Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-22 / 250. szám
Hagyományápolás korszerűen FILMJEGYZET Jegyzetek a nagykállói néptáncfesztiválról Jól sikerült a nagykállói Kállai kettős néptáncfesztivál — ezt a címet adtuk a gyorsbeszámolónak, mely az október 7—8-i rendezvény után a legfontosabb eseményeket, eredményeket hírül adta. A rendezés, a színre lépő csoportok szakmai színvonala, s mindenek fölött a közönség megnövekedett érdeklődése miatt foglalkozunk most részletesebben is szőkébb hazánk e hagyományos rendezvényével. Szabolcs-Szatmár is büszkélkedhet már néhány olyan rangos kulturális eseménynyel, melyet országosan jegyeznek, s határainkon túl is ismernek. Ahogy például Nyírbátor a zenére „szakosodott”, úgy alakított ki soksok éven át Nagykálló egy másik kulturális központot: a néptánccsoportok tapasztalatcseréjének, versenyének és minősítésének színhelyét. (Azzal a különbséggel, hogy Nyírbátorban hivatásosoknak, Nagykállóban amatőröknek tapsol a közönség.) Idén először kapta meg azt a jogot a nagykállói fesztivál, hogy a versenyprodukciókat értékelő zsűri országos minősítésről is dönthet: ez azt jelenti, hogy nőtt a fesztivál rangja, tekintélye. A jelenlévő szakemberek azt is elmondták, hogy idén ez a néptáncfesztivál sikerült a legjobban az országban: jó hangulatban versenyeztek az együttesek, magas színvonalú volt a szólisták „mérkőzése”, a közönség pedig a szokásosnál nagyobb figyelemmel kísérte a programot. Sokáig érlelt, kiforrott produkciót láthattunk a fesztivál 3. díját elnyert Özdi Kohász Táncegyüttestől. A szintén 3. díjas BM. Kaposvár Táncegyüttes itt szerezte meg országos arany minősítését, s voltak olyan figyelmesek, hogy a gálára idevaló táncot hoztak: Rábai koreográfiáját, a Szatmári táncokat. A 2. helyezett gyomai Körösmenti Tánegyüttes — egyébként a menet- :áncverseny győztesei — Gyapjas István: Délalföldi ugrásával lepte meg a közönséget — a zsűri a koreográfiái különdíjjal jutalmazta ezt a táncot. Ebben a kategóriában már eltűnik a különbség hivatásos és amatőr között — holott tudjuk, hogy akik a színpadon táncolnak, rendszerint nyolc óra munka után kezdenek próbálni. Akár a gyomai, akár a fődíjas jászberényi Jászsági Népi Együttes műsorát néztük, eszünkbe sem jutott, hogy ezt esetleg próbálni is kellett, csak azt láthattuk, hogy jókedvükben, örömükben táncra perdülnek. A jászságiak bizonyították: méltán nyerték el a legutóbbi „Ki mit tud?” tv-verseny első helyét. Ott volt Nagykállóban néhány az ország legjobb tánc- együttesei közül. Szólistáiktól az egyéni versenyben tökéletesen kivitelezett művészi produkciókat is lehetett látni. Ott volt két külföldi vendég is: Lengyelországból és Csehszlovákiából. A nagy- kállóiakkal szinte már „testvérkapcsolatot” kialakított nagyidai llosvay Táncegyüttestől jóleső érzés volt látni, hogyan törekednek a hagyományok ápolására, például azzal is, hogy a gálán egy olyan táncot mutattak be, melyet a ríhgykállóiak művészeti vezetőjétől, Túri Lászlótól tanultak. A Zakopanéi Gorái Együttes számunkra szokatlan folklór-értékkel jelentkezett: az északi Tátra lakóinak erőteljes, nyers népművészetéből hoztak ízelítőt, szilaj férfitáncokkal, lírai gyermekdalokkal. Sokszínű volt ez a fesztivál, melyben egy színfolt szűkebb hazánk tánckincse. A közönség is, a résztvevők is figyeltek erre, jogos tehát az önvizsgálat: mit nyújtott a vendéglátó, a megye? öt csoport vett részt megyénkből — a színvonal igen válmutatta, hogyan táncolják el ezt az érzést: „ugyan babám hová lettél, már két este el nem jöttél.” A hagyomány- ápolás jó kezekben van. Akárcsak legújabban Ököri- tófülpösön: a Fergeteges szereplése ugyanis igazi meglepetés volt. Legutóbb a nyíregyházi szabadtéri színpadon táncoltak, a falu apraja- nagyja bizonyítani akart. Most csak 14 pár állt ki, így A gyomaiak menettánca. tozó volt. Az Ajaki Népi Együttesről régóta tudjuk, hogy halódik. Poraiból a Juhász család próbálja újra és újra feltámasztani — úgy látszik, hathatós segítséget ehhez az illetékesektől nem kapjak. Pedig itt, ezen a fesztiválon is kiderült, hogy élnek a faluban azok a hagyományok, melyeknek ápolásáról nem szabad lemondani. Példa erre Juhász József és Juhász József né szereplése, akik profi színvonalú szólistákkal osztoztak a szólóverseny első helyezésén. A feltámadáshoz a gazda azonban még mindig kerestetik! Tiszteletreméltó a balká- nyiak erőfeszítése: kategóriaminősítésért is indultak. A zsűri véleménye szerint azonban nem érték el a mi- nősíthetőség szintjét. Rettenetes visszavető erő lehet ez a táncosok számára, akik talán nem is tehetnek arról, hogy nem sikerült jobban felkészülniük. A nyíregyházi Nyírség Táncegyüttest több nagyobb rendezvényen lehetett látni az utóbbi időben. Mintha erőre kaptak volna, ám ez olyan erőfeszítéssel járt, mely meglátszik a produkció darabosságán. Nem érezni, hogy jókedvükben táncolnak, inkább mintha dolgoznának a színpadon. Ezt pedig a közönség mindig megérzi. A tánc örömét, az emberi érzéseket szavak nélkül, csupán a mozdulatok harmóniájával kifejező érzelmeket két együttesnek sikerült közvetítenie. A nagykállóiak főleg a Kállai kettőssel szerepeltek a megszokott színvonalon. A gálaesten ott volt a nézőtéren Vass Lajos bácsi, aki 1926-ban még Kodálynak csiszoltabb, gondosabb volt a műsor de hiányoztak a harmadik korosztály képviselői, akik nem tanulták, hanem tudják a fergetegest. És hiányzott a fesztiválról a Szabolcs-Volán, megyénk legjobb táncegyüttese, pedig a nagykállóiak őket is meghívták. A káliói rendezvényt ma már országosan is számon tartják, ezért kár, hogy a résztvevő együttesek — a Szabolcs-Volán távollétében — nem tájékozódhattak hitelesen a megye hagyomány- ápoló táncegyütteseinek művészetéről, részvételük híján a közönség is, s maga a fesztivál is szegényebb lett egy színfolttal. BE. (Domokos József: Két per egy kötetben. Megjelent a „Tények és tanúk” című könyvsorozat köteteként. Magvető Könyvkiadó. Bp.. 1978. 437 1.) A Magvető Könyvkiadó három évvel ezelőtt útjára indított tényirodalom-sorozatával, a „Tények és tanúk”-kal reményen felül sokat nyertek a Bajcsy-Zsilinszky kivételes ívelésű életpályája iránt érdeklődő olvasók. A reprezentatív könyvsorozat eddig megjelent húszegynéhány kötetéből tudniillik kettő is az ő rendhagyó életútját tűzte tollhegyre (Talpassy Tibor: „Betöltötte hivatását”; Domokos József: „Két per egy kötetben”). A Lévai Jenő és a Dernői Kocsis László munkáját (Lévai Jenő: „Hősök hőse”; Dernői Kocsis László: Bajcsy-Zsilinszky”) leszámítva tulajdonképpen minden Á ménesgazda Kovács András megfilmesítette Gáli István regényét, A ménesgazdá-t. Irodalmi alkotások moziváltozatainak méltatásakor szokás a két művet — a két minőséget — összemérni. Ezúttal nem követem a „szabályt”, noha rendkívül hálás feladat lenne a változtatásokat, a hangsúlyeltolódásokat lajstromba venni. A ménesgazda kritikájában — mely első impresszióinkat összegezi — másról kell beszélni. A gondolati tartalomról, az eszmei következtetésekről, a választott kifejező eszközökről és a hatásról, melyet a szokatlanul keményen sokkoló dráma a nézőre gyakorol. Elöljáróban csak annyit a regény és a film különbségéről: az eltérések jelentősek, ennek ellenére Kovács András hűségesen tolmácsolta Gáli István mondanivalóját. A ménesgazda — filmen — szuverén alkotás, méltán beillik abba a sorba, amelynek — az irodalmi előképek és a politikus tartalom közös nevezője alapján — a Húsz óra, a Hideg napok, a Szerelem voltak legemlékezetesebb állomásai. A film cselekménye 1950- ben játszódik a nyugati határvidéknél, ahol ekkortájt meglehetősen puskaporos a levegő. A méntelepen horthysta tisztek és tiszthelyettesek dolgoznak — nagy szakértelemmel, de az új rendszer esküdt ellenségeként. Egy iskolázatlan parasztkádert neveznek ki vezetőjüknek: Busó Janit, a termelőszövetkezet elnökének öccsét. A fiatalember mindent elkövet annak érdekében, hogy szót értsen osztályellenségeivel, beosztottjaival, de azok — és a körülmények — ellene esküsznek. Mikor — felsőbb utasításra — a méntelepet megszüntetik s Jani tiltakozik a határozat ellen, embereivel is végzetesen összekülönbözik. Az egyik altiszt leszúrja. A munka nélkül maradt egykori katonákra a pusztulás vár, mert a tragikus eseményeket követően nekivágnak a határnak ... Mi indokolja a témaválasztást? Érdemes idéznünk a rendező nyilatkozatából: „Ezt a korszakot a történelmi tudat egyik fehér foltjának is tekinthetjük. Sem a történetírás, sem a szociológia vagy a közgazdaságtudomány nem végezte még el kellő mélységgel az ötvenes évek analízisét; pedig e bonyolult, ellentmondásokkal terhes korszak leírása és elemzése nélkül nehéz megérteni az akkor végbement folyamatokat. Ez az elemzés még a tudományra vár, de a művészetnek nem kell kivárnia a tudományos viták objektív eredményeit; a maga sajátos eszközeivel, akár egy ember sorsának hiteles felidézésével is lényeges ösz- szefüggéseket fogalmazhat meg. Azt hiszem, Gáli regénye ezt meg is teszi. Különösen nélkülözhetetlen a fehér foltok eltüntetése a fiatalabb generációk szempontjából, hiszen a mai harminc éven aluliaknak legfeljebb homályos, ködös elképzeléseik vannak erről a korszakról. s még információik is alig vannak ... Annak a generációnak tehát, amelyik átélte és tevékeny résztvevője volt ennek a periódusnak, elemi emberi kötelessége is, hogy saját tapasztalatait elmondja és értelmezni próbálja; egyebek között azért, hogy mindaz, ami ebben a korszakban hiba és torzulás volt, ne ismétlődhessen, mert számos történelmi tapasztalat arra int, hogy ismét megerősödhetnek olyan tendenciák, amelyeket végérvényesen elmúltnak hittünk.” Azért iktattam ide Kovács érvelését, mert alapkérdésnek érzem, hogy a filmművészet a maga lehetőségeivel járuljon hozzá az úgynevezett fehér foltok eltüntetéséhez. S most nézzük magát az alkotást. A ménesgazda főhőse — egyszersmind igazi vesztese — Busó Jani, aki meggyőződéssel és hittel igyekszik eleget tenni vállalt feladatának. Tragédiáját az okozza, hogy nincs elég gyakorlata és tapasztalata az irányításban — s az is, hogy szövetségesek nélkül kell verekednie. Erejét meghaladja a közöny, az értetlenség, a rossz- indulat s valósággal össze- roppantják a rázúduló terhek, melyeket képtelen vál- lain hordani. Gáli István A ménesgazdá-ban annak a felismerésnek is hangot adott, hogy a világban nagyon különböző embereknek kell együtt dolgozniok. Kovács is érzékelteti ezt a furcsa felemás helyzetet s az ellenséget korántsem a régi sémák receptjei alapján ábrázolja. Bazsi, Ághy, Murom és a többiek — hús-vér emberek, akik beilleszkedés helyett a csöndes szaboltálás taktikáját választják. Nincsenek híján a tisztességes gesztusoknak, ám amikor igazán vizsgázhatnának humanitásból, kibújik belőlük a fenevad. A film könyörtelenül ítélkezik felettük — feltehetően kutyamódra múlnak ki a világból ... Ami a társadalmi-politikai légkört illeti, a rendező „kemény realista” tablón mutatja be az erőviszonyokat, a gyakorlatot, a taktikát, a túlkapásokat. A filmben — Kovács András előző, esszéjellegű alkotásaitól eltérően — a látvány dominál. A közeg — a méntelep és a falu miliője — mindenképpen alkalmas arra, hogy a rendező a képek nyelven fogalmazza meg a robbanó indulatokat és a végső összecsapást. Kovács maximálisan él ezzel a lehetőséggel és szuggesztív látomásban idézi a kor hangulatait. Kitűnőek a természeti képek. Néhány naturaliszti- kus jelenet is látható A mé- nesgazdá-ban, mivel azonban ezeknek funkciója van, nem berzenkedhetünk ellenük: kár lett volna a szörnyűségeket megszelídíteni (a csúcspont: a lovak élet-halál harca). Koltai Lajos operatőri munkája invenciózus — s ugyanezt állapíthatjuk meg a főszereplők, elsősorban Bács Ferenc (Bazsi), Fábián Ferenc (Busó Mátyás) és Madaras József (Busó Jani) játékáról. Veress József Perről perre Bajcsy-Zsilinszkyről szóló könyvnek a Magvető Kiadó volt eddig a mecénása. Bajcsy-Zsilinszky Endre utóéletének további figyelemre méltó vonósa, hogy eddig egy emlékét idéző kötet sem származott hivatott történész tollából. Így aztán lassan megszokjuk már azt a gondolatot, hogy a történelmi személyiséggé magasztosult Baj- csy-Zsiiinszky alakját ne szakember által írt könyvből ismerjük meg. Ha csak a közvetlen közelmúlt irodalmát nézzük is, azonnal szembetűnik, hogy szépírót, publicistát, film- és színházi rendezőt egyaránt ihletett alkotásra, de szakbiográfust mind ez ideig egyet sem. Vannak ugyan e példázatos pályának is országosan jegyzett kutatói, de eddig még csak résztanulmányokat publikáltak. Képzettségére és foglalkozására nézve Domokos József is jogász. Bajcsy-Zsilinszky viharos 58 évének részletező megírását nem is halássza el az érdekelt historiográfusok elől. A „Két per.. .’’-ben is csupán Bajcsy-Zsilinszky életének sorsdöntő bírósági tárgyalásait: az Áchim-gyilkos- ságot és a hűtlenségi pert eleveníti fel. Jó ösztönnel érezte meg, hogy a többi, „ ... ennek a nem mindennapi életútnak a leírása már más könyvbe és talán más tolira is kívánkozik”. Az Áchim-gyilkosságról és az ellenállási mozgalom résztvevőinek hűtlenségi peréről viszont keresve sem találtak volna Domokosnál avatottabb embert. Jogi képzettsége, politikai érzékenysége és a Bajcsy-Zsilinszky Endrével való személyes ismeretsége külön-külön is, együttesen pedig különösképpen illetékessé teszi őt az e tárgyban való nyilatkozattételre. Emellett az is az ő szerzőségének illetékessége mellett szól, hogy az első per közvetlenül a szeme előtt zajlott le, s a másikról is pontos értesüléseket, fontos dokumentumokat sikerült szereznie. Gyengéje a könyvnek, hogy ahol szerzője csak a puszta memóriájára hagyatkozott, otl sok a nem feltétlenül odavaló részlet. Fontos adalékokkal rukkolt ki ugyan Domokos minden ilyen esetben is, csakhogy vele néha akaratlanul is éppen a lényegtől vonja el a figyelmet. Még nagyobb bajuk e kitérőknek, hogy kalandozó szerzőjüket ilyenkor nem egyszer rabul ejtette az elfogultság is, s akkor már nem tudott tárgyilagos maradni. De a mérlegkészítés közben azt sem téveszthetjük szem elől, hogy Domokos József tette helyére az Áchim-gyil- kosságot, s ugyancsak ő tárta fel Bajcsy-Zsilinszky gyalázatos kivégzésének háttérét is. Külön érdeme, hogy az önmagában talán száraznak tetsző jogászi érvelést kortörténetté tudta mélyíteni. így aztán már az Achim L. András című könyv írójának ez a műve is méltán lett minden gyengesége ellenére is értékes hozzájárulás az utóbbi években szépen gyarapodó Bajcsy- Zsilinszky-irodalomhoz, s tarthat számot érdeklődésünkre. Tidrenczel Sándor KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. október 22.
