Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-12 / 241. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. október 12. Napi külpolitikai kommentár A„héják” áldozata P olitikusok jönnek, politikusok mennek ... Megszoktuk már, hogy a nyugati világban sűrűn — sokkal nagyobb gyakorisággal, mint a szocialista országokban, ezt a tárgyilagos szemleírók is elismerik — változnak a diplomáciai élet szereplői, olykor a főszereplők is. A változások okát általában a belpolitikában kell keresni: egy-egy választáskor helycsere történik, s a belső földcsuszamlás elsodorhat vezető államférfiakat is. Paul Warnke nagykövet távozása azonban rendhagyó. .Az amerikai SALT-küldöttség vezetője személyes okokból válik meg tisztségétől. Nem keveredett panamába, nem támadtak nézeteltérései közvetlen felettesével, Carter elnökkel, mégis jobbnak látja, ha lemond. Hogy miért? Tisztes szándékok vezérlik döntését. Meg akarja könnyíteni a stratégiai fegyverzetkorlátozásról talán már a belátható időn be" lül aláírásra kerülő újabb szovjet—amerikai egyezmény, a SALT—2 törvénybe iktatását. Látszólag nehezen érthető, miért kell ehhez félreállnia? Elvégre ő tárgyalt az amerikai küldöttség élén a szovjet delegációval, s nem kis személyes szerepe is van abban, hogy a korunk legbonyolultabb kérdésében idáig jutottak a kétoldalú eszmecserék. Csakhogy az Egyesült Államokban sokan rossz szemmel nézték Warnke ténykedését. A szélsőséges erők egyenesen azzal vádolták, hogy engedményeket tett a Szovjetuniónak, az USA rovására. Nos, Warnke valójában soha nem tett — nem is tehetett — ilyet. Ezzel szemben reálpolitikusként járt el, fölismerte, hogy a nukleáris fegyverzetcsökkentésnek nincs alternatívája. Emiatt már akkor szembekerült a „héják”- kal, vagyis az atomzsarolás fenntartás nélküli híveivel, amikor az amerikai kormányzat fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatalának az élére került. Hosszas viták után a kongresszus csak kis többséggel járult hozzá kinevezéséhez, pedig Paul Warnke jó szakember hírében állt, s a hatvanas években hadügyminiszter-helyettes volt. W arnke személyén át a SALT-egyezmények ellenfelei az amerikai kormányzatnak a megértés, a realitás jegyében fogant irányvonalát támadták. Carter elnök keddi sajtóértekezletén sajnálkozását fejezte ki a nagykövet távozása miatt, ez azonban legfeljebb szépség- flastrom lehet. Warnke helyett tehát már egy másik politikus áll majd a tárgyalások végső szakaszában az amerikai küldöttség élén. A „héják” tehát elüldöztek egy „galambot”. Mindez persze nem változtat a lényegen: az egyezmény ennek ellenére — reméljük — mielőbb tető alá „landol”, diadalmaskodnak. Gyapay Dénes Elhunyt Friss István Friss István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, akadémikus, életének 75. évében, szívroham következtében szerdán váratlanul elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. SZIUUI—6 Munka az űr- komplexumon Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov folytatja repülését a Szaljut—6 űrállomásból és a Progressz— 4 teherszállító űrhajóból álló űrkomplexumon. Az űrhajósok számos műszert, berendezést, élelmiszer- és ivóvíz- készleteket szállítottak át az űrállomás fedélzetére, s befejezték az üzemanyaggal való feltöltés előkészületeit. Az űrhajósok szerdán a Progressz—4-gyel érkezett új berendezésekkel cserélték ki az űrállomás néhány elhasznált berendezését, elvégezték szokásos fizikai gyakorlataikat és televíziós riportot készítettek. Az űrállomás és a két űrhajó berendezései kifogástalanul működnek. A két űrhajós közérzete kielégítő. Szárkisz Jordániában tárgyal Beirutban a vasárnap óta tartó tűzszünetet szerdán sértették meg először komolyabban a jobboldali milici- ák. Hajnalban és a délelőtt folyamán kísérletet tettek két — a Beirut folyón átvezető — híd elfoglalására. A hidakat az arabközi békefenntartó erők ellenőrzik. Szárkisz elnök — aki szerdán éppen Jordániában tárgyalt Husszein királlyal — úgy határozott, hogy utazását az Arab félszigeten megrövidíti és pénteken már visszatér Beirutba. Az elnök nem utolsósorban azért döntött így, mert Libanonban erős ellenállás érződik legutóbbi lépéseivel szemben. „Béketervét”, amely előirányozza az arab erők felváltását a kényes posztokon a libanoni hadsereg alakulataival, a baloldal és a muzulmán vezetés azért bírálta, mert a hadsereg eddig felállított alakulatai összetételük folytán elsősorban a keresztény milíciákat támogatják. Arab körútja miatt kiéleződött Szárkisz és Szelim Hossz miniszterelnök ellentéte is. Egyelőre még nincs kijelölt helyszíne annak a vasárnapi értekezletnek, amelyen az arabközi békefenntartó erőket finanszírozó és azokba katonákat küldő országok külügyminiszterei találkoznak. A beiruti rádió szerint két hely • jön számításba: a szíriai határ közelében lévő Stura városa és a Beit Eddin palota (Beiruttól 35 kilométerre északkeletre), az elnök hagyományos nyári rezidenciája. 80 éve született Révai József „FOGLALKOZNI AKARUNK mindenekelőtt a korunk társadalmi történéseit mozgató erők vizsgálatával, törvényeinek megállapításával, hogy irányításuk lehetőségének feltételeit kutassuk. Ujatob revízió alá vesszük mindazokat az elméleteket és tudományos rendszereket, amelyek alapjai lehetnének a szociális megváltás gyakorlati politikájának, és teret adunk minden olyan törekvésnek, amely új irányokat keres és akar kijelölni.” így fogalmazta meg a tizenkilenc éves Révai és néhány társa azokat a célokat, melyek jegyében 1917 decemberében új folyóiratot akartak indítani. Ez a tervük akkor meghiúsult, de egy évvel később életre hívták az Internatio- nálé c. folyóiratot, melynek első számát ez a program vezette be. Révai alakja és tevékenysége a kommunista párt harcainak és építőmunkájának, a magyar marxista—leninista gondolkodás fejlődésének — korántsem ellentmondásmentes — folytonosságát képviseli és szimbolizálja a mozgalom első négy évtizedében. Sokoldalú forradalmár egyéniség volt. Gyakorlati forradalmár — a húszas évek közepétől a párt egyik legismertebb vezetője —, ragyogó tehetségű publicista, aki írásaival kommunisták generációinak gondolkodására, fejlődésére hatott: teoretikus, aki úttörő munkát végzett a marxizmus—leninizmus magyar viszonyokra való alkalmazása terén. A NEMZETI KÉRDÉS, a nemzeti múlt értékelése, mely elméleti-publicisztikai munkásságának központi témája volt, már fiatal korától foglalkoztatta Révait. A nemzeti kérdés megítélésében 1919- ben még Szabó Ervin nyomdokain haladt, de már ebben az időben megfogalmazta azt az igényt, hogy le kell számolni a marxizmusnak azzal az értelmezésével, mely egyenesen tagadja mindenféle nemzeti erőnek a lehetőségét. A harmincas évek közepén — ugyancsak Szabó Ervin felfogásával vitázva — még határozottabban szögezte le, hogy a nacionalizmus mérgének nem lehet ellenmérge a nemzeti kérdés figyelmen kívül hagyása. Révai a marxizmus és magyarság témakör középpontjába az 1848-as forradalmat állította. 1848 történetének vizsgálatában lehetőséget látott a magyar társadalmi fejlődés sajátosságainak elemzésére. E témakörben született tanulmányai valójában politikai vitairatok voltak, melyek a forradalmi munkásmozgalom számára aktuális tanulságokat kínáltak. „Nem mint utólagos szemlélők, hanem mint a jelen harcainak résztvevői nyúltunk hozzá a magyar történelem kérdéseihez” — írta Révai a „Marx és az 1848-as magyar forradalom” c. tanulmányának előszavában. „Az 1848-as magyar forradalom kérdéseiben való elmélyedésnek így a magyar kommunisták szellemi fejlődésében az volt a szerepe, hogy tudatosította bennünk pártunk politikai célkitűzései és a magyar történelmi fejlődés közötti mély összefüggést, hogy a marxizmus—leninizmus általánosan érvényes, nemzetközi tanításán nevelt gondolkodásunkat a mi országunk, a mi népünk, a mi történelmünk különleges problémái felé fordította”... „Az 1848-as forradalom tanulmányozására sokunkat az is késztetett, hogy végére járjunk annak az „elméletnek”, amely az 1848-as forradalommal akarta bizonyítani, hogy Magyarországon egy forradalmi munkás- és parasztdemokrácia minden előfeltétele hiányzik.” A HARMINCAS ÉVEK második felében a fasizmus elleni harcban fordulatot jelentő új irányvonal, a népfrontpolitika elméleti megalapozásában Révai kimagasló szerepet játszott. „Marxizmus és népiesség” c. munkájában (1938) a néni írók marxista értékelésébe ágyazva történetileg alátámasztotta és felvázolta a népi demokrácia koncepcióját. E művében, mely átmenetet képez történelmi írásai és irodalmi esz- széi között, tárulkoznak fel leginkább Révai különleges elméleti kvalitásai. Irodalmi tanulmányaiban — Kölcsey, Petőfi és Ady költészetében — ugyanazt kereste, amit 1848 történetében. Ady ugyanakkor Révai számára nem pusztán izgaA z ismét állás nélkül maradt fiatal tanító visz- szatért Concepciónba, a szülői házba. Egész idejét a párt által rábízott feladatoknak szentelte, az ifjúkom.- munisták szövetségében tevékenykedett. A nagy vasutassztrájk idején kényszerült először illegalitásba. Corva- ián — néhány társával együtt — röpcédulákat osztogatott a városi villamos társaság dolgozói között, ahol erős volt a chilei fasiszták befolyása és akik elkergették a „vörös agitátorokat”. Az ifjúkommunistáknak egy társukat kivéve sikerült elmeneküi- niök. Akit elfogtak, megtört a kegyetlen kínzások alatt a rendőrségen. A „harmadfokú vallatás” során Corvalán neve is elhangzott, így az ifjú tanító egy időre illegalitásba vonult. A városi villamosvasútnál történt eseményeket a párt és a kommunista ifjúsági szövetség behatóan elemezte. Arra a következtetésre jutott, hogy az események azért zajlottak le így, mert a párt az ott dolgozók körében nem rendelkezett semmiféle bázissal. Határozat született arról, hogy minden üzemben kommunista sejteket alakítanak és nagyobb fontosságot tulajdonítanak a szakszervezeti egység megteremtésének. Mindez értelemszerűen vonatkozott az ifjúsági szövetségre is. Gorvalán azt a feladatot kapta, hogy a gyertyagyárban, a városi malomban és a kendögyárban alakítsa meg a kommunista ifjúsági szövetség alapszervezetéit, és ezt sikerrel teljesítette: egyenként győzte meg 5«*» ' \ ‘ - ‘Yít . t > í/« i [»11 Mv r i ni n |{ > (: U:1B Tanítani és tanulni az ifjúmunkásokat arról, hogy hol a helyük. Tanította őket és tanult is tőlük. A kendőgyárban például a szakszervezeti elnök kérésére analfabéta tanfolyamot is szerveztek, ahol a fiatal munka nélküli tanító oktatta a betűvetésre azokat a munkásokat, akik a rendszer hibájából nem járhattak iskolába. Egy ifjú textilmunkást nemcsak írni-olvasni sikerült megtanítania, hanem a társadalom törvényszerűségeinek alapigazságaira is. Néhány hónap múlva ő szervezte meg a kendőgyárban az ifjúkommunista csoportot. Nagy szeretettel ír Luis Corvalán ottani barátairól és a munkások között szerzett tapasztalatokat nélkülözhetetlennek, gondolkozását mindmáig meghatározónak tartja. Melegen, de nem minden irónia nélkül emlékezik meg a területi párttitkárság üléseiről, amelyeket rendszerint szombat délután tartottak és amelyekre egyre sűrűbben hívták meg az ifjú, de nagyon tevékeny és sikeres pártmunkást. Amint a visszaemlékezésekben olvasható, ezek a tanácskozások rendszerint egy-két-három óra hosszat tartó beszámolóval kezdődtek. „Azok között, amelyeket módom volt meghallgatni, nem voltak nagy eltérések. Változatlanul a nemzetközi helyzet áttekintésével kezdődtek, különösen sokat foglalkoztak a francia és a spanyol dolgozók harcaival. Aztán Latin-Ameri- kával, és amikor eljött az ideje a chilei helyzet értékelésének, az előadónak már alig volt hangja és hallgatóinak ereje a figyelésre.” Amint Corvalán írja, ezek a beszámolók a társadalmi harcról nagyon derülátó képet nyújtottak.- Ügy tűnt, mintha küszöbönállna a proletárforradalom az országban. A pártban azonban rövidesen felismerték a valós helyzetet, és elindultak azon az úton, amely a népfront megalakításához vezetett. Ennek a politikának eredményeként, Aguirre Cerda, a népfront jelöltje győzött az 1938-as választásokon. A baloldali kormányzat a haladó tevékenységük miatt elbocsátott tanítókat, így Luis Corvalánt is visszahelyezte állásaikba. A párt későbbi főtitkára — aki időközben néhány hónapig a párt akkori vezetőjének, Carlos Contreras Labarcának titkáraként is dolgozott, — Visszament Iquiquebe. Nemcsak a gyermekeket tanította, hanem a felnőtteket is. Rendkívül tevékeny pártmunkát folytatott, ő szerkesztette a helyi népfrontlapot, és miután egy fasiszta tábornok puccsot kísérelt meg Chilében, át kellett vennie a helyi rádióállomás vezetését is. Ebből az időből származik „A Szovjetunió és a második világháború” című kiadvány, Corvalán első, hosszabb írásbeli munkája. „Ahogy tintát szagoltam, vonzott az újságírói munka” — írja több, mint három évtizeddel később, beszámolva róla, milyen örömmel tett eleget az ajánlatnak, amikor a párt központi lapjához, az El Siglóhoz hívták. Otthagyta a tanítóságot, ahol pedig havi 1200 pesós biztos keresetre számíthatott, a pártlap kedvéért, 700 pesóért. „Boldog voltam, hogy teljesen az ügynek szentelhetem magam.” Corvalánt először egy cikkéért tartóztatták le. Igaz, akkor mindössze tíz napot töltött börtönben — „egy olyan ország államfőjének megsértéséért, amellyel Chile diplomáciai kapcsolatot tart Senn.” Hitlerről volt szó, akiről az El Siglo megírta az igazságot. A lapot akkor már felelős szerkesztőként Corvalán irányította. Az El Siglo kérlelhetetlenül harcolt a fasiszták ellen, akiknek nem jelentéktelen befolyásuk volt Chilében. Ebből az időből származik az anekdota, amelyet Corvalán elmesél. T örtént, hogy a szerkesztőségnek tudomására jutott: egy istállótulajdonos Zsukovnak nevezi egyik lovát és ilyen néven indítja a lóversenyeken. Corvalán azonnal csípős glosz- szát eresztett meg Hitler cinkosairól, a hazáért és a népek szabadságáért harcoló Szovjetunió ellenségeiről, akik ilyen módon gúnyolják a neves szovjet hadvezért. Másnap egy idősebb úr jelent meg a szerkesztőségben. Az istállótulajdonos, s nem any- nyira felháborodottan, mint mély fájdalommal jelentette ki: — Jugoszláv vagyok, aki hazám felszabadulását kívánom. Csodálom Zsukovot és azért adtam az ő nevét a legjobb lovamnak! „Ez a kis eset — emlékezik vissza Corvalán segített felismernem, hogy a világot, amelyben más emberek is élnek, meg kell értenem és az embereket olyannak kell vennem, amilyenek, s nem amilyeneknek hiszi vagy akarja őket az ember.” 1946-ban lett Corvalán az El Siglo igazgatója, azaz fő- szerkesztője. Ugyanennek az évnek decemberében házasodott meg. Titkárnőjét, Lilyt vette feleségül. Következik: Illegalitás, kínzás, börtön P. I. tó, politikai súlyú irodalmi jelenség volt, hanem egyben személyes élmény is. Húszévesen látta, hallotta a költőt, amint verseit szavalta a Galilei Körben és a Nyugat matinéján. „Ady mellé állni, az Ady-versekért lelkesedni, Adyt szeretni, rajongani érte: ez az én ifjúságomban az akkori magyar fiatalság számára a közéleti harcokban való részvétel első lépéseit, a magyar haladás mozgalmának és táborának támogatását jelentette” — emlékezett évtizedek múltán. A harmincas évek végén és a negyvenes évek elején keletkezett történelmi-irodalmi tanulmányainak közvetlen hatása sem lebecsülendő — a „Marxizmus és népiesség” 1943-ban Kállai Gyula neve alatt itthon legálisan megjelent —, de még nagyobb jelentőségük lett a felszabadulás után, amikor a történelem- és irodalomtudomány marxista fejlődésére, a felnövekvő értelmiségi nemzedékek gondolkodására rendkívül mély befolyást gyakoroltak. A FELSZABADULÁS UTÁN Révai az MKP egyik vezetőjeként a hatalomért vívott harc számos területén töltött be irányító funkciót. Kezdettől a kommunista párt vezető ideológusa, a Szabad Nép főszerkesztője, 1949-tol népművelési miniszter. Neve elválaszthatatlan a kulturális forradalom nagy eredményeitől, a volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliumának megtörésétől. A feszült nemzetközi helyzet és a párt politikai irányvonalának torzulásai azonban egyre inkább beárnyékolták az ő tevékenységét is. Sőt, személye valóban különös figyelmet érdemel, hiszen az MDP vezetői közül p volt az, aki a dogmatizmus eluralkodásának következményeit — korabeli megnyilatkozásai tanúsítják — előre érzékelte. Ugyanakkor különleges képességei révén mégis a szemléleti torzulásokkal terhes ideológia nagy erejű propagandistája, s egyben a kor áldozata, akinek pozitív törekvései — a sematizmus elleni harc megindítása — az adott viszonyok között szükségszerűen kudarcot vallottak. A Központi Vezetőség 1953 júniusi ülésén mélyreható önkritikát gyakorolt. A Politikai Bizottságból kihagyták, s bár magas funkciókat ruháztak rá, a következő években valójában mellőzött politikusnak számított. 1956 márciusában sürgette a XX. kongresszus tanulságainak levonását és síkraszállt a törvényesség biztosítása mellett. 1956 júliusában ismét beválasztották a Politikai Bizottságba, de leromlott egészségi állapota miatt nem tudott teljes értékű tagja lenni a párt szűkebb vezetőségének. Az ellenforradalom után mintegy fél évet a Szovjetunióban töltött, majd ismét bekapcsolódott a politikai életbe. A belső helyzetet azonban több kérdésben tévesen Ítélte meg. Egyoldalú — a dogmatizmus veszélyét lebecsülő — álláspontja az 1957 júniusi pártértekezleten jogos bírálatot váltott ki. Különvéleménye ellenére beválasztották a Központi Bizottságba, melynek haláláig tagja maradt. ÉLETE UTOLSÓ ÉVEIBEN értékes irodalmi munkásságot fejtett ki. Szemléleti fejlődése mindenekelőtt József Attila-tanulmányain mérhető. E tanulmányok — Pándi Pált idézzük — „nemcsak a politikus önkritikái megnyilatkozásai voltak, hanem József Attila rehabilitá- sának fejezetei és a Petőfi- példa megtisztulásának aktusai ß, amelyek méltóan zárják le egy jelentős marxista gondolkodó és mozgalmi vezető ember szellemi pályáját”.
