Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-27 / 175. szám

1978. július 27. KELET-MAGYARORSZAG 7 SZABADTÉRI HANGOSZLOPOK Az Elektroakusztikai Gyárban megkezdték a száz vatta« HTB—M elnevezésű hangoszlopok nullszériájának gyártását, melyek hangszln­skálája hatvan hertztői tizennégy ezer hertzig terjed. Az idén ötszáz darab készül, részben exportra, részben a Népstadion akusztikai be­rendezéseinek felújításához. Képünkön: készülnek a nagy teljesít­ményű hangoszlopok. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt kardoskúti gázüzemében százötvenmillió forintos beruházási költséggel új kompresszorállo­más épült. A berendezésnek az a feladata, hogy a nyári hónapok­ban termelt földgáz egy részét visszasajtolja a föld alatti tárolóba. Az így „megtakarított” földgázkészletet a téli hónapokban használ­ják fel. A képen: a kompresszorállomás, i Vízen sikló gumiabroncsok A közlekedési szakemberek né­hány évvel ezelőtt felfigyeltek azokra a súlyos kimenetelű bal­esetekre, amelyek jó minőségű úton, látszólag minden különö­sebb ok nélkül, de mindig eső­ben vagy eső után, esetleg só­zástól latyakos úton következtek be. Tüzetes vizsgálatok és elem­zések után így fedezték fel az aquaplaning nevű jelenséget, amit magyarul — kissé erőltetett fordításban — vízi szánkózásnak is szoktak nevezni. Azt már említettük, hogy az aquaplaning mindig víz jelenlé­tében lép fel. Ugyanígy az is le­szögezhető, hogy egy bizonyos veszélyességi sebességi érték fö­lött jelentkezik. Harmadsorban függ a gumiabroncsok mintáza­tától, elhasználtságától. Kopott abroncsokkal való autózás ese­tén nagyobb az aquaplaning ve­szélyének lehetősége, de a leg­jobb márkájú és állapotú kere­kekkel is számítani lehet rá. Mi zajlik le az aquaplaningnál? Az, hogy a forgó kerék maga alá hajtja a vizet, amelynek ott két­féle „választása” van: vagy ösz- szegyűlik a gumiprofil árkaiban, vagy oldalt kifröcskölve távozik a gumi alól. Amilyen mértékben fokozódik az autó sebessége, an­nál több vizet kellene elraktá­rozniuk a bemélyedéseknek, il­letve annál több folyadéknak kellene kinyomulnia a profilbor­dák közül. Erre azonban már nincs lehetőség, így egy hátrafe­lé szélesedő ék alakját felvevő vízfilm keletkezik a gumi felfek­vő felülete és az úttest között, egy kevéssé megemelve a kere­keket. így a korábbi száraz súr­lódás folyadéksurlódássá válto­zik, elindítván a kiszámíthatat­lan irányú sodródást az úttesten. Elgondolkodtató, hogy miért csak az autózás utóbbi egy-két évtizedében jelentkezett ez a probléma? Nos, régebben az utak domborúák — bogárhátúak — voltak, s a víz nyomban lefolyt róluk. De érdesebb. durvább felületű is volt a burkolatuk. Másrészt a régebben használatos keskeny gumiabroncsok futófe­lülete tökéletesebben kiszorítot­ta maga alól a vizet. De még azt is hozzátehetjük, hogy a 100 km/ óra körüli, vagy annál nagyobb sebesség sem volt régebben any- nyira általános, mint ma. Az aquaplaning ' jelenségének elkerülése érdekében tehát ügyel­ni kell rá, hogy a gumi szüksé­ges profilmélysége rendelkezés­re álljon és valamennyi gumiab­roncs mindig az előírásos belső nyomásra legyen felfújva. Ha vizréteg van az úttesten, azon­nal csökkenteni kell a sebessé­get, figyelembe véve, hogy a ta­padóképesség erőteljes csökkené­se kb. 80 km/óra sebességnél kezdődik, de kivételesen kedve­zőtlen esetben már 60 km/óra körül is felléphet (pl. nyári fel­hőszakadásnál). Az aquaplaning megelőzését tulajdonképpen az útépítésnél kellene kezdeni, meg­felelően érdes útburkolatokat ké­szítvén. Az autóversenyzők úgy védekeznek az aquaplaning el­len, hogy mély hornyokkal el­látott, úgynevezett esőgumikat szerelnek fel kocsijukra. B. I. KÉT KILÓ HATVAN DEKÁS KISLÁNY Megszületett az első lombikbébi Az angliai Oldham város egyik kórházában kedden császármetszéssel világra jött az orvostörténelem első lom­bikban fogant újszülöttje. A 2,6 kilogrammos kislány megszületése Patrick Steptoe és Robert Edwards angol or­vosok 12 éves kutatómunká­jának köszönhető. Az anya, Lesley és az apa, John Brown — mindketten bristoli munkásemberek — kilenc évig hiába várták, hogy gyermekük szülessen. Mivel a férjnek, előző házas­ságából már volt gyermeke, nyilvánvaló volt, hogy a med­dőség oka az asszony szerve­zetében keresendő. Az or­vosok hamarosan meg is ál­lapították, hogy Lesley Brown petevezetéke elzárult, s így petesejtjei nem tudtak megtermékenyülni. Az elkeseredett asszony ekkor Steptoe doktorhoz for­dult, aki társával, Robert Ed- wardsszal, már hosszú évek óta kísérletezett a méhen kí­vüli megtermékenyítéssel. Az orvosok a múlt év végén kü­lönleges szerkezetű lombik­ba helyezték az asszony pe­tesejtjét és a férj spermájá­val megtermékenyítették. A megtermékenyült petesejtet egy ideig mesterségesen táp­lálták, majd miután megfe­lelően továbbfejlődött, visz- szahelyezték az anya szerve­zetébe. Lesley Brownt előző­leg hormonokkal kezelték, hogy méhe „felkészüljön” a magzat befogadására. A szülés várható napja au­gusztus 18. lett volna, és egyelőre nem ismeretes, mi­ért döntöttek úgy az orvosok, hogy császármetszéssel meg­gyorsítják a folyamatot. A kiadott jelentés szerint anya és gyermeke kitűnő állapot­ban vannak. S hogy a-csa­ládnak a továbbiakban is lesz mit a tejbe aprítania, arról az egyik angol lap gondoskodik, amely hatalmas összegért megvásárolta a szülőktől a „lombiksztori” közlési jogát. Előre gyártott hidak A Déldunántúli Vízügyi Igaz­gatóság pécsi gépüzemében előre gyártott elemekből ké­szítenek hat-nyolc méter szélességű, cölöpökre állítha­tó vasbeton hidakat. A hida­kat a helyszínen szerelik össze. Képünkön: egy tartó­elem a levegőben. (MTI fo­tó: Bajkor József felvétele — KS) Folyadék­kromatográf A Labor Műszeripari Művek budapesti és esztergomi gyá­rában az idén egymilliárd forint értékben készítenék különféle laboratóriumi esz­közöket, berendezéseket. Ter­mékeik hatvan százalékát külföldre szállítják. A képen: nagy nyomású folyadékkro- matográf szerelése, a buda­pesti gyárban. (MTI fotó) Továbbra is károsítanak a gombabetegségek A szélsőségesen csapadékos időjárás a gombabetegségek újabb és újabb fertőzését na­ponta lehetővé teszi. A külön­böző kórokozók fellépése a há­zikertben termesztett kultúrák többségében megfigyelhető. A gyümölcs- (termés) kártétel, illetve a kórokozó okozta lomb­fertőzés megakadályozása to­vábbra is kitartó, gyakori per­metezést tesz szükségessé., A gyümölcsfák védelme mel­lett különösen fontosnak tart­juk most a paradicsom és a burgonya megóvását a fitoftó- ra (gombabetegség) növekvő fertőzésétől. Javasoljuk az em­lített két növény gyakori ázta- tásszerű permetezését Cuprosan Super D, Dithane-Cupromix, Recin Super, Dithane M—45, Antracol, Zineb 80 gombaölő szerek valamelyikével. Az ajánlott készítmények 0,2—0,3 százalékos töménységben hasz­nálhatók. A házikertben ter­mesztett egyéb növényfélesé­gek (uborka, dinnye, paprika, bab, káposztaféleségek stb.) is szenvednek a csapadék hatá­sára a szokottnál erősebb mér­tékben jelentkező gombafer­tőzéstől. Az említett vegysze­rek valamelyikével ezért szük­ség szerint ajánlatos ezeket is megpermetezni. Hatásfokozás céljából (főleg a viaszos bevo­natú növényeknél) a nedvesítő­szer használatát indokoltnak tartjuk. A gombabetegségek mellett a káposztaféléken, a paprikán és a gyümölcsfákon helyenként erős levéltetű-fertőzés figyel­hető meg. A kártevő elpusztí­tása, a gombaölő szerekkel egy menetben kipermetezett TJni- fosz 50 EC, vagy Bi 58, vagy Pirimor készítményekkel old­ható meg. Szőlőben a peronoszpóra- fertőzésen kívül a fürtbotritisz növekvő kártétele is erősödik. A betegség járványszerűvé válá­sának megakadályozására Or- tho-Phaltan ismételt használa­tával előzhető meg. Az óvó rendszabályok és az előírt várakozási idő betartásá­ra a folyamatosan érő gyü­mölcs (termés) miatt nyomaté­kosan felhívjuk a figyelmet! Keresztesi István, megyei növényvédelmi és agrokémiai állomás Fertőz a cékla levélfoltossága A cékla olcsó. ízletes saláta­növény, biológiai értékét nö­veli jelentős, 6—9%-ra tehető cukortartalma. Említésre méltó C-vitamin- és pektintartalma is. A gyakori esők és a viharos idő miatt a cerkospórás levél­foltosság (Cercospora beticola) fertőzése csaknem folyamatos. A leveleken először sárga, ké­sőbb egyre nagyobbodó, bar­náspirossal szegélyezett foltok keletkeznek. Az újabb fertőzések megelő­zése érdekében rendszeresen kell védekeznünk. A permete­zések jó időzítése, a növényvé­dő szerek helyes megválasztá­sa a védekezések eredményes­sége szempontjából döntő fon­tosságú. Jó hatású készítmény a gyakorlatilag nem mérgező 36% réz és 14% zineb tartalmú, kékeszöld színű, por formulá- ciójú. kissé tapadó Cuprosan Suped D gyenge fertőzés ese­tén 0,3%-ban, erős fertőzés ese­tén 0,5%-ban kipermetezve. A permetlé jobb tapadása érde­kében. de a jobb gombaölő ha­tás céljából is, a kész permet- léhez keverjünk 0,05%-os No- nitot (folyékony nedvesítő­szert) . A permetezések során a mun­ka és balesetvédelmi óvó rend­szabályokat szigorúan tartsuk be! Rajzik a barackmoly A barackmoly hernyói a zsenge hajtásokat károsítják. A lárvák a fejlődő hajtások köze­pén rágnak be és lefelé halad­va kiodvasítják azokat. A meg­támadott hajtások elszáradnak, a fák úgy néznek ki, mint a barna gyertyácskákkal megtűz­delt karácsonyfák. Egy her­nyó 2—3 hajtást is kiodvasíthat. A lárva fejtokja és nyakpaj­zsa fekete, a testi szelvények háti oldala vörösbama, a szel­vényeket egybekötő vékonyabb kitinhártya sárga. A hernyó emiatt erősen csíkosnak tűnik. Kifejlődve 10 mm hosszú. Gyakran előfordul az is (kü­lönösen a második és a har­madik nemzedéknél), hogy a lárvák a barack gyümölcsét károsítják. A hernyók a ko- csánymélyedésben, sekélyen vagy mélyen berágnak a gyü­mölcsbe. Ezzel kaput nyitnak különböző kórokozók fertőzé­séhez és a termés élvezeti-pia­ci értékét csökkentik. A barackmoly rajzása Ismét erősödik, így hamarosan meg­kezdődik a tojásrakás és a lár­vák tömeges kelése. Baracko­sainkban — az érés és szedés figyelembevételével — védekez­nünk kell. Nyilvántartási kötelezettség­gel háztáji, Illetve szórványte­rületeken jó hatású készítmény a Fekama Diclorphos. 0,1%-ban. Bár a szer kifejezetten mérge­ző, de diklorfosz hatóanyag- tartalma miatt gyorsan lebom- lik. A gyümölcs a permetezést követő 7 nap elteltével már fo­gyasztható. Átütő sikerre szá­míthatunk, ha 0,25%-os Diazi- non-Phenkapton WP-vel per­metezünk, nemcsak a barack­moly ellen, hanem a levéltet- vek és az atkák ellen is. A Dlazinon-Phenkapton tartós hatású szer, illetve szerkombi- náció, ezért élelmezés-egészség­ügyi várakozási ideje II nap. Széles Csaba mg. főiskola. Nyíregyháza Lesz-e igazi nyár? Kánikula és kutya meleg — Egyiptomban kezdődött Hazánk legmelegebb hónapja általában a július, a napi közép- hőmérséklet 21 C-fok körül van. a délutáni órákban a hőmérsék­let elérheti a 30 fokot. Mit vár­hatunk az idén? Lesz-e kánikula és „kutya meleg”, lesznek-e hő­ségnapok? Napfoltmaximum előtt A kánikula szó minden ország­ban mást jelent. Hazánkban, ha a hőmérséklet több napon át tartósan 30 fok fölé emelkedik, kánikuláról, hőhullámról beszé­lünk. Ám Rómában vagy Mad­ridban ez megszokott, ott a ká­nikula 35 foknál kezdődik. Tő­lünk északra, például Berlinben ez a küszöbérték 28 fok és Stockholmban a 25 fok már „kutya meleg". Ha a hőmérséklet csak spora­dikusan — szórványosan — emel­kedik 30 fok fölé. ez még nem kánikula, csupán hőségnap. Né­met nyelvterületen ez a Hunds- tage — azaz kutyanap. Több évszázados statisztika szerint a naptevékenység átla­gosan 11,1 éves szakaszosságot mutat. Amikor a nap felszínén végbemenő jelenségek (foltok keletkezése, kitörések, „robba­nások” stb.) száma megsokszo­rozódik, napfolt (vagy inkább naptevékenység) maximumról beszélünk. Érdemes megjegyez­ni a következő évszámokat : 1937, 1947. 1957, 1969. Ezek az el­múlt négy évtized napfoltmaxi­mumának dátumai. A legköze­lebbi 1980/81-re várható. Egy másik érdekes évszámsor: 1933, 1944. 1954, 1964. Ezek a mi­nimumok évei. a nap aktivitása egészen csekély volt. esetleg né­hány hétre meg is szűnt (leg­alábbis foltok nem mutatkoz­tak). Érdekes, bár egyértelműen nem bizonyított megfigyelés: a napfoltmaximumok éveiben (vagy annak közelében) az időjárás eléggé szeszélyes, változékony. Ilyenkor mondogatjuk: nem volt komoly tél, s elmaradt az igazi nyár is („az évszakok nincsenek a helyükön”.) A napfoltminimu­mok éveiben viszont gyakori a tartós hőhullám, télen pedig a hideghullám. Most maximum fe­lé tartunk, ezért az idei nyáron inkább változékony, szeszélyes időjárással számolhatunk, sem mint tikkasztó kánikulával. A sovány vigasz: a következő telet talán nem uralják majd tartós fagyhullámok. Dermesztőén hi­deg tél. vagy hosszú, forró nyár a csillagászati statisztikák sze­rint 1982/84 előtt nem várható. A Szóthisz-csillag A német Hundstage (kutyanap) és a magyar l*itya meleg, kutya hőség kifejezések nem élő, ha­nem elképzelt mitológiai, égi kutyával, csillagokkal, csillagké­pekkel függnek össze, s az ókori Egyiptomból származnak. (Eu­rópába pedig görög és római közvetítéssel jutottak el.) Most pedig tegyünk egy kis kerülő- utat. Több tudós állítja, hogy a csillagok szüntelen felkelése és lenyugvása (a Föld forgásából adódó látszatjelenség) vezette rá az emberiséget az Idő fogalmá­nak felismerésére. Az ember megtanult gondolkodni. Időt mérni és naptárt készíteni. A legtöbb ókori nép a Nap- vagy a Holdévet tekintette az időszá­mítás (a naptárkészítés) alap­jának. Furcsa és sajátos kivétel Egyiptom. mert ott a Napot mellőzve, Szóthisz, azaz Sirius naptárt használtak. Ennek az oka aránylag könnyen megmagyaráz­ható. Megfigyelték, hogy minden évben július elején a Szóthisz- Sirius együtt kel Atónnal, a Nappal, s Ilyenkor Indulnak meg a Nilus áradásai, azaz tartósan megemelkedik a folyó vízszint­je. Egyiptom gazdasága, gazdag­sága, kultúrája és léte a Nilus jú­lius elejei „viselkedésén” állt vagy bukott. Az egyiptomiaknak nem voltak meteorológiai, klima­tológiai ismeretei, s (természe­tesen) nem hittek az asztroló­giában s nem is gondoltak arra, hogy a Szóthisz — Sirius úgyne­vezett heliakus (Nappal együtti) felkelése és a Nilus áradása kö­zött nincs semmiféle összefüggés. Amikor például megtudták, hogy az áradás közvetlen oka a Nílus forrásvidékén az esős évszak be­köszöntése s az. hogy a trópusi felhőszakadások folytán az ad­dig láthatatlan mellékfolyócs- kák is megtelnek vízzel — to­vábbra" is Szóthiszt tisztelték (s nem kutatták a jelenség valódi okát). Miután megismerkedtünk az egyiptomi Szóthisz hagyomá­nyok eredetével, most már fel­tehetjük a kérdést: mi köze en­nek a nagy meleghez és főként a kutyához? Az első kérdésre egyszerű a válasz: a Sirius heliakus felke­lésekor nemcsak a víz-, hanem a hőhullámok is „megindulnak”. A trópusi, kontinentális meleg észak felé tart, akár csak a Ní­lus áradása. Ez természetes, hi­szen Július — általában — az egész északi féltekén a legmele­gebb hónap (Alsó- vagy Felső- Egylptomban ugyanúgy. mint Görögországban, vagy Rómában és a Kárpát-medencében.) És most jön a második átté­tel : a Szóthisz-Sirius csillag nem más, mint a Canis Malőr (Nagy Kutya) csillagkép alfája, azaz legfényesebb csillaga. A Nagy Kutya csillagkép legfényesebb csillaga már az ókorban össze-, kapcsolódott a meleg idővel, vagy inkább a hőhullámokkal. A Siriustól, a ..kutyacsillagtól” nem messze az égbolton még egy fényes állócsillag látható, ez a Procyon, a Canis Minor (Kis Kutya) csillagkép alfája. A ca­ms (=kutya) latin szó kicsinyítő képzős alakja caniculus vagy ca- nicuia. Innen ered a magyar ká­nikula (=kutyácska) kifejezés. A nagy meleg, kánikula kife­jezése tehát égi kutyákkal függ össze. Aki meg akarja Ismerni ezt a díszes csillagtársaságot, az' bármely év január elején, este 21 óra után forduljon dél felé és keresse meg az égen a domi­nó figurára emlékeztető Orion csillagképet. (Július elején ugyanis a csillagok együtt kel­nek a Nappal, ezért igen nehe­zen találhatók meg.) A hét fé­nyes Orion-cslllagtól bal kéz (délkelet) felé két nagyon fel­tűnő csillagot látunk. Alul kö­zelebb a látóhatárhoz, ragyog a Sirius, a Föld égboltjának leg­fényesebb csillaga. Kissé feljebb tündökllk a Cams Minor alfája, a Procyon. A kékesfehér ragyo­gásé Sirius távolsága 8.7 fény­év. Mindkét csillag nagyobb, forróbb és fiatalabb. mint a Nap. Az embert azonban semmi sem vonzza e sziporkázó csilla­gok birodalmába, mert — mai Ismereteink szerint — bolygóik nincsenek, környezetük élettelen. Gauser Károly ÚJDONSÁGOK, TUDOMÁNYOS KUTATÁSOK AUTÓ - MOTOR

Next

/
Thumbnails
Contents