Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-19 / 221. szám
4 KELET-MAGYAROHSZÄG 1978. szeptember 19. Kommentár Az ENSZ XXXIII. ülésszaka Az elkövetkező napokban, hetekben ismét megsokszorozódik az a figyelem, amely a világ minden tájáról az ENSZ székhelyére, New Yorkra irányul. Az ok egyszerű és ma már szinte valameny- nyiünk számára természetes: 33 esztendeje minden évben szeptember harmadik keddjén kezdődik az ENSZ-közgyűlés soros ülésszaka, napirendjén olyan kérdésekkel, amelyek mindannyiunkat érintenek. így lesz ez most is, a XXXIII. ülésszakon. A világszervezet 149 tagállamának képviselői mától mintegy három hónapon át olyan fontos témáról tanácskoznak és határoznak, mint a nemzetközi enyhülési folyamat, a béke és biztonság megszilárdítása, a leszerelés előmozdítása, stb. Máris nagy nemzetközi visszhangra talált közülük a Szovjetunió indítványa, hogy a szervezet tagállamai, így az atomhatalmak is, kössenek szerződést a nukleáris fegyverrel nem rendelkező országok biztonságának garantálására. Azoknak az államoknak, amelyek lemondanak a tömegpusztító fegyverek gyártásáról és beszerzéséről, elhelyezésüket tiltják területükön, meg kell kapniuk a szükséges biztosítékokat arra, hogy nem vetik be ellenük az atomfegyvert. A 142 felszólaló közül minden bizonnyal sokan beszélnek majd azokról a veszélyekről, amelyeket a reakciós erők ismétlődő támadásai jelentenek a világ minden táján az enyhülés vívmányai ellen. E tekintetben is különös jelentősége van a mostani ülésszaknak, annak a ténynek, hogy a tagállamok egy része szükségesnek találta újból napirendre tűzni ezt a témát. Bizonyára sok szó esik majd az ülésszakon a világ válságövezeteiről, így a közel-keleti, a ciprusi helyzet rendezetlenségéről, valamint a fejlődő országok problémáiról, politikai és gazdasági nehézségeikről, az elnyomás, a neokolonializmus ellen folytatott küzdelmük támogatásáról. Ma már ugyanis természetes dolog, hogy ilyen kérdések is szerepelnek az ülésszak napirendjén. De nem volt mindig ennyire kedvező a helyzet a világ- szervezetben. Az erőviszonyok csupán az utóbbi két évtizedben változtak meg gyökeresen a haladó erők javára. Bizonyítja ezt, hogy amíg 1955 végén a taglétszám még csupán mintegy a fele volt a jelenleginek, addig napjainkra az ENSZ a földkerekség országait valóban átfogó politikai szervezetté fejlődött, s ma már nem használható fel kétes értékű akciók végrehajtásához. Ellenkezőleg: az ENSZ legmagasabb fórumán olyan célkitűzések megvalósításáért léphetnek fel a tagállamok, amelyek a világ népeinek egyetemes békeakaratát tükrözik, még akkor is, ha nyugaton újult erővel lépnek fel a hidegháborús, agresszív körök. Ilyen körülmények között érthetően csak nő az a rendkívüli felelősség, amely az ENSZ-közgyűlés ma kezdődő ülésszakának résztvevőire hárul. K. M. BERUNGUER: Az Olasz KP nem enged a szovjetellenességnek Genovában, a nagy olasz kikötővárosban vasárnap este nagygyűléssel véget ért a L’Unita-fesztivál, az Olasz Kommunista Párt kéthetes ünnepe. Enrico Berlinguer főtitkár beszédét közel félmillióan, hallgatták meg. A díszemelvényen hatvan külföldi delegáció foglalt helyet, köztük az MSZMP és a Népszabadság küldöttsége, amelyet Grósz Károly, a Központi Bizottság osztályvezetője és Vértes Imre főszerkesztő-helyettes vezetett. Hallgatósága különösen nagy tapssal nyugtázta azt a kijelentését, amely szerint az Olasz KP nem enged a szovjetellenességnek. Azzal együtt sem, hogy másképpen képzeli el a szocializmus építését Itáliában, mint ahogyan az a Szovjetunióban történt. Sohasem fogjuk megtagadni a Nagy Októbert, amely új korszakot nyitott az emberiség történetében — szögezte le. Nem szolgálja az arabok érdekét A Camp David-i megállapodások Helyi idő szerint hétfő este (közép-európai idő szerint a keddi kora hajnali órákban) ismerteti Carter elnök a kongresszus előtt a Camp Davidben létrejött keretmegállapodások részleteit. A hírügynökségekhez eljuttatott — egyelőre nem hivatalos — tájékoztatás szerint azonban többé-kevésbé már ismeretes a hétfő hajnali órákban a Fehér Házban ünnepélyes külsőségek között aláírt dokumentumok lényege. „A közel-keleti béke keretmegállapodása” nevet viselő első okmány tulajdonképpen elegyíti a már ismert Begin- tervet és az ugyancsak többször is nyilvánosságra hozott Carter-javaslatokat a Jordán folyó nyugati partja és a Gázai övezet további sorsáról. Ez a keretmegállapodás ötéves átmeneti időszakot ír elő az e területekről folytatandó izraeli—egyiptomi- palesztin—jordániai tárgyalásokra. Eközben az említett területek lakosai fokozatosan megteremtik az önálló köz- igazgatást. Az izraeli katonai jelenlétet bizonyos támaszpontokra korlátoznák, Izrael kötelezné magát arra, hogy amíg a tárgyalások folynak, nem hoz létre új településeket ezeken a területeken. A második okmány „az Egyiptom és az Izrael közötti békeszerződés megkötéséről rendelkező keretmegállapodás” előírásai értelmében a békeszerződés aláírására három hónapon belül kerülne sor. Karnyújtásnyira az űrvilágcsncstól Pihenőnapot kapott hétfőre Vlagyimir Koval jonok és Alekszandr Ivancsenkov, a Szaljut—6 két űrhajósa. Eredetileg szombaton lett volna pihenőjük, a szabad szombat azonban saját kérésükre elmaradt: az űrhajósok részt akartak venni a holdfogyatkozás megfigyelésében. Munkájuk eredményes volt, a vizuális megfigyelésen kívül igen sok fényképfelvételt is készítettek. Kovaljonok és Ivancsenkov egyébként szinte csak karnyújtásnyira van a világűrben tartózkodás új világcsúcsától. Kedden este elérik Romanyenko és Grecsko időtartamrekordját, a világűrben töltött 96 napot. Egyelőre nincs szó arról, hogy gyorsan visszatérjenek a Földre. New York—újságok nélkül Mi újság New Yorkban? Az egyik legfőbb újság, hogy nincsenek újságok. Immár egy hónapja, s úgy tűnik, hogy a munkabeszüntetés addigra sem igen ér véget, mire e légiposta-tudósítás Nyíregyházára ér. E bevezető után pedig még egy rövid magyarázat az amerikai sajtó szerkezetéről. Az Egyesült Államokban — a kelet- és a nyugateurópai országok többségétől eltérően — nincsenek országos napilapok, csak helyi újságok. Tehát a New York Times-t csaknem kizárólag New Yorkban, a Washington Postot Washingtonban, a Chicago Tri- bune-t Chicagóban stb. olvassák és terjesztik. Ha tehát valamelyik városban szünetel a lapkiadás, akkor lakói gyakorlatilag újság nélkül maradnak. New Yorkban — ebben az elővárosaival együtt több mint magyarországnyi lakosságú metropolisban — mindössze három napilap lát napvilágot: két reggeli és egy déli. Ezek az úgynevezett „nagy” lapok: a „tekintélyes”, „szolid”’ „minden arra érdemesről beszámoló”, vasárnap mintegy 100 oldalon megjelenő New York Times, a több milliós példányszámú, kisalakú és döbbenetesen alacsony színvonalú bulvárlap, a Daily News, (amely sokszor alapvető világpolitikai eseményekről „felejt el” beszámolni, miközben oldalakat szentel egy-egy gyilkosságnak vagy nemi erőszaknak) és a majdnem ugyanennyire szenzációhajhász déli lap, a New York Post. Ami ezenkívül létezik, az többnyire jelentéktelen példányszámmal és befolyással rendelkezik, s rendszerint csak a város egyik vagy másik kerületében kapható. Nos, New York három említett „nagy” lapja — a Times, a Daily News és a Post — gépmesterei vonultak ki a nyomdákból és állítottak eléjük sztrájkőrséget augusztus 9-én este 7 órakor, amikor a szakszervezetük és a lapkiadó vállalatok megbízottai közötti tárgyalások végleg zsákutcába jutottak. A sztrájkot a nyomdai gépmesterek kezdeményezték. Később csatlakoztak hozzájuk a gépszedők, a klisékészítők, a nyomdai műszerészek, a rotációspapír- kezelők, a lapszállító gépkocsik vezetői és szerelői, majd végül — de csak a Daily News szerkesztőségében — az újságírók is (Amerikában ugyanis — így könnyű megosztani a dolgozókat: — minden apró részlegnek külön-külön szakszervezete van, amelynek tagjai egymástól függetlenül döntenek a munka beszüntetéséről vagy felvételéről). A nyomdászok kollektív szerződése már tavasszal lejárt, s az új szerződés, amelyet a munkaadók rájuk akarnak kényszeríteni, elfogadhatatlan feltételeket tartalmaz. Az még a kisebbik baj, hogy a kilátásba helyezett béremelés mértéke alig éri el az Infláció ütemét (amely az idén várhatóan 8—10 százalékos lesz az Egyesült Államokban), a nagyobbik az, hogy olyan „racionalizálást” irányoz elő, amelyre hivatkozva a munkaadók a gépmesterek akár 50 százalékát is az utcára tehetik. Vannak olyan vélemények (s azt hiszem, ezek állnak a legközelebb az igazsághoz), amelyek szerint a tőkések pontosan tudták, hogy feltételeik elfogadhatatlanok. Szándékosan provokálták ki a sztrájkot, hogy kiéheztessék a. dolgozókat és térdre kényszerítve őket úgynevezett „nyílt üzemmé” tegyék a New York-i nyomdákat.. (Zárt üzemnek az angol szóhasználatban az olyan vállalatot nevezik, ahol csak szervezett munkások dolgozhatnak. Magyarországon a felszabadulás előtt éppen a nagy nyomdák többsége volt ilyen). Bizonyos, hogy az augusztus a kiadók részére a viszonylag legkedvezőbb időpont volt egy ilyen provokációra, hiszen olyankor a legkevesebb az újságokban a hirdetés, tehát a legkisebb a lapok meg nem jelenéséből származó veszteség. Állítólag ugyan akkor is naponta összesen 2 millió dojlárra rúgott ez az összeg, a tőkeerős nagy lapkiadók azonban kibírják ezt. A 60-as évek New York-i nyomdászsztrájkjait éppen a máig is létező három újság élte túl és akkor vérzett el a kevésbé gazdag Herald Tribune, valamint három másik napilap. A New York Times-t megjelentető társaság tavalyi tiszta nyeresége 26,1 millió dollár volt, több mint valaha. Közben azonban véget ért a nyár, megkezdődött az ősz eleji áruházi kiárusítások időszaka. Szaporodna a reklámok száma (természetesen a nagyközönség is igényelné: a „kisember” is akarja tudni, hogy hol vásárolhat olcsóbban, vagy hogy mit adnak a mozikban), de a nyomdászok egyelőre szilárdan kitartanak követeléseik mellett. A munkaadókkal folytatott tárgyalások hol folytatódnak, hol ismét megszakadnak. Es egyre gyakrabban emlegetik fel az 1963. évi nagy nyomdászsztrájkot, amikor New York 114 hosz- szú napig, csaknem négy hónapig volt újság nélkül. New York lakóinak többsége mindinkább hiányolja kedvenc lapját (hiszen hiába nézi most gyakrabban a tv-híradókat, az sem pótolhatja munkába menet a földalattin vagy a helyiérdekűn az újságolvasást) és . . . szolidáris a sztrájkotokkal. Hiszen holnap esetleg éppen ő lesz kénytelen érdekeinek védelmében letenni a kalapácsot vagy a körzőt. Kulcsár István © Janiék a ligetig jöttek ki délután, most itt ülnek egy pádon, a játszótér közelében. Janinak gondja van rá, hogy előbb-utóbb minden kislányt kihozzon ide. Ez a választóvíz. Ha a lány nagyon rajong a gyerekekért, játszik velük, cuppog nekik — rövidesen szakít vele. Az ilyentől ugyanis okosabb óvakodni: biztos, hogy percek alatt férjhez akar menni... Amelyik rá. se ránt a gyerekekre, annál egy szusszanásra le mer horgonyozni.., Ez a Márti is ilyen volt. Harmadszor vannak már itt, a játszótér mellett, eddig ügyet sem vetett a kis srácokra. De ma este — az ördög érti! — ő is elkezdte a reg- málódást a házassággál. — Ugyan, csibém, de próbálj meg a fejeddel gondolkozni ! — Azt csinálom! — mondja konokul a lány. — És egyszerűen nem értelek! Hiszen most már nem gond a lakás! Eddig nem szóltam semmit, tudod jól, hiszen se hozzánk, se hozzátok nem költözhettünk volna, ez világos. De ne haragudj, ez a bogárdi ház most teljesen új helyzetet teremt! Vagy nem? — Nem hát! — mondja Jani. — Butaságot beszélsz, fiacskám. Mihez kezdenék én Bogárdon? — Ott is van munka, nem? Ma mindenütt keresik az embert. Ott is van nyilván termelőszövetkezet, ahová elmehetnél gépésznek, traktoristának, mit tudom én. minek, ehhez nem értek! — És te? — néz rá Jani. — Veled mi lenne? — Miért? Ott is van óvoda, és nyilván ott sincs elég óvónő! Manapság ezek nem problémák, Janikám! Ha valaki akar valamit... Ez az, mondja magában Jani. Ha akar... De ha nem akar? Hirtelen eszébe jut még egy érv, egy igazán nyomós érv. — És a tanulásom? Azzal mi lenne? A lány türelmetlenül int. — Úgyis levelezőre jársz, nem? — De, persze. — Hát legfeljebb onnét utaznál fel mindig vizsgázni! — És a konzultációk? Márti átöleli a vállát, szoroson magához húzza és bújik, bújik, bújik. . . . Istenem, ehhez értetek! Hízelegni, azt tudtok ha akartok valamit! De azért jólesik ez a szoros ölelés... — Na, Jancsikám — súgja fülébe a lány. — A kedvemért ! Hát egy kicsit se szeretsz? — Csacsifejű ... Tudod jól! — Akkor házasodjunk ösz- sze! Istenem, de könnyű nektek! Házasodjunk össze, házasodjunk össze . . . Mintha a világ csak abból állna! A szerelem gyönyörű dolog, csillagom! De a férfiszabadság sem utolsó! — Na Jancsikám! Hát ezt az egyet kérem tőled ... Ezt az egyet, mandja magában kajánul. Csak épp ezt az egyet... A többit aztán már nem is kell kérni: az akkor már jön majd magától, hisz — kötelességnek fogják hívni... De attól még mesz- szi vagyunk, csillagom! — Na! — duruzsol a fülébe Márti hangja. — Nem is válaszolsz? Pedig annyira, de annyira szeretlek! Azt elhiszem, ha kötélnek állok... De valamit mondani kell már, mert szegény kislány lassan a szívét is kiteszi ... — Hát nézd, tündérvirág: fej vagy írás, jó? — Hogyhogy? — néz rá riadtan Márta. — Döntsön a sors! Ha fej: a fejemre hallgatok és szó sincs házasságról... — És ha írás? — kérdi a lány csillogó szemmel. — Ha írás: akkor aláírjuk az anyakönyvet. Helyes? Márti hozzábujik és csókolja, csókolja, ahol éri. —Te drága! Te angyal! Jaj, de szeretlek! — Elhúzódik, a táskája után nyúl, kiveszi pénztárcáját, abból egy fénylő kétforintost. — Dobj! Jani rázza, rázza két marka között a pénzt, s szíve bizony a torkában ver, amikor végre a padra ejti. Márti utána kap, mohón fölemeli. — Fej — mondja aztán csalódottan. — Dobjunk még- egyszer, Jancsi! A fiú nevet, mohón, felszabadultan. — No, ne tréfálj! — Hülyeség! — int dühösen a lány. — Ily^n fontos dolgot a véletlenre bízni! —És ha az írás került volna felül? — kérdi Jani kajánul. — Akkor is szidnád a véletlent? A lány kezében ott van még a pénz, kínálja. — Olyan undok vagy... — mondja durcásan. — Vagy mit szólnál, ha az írás jött volna ki és én kezdek utána alkudozni? Mi? Az hogy esne neked? — Hát — ejti vissza Márti táskájába a pénzt —, az biztos, hogy rosszul esne ... — Látod! Ez most meg nekem esett rosszul! A lány megint hozzábújik. — De mikor úgy szeretlek! Jani magához húzza. — Tudod, hogy én is... De értsd meg már: a házasság komoly dolog! Azt nem szabad elsietni! — És elmosolyodik, mert szüleire gondol. *Hazakísérte még Mártát, s mert a szülők elaludtak már odabent a lakásban, belopódzott még hozzá a konyha melletti kis szobába (a hajdani „cselédszobába”, ahol különben maga is lakik, otthon, a Szív utcában), s csak jó másfél óra után indult haza. Éjfél is elmúlt már, amikor megzörren otthon a kulcs. Egy cseppet hallgatód- zik: mindenki alszik. Csönd, némaság, sötétség. Csak a nagymami horkolása hallik az első szobából, ott alszik, Katival. Anyáék beljebb. De nem! Mi ez? Miféle surrogás? Ez nem a nagymami horkolása, ez a varrógép! Halkan benyit a konyhába: anyja ott ül, a varrógép mellett ... Hogyhogy nem látta a fényt a folyosóról? Persze! Ott az ajtó üvegablakán a pokróc! — Csókolom — szól halkan. — Hát te? Anyja ránéz, a tekintete fáradt. — Postamunkám van. — Szegénykém! Nem elég egy postás a családban? A mama fáradtan mosolyog az olcsó tréfán. — Nem vagy éhes? — És áll is fel, derekát simítva, hogy készít valamit. — Hagyd! — mondja gyorsan. — Ettem. — Hol és mit? — kérdi az apja, hálóingben áll az ajtóban és sötéthez szokott szeme vakoskodva pislog. Aztán feleségéhez fordul. — És te, mama? Bírod még? Anya csak fáradtan mosolyog és bólint. — Bírom, Karcsikám. Az öreg fejét csóválja. — Nem lesz jó vége! — Kis csönd. — És te? — fordul megint hozzá. — Hol mászkáltál? Annak se lesz jó vége, hogy folyton lum- polsz és sosem aiszod ki magad rendesen! Anya közben mégiscsak összekapott egy kis elemózsiát, s letesz a fia elé egy tálcát, joghurt és sajt van rajta, s két zsemle. (Folytatjuk)
