Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-03 / 208. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. szeptember 3. o SZABOLCS-SZATMÁRI IDEGENVEZETŐ Nyíregyháza látnivalói Ley Tolsztoj és Németh László „Ha Tolsztojt olvasom, azt ér­zem, hogy az élet még nincs lezárva.. (Németh László) Közismert tény, hogy Németh László szoros kapcsolatban állt az orosz iroda­lommal. Nagy tanulmányai az orosz iroda­lom klasszikusairól: Puskinról, Doszto­jevszkijről, Csehovról és Tolsztojról az öt­venes évek második felében készültek. Számos munka szerzői elemezték Németh László kapcsolatát az orosz irodalommal. Ezek közül megemlíteném Georgij Zlobin, Kiss Ferenc, Szavva Dangulov és Elbert János írásait, amelyek a Szovjet Irodalom című folyóirat 1975. évi 4. számában je­lentek meg. Tolsztoj és Német László... Erről a kapcsolatról írni ezekben a napokban meg­tisztelő feladat, hisz a világirodalom a nagy orosz író, Tolsztoj- születésének 150. évfordulójára emlékezik. Szavva Dangulov szovjet író 1960-ban találkozott Németh Lászlóval. Beszélgeté­sük során Dangulov megkérdezte, hogyan tudott érett fejjel olyan jól megtanulni oroszul? — Minden a belső indítéktól függ, amely csodákra képes — válaszolta Né­meth László. Számára ez a belső indíték Tolsztoj volt. Németh László 1959-ben legkedvesebb írójának nevezte Tolsztojt a Lityeraturna- ja Gazétában. Erről a beismerésről így ír Kiss Ferenc: „Mikor Tolsztojt legkedve­sebb írójának mondta, magam is megle­pődtem, hiszen ezt így azelőtt sohasem ír­ta. Most, hogy műveit az orosz irodalom­hoz fűződő kapcsolatai szempontjából néz­tem át, meglepetten látom, hogy amit a Lityeraturnaja Gazétának 1959-ben nyi­latkozott Tolsztojról, mélyebben igaz, mint amilyen érvényt alkalmi nyilatkozatoknak tulajdonítani szokás. Annyira igaz, hogy ha Tolsztojról egyetlen cikket sem írt vol­na, de a másokról írott tanulmányai felől a közös mérték irányába egyeneseket húz­nánk, a metszésponton Tolsztojnak kellene állnia.” A Tolsztoj iránti érdeklődés és szere­tet a Tolsztoj-tanulmányokban a Tolsztoj inasaként, a Tolsztoj emlékbeszéd és Mi­ért szeretjük Tolsztojt című írásaiban bon­takozik ki. Németh László legkedveltebb Tolsz­toj-műve az* Anna Karenina volt. „Elég Tolsztoj egy könyvét ismerni, az Anna Ka­reninát például, hogy a ígegyszerűbb ol­vasó is érezze, mik ezek az értékek, me­lyekkel szemben az öreg Tolsztoj sert ülő­kori bámulatot őriz meg. Elsősorban az egészséges, fiatal élet, annak minden meg­nyilvánulása. Kitty korcsolyázása, Levin kopói, a szép ritmusú munka, a híres ka­szálási jelenet például, az ezzel kapcsola­tos férfitulajdonságok: bátorság, bölcses­ség, az életen való eltűnődés. Magasabb körön: a vegetatív lelki életnek azok a cso­dái, melyek a nőben testesülnek meg: a fiatal lány csillogó bája és zavara, az érett asszony vibrálása, a gombát elrakó öreg gazdaasszony népi életismerete. S mind közt a főhelyen: a párválasztás titka, az azzal vállalt nagy feladat, a jegyesség, a házasságba kerültek összecsiszolódása, bol­dogsága (gondoljunk a fiatal paraszt pár­nak a házasságon belül felébredt szerelmé­re), aztán a legelőkelőbb helyen a szülés, a szoptatás, a nevelés, kérdése; majd a jóság s a bizalom, hogy az élet dolgait, a társada­lomét is a Jónak valami nagy áradása ren­dezni tudja, mély áhitat, bizalom és hit a világ iránt, hogy a természet rendje az em­bert szép, magas életre szánta, s ösztökéli, hogy ezt megvalósítani az élet legfőbb cél­ja, melyet egy pillanatra sem szabad felad­ni” — így írt a regényről. Németh László számos orosz fordítása közül az Anna Karenina a magyar fordítá­si irodalom legszebb lapjai közé tartozik. József Attila-díjjal tüntették ki ezért a munkájáért. Így vall Németh László a mű­fordításról: „Az Anna Karenina fordítása közben erőm zömét arra kellett fordíta­nom, hogy Tolsztoj körmondatait ne csak lefordítsam, de a magyar nyelvben iga­zoljam is." Az író gondolataiból kiindulva ezt írja Elbert János a Szovjet Irodalom lapjain: „Ne csak lefordítsam, de igazol­jam is — ez Németh László fordítói straté­giája — a legigazabb fordítói stratégia. Az orosz klasszikusból készített legszebb tolmácsolásai ezt példázzák.” E cikk keretein belül nehéz lenne Tolsz­toj és Németh László kapcsolatát minden aspektusban megvilágítani, de kétségte­len tény, hogy Tolsztoj művei, különösen az Anna Karenina — az „élet-tankönyve” nagy hatással voltak Németh László mun­kásságára. Dr. Bállá Tamara Megyeszékhelyünket így mutatja be a Panoráma-so­rozat legfrissebb kiadású Ma- gyarország-útikönyve: „Nyír­egyházát a falusias jellegű, széles kiterjedésű külvárosi övezet s az ettől élesen elvá­ló, határozottan urbánus be­nyomást keltő városközpont jellemzi. Járási jogú város (80 ezer lakos), Szabolcs-Szatmár megye és a nyíregyházi járás székhelye, a „Nyírség fővá­rosa.” Pár év telt el mindössze e sorok keletkezése óta, de ugye, kedves nyíregyháziak, egyetértünk abban, hogy ma már nem ez a jellemző. Igaz, nem gazdag a múltja, de an­nál gazdagabb jelene és jö­vője. Ma már százezer lakos­ról beszélünk, s szinte sze­münk láttára nőnek ki új la­kónegyedek a földből. Városnéző sétánk előtt pil­lantsunk egy kicsit mégis a múltba, elevenítsük fel a leg­jellemzőbb dátumokat. Már a kő- és bronzkorban is la­kott településről tudunk, az első írásos emlék azonban csak az 1210-es éyektől em­líti. Századokon át a Báthori- ak birtoka, majd 1605-ben Bocskav István tulajdonába kerül. Fennmaradt egy telek­összeírás 1751-ből: eszerint 50 lakott és 26 üres telek állt a mai város helyén. így nézett ki a mai megyeszékhely, mi­előtt Károlyi gróf hozzálá­tott a betelepítéshez. A fel­vidékről származó és a Békés megyei telepesek révén in­dult új fejlődésnek, előbb mezővárosként, majd 1876-tól a vármegye székhelyeként. Nevezetességei közül a leg­rangosabb is a jómódú tir­pákoknak köszönhető. Az evangélikus vallású telepesek temploma olasz építész tervei szerint 1781—86. között épült, későbarokk stílusban, utóbb eklektikus felújítással. Ven­dégeinknek ezt a műemlék épületet érdemes elsőként megmutatni. Akinek baran­golni van kedve a városban, a barokk nyomait még fel­fedezheti néhány lakóházon a Vöröshadsereg útján, a Csil­lag és az Eötvös utcasarkán, s több régi parasztházon, mely még a betelepítés korá­ra és a barokk stílus tovább­élésére utal. A város néhány régebbi útja, a mai Dimitrov út, a Dózsa György út eleje, a Le­nin tér a klasszicizmus ko­rából őriz még megmaradt építészeti elemeket, legneve­zetesebb középületeink azon­ban a múlt század végén már az eklektika jegyében kelet­keztek. Két tér a város szíve, ezek körül találhatjuk a leg­fontosabb látnivalókat. A vármegyeháza, azaz a megyei tanács épülete Alpári Ignác tervei alapján készült el 1892-re. Ezt követően egy év múlva fejeződött be az evan­gélikus elemi iskola — ma a 4. számú iskola — építése. Szintén Alpár munkája, akárcsak a színház, melyet egy évre rá fejeztek be. Al­pár ezután még a Nagykoro- na-szálló és vendéglő épüle­tét készítette el — évenként egy-egy művet. Ebből a korszakból való Bobula János evangélikus gimnáziuma, a mai Kossuth szakközépiskola, Benkó Károly városházája — a mai városi tanács épülete, a Nemzeti Bank és a Taka­rékpalota épülete, valamint a mai Kölcsey Gimnázium, a görög katolikus templom, és néhány lakóház a Kiss Ernő és a Malom utcán. Impozáns látvány a római katolikus templom, Nagy Virgil, műve a század első éveiből — de ez már az úgynevezett neo- stílusok eredménye: átmene­ti román stílust képvisel. Hí­res épületeink — a Nyírvíz- palota, a Béke-szálló, vala­mint a mai városi művelő­dési központ és a Széchenyi utca több háza a kedvelt sze­cessziós stílus alkotása. Sétánk alkalmával számos köztéri szobrot találunk. A legrangosabbak épületein­ket díszítik: a városháza te­tején Juszticia — az igazság istennője, a megyeháza zárt kis „ablakaiban” pedig Sza­bolcs vezér és István király szobrai — alkotójuk ismeret­len. Számos vicc született ar­ról; vajon miről gondolkodik Bessenyei, az író, a testőr — talán arról, hogyan mehetne át a szomszédos parkba a gyönyörű Vénuszhoz — min­denesetre ez a két szobor a legismertebb Nyíregyházán. Az előbbi Kallós Ede műve, a múlt század utolsó évében leplezték le, míg a Vénusz születéséről el kell árulnunk, hogy csak másolat, az ere­deti, Kisfaludi Strobl Zsig- mond alkotása Kaliforniában van. Ugyancsak a mester mű­ve a mai Tanácsköztársaság téren álló szoborcsoport, a Hősök emlékműve, mely az első világháború harcosainak állít emléket. S ha már Bes­senyeit és a Vénuszt láttuk, nézzük meg a kettő között Benczúr szobrát, G. Fekete Géza alkotását, melyhez 1941- ben jutott a város. A város főterén álló Kos- suth-szobor alkotója Bethlen Gyula, 33 pályázó előtt nyer­te el tervével a készítés jo­gát. A szabadság géniuszát igyekezett megformálni. Ez a szobor 1912-ből való. Egy tér­rel odébb, a Kálvin téren, a posta mellett találjuk Ko­csis András: Pásztorlány-át, ezzel egykorú a sóstói Krú- dy-szálló előtt álló nőalak, Halmágyi István: Korsóvivő­je. A felszabadulás után a város megrendelésére készült szobrok közül a legértékeseb­bek Pátzay Pál: Kozák lo­vas-a — a Felszabadulás út­ján. Róna József: Bessenyei­je a tanárképző főiskolán, Bolgár Judit: Zrínyi Iloná-ja a gimnázium előtt, Csontos László: Fekvő nő-je a Sóstón, Kárpáti Anna: Atlétá-ja a stadion udvarán, Olcsai Kiss Zoltán: Szamuely-szobra a pályaudvar előtt, Kiss Kovács Gyula: Thália-szobra a szín­ház előtt, valamint a megye nagy szülötteinek — Móricz- nak, Vácinak, Krúdynak — állított emlékművek, táblák. Nyíregyházát azonban nem lehet megismerni csak a hi­vatalosan nyilvántartott ér­tékei alapján. A „bennszülöt­tek”, a patrióták büszkeségé­vel vallják, hogy hem is­merheti a várost az, aki nem barangolt a Bujtoson, az egy­kor vadregényes, de ma is rejtelmes utakon. Vagy ott van a Hímes, régi korokról, elporladt lakóiról mesélő ut­cáival. Vagy a Serház utca környéke, évszázados épüle­teivel. Vagy a Sóstó, nemcsak erdőjével, strandjával, ka­binjaival, kempingjével, nya­ralófalujával, de nádasával, a hársfasor bódító illatával, a tücskök zenéjével. Nyíregyházának szegény a múltja — szoktuk mondani — de azért van mit megmu­tatni vendégeinknek. Szál­lodák, éttermek, múzeumok, a szép könyvtár, a tanárkép­ző, az új városrészek. Hiány­zik viszont egy olyan ismer­tető, mint amit mi is alapul vettünk a város bemutatásá­hoz — Koroknay Gyula köte­tét — mely újabb adatokkal kiegészítve, a növekvő ide­genforgalomra számítva töltené be a szakszerű és praktikus idegenvezető szere­pét. Baraksó Erzsébet Fotó: Mikita Viktor — Ó, az eredeti ennél sok­kal szebb lehet! — csapta ösz- sze tenyerét a lányka. — Tu­dod, a nyomdában elvész a színekből. Van Gogh egyéb­ként holland festő és grafi­kus volt, a nap szerelmese, született ezernyolcszázötven­három, meghalt ezernyolc- százkilencven. Zelei Miklós: HÉT A NAPON — Tényleg, fakó egy kicsit — csodálkozott Feri. — De ha nem mondod, észre sem veszem. Honnan tudod, hogy mikor született van Gogh? — Az anyukám mondta. Meg egy csomó mást is. Van hét nagy lexikonunk, abból nézi ki nekem. A képeket is ő adta, de nemcsak van Gogh-tói ám! És azt mondta, hogy válasszak mindegyik festőtől egy képet, mert a jól nevelt ember művelt, és vannak kedvenc képei. Csontvárytól is van kedvenc képem. — Tényleg? Az ki? — Született ezernyolcszáz- ötvenhárom, meghalt ezerki- lencszáztizenkilenc. Magyar festő, eredeti foglalkozása gyógyszerész, Magányos céd­rusa a kedvenc képem. — Könnyű megjegyezni. Akkor született, amikor van Gogh és akkor halt meg, amikor a Tanácsköztársaság — mondta vállrándítva Feri. — Igen, van mihez köt­nöm, mondta az anyukám. Már egy csomó dátumot tu­dok. Az anyukám néha ki­kérdezi, nehogy elfelejtsem. A kedvenc képeimet is ki szokta kérdezni. — Nem unalmas? — Egyáltalán. Azt mondta az anyukám, most elég, ha csak a dátumokat tudom. Ha megnövök, meg kell majd is­merkednem szenvedélyes életükkel is. A kedvenc ze­neszerzőm Mozart. Te mit hallottál Mozarttól? — Én? Semmit. — Richard Wagnertől se? — Attól se. — Nahát, ez elég baj. Nem tudod, milyen élményektől fosztottad meg magad. — Én? — kérdezte Feri. — Igen, te — mondta Zita, sötétedő felhők mögül nézve Ferire. — Ennek véget kell vetni. Majd holnap felírom neked az összes dátumot, amit én már tudok, és meg­tanulod őket. Rendben? — Igen — válaszolta gond­terhelten Feri, és a nadrágba gyömöszölte az ingét. — Ne vegyél csak belépőt — szólt Zita a pénztár előtt. — Mi bérelünk kabint. Addig is kell valami, amíg meglesz a víkendházunk. — Megéri? — Hogyne érné meg. Bár­mikor jöhetünk. — Én is, gondolta Feri, de nem szólt semmit. Ez a sok friss furcsaság jobban lekö­Juszticia a városi tanács épületen. A római katolikus templom. KM jajgajdnem véget ért au- MwM gusztus, amikor a strandon észrevette, hogy Zita ott hasal egy tö­rülközőn a medence szélén. Három évig jártak egy osz­tályba, de az alatt nem tűnt fel neki, hogy Zita ennyire szép. Most mintha a meden­ce betonja is hullámzana alatta, nemcsak a víz, amibe a karját lógatja. Feri gyor­san Zita mellé hasalt, egész délután együtt napoztak, úsz­tak, beszélgettek. Este elkí­sérte haza, s másnap reggel a lakótelep sarkán állt, nézte az egyforma blokkokat. Mennyivel izgalmasabb az ő régi, zegzugos utcájuk, egy- egy kopaszodó fával minden udvaron, mint ez az új ne­gyed. örült, hogy nem itt lak­nak. Pöttyös strandzsákját ló- bálva végre megérkezett Zi­ta. — Ezt neked hoztam — mondta, és a pöttyös zsákból kivett egy borítékot. — Mi van benne? — Nézd meg! — mondta Zita. Feri kinyitotta a borítékot. Kép volt benne. A kicsit for­mátlan, csámpás vázában nagyfejű, sárga virágok áll­tak. — Milyen virág ez? — kérdezte Feri. — Nem virág. — Hát? — Napraforgók. Ez van Gogh Napraforgók című ké­pének reprodukciója. A ked­vencem. Azért adom oda, hogy a te kedvenced is ez legyen. Jó? — Jó — mondta Feri és Zitát nézte. — Nagyon szép.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents