Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-19 / 195. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. augusztus 19. LABDARÚGÓ VERSENYKIÍRÁS Változások a megyei L és ff. osztályban A Szabolcs-Szatmár megyei Labdarúgó Szövetség elké­szítette és közreadta a megyei I. és II. osztályú felnőtt, ifjúsági, valamint serdülőbajnokság 1978—79. évi versenykiírását. Szintén elkészült az MNK, vala­mint az országos ifjúsági és ser­dülőkupa megyei selejtezőinek lebonyolítási rendje, amely a bajnoki kiírással együtt számos érdekes változást „hozott”. Osztályozok A megyei I. osztályú bajnok­ság első helyezettje az MLSZ rendelkezése alapján osztályozót játszik majd az NB II-be kerü­lésért. Amennyiben sikerrel ve­szi az akadályt, úgy csak egy csapat, a 16. helyezett mond bú­csút a megyei i-nek. Ha a baj­nok nem jut fel, akkor a 15. együttes is kiesik. A további ki­esők száma attól függ: lesz-e szabolcsi csapat az NB II-ből ki­esettek között? A megyei II. osztálybői az első és a második helyezett jut majd lel az I. osztályba. Kiesik a 13., a 14., a 15. és a 18. helyezett! A II. osztályban ugyanis a létszám egy év múlva ismét 16 lesz, a mostani 18-cal szemben. Ameny- nyiben viszont a megyei I. osz­tály bajnoka feljut az NB II-be, akkor a 13. helyezett bentmarad. A további kiesők száma annyival növekszik, amennyivel nő majd az I. osztálytól búcsúra kénysze­rülők száma. A járási bajnokok jövőre is osztályozót játszanak majd a me­gyei II-be kerülésért. A hat já­rási bajnok két hármas csoport­ban, semleges pályán körmérkő­zést vív, s a csoportgyőztesek jutnak tovább. Az osztályozók időpontjai: 1979. július l., 8. és 15. Még egy érdekesség: az előze­tes tervekkel ellentétben az Nyh. VSSC Il-nek és a KSE il-nek az eredményei nem számítanak a megyei II osztályban! Vonal alatt, a táblázat 17. és 18. helyén szerepelnek majd eredményeik. A feljutást, vagy a kiesést tehát nem befolyásolják. 30 serdülőcsapat A megyei labdarúgó-szövetség versenykiírása alapján a serdülő­bajnokság szeptember 9-én raj­tol, s az őszi idény november 4- én fejeződik be. A mérkőzéseket a csapatok szombati napokon, délután játsszák le. Az NB Il-es NYVSSC-nek és Kisváráénak két-két, a 16 megyei I osztályú egyesületnek pedig egy-egy ser­dülőegyüttest kötelezően kell szerepeltetni. A húsz csapathoz Meglepetéssel kezdődött Jugoszlávia ellen Ma két világbajnokság rajtol: Jönköpingben az öttusázók, Nyu- gat-Berllnben pedig a vízilab­dázók kezdik el a küzdelmeket. Az öttusa VB első napján a lo­vaglásra kerül sor, 23 ország 60 versenyzője — köztük a magya­rok is — ülnek nyeregbe. A Jövő évi felnőtt világbajnokságot egyébként Budapesten rendezik, 1981-ben Lengyelországé, 1982-ben Romániáé, 1983-ban pedig az NSZK-é a rendezés joga. A ví­zilabdázók ma Hamburgban a jugoszlávok ellen kezdenek, pon­tosan 12 órakor. A mérkőzés két pontja igen fontos, hiszen az egy­más elleni eredményt a csapatok magukkal viszik a középdöntőbe. Gyarmati Dezső szövetségi kapi­tány a Molnár — Faragó, Sudár — Csapó, Somossy — Gerendás, Horkai „hetest” küldi vízbe. Ünnepi sportműsor SZOMBAT Röplabda: Szövetkezeti női vá­logatottak nemzetközi tornája Nyíregyházán, a városi stadion játékcsarnokában. 9,30 óra: Bul­gária—Magyarország. 11,00 óra: Csehszlovákia—Litván SZSZK. 15.00 óra: Bulgária—Csehszlová­kia. 16,30 óra: Magyarország— Litván SZSZK. Kézilabda: Nyíregyházi Papír­gyár-Csepeli Papírgyár pálya­avató mérkőzés Nyíregyházán, a papírgyárban 14,30 órakor. Tenisz: NY VSSC—Kecskeméti SC NB l B-s férfi csapatbajnoki mérkőzés Nyíregyházán, a városi stadionban 14 órakor. Tömegsport: SZMT Alkotmány Kupa női kispályás labdarúgó- döntő Nyíregyházán, a városi stadionban 15 órától. Teke: Alkotmány Kupa női és férfiverseny Nyíregyházán, a sta­dion automata pályáján 12,30 órától. VASÁRNAP Kézilabda, NB Il-es női mér­kőzések: Nyh. Volán-Dózsa—Deb­receni Közút Nyíregyházán, a vá­rosi stadionban 10 órakor. Vásá- rosnamény—Mátészalka, Vásá- rosnaményban 10 órakor. Férfi- mérkőzések : Tiszavasvári—Salgó­tarján, Tiszavasváriban 11 óra­kor. Nyírbátor—Gyöngyösi Vasas Izzó, Nyírbátorban 11 órakor. Tenisz: NYVSSC-MAFC, NB I B-s férfi csapatbajnoki mérkő­zés Nyíregyházán, a városi stadi­onban 8,30 órakor. Nyh. Vízügy— Selypi Kinizsi, NB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés Nyíregy­házán, a városi stadionban 8,30 órakor. Tömegsport: Alkotmány Kupa kispályás labdarúgó városi dön­tő Nyíregyházán, a kereskedel­mi szakközépiskola pályáján 15 órakor. Teke: Alkotmány Kupa női és férfiverseny Nyíregyházán, a stadion automata pályáján 8,00 órától. Tájfutás: Edzett ifjúságért­verseny Nyíregyházán, az erdei tornapályán 9 órától. Nevezni a helyszínen lehet. Labdarúgás, NB II (kezdési idő 15.00 óra): MVSC—Nyíregyházi VSSC Miskolcon, határbíró: Csönge és Barna. DMTE—Kis- várdai SE Debrecenben, határ- bíró: Pecze és Gonda. Megyei I. osztály (kezdési idő 16.00 óra): Asztalos SE—Máté­szalka, v: Czirba (Veres I., Ki­rály). Nyh. SZAÉV-MEZÖGÉP— Balkány, v: Kosztyu (Erdei, Vá- rady). Nagyhalász—Tiszavasvári, v: Kun (Maróthy, Alföldi). Csen- ger—Tyúkod, v: Puskás (Sípos, Magyar). Tiszalök—Nyírbátor, v: Szabó L. (Kerezsi, Adorján). Nagykálló—Fehérgyarmat, v: Dá­vid (Ambrusz, Jármi). Rakamaz —Kótaj, v: Tamaskovics (Tassy, Szegedi I.). Záhony—Tuzsér, v: Vári II. (Balogh, Losonczi). Megyei II osztály (kezdési idő 16 óra): Kemecse—GávavencseMő, v: Navraczki (Hernádi). Jánk- majtis—Nyírtass, v: Pusztai (Aj- ler). Nyh. Volán-Dózsa—Vásáros- namény, v: Takács T. (Súgta). NY VSSC II.—Üjfehértó, v: Hek- mann (Deák). Kisléta—Ibrány, v: Jármezet (Jusztus). Nagyvarsány —Hodász, v: Győrfi (Jeszenszki). Ajak—Nagyecsed, v: Veres B. (Lenyu). Mándok—Baktalóránt- háza, v: Gerő (Kelemen). KSE II.—Nyfrmada, v: Veres T. (Be­nya). HÉTFŐ Salakmotor: Alkotmány Kupa nemzetközi verseny Nyíregyhá­zán 8 ország 16 versenyzőjének részvételével, a Zalka Máté ut­cai pályán 16 órától. Pénteken délután négy nemzet szövetkezeti válogatottjának résztvételével női röplabdatorna kezdődött Nyíregyházán, a Városi Stadion játékcsarnokában. A nemzetközi tornát Czimbalmos István, a KISZÖV elnöke nyitot­ta meg. Az első találkozót a bol­gárok vívták a litvánok ellen és óriási meglepetésre legyőzték az esélyesebbnek tartott szovjet együttest. A következő mérkőzé­sen a magyar együttes, amely a Bp. Spartacus NB i-es csapatára épül, biztosan nyert a csehszlo­vákok ellen. Eredmények: Bulgária—Litván SZSZK 3:0 (15:11. 15:10, 15:6). V.: Kerék, Se­res. A mezőnyben és a hálónál egyaránt felülmúlta ellenfelét a jóval alacsonyabb játékosokból álló bolgár együttes. Győzelmük teljesen megérdemelt volt. Jók: Kazanovszka. Ugrinova, illetve Dilite. Magyarország—Csehszlovákia 3:0 (15:3. 15:6, 15:8). V.: Racskó. Máthé. A találkozó mindössze 50 percig tartott. A csehszlovákok csak a harmadik játszmában tud­ták a magyarokat némileg meg­szorítani. Jók: Albert K., Hubai- né. Molnárné, illetve Labova. A nemzetközi torna első napjá­nak értékelésére Dánóczi Rezsőt, a Magyar Röplabda Szövetség fe­gyelmi bizottságának vezetőjét, nemzetközi játékvezetőt kértük meg: — Óriási meglepetés a Litván válogatott veresége a bolgároktól. Ugyanennyire meglepő a bolgá­rok korszerű, gyors, kitűnő játé­ka! véleményem szerint a ma­gyar-bolgár találkozón dől majd el az első hely sorsa. Dicséret il­leti a házigazdákat a kitűnő ren­dezésért, s a nagyszerű játékve­zetésért. A négy NB I-es nyíregy­házi bíró tárgyilagosan, igen jól vezette a mérkőzéseket. Felvételünk az első, bolgár- litván találkozón készült. (Ham­mel József felv.) A nemzetközi torna ma 9,30 órától folytatódik. Szombaton délután 14 órai kez­dettel a nyíregyházi városi sta­dion teniszpályáján kerül sor a tenisz NB I B-s férfi csapatbaj­nokság rangadójára, a .Nyíregy­házi Vasutas-Spartacus SC és a Kecskeméti SC között. Az első és a második helyezett találko­zójának végeredménye sorsdöntő az NB I-be jutás szempontjából: amelyik együttes nyer, nagy lé­pést tesz a legjobbak közé kerü­lésért. — Az NB I B két kimagaslóan legjobb csapatának összecsapása igazi teniszcsemegét ígér — mondta érdeklődésünkre Machán Frigyes, az NYVSSC vezető ed­zője. — Aki kilátogat a tenisz­pályánkra, minden bizonnyal nagy élményben lesz része, hi­szen amelyik gárda nyer, az már NB I-esnek tekinthető. — Tavasszal is kitűnő mérkő­zést játszott a két együttes Kecs­keméten. Balszerencsés körül­mények között vesztettünk, 5:4 tizen önként neveztek, így a szö­vetség 30 együttest oszthatott be — három csoportba. A Keleti csoportban Fehérgyar­mat, Nyírbátor I., Nyírbátor II., Tyúkod, Csenger, Mátészalka, Baktalórántháza, Nagyecsed, Ho­dász és Nyírmada kapott he­lyet. A Középcsoportban a KSE 11., az NYVSSC III., Tiszavasvári 11., Záhony, Tuzsér, Nagyhalász, Nyíregyházi SZAEV-MEZOGEP, Kótaj, Nyíregyházi Volán-Dózsa és Ibrány szerepel. A Nyugati csoportban az NYVSSC II., a KSE III., Tiszavasvári I., Tisza­lök, Nagykálló, Balkány, Raka- máz, az Asztalos SE, Üjfehértó és a Nyíregyházi 110-es DSK küzd majd a bajnoki pontokért. A három csoportgyőztes kör­mérkőzésen oda-visszavágós alapon, 1979. május 19. és június 6. között dönti majd el a baj­nokság első három helyének sor­sát. A következő, 1979—80. évi bajnoki évben egyébként, az MLSZ határozatának megfelelően a megyei I. osztályú egyesületek­nek két-két serüdőlegyüttest kell majd kötelezően szerepel­tetni a megyei bajnokságban. A szervezést tehát már most el le­het kezdeni. Nevezés: augusztus 25-ig Az 1978—79. évi labdarúgó Ma­gyar Népköztársasági Kupa selej­tezőit megyénkben szeptember 1. és október 15. között — szerdai napokon — rendezik. Az MNK- selejtezőkben az NYVSSC és a KSE, valamint a 16 megyei I osztályú csapat kötelezően szere­pel. Rajtuk kívül öntkéntes je­lentkezés alapján indulhatnak a megyei II osztályú és a járási bajnokságban szereplő együtte­sek is. A megyei selejtezőket egyenes kieséses rendszerben játsszák. Döntetlen esetén ezért ll-es rúgásokkal állapítják meg a továbbjutó csapatot. A selejtező mérkőzéseken mindig az alacso­nyabb osztályban szereplő együt­tes a pályaválasztó. Azonos osz­tály esetében a megyei szövetség dönt a pályaválasztó kérdésében. Szabolcsból egy csapat jut az or­szágos elődöntőbe, ahol 64 együt­tes mérkőzik. Az önként jelent­kezők az MNK-ra augusztus 25-ig nevezhetnek írásban, a- megyei labdarúgó-szövetségben. Szintén augusztus 25-ig lehet nevezni az országos ifjúsági és serdülőkupa küzdelmeire. A me­gyei seljtezőkben az NB Il-es és a megyei I osztályú csapatok indulása kötelező. Rajtuk kívül nevezhetnek a megyei II osztály­ban, illetve járási bajnokságban szereplők, valamint az iskolák együttesei is. A szabolcsi selej­tezőket szeptemberben bonyolít­ják le, egyenes kieséses rend­szerben. Az ifjúsági és serdülő­kupában is az alacsonyabb osz­tályban szereplő a pályaválasztó, míg azonosság esetén sorsolással döntenek. arányban maradtunk alul. úgy, hogy öt összecsapáson a döntő játszmában kaptak ki játékosa­ink. Most nekünk nem elég 5:4 arányban győzni, mert rosszabb a szettarányunk. Legalább 6:3-at kell elérnünk, s akkor jövőre Nyíregyházának lesz NB I-es fér­fi teniszcsapata. Játékosaink egész héten nagy szorgalommal készültek a sors­döntő találkozóra. Káplán István, Pázmándy . József és Sárréti György az egész nyarat végigját­szotta, jó formában vannak. Koczka Jánosnak szombaton es­te lesz az esküvője, de vállalta a délutáni játékot, a pályáról egye­nesen a házasságkötő terembe megy majd. Rajtuk kívül számí­tásba jön még Erős Béla, Kiss Ernő, Losonczi István, Szalontay János és Molarovich János. — Hogy mit várok? Természe­tesen győzelmet. Mindenképpen győznünk kell — mondta befeJv zésül a vezető edző. KOSSUTH RADIO 8,25: Lányok, asszonyok. — 8,50: Az Éneklő Ifjúság az UJ Filharmonikusok klubjában. — 10,05: Zenekari muzsika. — 11,29: Az ember útja. Adám nyomában V. rész. — 12,20: Ze­nei anyanyelvűnk. — 12,30: Magyarán szólva... — 12,45: Melódiakoktél. Közben 13,10: Magasugrók, Jegyzet. — 13,20: A Melódiákoktól folytatása. — 14,00: Közvetítés az öttusa VB- ről, — 1440: Liszt: Három Pet- rarca-szonett. — 1440: Tudo­mány és gyakorlat. — 15,05: Uj Zenei Újság. — 15,40: A Skor­pió együttes felvételeiből. — 16,00: 168 óra. — 17,30: Sugár Rezső—Romhányl József: Hu­nyadi — hősi ének. — 18,25: Mai könyvajánlatunk. — 19,05: Közvetítés az öttusa VB-ről. — IS,13: Karnyóné, avagy a vén­asszony szerelme. Csokonai Vi­téz Mihály vígjátékának rádió­változata. — 20,13: Kedves le­mezeim. — 21,09: Magyar ope­raénekesek. Miller Lajos. — 22,15: Közvetítés a vízilabda VB-ről és a kajak-kenu VB- ről. — 22,35: A beat kedvelői­nek. — 23,20: A Wilanow vo­nósnégyes felvételeiből. — 0,10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 8,05: Híres prímások muzsi­kálnak. — 8,20: Tíz perc kül­politika. — 8,33: Patience. Rész­letek Sullivan—Gilbert operett­jéből. - 9,15: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 9,30: Polkák fú­vószenekarra, — 10,00: Gratu­lálunk! 25 éves a Népstadion. — 12,03: Előadja a szerző: Francoise Hardy és Frank Schöbel. — 12,33: Turandot. Részletek Puccini operájából. — 13,20: Eco-mix. Gazdasági min­denféle. — 14,00: Fiataloknak! Komjáthy György kívánságmű­sora. — 14,50: A magyar nép- költészet hete. — 15,05: Török Erzsébet népdalfelvételeiből. — 15,25: Orvosi tanácsok — a gyógyfürdőkről. — 15,33: Nap­raforgó — Cottbusból és Buda­pestről. — 16,20: Éneklő ifjú­ság. — 16,33: Ötórai tea. — 17,30: Kathy Horváth Lajos né­pi zenekara játszik. Gyulai Er­zsébet és Varga Imre nótákat énekel. — 18,10: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. — 18,56: Operettdalok és kettősök. — 19,45: Magnósok, figyelem! — 20,33: A magyar népköltészet hete. — 21,30: Népdalcsokor. — 22,33: Zenekari muzsika. — 23,20: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 7,30: A szolnoki stúdió szlo­vák nyelvű műsora. — 8,08: Magyar szerzők fúvósműveiböl. — 8,33: Schubert-dalok. — 8,56: Ella István Bach-orgonaestje a Zeneakadémia nagytermében. — 10,05: Slágerlista, — 10,40: Figaro házassága. Részletek Mo­zart operájából. — 11,37: A Ma­gyar Rádió és Televízió ének­kara Kodály-kórusműveket énekel. — 12,20: Széli György vezényel a Clevelandi szimfo­nikus zenekar élén. — 14,05: Gundula Janowitz operaáriákat énekel. — 14,54: A protest-song történetéből (H). — 15,15: Dél­utáni hangverseny. — 16,47: Ju­hász Ferenc versei. — 16,53: Beethoven: IV. szimfónia. — 17,30: Norma. Részletek Bellini operájából. — 18,30: Mozart ka­marazenéjéből. — 19,33: Nagy Péntek délután eléggé fog­híjas mezőny állt rajthoz a nyíregyházi stadionban az NYVSSC meghívásos női tá- volugróversenyén. A meghí­vott legjobb 12 hazai ugró közül mindössze öten jöttek el, s ráadásul a jó eredmé­nyek is elmaradtak, bár eb­ben a rossz időjárás is köz­rejátszott. Az első sorozatban Zarnó- czay Klára, az NYVSSC tá­volugrója érte el a legjobb eredményt, 600 centimétert. A harmadik sorozat végéig vezetett, akkor Kosa Erika (Üjpesti Dózsa) két centimé­terrel túlugrotta. A fővárosi atléta azonban nem sokáig állt az élen, mert Zarnóczay siker volt! A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zene­karának hangversenye a Cse­peli Munkásottbonban. — 21,01: Dzsesszf elvételekből. — 21,35: Bemutatjuk új felvételünket. — 22,30: Magyar és külföldi köl­tők tréfás verseiből. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek, lapszemle, idő­járás. — Hallgatóink kívánság­műsora. (Közben: Múzeumban, tárlaton.) — 18,00—18,30: Hírek, tudósítások a két megyéből. — Pete Seeger énekel. — Műsor­előzetes. MAGYAR TV 9,03: Idősebbek Is elkezdhe­tik. — 9,10: Kuckó. — 9,40: Ber­kes Péter: Utánam srácok! V—VI. rész. — 10,40: Mindenki közlekedik ... — 10,55: Tökéle­tes házasság. Amerikai fUm. — 11,55: Úszó- és vízilabda-világ- bajnokság. — 12,55: Malom. Utazási vetélkedő. — 14,18: Minden évben újra. NSZK té­véfilmsorozat. III/3. rész. — 16,00: Barátság 25 nyelven. — 16,50: Nem felejtek és nem em­lékezem. Dokumentumfilm. — 17,35: Hírek. — 17,40: Tuti gö­löncsérek. — 18,20: Reklám. — 18,25: Mai magyar költők. — 18,45: Egymillió fontos hang­jegy. — 19,00: Reklám. — 19,10: Cicavízió. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19,30: Tv-hír- adó. — 20,00: Szép magyar tánc. X/3. rész. — 20,05: Fekete gyémántok. Magyar film. I. rész. — 21,25: Kettős arckép. Kocsis Zoltán és Ránki Dezső. — 22,20: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20,00: Rivalda nélkül. Don- quijoteizmus. — 20,10: Gyurkó László: A Búsképű lovag. — 21,10: Közben: Tv-híradó 2. MOZIMŰSOR Krúdy niozi: FELKAVART Víz. 20%-kal felemelt helyár­ral ! Helyárkedvezmény nem adható! E. k.: 16, 18 és 20 óra! Kert mozi: A JAVÍTHATAT­LAN. 50°n-kal felemelt helyár­ral! Helyárkedvezmény nem adható! E. k.: 19,30 óra! Pénz­tárnyitás 17,30 óra! Béke mozi: NYUGALMA­ZOTT EZREDES. E. k.: 16, 18 és 20 óra! Móricz Zsigmond mozi: A KÉTFENEKÜ DOB. (14 év!) E. k.: 15,30, 17,45 és 20 óra! Nyírbátor: A FOLYO VONA­LA. Mátészalka: AHOVA LÉPEK OTT FÜ NEM TEREM. (14 év!) 50%-kal felemelt helyárral I Helyárkedvezmény nem adha­tó! Kisvárda: ILYENEK VOL­TUNK. (14 év!) SZÍNHÁZMŰSOR Szabadtéri színpad: augusz­tus 25-én, 19,30 órakor Csoko­nai Színház PILLANGÓKIS­ASSZONY, vezényel: Kardos Trikolidis. Esőnap: aug. 26-án. SÓSTÓI IFJÚSÁGI PARK OLIMPIA együttes műsora. (968) a negyedik sorozatban 604 centiméterre ugrott. Mint később kiderült, ez a győze­lem megszerzéséhez is ele­gendőnek bizonyult. Zarnó­czay a hat sorozatban egyéb­ként a következő eredmé­nyeket érte el: 600, 593, 593, 604. 600 és 601 cm. A töb­biek közül hat méteren felül egyedül csak Kosa került. A meghívásos verseny végered­ménye: 1. Zarnóczay Klára (NYVSSC) 604, 2. Kosa Erika (Újpesti Dózsa) 602, 3. Mi­lassin Lorándné (Bp. Hon­véd) 597, 4. Papp Mária (Bp. Honvéd) 583, 5. Molnár Ró­za (Szolnoki MÁV) 557 cen­timéterrel. AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza. Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 Sorsdöntő mérkőzés előtt az NYVSSC férfiteniszezői Zarnóczay győzött VB-rajt 1978, augusztus 19., szombat A foghíjas mezőnyben

Next

/
Thumbnails
Contents