Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-02 / 154. szám
1978. július 2. KELET-MAGYARORSZÁG 15 Gazdagodik a MÁV záhonyi körzete Üj mozdonyvizsgálót és vámáruraktárt adtak át a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat dolgozói a MÁV záhonyi körzetében. Ezek a beruházások a körzet nagyarányú fejlesztésének keretében valósultak meg. Koós Viktomé, a Buji Községi Tanács elnöke huszonhét éves szolgálat után nyugdíjba vonult. Munkatársai ünnepélyes tanácsülésen köszöntötték ebből az alkalomból Koós Viktornét. A tanácsülésen részt vett dr. P. Szabó Gyula, a megyei tanács elnökhelyettese. A buji óvodások, és kisdobosok műsorral üdvözölték a nyugdíjba vonuló elnökasszonyt. LEGÜJABB MODELLJEIBŐL a napokban küldött mintadarabokat Angliába és az NSZK-ba a Kisvárdal Ruhaipari Szövetkezet. A kiválasztott modellekből az év harmadik negyedében Nyu- gat-Németországba 10 ezer öltönyt, Angliába 19 ezer férfizakót exportál a szövetkezet. Tanulnak a KISZ-titkárok A nagyüzemi KlSZ-bizott- ságok és az alapszervezetek titkárai egyhetes továbbképzésen vesznek részt a sóstói KISZ-iskolán. A 232 titkár, köztük 102 nyíregyházi ifjúsági vezető, a nagyüzemek KISZ-szervezeteit képviseli. A július 1-től 6-ig tartó továbbképzésen az ifjúsági vezetők az aktuális ideológiai, politikai témákat vitatják meg, értelmezik az ifjúsági mozgalom időszerű tennivalóit és megismertetik egymást gyakorlati tapasztalataikkal. A Bandoska együttes V ásárosnaményban A franciaországi turnéjáról hazatérő lengyel Bandoska néptáncegyüttes július 3-án fél nyolckor vendégszerepel a vásárosnaményi járási művelődési központban. Filmesztétikái tanfolyam Nyíregyházán A megyei moziüzemi vállalat és a megyei művelődési központ filmesztétikai tanfolyamot szervezett Nyíregyházán. A községi mozik, a filmklubok vezetői és a megyei moziüzemi vállalat munkatársai vesznek részt a tanfolyamon. A közel ötven hallgató a közművelődés eredményeiről, a1 filmismeretterjesztés lehetőségeiről, a közművelődési intézmények egymásraépültségéről, a világ és a magyar filmművészet helyzetéről hallhat előadást a megyei művelődési központban. A július 3-tól 7- ig tartó tanfolyamon 19 filmet vetítenek le a résztvevőknek a Krúdy filmszínházban. A csillagos ég júliusi látnivalói A Merkur az Ikrek, majd a Rák és a hónap végén az Oroszlán csillagképekben végzi mozgását, másfél, illetve a hónap végére egy órával nyugszik a Nap után, így szürkületben megfigyelésre alkalmas. Legnagyobb keleti kitérésben 11-én 27 fok, 28-án 3 fokkal a Regu- lustól délre, 31-én a Szatur- nusztól 5 fokkal délre található. Szintén alkonycsillag a Vénusz is az Oroszlán csillagképben, két órával nyugszik a Nap után. A nyugati égbolt igen fényes csillaga (19-én — 3,6 magnitúdó fényességű), 9-én 5 fokkal északra van a Holdtól. Az esti órákban nyugszik a Mars is az Oroszlán, majd a Szűz csillagképekben. A Jupiter a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. A Szaturnusz szintén az Oroszlán csillagképben tartózkodik, még az esti órákban megfigyelhető, 9-én 4 fokkal északra a Holdtól. Az Uránusz valamivel éjfél előtt nyugszik a Mérleg csillagképben, a Neptunusz pedig a Kígyótartó csillagképben, így mindkettő az éjszaka első felében alkalmas megfigyelésre. 15-én az Uránusz 3 fokkal délre van a Holdtól. Kezdődnek a nyári hullócsillagos éjszakák. Uralkodó meteorraj az Aquaridák 28-i gyakorisági maximummal. A változó csillag Algol fényes- ségi minimumai 8-án. 28-án és 30-án, mindhárom alkalommal éjfél körüli időben lesznek. Távcsöves bemutatókra előre bejelentett csoportos látogatást szerda esténként fogad a tanárképző főiskola csillagdája. Derült idő esetén július 4-én és 25-én, kedden hordozható távcsővel tartanak bemutatót. M. Takács Ferenc Vizsgáznak a leendő szakmunkások a fehérgyarmati Szamos menti Ruhaipari Szövetkezetben. A végzős női szabótanulók (közülük a szakma kiváló tanulója, a verseny megyei győztese lett Máthé Margit) adtak számot a napokban a szövetkezet új csarnokában gyakorlati tudásukról. (M. K.) Űj virágüzlet Űj virágüzlet nyílik még a nyáron Nyíregyházán. A Nyíregyházi Kertészeti és Parképítő Vállalat a Zrínyi Ilona utcai sávházban, a COOPTOURIST-iroda szomszédságában kapott helyiséget. Kényelmes üzlettér, koszorúkötő műhely, az alagsorban pedig tágas raktár áll a dolgozók rendelkezésére. A bolt átadása után bezárják a Kossuth téri üzletet és a Szabadság téri virágházat. Napjainkban már az augusztus 10-re tervezett nyitásra készülődnek. JÁTÉKORSZÁG címen gyermeklapozókat készített a Nyírségi Nyomda a Móra Könyvkiadó részére. A sok színű, vastag kartonra kasírozott, fóliázott kiadványból 60 ezer darabot gyártottak. Az utolsó tételt a héten indították útnak Budapestre. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 26. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt; négyta- lálatos szelvénye 160 fogadónak volt, nyereményük egyenként 44 109 forint; három találatot 13 330 fogadó ért el, nyereményük egyenként 265 forint; a kéttalálatos szelvények száma 345 275 darab, ezekre egyenként 13 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn, a Népstadion sajtótermében rendezi a lottó júniusi jutalom- sorsolását. A húzáson a 24. játékhét szelvényei között összesen 1320 tárgynyereményt — köztük főnyereményként három Lada személygépkocsit — sorsolnak ki. Az igazgatóság összeállította a lottósorsolások júliusi menetrendjét. Eszerint július 7-én Balatonlellén, 14-én Komlón, 21-én Hajdúszoboszlón, 28-án pedig Baján húzzák ki a lottó esedékes heti nyerőszámait. JÚLIUS t-TÖL: Új árak egyes szolgáltatásoknál Űj irányárak alapján dolgoznak megyénk szolgáltató iparának több területén július 1-étől. A rendelkezés az állami és szövetkezeti üzletekben az óra- és ékszerjavítást, a férfi- és női fodrászatot, a kozmetikát, a manikűrt, és a pedikűrt, a fényképészetet, valamint a mértékutáni szabóságot érinti. Ugyanezek vonatkoznak majd a kisiparosok kezén lévő fodrászatokra és mértékutáni szabóságokra. Nagy szükség volt már erre az intézkedésre, hiszen e nem szociális jellegű szolgáltató ágazatokban szinte lehetetlen volt az árak, s így a nyereség ellenőrzése. A megyei tanács ipari osztálya alapos felmérő munkát végzett, mielőtt az új irányárakat megszabta. Elképzeléseit egyeztette a Könnyűipari Minisztériummal, a KISZÖV-vel, a szakszervezetek megyei tanácsával. Terveit összhangba hozta a hajdú-bihari, a baranyai, a Borsod megyei , tanáccsal, valamint az országos főhatóságokkal, s e tapasztalatok alapján hozta meg a július 1-én érvénybe lépő döntést. Az új díjjegyzéket mindegyik üzlet köteles kifüggeszteni az üzlet falára, s ezzel lehetővé teszik a szolgáltatást igénybevevőknek, hogy a korábbiaknál alaposabban tájékozódhassanak az árakról. Az üzletek a központilag meghatározott díjszabásoknál alacsonyabb Farmernadrág-üzérek A nyári idegenforgalmi szezonban sok külföldi állampolgár érkezik hazánkba. A külföldiek döntő többsége pihenni, országot látni jön hozzánk; azonban elvétve akad olyan is. aki magyar állampolgárok közreműködésével törvényeinket kijátszva kereskedni, üzérkedni akar. Dalmádi Benő budapesti lakos 1978 januárjában a Keleti pályaudvar környékén megismerkedett egy jugoszláv állampolgárral, aki farmernadrágot kínált eladásra. Dalmádi közelebbi ismerettségbe került a külföldivel, aki vállalta, hogy nagy mennyiségű farmerárut szállít neki. természetesen a vámszabályok megkerülésével. A jugoszláv állampolgár néhány hónap alatt összesen 119 farmer- nadrágot csempészett az országba és_ azokat eladta Dalmádi Benőnek. A nadrágok belföldi forgalmi értéke 131 000,— Ft. Dalmádi azonban azért vásárolta meg a farmerokat, hogy haszonnal tovább értékesítse. Jó alkalom kínálkozott akkor, amikor találkozott Dúsa István hajdúdorogi lakossal, aki éppen farmernadrágokat keresett. Dúsa, Bánszki László nagycserkeszi lakos ismerősével megjelent Dalmádi budapesti lakásán és ketten mintegy 34 darab farmert vásároltak, amit aztán Nyíregyházán, a Búza téri piacon tovább értékesítettek, természetesen haszonnal. Rövid idő múlva Dúsa egy másik ismerősével, Papp János nyíregyházi lakossal jelent meg Budapesten. Dalmádi Benő laösszegért minden előzetes engedély nélkül dolgozhatnak, de ha ennél többet kérnek, akkor minden esetben kötelesek kalkulációt készíteni, hogy ellenőrizni lehessen tevékenységüket, s a díjak érvényesítésének jogosságát. Ezzel az intézkedéssel leszűkítik a jogtalan haszon- szerzés lehetőségeit, ugyanakkor közelebb kerül egymáshoz a ráfordítás költsége, valamint a szolgáltatás ára. Ha azonban az árellenőrzési jogkörrel rendelkező hatóságok indokolatlan eltéréseket tapasztalnak a tényleges ráfordítás költsége és a felszámolt ár között, az üzletet a megrendelő érdekében az ár- különbözet megfizetésére kötelezik és gazdasági bírság kiszabását is indítványozhatják. Ezeket az irányárakat országszerte az elkövetkezendő időben vezetik majd be. Az árak között azonban lehetnek majd eltérések, mert azokat minden megyében a helyi adottságokat figyelembe véve állapították meg. (bg.) Táborzáró kiállítást nyitottak július 1-én délután 2 órakor a fehérgyarmati művelődési házban a június 9-től július 1-ig megrendezett cé- génydányádi rajz szakos főiskolai tábor hallgatóinak legjobb munkáiból. A táborozáson első és második évfolyamos hallgatók vettek részt, huszonhatan. A kiállítást Csáthy Miklós, a járási hivatal művelődési osztályának főelőadója nyitotta meg. Várható időjárás ma estig : változóan, időnként erősen felhős idő. Szórványosan zápor, zivatar. Többfelé megélénkülő, néhány helyen megerősödő szél, később nyugatira, északnyugatira forduló szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között. DB. GAAL KATALIN FŐORVOS értesíti betegeit, hogy Idegelmegyógyászati magánrendelése betegség miatt egyelőre szünetel. (18895) I KeletInaprország KÉPEK 2-, vasárnap kása előtt találkoztak Bánszkival, aki szintén farmerért jött. A vádlottaknak szerencséjük volt, mert hamarosan maga a külföldi állampolgár érkezett a helyszínre, nagy mennyiségű farmeráruval. Valamennyi vádlott vásárolt az áruból, és ellenértékként forintot adtak. Az elkövetők a nadrágok egy részét aztán folyamatosan értékesítették általában a Búza téri piacon. összességében Dalmádi 119, Dúsa 70, Papp János 12, Bánszki László pedig 37 farmernadrágot vásárolt, amelynek mintegy a felét sikerült értékesíteni, a másik felét pedig lefoglalták. A vádlottak azonkívül, hogy üzérkedtek a farmeráruval, azzal, hogy külföldi részére magyar fizetőeszközt adtak át. devizagazdálkodást sértő bűntettet is elkövettek. Ügyükben a napokban hirdetett ítéletet a Nyíregyházi Járásbíróság. Dalmádi Benőt és Dúsa Istvánt devizagazdálkodást sértő bűntettel összefüggésben elkövetett üzérkedés büntette miatt hosszabb tartalmú felfüggesztett szabadságvesztésre, súlyos pénz- büntetésre és összesen 11 000,— Ft elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezte. Üzérkedés büntette miatt Papp Jánost 4000 Ft, Bánszki Lászlót 8000,— Ft pénz főbüntetésre ítélte, utóbbit 4000 Ft elkobzás alá eső érték megfizetésére Is kötelezte. A járásbíróság a lefoglalt 53 farmernadrágot teljes egészében elkobozta. Az ítélet jogerős. Dr. Marián Zoltán ügyész ipőjáfilf KRÓNIKA OTTO NAPJA A Nap kél 3 óra 51 perckor, nyugszik 19 óra 45 perckor. A Hold kél 1 óra 57 perckor, nyugszik 17 óra 00 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1898._ július 2-án született Felsőgallán — és 68 éves korában, 1966-ban halt meg Tatabányán — Mann- hercz Antal bányász, a bá- nyászmunkások forradalmi mozgalmának kiváló harcosa. Már 16 évesen kőbányászként dolgozott Tatabányán, később vájár lett. 1921-ben belépett a bányamunkások szakszerveze- tébe, s mint annyi társa, 1923-ban ő is kivándorolt: az észak-franciaországi bányavidéken telepedett le, abol hamarosan kapcsolatot talált a baloldali szak- szervezeti mozgalommal. 1929-ben tagja lett a Francia Kommunista Pártnak. Forradalmi tevékenységé- ért 1931-ben kiutasították az országból, s ekkor néhány évig a Szovjetunióban talált családjával együtt munkát, otthont. 1935 májusában tért vissza hazájába, de mozgalmi múltja miatt évekig nem jutott munkához és csak 1939-ben sikerült elhelyezkednie a tatabányai szénbányánál. Megtalálta az utat az illegálisan tevékenykedő KMP-hez, amely- nek 1940-től tagja lett, s bekapcsolódott a bányászszakszervezet munkájába is. 1944 szeptemberében 58 társával együtt a németek letartóztatták, négy hónapig Komáromban ült börtönben. A felszabadulás után különböző helyi vezető posztokat töltött be, gazdasági és pártvonalon egyaránt. 1978. július 3., hétfő KORNÉL NAPJA A Nap kél 3 óra 51 perckor, nyugszik 19 óra 44 perckor. A Hold kél 2 óra 37 perckor. nyugszik 17 óra 52 perckor. Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1803. július 3-án született az olaszországi Velencében és 79 éves korában, 1882-ben halt meg Budapesten Vetter Antal honvéd altábornagy, osztrák származású tiszt. Gyermekfővel lépett a katonai pályára, s 1848-ban a császári tiszt — ekkor alezredesként Nagyvárad volt az állomáshelye — átállt a magyar szabadság- harc oldalára. Októberben ezredessé, novemberben tábornokká léptették elő, s a honvédvezérkar főnökeként — mint Mészáros Lázár hadügyminiszter helyettese — tevékenykedett. 1849. március 8-án altábornagy lett és Dembinszky után a honvédsereg fővezére, de kiújuló betegsége miatt lemondásra kényszerült. Felgyógyulása után a honvédmémökkar főnöke lett. A világosi fegyverletételt követően emigrált, s Angliában egy katonai intézetben tanárkodott. A kiegye- j zés után, 1867-ben hazatért, s előbb Pozsonyban, majd a fővárosban élt.