Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET O A gyakorlópályán — a palánkon túl. A szolgálat az eligazítással kezdődik. Az ügyeletes már megnyomta a riasztócsengő gombját... A csengőszó után 60 másodpercen belül kigördülnek fecskendők. Küzdelem a lángokkal. A gázpalack volt a hibás? KM 1978. július 23. Ö sszerezzen az utca népe, amint fülébe hasít a szirénaszó — vonulnak a tűzoltók. Valahol lángok lobognak, talán életek forognak veszélyben, száguldanak a vörös gépmonstrumok. Hogy ezen kívül milyen is a tűzoltók mindennapi élete, arról kevés fogalma’ van az átlagembernek. Távolról sem abból állnak a szolgálatos tűzoltók napjai, hogy a riasztócsengőre várva üldögélnek! Csaknem minden percük foglalt: gyakorlati és elméleti kiképzés, a berendezések karbantartása, sportolás, tanulás tölti ki idejüket — tizenkét órai szolgálatukat, melyet huszonnégy órás pihenő követ. Ám bármit is csináljanak, a laktanya bármely részén tartózkodjanak, a riasztó- csengő hangjára automatikusan futásra lendülnek a lábak, nyúlnak a kezek a felszerelésért, pillanatok múltán csapódik a tűzoltóautók — ahogyan ők nevezik: fecskendők — ajtaja, már jár a motor, nyílik a kapu. A fölgomolygó füst is vezeti útjukat, megfeszülnek az arcok. Hosszabb-rövidebb ideig tartó küzdelem következik a tűz színhelyén: mint jól olajozott gépezet részei, mozdulnak a szürke zubbonyos férfiak, vízsugár — vagy hab, vagy gáz — tör elő a sugárcsőből, sistereg, dühödt gőzfelhőt lövell a tűzfészek. Aztán csak koromfekete hamu, elszenesedett tárgyak maradványai jelzik: a munka egy része véget ért. Ezt követi a szakemberek nyomozása: ki vagy mi idézte fel a vörös kakast, mely évezredek óta1 szedi áldozatait, s hirdeti diadalmasan: az ember még nem győzte le az elemeket. A tűz támad hát időnként — ám az ember nem hajlik meg. Gépek, vegyi anyagok, s elsősorban: fölkészült férfiak állják útját. Biztonságunk őrei: a tűzoltók. Gaál Béla képriportja Szöveg: Tarnavölgyi György
