Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
A tiszalöki erőmű. Hajó a zsilipben. (Elek Emil felvétele) ÜNNEPI MELLÉKÚT 1978. augusztus 20. Heg nőtt felelősséggel Molnár Antal a nyírgyulaji Petőfi Termelőszövetkezet elnöke, Berecz András pedig a mátészalkai Szatmár Bútorgyár igazgatóhelyettese. Mindketten két évvel ezelőtt foglalták el jelenlegi posztjukat, s akkor mindketten 27 évesek voltak. — Az az igazság, hogy én véletlenül kerültem Gyulaiba — mondja a fiatal elnök. — Hajdúböszörményi vagyok, s Debrecen mellett, Pallagon végeztem el a felsőfokú mezőgazdasági technikum állattenyésztői szakát 1968-ban. A makói Üttörő Tsz-nek voltam az ösztöndi- jasa, de az utolsó év végén tudtam meg, hogy nagy változások történtek ott korábban, s nem tartanak rám igényt. Két hely közül lehetett választani, a Hajdúszoboszlói Állami Gazdaság és a gyulaji tsz között. Az utóbbit választottam, itt nagyobb lehetőséget láttam arra, hogy önállóan dolgozzak. Ügy éreztem, itt inkább szükség lehet rám. Végigjártam a „létrát”, előbb gyakornok, majd beosztott állattenyésztő, később főállattenyésztő, végül elnök lettem. — Nem ijedt meg, amikor kiderült, hogy alig 27 esztendős fejjel tsz-elnökké választják ? — Nem voltam túlságosan nyugodt, de az az igazság, hogy nem is féltem annyira. Hiszen akkor még nem tudtam, hogy annyi gonddal, álmatlan éjszakával jár ez a megbízatás. — Hogyan fogadták a beosztottai ? Nem tartották-e elhamarkodottnak a közgyűlés döntését? — Nem tudom. De mint ahogy később megtudtam, én tulajdonképpen a főállattenyésztői poszton nyertem meg az emberek tetszétét. Ott tényleg csak fegyelmezetten lehet dolgozni. S igaz, hogy ma már egy csaknem háromezer hektáron dolgozó kollektívának vagyok a vezetője, de azért legbelül én még mindig állattenyésztő vagyok. — Mit tart elnöki ténykedése alatt a legnagyobb eredménynek? — Talán azt, hogy kidolgoztuk minden növény termesztésének a technológiáját, s úgy érzem, sikeresen is alkalmazzuk. 1975-ben a szövetkezet termelési értéke 37 millió forint volt, tavaly ötvennyolc. A technológia pontos betartása, azt hiszem, nagymértékben hozzájárult ehhez. A termelésszerkezet nem változott, de a növény- védelem hatékonysága, a műtrágya-felhasználás igen. S a korszerű mezőgazdasághoz ez is hozzátartozik. — Vannak-e irigyei? Nevetve válaszol: — Fogalmam sincs. De ha vannak is, nem hiszem, hogy sokan lennének. Nagyon jó, fiatal szakembergárda dolgozik nálunk, s én teljes mértékben szabad kezet adok nekik. Nem szégyellem bevallani, • hogy a saját területükhöz biztosan jobban értenek, mint én. Nem akarok okosabb lenni egyiküknél sem, s ezt ők is tudják. Biztosan ez is hozzájárult, hogy tavaly megkaptuk a „Kiváló termelő- szövetkezet” címet. vennem. De hát az emberek nagy része ezt úgyis tapasztalja egyszer a saját bőrén. Ki előbb, ki utóbb. Én korán átestem ezen, s azt hiszem, szerencsém volt vele. Két fiatalember, aki nap mint nap bizonyítja, hogy a huszonévesekre is lehet komoly feladatokat bízni. De az „...hússal és vérrel és agy- gyal hozzátartozunk és kellős közepén állunk és hogy egész rajta gyakorolt uralmunk abban áll, hogy túltéve minden más lényen, a törvényeit fel tudjuk ismerni és helyesen alkalmazni...” Engels: „A Természet dialektikája” című művéből való az idézet. Nem véletlenül választotta kandidátusi értekezése mottójául a Tiszavasváriban élő dr. Legány András. — Talán soha nem voltak Engels szavai ennyire aktuálisak, mint éppen most és éppen itt a Tisza mentén — idézi a tudományos munkájában is leírt mondatot a madarak tudósa, aki a Felső- Tisza madárvilágának életét dolgozta fel disszertációjában Tokajtól Záhonyig. De nincs-e bennünk egy kis elnéző cinizmus, megbocsátó lekezelés, ha a madárvilág kutatóival találkozunk, akiket filmek, színdarabok, irodalmi művek is olykor amolyan bogaras, mosolyt kiváltó, csetlő-botló figuráknak ábrázolnak? Az ornitológus pedig nagyon is az emberért, a legszükségesebbért, a bennünket körülvevő természet épségéért, megóvásáért vesz hátizsákot, távcsövet és járja fáradhatatlanul az erdőket, mezőket. Számolja, gyűrűzi a madarakat, feljegyez minden fontosat életükről, viselkedésükről. S miért? A Tisza madárvilágának tudósa így fogalmaz: — A múlt század derekán megindult folyamszabályozás, belvízrendezés, a hatalmas erdőirtások és a duzzasztóművek mintegy húsz évvel ezelőtt elkezdődött építése merőben megváltoztatta azt a képet, amely a tiszai Alföldre jellemző volt. Eltűntek a címeres nádrengetegek, a kiterjedt ártéri erdők, a sok halat adó sekély vizű ívóhelyek. S velük, természetesen eltűntek azok az állatok és növények is, amelyeknek életlehetősége megszűnt és amelyek nem voltak képesek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. De mi bajunk lehet ebből? — kérdezhetjük a „tudóst”, aki bizonyára tiltakozna a titulus ellen. Végzettsége szerint középiskolai biológiaföldrajz szakos tanár. Tíz éve tanít Tiszavasváriban, a Kabay János Általános Iskolában. Furcsa véletlen, hogy a kőrengeteg szülötte, pesti. Apja uradalmi mezőgazdász volt, folyton vándorolt. Andris pedig örült a pusztának, szerette a természetet, s egy osztálytárs madártojás-„kin- cse” az óra szünetében, szinte sorsdöntő volt számára. A középiskolában jó alapokat kapott, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pedig olyan professzorokat, akik nemcsak a „tárgyat” oktatták, de emberségre is tanították a hallgatókat Különösen, akikben lobogott valami... — A gátak közé szorított folyó hullámterében továbbra is folyik az ember termé- szetátalakitó munkája — tér vissza a kérdésre dr. Legány András. — Űjabb duzzasztóművek építését tervezik, amelyek következtében a folyó valósággal csatornává változik. Magával vonva a vízi élővilág teljes átalakulását. S mivel a korábbi beavatkozások — sajnos, minden jó szándék ellenére — sem mindig azt eredményezték, amit vártunk, feltétlenül szükségesnek látszik a ter- mészetátalaktó tevékenység összehangolása és a terület élővilágának tudományos vizsgálata. Ezt a tudományos vizsgálatot végezte el négy év kitartó munkájával dr. Legány András. Kandidátusi értekezésének címe: „A fészkelő madárközösségek szerepe a Felső-Tisza árterének biotopjaiban” (élőhelyeiben). Évek óta gyűjti a megfigyelési adatokat, a nap legkülönbözőbb szakaszaiban járja a terepet. Hálók sokaságát helyezte el a különböző ártéri részeken, mesterséges odúkat telepített. Azt is mondhatjuk: állandó vendég lett a madaraknál. Fészkek tojásait vizsgálta, a fiókák repülését leste meg,, gyűrűk százait húzta a madarak lábára. És ' olvasott' belőlük és a madarak viselkedéséből. Motorkerékpárján és gyalogosan számolta a madarakat, a töltésen, a telefondróton. 79 madárfajt talált, amely itt fészkel... Gyűlt, halmozódott a rengeteg tudományos megfigyelés, amelynek közhasznát elismerte az aspiránsi bizottság is. Megkezdhette hivatalosan is a tudományos munkát, amelyek „előfutárait” a szakmai lapokban is közzétette. De a kutatásnak olyan prózai oldala is van, hogy költségek ... Huszonegyezer forintot tartalmazott a költségvetése, amit viszont senki sem vállalt. Az iskola a szűkös pénzügyi keretek miatt, a járási és a megyei művelődési osztály az együttérzésen kívül mással nem segítette. Végül az oktatási miniszternek írt. A miniszter soronkívül kiutalta az összeget. Ma is kesernyésen emlékezik a megyén belüli huzavonára, amíg végre fel is használhatta a kapott pénzt __ De ez ma már számára csak kellemetlen mellékepizód. Kandidátusi értekezését sikerrel védte meg. Szerényen úgy fogalmaz, hogy munkája a Tisza-ku- tatásnak csak egy kis része. Bizonyára így van, de nekünk, szabolcsiaknak ez a „kis rész” igen értékes. Gazdag tanulságokat, figyelmeztetéseket tartalmaz. Mert nem figyelmeztető-e a következő megállapítás: — Az emberi beavatkozásnak kitett élőtelepek- szántóföldek, gyümölcsösök és nemesnyárasok — madárvilága fajtában és egyed- számban egyaránt elszegényedett. Az ártéren a lehetőségek szerint elegyes erdőket kellene telepíteni (tölgy — kőris — szil), amelyek jó feltételeket nyújtanak a madaraknak. Az erdőirtásokat pedig úgy kell végezni, hogy a telepítések között maradjanak öreg facsoportok, vagy fasorok is, amelyek menedéket adnak a madaraknak. Kidolgozta javaslatát az ésszerűbb erdőgazdálkodásra, erdőtelepítésre is. Többek között a nem őshonos nemesnyárasok telepítése izgatja (papírfa, iparifa), amelyeket néhol olyan helyen telepítenek, ahol nem őshonosak. A megoldás: az elegyes ültetés, amely a biológiai védelem, vagyis a kártevő rovarokat elpusztító madarak letelepítése miatt fontos. Mesterséges fészkelő- és búvóhelyeket _is. .szüksé- , ges elhelyezni, grpojyei), madárvárosokat „építeni”, hogy a Tisza-vidék madarai szolgálják a természetet, az embert. . . Az ember nem bojgathat- ja meg következmények nélkül a természetet — ezt soha nem szabad elfelejteni. Dr. Legány András a 24. órában szólt tudományos dolgozatában: emberek, vigyázzunk . . . ! — Szükségesnek tartom a Tisza egy, ma még kevésbé bolygatott szakaszát tájvédelmi körzetté nyilvánítani, ahol kisebb foltokban még megtalálható az eredeti növénytársulások és bennük olyan madártéregyüttesek, amelyek gazdagságuk és fajösszetételük miatt feltétlenül kíméletet érdemelnek. Erre legalkalmasabbnak a Gávavencsellő és a Tiszate- lek közötti szakasz, illetve a révleányvár—zemplén- agárdi árterek kínálkoznak. A szabolcsi tudós javaslataiból már jó néhány megvalósult : országosan védetté nyilvánították a tiszaber- celi Nagyfülemülést, az ezerhektáros tiszadobi árteret, a tiszavasvári Fehér- Sziktót. A 42 éves dr. Legány AiTdrás tovább folytatja a munkát. S bár tudományos fokozatot szerzett, pedagógusnak tartja magát, aki az országban az elsők között valósította meg ä természetvédelmi nevelést. A „Bölcs-baglyok”, — ahogyan a természetvédelmis úttörők egymást nevezik, Legány tanár úr mögé álltak, ö pedig jól érzi magát. Nem tartja sorscsapásnak, hogy tudományos kutató létére falun él és alkot. — Nézze, ez csak nálunk, Magyarországon szokatlan, valóságos csodabogárnak nézik az embert, ha nem a fővárosban, vagy a nagyobb városokban él. Több külföldi országban ez természetes. Valaki vesz magának egy isten háta mögötti vidéken egy malmot, vagy házat, és ott él. Mégis megkeresik, számon tartják. Épp úgy tudós, rangja van, mintha a fővárosban élne... P. G. Berecz András, a Szatmár Bútorgyár igazgatóhelyettese Leningrádban szerezte meg diplomáját. 1972-ben végzett a faipari egyetemen, és mérnök-technológus lett. A középiskolában végig kitűnő volt, s Leningrádból is vörös diplomával tért haza. Néhá- nyan csodálkoztak is, hogy ilyen eredménnyel Mátészalkára jött. — Mindenképpen Szabolcsban akartam maradni — mondja. — Szüleim Mán- dokon élnek, ott érettségiztem, ez volt az egyik ok, ami itt tartott. Másik pedig az, hogy már 1971-ben tudtam, hogy Szálkán az ország egyik jelentős gyára lesz. Nagy lehetőségeket láttam itt, és nem csalódtam. Amikor idejöttem, előbb a gyártmányfejlesztési csoport vezetője lettem, majd a termelési osztály vezetését vettem át-.lR76- ban pedig igazgatóhelyettesnek neveztek ki. — Munkájában nem zavarja fiatal kora? — Minden relatív, így a fiatal kor is. A mérnökök között például én vagyok a rangidős. Nem mondom, kezdetben, 24—25 éves koromban, amikor a termelési osztályt vezettem, voltak kisebb problémáim. De azt hiszem, minden embernek ki kell alakítania egy munkastílust, ami nem megy könnyen. Egyik legfontosabb elvem, hogy a beosztottaimtól kérni kell, nem pedig utasítgatni, parancsolgatni. Persze, súlyosabb esetekben erre is szükség van, de általában a kérésnek nagyobb a foganatja. — Mivel tölti egy huszonéves igazgatóhelyettes a szabad Idejét? noz s — Amivel a legtöbb ember. Tévézek, rádiózol olvasgatok. Van egy tisztességesnek mondható könyvtáram, úgy kétezer kötettel. Persze ebben az átlagosnál több a szakkönyv, de hát ez érthető is. Most végzem a gazdasági mérnökit, nemrég kezdtem el a szakdolgozatom írását. — Miről? — A bútorgyár termékeinek értékelemzését próbálom elvégezni benne. Annak talán majd még a gyár is hasznát veszi. Különben legszívesebben a gyártmánytervezéssel foglalkozom otthon, csak most erre sajnos kevés az időm, éppen a szakdolgozat miatt! — Mi jelenleg a legnagyobb gondja? — Kevés a felsőfokú végzettségű szakemberünk. Azoknak is nagy része műszaki egyetemet végzett, egyszerűen nem tudunk faipari mérnököt keríteni. Pedig nagyon nagy szükség lenne rájuk. — Változott-e valami akkor, amikor igazgatóhelyettessé nevezték ki? — Ha arra gondol, hogy ezzel „nagyobb fiú” lettem, akkor azt mondom, nem. Viszont a felelősségem ezzel alaposan megnőtt. Ezt mindenképpen tudomásul kellett Molnár Antal Milyen érzés lehet húszonéves fejjel egy többszáz fős kollektívát irányítani? Egyáltalán hogyan kerülhet valaki ilyen fiatalon felelős posztra? Dr. Legány András kandidátus Á madarak tudósa 0 KM Berecz András is igaz, hogy ehhez úgy kell gondolkodni és cselekedni, ahogy ők teszik már évek óta. Balogh Géza
