapott 1500 tartásdíjat. A rokonát rég ismerem. Mikó Józsefnek hívják, jómódú ember volt, a 30-as években a vendégeim közé tartozott. 1946-ban disszidált. Amikor itthon volt, együtt lakott Dudásnéval. Mikó mondta is egyszer, hogy szeretne hazajönni, a nyugdíját áthozatni. Hallottam, hogy dicsérte Amerikát, azt mondta: ott nagyon jól keresnek a női fodrászok. Ágnes osztályfőnöke: — Egyik órán azt a feladatot kapták a gyerekek, hogy rajzolják le, amivel este foglalkoznak. Ágnes rajzlapján édesanyja vonalai elevenedtek meg.. . éve laknak abban a házban, de nem ismerik a szomszédjukat. Azt is gyakran hallom, hogy a munkahelyükön sem tudnak senkiről semmit. „Hogy lehet így élni?” — kérdezi levélírónk, majd megtudjuk soraiból, hogy ő nem tartja dicsőségnek azt, ha valaki hét év alatt meg tudott tagadni minden közösségvállalást. Azzal sincs mit hivalkodni, ha évek során soha nem ment oda a barátnőjéhez, a kolléganője egy kölcsön százasért, és nem mesélte el neki, miért költe- kezte ki magát, mennyi a fizetnivalója, mennyi a kosztpénz, mi megy a dugiba. Nem érdem az sem — sorolja tovább levélírónk —, hogy a szomszédasszony még soha nem csengetett be hozzá egy gyógyszerért a gyermeknek, egy főzet kávéért... ★ FOGÉKONYSÁG a figyelmességre, az apró örömök felismerése; vágyódás ai őszinte emberi kapcsolatra. Sokszor hiányzik ez, mert talán pózból, divatból hajlamosak vagyunk mindenkit elutasító, közösségellenes tulajdonságokat felvenni, amelyek valójában távolállnak emberi ösztöneinktől. Nem volna szabad elfelejtenünk: egymásra vagyunk utalva. Létünk fontosságát pedig két dolog határozza meg: menynyire van ránk szükségük másoknak, és mennyire van nekünk szükségünk másokra. Soltész Ágnes Balogh József Levelet hozott a posta... Tisztelt Szerkesztőség! Levelet hozott ismét a posta. „Tisztelt Szerkesztőség!” — mindegyik így kezdődik, s aztán száz meg száz ember egyéni sorsa, gondja, panasza bontakozik ki belőlük. Olykor a legbensőbb érzések, vágyak tárulnak elénk. A bonyolult érzések világából, bizony sok tanulságot lehet meríteni. Néhányat közreadunk belőlük. „Hegvagyunk..." összef u tu n k Hogy vagy, hogy vagytok, koszi, a bajokat leszámítva tűrhetően, és ti, szintén, egyformán, semmi különös, a pénz lehetne több, de csak az árak, már ez csak így van, nem könnyű nekünk sem, temérdek részlet, közben kimarad a fűtés, rizs csak pult alól, gyertek már el, jó, de ha a srác már nem lesz influenzás, táppénzen van vele az anyja, nehéz, öregem, nehéz ez így nap nap után, azért mégiscsak megvagyunk valahogy, az a lényeg, jobbulást, viszlát, majd megütjük az ultit egyik este... Levéltöredék „Drága kisfiam, Jóska, örömmel értesülök soraidból, hogy megkaptátok a munkáslakást, az isten áldja meg érte az igazgató Urat. Dehamár adtak,- édes kisfiam, kérhettél volna lejjebb is, mert isten ne adja, ha a kis Józsika jobban kihajol az ablakon, a nyócemeletes magasságtól őrizze meg a teremtőm. Látod, mindég mondtam is én, hogy vegyél egy házhelyet, apránként ezt meg azt, azután neki szökik a család, még apád is jól bírja magát, tudatom, hálistennek. Ne másszál te olyan nagyon magosra, édes fiam, mert rossz lehet ott, énmondom Nektek. Már azért ne vedd rossz néven, hogy megszóltam ezt a dolgot, örülök én különben, meg hálát is adok a jóistennek a szerencsédért, csak az a magosság, az mégiscsak nagyon nagy magosság. Aggódok is eleget értetek édes kisfijam. Tudatom még, hogy szombaton vegyél ki egy nap szabadságot, mert levágjuk a disznót, gyertek mind, az én kőtségemre hozzál egy kis sózott belet a hurkához, avval már itthon nemigen vesződünk. Csókolom az egész családot.” A válaszból „Igen köszönjük a meghívást, Édes, megyünk is az egész családdal, merthogy éppen szabadosok vagyunk. Addig is ne tessék idegeskedni az emeletek miatt, hiszen van itt lift, azon járunk, kivéve, ha elromlik, de az ritkán van. Meg aztán innen a magasból belátni a fél várost, ha kiállók az erkélyre. Azután meg ott van a fürdőszoba. Nem nagy az egész, de Mariskámat esténként úgy kell kiimádkozni belőle, úgy szeret benne pancsolni. Majd meg tetszik látni, ha el tetszik jönni hozzánk az újévre. Jó habos fürdőt csinálunk Édesnek, fenyőillattal, merthogy Mariskám leginkább azt szokta vásárolni az ábécében. Csak az a baj, hogy padló helyett szőnyeg van gumiból, az meg úgy beszívja a cigaretta füstöt, hogy az isten nem veri ki belőle. Mariskám szid is eleget, hogy folyvást büdösítek a családnak. Ügy szoktam, hogy kimegyek a konyhába, kinyitom az ablakot, ott fújom a füstöt. Hát ezért van igazsága Édesnek, jobb lenne a kertes, de ez se utolsó. Szombaton kis forralt bor legyen Édes, az kell. Csókolom. Jóska és családja.”- , nérí dterHelt* r. .»KfnbVg fi — Én nem tudom, kérem szépen, mi van manapság az iskolában, hogy a gyerek sose hoz jó jegyet. Elmondja a lányom, hogy két egész nyolctized volt az osztály dolgozatátlaga, mire a tanár azt mondta, ez egészen kiváló. Most mondja meg! ön szerint helyes dolog ez? A tanár úr elfelejti, hogy az átlag róla is bizonyítvány?... Persze, azért a gyerek se makulátlan, nekem elhiheti. A szülők csak lótnák, futnak, hogy meglegyen minden ebben a mai drága világban, és a kis fruska meg csak játssza a nagyságos asszonyt, kényeskedik. Mondta, hát jó, megvettem neki a japán magnót, rádióval. Azután irhára fájdult a foga, gondoltam, valamire való lánynak ez már nem is olyan nagy dolog, pedig higyje el, megint le kellett mondani a színes tévéről. És mi a hála? Kettes irodalom, hármas földrajz ... Közben az apjának nincs egy rendes ünneplő cipője, s ha mondom, azt válaszolja a kis szemtelen, hogy „a faternak nem is állna jól a lakkcipő”. Vásárló „Mit képzelnek maguk itt? Azt hiszik, hogy mert ez lakótelep, ide már a fapénz is jó? Mondom a zöldségosztályon, adjon egy kiló citromot, de szépet, mire az a barna nő csupa kőkemény, vastaghéjút dobál a zacskóba. Látom én, kérem, hogy kinek jut a java! A fontos embereknek, meg a jól menő maszekoknak. Nekik van magyar sör. téliszalámi meg holland kakaó. A múltkor is kérek egy kiló rövid karajt. Otthon veszem észre, hogy olcsóbb hús is van benne. Na, meg a felvágottak! Hol van, hol nincs! Ha van, a kislány akkor is olyan vastag, gusztustalan szeleteket vág, hogy az embernek egyből elmegy az étvágya. Ha mondom, vágja vékonyabbra, úgy néz rám, mintha abnormális volnék. Beírom én, kérem, ha addig élek is. Még szerencse, hogy banánt, meg gesztenyemasszát kaptam, a comb is szép most, a kenyér még meleg, különben sokkal csúnyábbakat írnék a könyvbe.. Társaságban — Mikor jön az új kocsi? Nem hiszed el, még' két év múlva. De ez is csak nálunk van, mert itt minden olyan nehezen megy. Ennyit várni egy Ladára, most mondd meg! Mit? Hogy ez csak az én gondom? Na jó, aláírom, hogy a többséget még nem ez izgatja, de nekem, speciál most ez a problémám. Nyáron görögbe szeretnénk leruccanni, előtte szívesen kicserélném a kocsit. De várni kell, mert ez egy olyan ország, ahol már mindenki kocsira akar ülni, azért a nagy sorbanállás. Ráadásul mindenki panaszkodik. Mizujs? — Ó, semmi különös, toljuk a napokat, mint ti, végre elmentek a festők, de bedöglött az automata mosógép, a fene enné meg, pedig nyugati licenc; nem, nem megyünk az olasz útra, kicsit drága; igen bútor kellene, de szépet nem kapni, ami jön, annak mindnek előre gazdája van; a gyerekek? Egészségesek, a kicsi beverte a térdét, csupa kék, a szomszéd változatlanul hangos, ha fizetésnap van, máskor nem; a hivatalban volt egy kis prémcsi, a szokásos, a megszokott sorrendben, pofára, legyenek vele boldogok; nem, most sem sikerült, csak egy kéttalálatos volt; a színház tetszett, nektek is?, mostmár tényleg találkozhatnánk, nem kell trakt^, csak úgy, látni egymást, hogy azért megvagyunk ... Angyal Sándor 1978. december 24.
