Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-18 / 167. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. július 18. AZ OLVASÓ MAR ALIGHA LEPŐDÖTT MEG, amikor arról értesült, hogy a múlt hét pénteken befejeződött ausztriai találkozódöm- ping után — Szadat egy aktív és egy exkancellárral, egy ellenzéki vezérrel, az izraeli hadügyminiszterrel, továbbá Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kárral tanácskozott a közel- keleti kérdésről — most újabb találkozóra kerül sor. Ezúttal az amerikai, az egyiptomi és az izraeli külügyminiszter tárgyal egymással az eredeti tervtől eltérően nem a brit fővárosban, hanem Leedsben. A helyszín azonban elhanyagolható, * a hangsúly ezúttal is azon van: miről tárgyalnak? Csupán emlékeztetőül idézzük fel, hogy Szadat legutóbbi javaslata lényegében olyan békekötést ajánlott fel Izraelnek, amely lehetővé tenné, hogy az izraeli csapatok egy ideig még jelen lehessenek a Jordán folyó nyugati partján és a gázai övezetben. Ezeket a megszállt területeket csak fokozatosan adnák át Jordániának és Egyiptomnak — és nem a palesztínai népnek, noha az említett területek kétségtelenül ősi palesztínai földnek számítanak, amelyen — az izraeli kivonulás után — a palesztínai nép akar új hazát, otthont teremteni. Az egyiptomi — és nyilván a jordániai — szándékot tükrözi az is, hogy Szadat említett ajánlatában egyetlen szó sem esik a Palesztínai Felsza- badítási Szervezetről, amelyet pedig az 1974-es rabati csúcstalálkozó a palesztínai nép egyetlen törvényes képviselőjének ismert el. A palesztínai állam megteremtése szóba se került a bécsi találkozók alkalmával. Megfigyelők szerint az egyiptomi elnök egymást követő javaslatai fokozatosan jutottak el addig a pontig, amikor már csak általában említi a megszállt területek kiürítését. Hiszen ez a követelés szinte névlegessé válik az úgynevezett átmeneti szakasz közbeiktatásával. Ennek alapjául ugyanis az izraeliek addig maradnak a megszállt területeken, ameddig akarnak. Dajan izraeli külügyminiszter hétfőn, mielőtt elutazott Tel-Avivból, újságírók előtt kijelentette: a leedsi találkozón az egyiptomi és az izraeli béketerveket vitatják meg. Hozzátette, hogy azok a legújabb javaslatok, amelyeket Szadat Bécsben adott át Weizman hadügyminiszternek, nem tartoznak a külügyminiszteri találkozó napirendjére. Azokról a kérdésekről, a hírek szerint, egy újabb készülőben lévő Begin—Szadat találkozón lesz szó. AZ ELMONDOTTAKBÓL VILÁGOSÁN KITŰNIK, hogy Szadat elnök nemcsak az egyiptomi nép érdekeit bocsátotta áruba, hanem a palesztínai nép ügyét is, továbbá hajlandó magára hagyni Szíriát, amely pedig két háborúban is megbízható szövetségesének bizonyult. Márpedig ez az út aligha vezethet a közel-keleti tartós és igazságos béke megteremtéséhez. Kanyó András Az iraki államid Szadat kiilönutas politikájáról A világ békéjét és biztonságát veszélyezteti, világháborút robbanthat ki az imperialista-cionista erőknek az a törekvése, hogy „nemzetközi konfliktus színterévé változtassák az arab hazát” — figyelmeztetett vasárnapi rádió- és tv-beszédében Ahmed Hasszán Al-Bakr, az iraki forradalmi parancsnokság tanácsának elnöke, az Iraki Köztársaság állam- és kormányfője. Az iraki néphez és lényegében az egész arab világhoz intézett szózata 1958. július 14. (a monarchia megdöntése) és 1968. július 17. (az iraki arab újjászületés szocialista pártjának hatalomra jutása) évfordulója alkalmából hangzott el. Az államfő beszédében független, nemzeti arab álláspont kialakítását, a barátoknak „a nemzeti érdekekkel összhangban álló gondos meg- válogatását, az el nem kötelezett politikához való csatlakozást a külföldi befolyás vagy intervenció minden formája elleni harc fokozását” sürgette. Szadat egyiptomi elnök kü- lönutas, kapituláns politikájára célozva hangsúlyozta: „azok, akik a (közel-keleti) rendezés délibábját kergetve, egyik engedményt a másik után tették a kolonializmus- nak és a cionizmusnak, és alkudozásba bocsátkoztak az utóbbiakkal, semmit sem értek el.” Ahmed Hasszán Al-Bakr államfő vasárnap este Bagdadban fogadást adott az iraki forradalom ünnepén képviselt mintegy 80 ország küldötteinek tiszteletére. Közös közlemény aláírásával befejeződött Bonnban a tőkés világ gazdasági csúcskonferenciája, amelyen Francia- ország, Anglia, az NSZK, Olaszország, Japán, Kanada és az Egyesfiit Államok állam- és kormányfői vettek részt. (Kelet-Magyarország telefotó) Szaljul—6 - Progressz—2 Megkezdődött az ötödik munkahét Ötödik munkahetüket kezdték meg hétfőn a világűrben a Szaljut—6 tudományos űrállomáson dolgozó szovjet űrhajósok. Kovaljonok és Ivancsenkov a vasárnapot teljes egészében pihenéssel töltötte: családtagjaikkal beszélgettek, feljegyzéseiket rendezték, zenét hallgattak. A kozmovíziós adásban bemutatták a nézőknek azt a Krisztall elnevezésű „mini kohót”, amellyel hétfőn kezdték meg kísérleteiket. A Krisztám sok egyéb mellett a Progressz teherűrhajó szállította az űrállomásra, amelyen a régi Szplav-val együtt most már két olvasztóberendezés van. A múlt pénteki alapos orvosi vizsgálat megnyugtató eredménnyel zárult: mindkét űrhajós kitűnő egészségi állapotban kezdte meg második hónapját a világűrben. Pénzügyi botrány Rhodesiában A rhodesiai fajüldöző rezsim megpróbálja teljes titokban tartani az országban kirobbant pénzügyi botrányt, amelybe magas rangú kormánytisztviselők egy csoportja is belekeveredett. A csoport tagjai között Ian Smith legközelebbi tanácsadói és neves üzletemberek találhatók, akik mintegy másfélmillió dollárt raboltak el az államkasszából, továbbá megsértették a külföldi bankokban elhelyezendő valuták ellenőrzéséről szóló törvényt. A botrány súlyosságát csak fokozza, hogy a szóban forgó pénzösszeget a külföldi fegyverek vásárlására szánt pénzből lopták el. Ezeket a fegyvereket — mint ismeretes — a fajüldöző rezsim a zimbabwei nép ellen folytatott háborújában használja fel. Elhunyt Fjodor Kulakov Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége és a Szovjetunió minisztertanácsa mély megrendüléssel tudatta, hogy július 17-én, életének 61. évében elhunyt Fjodor Kulakov, a kiemelkedő párt- és állami vezető, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttje, a Szocialista Munka Hőse. Szegény Guszti-Apa olyan volt mögötte, mint egy kérelmező, akit éppen ő, Klári nem engedett be a vezérhez. — Valaha volt első férjem, Katikám atyja és az ő neje, valamint gyermekei... — mondta Gitta olyan felvilágosult öniróniával, amelybe persze belefért az érkezett család látszólag szándék nélküli gúgyos bemutatása. A gépkocsivezető fiatalember szerényen a háttérbe húzódva várta, hogy őrá is sor kerüljön és Klári bemutassa. — Lacikát még ti sem ismeritek, ő a nővérem kisfia, és a világ legjobb pilótája. Erről éppen most volt alkalmunk meggyőződni... Talán azt nem is lehetett rossznéven venni, hogy az alkalmi, rokon gépkocsivezető nincs éppen parádéba öltözve; farmernadrág és piros trikó volt rajta, s majdnem kopasz volt, és szinte sötétbőrűre égett. — Ne ijedjetek meg tőle, csak most szerelt le, és még viseli a néphadsereg bélyegeit! — A katonaság, hiába, még most is emberfaragó hatással van! — rázta a kezét Tibor papája, pedig nyilván tudta, hogy felesége rosszallóan néz rá, mert hiszen az ő fiúk például, aki katonai szolgálatra ugyan alkalmatlannak mutatkozott, a társadalom számára ezzel együtt okvetlenül hasznosabb elem, mint sok katonaviselt. — Szervusz, kérlek! — mondta Tibor és önkéntelenül is igyekezett nagyon férfiasán kezet szorítani. — Szia! Kati, — mutatkozott be Kati könnyedén, s tekintete máris tovasiklott, a két lurkót keresve, akik valami módon mostohatestvérei. Azt már eldöntötte, hogy a következő tíz percben — ez nagyon kedvesnek látszott, de mégsem olyan unalmas, mint a felnőttekkel bájologni — az élénk gyermekeknek áldozza magát; csak még azt nem tudta, hogy felmászik-e utánuk a fára, vagy megpróbálja őket lecsalogatni onnan. — Peti! Gyuri! Hol vagytok? — Az égben! Gyere te is, ha mersz! — Nem merek! Ezt kiáltotta, hogy nem merek, de kétségtelen, hogy két perc múlva már egy szál fürdőruhában és tornacipőben kapaszkodott felfele a fa ágain az előle mind feljebb és feljebb kúszó kölykök után. Lajos bácsi, miután az újonnan érkezetteket is ellátta pálinkával — a vezető fiú kivételével, aki hajthatatla- nul visszautasította — a maga esetlen módján bocsánatot kért, hogy neki szakácsi teendői vannak, s nem tud a vendégsereggel foglalkozni. Apa azonnal alkalmat talált, hogy a Tibor közelébe férkőzzék és végrehajtsa tervét: közelebbről is megismerkedjék lánya vőlegényével. Kati látta a fa ágai közül, hogy máris okosan beszélgetnek. Az asszonyok gátlás nélkül figyelték, hogyan tisztítja Lajos bácsi a halat. Egyszerre tudtak beszélgetni a hal különböző elkészítési módjairól, a házasságról és a mai erkölcsről, valamint a gyermeknevelés lélektani problémáiról, különös tekintettel a fa tetején közlekedő Petire és Gyurira. Klári megjegyezte, hogy a menyasszonynak nyilvánvalóan kiváló érzéke van a gyerekekhez; bizonyára a legtökéletesebb anya lesz belőle. Sajnos ő maga soha sem tudott, de nem is próbált meg fára mászni. Barna-Apa és násza tollas- labdázásra alkalmas helyet kerestek és szabálymagyarázatokba merültek. Laci, mint éppen leszerelt katonához illik, munkát kért Lajos bácsitól. Leküldte egy kanna vízért a pincébe; odatette, hogy hideg maradjon. így az életnek már kialakulóban voltak ideiglenes formái, erővonalai és fejlődési irányai, mikor egyszer csak Gitta felkiáltott: — Apu! el ne feledkezzünk nagymamáról! Apu nem szívesen tette le az éppen a kezéhez idomulni kezdő ütőt. Szerencsére Laci jelentkezett, hogy ő nagyon szívesen elhozza azt a nagymamát, ha valaki megmutatja, merre kell oda menni. — Katikám, nem mennél el? — kérdezte Guszti-Apa, kitekintvén a Tiborral való elmélyült beszélgetésből. Kati még örült is, hogy oka van lejönni a fáról, mert már nem szívesen folytatta légtornász mutatványát a két lurkó nyomában. — Minek kellek, kalauznak? — Nem, kocsiparancsnoknak! — tárta ki előtte Laci a jobb első ajtót — de szerintem a kalauz tiszte is roppant jelentőségű... Kati nem tudta, hogy a Laci könnyed meghajlása gúny, vagy udvariasság. Előkelőre csücsörítette a száját: — Kocsiparancsnok! Ezt vállalom! (Folytatjuk) Szadat alkuja A Peking—Tokió játszma J úlius 21-én újra kezdődnek a japán—kínai tárgyalások. Hivatalosan a „béke és barátsági szerződés” megkötéséről van szó. Valójában azonban nem béke és nem is barátság kerül a szőnyegre, hanem egy olyan rendkívül veszélyes törekvés, amelynek célja bevonni Japánt a pekingi nagyhatalmi külpolitika áramlatába, s ezzel hosszab történelmi távlatra esetleg módosítani a Távol-Kelet stratégiai erőviszonyait. Egy ilyen hadművelet természetesen akkor sem egyszerű, ha az összes résztvevőkben megvan a szándék a paktum megkötésére. Japánt Peking zsempontjából az teszi hajlíthatóvá, hogy a szovjet—japán viszony rendezetlen. A rendezetlenség oka, hogy Japán területi követeléseket hangoztat a Szovjetunióval szemben. Magának követeli a Kurili-szigetek láncolatának legdélibb szigeteit, amelyek pedig a második világháborút követő nemzetközi szerződések alapján kerültek a Szovjetunióhoz. A japán konzervatív kormány évek óta e szigetek átadását szabja a szovjet—japán békeszerződés megkötésének feltételéül. Miután Japánban történelmileg igen erős a nacionalizmus, ebben a kérdésben a japán politikai erők (beleértve a baloldalt is) egyetértenek. Japán igen hosszú ideig az úgynevezett „egyenlő távolságtartás” doktrínáját dolgozta ki. Ennek az a lényege, hogy Japán szoros és egyoldalú szövetségben van az Egyesült Államokkal, — a Szovjetunióhoz és Kínához fűződő kapcsolatait pedig azonos szinten tartja. Kína — kihasználva a szovjet—japán kapcsolatok nehézségeit — már évek óta azon igyekezett, hogy Tokióval békeszerződést kössön és ezzel felrobbantsa az „egyenlő távolságtartás” doktrínáját. Ennek a kínai törekvésnek a formája a hírhedtté vált „hegemónia-záradék” volt. Ez a záradék a szovjetellenes pekingi kurzusnak azon a hamis tételén alapszik, hogy a Szovjetunió egész Ázsiában „hegemónia” megszerzésre törekszik. A záradék aláírásával lényegében arra akarják kötelezni Japánt, hogy járuljon hozzá egy szovjetellenes Tokió—Peking szövetséghez, sőt „szükség esetén” kötelezze magát fellépésre is. Jellemző, hogy még Japán konzervatív és egyértelműen antikommunista, szovjetellenes kormányai is felismerték ezt a kínai tervet és mindeddig megtagadták a hegemóniazáradék aláírását. Voltaképpen ezért szakadtak meg 1975-ben a japán—kínai tárgyalások. Azóta azonban a nemzetközi konstelláció annyiban megváltozott, hogy Washington aktívan támogatni kezdte Peking törekvéseit. A korábbi, Kissinger által kidolgozott politika, amely a „kínai nyitáshoz” vezetett, természetesen már magában hordozta azt a szándékot, hogy az amerikai hatalmi érdekek szolgálatában Kínát kijátssza a Szovjetunió ellen. Eredeti formájában azonban ez óvatos törekvés volt és soha sem jutott el odáig, hogy Japánra nyomást gyakorolt volna a hegemóniazáradék aláírása érdekében. A legutóbbi hetekben a washingtoni irányvonal megváltozott, amit Brezsnyev egy beszédében úgy fejezett ki, hogy az amerikaiak „magas szinten ki akarják játszani a kínai kártyát” a Szovjetunió ellen. Ennek a kurzusváltozásnak a leglátványosabb eseménye Brzezinski, Carter nemzetbiztonsági tanácsadójának pekingi és tokiói utazása volt. Lényegében három új elemet hozott ez az utazás. 1. Felelős vezető amerikai politikus első ízben jelentette ki, hogy az Egyesült Államok és Kína között stratégiai érdekazonosság lenne. 2. Először történt célzás arra, hogy Tokiónak el kellene fogadnia valamilyen formában a Peking által igényelt hegemóniazáradékot. 3. Első ízben történt célzás arra, hogy a novemberi amerikai részleges választások után a Washingtont és Pekinget megosztó tajvani problémában kompromisszumot keresnek, s így megnyitják az utat az amerikai—kínai diplomáciai kapcsolatok teljes helyreállítása felé. Nem véletlen, hogy Fukuda japán miniszterelnök a Brzezinski-körút után néhány nappal ajánlotta fel Kínának a megbeszélések folytatását. / □ nehézségek természetesen távolról sem oldódtak meg. Tokióban ismerik a nemzetközi erőviszonyokat és tudják, hogy a Szovjetunió a meglévő nehézségek ellenére két ízben is javaslatot tett már Japánnak a jószomszédi és együttműködési egyezmény aláírására. A szovjet diplomácia módot talál arra, hogy érzékeltesse: amennyiben Japán aláírja a hegemóniazáradékot és ezzel csatlakozik a kínai külpolitikai vonalhoz — ez hosszú időre befagyaszthatja a szovjet—japán kapcsolatokat. Éppen ezért Tokió mindeddig nem tudta magát rászánni a kínai követelések egyértelmű elfogadására. A július 21-én kezdődő tárgyalássorozat tehát távolról sem tekinthető „lefutottnak”. — i e — ©
