Kelet-Magyarország, 1978. november (35. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-26 / 279. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. november 26. HÉTFŐ: Iránban folytatódnak a heves tüntetések — Fali­újságok jelennek meg a pekingi utcákon, Mao mun­kásságának felülvizsgálatát követelve. KEDD: Megalakul az új portugál kormány, Carlos Mota Pinto elnökletével — Lelepleződik a spanyol jobb­oldali tisztek összeesküvése. SZERDA: Moszkvában megkezdi munkáját a Varsói Szer­ződés tagállamainak Politikai Tanácskozó Testületé — Andreotti olasz kormányfő Londonban. CSÜTÖRTÖK: Tárgyalások a KGST, valamint a Közös Piac delegációi között — Nicaraguában az ellenzék megszakítja a tárgyalásokat, az amerikai ösztönzés­re létrehozott közvetítő csoporttal. PÉNTEK: Hat szocialista ország vezetői elítélik a közel- keleti különutas alkudozásokat — Katonai állam­csíny Bolíviában. SZOMBAT: Feszültség Beirutban, ülést tartott a PFSZ központi tanácsa, vizsgálat Kairóban az AI Abram „kiszivárogtatási ügyéről”: milyen különbékeszer- ződés-változatot közölt a félhivatalosnak számító lap. Az elmúlt hét, sőt az el­múlt hetek vitathatatlanul legfontosabb eseménye a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testü­letének moszkvai ülése. Leg­utóbb két esztendeje, Buka­restben találkoztak hasonló keretek között a varsói csúcs résztvevői s ezúttal nemcsak ezt az igen mozgalmas idő­szakot tekintették át, hanem sorra vették ellentmondásos világunk legfontosabb ténye­zőit. A terjedelmes doku­mentum — a nemzetközi helyzet plusz- és mínuszje­leinek felsorakoztatásával — reális képet ad arról, med­dig jutottunk, hol tartunk ma s melyek a béke védelmében érdekelt erők legfontosabb teendői. O Mi a háttere az Ibériai­félszigeten zajló ese­ményeknek? A madridi Galaxia kávé­ház eddig jobbára gyümölcsös süteményeiről volt híres, de a héten visszavonhatatlanul bevonul a spanyol politikába is. Itt találkoztak ugyanis azok a jobboldali tisztek, akik összeesküvést szerveztek a hatalom megragadására s különböző elképzeléseket dol­goztak ki, miként ejtik majd fogságukba a királyt s a mi­niszterelnököt. Minden jel szerint, a de­cember 6-ra hirdetett alkot­mány-népszavazás előtt a különböző spanyol szélsősé­gek megpróbáltak még egy ellentámadást indítani. Sza­porodtak a terrorista akciók, Franco halálának évforduló­ján falangista emléktüntetés volt, s a fegyveres erők so­raiban is fokozódott a moz­golódás. A Galaxia-terv ku­darcba fulladt, aminthogy sikerült végre terroristák tu­catjait letartóztatni s a Fran- co-demonstráció is viszony­lag elszigetelt maradt. A spa­nyol demokratikus Irányzat tehát megerősödve került ki a próbából, csakhogy van­nak nyugtalanító jelenségek is. Egyes spanyol lapok sze­rint a századosokat és őrna­gyokat lefülelték, de maga­sabb rangú támogatóik még szabadlábon vannak: egyre több a jelzés, hogy a spa­nyol hadseregben és csendőr­ségben nem lenne felesleges az eddig mindig elmaradt kö­vetkezetes tisztogatás végre­hajtása. A másik ibériai országban, Portugáliában megalakult a második „elnöki kabinet”, Mota Pinto kormánya. Mi­közben a parlamentben a kommunisták és a szocialis­ták a mandátumok többségét birtokolják — az új kor­mány. amely a legjobbolda­libb Í974 áprilisa óta, a re­akciós elemekre támaszko­dik. Különösen veszélyes, hogy fokozni kívánja of fen - zíváját a földreform ellen. A portugál politikai képlet mindenképpen bonyolultabbá vált. Az új kormány ugyan­is csak a szocialisták tartóz­kodásával képes hivatalba lépni, ezzel viszont Soares pártja tovább tolódna jobbra. Ha a kormány nem kapna többséget, még egy elnöki ihletésű kabinetet lehet elő­terjeszteni s annak sikerte­lensége esetén új választást kellene tartani. Ebben az esetben viszont egy hosszú huzavona után, az éppen hi­vatalban levő, leszavazott kormány készítené elő a sza­vazást, ami ugyancsak rejt­het magában manipulálási lehetőségeket. A kommunis­ta párt új választásokat kí­ván, de oly módon, hogy azt a négy legnagyobb parla­menti erő részvételével ala­kított ügyvezető kormány ké­szítse elő. O Hogyan állnak a közel- keleti különtárgyalá- sok? Híresztelésekben és cáfola­tokban nincs hiány: most a félhivatalosnak számító kai­rói Al Ahram ellen folyik vizsgálat, hogy a hasábjain kinyomtatott különbékeszer- ződés-szöveg , hitelesnek mondható-e vagy — talán nem egészen véletlenül — washingtoni források juttat­ták el a szerkesztőséghez. A különalku minden bi­zonnyal tető alá kerül, de most a dramatizálás idősza­kát éljük. Kairó láthatólag bizonyítani akar a bagdadi bírálat után, hogy „komo­lyan” veszi az általános ren­dezést. Izrael azonban még árnyalatnyi engedményeket sem akar tenni ebben a vo­natkozásban, a Fehér Ház viszont bel- és külpolitikai okokból, valamiféle egyezsé­get sürget. így azután nem történt meg az aláírás a Sza- dat-látogatás egyéves fordu­lóján s aligha valószínű, hogy majd a korábban ter­vezett keretek között zajlik, a Sínai-félszigeten, ahol Mó­zes lehozta volna kőtáblákat a tízparancsolattal... Ebben a helyzetben igen lényeges, hogy a bagdadi csúcs határozatai tovább gyűrűznek, összehívták a palesztin parlamentet, élén­kül az arabközi diplomácia, s hat szocialista ország párt­ós állami vezetői elítélték a különutas próbálkozásokat, támogatásukról biztosították a bagdadi döntéseket. A kö­zel-keleti rendezés első pa­rancsolata ugyanis, hogy csak átfogó, a térség valamennyi népének érdekeivel számoló megoldás hozhat hatékony és igazságos békét. Becs — két év múltán Egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben az újság­író, ha arra vállalkozik, hogy rövid bécsi látogatása alkal­mával megpróbálja felmérni a két esztendő óta bekövet­kezett változásokat. Bár egy idegennek a kör­nyezet újdonságai hamarabb szembetűnnek, mint az ősla­kosnak. ügy vagyunk ezzel, miként a szülők gyermekük­kel. Mindennap látjuk a ki­csit, észre sem vesszük, s lassan felcseperedik. Előnyére változott-e Bécs 1976 óta? A kérdést önmagá­nak teszi fel az utazó, miköz­ben a reggeli autóáradatban próbálkozik a centrum meg­közelítésével. S lám még a város peremén az első feltű­nő jelenség: ami két év előtt csupán félkész betonmassza volt, ma már valóság. Kör­gyűrű öleli körbe az ősi vá­rost. A Salzburg: Klagenfurt irányába igyekvőknek kár idegeiket próbára tenni a belváros forgatagában. Egy­szerűen rátérnek a várost ügyesen elkerülő körpályára, s a csúcsforgalom sebességét megszégyenítő gyorsasággal haladhatnak. öt-tíz perces várakozás győzi meg a látogatót, hogy itt sincs sok foganatja a tö­megközlekedési eszközök elő­nyeit ecsetelő reklámoknak. A két-két sávban összetor­lódnak a gépkocsik, eközben a villamosok „félházzal” köz­lekednek. Az autók: se híre, se ham­va a két esztendővel ezelőtt megcsodált . „cirkálóknak”. Sehol egy Chevroletté, egy Buick. Annál több viszont az apró masina. Renault 5-ösök, Autóbianchik slalomoznak a reggeli csúcsban. Egyre gyakoribb kép a bécsi utcá­kon is a Lada. Ezerötszáza­sok, melyeket Speciál 124-es néven hoz forgalomba itt a szovjet gyár. Látni már Né- vákat is. ök Tajga márka­névre hallgatnak. Hatalmas transzparensek, neonreklámok magyarázzák az új autós divat okát. Drága az üzemanyag, s kinek van kedve elkocsikázni a tízde­cinként 6,8—6,9 schilinges áron mért szuperből mond­juk 20 litert? Hódít hát a kiskocsi! Lassan dél is elmúlik, mi­re a magyar turistacsoport elfoglalhatja a nyíregyházi Békéhez hasonló, ám árában Hotel Szabadság színvonalú szálloda szobáit. Az első dél­után természetesen a sétáé, a nézelődésé. Ha valamiben, az árak változásában osztatlan meglepetést keltenek a bécsi kereskedők a két éve ezelőtt itt jártak körében. S ha va­laki elszörnyülködve az áraktól frissítővel próbálja enyhíteni idegességét, csak olajat önt a tűzre. A 12 fo­rintos pohár szóda ugyanis nem hűti le, ellenkezőleg... Utitársnőink is rövidesen eldöntik: inkább a Váci ut­cában csináltatnak csizmát... forintért és két párat. Ennyi is kitelne a Mariahilfer- strasszén látottak árából. Ezek után senkit nem csá­bít közülünk a Maximbár árengedményes akciója. Sőt a Casbach nightclub árlapja sem, mely pedig fennhangon hirdeti: száz forintnak meg­felelő schillingért már egy üveg sör is kapható. A száz- forintos mozijegy is hidegen hagy. Bár mintha a közmű­velődés fellegvárainak egyál­talán nem mondható bécsi filmszínházakban változott volna valamit. Persze horror, karate és erotikát sem hiá­nyoló filmek ezúttal is szere­pelnek a műsoron, ám bécsi méretekben feltűnő a „Heute im Kino” ajánlata, mely Eizenstein „Októberét” vetíti. Ez valóban mérhető változás. Másnap Duna-parti kirán­dulás és — s ez már csak természetes — a Schönbrunn jelenti a közös programot. A folyó partján munkagépek, építők szorgoskodnak. Két éve bécsi sétánkon még meg­csodálhattuk a Reichsbrücke látványát. Aztán az első au­gusztusi hajnalon a híd ösz- szeomlott. Magyar szakembe­rek emelték ki a roncsokat a »vízből — tájékoztat egy jól­értesült kíváncsiskodó. Akad belőlük bőven. Sokan a már készenálló hidat mustrálják, még többen a hidra vezető közút építőit figyelik. Ami azt illeti, jól dolgoznak. Nem látni közöttük lapátra tá- maszkodót, még a markoló­gép vezetője is kiszáll, és csákányt ragad, ha valami folytán elakad a masina. Jó lenne ezt a képet hazahozni! — konstatáljuk egyöntetűen a tapasztaltakat. A híd már áll. Nem olyan lenyűgöző, mint elődje volt, de biztonságosabb — mond­ják a bécsiek. A Schönbrunn az átalakí­tások idehaza is megszokott képével fogadja látogatóit. Két éve 41 termen vezettek bennünket végig. Most csak 36-ba léphetünk be. A többit tapétázzák, festik, aranyozá­sukat restaurálják. Mire megkezdődik, a nagy nyári idény, ismét régi pompájá­ban ragyoghat. Csütörtök, az utolsó bécsi nap: — Uram, higgye el, ezek­nek fejükbe szállt a dicsőség Argentína óta — így beszél felháborodottan a bécsiek napilapját, a Kurírt kínáló utcai árus. — Hogy mit gon­dolnak? Egy gyenge Portu­gália porol el bennünket, rá­adásul a Práterben. Máris továbbáll, hangosan kínálva portékáját, melynek első oldala természetesen tel­jes egészében az osztrákok szerda esti vereségéé. — Csak nem Frankfurtból jönnek a magyarok meccsé­ről? — kérdi az osztrák vá­mos. mielőtt kézbe venné előkészített útleveleinket. — Maguk is jól megjárták, eny- nyit autózni azért a ködös hatvan percért. Csak a határ innenső olda­lán fogom fel: hát ennyit változott a világ két év óta?... Kaienda Zoltán Kőolaj — rulett Pénz beszél, kutya ugat — tartja a közmondás. És a szaúdi vezetőknek sok, na­gyon sok pénzük van, ami­ből hajlandók másoknak is adni, ha azok cserében telje­sítik politikai elképzeléseiket. Mindezt természetesen na­gyon diszkréten csinálják, „bőkezűségük” pontos meg­oszlását szigorúan titokban tartják, de hitelt érdemlő for­rások szerint a világ mintegy ötven országa részesedik va­lamilyen arányban az évi tíz- milliárd dolláros szaúdi „se­gélyből”. Nyílt titok: Egyip­tom és Szomália több milli­árd dollárt kapott azért, hogy elfordult a szocialista orszá­goktól. Ugyanígy Észak-Je- men, Jordánia, Szudán, és még ki tudja, hány arab, af­rikai, ázsiai és nyugat-euró­pai ország — hasonló vagy más okokból. Talán megle­pő: Rijadban manapság töb­ben fordulnak meg, mint Washingtonban, és sok láto­gató csak azért megy oda, hogy a markát tartsa — Szaúd-Arábia pedig bőkezű. Külföldi segélyprogramja ma már majdnem olyan nagy, mint az Egyesült Államoké A szaúdi királyi család az arab és a mohamedán világ „megbízható közvetítőjének” szerepében tetszeleg általá­ban, azonban azok a kényes missziók, amelyeket magára vállal, egyértelműen az Egye­sült Államok érdekeit szol­gálják a térségben. „Kor­mányzatunk számára” — mondotta az amerikai kül­ügyminisztérium egy tisztvi­selője — „az energiakérdés, és ez egyenlő Szaúd-Arábiá- val. a közel-keleti rendezés alfája és ómegája”. Míg a múlt amerikai vezetői alig szenteltek figyelmet ennek az országnak, addig ma az USA külpolitikai céljainak és szá­mításainak központi kérdé­seként kezelik. Washington legfontosabb szövetségesei so­rába csak az NSZK. Japán és némiképpen Izrael előzi meg. Carter elnököt még meg sem választották, már elküldte megbízottját Rijadba A her­cegek hallgatólagosan támo­gatják Washington „békekez­deményezéseit” a Közel-Kele­ten, de a nyílt kiállással még várnak, nehogy kompromitál- ják magukat. Álláspontjuk a válság rendezésével kapcso­latban: lehetséges a „mérsé­kelt” országok megegyezése Izraellel, de csakis az elfog­lalt arab területek kiürítésé­ért és Jeruzsálemért cseré­ben. Az Izraellel különtár- gyalásokat folytató Egyipto­mot ugyanakkor nem kíván­ják elszigetelni az arab vi­lágban, mert — mint mond­ják — az csak tovább erősí­tené a balratolódást a tér­ségben. Persze, a „felhőtlen kap­csolatok” legfőbb magyaráza­ta az USA részéről az olaj. E tekintetben szorul ugyanis a legjobban Szaúd-Arábiára: ma szügségletének mintegy 25 százalékát fedezi onnan, és ez az arány ji következő években csak tovább fog nő­ni Majdnem ugyanilyen fon­tos, hogy a tőkés világgazda­ság válságának felszámolá­sában — egy titkos megálla­podás alapján — Szaúd-Ará- biára hárul az olajáremelés fékezése a Kőolajexportáló Országok Szervezetében, az OPEC-ben. Ezekért cserében valamiféle számára elfogad­ható megoldást sürget a Kö­zel-Keleten a királyi család, és az első amerikai elnök, aki erre határozott ígéretet tett, maga Carter volt. Továbbá kéri, hogy az Egyesült Álla­mok védje meg hatalmát, ha az veszélybe kerülne. „Én mondom, csinálhatjuk a helyet az, istenverte 51. ál­lamnak” — fortyant fel egy amerikai diplomata, amikor országa és Szaúd-Arábia kap­csolatáról faggatták. Mégha van is némi túlzás ebben a megállapításban, nem min­den ok nélkül hangzott el. Az amerikaiakat egyre job­ban idegesítik a szaúdi tőke- befektetések az' USA-ban, az, hogy nem tudhatják ponto­san, mely vállalatok s milyen mértékben kerültek szaúdi tulajdonba az utóbbi évek­ben. Egyes források szerint csak az Egyesült Államok­ban 35—40 milliárd dollárt helyeztek el a hercegek, és majdnem ugyanennyire te­hető beruházásaik más, fő­leg nyugat-európai országok­ban. „Ez a tőkemennyiség pedig potenciális pénzfegy­ver” — aggódik az amerikai Newsweek magazin. „Ha a hercegek meggondolják ma­gukat, a tőkés világgazdaság válsága csak tovább fog mé­lyülni”. A hatalmát betegesen féltő Szaúd-dinasztia tagjai ma már nagyon is tisztában van­nak gazdasági erejükkel. És ami még elképesztőbb: zsa­rolásra is képesek. Ezért ide­gesek időnként a fejlett tő­késországok vezetői, pedig hát ők emelték arra a „csúcs­ra” a szaúdi királyi családot, ahonnan már beleszólni is képes dolgaikban. A hercegek közül nem egy újabban azon a véleményen van, hogy ha szövetségeseik, mindenekelőtt az Egyesült Állomok foly­tatja az olaj pazarlását, hagy­ja esni a dollár árfolyamát, változtatni kell Ríjad poli­tikáján. különben gazdag­ságuk előbb-utóbb elszáll a levegőbe. De ma még gazdagok — és ennek számos látványos jelé­vel lepik meg a világot. Fahd herceg például egy éjszaka kétmillió dollárt vesztett a monte-carlói játékkaszinó­ban. A közelmúltban, amikor Clevelandben szívműtétet hajtottak végre Khaled ki­rályon, az amerikai város la­kóit valósággal elkábította a szaúdi uralkodó és 200 fős kí­sérete bőkezűsége. A herce­gek kizárólag a luxuskocsikat kedvelik, s a ritkaságszámba menő vadászsólymokat. A Korán ugyanis szigorúan tilt­ja, de nem vetik meg a drá­ga italokat sem. Néhány éve a haditechnika is „érdekli” őket. Az elmúlt három esz­tendőben 5,8 millió dollárért vásároltak fegyvereket az Egyesült Államoktól s Washingtonban az idén újabb 2,5 milliárd dollár értékben 60 korszerű F—15-ös vadász­bombázó gépet szavaztak meg számukra. A fegyverek azonban nem a hercegi házi múzeumokat gazdagítják. Szaúd-Arábiát Rijadban már regionális nagyhatalomként látják. De könnyen meglehet, hogy ez csak álom — az ezeregyéj­szaka egy meséje. Kocsi Margit (Vége) rl 18fivn1 7a 1 >!• 1 1 1 A 1. ü IJLA J 1 I „A Szaud-Arabia térképé.

Next

/
Thumbnails
Contents