Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-29 / 203. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. augusztus 29. Napi k ülpolitikai kommentár Új kormány Lisszabonban PORTUGÁLIA ÜJ KORMÁNYT KAP. Ezzel azonban nem ér véget az ország régóta húzódó politikai krízise, csak más szakaszba lép. A most következő néhány napban figyelemre méltó események várhatók. Csaknem egyhónapos válság után az Ea- nes tábornok, köztársasági elnök által kijelölt új miniszterelnök, Nobre da Costa ösz- szeállította kormányának névsorát. A várható menetrend szerint szeptember 8-a táján terjeszti az új kabinet névsorát a miniszterelnök a nemzet- gyűlés elé. Elképzelhető, hogy némi jobboldali támogatással és a baloldali pártok várható tartózkodásával az új kormány hivatalba lép — ebben az esetben is csak rövidéletű, átmeneti kabinetről lehet azonban szó. Az új kormányfő még javában tárgyalt kabinetjének létrehozásáról, amikor a parlament már úgy döntött, hogy augusztus végén és szeptember 15-én két ütemben népszavazást tartanak az új választási törvény jóváhagyásáról. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eredetileg 1980 tavaszán esedékes választások helyett, már 1979 elején törvényhozási választásokat tartanak. PORTUGÁLIA JELENLEGI HELYZETÉBEN természetesen lehetetlen megjósolni ezeknek a választásoknak a várható eredményét. Annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy az új választások sem tudják stabilizálni a helyzetet s ezért a parlamentáris és politikai válság új szakaszának bevezetői lehetnek. A jelenlegi papírforma szerint az előbbrehozott választások a legnagyobb párt, a szocialisták pozíciói számára jelenthetik a legnagyobb veszélyt. A 263 tagú parlamentben Soares pártjának 102 mandátuma van. A szocialisták azonban az egyre mélyebb gazdasági válság korszakában kormányoztak és egy sor népszerűtlen intézkedés meghozatalára kényszerültek. Ezért aggódnak az előrehozott választások miatt. Ez a magyarázata annak, hogy Soares, mint a legnagyobb párt vezetője egymaga is tovább akarta vinni az ügyeket egy kisebbségi kormány élén — abban a reményben, hogy 1980-ig a gazdasági helyzet megjavul. Ezt a koncepciót tette lehetetlenné Eanes tábornok, amikor elmozdította miniszterelnöki tisztségéből Soarest, s ez magyarázza, hogy a szocialista párt és a közvetlen szavazással megválasztott államelnökök között a viszony kiéleződött. A 40 mandátummal rendelkező Portugál Kommunista Párt is látja, hogy az új kormány jobbra áll az előzőtől. A kommunista párt azonban joggal számít arra, hogy a szocialisták tömegbázisának bal szárnya (éppen a Soares- kabinet vonalvezetésében csalódva) egy új, előrehozott választásokon a KP mögé áll. Gyökeresen más okok miatt erőteljesen támogatja az előrehozott választások gondolatát a magát „szociáldemokratának” nevező párt is. Ezt hajdan „néppártnak” hívták, s ez a valójában jobboldali polgári párt ma is a parlament második legnagyobb pártja (71 mandátum). A párt vezetője, Sa Carniero nyíltan hatalomra tör, és számít arra, hogy pártja az országban mind hangosabb jobboldali „gyűjtőmedencéje” lehet az új választásokon. Sa Carniero számításaiban jelentős szerepet játszik az is, hogy 1977 decembere és 1978 nyara között az ország másik jobboldali polgári pártja, a 41 mandátummal rendelkező Demokrata Szociális Centrum tagja volt a kormánykoalíciónak. Ennek a pártnak a vezetői maguk is érezték, hogy a Szocialista Párttal való együttműködés miatt elveszítik jobboldali tömegbázisuk egy részét. FELTEHETŐ, HOGY EZ LESZ a változások általános iránya. A lényeg azonban a mennyiségen van. Azon, hogy az egyes pártok mandátumainak száma mennyivel szaporodik, vagy csökken. Ebben a kérdésben már teljes a bizonytalanság. Annál is inkább, mert a várható új választási törvény a választási korhatár leszállításával a baloldal esélyeit, az afrikai gyarmatokról hazaáramlott 500 ezer ember listábavételé- vel pedig a jobboldal esélyeit növelik. így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az új választások után éppen úgy nem lehet szilárd parlamenti többségre támaszkodó kormányt létrehozni, mint az utóbbi két esztendőben. Ha pedig így van — ez felveti azt a lehetőséget, hogy Eanes köztársasági elnök még az 1981-ben esedékes új elnökválasztás előtt beavatkozik valamilyen formában a politikai folyamatba és Portugáliát az „elnöki kormányzás” útjára vezeti. o Hogyha a filmgyár, például valamely külső felvétel céljára, jellegzetesen kispolgári helyszínt keresne, aligha találna jobbat Ispán- kiék Rózsa utcai lakásánál. Feltéve persze, hogy a készülő mozgókép a messzimesszi múltban, a század húszas éveinek derekán játszódik. A lakás nagyjából olyan mos is, mint volt ki- lencszázhuszonhatban, amikor a nagymama fele•Bárány Tamás regénye könyv alakban a Kozmosz szerkesztőséé kiadványaként a Móra Ferenc Könyvkiadónál foe megjelenni. ségül ment azóta régen elhalt férjéhez, és odaköltözött a boldog emlékezetű férfiú azóta még régebben elhalt szüleinek kétszobás lakásába, a háromemeletes terézvárosi ház középső emeletén, a cselédfeljárótól még innét, a hatos számú ajtó alá. A két szoba egybenyílik, parádésabb alkalmakkor ki is nyitják a köztes ajtót, és valahány lámpa csak van a lakásban, mindet felgyújtják — s a pazar fény (összesen vagy ezernégyszáz watt) a fényűző élet csalóka álmát hinti szét néhány órára a máskor félhomályban borongó, napot alig látó, szürkés falak közt. Aztán a vendégek elmennek, az ünnep — születésnap, névnap, házassági évforduló — elmúlik, az ajtót újra becsukják, s a lakás éli tovább egyhangú életét. A belső szoba a mindenkori idősebb nemzedéké. Huszonhatban az öreg Stolcz Henrik asztalosmesteré és feleségéé volt; a külső a fiuké, Stolcz Alfonz fűszeressegédé. Ö hozta ide a nagymamát huszonhat őszén. Az öreg Henrik papa külön küszöböt fabrikált ez alkalomból az előszoba és a külső szoba közé, hogy fiának legyen min átemelnie az ifjú menyecskét. A bejárati ajtó küszöbét ugyan alkalmatlannak ítélte e célra, mondván: amaz az egész lakás küszöbe, s a lakás egyelőre még az övé; a fiataloknak csupán az egyik szoba szolgál ideiglenesen I. János pápa nyilatkozata I. János Pál pápa hétfőn megerősítette tisztségükben a római kúria, vagyis az egyházállam valamennyi korábbi vezető tisztségviselőjét — jelentette be Romeo Panciro- li, a Vatikán szóvivője. Az államtitkárság vezetője a francia Jean Villot bíboros maradt, az egyházi közügyek tanácsának titkára (a vatikáni „külügyminiszter”) pedig Agostino Casaroli érsek. Jean Villot helyettese továbbra is Giuseppe Caprio lesz. A pápa újabb öt évre meghosszabbította a kúria kongregációi és titkárságai vezetőinek mandátumát is. Vasárnap koronázták meg a katolikus egyház új fejét, Albino Luciani, volt velencei érseket, aki az I. János Pál nevet választotta. (Kelet-Ma- gyarország telefotó.) Az iráni kormány első intézkedései Dzsafar Sarif-Eipami, Irán új miniszterelnöke hivatalba lépése után intézkedéseként vasárnap bezáratta az ország kaszinóit és játéktermeit. Mint mondotta, e lépésével „az iszlám törvényeinek kíván engedelmeskedni és elő kívánja segíteni az ország gazdasági biztonságának fennmaradását”. Vasárnap lemondott az uralkodó háziorvosa, akit a síita vallás követői súlyosan bíráltak egy másik vallási szektához való tartozása miatt. A miniszterelnök egyébként kilátásba helyezte a fegyveres erők 70 tisztjének rövidesen sorrakerülő leváltását. A hétfői iráni lapok szerint az ellenzéknek az új kormányhoz intézett követelései között fontos helyet foglal el a politikai foglyok feltétel nélküli szabadonbocsá- tása, valamint olyan politikai és társadalmi feltételeknek a megteremtése, amelyek lehetővé teszik az emigrációban élő irániak hazatérését. A nemrég újjászervezett ellenzéki beállítottságú nemzeti front egyik szóvivője azt jósolta, hogy az új kormányfő nem fog eleget tenni a nép törvényes követeléseinek. Elmondotta, hogy Sarif-Emami az elmúlt években a szenátus elnökeként valamennyi, az elégedetlenségeket kiváltó politikai döntéshez hozzájárulását adta. (Folytatás az 1. oldalról) itt az állandó személyzetet látogató Valerij Bikovszkij és Sigmund Jähn köszöntése az éjszakai órákba nyúlt. A hétfőre tervezett orvosi, orvosbiológiai és technológiai kísérletek programjában a repülésirányító központ, a „fotonok” Kovaljonok és Ivancsenkov kérésére némi módosítást engedélyezett. A Szál jut állandó személyzete ugyanis az elmúlt napokban szokatlan alakú és színösszetételű, barnás-sárgás felhőfoltokat figyelt meg az Antarktiszt felett. Ezek fényképezéséhez és alaposabb tanulmányozásához kérték és kapták meg a központ hozzájárulását. Kovaljonok, Ivancsenkov, Bikovszkij és Jähn a Poli- nom—2m, a Reograf és a Beta műszerekkel a szív- és véredényrendszer komplex vizsgálatát végezte el. A szovjet és NDK tudósok által közösen kidolgozott orvosbiológiai kísérletek célja annak tanulmányozása, hogyan fejlődnek a baktériumok és a szövetkultúrák a súlytalanság állapotában. A Szaljut—6—Szojuz—29 —Szojuz—31 űrkomplexum fedélzeti berendezései a tele- metrikus adatok és az űrhajósok beszámolói szerint kifogástalanul működnek. A négyes csoport tagjainak egészségi állapota és közérzete kitűnő. szállásul, s az is csak egykét esztendőre, amíg a maguk fészkét megteremtik. Igenám, de a saját fészek makacsul késett. Alfonz nagy. papa nem keresett éppen rosszul, a belváros egyik jónevű. csemege kereskedésében volt vezető segéd — csakhogy önállósodni szeretett volna, saját üzletet nyitni, ha nem is a belvárosban persze; és minden megtakarított pengőjét arra tette félre. Az önállóság volt a rögeszméje; már asztalosnak is azért nem szegődött az apja műhelyébe, hogy mielőbb függetleníthesse magát az öregtől. Így aztán a külön lakás — amit legkésőbb az első gyermek érkeztének idejére terveztek — az egyre távolabbi jövőbe úszott, hisz a pénz is csak lassudan gyűlt, a gyermekáldás meg egyre késett. Mire pedig a kislányuk, Ilonka végre megszületett harmincban, a két nagyszülő — esztendős különbséggel — eltávozott az árnyékvilágból, így aztán Alfonz nagypapának nem kellett új lakás után néznie. Nagymamával átköltöztek a belső szobába, addigi szűkös heverőjüket felcserélvén Henrik papáék két dúsan faragott, sötétre ' pácolt hitvesi ágyára, amelyek ugyan vadonatújak voltak; alig három esztendeje, harmincéves házassági évfordulójukra készítette őket nagy titokban Henrik papa, a műhelyében, de mert az új divattól világéletében idegenkedett, ifjúkora, vagyis a századforduló ízlése szerint szabta remekbe kecsesnek alig mondható formájukat. Nagymama — az akkor még fiatalasszony nagymama — fintorgott ugyan, s holmi modern bútort emlegetett, egy-egy külön reka- miét a falak mellé, beépített világítótestekkel, föléjük könyvespolcot, ám Alfonz nagypapa hallani sem akart a szentségtörő újításról. Az új módi bútorban egyrészt Henrik dédpapa emlékének meggyalázását látta volna, másrészt másra kellett a pénz: épp akkoriban adta el az öreg elárvult asztalosműhelyét, s nyitotta meg végre saját vegyeskereskedését a Szív utcában. Ha nagymama a későbbiekben néha morgott az ósdi bútor miatt, mindig megvolt a válasz: hja, fiam, honnét vegyem a pénzt az újhoz? Nem hallottál a gazdasági válságról? Vagy: az új üzlet rengeteg beruházást igényel... Vagy: nem veszed észre, hogy a kislányod növekszik; maholnap iskolába adjuk és az sem két krajcár... Vagy: az üzlet sem megy úgy, amint vártam; hja, édes fiam, nem olyanok az idők! S később, már a háború alatt: pont most, fiacskám? Egy fűszeres épp ilyenkor vegyen új bútort, az élelmiszerjegyes világban? Térj észhez Julikám, s szállj le végre a fellegekből!’’ (Folytatjuk) Befejezetlen nyomozás M ikor kinyílott az ajtó, a tv-kamerákat szolgáló reflektorok fénye az ajtóban megjelenő ősz hajú emberre, Leon Jaworskira irányult. Jaworski az őt jellemző nyugodt hangon kezdte mondókáját. „Bár a nyomozás befejezetlen, munkámat az ügyben befejezem” — összegezte tömören mondanivalóját a képviselőház folyosóján eléje helyezett tucatnyi mikrofonba. Leon Jaworski, akinek a neve a Watergate-ügy alatt vált ismertté, ezzel a bejelentéssel jelezte, hogy feladja az eredménnyel nem kecsegtető tevékenységet, mint a koreai megvesztegetési ügyet vizsgáló kongresszusi bizottság speciális ügyésze. Emlékezetes: a „dél-koreai megvesztegetési botrány” néven ismert ügy lényege az, hogy a dél-koreai elnök tudtával és beleegyezésével a dél-koreai titkos szolgálat (KCIA) az 1960-as évek végétől egészen 1976-ig jelentős pénzösszegekkel megvesztegette az amerikai kongresszus sok tagját, hogy így bírják kedvező szavazatra őket a segélyek szavazásakor. Mikor a megvesztegetés közismertté vált, a kongresszus úgy döntött, hogy „erélyesen” kivizsgálják az ügyet, és felelősségre vonják a vétkeseket. A vizsgálatot kezdetben a képviselöház etikai bizottságára bízták. Néhány hónapos költséges vizsgáltatás után azonban világossá vált, hogy a kongresszusi bizottság semmire nem fog haladni. Ennek elsődleges oka az volt, hogy a kivizsgálást végző törvényhozók közül többen is „sáror sak” voltak az ügyben, így érthető, hogy az „önvizsgálat” nem hozta meg a várt eredményt. Már úgy tűnt, hogy a vizsgálat teljes csődbe jut a kongresszusi tagok eltussolási akciói nyomán, mikor a közvélemény nyomására egy független nyomozó bizottság felállításáról született döntés. Ennek a bizottságnak az élére nevezték ki Leon Jaworskit, a speciális ügyészt. Jaworski másfél éven át nyomozott egy rendkívül aktív ügyvédi csoporttal, hogy kiderítse, ki mennyi pénzt adott és kapott a több éven át folytatott megvesztegetés idején. Kiderült, hogy az egyik megvesztegető Tongsun Park dél-koreai üzletember, a másik Kim Dong Jo, Dél- Korea volt washingtoni nagykövete. De mire felelősségre akarták vonni őket, a nagykövet megbízatásának lejárta előtt távozott, az üzletember pedig egyszerűen megszökött az országból. Persze az érdekeltek hagyták is. Több, mit egy féléves diplomáciai fenyegetés, és a segélyek megvonásával való ijesztgetés kellett hozzá, hogy Szöulból visszaküldjék Tongsun Parkot, de csak azzal a feltétellel, hogy teljes mentességet biztosítanak neki a bírósági felelősségre vonás alól. Egy ilyen államközi biztosíték fedezékében Park heteken át szemrebbenés nélkül hazudott a kongresszusi kihallgatáson — miután megesküdött, hogy az igazat, csakis az igazat mondja. Arról beszélve, hogy az ö sok milliós haszonnal járó üzleti tevékenységét a kongresszusi tagok tették lehetővé, gúnyos csipkelődésbe kezdett az amerikai rendszer „korlátlan lehetőségeit” illetően. „Az én üzleti szerencsém csak kicsinyke sikersztori az amerikai ismeretekhez mérve” — mondta, világosan utalva arra, hogy nála sokkal piszkosabb eszközökkel összehasonlíthatatlanul nagyobb üzleteket csinálnak az Egyesült Államokban. Európából szemlélve különös, de az Egyesült Államokból nézve teljesen természetes, hogy ezt a megjegyzést még a bőbeszédö amerikai sajtó is szó nélkül hagyta. Hogy miért? Mert Parknak igaza volt, s ilyen igazsággal az „amerikai szabad sajtó” sem vitatkozik, inkább agyonhallgatja. Park magabiztos szűkszavúsága ellenére több olyan konkrét tényt tárt fel, amelyek alapján négy volt kongresszusi tagot vád alá lehetett helyezni a megvesztegetési ügyben. De csak négyet és csak volt kongresszusi tagokat, pedig több mint száz jelenleg is kongresszusi tag keveredett bele a megvesztegetési botrányba. Mivel a százdollárosokkal bélelt vaskos borítékok többségét a volt nagykövet, Kim Dong Jo adta át a törvényhozóknak, Jaworski kérte Kim kiadatását. Kim azonban semmi szándékot nem mutatott az Egyesült Államokba indulásra. Ehhez két fontos helyről is kapott támogatást. Egyrészt Kim a dél-koreai elnök jó barátja, üzlettársa, a megvesztegetésekben bizalmasa, így természetesen minden védelmet megkapott az elnöktől Jaworski követelése ellen. De Kim még a dél-koreai elnöktől is hatalmasabb támogatóra, szövetségesre talált azokban a kongresszusi tagokban, akik belekeveredtek a botrányba, de nem lehetett tényszerű bizonyítékokat felmutatni ellenük. Ezeket a bizonyítékokat kellett volna szolgáltatnia Kim nagykövetnek, így aztán érthető, hogy az érintett törvényhozók titokban mindent elkövettek, hogy Kim ne jöjjön az Egyesült Államokba a kongresszusi kihallgatásra. (»Tipli indennek együttes hatására Jaworski zsákutcába jutott és a „befejezetlen nyomozás” befejezésére kényszerült. A tv-kamerák reflektorfényében bejelentette, lemond speciális ügyészi megbízásáról. Indokként finoman közölte: „A kongresszusi tagok más irányú elfoglaltsága, egymás politikai védelmezése, a bonyolult eljárások és a haveri szellem lehetetlenné tette, hogy eljussunk a végső következtetésig”. E szavakat semmiképpen nem lehet a kongresszusi tagokat dicsérő szavakként felfogni. Jaworski hozzátette még, hogy a törvényhozók vétkességének kivizsgálásához „új erkölcsi rendszer” kialakítását látja szükségesnek a kongresszusban. A szövevényes megvesztegetési botránnyal a háttérben ez a megjegyzés sem fogható fel dicséretként. Jaworski így lényegében belebukott a dél-koreai megvesztegetési botrány kivizsgálásába, de ennek ellenére az ügyben mégsem az ő nevére állítják ki az erkölcsi bukásról szóló bizonyítványt. Washington, 1978. augusztus. JCo-aáeL 3iMán
