Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-04 / 234. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. október 4. Mennyit ér a győzelem? H étről hétre visszatérő jelenség, hogy az NYVSSC idegenbeli mér­kőzéseire sok száz lelkes szurkoló is elkíséri a csapa­tot. Nem volt ez másként va­sárnap sem, amikor — az ÉP­SZER és a TITASZ autóbu­szain és személygépkocsikon — szép számú nyíregyházi szurkoló vállalta a csaknem félezer kilométeres fárasztó utazást, hogy kedvenceit buz­díthassa. A találkozó kezdete előtt Gyula határőrvárossá avatá­sa alkalmából a budapesti Honvéd helyőrségi zenekar adott nagy sikerű műsort. Ezt követően viszont a nyíregy­házi szurkolók teremtettek' olyan hangulatot — dicsére­tükre legyen mondva, sport­szerűen! —, hogy joggal hi­hette volna a betévedt ide­gen: az NYVSSC játszik ha­zai pályán! A csapat ötletes, korszerű játékkal, fölényes győzelem­mel honorálta meg a bizta­tást. A remek erőben lévő NYVSSC végig a kezében tar­totta a kezdeményezést és egy pillanatnyi esélyt nem adott a hazaiaknak. A mér­kőzés után elismeréssel szól­tak a nyíregyháziak játéká­ról a gyulaiak és a lelátón helyet foglaló Békéscsabai Előre szakvezetői is. Mi taga­dás, öröm volt hallgatni a sok dicsérő szót a krónikás­nak is. Azonban a rúgott öt gól és a megszerzett két baj­noki pont valós értékmérése végett, ide kívánkozik néhány gondolat. Mindenképpen szép fegy­vertény az idegenben kivívott nagy gólarányú győzelem, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az NYVSSC gárdája egy olyan együttest fektetett két vállra, amely minden bizonnyal a hullám­völgy legmélyebb pontján van. A mutatott játék, a csapat t körül egyre izmosodó segítő- S készség, valamint a játékosok közötti kedvező légkör azon- J ban biztató a jövőre nézve. A \ továbbiakban, ha sikerül a helyzetek kihasználási ará­nyán javítani, még sok kelle­mes kilencven percet szerez­hetnek a szurkolóiknak a nyíregyházi labdarúgók. Mert az igazi megméretés még csak most kezdődik . . . (pauwlik) Totó 40. HÉT 1. Pénzügyőr—-SZEOL x 2 2. KSC—Volán 1 X 3. Bem SE—KKFSE 1 4. BVSC—Balassagyarm. 1 5. Bp. Spart—G.-MÄVAG 1 6. Bauxitb.—Olajb. x 2 7. Bábolna—Komló x 2 8. Pét—Kaposvár 2 9. Szarvas—Eger 1 10. Ascoli—Bologna X 11. Atalanta—Torino x 2 12. Fiorentina—Napoli 1 13. Roma—Milan x 1 14. Fűzfő—Dorog X 2 15. MÁV DAC—Sopron 1 16. Oroszlány—Répcelak 1 A „sikerlány“ - közelről Négyszemközt Fórián Évával, aki csak tízes köröket lő .........ott állhattam a dobogó legmagasabb fokán. Alig láttam valamit, potyogott a könnyem. Valaki átadta a serleget. . . Med­dig tartott? Nem tudom, valami azt súgta belülről: Éva! Éva! Légy erős! örülni kell, hiszen győztél ... a Himnusz felcsendülő dallama nyugtatott meg ...” — emlékezik a közelmúltban zaj­lott világversenyre. A szerénység jó tulajdonság. FÓRIÁN Éva, az MHSZ Nyíregy­házi Építők Városi Lövészklubjá­nak versenyzője közismerten ilyen. Amikor legutóbb az öt or­szágos bajnokságát nyerte, szin­te számolatlanul kapta a gratu­lációkat, minden kézfogásnál el­pirult. Éva sportpályafutása érdekesen és reá nagyon jellemzően kezdő­dött 1971 őszén, Sára Gyula ta­nítványaként. Tizenegy évesen. „...szeretem, amit csinálok...11 Tehetsége és szorgalma révén hamarosan túlteljesíti az arany­jelvényes szintet. Tizenhárom évesen már nemzetközi találko­zón versenyez. Pályájának grafi­konja egyenletesen ível felfelé. Egyik versenyén a légfegyveres számban a férfi felnőtt el­ső osztályú szintet is el- .érte. Tovább gyarapodnak si­kerei: válogatott kerettag, vidéki bajnok. Éva a nyíregyházi Zrí­nyi gimnáziumban az idén érett­ségizett. Az idei év versenyeire minden eddiginél szorgalmasabban ké­szült. — Egy-egy győzelem a fizetség a naponta ismétlődő edzésekért — mondja. Nem kellett soká várnia. A Bu­dapesti Honvéd tavaszi versenyén a 60 lövéses összetettben 582 kör­rel új országos csúcsot ért el. Az eredmény egyben azonos a fennálló világcsúccsal! Fórián Éva sportlövő képletesen és a valóságban is berobbant a hazai élvonalba. A példátlanul ritka sikerek kö­vetkező állomása Szófia, ahol nemzetközi versenyen — felnőtt férfiak mezőnyében — 1147 kö­rös, szenzációs eredménnyel a negyedik helyen végzett. Világnagyságok között A szófiai ,,kirándulást" Igen hosszú, fárasztó versenyévad kö­veti. Heteket, hónapokat tölt távol a szülői háztól. Európa-baj- nokság, IBV, külföldi versenyek. — Nem is tudom a magyaráza­tát — mondja. — Én 'csak szere­tem, amit csinálok . . . Az edző, Leviczky Zoltán vi­szont tudja a magyarázatát. „Nyugodt természet, laza, haj­lékony versenyzőtípus. Mintasze­rű a szorgalma. A kitűzött cél érdekében mindent megtesz. Az eddigiektől nagyobb teljesítmé­nyekre is képes.” A Magyar Sportlövő Szövetség budapesti nemzetközi versenyén Ismét letette névjegyét. Kitünően szerepelt felnőtt férfi olimpiko­nok, világnagyságok között, meg­ismételte szófiai eredményét. 1147 kört lőtt, negyedik lett. Háromhetes edzőtábor követke­zett. Elérendő cél az Európa-baj- nokság. A finnországi Hameen- linnában két számban indult, ahol ezüst- és bronzérmet szer­zett. Az EB légkörében is bizo­nyította, hogy klasszis versenyző. A hatvanlövéses verseny első fe­lében 4 hibát ejtett, a következő harmincnál azonban egyet sem, eredménye csupa tízes volt, így 596 kört teljesített. „Anyu büszke rám'1 A sikeres EB után csupán egy­napos pihenőre tért haza Nyír­egyházára. Másnap már repítette a TU—154-es Kubába. A havannai IBV-n folytatódott a siker. Az aranyat azonban nem adták in­gyen. A nyíregyházi kislány, megküzdve az ellenfelekkel, az idővel, a 3x20 lövéses összetett versenyben aranyérmes lett. Eredménye: 596 kör. „ . . . ott álltam a dobogó leg­magasabb fokán .. . Himnusz, gratulációk, felejthetetlen emlé­kek . . . boldogan repültem haza Magyarországra. Nyíregyházára! Itthon még egyszer elszorult a torkom. Jólesett, amikor anyu azt mondta: büszke rám.” A sportág igazi erőpróbája az országos bajnokság. Egy héten keresztül a legjobb hazai sportlö­vők versenyeztek a bajnoki cí­mekért. Aztán a lövészsport krónikásai sokáig kerestek, kutattak — ki és' mikor szerzett utoljára ennyi bajnoki címet. A végeredmény — „Sportlövő OB, Fórián Éva: öt bajnoki cim!” — jelent meg a központi lapok első oldalán. — Gratulálunk. — Köszönöm. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi szép sikert elérhettem. — Fáradt? — Nem is tudom — válaszolta. Á titok nyitja Leviczky: „Éva makacs, álmo­dozó. Bizonyosan nagyon fáradt, de mint ilyenkor lenni szokott, nem érzi a boldogságtól.” — Sokat edz? — A rendszeres formában tartás napi 4—5 óra edzésmunkát köve­tel. — Hogyan tud ennek eleget tenni? — Fogalmam sincs, mi lesz ez­után. Miután leérettségiztem, el- szólitott a sok verseny, az edző­táborok. Egyetlen nap sem jutott arra, hogy állás után nézzek. így pillanatnyilag munka és kereset nélkül vagyok. — Szabad idő? — Ez csupán illúzió. Ilyen szinten minden időt a sportnak kell alárendelni. — Mit sportol még? — Úszók, futok. — Milyen célt szeretne elérni? — Állandó válogatott kerettag lenni. — Mi a jó versenyzés titka? — Rendszeres edzés, szorgalom, nyugodt életmód. Edző és tanítványa már a jö­vőt tervezi. — Évának valóban pihenésre van szüksége — mondotta az ed­ző. — Négy hétig puskát sem fog a kezébe. A novemberben kezdődő felkészülésig a kiegészí­tő sportok — úszás, futás — Ke­rülnek előtérbe. Ez igazi aktív pihenő lesz. A szerénység jó tulajdonság. A szerénység káros tulajdonság. Valahogy így, kijelentő módban ellentétesen hangzik. Hogy mit jelent? Leviczky Zoltán súgja meg a titkot. — Félünk, hogy a csábító pesti ajánlatoknak nem sokáig tud el­lenállni. Pedig ragaszkodik hoz­zánk . . . Naivan hiszi, hogy a városa, a sportköre talán meg­oldja a Fóriánék életét megne­hezítő legnagyobb gondot. . . Megérdemelné, hiszen Éva elő­legként már adott egy csokrot. Kovács György II diáksport feladatairól Kedden délután kibővített ülést tartott Nyíregyházán a megyei diáksporttanács. A tanácskozá­son részt vett dr. Nagy Tamás, az Oktátási Minisztérium osz­tályvezetője. Áttekintették az is­kolai sport legutóbbi ötéves eredményeit, az Edzett ifjúságért mozgalom tapasztalatait, vala­mint szó volt az 1978/79. évi tan­év feladatairól. A megyei diák­sporttanács ülésén megjutal­mazták a kiemelkedő munkát végző testnevelő tanárokat és aktívákat. KOSSUTH RADIO 8,27: Zenekari muzsika. — 9,00: Katedra. — 9,30: Zenés képeskönyv. — 9,45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 10,05: Flamingók az esőházban. Gyár­fás Endre rádiójátéka. — 10,34: Schumann: Karnevál. — 10,57: Blow: Vénusz és Adónisz. Há- romfelvonásos opera. — 12,20: Ki nyer ma? — 12,35: Táncze­nei koktél. — 13,20: Uj falusi krónika. — 13,40: Békeffy Sa­rolta népdalokat énekel. — 14,00: Jean Christophe. Romain Rolland regénye rádióra alkal­mazva IV. rész. (ism.) — 15,10: Romantikus zene..— 16,00: Út­közben. — 16,10: Szovjet dalok. — 16,18: Nikolaj Gjaurov ope­rafelvételeiből. — 17,07: Kin­csesbáAya kincses háza. Riport. — 17,32: Bemutatjuk új felvéte­leinket. — 18,15: Mocsár Gábor: Kék barlang. Könyvszemle. — 18,25: Mai könyvajánlatunk, (ism.) — 19,15: Gordonkázás. A sokarcú Krúdy. II. rész. (ism.) — 20,24: Töltsön egy órát ked­venceivel. — 21,24: Kis magyar néprajz. — 21,29: Háttérbeszél­getés. — 22,20: Tíz perc külpo­litika. — 22,30: Népdalok. — Közben: 22,45: Generációválto­zás a számítóg’epcsaládban. — 23,00: A népdalok folytatása. — 23,17: Orfeusz. Részletek Gluck operájából. — 0,10: Máté Péter táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Verbunkosmuzsika. — 8,20: Tíz perc külpolitika, (ism.) — 8,33: Slágermúzeum. — 9,19: Millöcker operettjeiből. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,33: A Szabó család, (ism.) — 12,33: Szimfonikus zene. — 13,33: Mozart-muzsika gyerme­keknek. — 13,45: Kettőtől ötig... — 17,00: ötödik sebesség. (Fe­jér m.) — 18,00: Az első szocia­lista bankár Magyarországon. 90 éve született Lengyel Gyula. — 18,10: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 18,33: Közvetítés a Bp. Honvéd —Vasas bajnoki labdarúgó­mérkőzésről. — 19,05: Ruha Ru­dolf népi zenekara játszik. — 19,27: Mikrofonközeiben: Vero­nika Fischer. — 20,00: Közvetí­tés az U. Dózsa—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 20,50: Budapesti művészeti hetek. „Szép Ernő voltam...”. — 22,17: Gyöngyösi Rácz Géza népi ze­nekara játszik. — 22,33: Pergo- lesi: Stabet mater. — 23,17: Ze­nés játékokból. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00—18,30: Hírek. — Lap­szemle. — Időjárás. — Donna Summer felvételeiből. — Veress József filmjegyzete. — Könv- nyűzene. — Nők negyedórája. Ki viseli a kalapot? Szer­keszti: Rózsavölgyi Erzsébet. — Kérni mindent szabad! Vá­logatás kívánságlevelek között. — Észak-tiszántúli krónika. — Santa Esmeralda felvételeiből. — Hírösszefoglaló. — Műsor­előzetes. MAGYAR TV 8,19: Idősebbek is elkezdhe­tik. — 8,25: Pedagógus-tovább­képzés. — 9,30: Érdekes állat­kertek. NSZK filmsorozat. — 9,55: Donna Juanita hét kaland­ja. IV/2. rész. — 10,55: Delta. — 11,35: Lehet egy kérdéssel több? — 14,00: Iskolatévé. — 16,28: Hírek. — 16,35: Műszaki könyvhét. — 17,05: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. — 17,10: Bp. Honvéd—Vas^s bajnoki labdarúgó-mérkőzés. — 19,00: Reklám. — 19,05: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Szent Lukács visszatérése. — 21,35: Nyitott könyv. — 22,30: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20,00: Perry Como New Or- leansban. Amerikai zenés film. — 20,50: Tut-Anch-Amon Egyiptoma. XIII/4. rész. — 21,10: Tv-híradó 2. — 21,30: Rek­lám. — 21,40: A földön eltöltött idő. V/l. rész. ROMAN TV 15,00: Iskolatévé. — 15,35: Né­met nyelvoktatás. — 16,05: A szocialista országokból. — 16,40: Népi énekek és játékok. — 16,55: Pionírok krónikája. — 17,20: A tv postafiókja. — 17,45: A román dal fesztiválja. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv-híradó. — 18,50: Lá­nyok, asszonyok. — 19,20: Dal­verseny. — 19,45: Filmarchí­vum. A hosszú út. Amerikai film. — 21,25: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: POKOLI TO­RONY I—II (14 év!) 30%-kai felemelt, dupla helyárral! Hely­árkedvezmény nem adható! E. k.: 16 és 19,15 óra. Kert mozi: VADEMBER (14 év!) 50%-kal felemelt helyár­ral! Helyárkedvezmény nem adható! E. k.: 19,30 óra. Pénz­tárnyitás: 17,30 óra. Béke mozi: 12 DÜHÖS EM­BER (FBK-műsor, nyilvános előadás.) E. k.: 16, 18 és 20 óra. Móricz Zs. mozi: A NERET- VAI CSATA I—II. Dupla hely­árral ! E. k.: 15,30 és 19 óra. Kisvárdai mozi: PACSIRTA. Nyírbátori mozi: SZERELEM (14 év!) Mátészalkai mozi: BLÖFF. 50%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem ad­ható! SZHTE—ASE 6,5:5:5 (2) Vasárnap megkezdődött a sakkcsapatbajnokság az OB II- ben. A Honvéd Asztalos János SE sakkozói Szolnokon, az MTE ellen ültek asztalhoz. A két együttes mérkőzésének érde­kességét bizonyítja, hogy két játszma hatórás játék után sem fejeződött be. függőben maradt. A hazaiak 6,5:5,5-re vezetnek pilla­natnyilag, a végeredmény a két függő játszma értékelésétől függ. "Ä szakértők szerint a vég­eredményt illetően döntetlen vár­ható. Az ASE sakkozói közül Hó­na, Deák, Abri és Megyesi győ­zött, Czina, Karsai, Horváth dön­tetlent ért el. Dr. Gaál és Bánhá­zi játszmája maradt függőben. (fekete) Mai műsor Labdarúgás, Magyar Népköz- társasági Kupa megyei elődöntő mérkőzése (kezdési idő 14,00 óra): Nagyecsedi Tsz SE—Tu­zséri MEDOSZ. Megyei II. osztályú bajnoki mérkőzések (kezdési idő 14,00 óra): Vásárosnaményi Vörös Me­teor—Nyírmadai MEDOSZ, v.: Jármi (Balkányi, Németh L.). Vyh. Volán-Dózsa—Nagyvarsány, Volán-pálya, v.: Gál Z. BIRKÓZÁS Nyíregyházi sikerek A Szabolcs-Szatmár megyei Birkózó Szövetség vasárnap kö­tött- és szabadfogású versenyt rendezett Nyíregyházán. A részt vevő három szabolcsi szakosztály közül a Nyíregyházi Vasutas­TEKE Rangadót nyert a Taurus A teke NB Ill-as férfi csapat- bajnokság hét végi fordulójában lyiregyházi rangadóra került sor, íz NYVSSC és a Taurus SE kö- ött. A mérkőzést 5:3 arányban i listavezető gumigyáriak nyer­ték, a faarány 2493:2458 volt. A Taurusból Tóth János 444, Jakab Imre 422, Szabó Zoltán 420, az NYVSSC-böl Hetei Kálmán 429, Molnár Rudolf 422, Hegyes Pál 410 fát ért el. A Nyíregyházi TITASZ NB li­es férficsapata a fővárosban szerepeit és 6:2-re kikapott a Bp. Építőktől. A faarány 2522:2375 volt. A nyíregyháziak közül Spi- sák 433, Mártonfalvi pedig 413 fával ért el kiemelkedő teljesít­ményt. Spartacus SC szerepelt a legjob­ban, hat első, hat második és négy harmadik helyezést ért el. Eredmények: 42 kg, kötöttfogás: 1. Szkibák (Záhony), 2. Molnár (Ibrány). 3. Vámos (Záhony). Szabadfogás: I. Molnár, 2. Vámos, 3. Szkibák. 45 kg, kötött- és szabadfogás: l. Tábori (Ibrány), 2. Sándor (Zá­hony). 49 kg, kötöttfogás: 1. Jeles (&YVSSC), 2. Szkibák (Záhony), 3. Szilágyi (Ibrány). Szabadfogás: 1. Jeles, 2. Szilágyi, 3. Szkibák. 53 kg, kötött- és szabadfogás: 1. Tóth, 2. Czirják (mindkettő NYVSSC). 57 kg, kötött- és sza­badfogás: l. Kovács (Záhony), 2. Mészáros (NYVSSC). 62 kg, kö­tött- és szabadfogás: 1, Hegedűs (Záhony), 2. Pápa (Ibrány). 67 kg, kötött- és szabadfogás: 1. Tarcsi (Ibrány), 2. Veres, 3. Má­nyik (mindkettő NYVSSC). 72 kg, kötött- és szabadfogás: I. Be- décs (NYVSSC), 2. Fábián (Ib­rány). 3. Molnár (NYVSSC). Labdarúgó-bajnokságok Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kivül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitö postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2958 4:3, Tiszanagyfalu—Demecseri Kinizsi 4:1, Demecseri Tsz—Szé­kely 1:1. Nyírkércs—Nyíribrony 0:2, Tiszabercel—Napkor 3:1, Kék —Sényő 1:3. Az élcsoport állása: 1. Tiszabercel 14, 2. Levelek 12, 3. Tiszanagyfalu 11 ponttal. II. osztály: Nyírtét—Kálmánhá- za 1:4, Tiszarád—Tiszadob 3:5, Nyírjákó—Tiszadada 2:2, Nyír­szőlős—Bashalom 0:3, Tiszaeszlár —Nyírtelek 1:12, Tímár—Apagy 2:1, Nyírpazony—Geszteréd 7:0. Üjfehértó II.—Bököny 4:1, Ra- mocsaháza szabadnapos. Az él­csoport állása: 1. Bashalom 15, 2. Nyírtelek 14, 3. Kálmánháza 13 ponttal. Mátészalkai járási I. osztály: Márk—Jármi 0:1, Gyűrtelek— ököritőfülpös 1:4, Nagydobos— Kocsord 3:2, Fábiánháza—Nyír­meggyes 2:2. Nyírparasznya— Porcsalma 1:2, Nyirkáta—Vaja 3:2, Opályi—Rohod 9:0. Az élcso­port állása: 1. Porcsalma 9, 2. Ököritőfülpös 8, 3. Mérk 7 pont­tal. II. osztály: Kántorjánosi—Ti ­borszállás 1:2, Csengerslma— Tyilkod II. 1:1, Szamosbecs—ör 2:0. Nyírcsaholy—Szamosszeg 0:0. A bajnokság állása: 1. Tiborszállás 3 3------13-3 S 2. Szamosszeg 3 2 1-5-35 3. Szamosbecs 3 2-16-04 4. Tyúkod II. 3 1119-73 5. Nyírcsaholy 3 1115-43 6. Kántorjánosi 3 1-26-92 7. Csengersima 3—12 2-n i 8. ör 3------3 3-12 — A fehérgyarmati, a vásárosna­ményi, valamint a nyírbátori já­rási testnevelési és sportfelügye­lőségtől kedd délig nem kaptuk meg az ottani bajnokság eredmé­nyeit 1 hádió FILM 1978. október 4.. szerda 1. Nyírkárász 7 6 1 — 25- 8 13 2. Tornyospálca 7 4 2 1 18-13 10 3. Tiszabezdéd 7 4 1 2 17- 8 9 4. Gyulaháza 7 4 1 2 14- 5 9 5. Jéke 6 4 1 1 10- 4 9 6. Anarcs 7 3 2 2 14-10 8 7. Dombrád 7 3 2 2 10-12 8 8. Pap 7 3 1 3 15- 9 7 9. Gégény 7 3 1 3 13-14 7 ,0. Petneháza 7 1 2 4 3-13 4 Kisvárdai járási bajnokság, I osztály: Petneháza—Gyulaházs 0:2, Anarcs—Dombrád 3:1, Gé- gény—Pátroha 2:1, Tiszabezdéd— Újkenéz 4:1, Mezőladány—Jék< félbeszakadt. Tiszakanyár—Tor­nyospálca 1:3, Nyírkárász—Paf 2:0. A bajnokság állása: 11. Pátroha 7 — 3 4 10-19 3 | 12. Mezőladány 6 114 7-17 3 13. Újkenéz 7 — 3 4 6-16 3 14. Tiszakanyár 7 115 5-19 3 XI. osztály, az Északi és Déli csoport állása: ÉSZAKI CSOPORT 1. Tuzsér II. 6 4 1 1 10- 5 9 2. ÉDerieske 7 3 2 2 16- 9 8 3. ZVSC II. 6 4 — 2 16-10 8 4. FVSC 6 3 1 2 18-15 7 5. T.-szentm. 6 2 3 1 11- 8 7 6. Zsurk 6 2 2 2 12-14 6 7. Benk 6 2 1 3 14-11 5 8. Komoró 5 1 — 4 3-12 2 9. T.-mogyorós 6 1 — DÉLI CSOPORT 5 8-24 2 1. Kékese 7 5 1 1 19- 5 11 2. Dögé 7 4 2 1 18-13 10 3. Lövőpetri 6 3 2 1 14- 5 8 4. Berkesz 7 3 2 2 15-11 8 5. Szabolcsbáka 7 2 1 4 14-20 5 6. Szabolcsvm. 7 2 1 4 10-19 5 7. Laskod 6 2 — 4 9-12 4 8. R.-berencs 7 1 1 5 5-19 3 A megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság eredményei: Tiszavas- vári—Záhony 2:1, Balkány—Tyú­kod 6:0. Mátészalka—Nyírbátor 1:2, Tuzsér—Fehérgyarmat 5:0, Ny. SZAÉV-MEZÖGÉP SE—Ra- kamaz 1:0, Asztalos SE—Kótaj 4:1, Nagyhalász—Nagykálló 3:2, Csenger—Tiszalök 3:1. Az élcso­port állása: 1. Tiszavasvári 13, 2. Záhony 12, 3. Nagykálló 11 pont­tal. A megyei II. osztályú ifjúsági bajnokság eredményei: Vásáros- namény—Kisvárda II. 1:6, Nyír­tass—Üjfehértó 1:0, Gávavencsei- lő—Ibrány 0:3, Nyírmada—Hodász 3:1, Kemecse—Nagyecsed 6:2, Jánkmajtis—Baktalórántháza 0:2, Ny. Volán-Dózsa—Mándok 6:1, NYVSSC II.—Ajak 7:0, Kisléta— Nagyvarsány 2:1. Az élcsoport ál­lása: 1. NYVSSC II. 16, 2. Kis­várda II. 14, 3. Ibrány 12 ponttal. Nyíregyházi járási I. osztály: Tiszatelek—Levelek 1:1, Nagy- cserkesz—Nyirtura 0:4, Biri—Búj y Kelet Magyarország

Next

/
Thumbnails
Contents