Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-17 / 193. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. augusztus 17. Kommentár Az emberi jogokról K ét hír Latin-Ameriká- ból: 1. Paraguayban Stroessner tábornok, aki már huszonnégy éve folyamatosan diktátora az országnak, újabb öt esztendőre elnökké választatta magát; 2. Haitiben tartja tanácskozását az amerikai államok szervezetének emberi jogi bizottsága. Ritkán tudósítanak ezekből az országokból a világ hírügynökségei. Az ok nyilvánvaló: a két állam évtizedek óta példája az Egyesült Államok gyámsága alatti, észak-amerikai segélyekkel fenntartott fasiszta diktatúráknak. Éppen ezért szinte torzan nevetséges a hír, hogy az AASZ bizottsága Port au Prince-ben, Haiti fővárosában tanácskozik. Erről az országról ugyanis tudni kell, hogy ott több, mint két évtizede a Duva- lier-dinasztia uralkodik. Du- valier atya uralmát a Duva- lier fiú vette át, aki apjához hasonló véres módszerekkel tartja fenn hatalmát Haitiben. Az ellenzék ebben az országban még látszatra sem létezik. Semmivel sem jobb a helyzet Paraguayban, abban az országban, amely a második világháború befejezése óta menedéket nyújt a náci tömeggyilkosoknak. Stroessner, aki most ismét államfővé nyilvánította magát, valamelyest ad a „játékszabályokra”. Februárban ugyanis „elnökválasztást” rendezett. Igaz, ellenjelöltje nem volt, mivel az ellenzék emberét visszalépésre kényszerítette, de hát az alkotmányos eljárást csak betartották. Erre mostanában szükség van a latin-amerikai diktatúrákban. Hiszen ezeket a katonai rezsimeket egyértelműen az Egyesült Államok segélyei tartják életben. A Carter-kormányzat az „emberi jogok” területén is két mércével mér. Jól jellemzi ezt a tény: Carter titkos levélben gratulált Somoza nicaraguai diktátornak. Kóthónapi űrutazás után Orvosi vizsgálat távdiagnózissal a Szaljuton Egészségesek a Szaljut—6 űrállomás utasai, Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov. Az űrutazás harmadik hónapjának első napján szinte mindenre kiterjedő orvosi vizsgálaton estek át, az űrállomás különböző diagnosztikai műszerei és természetesen a földi orvosok segítségével. Az automatikus diagnosztizáló berendezések segítségével elsősorban szív- és véredény- rendszerük működését ellenőrizték, de elvégezték a szükséges terhelési próbákat, mozgásgyakorlatokat is. A vizsgálatok során az orvosok ellenőrizték az űrhajó belsejében a gázok összetétele változásainak dinamikáját. A két űrhajós az orvosi ellenőrzés után folytatta a kutatási programmal kapcsolatos tennivalóit és természetesen a rakodást is: fokozatosan kiürítik a Prog- ressz—3 teherűrhajó „darabárus” raktárát. Nicolae Ceausescunak, a Román Kommunista Párt főtitkárának, a Román Szocialista Köztársaság elnökének meghívására szerdán romániai látogatásra Bukarestbe érkezett Hua Kuo-feng, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke, a Kínai Népköztársaság, államtanácsának elnöke. Összeül a Biztonsági Tanács Nincs kibontakozás Dél-Libanonban A dél-libanoni helyzetről tárgyalt szerdán Bejrutban Vidor Khuri, a libanoni hadsereg főparancsnoka, Emmanuel Erskine tábornok, a Libanonban állomásozó ENSZ- erő (UNIFIL) parancsnoka és Ghasszan Tueni, Libanon állandó ENSZ-képviselője. A megbeszélésen részt vett Munir Torbei, a libanoni hadsereg vezérkari főnöke, továbbá Jean Cuq tábornok, az UNIFIL helyettes parancsnoka is. A tanácskozás fő témája a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének Dél-Libanon ügyében történő esetleges összehívása, valamint a libanoni kormánycsapatok dél-libanoni felfejlődésének az Izrael által támogatott jobboldali keresztény milicisták részéről történő akadályoztatása volt. Libanon állandó ENSZ- képviselője kedden este érkezett Beirutba, ahol nyomban fogadta őt Szárkisz államfő. Tueni a keddi megbeszélés után kijelentette, hogy bizonyos körülmények fennforgása esetén sor kerülhet a Biztonsági Tanács ösz- szehívására a dél-libanoni helyzet megvitatása céljából. A beiruti lapok Tuenit idéző jelentéseikben azt írják, hogy a BT-ülés összehívása „nagyon is valószínű”. Az ENSZ-képviselőt a libanoni kormány korábban azzal a feladattal bízta meg, hogy vegye fel a kapcsolatot a Biztonsági Tanács tagországaival annak érdekében, hogy a BT Dél-Libanonnal kapcsolatos határozatainak betartására kényszerítsék Izraelt. Mint a Reuter jelentette, a Kelet-Beirut bejáratánál lévő Karantina hídon libanoni biztonsági alakulattal váltották fel az arabközi békefenntartó erők szíriai katonáit Á csalódás lejtőjén I ndia gazdasága az idén látványos fejlődésnek indult: gabonából rekordtermést — 125 millió tonnát — takarítottak be. Az államkassza devizatartalékai, hála a külföldön dolgozó indiai vendégmunkások hazautalásainak és a megnövekedett exporttevékenységnek mintegy hatmilliárd dollárt tesznek ki s rekordösz- szegű a takarékbetét-állomány is. Egyetlen eddigi indiai kormány sem működött ilyen kedvezőnek tűnő gazdasági talajon, s mégis: az ország stagnál, a politikai légkör mély ellentétektől terhes, a 16 hónapja hatalomra került Dzsanata párti kormány kapkod és egyre nagyobb tehetetlenségről tesz tanúságot. Mielőtt a belső politikai klíma vizsgálatára térnénk át, érdemes .mindjárt szólni az imént vázolt gazdasági kép árnyoldalairól. Igaz ugyan, hogy az idei gabonatermés négymillió tonnával haladja meg az 1975. évi rekordtermést, de az ország lakossága, amelyet manapság 650 millió főre becsülnek, 22 millióval nőtt azóta. A mezőgazdasági termelés^ jelenlegi szintje tehát most sem mentesíti Indiát az éhezéstől: az ENSZ mezőgazdasági és élelmezésügyi szervezete, a FAO becslése szerint legalább 240 millióra tehető azoknak a száma, akik nem ehetnek kétszer napjában. Ráadásul az étolaj, a cukor, a hüvelyesek, a textíliák és más alapvető fogyasztási cikkek árai is emelkedtek. Tavaly az egy főre eső nemzeti jövedelem 1,4 százalékkal növekedett, miközben a kormány bérbefagyasztó politikája következtében a munkások bére a legtöbb iparágban stagnált és jelenleg sem emelkedik. A nyilvántartott munkanélküliek száma — s ebben nincs benne a falvak „rejtett” munkaerő-tartaléka — 1 év alatt másfél millióval növekedett s elérte a ll milliót... Pedig a Dzsanata Párt nem ezt ígérte a tavaly márciusi választások előtt. Akkor azt hirdette, hogy csökkenti a városok és a vidék közötti különbségeket, növeli a mezőgazdasági termelést és a termelékenységet, új munkahelyek millióit hozza létre. Az idő múlásával azonban a tömegeken egyre inkább erőt vett a csüggedés, amellyel a becsapottság és harag érzése párosult. A felgyülemlett feszültség egyre sűrűbben okoz komoly nehézségeket az osztályok, felekezetek, kasztok stb. labirintusát alkotó szubkontinensen. És nem is csak a gazdasági problémák miatt. Azok, akik bíztak abban a Dzsanata-ígé- retben, hogy visszaállítják a demokratikus jogokat, szintén hamar kiábrándultak. A kormány gyorsan visszakanyarodott ahhoz a tekintélyuralmi elvhez, amelyet az előző, kongresz- szuspárti kabinet követett uralma utolsó éveiben. Mo- rardzsi Deszai, a Dzsanata pártkoalíció és a jelenlegi kormány vezetője nyiltan kijelentette, hogy például a sztrájkjog nem tartozik az alapvető jogok közé. A társadalmi robbanások ebben a helyzetben igencsak megszaporodtak 1978- ban. íme, egy — nem teljes — csokor belőlük: Amritsar szövetségi államban szikh- szekták ütköztek össze s húsz halott maradt a porondon; Nadurban gazdag parasztok tiltakoztak a villanyáram-díjszabás emelése ellen: kilenc halott; Uttar Pradesh állam egyik kisvárosában a hinduk és a mohamedának csaptak ösz- sze vallási okokból: 16 halott; a Nadhya Pradesh-i ércbányák sztrájkoló munkásai kézitusába keveredtek felügyelőikkel és a sztrájktörőkkel, amibe a rendőrség beavatkozott: 50 halott; egy Lucknow melletti mezőgazdasági iskolában — utóbb sem sikerült rekonstruálni, hogy miért? — összetűzésekre került sor, amelyek „lecsendesítésére” ugyancsak beavatkozott a rendőrség, a végeredmény több mint száz halott... Ilyen körülmények között ném meglepő, hogy az ellenzékbe szorult kongresszus párt, amely közben két frakcióra szakadt — a jelentősebbet Indira Gandhi volt kormányfő vezeti — igyekszik kiaknázni a Dzsanata-kormány tehetetlensége nyomán kialakult zűrzavaros helyzetet. Egy éve még Indira Gandhi hitelét vesztett politikus volt, ma azonban már joggal tekintheti magát az ellenzék vezérének. Több déli államban pártja többséget szerzett a helyi parlament- tekben, s kezdi kiépíteni szervezeteit a Dzsanata fellegvárának számító északi területeken is. Előretörésének egyebek közt kedvez, hogy frakcióharcok kezdték ki a Dzsanata-pártkoalíciót. Ennek egyik jele, hogy nemrég kivált belőle egyik alapító szervezete, a jobboldali konzervatív Indiai Néppárt, amelynek vezetője, Csaran Szingh feladta a belügyminiszteri tárcáját s követte őt híve, Radzs Narain államminiszter is. „Túl sokat várnak el tőlem, és egyszerre” — panaszkodott nemrég a 82 éves Deszai kormányfő, majd hozzátette: „Csak nem gondolják, hogy máról holnapra megváltoztathatok mindent?” Nos, ezt ma már valóban senki sem gondolja komolyan Indiában. Azon azonban sokan töprengenek — joggal —, hogy 16 hónap alatt miért nem tett egyetlen érdemi lépést sem választási ígéreteinek valóra váltására? P. V. De hát miről van szó? Mit takar ez a kifejezés? Miért a szokatlanul heves és elnyúló viták? Hogy a kérdésekre válaszolni tudjunk, vessünk pillantást e problémakör eredeti marxi felvetésére. A TERMÉSZETI KÖRNYEZET TARGYIASULÁSA Kezdjük ott, hogy a marxi filozófia egyik centrális kérdése volt annak megválaszolása, hogy mi az ember lényege. Marx válasza vitában született: vitatta, hogy az ember lényegét egyszer s mindenkorra rögzített, örök s változhatatlan vonások, s kiváltképpen, hogy természetibiológiai adottságok nyújtanák. Marx az ember lényegét társadalmi sajátosságként fogta fel, s ezen belül azt emelte ki, ami az emberi nemet minden más élőlénytől megkülönbözteti: a munkát, mint tudatos, teremtő élettevékenységet. Ennek az élettevékenységnek — filozófiai szemszögből — számos sajátossága ismeretes. Kezdjük azzal, hogy a munka közvetett tevékenység. Miért? Egyszerűsítő példával élve: az ember számára még nem étel az, ami megehető. Az ember szükségleti tárgyát át kell, hogy alakítsa. Ezért eszközt iktat önmaga és az átalakítandó tárgy közé, s azon élő munkát fejt ki. Eközben olyan képre, olyan formára hozza azt, hogy — széles értelemben — elfogyasztható legyen. Ám e folyamatban szakadatlanul szélesedik azoknak a tárgyaknak köre, amelyekre emberi tevékenység irányul, amelyek viszont közvetlenül nem elégítenek ki szükségleteket. A társadalmi fejlődés során a korábbi természeti környezet egy „elemberiesí- tett”: tárgyi-technikai-civili- zációs és tudományos-kulturális környezetnek adja át a helyét. Az embert mindinkább olyan világ veszi körül, amely a korábbi nemzedékek munkájának eredménye — filozófiai szóval: tárgyiasulá- sa —, s amelyet mint felkínált ismereteknek és készségeknek rendszerét, el kell sajátítania, meg kell tanulnia. Éppen ez a tárgyi, civilizációs és kulturális örökség teszi lehetővé, hogy az ember történelmét ne kezdje mindig élőiről, hanem ott folytassa, ahol elődei abbahagyták. A munka a biztosítéka az emberi történelem folyamatosságának és az emberi nem fejlődésének. AZ ÉRTÉKTÖBBLET VILÁGÁNAK TERMÉKE Az elidegenedést az elmondottak alapján érthetjük meg. Az emberi munkatevékenységnek — a tárgyiasu- lásnak és az elsajátításnak — olyan meghatározott történél- mi formája, amely a kapitalizmus kibontakozásával lett uralkodóvá és nyilvánvalóvá. Az elidegenedés az a társadalmi állapot, amikor a munka tárgyi feltételei és a társadalmi élet erre épülő igazgatásának körülményei áttekinthetetlenné és kiismerhe- tetlenné válnak az egyes ember számára, sőt, ellenőrizhetetlen és uralkodó hatalomként szembefordulnak vele. Az elidegenedés Marxtól számbavett dialektikája, hogy maga az ember teremti meg történelme során munkájának és életének azokat a szervezeti kereteit, amelyek vele szemben önállósulnak, s őt vagy egy torz, vagy egy egyoldalú, vagy egy éppen antihumánus tevékenység végzésére késztetik. Az elidegenedés jelen van abban a munkatevékenységben, amelynek terméke — ellenszolgáltatás nélküli — érték- többletet tartalmaz, amely mint a munkamegosztásnak alávetett speciális ténykedés, rutinizált és monoton jellegű, amelyben a személyes kapcsolatok világát az árucsere és a pénz — tehát kifejezetten dologi — eszközök uralják. Vagyis jelen van abban a tőkés — és munkamegosz- tásos — tevékenységben, ahol a munkás sem munkájának termékét, sem tevékenységének jellegét, sem emberi kapcsolatrendszerét nem vonhatja saját uralma alá. A MAGÁNÉRDEK URALMA Marx elemzései azonban túlterjedtek a gazdasági viszonyok jellemzésén. Bemutatták, hogyan testesül meg az elidegenedés a politikai felépítmény, az államiság világában. Tőkés keretek között — írta — az egyes embert felruházzák ugyan a polgári politikai demokrácia érdeknyilvánítási és érdekképviseleti lehetőségeivel, ám ezek a jogok és lehetőségek valahányszor szembekerülnek a társadalom uralkodó osztályának anyagi — vagy más — érdekeivel, mindannyiszor elégtelennek bizonyulnak és alulmaradnak. A korabeli porosz viszonyok elemzése alapján kimutatta, hogy valahányszor a polgári jog beleütközött „a magánérdek zabolátlan érvényesítésébe”, a jogot eltávolítandó akadályként kezelték. Marx az elidegenedés megnyilvánulásaként tartotta számon a vallásosságot is, mint hamis tudati jelenséget. Megint csak arról van sző, hogy a társadalmasult, ám az osztálytársadalmakban történelmi elégtelenséget és kiszolgáltatottságát érző ember saját maga képére megteremti azt az istent, akinek aztán — aláveti magát. Isten képébe kivetíti mindazokat a vonásokat, amelyeket ő ténylegesen nélkülöz, ám kíván tökéletességet, teljhatalmu- ságot, végtelen jóságot — és aztán életét, érzület- és gondolatvilágát függővé teszi saját teremtményétől. Ennek a szellemi és érzületi függőségnek evilági alapjai vannak — mutatta ki Marx —, éspedig az, hogy az ember itt a földön elveszítette a saját maga által megalkotott világ feletti uralmat. A MANIPULÁCIÓ Gazdaság, állam, vallás: a korabeli kapitalizmus viszonyainak ismeretében Marx e területeken mutatta ki az elidegenedés megnyilatkozásait: azt, hogy az embertől elidegenül a saját maga által megteremtett társadalmi környezete. A kapitalizmus története a XX. században részben tovább mélyítette ezeket a vonásokat, részben új színeket tett fel az elidegenedés palettájára. Említsük meg még az elidegenedésnek azt a sajátos legújabbkori formáját, amit manipulációnak nevezünk. A manipuláció az emberi gyakorlat visszájára fordulása. A rendelkezésre álló civilizációs-technikai, aztán tömegtájékoztatási, kulturális és fogyasztási eszközökkel űzött tudatos praktika, amely megkísérli az embert minden szuverenitásától — önállóságától — megfosztani, olyanképpen, hogy merőben a fogyasztás alanyává változtatja. Ebben a helyzetben kívülről határozzák meg és írják elő az ember szükségleteit, pótlékká — öncélú szabadidő-eltöltéssé — változtatják a kultúrát, tömegkommunikációs úton vezérlik és teremtik az emberi ízlést, véleményt, magatartást. Az ember nem termelő és teremtő többé — hanem fogyasztó és befogadó. Gondolatai — mások gondolatai, ízlése — mások ízlése. Személyisége elszürkül, arcéi nélküli. Marx életművének egyik mondanivalója: az elidegenedés alóli társadalmi felszabadulás tudományos és gyakorlati-politikai előkészítése. A szocialista forradalmak világtörténelmi jelentősége — és küldetése — pedig megfogalmazható, mint az elidegenedéssel való tudatos szembefordulás: az ember saját viszonyai fölötti társadalmi uralmának megvalósítása. Papp Zsolt INDIA Hua Kuo-feng Bukarestben KONZULTÁCIÓ Mi az elidegenedés ? E filozófiai kifejezés — a maihoz hasonló értelemben — a XVIII. század végén, a francia filozófiában bukkant fel először. A problémakör jelentős idealista megalapozású kidolgozását nyújtotta a klasszikus német filozófia, s kiváltképpen Hegel. A második világháború óta nincs jelentősebb marxista — és polgári — filozófus, aki ne érezte volna szükségét, hogy kifejtse saját álláspontját az elidegenedésről.
