Kelet-Magyarország, 1978. november (35. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-29 / 281. szám

1978. november 29. KELET-MAG Y ARORSZÁG 3 Munkapadtól iskolapadba AZ A MINISZTERTA­NÁCSI HATÁROZAT, amely nyomán öt évvel ez­előtt létrejött a SZÉT (szakmunkásokat előké­szítő tanfolyam) és az ÉSZET (érettségizett szak­munkásokat előkészítő tan­folyam), fontos lépés volt a fizikai dolgozók felkarolá­sa, továbbtanulásuk segí­tése érdekében. Ezek a tan­folyamok lehetőséget bizto­sítanak a nagyüzemekben dolgozó fiatal szakmunká­soknak, hogy egyetemi vagy főiskolai tanulmányokat folytassanak. Az egy-egy éves előké­szítő tanfolyamokat általá­ban a fogadó egyetemek szervezik. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem például három év­vel ezelőtt (az 1975—76-os tanévben) indult az első SZET-ÉSZET csoport felké­szítése. A felvételi tárgyak azonossága miatt a Pénz­ügyi és Számviteli Főiskolá­ra és a Külkereskedelmi Főiskolára is itt készítik fel a jelölteket. A tanfolyam elvégzése után valamennyi hallgatónak felvételi vizs­gát kell tennie, s a tapasz­talatok szerint az átlag húsztagú csoportból tizen­öten felelnek meg a köve­telménynek (amely azonos bármely más felvételizővel szemben támasztott elvá­rással). Az egyetemet, vagy főiskolát nappali tagozaton végzik, erre az időre termé­szetesen megszűnik munka- viszonyuk. Az érettségivel nem ren­delkező szakmunkásoknak az előkészítő tanfolyamra is „felvételizniük” kell, egy úgynevezett pszichológiai alkalmassági vizsgálaton vesznek részt. A SZEPTEMBERI BEIS­KOLÁZÁS után néhány hetes levelező (ilyenkor a hallgatók eredeti munkahe­lyükön dolgoznak) és inten­zív (naponta több órát ta­nulnak, olyan, mintha már­is egyetemisták lennének) időszakok váltják egymást, mind a kétféle tanfolya­mon. A SZET-es hallgatók három — magyar, politikai gazdaságtan, matematika —, az ÉSZET-esek két tár­gyat tanulnak: náluk el­marad a magyar. Legna­gyobb gondot a matematika okozza a jelölteknek. A számonkérés folyama­tos, emiatt a tanfolyam el­ső hónapjaiban már sokan kimaradnak; nem bírják a feszített iramot. A januárban esedékes félévzáró dolgozatot az ere­deti csoportnak általában már csak a háromnegyed része „éri meg”. Sokan járnak be vidékről a csoport tagjai közül, nap mint nap több órát utaz­nak, a levelező időszakban nyolc órát dolgoznak, álta­lában nős, családos embe­rek; egyszóval nem könnyű a helyzetük. De szélsőséges a helyzetük a vállalati tá­mogatást illetően is. Az „adható” juttatásokból nem részesül mindenki egyfor­mán, a vállalattól függ, hogy ki milyen támogatást kap. Általában a vállalat ve­zetősége, hogy könnyítse a tanuló helyzetét, más mun­kakörbe helyezi (például három műszak helyett csak egyben kell dolgoznia). Ez viszont minden esetben az eredeti jövedelem csök­kenésével jár, s ezért ko­moly gond az előkészítő tanfolyamra járóknak, nem pedig könnyítés. AZ ARÁNYTALANSÁ­GOK MEGSZÜNTETÉSÉ­RE azóta, 1978 nyarán mi­nisztertanácsi határozat született. E szerint minden­ki egységesen „kéresettérí- tés” címen 2000 forintot kap havonta. Ezenkívül 200 és 1000 forint között — ta­nulmányi eredménytől füg­gően — kaphatnak ösztön­díjat, szociális támogatásuk pedig 200-tól 1500 forintig terjedhet. Ez a havi „jöve­delem” jóval magasabb, mint a más kategóriájú egyetemi vagy főiskolai hallgatóké, de figyelembe véve azt, hogy a SZET-es, ÉSZET-es hallgatók többsé­ge családos — ez méltá­nyos, sőt indokolt. Ugyanez a minisztertaná­csi határozat döntött arról is, hogy az idei tanévtől es­ti, illetve levelező tagoza­ton is továbbtanulhatnak a szakmunkások. E. G. fllma­süritmény naponta millióért A Balkányi és a Nyírlu- gosi Állami Gazdaság al- maléüzemében naponta egymillió forint értékű almasűrítményt állítanak elő. Képünk: Tóth Zoltán- né a laboratóriumban az exportra szállítandó al­maié savmeghatározását műszerrel ellenőrzi. GYÁR, Á VÉGEKEN (2.) Tiszaszalka, Budapestről nézve Az bizonyos: Tiszaszalka ügye fontos Budapesten. Ha nem így lenne, a Magyar Acélárugyár igazgatója, Simon János, nem hívott volna össze egy egész vezetői garnitúrát csupán azért, hogy az egyes területek helyzetéről, a legil­letékesebb szakemberek adjanak tájékoztatást. Az igazgató, Kisbabér Jó­zsef műszaki igazgatóhelyet­tes, Zalavári Kálmán üzem- gazdasági főosztályvezető, Csizmár Gyula igazgatási és ellenőrzési főosztályvezető, valamint Farkas István sze­mélyzeti és oktatási osz­tályvezető szavaiból érdekes, sokrétű kép bontakozik ki. „Nekünk létkérdés..." Tehát, milyen helyet fog­lal el Tiszaszalka az acél­árugyár életében? Az igazgató véleménye: — Az biztos, hogy 1979-ben a legújabb szabályozók mi­att, 10 millió forinttal keve­sebb lesz a fejlesztési ala­punk, mint 1978-ban. Ez ter­mészetesen, a beruházásokra is kihat, vagyis: Tiszaszal­kán az út, a másik festőcsar­nok megépítése nehéz lesz. Nyilvánvaló, hogy nem vég­leg, de ma ez a helyzet. — Tiszaszalkán nagyot léptek előre: kisebb létszám­mal, többet termelnek. A Magyar Acélárugyár nyeresé­V ajon miért került egy tehéncsordát ábrázoló tájkép Pongrácz Ernő­nek, a mezőladányi Szőke Tisza Tsz elnökének a szé­pen faragott asztala fölé a falra? Sokan találgatták. Akadtak, akik jót nevettek, mert megértették. Célzás ez az ismeretlen szerzőtől szár­mazó kép. Kifundálója pedig nem más, mint Oláh Zsiga az állattenyésztési ágazat fő­nöke volt. Sok mindent ki­néztek ebből a komoly fia­talemberből, de humort alig. Méghogy ilyet gondol­jon ki bírálatképpen az el­nök „ellen”! Száz szónak is egy a vé­ge: hatott a bírálat, célba talált. Vette a „lapot” az el­nök, jót mosolygott, figyel­me az állattenyésztés felé fordult, s már nem oly mos­tohagyerek, mint korábban volt. Ezt tette Oláh Zsiga, aki imádja az újkenézi halász­lét, de még jobban az álla­tait. Képes Kenézről átgya­logolni Mezőladányba, ki a határba, végigjárni a csor­dát, belátogatni éjszaka az istállókba. Budapesten vé­gezte el a felsőfokú techni­kumot, s mivel a szülei Nyír­tasson élnek, oda kérte ma­gát az állami gazdaságba gyakornoknak. Útja később az újkenézi tsz-be vezetett. 1968-ban, alig huszonhárom évesen vették fel a pártosa, s ekkor már főagronómusi be­osztásban dolgozott. Egyesülés után, 1974-ben, Tájkép az elnöknek január elsejétől a közös gaz­daság főállattenyésztője. Oláh Zsiga tudta és ta­pasztalja, hogy a közös gaz­daságokban most is az egyik legnehezebb munkaterület az állattenyésztés. Itt vasárnap is dolgozni kell. A jószág nem maradhat éhen. Almoz­ni, fejni, kitrágyázni, éjsza­kázni. Aki ezt vállalja, az igazán becsülendő. „Nálunk is elsősorban a párttagok azok, akik ide jön­nek. Nem is tudom, mihez kezdenénk, ha nem lettek volna olyan emberek közöt­tük, mint az öreg Bodák La­jos bácsi a brigádvezető, aki most ment nyugdíjba, ö pártvezetőségi tag is. Vagy ott van a Varga Fep. Aztán az olyan asszonyok, mint An­gyal Istvánná, a fejőnő. Itt kell erősítenünk, hogy a ki­tűzött célunkat elérjük.” A 28 állattenyésztésben dolgozó közül 5 a párttag. Ha rendkívüli munka van, rá­juk számítanak elsősorban. „És ez bizony hátrányokkal is jár, mert kevés idő jut a tanulásra. Többnek még a nyolc általánosa sincs meg.” Pongrácz Ernő, a tsz-elnök szól közbe: „Felvettük a kap­csolatot az iskola igazgatójá­val a felnőttoktatás szerve­zése ügyében. Sajnos ered­ménytelenül, mert nem akadt annyi jelentkező.” Oláh is, a többiek is azt mondják: itt kellene jobban hatni a párttagságnak, a párt­vezetőségnek az emberekre. Nézem a teheneket ábrá­zoló képet a villanyfényben, hallgatom Oláh Zsiga fel­felforrósodó, bizakodó sza­vait, s jegyem az eredménye­ket. A régiről nem érdemes szót említeni: nagyon ala­csony volt. Most 300-as a szarvasmarha-állomány. Eb­ből 110 a tehén, s 2750 liter az átlag. Ez is alacsony. De olyan mélyről indultak, hogy ahhoz képest ez rekord. Ez­res a juhállományuk. Van 40 anyakocájuk, plusz a szapo­rulat. Oláh reménykedik: „1978-ban az állattenyésztés­nek 5 millió 200 ezer forint az árbevételi terve. Teljesí­teni fogjuk. Nagy része lesz benne a párttagoknak. A sertésgondozók közül Krupa Bandi bácsinak, Dálnoki Zoltánnak és Kovács Lajosnak. És, hogy az elletési százalékunk jobb, ezért meg Demeter Jánost és Varga Ferencet illeti elisme­rés.” Farkas Kálmán ge a háromnegyed éves ada­tok alapján: 80 százalékkal nagyobb, mint 1977-ben volt. Tiszaszalkán viszont több, mint négyszeres. Ez az irá­nyítás színvonalának emel­kedését is bizonyítja, noha nincsen minden rendben. A munkakörülmények, azzal együtt, hogy még ma sem egyértelműen jók, óriásit vál­toztak. Nemrég, még télen- nyáron szabadban dolgoztak. Az épületek adottak voltak, de ezek sem maradtak^ ma­radnak a régiek. Ezzel a gyárral messzemenő terveink vannak, mert Tiszaszalka nekünk létkérdés, olyan fej­lesztést kell ott elvégeznünk, hogy a Magyar Acélárugyár teljesíteni tudja kötelezett­ségeit. — Én is ott voltam a gyár átvételénél — meséli Csizmár Gyula —, a 40 milliós terme­lésével, a lényegében mai létszámával, rengeteg fegyel­mezetlenségével. A hatékony­ságra talán az a legjellem­zőbb, hogy az 500 fizikai dol­gozóból mindössze 100 dolgo­zott teljesítménybérben. Ma — az intenzitás persze job­ban növelhető —, a munká­sok 57,5 százaléka teljesít­ménybéres. A változás a fize­téseken is mérhető: tavaly 32 ezer forint, idén viszont 35 ezer forint a szálkái bér- színvonal. A törzsgyárban 5—6 százalék, Tiszaszalkán 8 százalék a bérfejlesztés. Egyébként, Tiszaszalkán évi 27 ezer forintról indultak... ló adottságok Beregben Kisbabér József és Zalavá­ri Kálmán így összegezik a terveket: — Ma a csigafúrókat, a mérettartománytól függően, meleg technológiával és ma­rással készítik. Most a mart tartományúakat telepítettük le, de tervünk a melegeljá­rás meghonosítása is. A fő­profil a csigafúró lesz, hiszen a húsipar rekonstrukciója nem tart örökké, tehát a ra- koncák és a gerendák gyár­tásával leállunk. Ennek a te­rületnek jók az adottságai: közel van a villamos energia, a földgáz, ráadásul az anyag 40 százaléka Özdról és a Le­nin Kohászati Művekből, hat­tizede pedig a Szovjetunió­ból érkezik. Vásárosnaménnyal is ter­veink vannak: a VI. ötéves tervben ide akarjuk levinni a laprugógyártást és eset­leg a kovácsolást. Azért Na- ményba, mert Tiszaszalka nem preferált terület. Hozzá kell tenni: nem jogosak azok a félelmek, melyek Ti- szakszalka jövőjét Vásáros- naménytól féltik. A kettő, egymástól teljesen független lesz. A vásárosnaményi be­ruházás a laprugógyártás ösz- szesen 400 millió forintot igé­nyel, a kovácsolás pedig to­vábbi 200—250 milliót emész­tene fel. Végül: Tiszaszalka lehetőségeit az is növeli majd, hogy a már — igaz kicsi­ben — beindult szelepgyár­tás egyre több műveletét visszük le oda. És terv, ha más irányú is; a VI. ötéves tervben célunk, hogy a tisza- szalkai munkások egy órára és egy főre eső termelése, el­érje a budapestit. Tervszerű, tudatos képzést! Az elképzelések tehát messzenézőek, azonban nem elég építkezni és gépeket vin­ni: szakember is kell. Egybe­hangzó vélemény: most, azonnal, fél tucat mérnököt és ugyanannyi közgazdászt tudnának alkalmazni, mert hiányuk égető. Szakembert vinni a fővárosból, vagy tá­volabbi vidékről nehéz, ak­kor sikerülhet csak, ha la­kást is tudnak adni. Most, tanácsi beruházásban 12 la­kás épül Tiszaszalkán, és a gyár ígéretet kapott: a szak­emberek — mégpedig a ma­gasan képzett szakemberek — megszerzését szolgálja ez. Fontos volna, mert az acél­árugyár vezetői szerint, a gyáregység irányítói közül nem mindenki felel meg a követelményeknek. De a szakmunkás-után­pótlás sem egyszerű dolog. Farkas István szerint: — A MEZÖGÉP-időszak- ban elsősorban lakatosokra volt szükség, azonban ez má­ra, a forgácsolók irányába to­lódott el. Tehát forgácsoló­kat kell képeznünk. Mind­össze két képesített hegesztő volt itt, hogy elég legyen, arra több, mint félmillió fo­rintot fordítottunk, — eddig. Igaz, pillanatnyilag húsznál többen járnak középiskola - ba a szálkái gyárból, de sajnos, gimnáziumba. Szak­irányú képzés a közelben se­hol sincs, vezető funkcióba, irányítónak csak azok kerül­hetnek, akik szakközépisko­lai végzettséggel rendelkez­nek. A gyáregység vezetői akkor tévednek, amikor kö­zépiskola és középiskola köz­zé egyenlőségjelet tesznek. Azonban már egyeztettük a vezetői utánpótlás érdekében teendő intézkedéseket, és ebben figyelembe vették a követelményeket. A tiszaszalkai gyár, felnö­vőben van. Népgazdasági sze­repének betöltéséhez azon­ban, sok gondot kell még megoldani. Hogy mennyi idő alatt? Az sok mindentől függ többek között a pénztől is. A jelek szerint egy dolog bizo­nyos: Tiszaszalkának szép jövője lehet. (Vége) Speidl Zoltán Vezetékes víz falun Vízgazdálkodásra 1,2 milliárd Harmincöt vízmű építését tervezték az V. ötéves terv­re Szabolcs-Szatmár megye tanácsai. A 35-ből 27 új épí­tése, nyolc pedig már ko­rábban megépített vízmű bő­vítése volt a cél. A vízmű­építés 54 települést érint: 47 községben-nagy községben most lesz először vezetékes víz, hét helyen pedig a meg­lévő hálózat bővítésével nö­vekedhet a jó ivóvízzel ellá­tott lakosság száma. Mi va­lósult meg a tervekből az eddig eltelt közel három év alatt? A tervezett 35 vízműből 31 építése kezdődött el, eb­ből 23 új, 8 pedig bővítés. Ez azt jelenti, hogy a víz­termelő kapacitás napi 15 ezer köbméterrel bővült. A vízművek építése társulati formában kezdődött: 27 tár- * sulatot szerveitek eddig, 16 községben pedig a meglévő társulatokba kell szervezni az új tagokat. A társulatok szervezése ez év végéig be­fejeződik, már csak Mérk- vállaj, Balkány-Szakoly, Nyírbéltek és Nagyecsed-Fá- biánháza lakóit kell társulat­ba szervezni. A vízművek építése a ter­vek szerint halad, a vízter­melő kapacitás ebben az év­ben napi 5700 köbméterrel nő, az ivóvízhálózat 80—100 kilométerrel lesz több de­cember végére a tavalyinál. Szennyvízcsatorna-műből 9 építését tervezték az ötéves terv ideje alatt, ebből mind­össze 3 új, a többi a meglé­vő hálózatok bővítését szol­gálja. Az építés itt már nem volt olyan gyors ütemű, mint a vízműveknél, pénz híján elmaradás van Nyír­egyházán és Mátészalkán a szennyvíztisztító kapacitás bővítésénél. A tervezettnél lassabban bővül a szennyvíz­csatorna-hálózat is: a követ­kező két évben kell pótolni a lemaradást Nyíregyházán és Kisvárdán. A vízműépítések és csator­názások mellett kiemelkedő szerepe van Szabolcs-Szat­már megyében a vízrende­zésnek, hiszen csupán az el­múlt négy évben közel 100 ezer hektár földet ért bel­vízkár. A termelőszövetkeze­tek 57,5 ezer hektár terület vízrendezését tervezték, amely csak akkor lesz való­ság, ha a MÉM 118 millióval több támogatást nyújt a ter­vezettnél. Az V. ötéves terv ideje alatt 1 milliárd 120 millió forint beruházást tervezett a megye a vízgazdálkodás fej­lesztésére. Ha a tervek min­denütt megvalósulnak — er­re minden esély megvan — akkor 1980-ra 52 százalékra emelkedik megyénkben a közműves ivóvízzel ellátot­tak aránya. Gáterősítések Szabolcsban Az idén a szabolcsi folyók gátjainak minden kilométe­rére *180 ezer forintot költöt­tek, hogy a védőművek biz­tonsággal állják majd a vár­ható árhullámokat. Befejez­ték a Záhony és Zsurk mel­letti Tisza-gátak helyreállí­tását. Tiszavid mellett pedig a folyó egy holtágát töltötték fel, buzgárveszély ellen. Sza- bolcsveresmart határában rendbehozták a Tisza hul­lámterét, s a Szamos mind­két partján hét kilométer hosszúságban megerősítették a töltéseket. Jelentős anya­giakkal oldották meg a hul­lámtereken álló erdők és a töltések gyeptalajának gon­dozását is. A most véget ért szemlék alkalmával a Felső-Tisza-vi- déki Vízügyi Igazgatóság ki­váló minősítést adott vala­mennyi hozzá tartozó árvíz- védelmi körzet eddig végzett munkájára.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents