Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-03 / 208. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. szeptember 3. A fehér energiaforrás A tej és tejtermékek szerepe táplálkozásunkban A mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt helyes táplálkozás csökkenteni ké­pes számos megbetegedés ki­alakulásának veszélyét. A tejnek az egészséges táp­lálkozásban fontos szerepe van. Jelentősége elsősorban összetevőinek élettani hatá­sából adódik, de az is meg­említendő, hogy étrendünket is változatossá teszi, mert eredeti formájában és külön­féle tejtermékké feldolgozva egyaránt fogyasztható, vala­mint házilag is sokféleképpen felhasználható ételek, italok készítéséhez. Fehérjék, zsírsavak A fehérjék nélkülözhetet­lenek a szervezet testanya­gainak, sejtjeinek, szövetei­nek felépítéséhez, zavartalan működéséhez. A tej biológiai­lag teljes értékű fehérjéket tartalmaz; ezekben a kellő mennyiségben és arányban olyan alkotórészek, aminosa- vak is megtalálhatók, ame­lyeket a szervezet az anyag­csere-folyamatok során más anyagokból nem tud előállí­tani, hanem a táplálékkal kell felvennie. Emellett a tejben lévő fehérjék emészthetősé­ge nagyon jó, elfogyasztott mennyiségük — a tápcsator­nában történő aminosavakra bontás után — csaknem tel­jes egészében felszívódik. A szénhidrátok energia- szolgáltató szerepük mellett az anyagcsere-folyamatokban sok más funkciót is ellátnak. A tej szénhidráttartalmát a tejcukor (laktóz) alkotja. A zsírok részben energia- forrást jelentenek, de emel­lett szerepük van a zsírban oldódó vitaminok felszívódá­sában és olyan — összefoglaló néven F-vitaminnak is neve­zett — zsírsavakat is biztosí­tanak a szervezet számára, amelyeket az nem képes ön­maga felépíteni. A tejben ta­lálható zsír finom eloszlású, könnyen emészthető és ezeket az ún. esszenciális zsírsavakat is tartalmazza. 0 Ásványok, vitaminok A különféle ásványi anya­gok a szervezet felépítésében, működésében nélkülözhetet­len szerepet töltenek be. A tejben megtalálható a káli­um, nátrium, kálcium, fosz­for, magnézium, vas és még néhány más elem is. A vitaminok ugyancsak el­engedhetetlenül fontosak. A tej egyaránt tartalmazza a zsírban oldódó A- és D-vita- mint, valamint a vízben oldó­dó C-vitamint és különféle B-vitaminokat is. Kedvező tápanyag-összeté­tele, könnyű emészthetősége miatt mindenki számára fon­tos táplálék, de különösen jelentős a gyermekek, serdü­lők, terhes és szoptató nők, idős emberek részére. Bizo­nyos betegségek diétás keze­lésével kapcsolatban a tej és tejtermék fogyasztásának mértékét az orvos előírásai határozzák meg. A tej feldolgozása során előállított különféle tejtermé­kekben — az egyes termék- féleségek jellegének megfe­lelően — a tápanyagok meny- nyisége, aránya más, mint a tejben. Kínálat és étrend A tejföl, tejszín, vaj zsírtar­talma töbszörösen magasabb, ezért kalóriaértékük is na­gyobb. Zsírban oldódó A- és D-vitamin tartalmuk szintén Puha, könnyű sapkák A felsőruházatban érvé­nyesülő puha, könnyű kidol­gozás uralkodó az öltözködés minden területén, így a sap­kák is puhák, könnyűek az idén. A kalap az elegáns klasszi­kus kabáthoz illő viselet, de a trencskó és egyéb sportos hosszú vagy rövid kabáthoz a puha sapka az előnyös, ké­nyelmes és korhatár nélküli viselet. 1. Puha tweed anyagból készült magasított oldalrész- szel, keskeny hosszúkás sild­del. 2. Az üzletekben kapható színes svájci sapka bőségét féloldalra húzva csinos vise­let. Keskeny körpántra is varrhatjuk. 3. Részekből szabott puha kalap, sűrűn tűzött karimá­val. Készülhet szövetből, bal­lonból, esőkabátanyagból, sőt farmeranyagból színes tűzés­sel. 4. Aprómintás pepita a hagyományos sildes sapka, hátul magasított, az arc felé laposodik és patenttal vagy összevarrással rögzítjük a sildhez. 5. Több részből szabott bőr sapka, keskeny pántba fog­va, vastag szálú tűzés díszí­téssel. 6. Színes kockás sildes sap­ka, dísze a homlokpántba fo­gott ferde kockás pánt, mely a fejtetőn gombolódik. Opra Gizella Biztonság és felelősség mindenkor” jeligére: Furcsa kérdéssel fordult hozzánk ol­vasónk. Az Ovidon fogam­zásgátló tabletta folyamatos szedése okoz-e károsodást a szervezetben, ha mellette a szexuális érintkezések ritkák? — kérdezte. A válaszunk: nem. A fogamzásgátló tabletták szedése nem követel meg bi­zonyos számú közösülést. Ha olvasónk ritkán is jut szexu­ális kapcsolathoz katonaide­jét töltő partnerével, mégis azt tanácsoljuk, ne hagyja abba a szedést, az Ovidon, mint kis hormontartalmú ké­szítmény, kevés káros mel­lékhatással rendelkezik. „Nem volt hamar?” jeligé­re: A hormonális fogamzás- gátló tabletták (Infecundin, Bisecurin, Ovidon) úgy hat­nak, hogy az ovulatiót gátol­ják, vagyis a petefészekből petesejt nem szabadul ki, nem történik fogamzás. Erre a szedés megkezdésétől kb. egy héttel lehet számítani. A 21 napos ciklust követő vér­zések a gyógyszer abbaha­gyásának következményei, úgynevezett megvonásos vér­zések. E vérzéseket követő napokban, — hogy kérdésére válaszoljunk — pl. a harma­dik hónapi kezdés utáni 2. napon is biztonsággal számít­hat a gyógyszer hatására. Meg kell még jegyeznünk, hogy az e típusú fogamzás- gátló tabletták szedésekor a fogamzás gyakorlatilag min­dig a szedő hibájából követ­kezik be. „Egy aggódó édesanya” jel­igére: Nyugodjon meg, nem kell aggódnia. Az alsó állka­pocs alatti nyirokcsomók megnagyobbodása általában valamilyen banális szájüregi fertőzés következménye. A mellékelt lelet sem utal ko­moly betegségre. Mivel gé­gész már látta a gyermekét, ajánljuk, mutassa meg fo­gásznak is, hátha egy gennyes foggóc okozza a panaszokat. Két jó recept KÄPOSZTAPUDING: Hoz­závalók: 1 kis fej fehér ká­poszta (vagy kelkáposzta) kö­rülbelül 1 kg, 30 dkg vegyes darált hús, 1 nagy fej hagy­ma, 1/2 kg rizs, fél csésze víz, 25 dkg sajt, só, bors, piros- paprika, 1 kávéskanál mustár, 1 kávéskanál ketchup, para­dicsomszósz. A káposztát leveleire szed­jük, csutkáját kivágjuk. For­rásban lévő sós vízben fél­készre főzzük. A húst a feldarabolt hagy­mával, nyers rizzsel apró koc­kákra vágott sajttal, vízzel összekeverjük, ízesítjük. Egy sütőformát kivajazunk, a káposztaleveleket beletesz- szük. Majd rétegesen káposz­taleveleket és hústölteléket teszünk bele. Tetejére ká­posztalevelet teszünk. Lefed­jük. Sütőbe tesszük. Paradi­csomszósszal tálaljuk. BELGA TÖLTÖTT PAPRI­KA. Hozzávalók 2 személy részére: 15 dkg rizs. 4 evőka­nál olaj, 2 fej hagyma, 1/2 li­ter víz, 1 db húsleveskocka, só, paprika, 4 db paradicsom, 4 nagy paprika, 2 szál füstölt kolbász, 10 dkg zöldborsó (mélyhűtött), 20 dkg sajt (ementáli), 1 doboz paradi­csompüré. A felforrósított olajban a feldarabolt hagymát megpá­roljuk. Hozzákeverjük a rizst, beletesszük a húsleveskockát, sózzuk, paprikázzuk, és fel­öntjük vízzel. Felforraljuk, majd forrás után körülbelül még 10 percig lassú lángon pároljuk. A paradicsom héját lehúz­zuk, 8 részre vágjuk, a kol­bász bőrét szintén lehúzzuk, kockákra vágjuk, a sajtot szintén apró kockákra dara­boljuk. Borsó levét leöntjük, lecsöpögtetjük, s mindezeket a rizshez keverjük. Jénai edényben paradicsomszószt készítünk a paradicsompüré­ből. A paprikákat „lefejez­zük”. Csak a csutkája felőli részt vágjuk le és magházától megtisztítjuk. A paprikákat megtöltjük a rizses masszá­val. Majd sütőbe téve a pá­rád icsomszószos jénai edény­ben 35—40 percig sütjük. •• Ünneplőben Háromféle modellünkkel zsáner mintákat mutatunk be, így talán könnyebben választ a család ünnepi öltözéket. Az 1. sz. férfiöltöny — színházi, társasági ruha — fésűs gyapjú szövet­ből készült. Legcélszerűbb shantung, noppos vagy melirt ha­tású anyagból, mert az tetszetősebb, mint a teljesen egyszínű, vagy szolidabb, mint a csíkos, a kockás. Az öltöny .egygombos (két gombbal is nagyon divatos), nem túlságosan széles kihaj­tóval készült. A nadrág sem túlzó, párhuzamos vonallal köny- nyedén követi a lábszárakat. Jól illik hozzá a díszesen szövött puplin ing és a színes csokomyakkendő. 2. sz. modellünk derékban elvágott női ruha, amely rejtett övvel a derék karcsúságát biztosítja. A négyszögletes kivágás­ból kiinduló gallérra szép művirágot helyezhetünk, vagy kis­sé csillogó, tetszetős divatékszert is viselhetünk hozzá. A szoknyarész elöl középen félhajtással és mellette három- három belső szegővel, amely kis bőséget is ad. Az oldalvar­rásba helyezett zsebek igen divatosak. 3. sz. modellünk, kislányok részére tervezett kötényruha, amely kordbársonyból a legszebb. Formamegoldása modern és szolid, így jól kihasználható a téli ünnepi alkalmakkor is. A mell alatt elvágva és bővítő húzásokkal: a térd körül vízszin­tes szegőzéssel és alatta fodorral. A készen kapható fehér pup- linblúzt házilag néhány behúzással, elegáns, ünnepélyes blúz­zá tehetjük. Kis virág applikáció, vagy hímzés is elhelyezhető az ujja felső részén. N. V. PED kenőcs és bütyökfolyadék Mire jó a habgumi gyűrű? Ha fáj a lábunk, ingerlé­kenyek, idegesek leszünk, ki­hat egész napi munkánkra is, hiszen a láb nagyon igénybe vett végtag. A láb­fájásnak sokféle oka lehet, kezelését is az határozza meg, hogy mi okozza a fáj­dalmat. A lábfájást kiváltó okok között talán leggyakoribb a bőrkeményedés, amelyet a nem megfelelő lábbeli okoz. A láb bőrét egy kis helyen állandó nyomás éri, a szaru­réteg túlteng, a bőr megvas­tagszik. Sajnos, az üzletek­ben kevés olyan cipőt talá­lunk, amely megfelel az egészségügyi és egyben esz­tétikai követelményeknek. A mai modern „emeletes” női cipők nagyon igénybe veszik a lábat. A szűk, a bő, vagy nem a láb adottságaihoz igazodó cipő egyformán okoz­hat bőrkeményedést. Ez nem azonos a tyúkszemmel és el­távolítása sem okoz különö­sebb gondot. Lábáztatás után fém-, vagy műanyag dörzsö­lővei távolítsuk el, utána kré­mezzük be a kezelt bőrfelü­letet. A tyúkszem már több gon­dot okoz, mert a tyúkszem gyökere nyomja a csonthár­tyát, s ezért fájdalmas. Fő­képp a lábujjak kis ízületei felett fejlődnek ki. A tyúk­szem fájdalmasságát csök­kenthetjük, ha habgumi gyű­rűt helyezünk rá, így védjük a cipő nyomásától. De alkal­mazhatjuk a gyűrűt a láb bármely érzékeny részén, ahol a cipő nyom. Kapható védőgyűrű nagyobb méretek­ben bütyökre, vagy nagyobb bőrkeményedésre is. Végleges megoldás azon­ban a tyúkszemek kiirtása. Az illatszerboltokban kapható PED tyúkszemirtó kenőcs segítségével elvégezhetjük a kezelést. Először a lábat jól áztassuk ki, majd töröljük szárazra. Utána égy fapálci­kával kenjünk egy kis kenő­csöt a tyúkszemre, bőrkemé­nyedésre. Erre helyezzünk gézlapocskát és ragtapasszal rögzítsük. A tyúkszemirtót 48 óráig hagyjuk fent, aztán is­mét áztassuk ki a lábat. Utá­na a tyúkszem vagy bőrke­ményedés kaparással eltávo­lítható. Ha az eljárás nem járna kellő sikerrel, ismétel­jük meg. Tyúkszemirtó ke­nőcs gyulladt, repedezett bőrre nem alkalmazható. Tyúkszemirtás után is hasz­náljunk habgumi gyűrűt a kezelt bőrfelület megvédé­sére, nehogy a tyúkszem újra kifejlődjön. Rendkívül fájdalmas csont­burjánzás a bütyök, amely a lábfej elváltozásaival függ össze. Kifejlődését kezdeti szakaszában gyógycipő és gyógybetét viselésével meg­akadályozhatjuk, a kifejlő­dött bütyköt azonban csak műtéti beavatkozással lehet eltávolítani, úgy, hogy a csontkinövést levésik. A mű­tétet elkerülhetjük, ha kez­deti szakaszban orvoshoz fordulunk és utasításait pon­tosan betartjuk. A fájdalmak elmulasztá­sára kapható sokféle készít­mény, pl. hatásos a dr. Scholl-féle bütyökfolyadék. Alkalmazása: áztatás után a lábat töröljük szárazra, majd a bütyökrészt a folyadékkal ecseteljük be. Utána a folya­dékhoz mellékelt gyűrűt ra­gasszuk a bütyök köré, hogy védjük a cipő nyomásától. A kezelést naponta kétszer vé­gezzük. Nem szabad a folya­dékot használni, ha gyulladá­sos, vagy repedezett a bő­rünk. Mivel a bütyök felett a bőr vékony, könnyen meg­fagy, és még fájdalmasabbá válik. Ezt elkerülhetjük, ha hideg időben meleg lábbelit vagy meleg harisnyát vise­lünk. A láb fáradtságérzetét megszünteti, ha esténként tisztálkodás után sósborszesz- szel megmasszírozzuk a láb­szárakat. Mindig a bokától térd irányába masszírozzunk. Fási Katalin KM o lényegesen meghaladja a te­jét. A joghurt, kefir kedvező összetételű, üdítő, egészséges táplálék. A sajt- és túrófélék­ben — a tejjel összehasonlít­va — több fehérje, A- és D- vitamin van. Zsírtaltalmuk az egyes sajt- és túrófélék jellegétől függ, általában na­gyobb, mint a tejé. A sajtnak magas a kálcium- és foszfor- tartalma. A tejtermékek gazdag kí­nálata, változatos ízesítése nagy segítséget jelent egész­séges étrendünk kialakításá­ban. Általánosságban a tej és tej­termékek fogyasztásának nö­vekedése irányában hatna, ha egyre szélesebb körben el­terjedne a helyes táplálkozá­si ritmus, „megbecsültebbé” válna a reggelizés, és ilyen­kor tejet, tejes kávét, kakaót, különféle tejtermékeket fo­gyasztanánk. Tízórai, uzsonna alkalmával is szerepelhetné­nek étrendünkben.

Next

/
Thumbnails
Contents