Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-29 / 177. szám
4 KELET-MAGYARORSZAG 1978. július 29. űz európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságának ünnepi ülése A helsinki záróokmány aláírásának 3. évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartott pénteken a Parlament vadásztermében az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottsága. A tanácskozáson, amelyet Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságának elnöke nyitott meg, részt vett Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára és Berecz János, a Központi Bizottság osztályvezetője is. Ott volt Alekszej Pavlovics Sityikov, a Legfelsőbb Tanács szövetségi tanácsának és az európai biztonság és együttműködés szovjet bizottságának hazánkban tartózkodó elnöke is. Péter János, az országgyűlés alelnöke, az ülés előadója elöljáróban méltatta a hel- sinki megállapodás nyomán, a diplomáciai, az államközi és a gazdasági kapcsolatokban elért eredményeket, majd rámutatott: jóllehet, újabban kedvezőtlen vonások szaporodnak és az enyhülésnek olyan visszafordíthatatlan eredményei vannak, amelyekre támaszkodva az eddiginél is nagyobb sikereket érhetünk el. Péter János beszéde után A. P. Sityikov emelkedett szólásra: — Megelégedéssel nyugtázhatjuk — mondotta, — hogy a Helsinkiben elfogadott megállapodások egészében véve a megvalósulás útján vannak. A Szovjetunió, Magyarország és más szocialista országok a záróokmány teljes valóra váltásán munkálkodnak. Az enyhülés ellenfeleinek leplezetlenül ellenséges állás- foglalásairól is szólt, majd így zárta beszédét: — A legfontosabb kérdés, amelyre a Szovjetunió, a Magyar Népköztársaság, a szocialista baráti közösség minden országa összpontosítja erőit az, hogy véglegesen száműzzék a nukleáris világ- katasztrófa veszélyét. Alekszej P. Sityikov beszéde után felszólalások következtek, majd az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottsága állás- foglalást fogadott el. Újabb tanácskozás októberben Előrelépés nélkül fejeződtek be a KGST—EGK tárgyalások KOMMENTÁR Mennek vagy maradnak? H arold Brown, az Egyesült Államok hadügyminisztere kerek-perec kijelentette: az USA csak akkor vonja ki csapatait Dél- Koreából, ha „a katonai helyzet ezt megengedi”. Hogy mit értett „katonai helyzeten”, miután a két Korea között hallgatnak a fegyverek és semmi jel nem mutat a háborúskodás kiújulására, nos, ezt nem közölte. Mindenesetre az egyébként mindig jólértesült Newsweek című amerikai hetilap nemrég megírta: az USA 1981-ig, de legkésőbb 1982-ig valamennyi katonáját hazarendeli Dél-Koreából. Meglehet, hogy az amerikai és a dél-koreai vezetők évről évre ismétlődő találkozójának legutóbbi fordulóján, a kaliforniai Coloradóban most lebonyolított tárgyalásokon történt valami fordulat. Netán a szöuli diktátor lépett közbe, de az sem lehetetlen, hogy a Pentagon ázsiai terveivel összeegyeztethetetlen a teljes kivonulás. Két újabb jelenség ugyancsak amellett szól, hogy Washington ismét nagy fontosságot tulajdonít a szöuli rendszernek. Az amerikai szenátus a napokban 275 millió dolláros hitelt szavazott meg, amelyből Dél-Korea fegyvereket vásárolhat az USA-ban. Még nincs döntés, de a kormány már eljuttatta a szenátushoz azt a javaslatát, hogy 800 millió dollár értékben adjanak át a Dél-Ko- reában állomásozó amerikai katonaság felszereléséből fegyvereket és hadianyagot a szöuli rendszernek. Az Egyesült Államok politikájában sok mindent átértékeltek a közelmúltban. Ügy tűnik, a dél-koreai csapatkivonás is ezek közé a témák közé tartozik. Jogos tehát a kérdés: ezek után mennek, vagy maradnak az amerikaiak? Gy. D. Nem történt előrelépés a KGST és a Közös Piac szakértői szintű megbeszélésein, amelyek kedden kezdődtek és pénteken befejeződtek Brüsz- szelben, az Európai Gazdasági Közösség központjában. A tanácskozáson, amelynek célja a két gazdasági szervezet között megkötendő átfogó egyezmény fő vonalainak kidolgozása volt, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának küldöttségét Ászén Velkov helyettes titkár, az európai közösségek bizottságának küldöttségét pedig Roy Denman, a bizottság külkapcsolatokkal foglalkozó igazgatóságának főigazgatója vezette. A megbeszélések megtartásáról az idén májusban Moszkvában tartott magasszintű tárgyalásokon állapodtak meg a két szervezet vezetői. A KGST-országok véleménye szerint a két szervezet megállapodásának mindenekelőtt a tagországok közötti kereskedelmi kapcsolatok elveire és szabályozására kellene kiterjednie, egyéb kérdések mellett. Brüsszeli értesülések szerint októberben a jelenleginél magasabb szinten újabb tárgyalásokra kerül sor. annyira kihozta a sodrából, hogy elfelejtette, egyszerűen elfelejtette. Hogy mentse, ami menthető. most ő is lement segíteni. Ahogy hozták a gyerekek, szedte el tőlük, s mintegy véletlenül, mégis külön külső sort rakott. Legalább a továbbiakban majd fogyasszák csak az ő borukat is! Mire felmentek, Lajos bácsi már kirakta a halászlét mindenkinek, aki csak nem utasította vissza. Ilyen csak egyetlenegy volt: Klári. — A gyerekeknek nem lehet, Lajos bácsi, a szálka miatt... Inkább én is lemondok róla... Gitta éppen jókor ért viszsza: — Neked azért nem kellene lemondanod, Klárikám, igazán, tudod, milyen csudálatos a Lajos bácsi halászléje! — Megállóm, Gittám! Majd eszem birkát. Ebben elszántság volt, ebben a kijelentésben. Inkább a birka, amit nem szenvedhetett. De mit meg nem tesz egy anya a gyermekeiért. A két fáról leszedett ifjú azonban ragaszkodott a halászléhez. Minél nagyobb és lángolóbb volt anyjuk áldozatkészsége, annál kevésbé méltányolták. — Nem látjátok, hogy én sem eszem! Ez egy nagyon veszélyes étel... (Vagyis veszééélyes ééétel.) — Te ne egyél, de mi eszünk! Ne hallgass rá, Lajos bácsi! Követelődzőén tartották a tálkájukat. Lajos bácsi vergődött. (Folytatjuk) MOLNÁR ZOLTÁN: 33. Tibor ugyan örült is ennek, de néha meg is riasztotta Kati gátlástalan érzékisége; most sem elégedett meg a csókkal, hanem egész testével hozzá- dörgölődzött, szinte kényszerítve, hogy fogja át, szorongassa meg. Engedelmeskedett hát a ki nem mondott felszólításának, de kénytelen volt arra gondolni, hogy éppen alkalmasabb helyeket is lehet találni erre a célra, ha van türelmpk kivárni, és hogy Kati mohóságában van valami ízléstelenség. Azt is tudta azonban, hogy ő az ilyen gondolatait soha senkinek nem fogja elárulni. S különösen magának Katinak nem. Amint kiszabadult Kati karjaiból, rögtön a borhoz nyúlt, s Kati nem tudta, hogy véletlenül — e vagy tudatosan, de rögtön úgy fordult, hogy a borral a kezükben nehogy meg tudják ismételni a csókolózást; s már ment is fel a lépcsőn. Odafönt várta meg Katit. Megismételte: — A mi borunk még benn van a csomagtartóban. Látszott rajta, mennyire el van keseredve, mert elmulasztották az általuk hozott bort is a megfelelő hűvösre lehordani. Míg a tűzhelyhez vonultak, már panaszolta is: — Édesanya, mi meg benne hagytuk a bort a csomagtartóban! Most már biztosan jól felmelegedett! — Nem baj, kisfiam, hordjátok le most! Még van ideje kihűlni! Gitta majd felrobbant. Pedig mennyire az eszében volt ez a bor. Még el is tervezte — persze, amikor még a sufnira gondolt, nem tudott arról a csoda pincéről — hogy először ők berakják a borukat, s amit utánuk hoznak, az marad kívülről. így, amikor majd elkezdenek inni, előbb a külső bor fogy. az övék marad. S egy ilyen pontosan felépített terv összeomlik azon, hogy ő egyszerűen nem volt észnél, amikor ezek érkeztek, elfeledkezett a borról. Persze, a pince az oka, ez a meglepő alkotmány a mérhetetlen belvilágával, ahol úgysem lehetett volna belső meg külső sorokat rakni; ez KUBAI TUDÓSÍTÁSOK (8.) Szabad idd, szórakozás K ezdjük azzal, hogy a kubaiak vidám emberek. Nem köny- nyelműek és felelőtlenek, hanem a vérükben lévő vidámság, ritmus dominál. A havannai karnevál legalább olyan híres és mozgalmas, mint a riói. Talán ez a temperamentum is magyarázza, hogy külön rádióadó szolgálja a muzsikát. Érdekes, hogy a kubaiak között nem hódított a „világot leigázó” beatmu- zsika, megmaradtak a rumba, a szamba, a csa-csa- csa, konga, a szón és a még ritmikusabb mazambique mellett. Minden dallamos, ritmikus. A szabad időt sokféle és fajta kulturálódási, sportolási és szórakozási lehetőség szolgálja. A havannai közlekedés gyors, megbízható és nem drága. Zömmel angol gyártmányú Leyland buszok közlekednek a városban, légkondicionáló berendezéssel, ami elviselhetővé teszi a nagy hőségben az utazást. Elöl kell felszállni, perselybe dobni a centavot és a kalauz jegyet ad. A buszmegállóktól függetlenül is leszállhat az utas, ha azt előre jelzi a vezetőnek. Olykor a* sofőr is leszáll egy csésze frissítőre, vagy kávéra. Senki sem csodálkozik ezen. A taxik zónahatárokon belül közlekednek, de elviszik az utast a város bármely pontjára. Ez a kétféle közlekedési eszköz található Havannában. A távolsági utazásokat ugyancsak légkondicionált buszok szolgálják, a fővárost és Santiago de Cubát nyolcsávos autósztráda köti majd össze, jelenleg a sztráda egyik oldala készült el, négysávos nyomvezetéssel. Ez a távolság körülbelül 1200 kilométer. Egy vasútvonal is végigfutja a keskeny szigetországot, de a vonat gyönge alapépítményen cammog, ezért távolabbi utazásokra legalkalmasabb a repülő. Aki teheti, azt veszi igénybe. Sok a magánautó is Havannában. A forgatagban ott találni az öreg rozoga, de óceánjáró nagyságú amerikai Buickokat, régi Chevroleteket és mindenféle csotrogányokat. Szerencsére egyre kevesebb van ezekből a roncsautókból. A nagy cukoráremelkedés következményeként az Argentínában működő Ford-autógyár elárasztotta Kubát a legújabb típusú közepes nagyságú kocsikkal. De sok japán dzsip és teherautó fut az utakon, mint ahogyan egyre több Lada gépkocsi tarkítja az utcai forgalmat a különben már ócskának számító régi típusú Volga kocsik mellett. Persze van ott mindenféle más típus, még Trabantot is látni. Szállodák, éttermek, bá- rak, varieték sokaságával találkozhatunk. A Havanna Libréről már elmondtam sorozatom első felében, hogy a Hilton-lánc egyik gyöngyszeme, közel 30 millió dollárba került, s alig hogy fölavatták, két év múlva államosították. A Hilton-cég a szállodát úgy építette meg, s úgy rendezte be, hogy a legnagyobb kényelemhez szokott amerikai pénzembereket fölényesen kielégítse. A szállodában minden megtalálható, éttermek, sőt a Sala Tepsis Színház is igen változatos revüműsorral szórakoztatja a közönséget, mint ahogyan a második szintből kinyúló saját strand, édesvízű medencéjével. A huszonötödik emeletről — ahol a Mirados étterem található — nagyon szép kilátás nyílik az egész városra, a tengerre. A Havanna Iibre egyébként is magas ponton van, így uralja a szépvonalú épület a Vedado városnegyedet, tetején piros lámpa villog, jelezvén a repülőknek a magasságot. A Havanna Libre-szálló- val szemben van a Yara mozi, amely reggeltől késő éjszakáig folyamatosan játszik, a nézők bármikor bc- mehetnek, villanyt nem gyújt a jegyszedő, hanem kis zseblámpával pásztázza végig a nézőteret és oda irányítja az érkezőket, ahol szabad székeket találhat. Sok fiatal órákig a moziban csücsül, sejthetik, hogy nem a filmet nézik meg háromszor egymás után. Természetesen Havannában nem álszenteskednek a fiatalokkal, a fiúk és leányok nyugodtan betérhetnek a garniszállóba. Szállodákból nincs hiány. Egymást követik a na- gyobbnál nagyobb szállók, a 650 szobás Havanna Libre csak kisöccse az ezer szobás Hotel Riviera-szál- lónak, de ott a jó öreg Hotel Nacional-szálló is, amelyet még 1930-ban építettek, s átellenben emelkedik a Fosca 32 emeletes felhőkarcolója, amely Y- alaprajzú. Ezt az épületet sem fillérekért építette az amerikai Esso-cég. A legfelső, harminckettedik emeleten van a La Torre vendéglő, ahol igazi kubai ételkülönlegességeket lehet kapni. S ha már az ételeknél, italoknál tartunk, néhányat „kóstoljunk” meg egy étteremben. A kubai vendéglátás magasan első osztályú. A pincérek igen kényesek mesterségükre és így is viselkednek a vendéggel. Csak akkor vezetik az érkezőt asztalhoz, ha meggyőződnek arról, hogy a társaságot már szépen szervírozott asztalhoz le tudják ültetni, egyébként — az éttermekben nem lehet randalírozni, helyet keresgélni, a társaságokat esetleg zaklatni. A bejáratnál a terem főnöke tárgyal az érkező vendégekkel, megkérdi, hányán vannak, mit szeretnének, aztán int a beosztott pincérnek és megkonzultálják a helyzetet, majd helyükre kísérik az érkezőket. Az asztalról a hideg víz, vagy jégkockákkal teli edény nem hiányozhat. Kezdhetjük étkezés előtt egy fél deci rummal is, de a kubaiak inkább koktélokat isznak aperitifnek, alig láttam, hogy valaki tisztán kért volna rumot, vagy konyakot, whiskyt. Magam leggyakrabban daikirit ittam, amelyet a következő összetételben szervíroznak: 3 kispohár rum, fél citromnak a leve, parányi cukor és apróra darált jégkristály. A szállóban gyakran lehörpintettünk egy-egy Havanna Libre elnevezésű koktélt, amely hasonló a daikirihez, csak Colával keverik. Az aperitif után jöhet a leves, ilyen többek között a feketebableves (sopa de frijoles), csicseriborsó-leves (sopa de garbanzos), húsleves tésztával (sopa de fi- deos), esetleg gyümölcsleves, tejleves, aki szereti. Húsféleségek közül szinte minden megtalálható, ami nálunk ismert és fogyasztott, tehát gyakori a csirke-, a marha-, a sertés-, és a halhús. Szeretik a bifszteket, a sült csirkét, a párolt és sült sertésszeleteket Köretnek leggyakrabban rizst tálalnak, fehér, vagy sárga színűt, de nagyon finom a zöld banán fölszeletelve és olajban megsütve, pontosan úgy néz ki és olyan ízű, mint a burgonyape- hely sütve. Elmaradhatatlan étkezéskor a sütemény és a gyümölcs. Egyébként Havannában tíz lépést sem lehet tenni anélkül, hogy egy kis vendéglő, bár ne akadna az utunkba. Természetesen a belvárosban és az óvárosban. Ezek a< kis bárok sötétek, csak négyöt asztalka van bennük és a pult előtt néhány bárszék. A pincérek intimen szolgálják ki a párokat, nem kíváncsiskodnak. A bisztrókban kedvelt szendvicsféleség a perro caliente („forró kutya”), sült virsli zömök ovális alakú kifliben. Magas színvonalú a kubai revük műsora. Havannában leghíresebb a Tro- picana, a város gyönyörű villanegyedében találni ezt a szórakozóhelyet. Érdemes jó előre asztalt foglalni, mert olykor két hétre előre minden jegy elkelt tábla csüng a bejárati ajtón. Vendéglátóink meghívtak egyik este bennünket is a Tropicanaba, ahol a több mint száztagú revütáncjcar a világrészeket mutatta be, következésképpen öt részből állt a műsoruk. A Tro- picana szabadtéri kerthelyiség és fedett termek kombinációja, s ha véletlenül eső kerekedne, a kerthelyiség fölé is tetőszerkezet borul. A természetes környezetet meghagyták, abba építették bele a revü- színházat. Így fölhasználják a pálmafákat is, azokon is táncosnők és artisták, de a színpad maga is forog, emelkedik, süllyed, két pálmafa között összekötő deszkahidak, s hol két méterrel az asztal előtt táncolnak, hol pedig tíz—húsz méter magasan a fejünk fölött. S mindez olyan ruhakölteményekkel, hosszú uszályokkal és fénykaval- káddal körítve, hogy elkápráztatják a nézőt. Arról ne is szóljunk, hogy a táncosnők — feketék, fehérek és mulattok — mind válogatott szépségek. Hasonló, de valamivel kisebb méretű a Havanna Libre revü- színháza, s a kettő közötti nagyságot és színvonalat jelenti a Varad erői nyaraló szállodájának revüszínháza, amelyeket ugyancsak volt szerencsém végignézni. S ok mindenről lehetne még beszélni. A havannai utcákról, ahol az élet este zajlik, a tengerparti sétányról, ahol több az összebújt szerelmespár, mint a parti horgász. A hintaszékekben billegő kubaiakról, akik any- nyira szeretik a hintaszéket, hogy szállónk klubtermében — az alkalmazottak részére fönntartott teremben — a tévét is hintázva, elő- re-hátra billegve nézik. Tőlünk távoli ország ma már lehetőséget nyújt a magyar turistáknak is, hogy meglátogassák. Amikor ott jártam, a COOPTOURIST vezérigazgatója éppen akkor írta alá a CUBATUR-ral a megállapodást, hogy 20 ezer forint körüli összegért turistacsoportokat kalauzol Kubába. Nem kis összeg, de amint hallottam, a helyeket már előre lefoglalták a turizmus hívei, nagy-nagy élményben és baráti fogadtatásban lesz része, életre szóló emlékekkel térhet vissza. Magam is gyakran visszaemlékszem az ott töltött napokra. Jóleső érzéssel, barátsággal. Gazdag István
