Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-26 / 227. szám

1978. szeptember 26. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Pénzért és ingyen alapos tapasztalatcsere vál­lalatok között, iparágakon belül, sőt, olykor-olykor már tárcák méreteiben is. Lelni nagyvállalatot, ahol utasítá­sok írják elő a különböző gyárakban, gyáregységekben kifejlesztett — s a többiek­nél szintén alkalmazható — műszaki, szervezési megoldá­sok átvételét, s ami a fő, az utasítás betartását követke­zetesen ellenőrzik. Az sem kivételes eset, amikor egy- egy iparág érintettjei jön­nek össze tapasztalataik bő­vítésére, frissítésére, s ezt összekötik kiállítással, üzem- látogatással, bemutatóval. Tudunk külföldi tanulmány­úiról, aminek eredményét nem csupán egy vaskos je­lentés igazolja, hanem az át-' vett, alkalmazott módszer, s ennek köszönhetően a koráb­bi, elképesztően magas ará­nyú technológiai selejt tize­dére csökkenése. S zó sincs tehát* arról, hogy a kedvező tapasz­talatok teljes hiánya, a negatívumok eluralkodása késztetne gondolkodásra. Sok­kal inkább mindannak el- szórtsága, összevisszasága, ami kedvező jellemzőként so­rakoztatható fel, s ugyanak­kor a belenyugvás a kedve­zőtlenbe, a veszni hagyott források iránti közömbösség. Az, ami másutt már esetleg természetes, nálunk lehet sokat lendítő újdonság, s miért ne kapnánk érte két kézzel, ha csekély költséggel, gyakran ingyen megszerez­hetjük? Aligha a túlzott ön­érzet emel itt korlátokat. A magyarázatot az a felfogás adja, hogy veszett több is Mohácsnál. Nyersen szólva: mások tapasztalatainak lebe­csülése, a magunk okosságá­nak erős túlértékelése. L. G. Á z udvarról kopácsolás zaja hallik, tűz füst­jét viszi a szél, a kerí­tés mögül magasra halmozott dongarakás tekint az utcá­ra. A bejárat fölött hiába keresem az ősi mesterség kifüggesztett címerét: a kis boroshordót. Helyette szépen festett tábla a cégér, öles be­tűkkel hirdeti.- hogy ebben a házban Lang Antal, Nyírbá­tor megbecsült kádármestere él és dolgozik. Ilyenkor, őszelőn nagy be­csülete van a hordókészítés­nek. Langék föl is készültek a forgalomra. Pincéjükben kerekhasú hordók, káposztás­dézsák, sózóteknők, virág­tartók s ki tudja, mi minden várja a kuncsaftokat. A vá­laszték gazdag — tudják ezt a megrendelők. A Lángok jó hírének — hiszen a mester­ség apáról fiúra öröklődött — több évtizedes múltja van Nyírbátorban. — Elsőként nagyapám űz­te családunkban ezt a mes­terséget. Igaz, ekkor meg pintérnek mondták a hordó- készítőt. Régen volt. Legalább 70 éve, hogy áll ez a családi műhely. Akkor még kézzel — azaz szekercével — faragták a dongát. Egyet még ma is őrzök a régi szerszámokból: emléknek a nagyapám után. Néhányat a nyírbátori mú­zeumnak adtam. Az ősök" még izzasztó ké- zifűrészeléssel darabolták föl a súlyos rönköket. Ma mo­dern motoros és szalagfűrész­re bízza munkája nehezét a kádár. Az eszközök néhány évtized alatt kicserélődtek — a hordókészítés módja azon­ban mit sem változott. — Bor tárolására a tölgy- és az akác-, pálinkához az eper­fa a legjobb. A tölgy enge­delmes, jól megmunkálható, de drága. Lassan kiszorítja az akác. Igaz, légszáraznak kell N incsenek összefoglaló adatok arról, hogy egy-egy esztendőben a népgazdaság különböző terü­leteiről, de akár csak az ipar­ból is, hányán vettek részt kül- és belföldi tanulmány­utakon, tapasztalatcseréken. A mindennapi gyakorlat sze­rint sokan élnek az ismeret­szerzésnek és -bővítésnek ez­zel a lehetőségével. Akad­nak, akik azt állítják, hogy túlontúl is sokan, már ami az eredményeket illeti, mások viszont arra hajlanak, a szük- . ségesnél keyesebben, ha az ismeretforrások bőségéhez vi­szonyítunk. Nehéz igazságot tenni már csak azért is, mert ahány munkahely, annyiféle módszer, álláspont, nézet, bár azt senki sem vitathatja, hogy a jó megoldások, eljá- ■ rások tömegével kínálkoznak megismerésre, átvételre, al­kalmazásra, s ráadásul ilyen formában olcsón lehet hoz­zájutni azokhoz, vagy éppen ingyen. Meglehet, éppen a dolog olcsósága, ingyenessége miatt csekély a vonzerő, s pazarló- dik el az is, ami már bele­vésődött a fejekbe? Erre int a .népi ellenőrzés egyik vizs­gálata, ami szerint a külföl­di tanulmányutak előkészí­tése, lebonyolítása, s főként hasznosítása szervezetlen és tervszerűtlen, gyakran a vé­letlenen — vagy a beosztá­son — múlik, ki lesz a ré­szese a határokon túli ta­pasztalatszerzésnek, -s a cé­gek egy le nem becsülhető csoportja még azzal sem tö­rődik. hogy a visszatérők el­készítették-e útijelentései­ket?! Az említett vizsgálat azt is megállapította: sok esetben a tanulmányutak alig kapcsolódnak a termelő­hely tényleges feladataihoz és terveihez, illetőleg olyan esetekben is határokon túl kíváncsiskodnak némelyek, amikor a témaként szereplő ügyben bőséges hazai tapasz­talatok állnak az érdeklődők rendelkezésére. Sajnálatosan ritka az olyas­fajta tervszerűség és követ­kezetesség, mint amit — s persze, pusztán példaként említve — a Konjunktúra és Piackutató Intézet érvénye­sít tevékenységében. Az in­tézet gépimport-irodája ún. beszerzési feltáróutakat szer­vez a szocialista országokba, azzal a céllal, hogy teljes egészében megismerhető le­gyen a kínálat a vásárolni szándékozók számára. Eze­ken a tanulmányutakon száz témacsoportban hatszáz szak­ember gyűjtött ismereteket eddig, s nemcsak saját tu­dásuk gyarapodása volt a ha­szon, hanem az ilyen utak se­gítségével összeállított gyárt­mánykatalógusok, létrejött kiállítások, bemutatók szin­tén hozzájárultak az éssze­rűbb vásárlásokhoz, gyak­ran tőkés deviza megtakarí­tásához. Egyetlen, s kétségtelen, szerény súlyú esetet emlí­tünk. de még ennyi is ele­gendő ahhoz, hogy bizonyít­va lássuk: a források valóban kimeríthetetlenek, de szerve­zés, tervezés kell — társ­ként — hozzá. Elsőként az, hogy akik útra kelnek — akár a szomszédba, akár az ország másik felére, vagy külföldre —, tudják ponto­san, mit akarnak, miről sze­retnének tájékozódni. Mert korántsem csak a külföldi tanulmányutak, tapasztalat- cserék elgondolkoztató voná­sa az ötletszerűség, a vélet­lenekre hagyatkozás. Sűrű­södnek ilyesfajta jellemzők a hazai utazásokban is, ami­kor annyi a találkozás indo­ka, hogy múltkor ők voltak nálunk, viszonozni illik a lá­togatást. Furcsán, torzan mutatná a valóságot, ha elhallgatnánk, hogy ma már azért nem ki­vételes ritkaság a rendszeres, Tákolt munkavédelem Nem mondhatni, hogy a legnagyobb, vagy éppen a legkorszerűbb téglagyára len­ne az országnak a fehérgyar­mati. A hozzávetőleg kétszáz ember — néha több, máskor kevesebb —, találkozik már a modern technikával is, de még bőven kaphat ízelítőt a régről konzerválódott gyártá­si módszerekkel. Ugyanezt mondhatjuk a munkakörülményekről is. — Szép, új szociális épü­letünk van, de a munkahe­lyek még sok kívánnivalót hagynak maguk után — véle­kedik a gyárvezető, Garbáczi János. Aki a telep udvarán sétál­gat, és a falakat nézi, vak- ablakszemeket lát. Nyáron talán jó is, de télen? — Háromszázezer forintér­tékű kupolit üveget vásárol­tunk, hogy a kitört- ablako­kat pótoljuk. Az üveg meg­van — mutat körbe Cser Miklós technológus, munka- védelmi megbízott —, de hiába minden, ha senkit sem találunk, aki hajlandó lenne a szakértelmet követelő üve- gezési munkát elvégezni. Most magunk próbálkozunk. Oda mutat, ahol egy fiatal­ember illesztgeti a jókora üvegtáblákat, láthatóan küsz­ködve a feladattal. — Magad uram, ha szol­gád nincs — mondja Gar- bóczi János —, az asztalo­sunk próbál megbirkózni a feladattal. A magasban érdekes szer­kezet dolgozik. Egy villás emelő, amelyik síneken gu­rulva, minden irányba mo­„Egy kis gőz, egy kis gáz ...” — mondja Nyíri Lászlóné. Szabolcsi portrék Á kádár lennie, de megéri a törődést. Első évben sem lesz fanyar, húzós a benne tárolt bor. Lang mester a közeli erdő- gazdaságoktól szerzi be a fát. Először feldarabolja a rönköket, majd szálában le­fűrészeli. Figyelmeztetően fűzi hozzá: — Ügyeim kell, mert ha nem szálirányba vágjuk a dongát, később deformálódik. Ezután házmagas kászliba — hézagos halomba — rakjuk száradni az alapanyagot. Ügy, hogy alaposan átjárják a böj­ti szelek. Három hónap múl­tán: májusban, júniusban kezdődik a hordókészítés. A kádárnak nem elég mes­terségét tudni, alkalmazkod­nia kell az időjáráshoz is. Ha esős az év, mint az idén, várható, hogy a káposztásdé­zsák, kádak fogynak jobban. Száraz esztendőkben pedig boroshordókra van inkább szükség. —• A dongákat egyformára vágjuk, összeeresztjük, majd tüzelővasra állítjuk. S mi­kor külsejük olyan meleg, hogy nem állja a kéz, akkor meghajlítjuk: cúggal össze­húzzuk a hordó szétálló al­ját. Rászorítjuk a vasakat, két végét egyenesre gyalul­juk, ..megferiekeljük”. Vége­zetül szép csinosra pucoljuk az esztergával.. Lang Antalné, Joli néni he­lyeslőén hallgatja férje sza­vait. Ismeri a szakma csín- ját-bínját. s ha szükséges, maga is segít a munkában. A hordók lakkozása, festése, meg az adminisztráció az ő feladata. — Minket úgy ismernek a városban, hogy mióta élünk, még nem voltunk nyaralni. Nagyon jól érzem magam itt­hon. Egyébként pedig tavasz­tól tavaszig elég elfoglaltsá­got ad a mesterség — foly­tatja a kádár. Tenyérnyi, gazdagon díszített díszhordót mutat: — Télen, nagy hideg­ben ilyen apróságokat esz­tergálok. Sok munka van ve­le, de higgye el, nekem szó­rakozás. Az igazi kikapcsolódás az, ha egy-egy hétvégére hazalá­togatnak a gyerekek. A nagy­lány már férjhez ment, két kis csemetéjével gyakori ven­dég szülei házában. Haza-ha- zajár a nagyfiú: ifjabb Lang Antal is. Ügyeskezű kádár lenne — jól megtanulta a mesterséget — de egyelőre nem lépett apja nyomdokai­ba. Az ATI szakoktatója Debrecenben. Az ősi műhely mellett szépen berendezett új lakás várja Nyírbátorban a fiatalembert. Lang mester bízik benne, hogy fia egyszer végleg visszatér, s átveszi a műhelyt. Mint a negyedik generáció képviselője. Házi Zsuzsa Ember a magasban. Varga Béla KISZ-titkar. zogva viszi a kész téglát a vagonokba. Aki igazgatja a gépezetet, Varga Béla KISZ- titkár. — Milyenek a körülmé­nyek? Sok mindent próbá­lunk magunk megoldani, hi­szen se pénz, se kivitelező nincs a gondok enyhítésére. Saját erőből készült az el­szívó berendezés . . . — A fűtést is magunk csi­náltuk — szól közbe a gyár­vezető —, annak idején ugyanis, amikor ez a csarnok épült, egyszerűen kifelejtet­ték belőle. így most az egyes munkahelyeket igyekszünk fűteni hősugárzókkal, fűtő­testekkel. — A körülmények és a munkavédelem összefüggő dolgok — vélekedik a KISZ- titkár. — Sok a baj a védő­kesztyűkkel. Némelyik mind­össze pár órát bír ki. Alighanem drága mulatság lehet ez. Egy pár keszytű, minőségtől függően nyolcvan, kilencven forint. Mindig újat beszerezni, mert rossz a mi­nőség, igencsak megterheli a kasszát. Nehéz elfogadni a gyártó ceglédi termelőszövet­kezet kijelentését, ami vala­hogy így hangzik: ez van, ezt- kell szeretni. A csarnokban por száll, de úgy tűnik, nem kibírhatat­lan. Persze lehet, hogy aki benne dolgozik, másképp vé­lekedik. — Ha be van kapcsolva az elszívó, akkor nincs baj — állítja Nyíri Lászlóné, aki a vizet adagolja az agyaghoz. — Megesik, hogy az önkiol­dó leállítja a berendezést, és nincsenek mindig kéznél a villanyszerelők, kik újra üzembehelyezik. Egy kis gőz, egy kis gáz gyakran akad. de nem elbírhatatlan. A te­lek. azok bizony hidegek. Mert igaz, itt a hősugárzó, a derekam meggyullad, a lá­bam pedig léfagy. Nemrég a KÖJÁLL is vizs­gálta a körülményeket. Szili­kózisveszély nincs, az egész­séget különösebb károsodás nem éri, állapították meg a szakemberek. — Ez azért még nem min­den — szól Cser Miklós. — Mindenképpen javítani szük­séges. Naponta harmincezernél több falazóblokk készül, meg­mozgatni tehátjfan mit. Igaz, gép segíti az anyagmozgatást, de sok még a kézi munka is. Ez viszont balesetveszélyes. Pár éve még haláleset is tör­tént, 1977 első félévében még 14 üzemi baleset volt, de 1978-ra már 5-re csökkent a sérülések száma. — Súlyosabb eset nem volt — mondja a munkavédelmi, megbízott —, de sok a figyel­metlenség, a balesetveszélyt magában rejtő apróbb fele­lőtlenség. Mindenesetre igyekszünk elejét venni min­dennek. Oktatófilmeket vetí­tünk, magnószalagokat hasz­nálunk és figyelünk. Vavrek Sándor művezető szobájában a párkányon al­koholszondák sorakoznak. — Gyakran használják? — Eléggé. — És elszíneződik? — Megesik. A fehérgyarmati téglagyár egy a sok közül. Amolyan át­lagos. vagy annál valamivel jobb. Egy biztos: lehetősége­ikhez képest sokat tesznek azért, hogy az ott dolgozók nehéz munkáját megkönnyít­sék. munkakörülményeiket megjavítsák. Speidl Zoltán Rakják az agyagot. Valamikor ez is áldozatot követelt. (Császár Csaba felvételei.) EZ VAN, EZT KELL SZERETNI?

Next

/
Thumbnails
Contents