Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-22 / 224. szám

1978. szeptember 22. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Négy üres tányér H ogy miért volt érdemes négy üres tányérról cikket írni, az csak a végén derül ki. Történt, hogy az egyik nagyvállalatnál úgy döntöt­tek az emberek: megküzde­nek a szocialista brigád cí­mért. Meg is alakították a brigádot, megtették a válla­lásokat, brigádnaplót nyitot­tak és abba minden jelentő­sebb eseményt beírtak. Be­kerültek a fényképek is. A brigádtagok rendszere­sen részt vettek a kommu­nista szombatokon, külön társadalmi munkát vállaltak az egyik megyeszékhelyi is­kolában, rendszeresen meg­tartották brigádgyűléseikét, kirándulást szerveztek, hogy megismerjék a hazai tájakat, sőt egyszer különautóbusszal külföldre is elmentek. Kirándultak patronált is­kola gyerekeivel is. Kisebb és nagyobb formátumú ké­pek is bizonyították a napló­ban: jól érezték magukat a szocialista brigád tagjai. Volt köztük, aki színjátszó csoport­ban szerepelt, kolletív szín­ház- és mozilátogatásokón is részt vettek. Segítettek egy­másnak a lakásépítésben, a szőlőművelésben, az autója­vításban, vigasztalták az el­keseredett brigádtagot, taná­csot adtak annak, akinek problémája adódott. Igyekeztek - megismerni egymást. Sőt nemcsak egymást, ha­nem egymás családját is. Hogy közelebb kerüljenek a családok is — rendszeresen összejöttek, hol kirándulás keretében, hol egy jó halász- lét enni. .Minden rendben lévőnek látszott, csak egy valami hi­ányzott ahhoz, hogy a brigád közérzete valóban jó legyen. Ez a valami: ismerjék meg ők jobban a vezetőket, a ve­zetők pedig őket. Egy-két alkalommal meg­hívták a feletteseiket: szíve­sen látnák őket a brigádgyű­léseken, lássák, mi foglalkoz­tatja őket, miben kérik a se­gítséget, hogy teljesíteni tud­ják a vállalásaikat. A vezetők nem mentek el egyszer sem a brigádgyűlés­re. Kirándulásra is hívták őket, de elfoglaltságukra való hivatkozással, azt is lemond­ták. Miután egyetlen kísérlet sem sikerült, már-már le­mondtak a brigádtagok és a vezetők közötti baráti talál­kozóról. Hogy végül is újabb kísérletet tettek, annak oka: elnyerték a szocialista bri­gád címet. És, mint ilyenkor lenni szokott, a jól végzett munka, az elismerés örömé­ben valaki elkiáltotta magát: „Fiúk, ezt meg kell ünnepel­ni!” És megszületett a dön­tés: az ünnepséget az egyik vendéglő különtermében tart­ják. Az, ünnepségen ott lesz minden brigádtag férje, illet­ve felesége és meghívják a két vezetőt is: ünnepeljenek ők is velük és hozzák ma­gukkal a feleségüket is. A vezetők hímeztek, há­moztak: „Fehér asztal mel­lett nem illik termelési és üzemi problémákról beszél­ni”, meg, ha: „Elfogadjuk a maguk meghívását, akkor más brigádokhoz is el kell men­ni . . .” Ilyen és ehhez hason­ló mentséget kerestek, de a brigádvezető a brigád nevé­ben ismételten kijelentette: „Várjuk, a kedves család­jukkal együtt.” Elérkezett a szombat dél­után. Három órakor, megállapod­tak a brigádtagok: várnak még egy negyedórát és csak akkor kezdik el az ünnepsé­get, amelyre pontosan meg­érkezett minden brigádtag. Negyed négykor már nagyon feszélyezetté vált a légkör. Három óra húszkor megkez­dődött a házastársakkal ki­bővített brigádgyűlés, ame­lyen a brigádvezető értékel­te: miként is érték el a szo­cialista brigád megtisztelő címet. A beszámoló tartalmas volt. A vezetők és felesége­ik még a végére sem értek oda. Sőt a tálalást is elha­lasztották miattuk egy ne­gyedórával, de tovább nem vártak. A halászlét elfogyasztot­ták, a tányérokat elvitték. Utoljára azt a négy tiszta tányért, amely üresen ma­radt. A brigádtagok és hozzátar­tozóik úgy érezték: a halász­lé egy kicsit keserű volt, pe­dig a szakács váltig állította: nem lehetett keserű, hisz minden pontynak kiszedték a keserű fogát. Sz. J. a mesterasszony milliói A lent és kendert valahol Romániában termelik, Cell- dömölkön szőnek belőle vásznat, erőset patyolatfe­héret. A fonal sem kapható boltban, ipari matring. Súly­ra veszik át a bedolgozók, otthon varrják ki a mintát, utána visszahozzák a házi­ipari szövetkezetbe, ahol a terítő, párna megkapja vég­leges formáját. Mi pedig be­megyünk a boltba és váloga­tunk: ár és szépség szerint. De melyik a legszebb? Női szabóként kezdte Szemet gyönyörködtető mintákat nézegetünk Komsa Jánosnéval, a népművészet mesterével, aki közel két év­tizedes munkájáért most kapta meg a kitüntető címet. Női szabóként kezdte, aztán végigjárta a részlegeket és itt állapodott meg a beregi részlegnél, amelyet vezet. Je­lenleg 28 település átlagosan 250 bedolgozójának ő terve­zi a mintákat, s látja el őket munkával. Ismeri személyes ügyeiket ugyanúgy, mint öl­téseiket. Ránéz a halomba rakott keresztszemesekre — és megmondja: melyiket ki varrta. — Megmondom én még azt is, hogy melyik készült szeretettel és melyik csak a pénzért. Meglátszik, hogy csak a szem és a kéz munká­ja van-e benne, vagy a szí­vé is.. . A gyakorlott szem azt is észreveszi: nő varrta-e vagy férfi? Mert bármilyen fur­csán hangzik is, férfi bedol­gozójuk is van. — Nem is egy. Ugyan­olyan szép az ő munkájuk is, legfeljebb a vasalóknak lesz több dolguk vele, mert erősebbek az öltések. Az én két fiam közül is az egyik rendszeresen kézimunká­zik. .. És nagyon sok lány, asz- szony, aki maga készítette tárgyakkal díszíti otthonát. Miben különbözik ezektől a bolti áru? A bedolgozóktól kifogástalan munkát várnak. Csak eredeti motívum kerül­het fel, ezeket előzetesen be­mutatja a tervező az orszá­gos zsűrinek. Hányat kell ölteni például 500 forintért? Három párna egy hónapban, vagy egy ki­lenc darabos garnitúra egy futóval. Havonta átlagosan 600 darab kézimunka készül a beregi részlegben. Eredeti -beregi minták, aztán a köz­kedvelt színes Rákóczi-ke- resztszemes. Garnitúra, futóval Milliókat termelnek a mes­terasszony irányításával. Idén 4 milliót. .Ahhoz, hogy a tervet „hozni” lehessen, sok mindenre van szükség. Többek között jó pszicholó- gusnak is kell lenni: kinek milyen munkát adjon. Mert ha az ember azt csinálhatja, amit szeret, még a tű is re­pül a vásznon. . . Ipar és népművészet ta- lálkozik a textileken. A leg­izgalmasabb talán a minta „megálmodása”. — Valóban, sokszor éjjel jut eszembe. Reggel az az első, hogy azonnal lerajzo­lom. De hoznak mintákat a bedolgozók is, s magam is gyűjtök. Padláson, ládafiá­ban még sok ismeretlen mo­tívumot találok, most már a múzeumi gyűjteményeket is meg fogom nézni... Maga is varr. Nem is akár­hogy: két kézzel. Jobbal is, ballal is, egy egykilós súlyt használ nehezéknek. Van-e — Hogy is magyarázzam meg munkám lényegét? — kezdte a beszélgetést Balázs András, a barabási tsz párt- alapszervezet egyik politikai vitakörének vezetője. — Pél­dával kezdem. A 60-as évek­ben az emberek itt nálunk alig várták, hogy közgyűlés legyen. Ott aztán mindenki mondta a magáét. Fűt-fát vagdostak egymás fejéhez. Egy szó, mint száz: ott ve­zették le az egész évben fel­gyülemlett indulataikat. Még a kommunisták egy része is. Ez a mi hibánk volt. Nem jutottunk el az emberekhez. Az eszükhöz, a szívükhöz. * A vásárosnaményi járási pártbizottságon mondták el, hogy 61 politikai vitakör 1055 résztvevővel szerveződött Be- regben. Közülük a barabásia- kat akár példaképül is lehet állítani. Mind a négy párt- alapszervezetben működik vitakör. Ezeket mintegy öt- venen látogatják. Balázs András vitaköre a „nehéz fi­úknál” a gépműhelyben ala­kult. A tizennégy résztvevő közül nyolc párttag. Hóvége­ken jönnek össze. Vitatkoz­nak kis és nagy dolgokról, életükről. — Ott hagytam abba —, folytatta a vitakörvezető, — hogy akkor nem volt fóruma a szóbeli agitációnak, a töp­Vitakörvezető: Balázs András rengő szó kimondásának. Most meg, 1971 óta itt vannak ezek a vitakörök. Egy ki­sebb kollektívából, munka­társakból verbuválódott az én csoportom is. Az emberek a mindennapok örömeivel, gondjaival érkeznek a vita­körre. A világ és az élet egy­re bonyolultabb. A gazdál­kodás és a politika megér­tése közös vallatással köny- nyebb.-* Ki ez az ember? Honnan van bátorsága világpolitiká­ról és helyi gondokról szak­értőként ítéletet mondani, vi­tát kezdeményezni? A szövetkezetben elnökhe­lyettes. Elvégezte a marxista középiskolát. Részt vett több tanfolyamon, vezetőképző is­kolán. A pártnak 1964 óta tagja. A vitakör vezetését pártmegbízatásként kapta. — Hogyan készülök egy vitakörre? — gondolkodik hangosan. — Először is eldön­tőm, hogy a központi témák­ból melyikről mondok egy negyedórás, érdeklődést fel­keltő gondolatsort. Aztán át­tekintem a gazdálkodás és a községpolitika soron lévő fel­adatait. Tanácsot, útmutatást kérek a párt-, a gazdasági és a tömegszervezeti vezetéstől. Azt is elmondta a vitakör vezetője, hogy a felkészülés csak a jó vitaindítást bizto­sítja, megadja a vitakör alap­hangulatát. Mikor aztán úgy érzi, hogy együtt gondolkod­nak az emberek, akkor át­adja a szót a hallgatóknak. Innen már csak egy-egy mondattal irányít. — És ilyenkor árad a szó az emberekből. Elemzik a kínai kérdést, vitatják az USA közel-keleti politikáját. Máskor hazánk nemzetközi szerepét, a KGST-ben betöl­tött helyét veszik bonckés alá. Akkor vannak igazán elemükben, amikor saját munkájuk kerül terítékre. Elmondják, hogy ki mit tehet a takarékosabb anyagfel­használásért, mivel újíthat­nak, hogyan biztosíthatják az erő- és munkagépek üzem- képességét. Emlékszik, hogy milyen vi­ta volt, amikor megjött a tsz-be az új Rába-Steiger. — Ki tudjuk mi ezt hasz­nálni? — így az egyik szere­lő. — Ma már nagy gép nél­kül nem lehet eredményesen gazdálkodni — kontrázott a másik. — Nagy táblát kell ennek kialakítani — érveltek töb­ben. Most már látják a rend­szerben való termelés elő­nyeit, és a még tovább lépés lehetőségeit vitatják. Ott, a szovjet határ tőszomszédságá­ban sok szó esik a szovjet emberek segítőkészségéről. A politikai vitakör vezetője ak­kor igazán boldog, és erre sokszor van alkalma, amikor azt kell mondani: — Barátaim, úgy belemele­gedtünk, hogy akár reggelig is elvitatkoznánk. Az pedig, hogy lényeglátób- bak a közgyűlések, hogy mind kevesebb a tüske az emberekben, köszönhető a kérdéseket okosan tisztázó politikai vitaköröknek. Az itt elmondott szó időben eljut a címzetthez. Az intézkedés se várat magára. Az elmúlt év­ben pedig három új párttagot vettek fel a vitakörből. Sigér Imre vajon kedvence annak, aki évente 40—50 mintát tervez? Van. Az a kézimunka, amellyel két éve országos el­ső díjat nyert. Kerek terítő volt, keresztszemessel ki- varrva, körben háromszínű horgolással. Most a Szépmű­vészeti Múzeumban látható. Pályázatra készült. így fe­jezheti ki egyéni álmait, mert napi munkáját inkább a kereskedelem megrendelé­se, igénye irányítja. De eköz­ben is igyekszik újat adni. Csak keresztszemes Talán egy japán hölgy már viseli is azt a blúzt amit tervezett. Sok az ex- portmegrendelés. Legújab­ban azsurozással és subrika- mintával kísérletezik; ki­vágja a szálakat és hímzés­sel tölti meg az anyagot. Megkértük; adjon receptet arra, hogy évekig olyan szé­pek maradjanak a kézimun­kák, mint a boltban voltak. Azt tanácsolja, hogy 80 fo­kos vízben, Bioponnal mos­suk, utána keményítsük. Nem ereszti a színét, nem sárgul. Vasalni csak a bal oldalán szabad. Talán mon­danunk sem kell; gyakorlat­ból mondja ezeket, hiszen saját lakásában sincs másfé­le kézimunka, csak kereszt­szemes. .. B. E. Díjazás A harmadát sem ke­reste meg a múlt évek átlagához ké­pest az idei aratás során Oláh Árpád, az érpataki „Rózsa Ferenc” Termelő- szövetkezet kombájnosa. Hozzánk küldött levelé­ből megtudtuk: az idén vásárolt, vadonatúj SZK—6 típusú gépe jóval többet állt meghibásod- va, mint aratott. Levél­írónk augusztus 4-től kezdve tíz napon keresz­tül átlagban jó ha egy órát tudott vele dolgozni, ami persze mind a terme­lőszövetkezetnek, mind pedig a kombájnosnak te­temes kiesést okozott. Oláh Árpád többek kö­zött azt is kérdezi levelé­ben, vajon mi lesz a ki­esett óráival, hiszen azok rajta kívülálló okok mi­att következtek be soro­zatosan. A múlt évben a termelőszövetkezet még úgy díjazta a kombájno- sokat, hogy az SZK—6-os vezetői minden mázsáért egy forint hatvan fillért kaptak, és ha netán elrom­lott a kombájn, s ezért öt—hat óra hosszáig is javította a vezetője, ak­kor pluszként még ennek a díját is megkapta. Az idén változott a helyzet. Hogy érdekeltté tegyék a kombájnosokat a minél gyorsabb betakarításban, felemelték a mázsánkénti díjat egy forint kilencven fillérre, viszont a javítá­sokért csak egy órát haj­landók elszámolni. Alapjában véve helyes volt a döntés. Oláh Árpád esetében viszont — sze­rintünk — helytelen en­nek a merev alkalmazása. Találkozásunkkor a szö­vetkezet vezetői is elis­merték: az állásidőért egyértelműen nem a kom­ba jnos a felelős. Egy szakmáját kicsit is szere­tő kombájnos úgysem ül órák hosszat tétlenül el­romlott gépe mellett, megpróbálja azt kijavíta­ni. Mint ahogy tette ezt bizonyíthatóan Oláh Ár­pád is, aki immár több mint húsz esztendeje bi­zonyít, s mezőgazdasági gépszerelőként keresi a kenyerét. A tapasztalatok alapján úgy hisszük, a kombáj­nos kérését érdemes lenne méltányosan elbírálni. Már csak azért is, mert ez is hozzátartozik a megbízható munkások megbecsüléséhez. B. G. Rotációs kompresszorok A MEZŐGÉP tiszavasvári üzemében 2300 darab egyenként 16 ezer 800 forint értékű rotációs kompresszort gyártanak. Gábor Zoltán és Kiss Antal szerelők szállítás előtt ellen­őrzik az RO—210 típusú kompresszorokat. (Elek E. felv.) SZEM, KÉZ, szív A „nehéz fiúknál" kezdődött...

Next

/
Thumbnails
Contents