Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-14 / 217. szám
1978. szeptember 14. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Reszortszemlélet A Minőségi Cipőgyár csengeri Özemében az űj gépek és a módosított technológia révén az idei tervet 521 ezer párra növelték. Termékeiket a nyírbátori és a szigetvári gyáregységbe szállítják, hogy megtalpalva elindulhassanak a hazai és külföldi piacokra elismerést szerezni a gyárnak. (Mikita Viktor felvétele) Viszontlátás — már nyugdíjban Szép idők tanúi Deres hajú emberek állnak szótlanul a sóstói traktormúzeum udvarán. Van közöttük hetven- esztendős, de van olyan is, aki alig lépte túl az ötvenet. Egyetlen közös vonásuk: nyugdíjas tsz- elnökök valamennyien. Vajon mire gondolnak? A huszonöt-harminc évvel ezelőtti időkre, a tsz-szerve- zések idejére? Vagy arra, hogy milyen gyorsan eljárt az idő, a valamikor mindenki csodálta traktorok fölött? Ki tudja? Hallgatnak. Csak Lakatos Józsefnek, a TESZÖV ifjúsági bizottsága elnökének — ők szervezték a nyugdíjas tsz-elnökök megyei találkozóját a napokban — szaval után oldódik a hangulat. De akkor aztán! Csak legyen, aki jegyezze. Egy évig „vadul" A már-már legendássá váló tsz-szervezések idejéről Beke Sándor, a volt gacsályi elnök beszél: — 1948 tavaszán alakítót-, tűk meg a szövetkezetei tizenkilencen. A háború előtt mindannyian nincstelenek, földnélküliek voltunk. Napszámosként, részes aratóként kerestük meg a kenyeret. A földosztáskor kaptunk négyöt holdat, de hát nem tudtunk mihez kezdeni vele. Jószágunk egy darab sem volt, így aztán továbbra is a gazdákhoz jártunk. Negyven- nyolc elején gondoltunk egyet, 86 holdon megalakítottuk a szövetkezetei. Igaz, egy évig „vadul” dolgoztunk, nem volt nekünk erről papírunk, de 49 február 18-án hivatalosan is elismertek bennünket. Én ekkor 27 éves voltam, s kezdettől fogva tsz-elnök. Két lóval, meg két ökörrel kezdtük az életet, aztán mégis jóra fordult minden, ötvenegyben már minta tsz lettünk, majd két év múltán mint az itteni emberek küldötte beszéltem az első országos termelőszövetkezeti kongresszuson. Aztán jöttek a kemény évek. Hányszor előfordult, a piacon kellett megvennünk a beszolgáltatandó terméket, mert olyan gazdagok mi sem voltunk, hagy mindent teljesíteni tudtunk volna. Soha nem felejtem el 1953-at, amikor megindult az első kombájn a földünkön. Ott volt a falu apraja-nagyja, s figyelték, mi lesz? Persze, nem értettek még annyira a vezetők az SZK—3-hoz, s az csorgatta, tiporta a búzát. Ott állt az öreg Bánóczi Anti bácsi is a tábla szélén, s csóválta a fejét: „Mit csináltál velünk te fiú? Mondd, miből élünk meg mi ezentúl, ha elveszitek előlünk a kenyeret.” Aztán jó tíz év múltán egyszer utánam szólt: „Hát fiam, sohasem gondoltam, hogy mi a kiskapuban ülve, végigpipázzuk az aratást.” Újból mintagazdaság Nagyon nehéz, de szép idők voltak! Igaz, ötvenhat végén meleg hónapokat éltek át, de akkor is állták a sarat, nem oszlatták fel a szövetkezetét. Néhányan a vezetők közül a. „feketelistán” szerepeltek, de a tsz-hez nem hagytak nyúlni. Az ellenforradalom után meg különösen megerősödött a szövetkezet. Újból mintagazdaság lett, s Beke Sándor, aki közben öt esztendeig a gacsályi mellett a méhteleki tsz elnöke is volt, megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. Huszonhárom esztendeig állt a gacsályi termelőszövetkezet élén, s joggal lehet büszke életművére. Mert bárki, bármit mond, az a negyedszázad, a falu addigi életében talán a legfontosabb időszak volt. Varga Bertalan, a nagydobosi Petőfi Tsz volt elnöke az ötvenhatos eseményekről mesél. De előtte talán a névválasztásról. 1949 márciusában alakították meg a szövetkezetét, sokat vitatkoztak, mi legyen a nevük. Aztán az egyikük eldöntötte a vitát: „Petőfi is márciusban szavalta el a Talpra magyart, legyen hát a nevünk, Petőfi!” — Szépen gyarapodtunk — emlékezik a volt elnök — 1956 meg különösen jó termést ígért. Aztán jött az ellenforradalom, s fel akarták oszlatni a tsz-t. De mi alaposan visszavágtunk. Akik bábáskodtak Berti bácsi szavai után tetőfokon a hangulat. Bodnár Gyula Nagycserkeszről, Makrai István Nyírbátorból, Fodor András Kótajból, Simon Péter Csengerből emelkedik szólásra. Különösen az ő szavai meghatóak: — Jó dolog így együtt látni azokat az embereket, akik a bölcsőtől a felnőtté válásig a szövetkezetek mellett bábáskodtak. Mert joggal mondhatjuk, felnőtté váltak termelőszövetkezeteink. S mi is büszkék lehetünk rá, hogy elültettünk egy fát, amely szépen terebélyesedik. A negyven egykori tsz-elnök némán néz össze, arra emelik poharukat, hogy az a bizonyos fa, minél gazdagabb termést hozzon. Balogh Géza A z iszapkezelés után Szkvarcov frissen, megfiatalodva tért haza. Különösen annak örült, hogy az idegei megerősödtek; akár a hajókötél. — Most már — szögezte le — nem lehet csak úgy kihozni a sodromból. Az idegeim „ob-ho-ho” Miután így meghányta vetette további lehetőségeit, bement a „Csemegébe”, hogy vegyen húsz deka szalámit vacsorára. Az elárusítónő lemérte a kért adagot, becsomagolta és átnyújtotta Szkvarcovnak. — Elnézést kérek, de ez nincs húsz deka — mondta Szkvarcov, miközben megtapogatta a szalámit. — Nincs húsz — felelte rá, még kedvesebben Szkvarcov. — Na nézd csak! — csattant fel az elárusító és rávágta a mérlegre a csomagot. A mutató elindult a számokon és megállt a 19,5-nél. — Látják, — erősítette meg Szkvarcov-nagyon intelligensen — fél deka hiányzik. — Na és? — húzódott kissé vissza az elárusítónő. — Ez nem patika és nem is atomintézet. — A pontosság! — a királyok és az elárusítók erénye — fordította tréfára a dolgot Szkvarcov. De az elárusítónő nem értette a tréfát. — Hogy fulladj meg tőle — kívánta teljes szívből Szkvarcovnak, és úgy odavágta a mérlegre az adagot, hogy beleremegett az egész pult. Szkvarcov teljesen belekékült és erősebben kezdett verni a szíve. — Kérem, ne gorombás- kodjon velem — fordult a nőhöz. — Én csak azt kérem, ami jár. — Kotródj innen, te zsugori — adta ki magából az elárusítónő. — Te szemtelen — kiáltotta teljes erejéből Szkvarcov. — Az ijeneknek nem szabadna emberekkel foglalkozni. Be is írom a panaszkönyvbe. — írd csak — legyintett az elárusítónő és elfordult, mint olyan valakitől, akit őszintén megvet. Szkvarcov kitámoly- gott az üzletből. A szemei villogtak, a foga vacogott. — Majd adok én neki — suttogta. — Tiszta vizet öntök a pohárba. őszinte haragtól fűtve rontott be a -szobájába, előkapott egy tiszta papírt és az izgalomtól remegve írni kezdte: — Tisztelt Főorvos Ür! Azzal a panasszal fordulok Önhöz, hogy az önök gyógyfürdőjében a gyógyítási eljárások igen alacsony fokon állnak. Mint kiderült, az önök iszappakolásai, fürdői — mind merő látszat. Nincs semmi hatásuk, sőt teljesen feleslegesek. Az ellenőrzés, amely a 135. sz. „csemege” boltban történt bebizonyította, hogy az önök gyógyítási módszerei nem bírják ki az élettel való első találkozást sem. K érem a kezelő orvos megbüntetését, és annak mérlegelését, folytathatja-e munkáját a jövőben is ebben a munkakörben.” Aláírta a levelet és gonoszul mosolyogva zárta le a borítékot. Ford.: Laczik Mária Leonyid Fulstinszkij: Á panasz „FELHÁBORÍTÓ! A gépkocsivezetőm több mint két órát töltött el egy vacak számla befizetésével” — zsörtölődik az egyik vállalat igazgatója. — „Mennyibe került volna, ha az én órabéremet kellene arra a két órára számítani?” Arra már nem gondol, hogy mennyibe került a vállalatnak az a két óra, amikor a gépkocsivezető feladata volt, hogy az igazgatónak intézze el személyes ügyeit. A választ különben előre tudom. Az említett igazgató úgy intézte dolgait, hogy azon a bizonyos két órán ne legyen szükséges a vállalati kocsi, így tehát szerinte nem vesztett senki, hiszen a gépkocsivezető úgyis álldogált volna. Sorolhatnánk tovább a példákat, hiszen többen látják — legfeljebb már szokásnak, esetleg bocsánatos bűnnek veszik —, hogy a főnök mást küld el személyes ügyeinek intézésére, hogy a vállalati autót veszi igénybe magánutazásra stb. Néha már a fogalmazás is bántó. Mert a gépkocsi- vezetőm, a titkárnőm, a vállalatom szó hangzik el, mintha valóban mindennel, mindenkivel ő rendelkezne, a tulajdona lenne. Szó se róla, vannak olyan beosztások, ahol még egy kávét se érnek rá meginni, ahol külön ember van arra, hogy elmenjen az ebédért, tálcán hozza a megrendelt ételt, mint ahogy ez Záhonyban, a forgalmi irányítóknál történik. Csakhogy ott a 12 órás szolgálat tényleg olyan, hogy a telefonok mellől egy percre sem lehet elmozdulni, az ebédet is két beszélgetés közben, kutyafuttában kapják be. Nagyon nehéz megtalálni azt a keskeny kis ösvényt, amely elválasztja a szükséges tehermentesítést a személy körüli szolgálatoktól. Nyilvánvaló, hogy a főnök ruhájáért a Patyolatba menni nem szerepelhet senki munkaköri leírásában. Érdemes minderről BESZELNI. Hiszen nem újfajta arisztokráciát nevel ki ez a rendszer, amikor vezető posztra juttatja a legjobban rátermetteket. Ha valaki mégis úgy vélné, hogy ez neki nagyobb „szabadságot” jelent, akkor nem árt, ha minél többen figyelmeztetik arra, hogy a vezetés: szolgálat. Olyan tevékenység, ahol a közösségért végzett munkát ismerik el. Lányi Botond Egy üzem — egy iskola Sokrétű kapcsolatot alakított ki a Nyíregyházi 4-es számú Általános Iskola és a Fémmunkás Vállalat. A gyár dolgozói az iskola labdarúgóosztályának szükséges felszereléseket készítik el társadalmi munkában a hulladékanyagokból, az iskola pedig műsort ad a vállalati ünnepségeken. Ezenkívül a pályaválasztás előtt álló nyolcadikosokkal megismertetik a Fémmunkásnál tanulható vasszerkezeti lakatos, hegesztő és forgácsoló szakmákat. A gyár filmvetítést és üzemlátogatást szervez a felső tagozatosoknak. □ beszélgetés valahogy így zajlott le a pártalapszerve- zet titkára és az irányító pártszerv munkatársa között: „Nagyon szakszerűen tanácskoztatok a taggyűlésen ezekről az időszerű termelési feladatokról. De valahogy hiányzott, amiről a vezetőségen belül is beszéltetek, nekem is említettétek, hogy jó néhány vitatható, téves nézet él mind a munkások, mind a műszakiak körében. Éles viták folynak az új gépsor beállításáról, a brigádok átszervezéséről, van konzervatívizmus, törekvés az egyenlős- dire, tapasztalható az egyéni szempontok mindenek elé helyezése és így tovább. Ezekről a tudatbeli problémákról azonban itt a taggyűlésen egy szó sem esett...” „No igen, dehát éppen azért nem beszéltünk ezekről, mert — mint te magad is mondtad — ezek a tudatformálás témájához tartoznak, mi pedig most a termeléssel kapcsolatos feladatokat tűztük napirendre. Ismered a munka- tervünket, tudod, hogy három hónap múlva napirenden szerepel az ideológiai munka és majd akkor beszélünk a szemlélet kérdéseiről.” A párbeszédnek ez a sűrített kivonata — mondhatjuk — egyúttal sűrítetten fejez ki egy gyakran tapasztalható jelenséget. A pártpolitikai munka e jelenségét tömören úgy szoktuk jellemezni, hogy egyfajta „reszortszemlélettel” állunk szemben. E szemléletben a pártmunka egymástól többé-kevésbé független részekre oszlik. Van gazdaság- szervező tevékenység, oktatás, agitáció, kádermunka, tömegszervezetek irányítása, pártépítés és igy tovább — egymástól elkülönítve, önállósulva. Mindegyikkel az egészből kiragadva, önmagába véve törődik az adott terület felelőse — a vezető testület vagy a párttagság kollektívája pedig hol ezzel a témával foglalkozik, hol azzal, vagyis szép sorban külön-külön mindegyikkel. Ennek a megközelítésnek kétségkívül van egy bizonyos relatív létjogosultsága, sőt megvan a maga szükségessége is. Hiszen a pártmunka különféle területei bizonyos mértékig valóban önállónak tekinthetők, külön-külön kezelendők. S nem csupán országos vagy megyei rátekin- tésben, hanem a helyi szervezetek, az alapszervezetek mindennapos tevékenységében is. Az egyes részterületek sajátosságainak, az ott folyó munka speciális követelményeinek számbavétele, figyelembevétele elengedhetetlen feltétele a hatékony politikai irányításnak. A munka színvonalát vitathatatlanul jótékonyan emelte, hogy az alapszervezetek túlnyomó többsége immár felismerte ezt a követelményt. D tt is érvényes, hogy ha egy helyes dolgot túlhajtunk, könnyen a visszájára fordulhat. Mert a pártmunka egyes területeinek különállása nem abszolutizálható. Ezek valójában sok szállal kapcsolódnak egybe; az egyik területen szerzett tanulságok a másikon is hasznosítható- ak, az egyik vonatkozásban tapasztalt hiányosságok egy másik, vagy harmadik területen is fékezik a haladást, az egyik szférában mutatkozó jelenség gyökerei nemegyszer egy másikban húzódnak, és így tovább. Az írásunk elején idézett párbeszéd folytatásaként a pártbizottsági munkatárs azzal érvelt: aligha lehetséges a technika fejlesztését, a munka jobb megszervezését célzó intézkedéseket bevezetni anélkül, hogy a pártszervezet hatékony agitációval meg ne győzné ennek előnyeiről és szükségességéről az érintett kollektíva tagjait. Ez pedig mindenekelőtt azt igényli, hogy a párttagságnak magának egységes legyen a felfogása a tervbe vett lépésekről. De ez fordított megközelítésben is érvényes: a megszokotthoz való ragaszkodás, az egyenlősdi, a kispolgári kényelmesség és más negatív nézetek, magatartásformák ellen az adott alapszervezetnek most nem amúgy általánosságban, ezeket elvont kategóriaként kezelve kell hadakoznia, hanem éppen az aktuális gazdasági-termelési feladatokhoz kapcsolódva, vagyis konkrét megnyilvánulásokat tettenérve. Ha a vezetőség nem így cselekszik, ha reszortok szerint feldarabolja, szétszabdalja a pártmunkát, akkor ebből kétféle következmény adódhat. Az egyik — s ez a kedvezőbb eset —, hogy a párttagok ennek dacára is együtt kezelik az elválaszthatatlan teendőket. Vagyis a példa gyanánt említett esetben a gazdasági feladatok megoldása közben is vitába szállnak a helytelen felfogásokkal, agitálnak, nevelnek. Csak éppen kisebb hatásfokkal, mint hogyha erre idejében felkészítették volna őket, ellátva a kommunistákat érvekkel, tisztázva előttük a fő elvi-politikai összefüggéseket. A másik lehetőség, hogy a szervezés és a meggyőzés a mindennapok gyakorlatában is kettéválik: a pártszervezet hol a gazdasági vezetés teendőit részben átvállalva „ügyintéz”, hol pedig általános megközelítésben, például elvont elméleti előadások rendezésével „letudja” a tudatformálás teendőit. C sak az óvhatja meg a pártszervezetet az ilyen végletektől, ha nem elégszik meg az egyes munkaterületek különálló — mégoly szakszerű — megközelítésével, hanem mindig odafigyel a politikai tevékenység a pártmunka egészére is. Gyenes László
