Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-19 / 168. szám
Kenyerünk □ klasszikusan nagy nyári munkák — az aratás, a betakarítás, a szállítások — idejében járunk. Köztudott, hogy elsősorban a mostoha időjárási viszonyok miatt az aratás — különösen a búza aratása — nem könnyű feladat az idén. A gyakori esőzések mindenütt késleltették a teljes beérést; a nyár eleji viharok megdöntötték a gabonát és vannak olyan területek, ahol jelentős — több ezer hektárt érintő — belvízkárokkal is meg kell küzdeni. Magyarán: minden jó szándék és jó előkészítés ellenére mintegy 14 naipos késedelemben vagyunk a betakarításban. Jövő évi kenyerünkről van szó, amelyért a felelősségnek — e körülmények miatt is — társadalmi méretekben kell megmutatkoznia. Ez a „társadalmi felelősség” elsősorban és természetesen magukon a gazdaságokon nyugszik, hiszen a legközvetlenebb termelési érdekeket ők hordozzák. Ám az elmúlt években számos hasznos és jó tapasztalatot szerezhettünk arról, hogy az aratás, a betakarítás a társadalom minden tagjának egyéni ügyévé lett. A községek és városok tanácsi-politikai vezetése — hivatásbeli és ezért kézenfekvő okokból — maximális és hatékony segítséget tud nyújtani a gazdaságoknak ; a betakarítások segítésében eredményesen működhetnek közre a különböző munkákban a helyi, társadalmi és tömegszervezetek, mint a KISZ, a szak- szervezetek, a népfrontbizottságok, azután az üzemek szocialista brigádjai, az iskolák tanulói és a néphadsereg katonái is. Nem arról van szó, hogy ez a társadalmi segítség megoldja a kombájnok több műszakos üzemeltetését, vagy általa még gyorsabb és szervezettebb lesz a szállítás, mert mindez elsősorban a gazdaságok dolga és gojnd- ja. Hanem azt kell elősegíteni, hogy az állami és termelőszövetkezeti gazdaságok minél zavartalanabbul végezhessék munkájukat. Azok, akik most a belvizes területeken mentik ami menthető, — az aratást is segítik. Azok, akik mindent megtesznek a javítások, az alkatrészellátás érdekében, vagy akik mentesítik a gazdaságokat más teendők alól, hogy minden erőt a betakarításra koncentrálhassanak, — az ország kenyerének biztosítását szolgálják. □ helyi tanácsi és politikai vezetés helyzetfelismerése, formalitásoktól mentes, rugalmas és konkrét intézkedései döntően hozzájárulhatnak a gondok megszüntetéséhez. A lényeg az, hogy a segítségnyújtás tekintetében mindig az adott helyzetből, a nagy erőfeszítéssel dolgozó gazdaságok igényeiből és konkrét szükségleteiből kell kiindulni, hiszen ők tudják a legjobban, „hol szorít a cipő”, mi az, ami a munkák folyamatában akkor és ott a legfontosabb. Kádár János látogatása az óbudai termelőszövetkezetben Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára kedden délután ellátogatott az Óbuda Mezőgazda- sági Kertészeti Termelőszövetkezetbe. Elkísérte a látogatásra Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke. A vendégeket Pest megye, a szentendrei járás és a tsz vezetői fogadták. Varga Ferenc, a szövetkezet elnöke és Márton Imre, a tsz párt- bizottságának titkára tájékoztatójában elmondta, hogy a gazdaság csaknem 7000 tagú kollektívája mintegy háromezer hektáron gazdálkodik. Növekvő szerepet játszanak a főváros friss áruellátásában: hathektáros — 60 ezer négyzetméteres — budakalászi növényházuk termékeiből, paprikából, paradicsomból, uborkából évente 60 vagont szállítanák a budapesti piacokra. Fő üzemáguk a dísznövénytermesztés: évi 1—1,5 millió szál szegfűtermésükből például több mint 20 országba szállítanak. A gazdaság gyümölcstermesztéssel, és szarvasmarha-tenyésztéssel is foglalkozik. A tájékoztató után levetítették a tsz múltját és jelenét bemutató filmet. Kádár János a látogatás során megtekintette a termelőszövetkezet pünkösdfürdői és budakalászi növényházát. Lázár György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke kedden a XXII. kerületbe látogatott. Elkísérte Méhes Lajos, a budapesti pártbizottság első titkára. A kerületi pártbizottság székházában Köbér Ferenc, a pártbizottság első titkára tájékoztatta a vendégeket a városrész mozgalmi életéről, gazdasági munkájának eredményeiről, az idei feladatokról. A mostani ötéves tervben több mint 1500, célcsoportos beruházásban elkészülő lakással gazdagodik a városrész. Ezenkívül a kerület vállalatai, üzemei, mintegy 600 munkáslakás építéséhez járulnak hozzá: ezek egy része a következő ötéves tervben készül el. A kerületben évente mintegy száz családi házat is tető alá hoznak, s ezek építését a jövőben is támogatják. (Folytatás a 4. oldalon) Kis VITf zenei napok, tárlatok Általában holt szezon a nyár a kulturális intézményekben, ám egyre több helyen gondoskodnak nyáron is a közönség művelődéséről, szórakozásáról. Megyénk városaiban, járási székhelyein arról érdeklődtünk: mit ajánlanak az elkövetkező hetekre? NYÍREGYHÁZA: a nyár főszereplője az ifjúsági park. Júliusban és augusztusban, csaknem negyven könnyűzenei koncerten szólalnak meg az erősítők. Az együttesek felsorolása hosszú volna, csak a legismertebbeket említjük: Piramis, Mini, Corvina, Apostol. A szabadtéri színpad programját is a könnyű műfaj jellemzi, itt lép fel júliusban Kovács Kati, augusztusban az Omega együttes. A pantomim kedvelői Köllő Miklóst és együttesét láthatják július végén, a néptánc iránt érdeklődők a BM Duna Művészegyüttes és az Állami Népi Együttes műsorai közül választhatnak. A komoly zene barátainak a debreceni operatársulat mutatja be augusztus végén Puccini: Pillangó- kisasszonyát. KISVARDA: a júliusi programból a Jó estét nyár — jó estét szerelem című műsort emelték ki: Harsányi Gábor előadóestjét a Várszínházban. Augusztus közepén a Yala szovjet esztrádegyüttest fogadják, következő vendégük az Omega együttes lesz. Á KISZ Központi Művészegyüttes Rajkó zenekarának és szólistáinak is tapsolhat a közönség, a komoly zene kedvelői pedig a debreceniek Pillangókisasszony produkciójának. Az augusztusi programból kiemelkedik egy tábor, melyre százhúsz színjátszórendezőt várnak az ország minden részéből. MÁTÉSZALKA: Lakatos József festőművész tárlatát több követi a nyár folyamán: Soltész Albert, majd Vincze László alkotásaival ismerkedhetnek a művelődési központba betérők. A komoly zene kedvelőinek is ígérkezik program: a debreceni MÁV filharmonikusok közreműködésével operaestet rendeznek számukra. A fiatalok több beatkoncerten élvezhetik a zene örömeit, s az ifjúsági házban érdekes összejöveteleket rendez az ifjúsági klub. NYÍRBÁTOR: az augusztusi zenei napok rendezvény- sorozatára készül a művelődési központ teljes erővel. NAGYKALLÓ: itt jelentősebb júliusi eseményként mindössze egy bálról kaptunk, hírt. Augusztusban egy operettösszeállítás, majd Kazal László estje kínál vidám perceket. FEHÉRGYARMAT: júliusi programjukból a kertbarátoknak szóló — árusítással is egybekötött — kiállítást említették. Ügyes kisgépeket és korszerű növényvédő szereket ismerhetnek meg az érdeklődők. A hónap végén három Heves megyei amatőr képzőművész munkáiból nyílik kiállítás, augusztus második felében pedig a Hungária együttest fogadják. VASAROSNAMÉNY: július hátralévő napjaiban a Piramis és a Mini együttes ad hangversenyt. Itt is bemutatja műsorát Harsányi Gábor. A komoly zene barátai a Moszkvai zenekar koncertjét hallgathatják meg. Július végére várják a beregszászi vendégek színházi produkcióját. A hónap utolsó két napján a művelődési házban és a Tisza partján rendezik a kis VIT-et — táncházzal, vetélkedőkkel, ifjúsági bállal — amelyre megyénk valamennyi ifjúsági klubja elküldi képviselőit. Hasonló rendezvényt tartanak augusztus elején; amikor a járás ifjúsági klubjainak tagjai randevúznak, vetélkednek, sportolnak és táncolnak az ifjúsági bálon. Augusztusban egy komolyzenei hangversenyt rendeznek egy külföldi és a helyi kórus közreműködésével. A nyár végén pedig egy mulatságos, sok zenével fűszerezett estre várják vendégül Szuhay Balázst és társait. BE — TGY Jól sikerült az első fél év a HUNNIACOOP kisvárdai baromfi-feldolgozó üzemében. Napi 50 ezer csirkét dolgoznak fel arab, olasz és osztrák megrendelésre. Képünkön: az exportüzemben csomagolnak. (Elek Emil felvétele) AZ ELSŐ FEL ÉV UTÁN Több figyelmet a tejtermelésre zés. Mindez azonban együttesen sem okozhat nagymértékű és tartós visszaesést. A legfőbb probléma abban keresendő, hogy a kisüzemekben már az elmúlt év végén is tapasztalható volt a tehénlétszám csökkenése, és ez a folyamat úgy tűnik, tovább tart. A szarvasmarha-állomány csökkenésének okait vizsgálva sok mindenre lehet hivatkozni, de a legalapvetőbb, hogy a takarmánytáp-ellátás nem volt megfelelő és ma sem az. A termelői kedvre, a takarmányhiány, a tápellátás rossz hatással van. Nem véletlen, hogy a megyei pártbizottság a közelmúltban hozott határozatában a takarmánytáp-ellátás javítását is szorgalmazta, szorgalmazza. A tejipari vállalat a megyében hatvan takarmánytáp- lerakatot üzemeltet, és szándékában áll a hálózat bővítése. A gabonatröszt viszont kapacitás hiányában nem tud ígéretet tenni a tápellátás növelésére. A tehénállomány szinten tartása és növelése nem csupán a1 tejtermelés fokozása szempontjából szükséges, de azért is, mert hosszú távon alapja a hústermelésnek, a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésének. Természetesen szükség van a tejtermelés további növelésére is. Szabolcs- Szatmár megye a korábbi években országosan is élenjárt a tejtermelésben. Ennek a pozíciónak a megtartására nagy szükség van úgyis, hogy növekszik az egy tehénre jutó tejtermelés mértéke, másrészt növekszik a megye szektorai által értékesített áru tejmennyiség. A tiszakóródi Béke Termelőszövetkezetben 100 holdon termeltek káposztarepcét. A na- pokban végeztek az aratásával, a tervezett 15 mázsával szemben 19 mázsát takarí- tottak be hektáronként. (A felvételt a tiszakóródi művelődési ház fotószakköre készí- tette.) MA Csárdás a főtéren (2. oldal) Az egészségügy Szabolcsban (3. oldal) Lazar György a XXII. kerületben MEGYÉNK NYÁRI PROGRAMJÁBÓL A tejipar felvásárlása országosan nyolc százalékkal nőtt az év első felében, az elmúlt esztendő azonos időszakához képest. Megyénkben ha szerény mértékben is, de a felvásárlásban egy százalékkal meghaladtuk az országos átlagot. A tejipari vállalat az elmúlt hat hónapban összesen 664 ezer 865 hektoliter tejet vásárolt fel, 64 765 hektoliterrel többet, mint tavaly ilyenkor. A tejtermelés és felvásárlás ebben az összesítésben most még jó eredményt mutat, azzal biztat, hogy az egész évre tervezett 136 millió liter tejfelvásárlás teljesül. Van azonban az év első feléről készült statisztikának egy figyelmeztető része, ez pedig az, hogy szektoronként és összességében is a januári tejtermeléshez viszonyítva állandó a csökkenés. Különösen a kisüzemeknél kritikus a helyiét, és ez nem lehet senki számára sem közömbös, hiszen a tejnek közel felét, 315 ezer hektoliter, a tejipar onnan kapta, és a jövőben is a kis üzemektől várja. Az első fél évben 1977-hez viszonyítva a felvásárlás a következő: termelőszövetkezetek; január: 123, június 110 százalék. Állami gazdaságok; január: 112,3, június 108,5 százalék. Kisüzemek; január: 115,3, június 98 százalék. A tejtermelés csökkenésének lehet, és van is magyarázata. Tavasszal problémát okoz a téli takarmányozásról való átállás. Ugyanerre az időszakra esik jórészt az elletés, másrészt a kiselejte-