Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-09 / 160. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. július 9. o KÉPZŐMŰVÉSZET FILMJEGYZET Emlékezés Csontváryra Születésének 125. évfordulóján „Igló, 1880. november 30- án. Nagyságos úr!... Mindenekelőtt megjegyezni szerencsém van azt, hogy életemben múlt hó 13-ig. amikor is az első karcolattal a papírost elpiszkolni mertem, kezemben soha semmiféle rajz nem volt; de még az iskolában akkor 60—70-ig sem tanítottak erre: így tehát azon eszme, hogy én rajzoláshoz kezdék, pusztán a vé- letlenségen alapszik; s hogy rövid idő alatt már annyira vittem, miszerint kivéve a nyári fákat, oly képességet érzek magamban, hogy nem képzelhetek oly monumentális épületet, amelyet lemásol- , ni képes nem volnék.” Ezt a levelet csak Csont- váry írhatta — gondoltam az első Sorok olvasásakor — amikor annak idején — a harmincas évek derekán — kezembe került a Képzőművészeti Főiskola irattárában. Tényleg ő volt a szerződ Kosztka Tivadar „jogot végzett okleveles gyógyszerész” —, akit akkoriban kerített hatalmába az ellenállhatat- lan vágy, hogy festő legyen. Az iglói patikában dolgozott, ahol főnöke — látva első rajzait — azt tanácsolta, hogy forduljon a mintarajz- • iskola igazgatójához. Keleti Gusztávhoz. Keleti, a mintarajziskola nagyrabecsült igazgatója, — önarckép rajzbeli tehetséggel és erős karakter érzékkel párosult, s hogy már úgynevezett akadémikus stúdiumait is a kifejezésnek bizonyos feszültsége, a mondanivaló különös izgalma járja át. Korai tájképein a felfedezésnek azt az elfogulatlan örömét érezzük, amellyel a gyermeki kedély adózik a természet látványaiMunkácsy, Színyei, Zichy és mások Szigorú kritikusa — levelezésbe került a festészetben teljesen járatlan ifjúval, akinek amúgy sem csekély önbizalma és lelkesedése szinte szárnyakat , kapott Keleti szakszerű észrevételeitől, tanácsaitól. Ekkortól kezdve rendkívüli vehemenciával tanulta a mesterséget Münchenben, Düsseldorfban, majd a párizsi Julien Akadémián. Legkorábbi tanulmányai arra vallanak, hogy szorgalma Marokkói tanító nak. önkényes, naívul természetes perspektívájú. hegyes-dombos vidék lankáin apró emberkék munkálkodnak oly meghitten, mint akár Bruegel Pieter festményein. A primitívekre emlékeztető expresszivitása miatt olykor Henry Rousseauhoz hasonlítják Csontváryt. Rokonságuk azonban csak lelkiviláguk mesterkéletlenül naiv megnyilatkozásában, nem pedig festői kifejezésmódjukban Híd Mosztárban lelhető fel. Csontváry festészetét a víziók uralják és ve- zérlik. annak megfelelően festői kifejezésmódja, de témái maguk is drámaiak, feszültek. E lelki, hangulati és képzeletbeli atmoszféra kifejezésére gyakorta használja fel a fény foszforeszkáló, vibráló eszközét, amely olykor alakjait is transzparenssé varázsolja. Távoli tájak hívják bo- lyongásra Csontváryt. — Itália, Görögország, Jeruzsálem és Baalbek vidéke — ezek adják egyre gigantiku- sabb festői látomásaihoz a fantasztikus kulisszát. Képzeletét azonban a kevésbé egzotikus, hazai tájak is drámai látomásmódra ösztönzik: a magyar puszta látványa Iá- tomássá nő. „Vihar a Hortobágyon” csakúgy — mint többi alkotása — megdöbbent szugggsztivitással, eredetiségével és megkap szárnyaló képzeletével, látóképességének szinte gyermeki tisztaságával. Művei minden ízükben tiltakoznak az ismert stíluskategóriák keretébe történő besorolás ellen. Születésének 125-ik évfordulóján tisztelettel és büszkeséggel emlékezünk Csontváryra, a rendkívülinek járó megbecsüléssel tartjuk számon kimagasló értékű életművét, amely immáron maradéktalanul kivívta a külföld elismerését is. Bényi László Alig több mint két éve jelent meg a méltán figyelmet keltő kisregény, ez év elején már láthattuk a belőle készített nagy hatású filmet, s most egy új kötet kapcsán ismét a Magyarok-ról beszélhetünk. A Magvető Könyvkiadó által közreadott újabb munka az annak idején jó szemmel felfedezett téma továbbgon- dozásának fogható fel, ahogy így kibővítve együtt tartalmazza az alapművet, a film forgatókönyvét, valamint a filmezés mozzanatairól, körülményeiről tudósító forgatási naplót. A regény és a film ismertetése, elismertetése korábban már megtörtént, úgy gondoljuk azonban, hogy ennek a hármas tagolt- ságú összeállításnak, a téma más-más oldalról való megközelítésének, átdolgozásának néhány jellemzőjéről, Retro a divat Sokféleképpen osztályozzák a filmeket. A műfajelmélet — legalábbis a filmesztétikában — gyerekcipőben topog, de azért valamennyi alkotás belefér valamilyen skatulyába. A címkéket többnyire az irodalomból szokás kölcsönvenni (ami nem szerencsés eljárás), bár akad néhány hamisítatlanul eredeti moziműfaj is. Ilyen a burleszk, a western s még néhány filmféleség. Üjabban — főleg Nyugaton — egyre több filmet jelölnek meg a ,,retro” elnevezéssel. Olyan alkotások tartoznak ebbe a csoportba, melyek feltámasztják a múltat, felelevenítenek egy elsüllyedt világot, rekonstruálnak bizonyos konfliktusokat, karakté- reket, helyzeteket. Akkor történelmi filmekről van szó — vetheti közbe az olvasó —, csak előkelőbb bélyeget ütöttek rájuk. Éppenhogy nem. A „retro” és a történelmi film érintkeznek ugyan, de egymástól eltérő fogalmak. A retro-filmek — hagyjuk el az idézőjelet — meghatározott céllal készülnek: jellegük, rendeltetésük más, mint a kosztümös társadalmi tablóké. Nagyjából kétféle funkcióval bírnak. Vagy a nosztalgia iránti igényt hivatottak kielégíteni, vagy pedig — ellenkezőleg — leszámolnak bizonyos mítoszokkal. Előbb nézzünk két régebbi példát. Néhány éve vetítették a mozik Az utolsó mozielőadás című Bogdanovich-fil- met,- mely kalaplevéve tisztelgett az ötvenes évek — egyszersmind az elnéptelenedő „intézmény”, a nálunk „kis piszkos” szavakkal emlegetett mozi előtt. Pollack megrázó drámája, A lovakat lelövik ugye? a nagy gazdasági krízis időszakába vezette el a nézőt — azért, hogy el- idegenítsen és megdöbbentsen. Az utolsó mozielőadás jó kritikákat kapott (nem érdemtelenül). A „régi szép idők” iránti sóvárgás nem párosult hamis felhangokkal a filmben; a „látleletet” a rendező az objektív elemzés szintjére tudta emelni. Ennek a retro-nak van értelme, mert a visszapillantást mozgalmas társadalomrajz és néhány élő figura hitelesítette. Nem mondható el ugyanez Bogdanovich másik alkotásáról, a Papírholdról, melyet Magyarországon a Filmmúzeumban és a klubokban vetítettek. Ebben a műben szentimentális cselekménymozzanatok zavarják meg az élményt (a mese egy rokonszenves csibész kalandjait beszéli el s ehyhén giccsbe hajlik). Még feltűnőbb az aránytévesztés Jack Clayton Fitzgerald-adaptációjában A nagy Gatsby-ben, mely ugyancsak az amerikai válság tükre lehetne (mint az ihlető regény), csakhogy kiszivattyúzták belőle a társadalmi erőteret s maradt a csontváz: egy nagy szerelem közhelyekből, szirupból kreált fejlődéstörténete. Nekem igazán azok a retro-filmek tetszenek, melyekben a társadalom és a személyiség „mozgása” pontos szinkronban van. Ahol a cselekvések „mögé” látunk. Bizonyos, hogy Federico Fellini műveire nem egészen pontos ez a definíció, saját felosztásomban azonban ezeket a filmeket is kategóriába sorolom. Anélkül persze, hogy az olasz rendezőt divat előtti hajbókolással vádolnám. Nem a Satyriconra gondolok, s nem is a pályakezdő Fellini-opuszokra, hanem azokra az alkotásokra, melyekben bevallottan életrajzi elemek dominálnak és a szer- ző leplezetlen őszinteséggel „gyón” a nézőnek. „A filmezés nem más, mint önmagam megvalósításának eszköze” — olvashattuk az egyik Fellini- nyilatkozatban. A Fellini Rómája, az Amarcord egyaránt séta a múltban, hajdanvolt szituációk laza fűzére, melyekből hallatlanul érdekes portré bontakozik ki: egy önmagát kereső, sokszor tévelygő, de a világban eliga- zodni szándékozó ember arcképe. Fellini ezekben a művekben (melyek a sztori hagyományos fordulatait telje- sen mellőzik) a retro-eleme- ket beépíti a korrajzba. Bukdácsolásai — mert nem szépíti és nem mentegeti a történeteket — azért érdekesek, mert magatartásformák, morális elvek, felfogások pontos analízisével szolgálnak. Nem állítom, hogy csak ilyen módon lehet modern filmet készíteni. Antonioni a boncor- vos szigorával szedi atomjaira a társadalmat és az egyensúlyukat kereső karaktereket. Személyesen mégis távolmarad attól, ami a vásznon történik. Fellini — jelképesen szólva — minden kockán jelen van. És ehhez a jelenléthez a retro hitvallásszerű vállalása segíti hozzá. És azok a retro-filmek is kitűnőek, melyekben idézőjelek sorakoznak egymás mellett és a humor dominál. Herbert Ross a Humphrey Bogart-kultusz furcsa megnyilvánulásait, a sztárolás pszichológiáját ábrázolta a Játszd újra, Sam! című filmben. Itt is vissza-visszatérnek a múlt emlékezetes pillanatai, csakhogy a művész folyton „kikacsint” a nézőre. Mikor el kellene érzékenyednünk, mosolygunk. Ájult áhitat helyett hűvös fölénynyel nézzük a múlt színjátékét. A Játszd újra, Sam! — igaz, nem direkt módon, inkább csak bújtatott gondolati következtetésként — azt bizonyítja: nosztalgiákból, kritikátlanságból nem lehet megélni. A retro-filmek hangszerelésénél minden összetevő az atmoszferikus hatást szolgál- ja. Ahhoz, hogy a „lenyomat” tökéletes legyen, az alkotónak nagyon alaposan ismernie kell a szokásokat, a divatokat, az ideálokat, melyeket időközben — ilyen a világ rendje — menthetetlenül elfújt a szél ... Poros — vagy éppen örökzöld — slágerekkel nem lehet beleringatni a szemlélőt az adott miliő hangulataiba. Ezt tette Bogdanovich a Papírholdban. Fellini sem hagyta ki ezt a -lehetőséget, nála a dal mégsem attrakció, hanem csak járulékos, színező elem. Ettől van igazi tartalma, ezért van valódi funkciója. Rövidesen a magyar filmszínházakban is látható lesz néhány hamisítatlan retro- film. Mint fentebbi jegyzetünkben bizonyítani igyekeztünk; a minősítés önmagában nem pozitív és nem negatív. Minden attól függ: milyen a tükör, melybe a rendező jóvoltából belepillanthatunk. Veress József Balázs E , # • I 0 József: rorgatasi napló tartalmi összefüggéséről mégis érdemes szólni, Balázs József regénye — mint ismeretes — annak a nincstelen napszámoscsoportnak a sorsát mutatja be, akik a második világháború alatt kényszerűségből elhagyták az országot, és mezőgozdasági munkára szegődtek egy német- országi uradalomban. Tragédiájuk ugyan egyéninek mondható, ennek ellenére sokat megsejtet abból a közös sorsból, amely a teherviselő népnek osztályrészéül jutott. Fábri Zoltán filmje — amint láthattuk — ennek a történetnek valódiságára alapozott, s bámulatos invencióval aknázta ki a próza jelentésbeli többrétűségét. A képi újrafogalmazás már továbbmutat az eredeti mondandó érvényességi körén, múltra vonatkoztatva, de szélesebb történelmi, társadalomszemléleti keretbe helyezi a nemzeti létproblémákat. „Leszámítva az ostobaságot, / múltunkat, életünket és gyomraink, / ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk, / nyisson ajtót nekünk a reménység!” — olvashatjuk József Attila Magyarok c. versének a forgatókönyvet bevezető néhány sorát. A szövegben természetesen számtalan más momentum is a fenti szándékot erősíti, pl. ugyancsak Balázs József: Fábián Bálint találkozása Istennel című regényének felhasználása, témához ötvözése stb. Balázs forgatási naplója nem pusztán csak érdekesség, hanem a közös művészi munka eredményeképp született maradandó alkotás értékes kiegészítése is. Magyarázó, „átvilágító” szövegnek is nevezhetnénk, amelyben az elképzelések testet öltésének folyamatát sok egyéni ízzel, találó megállapítással, szellemes megjegyzéssel fűszerezve írja le. A filmkészítés menete, műhelye, mindaz, amit a celluloidszaíag nem rögzíthetett, úgy tárul fel előttünk, hogy közben megtelik élettel. A színhelyek és párbeszédek egymásutánisága, a motívumkeresés és rátalálás izgalma, ahogy a rendező, dramaturg, színész — egyszóval mindenki — hozzáad valami többletet a személyiségéből, felkészültségéből, s teszi egészebbé, hitelesebbé a produkciót. Ezen beiül is Fábriról. a rendezőről kapunk kitűnő portrét. És még valami. Ha színhelyet említettünk, nem lehet elhallgatni, hogy számunkra több, mint látnivaló. A Kraszna, Szamos, Tisza vidéke, a szűkebb nyírségi-beregi táj, Tákostól Tiszacsécsé- ig a még fellelhető paticsfalú kis falusi házak, a szatmár- csekei temető Kölcsey síremléke stb. ösztönzője, tartozéka volt a filmkészítésnek, mint ahogyan az életünknek is. A nemzedékváltások színtere nemcsak a díszlet, kellék, csinált rekvizitum, hanem történeti értékű hagyományok foglalata, magyarságbölcsőnk. Futaky László KM
