Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-23 / 225. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. szeptember 23. Kommentár Vorster „hagyatéka” „A világ leggyűlöltebb po­litikusa mondott le tisztségé­ről”. így kommentálta Vors­ter dél-afrikai kormányfő önkéntes távozását egy nyu­gatnémet lap. Egészségi okokra hivatkozott lemondá­sát bejelentve Johannes Vorster, s egyben két beje­lentést tett: 1. azt, hogy igényt tart a megüresedett államfői tisztségre. 2. hogy az ENSZ közreműködése nél­kül, a dél-afrikai megszállás körülményei között rendez­nek választásokat Namíbiá­ban. Sokkal fontosabb azonban a pretoriai kormánynak az a döntése, hogy figyelmen kí­vül hagyja az ENSZ égisze alatt, a nyugati hatalmak közreműködésével megszöve­gezett megállapodásokat Na­míbia függetlenné válásáról, maga bonyolítja le a délnyu­gat-afrikai „választásokat”. Aligha kétséges, milyen eredményei lehetnek egy ilyen választási komédiának. Ma Namíbiában a dél-afrikai törvények az érvényesek. A hatalmas, ritkán lakott or­szág a fajüldöző rendszer ka­tonai megszállása alatt áll, a közigazgatás, a rendőrség Pretoriából kapja utasításait. Érthető tehát, hogy ilyen körülmények között a namí- biai nép elismert képviselő­je, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) nem hajlandó részt venni a „vá­lasztásokon” és tovább foly­tatja fegyveres harcát. A nyugati sajtó egyelőre Washington, London és Bonn megdöbbenéséről és elkese­redéséről ír, arról, hogy a NATO-hatalmak rendezési terve dőlt dugába a pretoriai döntéssel, s hogy Vorster után csak rosszabb követ­kezhet: a szélsőséges burok hajlandók „még mélyebben visszavonulni abba a „védel­mi szekértáborba”, amelynek határain túl állandóan nő a robbanásra kész erőszak ve­szélye”. Nos, az erőszak nem első­sorban a határokon kívül van, hanem magában Dél- Afrikában, amelyek egész rendszere a faji megkülön­böztetésre, az afrikaiak em­bertelen elnyomására épül. A fasiszta erőszakra érthető­en a fegyveres felszabadító harc a válasz. M. G. © — Akartam volna. De nem jött. Amikor elindultam ha­zafelé, mondtam, jöjjön ve­lem. De csak a fejét rázta. Azért összecsomagolt velem együtt és amikor elindultam, elindult ő is, hogy megkeres­se az övéit... Akkor láttam utoljára, negyvenöt szeptem­berében, a német—cseh ha­táron. — Sírt szegénykém, majd a szívem hasadt meg... De azt mondta, a szülei fon­tosabbak ... Kati nevet. — Hány éves volt? Az apja a földet nézi. — Tizenhat — feleli hal­kan. Megint csönd van. A nagy­mama töri meg. Kambodzsai provokáció a vietnami határon , Bolgár—osztrák közös közlemény Todor Zsivkov látogatásáról A pénteki bolgár lapok közük annak a bolgár-osztrák közös közleménynek a szöve­gét — amelyet Todor Zsivkov bolgár államfő csütörtökön befejeződött ausztriai hivata­los látogatásáról adtak ki. A közleményből kitűnik, hogy Todor Zsivkov és Ru­dolf Kirchschläger osztrák köztársasági elnök megbeszé­lésein megállapították: az államközi szerződések és meg­állapodások alapján a két or­szág kapcsolatai az utóbbi időben jelentősen bővültek, s további lehetőségek kínálkoz­nak a politikai, gazdasági, műszaki-tudományos és kul­turális együttműködés fej­lesztésére. Todor Zsivkov bulgáriai hivatalos látogatásra hívta meg az osztrák köztársasági elnököt. A látogatás időpont­ját diplomáciai úton később tisztázzák. (Folytatás az 1. oldalról) máciai úton, de mindeneset­re az erő helyzetéből akara­tát az arabokra szeretné kényszeríteni. E cél elérése érdekében újabban arra he­lyezik a hangsúlyt, hogy a kulisszák mögött különalku- kat folytassanak olyanokkal, akik hajlandók áruba bocsá­tani az arab érdekeket. — Minthogy Azerbajdzsán­ban vagyunk, természetesnek tűnik, hogy egy elvi fontos­ságú nemzetközi eseményről szóljunk, arról, amely nem­rég történt a Szovjetunióval hagyományos barátságban lévő, s közvetlen közelében elhelyezkedő egyik ország­ban, Afganisztánban. Ott, mint ismeretes, népi forradalom történt, megdöntötték a fél­feudális rendszert, és kikiál­tották az Afganisztáni De­mokratikus Köztársaságot. — Az imperialisták, akik egyáltalán nem ismerik el, hogy a népeknek joguk van szabadon irányítani sorsukat, s joguk van a társadalmi ha­ladásra, most az események­kel kapcsolatban nagysietve a „Moszkva kezéről” szóló koholmányt rángatták elő. — Üdvözöljük az Afganisz­táni Demokratikus Köztársa­ságot, mint független, béke­szerető és el nem kötelezett országot, s meggyőződésünk, hogy Ázsia e térségében a szilárdság és a béke fontos tényezőjévé válik. Osztjuk az új Afganisztán által kifeje­zésre juttatott szándékot, hogy fejlesszük és mélyítsük baráti kapcsolatainkat. Kap­csolataink már ma élénkek és tartalmasak. Mindent megteszünk e jó szomszé­dunkhoz fűződő hagyomá­nyos barátság további meg­szilárdításáért — hangsú­lyozta végezetül Leonyid Brezsnyev. Az SZKP KB főtitkára be­széde végén felolvasta a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökségének törvény- erejű rendeletét Baku váro­sának Lenin-renddel való ki­tüntetéséről, majd az ünnepi ülés résztvevőinek nagy tap­sa közepette feltűzte a leg­magasabb szovjet kitüntetést a város zászlajára. Az ünnepi ülés résztvevői üdvözlő levelet intéztek az SZKP KB-hoz, a Legfelsőbb Tanács elnökségéhez és a szovjet kormányhoz. — Nagy dolog! — int fölé­nyesen. — Akkor most szé­pen elválsz tőle! A veje ránéz. — De drága nagymama! Nem mondaná meg, hogy hol keressem ? ★ Ispánki délután felugrott az ügyvédhez, s beszámolt a dolgok legújabb fordulatáról. Hermányi doktor fejét csó­válta, hümmögött, beleforga­tott a jogi könyveibe, s végül oda nyilatkozott, hogy külö­nösebb vész azért így sincs, a végintézkgdés egyértelmű­en rendelkezik, nem lesz hát akadálya az örökség átvételé­nek. Egy veszély van: hogy a valóságos Ispánkiné esetleg megtámadja a végrendeletet — ám ennek valószínűsége körülbelül egy a százmilli- árdhoz ... Az az Ispánkiné — ha ugyan él még valahol — már azt is régen elfelejtette, hogy volt valaha egy ilyen nevű férje... Ebben aztán némiképp megnyugodva, az örökös vi­dám lélekkel tért haza, annál is inkább, hisz az estére ese­dékes esküvői lakomára a nagymama alaposan bevásá­rolt — s akár volt esküvő, akár nem: a kosztot meg kell enni, hiszen megromlik. A hűtőszekrény sem bír meg annyi mindent! Amikor az ügyvédtől haza­ér, már az egész család ott­hon van. Kivételesen Jani is, és a szomszédos üzletbejáró is üres volt, amikor elment mellette... így aztán jóked­vűen ül le az asztalfőre, ahol már egy pohárba kitöltött pálinka várja, étvágygerjesz­tőnek. A kredencen négy üveg pezsgő mosolyog, oldaluk pá­rás még, most vették ki a fri­zsiderből őket... Az asztalon ünnepi libasült, a kredencen torta... Felhajtja a kisüstit és rá­kacsint Janira. — Na, fiú! Még most sincs kedved a nősüléshez? — És az asztalra mutat, aztán a kredencre. — Megmelegszik a pezsgő, míg a vacsora vé­gére érünk! Tölts, kisfiam! A dugó durran, a poharak megtelnek. A ház ura feláll, poharát magasba emeli. — Szegény, drága Aranka néni emlékére! Mindnyájan isznak, nagy­mama a szemét törölgeti. Jani megint tölt, aztán ő emeli fel poharát. — És a házunkra! — Éljen, éljen! Aztán hozzálátnak a va­csorához. Libacombja mellől az öreg megint a fiára sandít. — Szegények vagyunk, de jól élünk! Alkalomadtán majd elmondhatod a kislá­nyoknak . . . Ennek a Mártá­nak például, aki a napokban itt pirítóskenyerezett nálunk. — Az Magda volt — vigyo­rog Jani. — És a Márta? Az kicso­da? — Az kérte meg a kezem... Hisz emlékeztek! Az apja biccent. — Akkor annak mondd el! Csönd, csak a kések meg a villák csörögnek. (Folytatjuk) — u A Szovjetunióban egyre több ipar­lűll vállalat telepíti vidékre, községekbe Irlll II w dl és falvakba üzemeit vagy üzemré­szeit, hogy tehermentesítse a modern m városokat, az ipari központokat. Va­Jg Cl II jón minivárossá alakul-e az a falu, * ahova ipar kerül? Nevezhetjük-e to­_____________g 4^ vábbra is községnek, amikor a lakos­■llfllf It5l111 » ság nagyobb része vasas, szerelő vagy ■ " " gépipari munkás? Sokan a kertes családi ház mellett döntöttek. A dél-kazahsztáni terü­leti központtól, Csim- kenttől 35 kilométer­re a Tiensan-hegység nyúl­ványainál épült szép köz­ségben hatalmas gépgyár épületei magasodnak. A Szovjetunióban csak itt ké­szülnek komplett vízellátó berendezések a távoleső le­gelők és állattenyésztő tele­pek ellátására. Az ott gyár­tott különféle szivattyúállo­másod, kútásó gépek, vízki­viteli művek megtalálhatók Irakban és Etiópiában, Mongóliában és Kubában, Vietnamban és Algériában, Peruban, Bulgáriában és egy sor . más országban. A gyár évente több mint 20 ezer különféle gépet gyárt kitűnő minőségben, s külö­nösebb reklám nélkül is alig győzik teljesíteni a megrendeléseket. A gyárban 2350 ember dolgozik, zömében szak­munkások. A község ad ott­hont a gyárnak és biztosít­ja jórészt a munkáskezeket is. Az urbanizáció századá­ban, amikor a városok óriá­si mágnesként - vonzzák az embereket, hogyan lehet előteremteni a szükséges munkaerőt? A gyár megje­lenésével nem válik-e vá­rossá a község? Vlagyimir Panov, a gyár igazgatója így fogalmazott: — Miért igyekeznek az emberek a városba? Érde­kesebb életre vágynak, összkomfortos lakásra, sok­rétűbb szakmaválasztási le­hetőségre, színházba akar­nak járni, sportolni és így tovább. A város pedig ezt kínálja. De a városi életnek is megvannak a negatív ol­dalai. Akik visszatérnek a falvakba, azt mondják, hogy nem tetszett nekik a városi zaj, a szennyezett le­vegő, s az, hogy teljesen el­szakadtak a földtől. A gyár vezetői és a szak- szervezet mindezt figyelem­be veszi. A vállalat közelé­ben 24 és 36 lakásos házak­ból felépült egy kényelmes lakótelep. Mások inkább kertes családi ház mellett döntöttek. A helyi tanács minden építkezni akarónak 0,07 hektár telket adott, vá­laszthattak a különféle tí­pustervek között. A gyár építőanyaggal, gépekkel se­gített, elkészíttette a vízve­zetéket és bevezette a gázt. Ma 1500 dolgozó él ilyen kertes családi házakban. A községekben megjelen­tek a városi életmód jegyei. Szép helyen építették fel az óvodát, tágas, kényelmes szobákkal, sport- és zene­teremmel, két kis úszóme­dencével. Akik kinőnek az óvodákból, azokat zenei stúdió, balett-tanfolyam, szakkörök, gyermek népi­zenekar várja. A gyár sportlétesítményében sport­iskola működik. A gépgyáriak is gyakori látogatói a művelődési ház­nak és a sportteremnek. Minden 15. munkás tagja valamely amatőr együttes­nek, a további 14-ből 10 szenvedélyes műsorlátoga­tó. A művelődési házban gyakori vendégek hivatásos színházi együttesek, a könnyű műfaj képviselői. A gyári szakszervezet a szín­házkedvelőknek rendszere­sen rendez utazásokat Csimkentbe vagy a 150 km- re lévő Taskentba. A vidéki gyártelepítés nemcsak Kazahsztán sajá­tossága, elterjedt másutt is, például a Csuvasföldön, Karéliában is. Az egész or­szágban munkaerőhiány van, s ezzel be lehet vonni a termelésbe azokat a pa­rasztembereket is, akik nem akarnak megválni a falutól. Tulajdonképpen nem is érdekes, hogyan nevezik majd az új településeket, amelyekben egyesül a vá­ros kényelme és a falusi élet kötetlensége. A gépgyáriak gyakori látogatói a sportteremnek. (Foto: APN) motorcsónakokon hatoltak be vietnami területre, települé­seket támadtak. Kambodzsai katonák már korábban is többször beha­toltak Vietnam területére, és sok száz hektárnyi rizst fel­gyújtottak. A hanoi rádió közlése sze­rint a kambodzsai fegyveres egységek ezen a héten újabb támadásokat intéztek vietna­mi területek ellen. A Mekong deltavidéken fekvő An Diag tartományban kambodzsai fegyveresek, akik

Next

/
Thumbnails
Contents