Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-07 / 211. szám
4 KELET-MAGYAROKSZÁG 1978. szeptember 7. Mongol—magyar barátsági nagygyűlés (Folytatás az 1. oldalról) Nemzetközi kérdésekre áttérve a miniszterelnök rámutatott : — Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a veszélyt — folytatta —, amelyet a kínai vezetők és a legreakció- sabb imperialista körök szövetsége jelent a béke és a szocializmus ügyére. A jelenlegi kínai vezetők, háborús pszichózist keltve, nyíltan elleneznek minden olyan lépést, amely a népek biztonságának erősítésére irányul. gyengíteni és bomlasztani akarják a szocialista közös-' ség, valamint a békéért, a biztonságért, a demokráciáért harcoló erők egységét és hatékonyságát. — A Mongol Népköztársaság álláspontja: véget kell vetni a Peking uszítására folytatott kambodzsai fegyveres betolakodásnak Vietnam területére. A kérdés egyetlen helyes megoldása csakis a békés tárgyalás lehet, amelynek alapjául a VSZK-nak e kérdésben többször is kifejtett álláspontja szolgálhat. Az MNFP Központi Bizottsága és a mongol kormány egyetértéssel állapítja meg, hogy Leonyid Brezsnyev Krím félszigeti találkozói a szocialista közösséghez tartozó országok pártvezetőivel, fontos hozzájárulás a szocialista országok testvéri barátsága, együttműködése továb- bi fejlesztéséhez és erősítéséhez. Batmönh befejezésül a magyar kormányfő mongóliai látogatását méltatta. LÁZÁR GYÖRGY: Kapcsolatainkat a célok azonossága jellemzi Lázár György bevezetőben tolmácsolta az MSZMP Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság kormánya és az egész magyar nép elvtársi, baráti üdvözletét. — A magyar dolgozók nagy érdeklődéssel és mély rokonszenvvel kísérik figyelemmel a Mongol Népköz- társaság szocialista építőmunkáját. Mostani látogatásunk során is őszinte örömmel tapasztalhattuk, hogy Mongólia dolgozó népe, a Mongol Népi Forradalmi Párt vezetésével, sikeresen váltja valóra a XVII. kongresszus határozatait, ennek nyomán fejlődik a gazdaság, a tudomány és a kultúra, emelkedik a nép életszínvonala. Lázár György ezután részletesen foglalkozott a magyar—mongol kapcsolatokkal. A két ország gazdasági együttműködésének eredményeit megtestesítő mongóliai üzemekről szólva Lázár György gratulált a darhani húskombinát dolgozóinak termelési terveik sikeres teljesítéséhez, s további munkasikereket kívánt nekik. — A Magyar Népköztársaságnak csakúgy, mint a Mongol Népköztársaságnak — folytatta Lázár György — alapvető létérdeke a sokoldalú együttműködés a Szovjetunióval, a szocialista országokkal. A proletár nemzetköziség eszméje által vezérelt kapcsolatainkat a célok azonossága, a testvéri viszony, a köcsönös egyenjogúság jellemzi és teszi nélkülözhetetlen erőforrássá népeink számára. — A Magyar Népköztársaság külpolitikájának legfőbb meghatározója, változatlan alapelve a Szovjetunióval és a szocialista közösség országaival kötött internacionalista szövetségünk szüntelen erősítése, a nemzetközi színtéren tett lépéseink összehangolása szocialista szövetségeseinkkel. A kölcsönös egyenjogúság és a békés egymás mellett élés elvei alapján bővítjük kapcsolatainkat a tőkés országokkal is. — Mi helyeseljük és nagyra becsüljük a Szovjetuniónak a szovjet—amerikai viszony megjavítására tett türelmes és kitartó erőfeszítéseit. Reméljük, hogy a reálisan és józanul gondolkodó amerikai politikai és gazdasági tényezők nem engednek teret a viszony megrontására, megkeményítésére törekvő szélsőségesek nyomásának. — A nemzetközi helyzet aggasztó vonása napjainkban — folytatta Lázár György —, hogy a kínai vezetés egyre leplezetlenebből a legszélsőségesebb, legreak- ciósabb imperialista erők törekvéseit támogatja. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a haladó erők a békéért, az enyhülésért, a haladásért folytatott harcukban mindig és mindenütt szembetalálják magukat a kínai vezetők nagyhatalmi politikájával. Lázár György befejezésül kifejezte meggyőződését: a mostani látogatás tovább erősítette a két ország népeinek proletár internacionalista kapcsolatait, testvéri együttműködését. A nagy tapssal fogadott beszédek, a lelkes hangulatú nagygyűlés után a város vezetői díszebédet adtak a magyar kormányfő tiszteletére. Lázár György és kísérete, a társaságában lévő mongol vezetőkkel együtt szerdán délután különvonattal visszautazott Darhanból Ulánbátorba. A szerdai darhani úttal befejeződött Lázár György mongóliai hivatalos baráti látogatásának programja. A Minisztertanács elnöke csütörtökön délelőtt indul visz- sza Ulánbátorból Budapestre. A látogatásról közös közleményt adnak ki. Q A mama meglepve nézi. — Hová mégy? Ilyenkor?! Csak Jani látja, hogy húga arcán a zavar röpke kis felhője libben keresztül. — Holnap matekdolgozat — magyarázta aztán buzgón. — Felugróm Erzsiékhez, átvesszük a nehezebb példákat. .. Az apja bosszúsan int. — Nem szeretem, ha este elmászkálsz! — Igen — toldja meg a mama. — Apa nem szereti, ha este elmászkálsz, tudod! Miért nem Erzsi jön ide hozzád? — Mert az ő szülei sem szeretik, ha este elmászkál! — mondja Kati, egy gúnyos kis fintor kíséretében. — Óriásiak tudtok lenni! De mert a távolbalátó telefon még nincs bevezetve, hogy a példákat lássuk is, valamelyiknek csak el kell mennie a másikhoz! És különben is: telefonon, a háromperces beszélgetések mellett!? A gyatyátok is rámenne, édes szüleim! Na, .sziasztok! És elviharzik. Jani dramaturgiai érzéke azt súgja, hogy most néhány perc szünetet illik tartani, amíg ők is indulhatnak. Krákog, s fejét töri, mivel is lehetne ezt a néhány percet kitölteni. De mielőtt még bármi is eszébe öt- lenék, odakint megszólal a csengő. — Na! — pattan fel a mama —, mit hagyott itthon megint ez a hebrencs? Biztosan a számtanfüzetét! — És kimegy, ajtót nyitni. Egy vadidegen férfivel jön vissza; arca maga a merő bizonytalanság. — Apa, téged keresnek. — Kezüket csókolom, jó estét kívánok — óvakodik beljebb a vendég, s lépdel a ház ura felé. — Ispánkiékhoz van szerencsém? Amaz feláll. — Mi vagyunk, kérem. Jó estét. Mivel szogálhatok? A vendég kezét nyújtja. — Doktor Hermányi, a hatvanhatodik ügyvédi munkaközösségtől, jó estét kívánok. — Jó estét kívánok — dünnyögi az öreg a meglepetéstől, hogy egy ügyvéd keresi, elfelejti, hogy egyszer már köszönt. — Ispánki úr? — Ispánki. Az ügyvéd körülnéz, a mamán állapodik meg a pillantása. — Akkor, ugyebár, a hölgy Ispánkiné? A mama — akár egy kihallgatáson — rémülten bólint. Az ügyvéd megint körülnéz, majd határozottan a nagymamára mutat. — És ez a hölgy akkor nyilván özvegy Ispánkiné ..: — egy iratba pillant, fejet ráz —, elnézést, özvegy Stolcz Alfonzné? — Én vagyok! — mondja élénken a nagymami; mindig felélénkül, ha viharzó események központjában érzi magát — s most aztán igazán ott! Egy vadidegen ügyvéd este, a lakásukon! S hozzá név szerint ismeri őket! Fantasztikus. A vendég a kezét dörzsöli. — Pompás, pompás, hogy mindnyájan így együtt vannak. Ez megkönnyíti a dolgot! A házigazda gyanakvón kérdi: — Miféle dolgot, ügyvéd úr? A vendég, mintha csak tulajdon irodájában volna1, széles, baráti mozdulattal int a háziaknak: — Parancsoljanak talán helyet foglalni... Csak kényelmesen, fesztelenül... Ja- niékra pillant. — Talán önök is, igen! — megnyerőén mosolyog. — Nyilván önöket is érdekli a dolog... — De miféle dolog, ügyvéd úr? — kérdi a családfő, s most már határozott türelmetlenség fűti hangját. A vendég lassú, kimért léptekkel az asztalfőhöz lép, az abroszt felhajtja, táskáját az asztalra teszi, tempós mozdulattal kinyitja, s egy gépelt papírost tesz maga elé. S most mosolyog csak nyájasan a családapára. — Rátérek, kérem. Hogy úgy mondjam: azért vagyok itt. Belenéz az előtte heverő iratba, s a nagymamához fordul: — özvegy Stolcz Alfonzné, ugyebár? Született... ? A nagymama gépiesen feleli! — Született Darabos Júlia. A jogi férfiú tündöklő arccal bólint. — Született Darabos Júlia! Pompás, pompás! Minden a legnagyobb rendben! — De mi van rendben, az isten szerelmére! —fakad ki a papa. — Hát tessék már mondani. (Folytatjuk) PÁRTUNK TÖRTÉNELMI HARCÁNAK EPIZÓDJAI űz egység jegyében e o P munkásegység megvalósításáért megszakítás nélkül folytatott küzdelmet az jellemezte, hogy szavak- ihasem hiányzott a munkásegység szükségességének elismerése, de egyre sűrűbben kellett rámutatnunk a szavak és tettek között mutatkozó távolságra. A Szociáldemokrata Párt baloldalának újabb és újabb támogatásra volt szükség ahhoz, hogy a munkásegység vonalát eredményesebben és következetesebben érvényesítse saját pártján belül. A magyar demokrácia fejlődésének döntő állomása volt az MKP harmadik kongresszusa 1946. szeptember 28—30-án. A főreferátum a munkásegységről beszélve megállapította, hogy: „. .. a munkásegység alapjai szilárdak, de az igazság megállapításához az is hozzátartozik, hogy az alapok szilárdsága mellett a falakon itt-ott kisebb repedések keletkeztek...” A kongresszus kommunista őszinteséggel tárta fel azokat a hibákat, amelyek a munkásegység vonalán az MKP saraiban mutatkoztak, de élesen mutatott rá a munkásegység megvalósításának a Szociáldemokrata Párt részéről felmerült akadályaira is: a jobboldal cselszövéseire, amelyek egyesek részéről a kulisszák mögött folynak. Nyomatékkai figyelmeztette a testvérpártot, hogy harca a párton belüli opportunizmus ellen nem elég nyomatékos: „.. helytelen lenne ezt a kérdést egyszerűen azzal elintézni, hogy nem fontos, majd az idő elintézi őket. Nem, az idő egymaga nem intéz el semmit, ha mi magunk nem segítünk az időnek. Passzivitás ezzel az opportunista irányzattal szemben nem növeli a munkásegység erejét, amire éppen most nagyobb szükség van, mint valaha. A feladat itt is abban áll, hogy a munkásosztályon belül elszigeteljük a munkásegység ellenségeit. Ez az első feladat, amit meg kell oldanunk, ha komolyan elő akarjuk készíteni a munkásosztályt a közelgő harcokra és biztosítani akarjuk a győzelmet...” A referátum itt elsősorban a Peyer- kérdésre célzott, amely ekkoriban már nemcsak Peyer személyével,, hanem a jobboldal egész szerepével összefüggött. A Pe- yer-ügyben jelentkezett elsőízben a felszabadulás után a jobboldal szervezett ereje a Szociáldemokrata Pártban, amikor a 45- ös választások idején Peyert felléptették és bejuttatták a parlamentbe. 1946-ban nyilvánvalóvá vált, hogy Peyer puszta jelenléte káros hatással van a Szociáldemokrata Pártra: „passzivitás az opportunista irányzattal szemben”. 1946 telén Peyer már nyíltan fellép emlékezetes memorandumával. Peyert a XXXV. SZDP-kongresszus megbélyegzi, de a pártvezetőség halogatja kizárását s csak akkor eszmél fel, amikor az 1947-es választások előtt néhány héttel Peyer egy polgári párt listáján vállal jelöltséget. .. A jobboldal egyre erősebben szervezkedett a Szociáldemokrata Párton belül. Alig zárul le a nagybankok államosítása körüli harc, a jobboldallal máris új célokat tűz ki. Mindenekelőtt irányt vesz azoknak a polgári elemeknek megnyerésére, melyek a Nagy Ferenc nyugatra szökése révén válságba jutott kisgazdapártról válnak le. Az 1947-es őszi választásokon a szociáldemokrata jobboldal versenyt futott a reakcióval a kommunistaellenes agitáció- ban. És amikor a választáshoz fűzött reményei meghiúsultak, a balsiker következtében kitört válságot felhasználta a szociáldemokrata baloldal visszaszorítására. A jobboldal előretörése folytán a pártvezetőség utasítására. Bán Antallal élükön a szociáldemokrata miniszterek nem jelentek meg hivatalukban és a jobboldal irányítás alá került Népszava teljes hangerővel csatlakozik a reakciós sajtónak a választási visszaélésekről szóló rágalmaihoz. „Nem mentek rendben a dolgok” — írja 1947 szeptember 3-i vezércikkében a Népszava, majd röviddel ezután felveti a „lélektiprás” jelszavát. Az MKP azonnal megadja a méltó választ: „A belföldi és külföldi reakció minden árnyalata a kommunisták ellen támad — írja szeptember 10-én a Szabad Nép. — A kommunista „terror”-ról szóló mesék a legkülönbfélébb változatban szerepelnek a reakció kommunistaellenes koncertjében. Ügy látszik, a „lélektiprás” jelszava arra való, hogy ebben a hangversenyben részt vehessenek egyes szociáldemokraták is... A szociáldemokrata jobboldal élesen tagadja, hogy pártján belül különböző szárnyak volnának, s nekik használ, hogy a baloldal sem tud szakítani a „pártegység” hamis illúziójával. Nap-nap után folynak a viták az MKP sajtója és a szociáldemokrata sajtó között: van-e kétféle irányzat a Szociáldemokrata Pártban? De az MKP előtt ekkor már nagyobb feladat áll, mint egyszerűen a munkásegység megjavítása. A ■ két munkáspárt egyesülésének ügye az, amely napirendre kerül, mint a munkásegység ellenségei eltávolításának és zavarai kiküszöbölésének egyetlen lehetősége. Ez a kérdés valójában már 1946 tavaszán felvetődött. 1946. április 30-án, a két munkáspárt funkcionáriusainak együttes seregszemléjén az MKP kijelentette: „Nincs ok, amely távoltartsá egymástól a két munkáspártot.” Ugyanitt Szakasits Árpád ezeket mondotta. „Az egységet megőrizzük és továbbfejlesztjük mindaddig, amíg el nem érkezik az ideje annak, hogy a két munkáspárt egységes folyammá olvadjon össze.” Az 1947-es őszi parlamenti választások idején a két munkáspárt egyesülésének kérdése ismét felvetődött. A választás után, miközben a szociáldemokrata jobboldal sorozatos rohamot indított a pártvezetőség baloldali tagjai és Szakasits Árpád ellen, a két munkáspárt tömegei, az üzemekben és másutt is, egyre jobban közeledtek egymáshoz. Az MKP mozgósította erőit, hogy az üzemekben, a tömegek között fejlesszék tovább a munkásegységet a jobboldal elszigetelése és a baloldaliak harcának támogatása útján. Közös demonstrációkon (például Zuglóban, a két munkáspárt funkcionáriusainak találkozásán) léptek fel a szociáldemokrata baloldal vezetői, és indították meg a harcukat a jobboldal ellen. Kádár János vezércikkben foglalkozik az üzemek köréből érkező levelekkel, amelyek valamennyien a szorosabb együttműködést követelik. 1948. január első napján az SZDP fővárosi végrehajtó bizottsága határozatot hoz, amely megbélyegzi a jobboldal politikáját. Ez a határozat a baloldal első komoly, szervezett fellépése a Szociáldemokrata Párton belül. Röviddel ezután a jobboldal visszavonul és ismert jobboldali vezetők szinleg csatlakoznak a fővárosi vb határozatához. Érthető, ha ez a hirtelen színváltozás alapjában rendíti meg a szociáldemokrata tömegek bizalmát, különösen amikor látják, hogy a baloldal minden további nélkül befogadja a megtért jobboldaliakat, anélkül, hogy a jobboldali múlttal való leszámolás szükségességét felvetné. De teljessé válik a tömegek zavara, amikor kiderül, hogy a jobboldal megtérése csak látszat, taktika a további harcokhoz való erőgyűjtéshez. így kerül sor Marosán György ismert sportcsarnoki beszédére, 1948. február 18-án, amely — az MKP értékelése szerint — „kétségtelenül fordulatot jelent a szociáldemokrata baloldal politikájában a jobboldallal szemben.” A munkásegység létrejöttével párhuzamosan valósult meg az ifjúsági és nőegység is, amely a felszabadulás első percétől kezdve program volt ugyan, de a demokrácia politikai erőinek széttagoltsága miatt három éven át húzódott. Az ifjúság körében a szociáldemokrata baloldal még hamarabb győzött, mint a párt egész területén és ennek nyomán létrejött a Magyar Ifjúsági Népi Szövetsége, mint a magyar ifjúság egységes szervezete. Ugyanígy a magyar nők egységes szervezetévé alakult az MNDSZ is. Világos példája ez annak, hogy a munkásegység egyben a nemzeti egység számára is megnyitja az utat. Március 6-án kezdődött meg a Szociáldemokrata Párt XXXVI. kongresszusa, amely három és fél év mulasztásait helyrehozva, pálcát tört a párt jobboldala fölött, eltávolította soraiból a jobboldali vezetőket és határozatot hozott a kommunista párttal való egyesülésről a marxista-leninista ideológia alapján. Ö zek után megkezdődhetett a munkásegység utolsó fejezete, amelyben kommunisták és szociáldemokraták együtt vitték végig a harcot a jobboldal maradványai ellen. A közös küzdelemben összeforrtak a két munkáspárt tagjai, egymásután létrejöttek — á dolgozók hatalmas lelkesedésével kísérve — a Magyar Dolgozók Pártjának szervezetei. A Magyar Kommunista Párt harcának a munkásegységért méltó befejezése volt az az előrelátó politika, amellyel ügyelt arra, nehogy az egyesülés felkészületlenül, előzmények nélkül, túlzott hirtelenséggel menjen végbe. A Magyar Dolgozók Pártjának szervezeti és ideológiai egysége múlott azon, hogy a jobboldali szociáldemokrácián aratott győzelem és az egyesült párt létrejötte között a közös munka és a közös harc hónapjai teljenek el. A Magyar Dolgozók Pártja tehát elsősorban a szociáldemokrata jobboldallal folytatott szívós és győzelmes harcban született meg. E győzelem azonban nemcsak befejezést, hanem kezdetet is jelent: a magyar politikai élet szerkezetének fokozatos átalakulását. A munkásegység megteremtésével az igazi nemzeti egység felé tettük meg a döntő lépést. Kőszegi Frigyes — Vége —
