Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-12 / 215. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. szeptember 12. Csomagolják a vetőmagot A nyírbátori vetőmagtisztító üzemben jelenleg az export- szállításra kerülő borsó vetőmagot tisztítják, csomagolják. Idén 100 vagon jut innen a szocialista országoknak és a tőkés cégeknek. Képünkön: Németh Istvánné és Báthori Istvánná feldolgozás közben tisztasági és csíraképességi vizsgálatokat végez ... Vass István és Ágoston Gyula automata zsákvarrógéppel zárja az 50 kilós export borsószsákokat. Hammel József felvételei Albérlet a dossziéban Félszoba hétszázért Vaskos dossziét lapozgat néhány fiatal a nyíregyházi tanárképző főiskola kollégiumában, az irattartó fedelén: „Albérletek”. Kézzel és géppel írott hirdetések, sebtiben, telefonüzenet alapján befirkantott szövegek, kicir- kalmazott kartonlapok egyaránt helyet kaptak a dosz- sziéban. Átlapozva akad néhány különlegesség is, sze- melgessünk hát ki néhányat. Magánpanzió? Mindjárt az első lapon dörgedelmes betűkkel vésett felszólítás (mely azonban igencsak hasznos): „Ha kivetted a szobát, jelentsd be!” Nem kellemes ugyanis olyan ajtón kopogtatni, ahol már elkelt a szoba. Különösen nem kellemes, ha az ember mondjuk a hetvenhete- dik egy jó hirdetésre, és a háziak sodrófával fogadják... Akadnak olyan hallgatók, akik szemrevételeztek egy- egy kiadó szobát, és pár keresetlen szóval közük is a tapasztaltakat a hirdetés alatt a dossziéban. Például: „Drága a szoba, és csak lavór van!” Másutt tömör mondat: „Nem jó!” Mellette azonban a riposztnak ható jelzés: „K” — azaz: kiadva. Kínálnak öt fő számára ágyneművel, konyha- és fürdőszobahasználattal albérletet; kikötik, ha lehet, nem dohányzó pályázzon a szobára; van viszont olyan, ahol a hirdető közli: dohányozni lehet, de rajz szakos hallgatót nem fogad. Hogy miért, az maradjon az ő titka, ám lehet, hogy tavaly rajzos főiskolás lakott nála, és azóta nem tudja fölmosni az előszobában az olaj festéket vagy az ágyneműből eltüntetni a temperát. Az sem lehetetlen, hogy a falra tűzdelt „firkál- mányok” rajzszögnyomai már a ház állagát veszélyeztették... Ágyba-főbe dicsérte Egyes hirdetők kész kisregényt mellékelnek. Van, aki részletesen leírja, hogyan közelíthető meg busszal a háVeszély az erdőben Mit kell tudnunk a gyilkos galócáról? A nyíregyházi sóstói erdőben és megyeszerte az utóbbi napokban tömegesen jelent meg a gyilkos galóca és néhány más, súlyosan és halálosan mérgező gomba. Mit kell tudnunk a gyilkos galócáról? Esőzések után nyáron és meleg ősszel, a páradús erdőkben jelennek meg leggyakrabban. Általában halálos végű gombamérgezést okoznak. 1953-ban 300 ember halt meg emiatt hazánkban. A gombaszakoktatási bizottság munkája, a gombaismertető tanfolyamok indítása, felvilágosítás stb. eredményezte, hogy az utóbbi években az áldozatok száma alig éri el a tizet. Akár itthon, akár külföldön a felmérések azt bizonyítják, hogy az emberek még a „színét sem ismerik” a gyilkos galócának. Röviden a legfontosabb ismertető jegyeket vegyük sorra. Kalapja, a kifejlődött gombának, harang alakúból kiterülő, fehéres, sárgászöld vagy zöldesbarna. Szélén általában világosabb. Átmérője 5—12 cm. Lemezei, melyek kalapja alatti termőrétegei, fehérek, sűrűn állók. Tönkje, ez tartja a gomba kalapját, karcsú, felfelé vékonyodó, alul gumószerű. Tönkjén található 2 alapvető ismertető jegye. Egyik a kalap alatt lévő jól fejlett gallér, a másik a tönk alján lévő bocs- kornak elnevezett, elálló hű- velyszerű képződmény. A tönk színe fehér, gyakran halványzöld színnel márványozott. Az egész gomba puha, vizenyős, nyers burgonyára emlékeztető különös szaga van. Szedéskor a gallér és a bocskor könnyen leszakadhat. Ilyen esetben is útbaigazít legfontosabb ismertető jegye, a termőhelye, az erdő. Csakis erdőben, elsősorban lomberdőben tölgyfák alatt, de kivételesen fenyőfa alatt is található. « A mérgezésről tudni kell, hogy 6—36 óra múltán jelentkeznek a tünetek. Egyre súlyosbodó, csillapíthatatlan hányás és hasmenés, izzadás, szomjúság kínozza a beteget, akinek öntudata ép, láza nincs. A mérgezetteket és gyanúsítottakat azonnal kórházba kell szállítani! Mivel tévesztheti össze a laikus gombaszedő a gyilkos galócát? Az erdőszéli csiperkével, de ennek rózsaszínű, majd megfeketedő lemezei vannak; tarlógombával, de ennek bocskora nincs; zöld galambgombával és sárgászöld pereszkével, de ezeknek sem gallérjuk, sem bocs- koruk nincs. A legtragikusabb az, amikor a fiatal gyilkos galóca tojásszerű butikba zárt példányait tévesztik össze ehető pöfeteggom- bával. ! Végső soron a tanulság az, hogy erdőben szedett, fehér lemezű kalaposgombákat minden esetben mutassuk meg vizsgázott gombaismerőnek, piaci gombavizsgálónak. Ne bízzunk „áltudósok”, de még diplomával rendelkező, magukat gombát ismerőnek tartó személyekben, azok gombaismeretében. A forró víz, a sütés és főzés sem oldja ki a hőálló mérgeket. Eddig csak a gyilkos galócáról volt szó. Közvetlen rokona a fehér gyilkos galóca. Főbb jellemzői: az egész gomba egyszínű fehér. Minden másban a gyilkos galócához hasonló, halálosan mérgező gomba. Mester Zoltán Végre kapható a Gervais, miként a szeptember 7-én megjelent hirdetésben olvastam. Azt mondják, akik már vettek ebből a túrókrémújdonságból, hogy valóban finom. Mindössze egy a bökkenő, ami, mit tagadjam, engem visszatartott attól, hogy vásároljak is belőle. A neve tartott vissza. Nem tudtam ugyanis kimondani, csak most értesültem franciául beszélő ismerősömtől, hogy a Gervais voltaképptn Zser- vé, mármint magyarul kiejtve. Abban azonban ezek után sem vagyok biztos, ha én így, ékes franciasággal érdeklődöm az újdonság léte iránt a boltban, vajon az eladó tudja-e, hogy mire gondolok? Erőszakoljam meg a nyelvet és mondjam hogy Gervais? Tulajdonképpen lenne egy megoldás. Nevezetesen az, hogy a reklámszövegben elrejtjük a magyar kiejtést. Biztos vagyok benne, senkit sem fog ez a látszólagos oktatgatás sérteni. Mert igaz, egy szótárt már kiadtunk az irodalmi művekben előforduló idegen nevek helyes magyar kiejtéséről. De azt senki sem kívánhatja, hogy egy hasonló szótárral a zsebünkben járjunk vásárolni. (speidl) Büntetés feketefuvarért Először hivatalos személy elleni erőszak miatt, másodszor felbújtói minőségben elkövetett sikkasztásért, a múlt hónapban pedig visszaesőként elkövetett hűtlen kezelésért állt bíróság előtt Lip- pai Ferenc 32 éves újfehértói lakos. Lippai az újfehértói építő és szakipari szövetkezet gépkocsi vezetőjeként április közepén próbaútra vitte a szövetkezet javítás alatt álló teherautóját és pótkocsiját. A próbautat Űj fehértó területén kellett volna lebonyolítania, de Lippai Nagycserkesznek vette az irányt és 5 köbméter kavicsot szállított lakására. A szövetkezet vezetősége kötelezte Lippait az okozott 1368 forint kár megtérítésére, a bíróság pedig 4000 forint pénzbüntetést szabott ki rá. Az ítélet jogerős. Tv-játékokban és -filmekben bővelkedő műsorhét volt a múlt heti. A pálmát a finn televízió estjén bemutatott Manilakötélnek nyújtanánk. Vali Matti Saikkon- nen tv-filmje (Veijo Meri írásából) bölcs derűvel ábrázolta az egyszerű finn katona kitartását, rendíthetetlen nyugalmát, a háborús zűrzavarból kilábolni tudását egy alapjában véve értelmetlen tett, a ruhaszárítónak sem jó kötél szenve- delmes hazamenekítése során. A viszontagságok vállalása (a filmben lazán ösz- szeszőtt finom humorú hazatérési epizódok) mögött persze mindig az otthoni dolgos-békés élet utáni vágy munkál a katonában, s a haszontalan kötélhez való makacs ragaszkodását ez magyarázza. A katonát (Joose) alakító Erhi Pajala személyében markánsan jellemző, kiváló színészt ismertünk meg. (Füzessi Ottó szinkronja hatásosan kifejező volt.) S ha már a színvonalas finn tv-estnél tartunk, említsük meg a látott dokumentumfilmeket is, melyek közül a legmélyebb benyomást a Rénszarvas pásztorok naplója keltette. A zord természettel s a ragadozókkal folytonosan megújuló küzdelmet folytató pásztorok nehéz élete bemutatásának legfőbb tanulsága az volt, hogy „... még nem tanultuk meg eléggé azt, hogyan egyeztethesse össze tevékenységét az ember a természet zavartalanságával, s ezt a helyes utat meg kell találni.” Finnországról a szauna is eszébe jut mindenkinek. Most alaposan megismerhettük ezt a nemzeti „intézményüket”, méghozzá jól szórakozva a Gőzt! című dokumentúm- film megtekintése közben. A Finnország hétköznapjai viszont kissé száraz, prospektus jellegű volt. Frappáns ötletre épített, helyenként szellemes, mulatságos filmkomédiának tetszett Az elefánt. A kisember groteszkké torzított bosz- szúja (az elefánt lemosha- tatlan befestése), jó alkalmat szolgált bizonyos nem kívánatos vezetői magatartásforma szatirikus kifigurázására, noha némileg túlírtnak, túlbonyolítottnak látszott, ugyanakkor pedig egy fontos cselekményszál elvarratlan maradt. Előbbire a múzeumigazgató (Öze Lajos remekül formázta) megyebeli barátaival való, bosszantóan, hamisan provinciális sírva vígadása a példa, utóbbi a joviális öreg elefántápoló, Molnár bácsi (Páger Antalnak elhittük a szerepben, hogy ezt a kedves figurát bizonyára nem büntethette meg a rendőrség) „bűntette” hivatalos szakcionálásának mellőzése kapcsán juthatott eszünkbe. Ám ezzel — és sok más kifogásolhatni valóval — együtt tagadhatatlanul jól szórakoztunk a szatirikus komédián, melyet Mesclinger István és Szálkái Sándor készített közösen. Merkovszky Pál Riportokban, interjúkban gyakran bújnak meg mellék- vagy félmondatokban olyan gondolatok, amelyek kapcsolatban vannak ugyan a témával, de valami oknál fogva mégis mintegy „melléktermékként” vannak jelen, holott igen lényeges kérdést érintenek. Többnyire a riport központi gondolata és az idő nem engedi, hogy bővebben beszéljenek róla, de megeshet, hogy nem veszik észre, ott, akkor, a riport készítésének perceiben e „melléktermék” jelentőségét, nem figyelnek fel a feltárt tény, a megfogalmazott gondolat, a szavak jelentésének másik, rejtettebb értelmére. Szombaton, a 168 óra riportjában egy vállalati vezető embér tett egy nálunk felismert kijelentést: nem tudjuk hogyan, milyen körülmények között élnek közvetlen munkatársaink. A riportban munkáslakások vállalati elosztásáról, a jogosultság megállapításáról, illetve arról volt szó, minek alapján döntötték el a vállalat vezetői: a csaknem 200 igénylő valóban jogosult-e, s hogy közülük is melyik le- gyen az a 25 család, amelyik legelső alkalommal kap lakást. Az előbb említett vezető elmondta, hogy csak a környezettanulmányok alkalmával jutott tudomásukra, miféle emberi és csalá di gondokkal, sokszor tragédiákkal küszködik számos dolgozójuk. Vagyis — s ezt már én teszem hozzá — tulajdonképpen nem törődünk velük igazán, mint egyéniséggel, mint egyeddel, személyiséggel, s hogy ez a termelésközpontúság az embert, mint közösségi, társadalmi lényt legalább annyira sérti, mint egyedet. Nemcsak akkor kellene felfigyelnünk az emberek gondjaira, bajaira, amikor már véghelyzetben vannak, hanem sokkal előbb: amikor a gondok még nem súlyosbodtak bajokká. Nem állítom, nem is állíthatom, mert valótlanság lenne, hogy minden vállalati vezető későn figyel fel a dolgozókra úgy is mint emberre, de hogy mindannyian hajlamosak vagyunk az embert elsősorban termelőerőként értelmezni, s főleg „kezelni”, azt már számtalan esetben, s számos — a rádióban és a tv-ben elhangzott, megjelent — riportban, interjúban felfedezhettük. Ezért lett volna jó, ha az előbb említett műsor néhány mondatot szán ennek a ténynek is. A riporter — azt hiszem — soha nem lehet elfogulatlan, pontosabban: mindig az igaz ügy javára elfogult. Indulatait azonban kötelességszerűen fékezi, mert éppen a tárgyilagos hangnemmel készteti. — egyebek között — a hallgatót, az igazság érdekében, indulatos állásfoglalásra. Ez közismert igazság. Möst csak azért említem, mert ugyancsak szombaton — a 168 órában — hallhattunk egy riportot, amelyben a kiváló riporternő indulata mindannyiunk igazságérző indulatával találkozott, érthető volt, azonban ennek az indulatnak olyan hőfokú, már számonkérő hangneme, szerintem nem helyénvaló. Bármennyire a közvélemény igazságérzetét fejezi is ki egy riporter, egy műsor, a riporter mégsem lehet „a bíró” és a rádió sem „a bíróság”. (Még akkor sem, ha emberélet esett áldozatul a törvényes munkaidőben való fusizásnak.) Vagy ha igen, akkor lenne egy megjegyzésem: még soha nem hallottam, hogy egy riporter (halálos baleset vagy milliós, milliárdos nép- gazdasági kár okán) bármilyen magasabb szintű vezetőt ilyen hangnemben vont volna felelősségre. Vajon miért e megkülönböztetés? Seregi István za, hogy közel van az ABC- áruház, és hogy a hátsó kertkapun még közelebb .esik a főiskola. Az egyik lapozgató főiskolás rábökött egy szűkszavú hirdetésre. „Itt járt a néni az albérleti bizottságnál, és agyba-főbe dicsérte a kiadó szobáját. Aztán kimentem, s akkor közölte: csakis papucsban léphetem át a küszöböt, a villanyt nehogy soká égessem, hetente egyszer fogadhatok látogatót, legyen az az anyám is, és hogy... Szóval sürgősen elmenekültem... Az árakról is érdemes szólni. Mint az albérleti bizottság vezetője elmondta — mert külön bizottság foglalkozik a kollégiumhoz nem jutó hallgatók elhelyezésé- sével —, tavaly óta emelkedtek az árak. (Pedig akkor sem voltak alacsonyak!) Ami tavaly ötszázba került, az ma hat-hét!száz, legyen akármilyen kis félszoba valamely jósavárosi lakásban. És általában ebbe a félszobába sem egyesével keresik a lakót... S hogy nem mondja senki: a csillagos ég a határ, közölhetjük a dossziéban előforduló legmagasabb árat is: két főt keres az illető egy szobába — fejenként ezpr forintért... Talán nem meglepő, hogy itt nem ékeskedik a szöveg alatt a „Kiadva” jelzés. Mondhatunk azonban ellenpéldát is, és ez talán egy külön misét is megérdemelne. Egy lány számára ingyen albérletet hirdet az egyik szöveg! (Természetesen frissen került a dosz- sziéba, különben nemigen volna már jelzés nélküli.) A fetétel sem mindennapi: naponta legalább egy órát kell foglalkozni az illető főiskolásnak a család második osztályos kisfiával a tanulásnál... (tarnavölgyi)
