Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-09 / 213. szám

1978. szeptember 9. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Tanuló tisztség­viselők N apjainkban senki sem vitatja a tanulás, a rendszeres képzés szükségességét. Ha valaki a társadalmi, gazdasági élet valamilyen választott vagy nem választott poszt­ján helyt akar álni, állan­dóan képeznie kell magát. Az üzemi, a munkahelyi demokrácia fejlesztése kü­lönösen szükségessé teszi a szakszervezeti tisztségvi­selők tanulását, a szak- szervezeti bizalmiak meg­növekedett jog- és hatás­köre a politikában, a köz­gazdaságtudományban, az üzemi kérdésekben iára- tos vezetőket kíván. Az SZMT elnöksége szeptember 7-én tárgyalta, milyen eredményeket ho­zott a múlt esztendei ok­tatás. Ami örvendetes: az 1977—78-as oktatási év­ben tovább növekedett az érdeklődés a szakszerveze­ti tisztségviselők részéről a különböző aktuális té­mák iránt. Többen érez­ték kötelességüknek tudá­suk, ismeretük gyarapítá­sát azért, hogy választóik­nak az igényeit felelősség­teljesebben elégítsék ki. A bizalmiak, a műhelybi­zottság tagjainak, az alap­szervezeti szakszervezeti tanácsok tagjainak és a szocialista brigádveze­tőknek a tanfolyamán az elmúlt oktatási évben több mint 7700-an tanultak. Több új kezdeményezés­sel is találkoztunk. Így a malomipari és gabonafor­galmi vállalatnál, a tisza- vasvári Alkaloidában le­velező tanfolyamon képez­ték a bizalmiakat. Az ÉP- SZER-nél, a SZÁÉV-nél és a KEMÉV-nél az üzemi akadémiákon tanultak a szocialista brigádvezetők. Az igényesebb alapszerve­zeti oktatás javítása ér­dekében az SZMT oktatá­si központjában 55 bizal­mi propagandistát képez­tek, akik a tisztségviselők felkészítésében segítettek. Javult ebben az oktatási évben a szemléltető mód­szerek használata is. Ezt tapasztalták az ÉPSZER- nél és a KEMÉV-nél is. A nyíregyházi dohányfer­mentálóban és a Nyíregy­házi Konzervgyárban az oktatás hatékonyságának mérésére felmérő lapokat készítettek, igyekeztek tu­dományosan elemezni az elért eredményeket. Az SZMT oktatási köz­pontja 12 tanfolyamon 365 tisztségviselőt, az ELTE Jogi Továbbképző In­tézete és az SZMT köz- gazdasági osztályának szervezésében 114 fő jog­segélyszolgálati tisztség- viselőt képeztek tovább. Ezenkívül a hajdúszobosz- lői szakszervezeti iskolára 6 szakmaközi jellegű tan­folyamon 127, s egyéb tan­folyamokon 21 hallgató ta­nult. Az elsajátított tudás­anyag azonban csak ak­kor válik hasznossá, ha az a közügyet, az előrehala­dást szolgálja az élet min­den területén. Ezért nem­csak joga, de egyben kö­telessége is minden tiszt­ségviselőnek, bizalminak és szocialista brigádveze­tőnek azt a kollektíva ja­vára hasznosítani, (f. k.) Félmillió négyzetméter szőnyegpadló A Taurus gumigyár nyíregyházi gyárában az idén csaknem félmillió négyzetméter sző­nyegpadlót gyártanak. Képünkön: Zagyi Mihály gépkezelő a szőnyegtűző géppel egy műszak alatt 3600 négyzetméter terméket készít. (G. B.) Rugalmasság veszteség ellen A Növényolaj- és Mosó­szergyártó Vállalat nyírbáto­ri gyára évek hosszú sora óta gazdaságosan termel, — hal­lottuk Vincze Ferenctől, az üzemi pártvezetőség titkárá­tól. Az ez évi termelési terv 1 milliárd 46 millió forint, ebből a növényolajgyártás 500 millióval részesedik. Ter­mékeik felét szállítják ex­portra. A növényolaj ipar már ko­rábban belátta, hogy részt kell vállalnia a nyersanyag- termelésből. Ezért a termesz­tési rendszerek fejlesztését anyagiakkal támogatja. A március 15-i KB-határozat a termelő gazdaságok és a vál­lalat közötti még szorosabb együttműködés formáira hív­ta fel a figyelmet. A vállalat valamennyi napraforgó ter­melési rendszerrel szerződéses viszonyban áll. Segítik a ve­tőmag-előállítást. Ott vannak a termelési kísérleteknél. Tá­mogatják a termelő gazdasá­gok műtrágya- és gépbeszer­zését. Évente mintegy 30 millió forintot adnak a me­zőgazdaság fejlesztésére. A nyírbátori gyár működési területe Békés, Borsod, Haj­dú, Heves és Szabolcs-Szat- már megyékre terjed ki. Va­lamennyi megyében a KITE a domináló rendszer. A repce átvétele és feldolgozása júli­us 9. óta tart. Eddig több mint ötszáz vagonnyit dol­goztak fel. Az üzemi pártve­zetőség a legutóbbi ülésén a napraforgómag fogadásáról, az átvevő- és tárolóhelyek felkészültségéről, a gépi be­rendezésekről tárgyalt. A napraforgó mellett szóját is dolgoznak fel. Ez évben Tyúkodon egy 300 vagonos raktárt építettek. Ez a szatmári részen termett napraforgó fogadását oldja meg. A gyár ma már 1200 vagon napraforgót biztonsá­gosan raktároz. A párthatározat arra is fi­gyelmeztetett, hogy nagy gondossággal szervezzék meg a beérkező termények foga­dását. Ennek módozatait az alapszervezetek is megvitat­ták. A zökkenőmentes átvétel érdekében nagy teljesítmé­nyű mérleget, garatokat ké­szítettek. Vásároltak szállító- eszközöket. Ma már naponta 60 vagon napraforgót képe­sek átvenni. Az eredményes gazdálko­dással velejár a rugalmasság, ha úgy tetszik a kockázatvál­lalás, — hallottuk a jármi Alkotmány Tsz elnökétől, Major Józseftől. A földben rejlő lehetőségeket ki kell használni. Ezt szolgálja a szövetkezetben a különböző rendszerekben történő terme­lés. Az alma mellé meghono­sították a málnát és a sza­mócát. Majdnem 200 hektá­ros zöldségkertészetet terem­tettek. A terméseredmények foko­zására különösen az őri ha­tárban vannak jó lehetősé­gek. A sertéstelepen, melyet most vettek át, felszámolják a veszteséget. A legelőgazdál­kodásban és a juhtenyésztés­ben is van még tartalék. A jövőben éppen a nagyszámú állattartás miatt a burgonya rovására növelik a kukorica vetésterületét. 600 vagon al­mát várnak. Ennek a leszedé­sét 30 napra tervezték. A SZATÉV-tól csak annyit várnak, hogy keresse meg a piacot a szerződött termékek­re. Az elszállításról maguk gondoskodnak. A szövetkezetben 70 millió forint értékű termést kell be­takarítani. A tagsággal a leg­különbözőbb fórumokon be­szélték meg a minőségi be­takarítást. Feladatunk többek között a jó termésátlagokkal példát mutatni, magyarázta teendői­ket Cziger Elek, a Nyírmadai Állami Gazdaság üzemi párt­vezetőségének titkára. A két pártalapszervezet ezt is be­dolgozta munkatervébe a már­ciusi KB-ülés után. Erre a legnagyobb lehetőség a vető­burgonya termesztésében mu­tatkozik, mivel ennek rend­szergazdái. Terméskilátásaik jók. Almáskertjeiket a viszon­tagságos időjárás tönkretette. A gazdaság kommunistái nem nyugodtak bele a veszteségek­be. Erejük zömét a szakosí­tott, a szabadtartásos és a hí­zóállat-tenyésztésre koncent­rálták. Az ott dolgozókkal határoztak: ebben az évben tehenenként 200 literrel nö­velik a fejési átlagot. Érre sajátos fejési, takarmányozá­si rendszert dolgoztak ki. Három gazdaság eredmé­nyeiről, gondjairól szóltunk. Hatékony gazdálkodásuk bi­zonyítja, hogy a rajtuk kívül álló kedvezőtlen tényezőket LEHETNE JOBBAN ? A megye további dinami­kus fejlődése attól függ, mennyire javul a gazdasá­gi munka színvonala, ho­gyan tudjuk hasznosítani az anyagi és szellemi erő­forrásokat. Csak a termelé­kenység növelésével, a ter­mék- és termelésszerkezet­nek az eddiginél gyorsabb ütemű változtatásával lehet a piaci igényekhez jobban alkalmazkodó termelést megvalósítani — állapította meg a megyei pártbizottság 1977 december 14-i határo­zata. Ezért kérdezünk meg munkásokat és vezetőket, hogyan lehetne jobban dol­gozni, gazdálkodni? A munkás megtartása — Hat éve, 1972 végén avatták a nyíregyházi pa­pírgyárat. Már akkor elha­tároztuk, hogy az egyik legfontosabb cél a törzs­gárda kialakítása. Az indu­láskor többféle ember jött a gyárba. Azokat, akik csak könnyen akartak pénzt ke­resni, nem ismerték a fe­gyelmet, nevelni kellett. Két választás volt: vagy megszokja a gyári munka­rendet, vagy ha sokat hi­ányzik igazolatlanul, itta­san jelentkezik munkára, akkor megválunk tőle. En­nek tudható be, hogy ki­alakult egy olyan mag, amely magával ragadja az új dolgozókat is. — A munkáskollektíva összekovácsolódásának jel­lemző számai, hogy amíg 1973-ban a dolgozóknak több mint a negyede volt a ki- és belépők száma, ad­dig ugyanez 1977-re csak 11 százalékot tett ki. Hatha­tós intézkedéseket teszünk azért, hogy a gyárba csak olyan embereket vegyünk fel, akikre a távlatokban is számíthatunk. Már az in­duláskor elsősorban a Nyíregyháza vonzáskörze­tében élőkre gondoltunk, közülük is a Déli ipartelep környékén lakókat vettük fel szívesen. Azok, akik CSELÖSZKI GYÖRGY „kilépett” munkakönyvi bejegyzéssel jelentkeznek, akik egy év alatt többször változtatnak munkahelyet nem szívesen látott embe­rek a munkaügyi osztályon. — A munkásokkal való törődésnek több megnyil­vánulása van. A gyár mel­lett óvodát létesítettünk, üzem- és szakorvosi rende­lőnk van, korszerűsítettük az öltözőket, öt év alatt 167 dolgozót részesítettünk la­kásvásárlási támogatásban. Ezzel a létszámnak mint­egy 15 százalékát kötöttük a gyárhoz. — Gondot okoz, hogy fo­lyamatos munkarendben dolgoznak az üzemekben, s ehhez nem mindig igazodik a közlekedés. Vasárnap reggel például a Kálmán- háza felől bejárók nem tudnak bejönni. Értük a vállalati mikrobuszt küld­jük, hogy ne hiányozzanak a munkából. — Talán a legjobb elis­merése a gyárnak az, hogy vannak, akik úgy jelent­keznek felvételre, hogy elő­jegyezzük őket. Előfordul, hogy 4—5 hónap múlva ér­tesítjük őket, de szívesen jönnek hozzánk dolgozni. Elmondta: Cselószki György, a Papíripari Vállalat nyíregyházi gyárának munkaügyi osztályvezetője. Lejegyezte: Lányi Botond is le lehet győzni. Sigér Imre B o n t á s R eggelenként a vén fa­kerítés mellett ballag­tunk vagy éppen ro­hantunk a fiammal a bölcső­débe, attól függően, miképp igyekeztünk a felkeléssel. De bármilyen lett légyen is a tempó, a kerítésnél megálljt parancsolt az a kerek lyuk, melyből nem egy és nem két évtizede pottyanhatott ki a deszkagörcs. Kisfiam számá­ra az idők homályába vész e reggeli szertartás kezdete: „Apa, fölébredt már Amigó? Nézzük meg!” — és követ­kezik a lelkes kukucskálás. Én azonban tudom, hogy kö­rülbelül két esztendeje fe­dezte föl a lyukat és a régi ház tornácán heverésző mo­gorván bölcs tekintetű bo- xert — ám ez egy három- évessincs gyerek emlékeze­tében roppant idő. Eleinte ágaskodva leskelődött, utóbb már kilencvenegynéhány cen­timéteréhez igazodott a lyuk. Szemrevételezte a lusta pil- logású kutyát, mely egy idő után barátságosnak szánt, ám igencsak mord hangú üdvöz­lésfélét eresztett meg a kerí­tés felé, ha meghallotta a gyerekhangot, ö aztán vá­laszolt is (kétszer-háromszor rebegő kezicsókolom suhant be a nyíláson a „Köszönj Amigónak!” felszólításra, ké­sőbb már harcias „Szia, Amigó!” szökkent át a kerí­tésen). Az egész a kutyaházzal kezdődött. Düledezőfélben volt már jó ideje, míg végül egy suhanó szélvihar csáléra csapta tetejét — és úgy is maradt. Nem javították meg. Utóbb ébredtünk rá: Amigó volt az első, aki elhagyta ott­honát ... Egyik délután, kitekintve a harmadik emeleti ablakból, meghökkentetett valami. Eleinte töprengtem: mi hi­ányzik — aztán megtaláltam. Egy tető, melynek vörös­szürke cserepei hosszú esz­tendők óta rajzolták az égre a gúlaformát, most nem volt sehol. Kis ágaskodással aztán fölfedeztem: a ház. melyet fedett, még helyén van, falai­nak peremét mintha óriás egér rágta volna meg körös­körül. Porfelhőcskék jelez­ték: most is dolgoznak vala­kik az égrenyíló szobákban. Megkezdődött hát — kap­csoltam pár pillanat múltán —, bontják az Árpád utca, Damjanich utca, Lehel utca, Toldi utca határolta részt, ahová az évtized végéig új lakónegyedet építenek a ter­vek szerint. Valóban: pár hét múltán sok ház helyén elsi­mított pusztaság ásítozott, fű, fa eltűnt, futóárokként mé- lyedtek itt-ott a kiásott alap­falak nyomai. S a bontás mint lassan terjedő kór, tovább­kúszott, nyomában por szállt és falak dőltek. így kell len­nie, mondogatták a környék lakói, ki-ki vérmérséklete szerint — nosztalgiával, lel­kesedéssel vagy épp elkese­redetten. így kell lennie. Az egyik reggelen aztán kisfiam újdonságot fedezett föl megszokott kukucskáló­ján át. „Apa, ki fog aludni azon az ágyon?” — hangzott a fura kérdés, mely rögvest magyarázatot kapott az ud­varra kitett ütött-kopott, ócska dívány láttán. Rugói közül néhány az eget kémlel­te, bizonyára nem sok alkal­muk volt az utóbbi évtuca­tokban efféle szemlélődésre. Tárva a foltosra pattogzott ajtó a tornácon, bent sürgés- forgás — költözködés. Dél­után, hazafelé jövet új fent megálltunk a gyerekkel a ke­rítés mellett. Az utcára is ki­hajló vén szilvafa alatt ácsorgott a kutya, s leste öreg gazdaasszonya, a mindig eleven, nyolcvanöt éves néni­ké mozdulatait. A lehajló ágakról az érettebbnek tűnő szilvaszemeket rakosgatta egy tálba: „Tessék, Zolika, neked is adok. Úgysem érjük meg itt, míg mind beérik...” A lyukas kerítésű ház két nap múlva üresen állt, zárva ajtó-ablak. A kisfiú azonban kitartóan be-bekandikált, s sorjáztak kérdései: „Hol van Amigó?...” Az „elköltözött, kisfiam” nem volt elegendő a háromnyarú fejecskének ahhoz, hogy megértse: itt va­lami véget ért. A látványos magyarázat azonban nem váratott magá­ra sokáig. Egy reggelen ide­genek nyitották meg a csi­korgó kaput, körbejárták a házat, szemügyre vették min­den zegét-zugát. Mire hazafelé jöttünk, már átvöröslött a napenyészet festette ég a te­tőzet gerendái közt, szigorú sorokban magasodtak a cse­repek az udvaron, fürgén csusszantak társaik a desz­kavályúba a föld felé. A rit­kuló kékségű szilvafa lomb­jai alatt fura kis gép csöröm­pölt : sűrű rácsozatú ketrec­ben tömör vastömb járt fel s alá, ütemes csapásai egyre mélyebbre és mélyebbre nyomták a vizsgálódó vasru- dat. A föld ősi béketűréssel viselte, s halkan visszhang­zottak a dobbanások. Odébb kisebbfajta fúrótorony, a ki­emelt talajmintákat gondosan csomagolják kezelői. Ezek az emberek már a jövendő hír­nökei voltak a vén ház mel­lett, mely még mindig állt; fejfedőjétől megfosztott ag­gastyán várta a véget. E laggott, ottfeledett bú­tordarabok kerültek az udvar végébe a konyhából, előszobából, glé- dába álltak a kerítés mellett a valaha zöld ablakkeretek, ajtók. Fehér sisakos, szürke zubbonyos férfiak csákány­ütéseitől dongott a vályog, aztán hórukkok csattantak az utolsó álló fal mögött. Az szédelegve, meginogva vetett egy búcsúpillantást az utcá­ról bámészkodó kisfiúra, majd a felrebbenő porfelhő mögül előtünedezett az alak­talan romhalmaz. Minőségi betakarítás, zökkenőmentes átvétel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents