Kelet-Magyarország, 1978. november (35. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-06 / 263. szám
Kornidesz Mihály: Együtt az értelmiséggel P ártunk hat évtizedes útján mindig törekedett, s ma is törekszik arra, -hogy tömegbefolyását szélesítse, s harcaiban a munkásosztály mellé á társadalmi haladás más erőit is felsorakoztassa. Kapcsolatai születésétől -kezdve szorosra fűzte az értelmiség legjobbjaival. A szocialista átalakulás nagy feladataiban, a proletárdiktatúra megszilárdításában, a népgazdaság fejlesztésében és a kulturális forradalom lenini programjának megvalósításában a magyar értelmiség szellemi energiája, alkotó tevékenysége fontos szerepet kapott és kap ma is. A munkáshatalom nemcsak lehetővé teszi, de igényli is az értelmiség aktív részvételét a szocialista építésben. Az elmúlt három évtizedben — hasonlóan társadalmunk más rétegeihez — jelentősen átalakult, új, szocialista vonásokkal gazdagodott értelmiségünk. Társadalmunk osztályszerkezete alapvető átrendeződésének következménye az, hogy a mai magyar értelmiség nagy részét már egykori munkások, parasztok, illetve azok gyermekei alkotják. Az értelmiség létszáma hatszorosára nőtt, hagyományos foglalkozási köre új pályákkal, szakmákkal gazdagodott. Mai értelmiségünk mintegy kétharmada már szocialista társadalmunkban indult el pályáján. A munkásosztály és a parasztság egyre nagyobb arányban küldi gyermekeit a szellemi munka különböző területeire, s egyre több az olyan család, melyben együtt élnek munkások, parasztok, és értelmiségiek. Nem kevésbé fontos az a változás sem, amely az értelmiség politikai-világnézeti arculatát formálta és formálja egyre jobban a szocializmus értékei szerint. A Magyar Szocialista Munkáspárt tagjai sorában nagy számú tanár, orvos,, mérnök, művész, s más szakmájú értelmiségi található. Ebben is kifejezésre jut az a kölcsönös bizalmon nyugvó jó viszony, a társadalmi haladást szolgáló együttműködés, amely a párt és az értelmiség kapcsolatát általában is jellemzi. Egész értelmiségünkre mondhatjuk: munkájával, tetteivel nap mint nap bizonyítja, hogy a munkásosztály céljait a magáénak tekinti, a szocializmus ügyét elkötelezetten szolgálja, sajátjának vallja nemzeti programunkat, a fejlett szocialista társadalom építését. Pártunk Központi Bizottságának ez év áprilisi ülésén — a XI. kongresszus határozatainak végrehajtását értékelve — nem kevés szó esett az értelmiség növekvő társadalmi szerepéről. „Nagyon nagy nyereség a pártnak — hangsúlyozta Kádár János elvtárs előadói beszédében —, hogy a magyar értelmiséget sikerült megnyerni a szocialista társadalom építése ügyének. Ez tömegbefolyásunk egyik fontos tényezője”. Valóban elbizakodottság nélkül állíthatjuk, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és az értelmiség kapcsolata immár két évtizede töretlenül fejlődik. A párt szövetségi politikájában az a felismerés ölt testet, hogy a szocializmus építésében együtt munkálkodó osztályok és rétegek alapvető érdekeltsége egybevág, s kölcsönösen egymásra utaltak. Ezen az alapon tág teret kap az értelmiség alkotó kezdeményezése, cselekvése, társadalmi önismeretet erősítő, tudatosító szerepe is. A tapasztalatokból természetesen azt is tudjuk és munkánkban gondot fordítunk rá, hogy helyenként, esetenként meg nem értés, közömbösség és szűkkeblűség fékezi a tehetség, az alkotó aktivitás kibontakozását. Tapasztalataink szerint további gond, hogy az értelmiségiek helyi összefogása sok helyen nem megoldott. Bizony elég gyakran nem kapnak — különösen a fiatalok — kellő lehetőséget arra, hogy aktívan bekapcsolódhassanak a szakmai vitákba, vagy a közügyekbe, hogy tudásuk legjavát mozgósíthassák a közösség érdekében, a közösség szolgálatában. Nem tudatosodott még mindenütt, hogy az értelmiségiek felkészültségére, lelkesedésére, „értünk haragvó” kritikai érzékenységére, szocialista tudatosságára minden korábbinál nagyobb szükségünk van; bevonásuk a munkába, a közügyek intézésébe a gyorsabb haladás nélkülözhetetlen feltétele. A párt különösen az utóbbi két évtizedben tudatosan törekszik arra, hogy csökkentse azt a történelmi örökségként kapott aránytalanságot, amely a főváros és a vidék között gazdasági, szociális és kulturális területen mutatkozik. Ezek az erőfeszítések a művészeti, a felsőoktatási és tudományos élet területén egyaránt számottevő eredményeket hoztak. Űj egyetemeket, főiskolákat, kutatóintézeteket, művésztelepeket hoztunk létre. Nemzetközileg is jelentős értékeket képviselő nemzeti gyűjteményeknek adtak otthont vidéki városaink. Sok „országos” kezdeményezésnek, korszerű tudományos, kulturális, művészi törekvésnek, tartalmas kísérletezésnek a műhelye, szülőföldje egy- egy megye. Értelmiségünk java — éljen falun vagy városban — munkáját reális társadalomismerettel, de a távlatokra is tekintve végzi, s messzemenően figyelembe véve a népgazdaság érdekeit, küzd az erőforrások szétforgácsolása és a provincializmus megnyilvánulásai ellen. Pártunk programnyilatkozata a fejlett szocialista társadalom építésének olyan perspektíváját vázolja fel, amelyben az értelmiség is lelkesítő, s egyúttal felelősség- teljes feladatokat lát. Ebben a társadalmi cselekvésben találja meg „önmegvalósítása” kedvező feltételeit. A kitűzött társadalmi célok elérése, a tudományos-tecnikai haladás gyorsítása, a szocialista emberré nevelés kiteljesítése azonban olyan munkára ösztönöz, amely a napi teendők végzésében is fokozott valóságismeretet, tudatosságot, előrelátást, eleven szocialista szellemiséget és magatartást igényel. Bár értelmiségünk minden csoportja saját szakmájában „elkülönülten” alkot, dolgozik, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szocialista építésben az értelmiségre közös feladatok is hárulnak. Ezek mindenekelőtt közéleti jellegűek és elsősorban a köz- művelődés, a fejlődést szolgáló társadalmitudatformáló tevékenység területén jelentkeznek. Az alkotó szellemi tevékenység jellege, hatása miatt is közéleti munka. S nemcsak a pedagógus, a közművelődés munkása, de az orvos, az előadóművész, a mérnök, a jogász is formálja a közösséget magatartásával, példaadásával, világnézetével,, kulturális érdeklődésével, ízlésével, s mindez „megtérül”, hiszen az aktív résztvállalás, az eleven közéleti kapcsolatok lehetővé teszik, sőt gazdagítják az állandó tájékozódást és orientálódást, az értelmiségi kreativitást. Értelmiségünk közéleti gondolkodásának, tevékenységének fejlődése abban is megnyilvánul, hogy jelentős részük közvetlenül is szívesen vállal társadalmi-közéleti feladatokat, mindenekelőtt a szakmájához közeleáő területeken. Sokan vesznek részt a különböző tudományos és társadalmi szervezetek munkájában, az ismeretterjesztésben és a közösségi művelődés egyéb formáiban. A tanácsok, a népfrontbizottságok, a társadalmi szervezetek és intézmények helyi és országos fejlesztési terveik kialakításában, végrehajtásában nagy haszonnal támaszkodhatnak ügybuzgalmukra, aktivitásukra. E feladatokban azonban mind az értelmiségnek, mind e szervezeteknek jócskán vannak még további tennivalóik is. A szocialista értelmiség műveltségközvetítő, felvilágosító és ismeretterjesztő tevékenysége sok helyen egyenetlenségeket mutat. Miközben a városokban és a falvak többségében új összetételű értelmiség alakult ki, s örvendetesen megnövekedett a műszaki és agrárértelmiség, a jogászok, közgazdászok, orvosok száma, sok helyen ma is elsősorban a pedagógustól várják a közéleti feladatvállalást. Nem tudatosodott még mindenütt, hogy az értelmiségiek tudására, tenniakarására minden korábbinál nagyobb szükség van, s tömegesebb bevonásuk a munkába, a közügyek intézésébe a gyorsabb haladás egyik motorja. Megvan a lehetőség egy új, arányosabb és egyben nagyobb hatékonyságot ígérő munkamegosztásra, de ennek kiaknázása nemcsak az értelmiségtől, hanem a munkájukra számító intézményektől, szervezetektől, a szocialista demokrácia szélesebb körű és mélyebb érvényesülésétől is függ. t Most elsősorban két területen kell a szellemi erőket jobban koncentrálnunk: a gazdasági építőmunkában és a kultúrában, fejlődésünk anyagi alapjainak intenzív erősítésében és a szocialista tudatformálásban. Mindkettőt tekintve egyértelmű program áll előttünk, s a konkrét teendőket is ismerjük. Pártunk Központi Bizottsága a közelmúltban részletesen meghatározta azokat a feladatokat, amelyek az ipar fejlesztésével, a termelési struktúra átalakításával, a mezőgazdasági termeléssel, a közlekedés és szállítás fejlesztésével kapcsolatosak. Ugyancsak hosszabb távra iránymutató programja van pártunknak a tudomány, az oktatás, a közművelődés, a művészet, a szocialista tudatformálás feladataira. Túlzás nélkül állíthatjuk: a magyar értelmiség előtt soha nem volt ilyen átfogóan kimunkált cselekvési program, ilyen széles körű igény és lehetőség áz alkotó munkára, mint napjainkban. A feladatok nehezek és bonyolultak, sikerekkel és gondokkal, régi és új ellentmondásokkal egyaránt meg kell küzdeni. Mégis — s éppen ezért — józan maga- biztossággal, üres retorika nélkül is mondhatjuk: ma minden haladó értelmiségi itthon érezheti magát, forradalmi tartalmú, személyiségét kiteljesítő feladatokra talál a hétköznapokban is. A gazdasági feladatok között munkánk előterébe került a népgazdaság intenzív •fejlesztése, a termelési szerkezet átalakításának gyorsítása, termékeink versenyképességének javítása. A termelés hatékonyságának növelése szükségessé teszi a tudomány aktívabb részvételét, főként a műszaki és agrárkutatás fejlesztésében rejlő lehetőségek fokozottabb kihasználását, a külföldi szellemi vívmányok friss átvételét. Mindez elsősorban a műszaki, agrár-, és közgazdász értelmiségünkre ró nagy feladatokat. Igen sokat tehet a tudomány és a gyakorlat kapcsolatának erősítésében, a kutatási eredmények gyors hasznosításában, hiszen a kutatásban és a termelésben egyaránt bőben van legyőzendő akadály. Kutatóinktól azt várjuk, hogy munkájuk során a korábbiaknál jobban vegyék figyelembe a gyakorlati alkalmazás feltételeit, adottságait. Az üzemekben, termelőszövetkezetekben dolgozóktól — mindenekelőtt a vezetőktől — az új iránti fogékonyság, kezdeményezőkészség terén várunk előbbre lépést, nem utolsósorban azt, hogy a szocializmus építésének tennivalóiban közös gondolkodás és egységes cselekvés alakuljon ki a kutatástól a termelésig, az ötlettől az értékesítésig. Egyre nagyobb a szakképzés, a továbbképzés szerepé is a gazdasági hatékonyság növekedésében. A fokozódó műszaki-technológiai követelmények a szakemberek képzésében is új igényeket támasztanak. Növekszik a szakmai tudás, a széles látókör, a marxista—leninista világnézet, az általános műveltség szerepe. r Nem kevésbé fontos a másik feladat: népünk műveltségének növelése, szocialista kultúránk gazdagítása, a marxizmus—leni- nizmus eszméinek terjesztése. Ez szorosan összefügg gazdasági feladatainkkal, de alapvető feltétele a szocialista demokrácia, erkölcs és életmód fejlődésének is. Értelmiségünk eddig is sokat tett a kulturális forradalom feladatainak megoldásáért. Fejlődésünknek azonban olyan szakaszához érkeztünk, amelyben társadalmilag döntő kérdéssé válik a korszerű műveltség, a reális valóságismeret és történelmi látásmód, a jelenben való eligazodás képessége, az egyre bonyolultabb kérdések helyes megválaszolása. Mindez növeli az értelmiség feladatait a közvéleményformálásban, az ismeretközvetítésben, a felvilágosításban, a művelődésben is. Egyben számára is mind fontosabbá teszi folyamatos önképzését és továbbképzését. H azánkban adottak a nyugodt alkotó munka feltételei. Hogy ezek stabilak legyenek, alapvető érdeke értelmiségünknek is. Az alkotás legfőbb feltétele az ösztönző, serkentő társadalmi igény. Ez hívja életre az újabb és újabb szellemi értékeket, ez sarkallja értelmiségünket további erőfeszítésekre. Fontos, hogy munkájukat mindenhol őszinte, figyelmes társadalmi megbecsülés övezze. Helyenként még találkozni lehet az értelmiségi munkát lebecsülő nézetekkel, a szövetségi politika megsértésével, a kellő támogatás, ösztönzés hiányával. Ezek leküzdése politikai feladat. A megbecsülés mértéke természetesen itt is — mint más területeken — a végzett munka. Társadalmi érdek, hogy a szellemi munkásokat, értelmiségünket — tevékenységük közvetlen és közvetett társadalmi hasznossága szerint — elismerjük, alkotó aktivitásukat anyagilag és erkölcsileg egyaránt ösztönözzük. A munkásosztály, az egységesülő szocialista nemzet alapvető érdeke ez. Nemzedékek tanítója Lóky Károly „naplójából" Ha naplót vezetett volna életéről, vajon mi került volna a lapokra? Fedőlapján ezt olvashatnánk: Lóky Károly élete ... — A nagyapám tanító, az apám tisztviselő volt. Két bátyám szintén tanító lett. A fővárosból Erdélybe kerültünk, tizenhatban pedig onnan Debrecenbe jöttünk. Én is a nevelést választottam hivatásul. Leérettségiztem és beiratkoztam a debreceni egyetem bölcsész karára. Ez 1920-ban volt. — Ilyen könnyen ment minden? — Nem egészen. Ugyanis napközben egy könyv- és zeneműkereskedőnél, Antalffy Józsefnél voltam tanuló. Később segéd. Kö_zben jártam az egyetemre is. A földrajztörténelem szakra ... Aztán egy időre félbe hagytam a tanulást. — Miért? — Üjságíró lettem a debreceni lapnál. Érdekesnek találtam ezt a munkát. Emlékezetes volt azolasz- liszkai pénzhamisítás, amiről írtam. Aztán Rothermere magyarbarát angol lord debreceni látogatása, a régi debreceni múzeum átalakítása Déri Múzeummá. A kincseket érő Déri hagyaték hosszú ideig témát adott a debreceni és az országos lapoknak. Ekkor volt a nevezetes frankhamisítás is. Általában rendkívül mozgalmas évek voltak ezek, úgy 1922-től 1929-ig. Olykor Nyíregyházán is megfordultam. — Öriz-e valamilyen nyíregyházi sztorit? — Hogyne. A Nyírvidék, a megye akkori „házilapja” gyakran kiollózta a debreceni napilapból a neki tetsző híreket, riportokat, amelyeket szó szerint átültetve Nyíregyházán „szabolcsi talajba” és leközölték. Egy alkalommal a debreceni lap egy költött híradással megtréfálta a Nyírvidéket. Azt írták: egy kínai fiatalember — itt a „kínai” név következett — Nyíregyházán keresi magyar származású rokonait. A cikket a Nyírvidék másnap szenzációs tálalásban közölte. Ä debreceni délutáni lap másnap megírta, hogy az egész történet valótlan, a kínai fiatalember neve fordítva olvasva a következő: A Nyírvidék ollója lopta ...” — Miért hagyott fel az újságírással? — Csak biztosabbnak véltem, a megélhetés miatt, ha mégis elvégzem az egyetemet. Üjra beiratkoztam az egyetemre, és 29-ben le is diplomáztam. Még debreceni élményem volt az Ady-kör, amelynek •tagja voltam. Ez egy haladó csoportosulásnak számított, a kör elnöke Ady Lajos, a költő testvére volt. Az a pincér „András bácsi” — szolgált ki bennünket, aki Ady Endrét. De a lényeg inkább az volt a mi számunkra, hogy olyan szerzők könyveit olvastuk, mint Erdei Ferenc, Féja Géza, Ortutai Gyula és mások. — Hogyan kezdődött a nevelői pályafutása? — Az egyetem után a kiskunfélegyházi állami tanítóképzőben kaptam állást. Hat évig óradíjas he- lyettessítő voltam, havi 80 pengőért. Hat év után ért a szerencse, kineveztek tanárnak, a 9-ik fizetési osztályba soroltak. Ez volt a tanárok kezdő fizetése, vagy 120 pengő A diákotthonban voltam nevelő, 130 növendék között éltem. Itt ismertem meg az akkor negyedéves Darvas Józsefet... — Milyen diák volt Darvas? — Komoly, rendkívül tehetséges' gyermek volt. Már akkor írogatott verseket. De nem tudta elérni, hogy meg is jelenjenek. A haladó szellemű gondolatok miatt A főigazgató tanári konferenciát hívott ösz- sze. Jól emlékszem a napra, Darvast is behívatták, megígértették vele, hogy nem fog többet ilyen verseket írni. Tartottunk tőle ugyanis, hogy ha tovább folytatja, nem lehet megmenteni a kicsapa- tástól. Ekkor már utolsó éves, ötödéves volt Darvas ... — S hogyan kötött ki Lóky Károly fiatal tanár Nyíregyházán? — Két oka volt. Az egyik, valami sikkasztásféle volt a nyíregyházi képzőben és hely üresedett. A másik ok: az édesanyám Debrecenben lakott és magában. Közelebb akartam jönni hozzá, mert szüksége volt rám. Két évig Debrecenből vonattal jártam át Nyíregyházára. Ez 1935-ben volt. Amikor először jártam Nyíregyházán, — még 1924 táján, mint debreceni újságíró, az örökváltság 100. évfordulójának ünnepségeiről tudósítottam — egy falusias, krúdys légkört árasztó, 24 ezer lelkes kisvárost találtam itt. — Nyíregyházán is akadt későbbi híres ember, akit tanított? — Váci Mihály. Az tűnt fel nekem, hogy rendkívül erősen érdeklődik a történelmi kérdések iránt. A negyedik évben egy szülőföldet ismertető dolgozatot kértünk a növendékektől, Miska nyíregyházáról írt dolgozatot, a bokortanyákról, amiből már ki lehetett olvasni, hogy nem akármilyen tehetség lakik benne. Egyébként zárkózott, szorgalmas gyerek volt. Nem volt jeles tanuló, de sok minden érdekelte. Beteges fiú volt, akivel a tanítóképzős évek után akkor találkoztam újra, amikor hazatértem a fogságból és Váci Mihály a megyei diákotthonok valamiféle instruktora lett. Arra kért, hogy tartsak ideológiai előadásokat a kollégiumi fiataloknak... — De még ezelőtt is találkoztunk, amikor a Manda-bokorban tanított. Végigvitt bennünket a feleségemmel a tanyán. Nagyon örültünk egymásnak ... — Később, úgy tudjuk, a fiatalok helyett idősebbeket tanított. A felnőttoktatás egyik „veteránja”. Hogyan emlékezik erre a munkára? — A felszabadulás után még egy ideig a képzőben tanítottam, aztán a Kossuth Gimnáziumban a felnőttoktatást vezettem, jó húsz évig. Sokfelé jártam az országban, alig volt olyan hely, Szombathely, Sopron, vagy más távoli városok, ahol ne állítottak volna meg az utcán egykori tanítványaim. — Én kezdettől fogva tanítani akartam. Soha nem is gondoltam másként. Ma is nevelőnek érzem magam, 78 évesen. És jólesik minden köszönés, képeslap, amit küldenek, meg az is, hogy a Kölcsey Gimnázium két diákja minden héten eljön hozzánk segíteni, takarítani. Nem mondom, jól jön a segítség. 1965 óta vagyok nyugdíjban. A feleségem beteg, én mosok, főzök, takarítok. És, amikor időin engedi, olvasok... — A szakkönyveimet a tanárképző főiskola vette meg. így nagyobb hasznát veszik a leendő nevelők. De maradtak könyvek így is, Darvastól, Vácitól, akiket tanítottam. Jó érzés kézbe venni a könyveiket ... Páll Géza KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1978. november 6.
