Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-07 / 237. szám

1978. október 7. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Iskola * Pedagógus * Szülő * Gyerek * Iskola * Pedagógus * Szülő * Gyerek * Iskola * Pedagógus Szülők fóruma A könyvek világáról Közhely ma már annak hangoztatása, mennyire hasznos az olvasás, a könyvek szeretete, gyermek- és felnőtt korban egyaránt. Ha tanítványaimnak felírom az év elején a táblára a kötelező és ajánlott olvasmá­nyokat, gyakran mégis morgás, szájhuzogatás követke­zik: „Ezt mind el kell olvasni az idén?” Ismerve az elő­ítéleteket a „muszáj” dolgokkal kapcsolatban, kérdez­getni szoktam tőlük, milyen témakörről olvasnának szí­vesen. Akadnak jó ötletek, de a megvalósításhoz keve­sen jutnak el. S ha a gyermek csak azt olvassa, amit előírnak, aligha jutottunk közelebb célunkhoz: az olva­sás megszerettetéséhez. Pedig az iskolai irodalomtanításban kiemelkedő sze­repet kap az olvasóvá nevelés. Nem öncélú törekvés ez, nemcsak az irodalmi ismeretek elsajátítását szolgálja. Minden tantárgy alapos megtanulásának, megértésének alapja az olvasás. Azon túl, hogy az olvasás ismerete­ket nyújt, fejleszti a gyermek szókincsét, helyesírási készségét, fantáziáját, alkotó gondolkodását, igényt te­remt a folyamatos önművelésre, amelynek a leendő munkakörtől függetlenül minden ember szükségletévé kell válnia. Az olvasóvá nevelésben alapvető szerepe van a családnak, a szülői háznak. Az iskolába kerülés előtt már jóval korábban megtaníthatjuk gyermekeinket a könyvek szeretetére. Hiszen már a néhány éves gyermek is kap otthon színes képeskönyvet ajándékba a szülők­től, ismerősöktől. Igaz, az első könyveit rendszerint ösz- szetépi, összefirkálja, mégis türelemmel kell lennünk. Üljünk melléjük, olvassuk el a versikéket, lapozzuk át velük többször a könyvet, nevezzük meg az ábrázolt fi­gurákat. Nemsokára gyermekünk már érdeklődéssel figyeli a könyv lapjain életre kelő állatokat, meseala­kokat. Azután következhetnek a meséskönyvek. Tegyük külön polcra, ami az övék, hadd gyönyörködjenek ben­ne. Könyvet minden alkalomra ajándékozhatunk a ki­csiknek. Beszéljük meg velük, mit olvastak, melyik könyv tetszett, kísérjük figyelemmel, milyen tárgyú írások iránt érdeklődnek. Jöjjenek velünk a könyves­boltba, nézelődjenek, válogassanak! Eleinte segítsünk válogatni! Olvassuk el mi is, hogy tanácsot tudjunk adni. A 10—12 évesek fantáziája igen élénk. Rendkí­vüli érdeklődést tanúsítanak a kalandos, mai tárgyú if­júsági regények, indiánkönyvek, Verne-művek iránt. Gyakran regényhősnek érzik magukat, s ez megmutat­kozik a cselekedeteikben, mozdulataikban. Nem baj! Ha túl vannak „hőskorszakukon”, adjuk kezükbe az így élt... sorozat bármelyik darabját, amely egy-egy tudós, felfedező, író bármely regénynél fordulatosabb életrajzát mondja el, vagy a Képes Történelem nép­szerű köteteit, amelyek valamennyi jelentősebb törté­nelmi kor izgalmas jelenségeit írják le. Ily módon megteremtődhet az iskola és a család egységes törekvése a közös cél érdekében: gyermeke­ink olvassanak, hogy megismerjék a világot, az embe­riséget, önmagukat. Jánosiné Juhász Katalin Európa legkisebb madarai HAJNALI MANÓK TÁNCA FOCISULI (Mikita V. felv.) Megyénk északkeleti ré­szein — széncinegecsapatok­kal együtt — elvétve már most megfigyelhető Európa legkisebb madara a sárga fe­jű királyka. Hazánkban na­gyobb számban csak az őszi és tavaszi vonulások idején figyelhető meg. Ekkor ugyan­is az északi tűlevelű erdőkkel borított magas hegységekből viszonylag jelentős számban húzódik délebben fekvő te­rületek felé — így hazánkba is. Ez a mindössze 5—6 gramm súlyú parányi madárka a gyakorlott szemű természet- járónak is nehezen tűnik fel. Apró termete miatt inkább csak lágy, csicsergő hangja árulja el, hogy a sűrű ágak között keresi élelmét. Ha távcsővel nézzük, felfedez­hetjük narancsszínű fejsáv- ját, melyről nevét is kapta, így ősszel még inkább a gyü­mölcsösökben, lakott terüle­tek környékén keresgél éle­lem után, télre azonban be­húzódik a zártabb tűlevelű erdőkbe. Itt a tűlevelek kö­zött keresgéli a rovarlárvá­kat, petéket. Gazdaságilag rendkívül jelentős hasznot hajt, s feltétlen védelem alatt áll. (agárdy) Versenyautó Versenyre kel a hanggal a Harkovi Autóipari Egyetem hallgatói által kidolgozott versenyautó, amellyel meg kívánják javítani a sebesség világrekordját. Külsőre a ra­kétahajtómű és autókerekek­re szerelt rakétára emlékez­tet. Vezetői a Baszkuncsak sóstó ideálisan sima felületén kísérletet tesznek a tervezett 900 kilométeres óránkénti se­besség elérésére. Reggel hat óra. Korán van még? Kinek igen, kinek nem. A stadion környéki házak­ban még csak néhány ablak világos. Sokan másik olda­lukra fordulnak az ágyban, fejükre húzzák a takarót. Mások azonban ügyeseb­bek. .. Nyíregyházán nagyon so­kan szeretik a labdarúgást, ennek ellenére a hajnali órákban még kevesen gon­dolnak erre. Van azonban egy csoport, amely nemcsak gondol a focira, hanem tesz is valamit érte. Az NYVSSC egyesületi sportiskolájának labdarúgó palántáiról van szó, akik hetente öt alka­lommal, a kora reggeli órák­ban tartják edzéseiket. — Már túl vagyunk a reg­geli futáson — újságolta Tóth János testnevelő, a gyerekek vezető edzője, ami­kor kora reggel kilátogat­tunk a stadionba. — Mennyi volt az „adag”? — Ma 27 perces kitartó futás szerepelt a program­ban, az ötödikesek 3 ezer, a hatodik osztályosok 6 ezer métert teljesítettek. A bemelegítés után előke­rültek a labdák, megkezdő­dött a foci ABC aznapi anyagának teljesítése. — Most vezessétek a lab­dát, majd egy csel után ka­pura lövitek — magyarázta a teendőket az edző. Az első fiú nekilendült, majd követte őt még negy­ven apró legényke. — Jól van. Most pedig ve­gyél egy labdát és emelgess vele! A gyerekek több csoport­ban gyakoroltak, kialakult a sajátos forgószínpad... rúgás belsővel, labdaátvétel moz­gás közben, cselezések... — A sportág technikai anyagát két év alatt vesz- szük át — magyarázta Tóth János. — Az egész fejlődési rendszer a KSI kiválasztása szerint történik. Minden he­tedik héten úgynevezett tel­jesítményméréseket, orvosi vizsgálatokat tartunk. Közben befejeződtek a gyakorlatok, az edzők két csapatra osztották a társa­ságot. — Mozogj labda nélkül is! Mutasd magad... — hang­zott az utasítás. A kapuban mokány em­berpalánta állt, csípőre tett kézzel, s igazgatta a védel­met. — Ács Gusztira vigyázza­tok — sivította, de mivel azok nem vigyáztak kellően, az ügyesen cselező fiú már meg is érkezett a labdával... A küzdelem heves volt, a végeredmény 2:2. A nyíregyházi „focisuli” nagy áldozatot kíván edzők­től, szülőktől, s nem utolsó­sorban a gyerekektől. — Amikor a szervezést kezdtük, megfelelő támoga­tást kaptunk - úgyszólván minden helyről. A művelő­dési osztály, a sporthivatal, az iskola, segítette törekvé­seinket, s ezz^l a szülők ki­tűnő hozzáállása is párosult — említette a vezető edző. — Nem tekintem áldozat­nak, mert nincs nagyobb öröm számomra, mint ami­kor a szemem láttára és köz­reműködésemmel bontakozik ki egy-egy tehetség — mon­dotta Sikolya Károly, a ta­nárképző főiskola adjunktu­sa, aki Bus Zoltán testneve­lő társaságában vezeti, segí­ti a „hajnali manók” edzé­seit. A gyerekek oktatásához segítséget ad az NYVSSC labdarúgó-szakosztálya is. Az ifjú kapusjelölttekkel az NB Il-es csapat egyik kapusa, Kálmánczhelyi Ferenc fog­lalkozik. A mérkőzés végén Tóth János maga köré gyűjtötte a gyerekeket. Szinte mindenki­hez volt mondanivalója. Egy srácot külön is megdicsért. — Hogy hívnak? — érdek­lődtem a fiúnál. — Dröhnt Miklós — emel­te rám a szemét. — Te biztosan sokat foci­zol? Bólogatott. — Sokat. Mert szeretek... — Hol laktok? — A Sátor utcában, a re­pülőtér mögött. — Messze van onnan be­járni? — Hogy ideérjek a reggeli kezdésre, 5 órakor kelek, mert kétszer kell autóbusz- szal átszállni. Még soha nem késtem — tette hozzá büsz­kén. Som Jancsi így beszélt: — Bizony nehéz dolgunk van. Reggel edzés, kilenctől kezdődnek az órák, délután újra edzés, utána tanulni kell a következő napra. így megy hetente öt napon. De én jó labdarúgó szeretnék lenni! Háromnegyed kilenc. Az izompacsirták szaporán lép­kedtek a rájuk várakozó au­tóbusz felé. Kipirult arcukon felszabadult öröm. Szabó Jó- zsefné osztályfőnök szavai jutnak eszembe: „...farkas­étvággyal ülnek a vacsora mellé. A focisuli hajnali órája be­fejeződött. A srácok elmentek. Kilenckor matekóra kez­dődött. A FEGYVERES ERŐK NAPJÁN Tábortűz, számháború, gránátdobás A fegyveres erők napját megyénk minden iskolájá­ban megünnepelték. Néhány iskola úttörői beszámoltak a megemlékezés eseményeiről az Űttörőpostának. A nyíregy- háza-rozsréti iskola tanulói például ünnepi csapatgyű­lést tartottak, melyen a Felső-tiszai- Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság párt- és szakszervezete szép csapat- zászlót ajándékozott az úttö­rőknek. Az átadáskor nagy ígéretet is kaptak a rozsréti gyerekek: a FEFAG segítsé­get nyújt nekik sportpályájuk építésében. Közel egymillió forint értékű lesz a korsze­rűen fölszerelt létesítmény, s ehhez a gazdaság mintegy 700 ezer forint értékű támo­gatást ígért. Az úttörők a zászlóátadás után jól sikerült akadályversenyt rendeztek, este pedig tábortűzzel zárult a gazdag programú nap. A kálmánházi úttörők szeptember 30-án expedíciós túrát szerveztek a nyíregyházi erdei emlékműhöz a Hármas­dombra. A hetedik osztályos Lenin raj tagjai vettek részt a kiránduláson, mely a ta­valy ősszel rendezett „Sza­bolcsi fáklyajáték” hagyo­mányának fölelevenítése volt. Megkoszorúzták az emlék­művet, mely a háború előtti munkásmozgalom tagjainak titkos találkozóhelyét jelzi. Ezután izgalmas számhábo­rút rendeztek a szép sóstói erdőben. A borbányai általános is­kolások a fegyveres erők napján — mint ez már ha­gyomány náluk — házi hon­védelmi versenyt rendeztek. Az időjárás is kegyeibe fo­gadta a pajtásokat, így aztán a különféle feladatok telje­sítése is könnyebb volt. Gát­futás, kötélmászás, kézi­gránátdobás szerepelt többek között a versengésben. Kovács György (tgy) TÖRD A FEJED! Krúdy Gyula hály. Váci Mi­Vízszintes: 1. Gyógyszert. 6. Okozatot előzi meg. 7. Kézzel jelez. 8. Görög betű. 9. Omladék. 11. Régi súly mérték. 12. Tet­szetős. 14. ... bekaplak, megeszlek! 18. Talmi. 20. Legelő. 21. Eme. 22. Labda­rúgó-műszó. 24. Eme hely­re. 25. Csonka bogár!!! 27. Jellegzetes tokaji borfajta. 28. Ételt ízesítő. 29. Detek- tívregény (utolsó négyzet­ben két betű!). Függőleges: 1. Előidéz. 2. Római 6. 3. Áraszt. 4. Némán süt! 5. Elektromosság. 10. Szorgos rovar. 11. Levelező... 13. Paraszt, régiesen. 14. Tő­számnév. 17. Szemlél. 19. Függő. 21. Keményíti, szí­vóssá teszi. 23. Magas test- hőmérséklet. 24. összevissza sír! 26. Rovás jeleket vés. 27. Vissza: kicsinyítő képző. Megfejtendő: Hazánk jelentős kultúr­politikai eseménysorozata az évenként októberben megrendezésre kerülő... (függ. 6, 15, vízsz. 16.). Múlt heti megfejtés: 12 22 25 28 Könyvjutalom: Illés Béla és Hegyi Ildikó Nyíregyháza, Krajnik Tünde Ujfehértó, Orosz András Nagydobos, Varga Sándor Szamostatár- falva, Kiss Mária Tiszalök és Tamás Tibor Pócspetri. ■ 1 j 2 3 4 5 6 1 7 0 8 9 10 ■ m 11 1 12 13 ■ 14 15 m 16 17 ■ 18 ff Sí 20 ■ 21 22 w y B 24 25 26 i 27 28 29

Next

/
Thumbnails
Contents