Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-03 / 285. szám
1978. december 3. KELET-iMAGYARORSZÁG 3 Á városfejlesztés nagy kérdőjele Á terű let-előkészítés K evés megye büszkélkedhetett azzal 1976. január elsején, hogy bár még nem volt jóváhagyott ötéves terv, mégis folyamatban volt hétszáz lakás építése, háromezernek pedig csaknem teljesen közművesített terület állt rendelkezésre. Tulajdonképpen két év előretartás volt ez: a területen kívül kész kiviteli tervek, elfogadott beruházási programok várták a kivitelezőket, különösen kedvező helyzetben volt Nyíregyháza, Nyírbátor, Kisvárda és Mátészalka. Most három év után visszatekintve szinte hihetetlennek tűnik e kedvező helyzet, hiszen a városfejlesztés nagy kérdőjele ma is a terület-előkészítés. Egy kis túlzással akár azt is mondhatnánk: a lakások felépítése a legegyszerűbb fázis, még ha a leglátványosabb munka is. Akkor, de ma. is nyomasztó gond, hogy a pénzt nem lehet feldarabolni, az csak akkor pénz, ha kész a lakás, pedig, hogy egyáltalán hozzáláthassanak a falak felhúzásához, már nagy összegekbe kerül az előkészítés. Az előkészítés bonyolultságára jó példa az energiaellátás megoldása. Egy lakótelepi fűtőmű kialakítása most minimálisan hat évre tehető. Kiélezett viták, egyeztetések kellettek ahhoz, hogy 1977-ben fűthessenek ott, ahol 1975-ben dőlt el, milyen energiarendszert alakítsanak ki, holott a terveket csak 1976-ban fogadták el a tanácsok. Ezért állítottak be például konténerkazánokat a fiatal városok lakótelepein, s a végleges fűtőművek csak ezután épülhetnek meg, mert egy ilyen technika szállítási határideje 3—5 év között van. Mindez nem is az első lépés a terület- előkíszítésben. Először ki kell választani: hol épülnek a lakások. Szerencsés helyzetben volt Nyíregyháza a most befejezett Jósavárossal, jelenleg azonban már nyolc helyszínen láthatjuk a város nagyarányú lakásépítkezéseit. Pedig nem mindegy hány helyre kell koncentrálni, alkalmazkodni kell a technológiához, s legalább 4—500 lakást kell egy helyen megépíteni, hogy elfogadhatóak legyenek a házgyári lakások költségei. Városaink mindegyikében készült korábban általános, majd részletes rendezési terv. Időközben azonban szinte mindenütt megváltozott az építkezések korábban elképzelt technológiája, ami felborította a terveket. A korábbi foghíjra például nem tehető le egy házgyári lakás, hagyományos módon pedig már alig építenek a nagyvállalatok. A házgyári lakások teljes komfortot igényelnek, környezetükben pedig legtöbbször hiányzik valamelyik közmű. Pedig a házgyári építés csak egy technológia a sok közül. Ott van az alagút- zsalu, az univáz, a komplexváz, a különböző feszített csavaros, kapcsolt kötésű technológia, a no fines eljárás, mind-mind új igényeket támaszt a várostervezőkkel szemben. Záhonyban például a rendezési tervek készítésekor még hagyományos építkezésről volt szó, aztán jött a blokkos technológia, ma pedig megjelent a házgyár. Üjfehértón még nagyobb volt az ugrás: a tégláról egyből a házgyári technológiára kellett váltani. Az építkezést azonban még megelőzi a kisajátítás, ami a városnak és a kisajá- títottnak egyaránt sok bosszúságot okozhat. Hogy sokszor az ingatlan árában nem tudnak megyezni, ez már megszokottá válik, de előfordul az is, hogy külföldön él a volt tulajdonos és hosszú hónapokig tart miatta az eljárás. Van más időtoló ok is: ha késik a kivitelező azzal a lakással, ahová a kisajátított költözik, akkor várni kell miatta a szanálással is. Sokan — joggal — a terület-előkészítés rákfenéjének tartják a kisajátítást, s nem is járnak messze az igazságtól. Van aki emberöltőt élt le a szülői házban, van aki élete munkájának gyümölcsét látja veszni a kisajátításban. Érzelmek, városi érdekek ütköznek, s ilyenkor nem mindig elég a józan ész. Pedig a szanálás a városnak sem olcsó mulatság. Nyíregyházán-az idén 422 lakásból 340-et azoknak kellett adni, akiknek házát lebontották, tehát még százzal sem csökkent a lakásra várók száma, ám a területre későbbi több száz lakás építéséhez már most szükség van. Ha a kisajátítás megtörtént, jöhet a kivitelező. Sokszor azonban csak jöhetne, de nem jön. Mert például nem tetszik a terv. Érthető, hogy egy építőipari vállalat a legtermékenyebb technológiát akarja, ám lehet, hogy az ott nem illik a városképbe. Más ok is előfordulhat. Nyíregyházán a Kossuth utcán csaknem egy évig állt üresen a szanált terület, s nem kezdődött meg az építkezés, mert az áramszolgáltató az ideiglenes energiaszolgáltatás feltételének szabta a végleges áramellátás megrendelését: nem akart kétszer dolgozni ugyanazon a helyen. A Szamuely-lakótelepen elkészült a terv a távfűtési gerincvezeték magasvezetésére, de a kivitelező mélyvezetést akar. Itt a vezeték egy szakaszát víz alatt kell vezetni, szigetelni kell, nyilván drágítja az építkezést, s tolódik a határidő. A vita folyik, a tanács tehetetlenül szemléli, ha netán a lakások mégis hamarabb elkészülnek, állnak majd üresen, mert nem lehet a fűtést megkezdeni. H árom éve tehát volt, ma nincs lakásépítésre előkészített terület Nyíregyházául Nem eltűnt, hanem az OTP a tervezett 1800 helyett 2400 lakást épít, s az öröm mellett ez a terület felemésztését is jelentette. Most úgy látszik: a hatodik ötéves tervre nehezebb lesz az átmenet, mert elfogyott a tömeges lakásépítkezésre alkalmas hely. Az új terület a Család utca környéke lesz. ahol ötezer lakás épülhet majd fel. Készül a részletes rendezési terv, amelyet a beruházási program követ, de az építkezéshez pénz csak a VI. ötéves tervben lesz. A nagy kérdés, hogy addig miből és hány lakásra közművesítsenek? A leggazdaságosabb nyilván az egész lakótelep teljes közművesítése lenne, ám a pénzgazdálkodás jelenlegi rendje ezt nem teszi lehetővé. Ez viszont már túlnő a nyíregyházi gondokon. Balogh József M gogyan és miért lett ff gépszerelő? — kérdeztem Vass Tibortól. Mintha olyan könnyű lenne erre válaszolni — gondoltam mindjárt. Az ember mégis az egyszerűsítő, tőmondatos válaszokat várja... A krónikás kedvéért emlékezetében kutat a fiatal mezőgazdasági gépszerelő, a főiskolai tangazdaság központi gépműhelyében. Egy szomszédját említi a faluból, Ro- hodról. Nagy traktoron járt- kélt. mint gyermek, sokszor megcsodálta. Akkor nem, most már tudja, DT—76-os traktor volt... Hogy ezért, vagy másért döntöttem emellett a szakma mellett, nem tudom — gondolkodik el. — De az tény, a falusi fiataloknak a vérében van a föld, a mezőgazdaság. Hát ezért maradtam én is a földnél, legalábbis a földet munkáló masináknál. A nyíregyházi 110-es szakmunkásképzőben tanult. Zsebében az oklevéllel a Nyír- madai Állami Gazdaságba került. Talán, mert közel volt Rohodhoz? „Nem egészen ezért. Akkor fociztam, a madai csapat a megyei első osztályban játszott. Szükség volt rám. Hívtak, én fjedig mentem”. Nyolc évet töltött Nyírmadán. Közben keményen dolgozott és a foci mellett néhány „apróságra” is tellett az erejéből. Leérettségizett, technikus- minősítő vizsgát tett. Két évvel ezelőtt úgy határoztak a feleségével, bejönnek Nyíregyházára.. A tangazdaságban szükség volt a jó szerelőre. Születésnap Kívülről nézve az olajos, folyton a gépekkel bíbelődő szerelő munkája — talán unalmas, egyhangú, és fizikailag igen nehéz. „Belülről” nézve, ahogy Vass Tibor látja és érzi, egészen más. Minden gép más „alkat”, ahány hiba, javítás, annyi izgalom. És tanulás. Apróra meg kell ismerni a gépeket, és mindig újak jönnek; a Rába-család, a T—150 K-gépek és a többiek. Jelenleg egy makacs hibát keresnek, már második napja. A tünet: a gép „nem bír menni”, nem tudja leadni a teljesítményt. Még csak sejtik a hiba forrását... Mi hajtja a fiatalokat a munkában? — kérdezném, de szinte megelőz a válasszal, mert az újításokra tereli a szót. Azt bizonygatja, a fiatal újítók nem elsősorban a pénzért törik a fejüket az újításon, hanem szakmai büszkeségből. Ezért szeretnék, ha minél előbb „viszontláthatnák” az alkalmazható újításokat. Az az igazi fizettség, amikor a fiatal azt mondhatja, ez az én fejemben született. S ezért bánatosak, ' ha késik az elbírálás, vagy lassú a bevezetés. Mjm ilyen öröm érte az fwf utóbbi időben a fiatal szerelőt? Először a másfél hónapos kis gyermekét említi. Másodszor az albérlet végét, ugyanis a gazdaság jóvoltából egy másfél szobás munkáslakáshoz jutottak. Onnan a gazdasági busz hozza és viszi Ilonatanyára, a munkahelyére. Azt is említi, hogy a napokban kapta meg a KISZ KB dicsérő oklevelét a kiváló ifjúsági munkáért. Hány éves? „Éppen ma vagyok 28 — — mosolyog. És siet, mert születésnap ide, vagy oda, — várja a , rejtélyes T—150 K- traktor. Kettőjük párviadalából, bizonyára — nem először — az ember lesz a győztes. Páll Géza Szatmári házak Galambos Lajos: A Nagy Atya földjén ■ Ifjú írókorunkban, a kezdés idején baráti társaságban csak úgy emlegettük Móricz Zsigmondot, ha megmutattuk egymásnak írásainkat: vigyázzunk, mit szólna ehhez a nagyapa? Emelkedet- tebb hangulatban a Nagy Atya szigorú szeme őrködött felettünk. Most hozzá igyekeztem Csécsére, emlékei morzsáit keresve még. Pilinckézett a hó, nem volt nagyon hideg, bár elképzeltem, milyen lenne, ha olyan hóviharba kerülnénk, amilyet ő leírt az Utolsó betyár című novellájában. Nagyon mély, megrendítően emberi írás az, hozzá fogható tán nincs is a világirodalomban; Ady azt mondotta róla: ezt csak szeretni és dédelgetni szabad. A történet egyszerű: a vén betyár fázik és éhes, ki van tűzve a fejére a vér- díj; aki elfogja, száz pengőforintot kap. A betyár arra gondol a zord időben: betér az első házba, s megöl mindenkit egy falat kenyérért s egy kis enyheségért. Betör ott a szatmári részen az első tanyai viskóba, ahol nemhogy kenyér, egy szalmaszál sincsen, csak a sok pulya. Megpihen azért, majd a legnagyobb fiúcskának azt mondja: kötözz meg, vigyél a pandúrokhoz, te fogtál el engem, téged illet a pénz, kihúzzátok belőle tavaszig. De most nem volt ilyen a táj, csak szállingózott a hó a Nagy Atya földjén. De nemhogy nem mutatott ilyen hangulatot á mai élet, azokkal a „bolhaházakkal” sem találkoztam az egész úton, amelyet oly érzékletesen megénekelt a „Kivilágos ki- viradtig” című halhatatlanul nagy regényében, talán az első, igazán érett, nagyon nagy regényében, holott ez talán már a tizedik könyve volt az Atyának, ha nem a tizenötödik! Ám egy „bolha- házzal” mégiscsak találkoztam, az övével, Tiszacsécsén. Azt mondotta Kosa Károly téesznyugdíjas, hogy ezt a bolhaházat istenesen ki akarták reparáltatni, szép zsupfedelet akartak rá teríteni, mire végre valakinek eszébe jutott a műemlékfelügyelőségen, hogy: hoppá! Hát ezen a házon soha nem volt zsúp, csak szalma. — így aztán mi, vénemberek, megcsináltuk az igazi szalmatetőt nekie. — Hány éves, Károly bácsi? — Hatvannyolc. — Találkozott valaha Mó- riczcal? — Hát hogyne, 1929-ben. Itt járván az édesapámmal poharazgatott, együtt jártak iskolába. Igen keveset ivott, inkább csak spriccert, vagy egy decinyi bort. Nagy étkű- nek se lehet mondani, inkább csak a noteszát motorászta szüntelen. Felírt mindent. De akkor már nem a bolhaházban szállt meg, vagy a Paládiaknál, vagy a Nyilas családnál, akik gazdagok voltak, s igen nagy a tekintélyük a mai napig is. A mai Móricz-maradékok is általában Nyilaséknál szállnak meg, ha ide jönnek. — Vajon nem a Nyilas családtól kölcsönözte Zsiga bácsi a Légy jó mindhalálig főhősének nevét? —• Azt én nem tudhatom. — Olvasta ezt a regényt? — Nem én. — Olvasott tőle valamit? — A görcsöt. Azt olvastam én az életemben eddig A görcsöt! A lányomnak, aki fodrász Mátészalkán megvan minden Móricz-könyve, nekem már csak a megszenvedett, megdolgozott élet görcse, könnye a szememben. Van hálistennek ezernégyszáz forint nyugdíjam lakásom, televízióm, láttán» is benne a Zsiga bácsitól valami filmeket. — Mit? Miket? — Nem tudom én azt pontosan, fiam. Illő elmondani, hogyan is találkoztunk mi össze Kosa Károly tsz-nyugdíjassal. Móricz azt írja az „Életem regényében”: olyan a falu egyetlen utcája, mint a hosszú, vékony töltött hurka, össze lehetne tekerni. Lehet, hogy a Nagy Atya képzeletében, már Leányfalun megnövekedett, kinőtt parányi voltából szülőfaluja, miként Ady Endrénél végül óceánná dagad a sáros-lápos mindszenti Ér, a tárgyilagos szemlélő nem igen lát ilyesmit, hacsak az ő látomásos képeit nem lopja be a falucska volt és jelen hangulatába. — Puliszkát, azt evett, amikor nálunk volt — vélte Károly bácsi. — Méghozzá barázdazsírban mártogatva. — Mi az a barázdazsír? — Hát mi? Frissen ütött napraforgóolaj. — Van itt most a környéken ütő? — Á! A boltban olykor van. Repceolaj. A malac is fitymálva eszi meg a moslékban. Szóval megérkeztünk a faluba, láttunk egy házat, amely környes-körül tele volt aggatva csuhás kukoricacsövekkel olyannyira, hogy az eszterhéj már nem is látszott tőlük. Fóri Tamás portája' volt ez, aki a Tiszakóród és vidéke Béke Termelőszövetkezetének növénytermesztési brigádvezetője. Mint mondta, volt már jobb helyzetben is, de azért megvan, ha a fia leszerel, aki Zalaegerszegen szolgál most, talán el is megyen nyugdíjba. Mindjárt így kezdődött a beszélgetés, szatmári szilva is akadt, s a kedves háziasszony kávét is főzött hamarost. Ügy tűnik, a tiszta szándékú emberek hamar megértik egymást. S mindjárt jöFtek a szomszédok: vajon miért épp itt állt meg ef az autó? — Azért — mondtam —, mert olyan szép kukoricafüzér van ötsorosán a házon. Nem hazudtam, az embernek végül is van már annyi tapasztalata, hol érdemes megállni. A kicsi, de igen szép konyhában, sokan gyűltünk össze később, beszéltünk sok mindenről, ami az embert manapság érdekelheti. De főleg Móriczról. Nagy ajándék, hogy a kocsi látványára belépett ebbe a konyhába Kosa Károly bácsi. Mérges volt egy cseppet. — Igaz, hogy Túristvándi el akarja perelni tőlünk Móricz Zsigmondot? — Nem hallottam róla. — Igenis, a szomszéd falu, Túristvándi el akarja lopni tőlünk Zsiga bácsit. — Én nem tudok róla, kérem. — Nézzenek utána. Ez mégsem lehet. A szülőháza itt áll, most fedtük be igazi szalmával, nem zsúppal. Ahogy volt, úgy. Nem hagyjuk elopni tőlünk a nevét se! a Holott, mint később kiderült, nem olvasott tőle semmit. Homérosztól se igen olvashattak sokat annak idején a hét görög városban, amelyek mind vindikálták maguknak a költőt. Nem volt Baj, és ma sem baj, ha valakik hadakoznak valakiért. A Nagy Atya, nyilván, a sírjában sem haragszik meg érte.
