Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-02 / 154. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. július 2. Szabadságon S okszor hangzik el ezekben a napokban a kívánság: bárcsak repülnének a napok, gyors lábon közeledne az üdülés, a szabadság. Többen szinte mámorosán élik át a nyári szabadság előtti napokat, s ebben nincs semmi rossz. Aki egy kicsit nem ábrándozik. nem képzeli el az itthon, vagy külföldön töltendő napok várható élményeit, az nagyon elfáradt, vagy kiégett ember. A törvényesen előírt és igénybe vehető szabadság olyan jótétemény, amely nem tesz különbséget rossz, közepes, vagy kiváló dolgozó között. S ezen sem háborodhatunk fel; aligha lenne mód arra, hogy kinek-kinek munkája szerint adjanak több, vagy kevesebb szabadságot. Más kérdés viszont, hogy a munkahelyi vezetők kezében van egy igen ösztönző lehetőség az átlagon felüli munka jutalmazására; rendes szabadságon felül adható jutalomszabadság. Nem tudni miért, a munkahelyi vezetők többsége nem él ezzel a jutalmazási lehetőséggel, néha feledékenységböl, kényelemszeretetből, vagy éppen azért, mert nem akarja plusz szabadságra küldeni azokat, akik a legjobban húznak, akiknek távollétét jobban megérezné a vállalat, az intézmény. Legyen rá bármilyen magyarázat, még sem jó, mert a vezetőnek nemcsak azt kell tudni, mennyi terhet bír el egy- egy ember, meg kell tanulni kímélni, óvni is azokat, akik átlagon felül teljesítenek. Ezért volt jó hallani a Nyíregyházi 2-es számú Általános Iskolában azt a megjegyzést, személy szerint címezve az érintett pedagógusnak, hogy vigyázzon jobban magára, ne feszítse túl erejét, idegrendszerét. Lazítson.... Mind több munkahelyen bízzák a szabadságolások „menetrendjének” megállapítását a kisebb közösségekre, a brigádokra, munkacsoportokra, részlegekre. A demokratizmus és az ésszerűség egyaránt amellett szól, hogy nem szükséges hatalmi szóval, az első számú vezető, vagy helyettese aprólékos jóváhagyásával, emberről emberre menő vitákkal eldönteni, ki mikor veheti ki a szabadságát. Ezt jobban meg tudják ítélni a kisebb kollektívák, esetleg átvállalva az éppen távollévők munkájának egy részét. A munkahelyi vezetők felelőssége inkább abban van, hogy a folyamatos munka személyi feltételeit egyensúlyban tartsák. Ne engedjék, hogy a nyári szabadságok idején megálljon az élet, becsukjon a bolt, a hivatal. ne teljesítsék az üzem legfontosabb tervcélkitűzéseit. S vannak a szabadságolásoknak szubjektív oldalai, amelyek tulajdonképpen magántermészetűek, mégis lehet közérdekű tartalmuk is. Akadnak olyan dolgozók, akiket jó néhány nappal a szabadság előtt már nem fog a munka, komolyabb feladatokat aligha lehet rájuk bízni. S amennyire ez munkamorál és lelkiismeret kérdése, legalább annyira munkaszervezés és fegyelmezés dolga is. Ugyanezek az emberek szeretnek néhány napot ráhúzni a „szabira”, de már bent a munkahelyen. Még a munkájukat, munkahelyüket nagyon szerető és lelkiismeretes embereknek is okoz egy kis kibillenést a szabadság, de ők hamar megtalálják és újra átveszik a megszokott ritmust, s valóban idegileg felfrissülve folytatják a munkát. Jó elmenni, könyezetet változtatni, mert az országot, világot járó, vagy üdülő ember nem csak pihen. Lát és tapasztal. Hasonlít és elgondolkodik. Talán vannak olyanok, akik ilyenkor rózsaszín szemüveget tesznek fel, s ahol megfordulnak, úgy találják másutt minden szebb, jobb, a városok tisztasága, a kiszolgálás, az emberek viselkedése és így tovább. De a többség hazajövet józanul hasonlítja össze a látottakat és az itthoni, megszokott, sokszor megunt környezetét. És jobban meglátja az itthoni jót, szépet is. Nagy Miklóssal, a PTI igazgatójával A pályaválasztásról KM A Tehát vannak-e zsákutcái a pályavá- W lasztásnak? — Zsákutcái. így még nem gondolkodtam el rajta, de például a felvételi rendszer néhány megrögzött formája valóban zsákutca. Mert kit választ ki a szakmunkásképző az úgynevezett „elit” szakmára? A jó bizonyítványt hozókat. S kik hozzák a jó bizonyítványt? A jó tanulók. De nem biztos, hogy aki az általános iskolában jó tanuló volt, négyes, az jobb autószerelő lesz, mint aki nem tudta az orosz igeragozást, meg a kottát. Látja, újra az általános iskolánál vagyunk; a tehetség fogalmánál. Pedig tehetséges lehet a bukott tanuló is. £ Ha módjában volna, mit változtatna a jelenlegi gyakorlaton? — Először is ötödik osztálytól lapokat vezettetnék, egyet az egészségi állapotról, egyet a mentális és fizikai képességekről. És jobban megbecsültetném a pályaválasztási felelős munkáját, erkölcsileg, anyagilag is. Talán ez is segítene. S vajon mi a helyzet a továbbiakban? ^ Arányosnak tartja-e a megyei középfokú képzést a megyei munkaerő-szükséglettel? — Ügy szoktuk mondani: mezőgazdasági jellegű megye vagyunk, dinamikus iparfejlesztéssel. Iskolai képzési rendszerünk gyakorlata azt eredményezi, hogy az iparfejlesztés után kullogunk. Nemhogy a jövőnek képeznénk, de még a mának sem eleget. Több szakközépiskolai osztály kellene. Még furcsább a helyzet a mezőgazdaság és a képzés arányánál. A hatodik ötéves terv végére 17 000 szakmunkásra lenne szüksége a megyének. Hát, ezt nem tudom, honnan' fogjuk produkálni. Évente 120—140 végez, a tsz-ek pedig elvétve ha indítanak ilyen tanfolyamot. A És milyenek az arányok a nagy népgaz- w daság és a megye érdekeit nézve? — Évente átlagosan 1000—1300 fiatal megy el szakmát tanulni. Vagy nincs meg megyénkben a választott pálya, vagy kecsegtetőbb ajánlatot kapott Ez természetes, a népgazdaságnak szüksége is van megyénkre, mint forrásra. Csupán annyira vagyunk lokálpatrióták, hogy megpróbáljuk a javát — a legjobb képességűeket — ittmarasztalni. A Vannak-e szabolcs-szatmári pályaválasztási jellegzetességek? — Egyet ragadnék ki: tudomásom szerint mi vagyunk az ország egyetlen intézete, ahol egy gyermek sem „vész el”. Bevezettük azt a szokást, hogy a tovább nem tanulók is kiállítják a jelentkezési lapot és nem töltik ki az iskolai részt. Először bürokratikusnak hatott, de mi lett az eredménye? Évente a 800 gyerekből négyszáz utólag mégis meggondolja magát — talán éppen egy bukás, egy egyes miatt nem jelentkezett —, 50 százalékukat elhelyeztük. A Öt éve alakult ki a jelenlegi pályaválasztási hálózat. Elégedett-e az eddigi eredményekkel? — Ez egy olyan összetett munka, hogy ha elégedettek volnánk, az nagy hiba volna. 0 Van-e valami, amire büszke? — Hogyne. Soha nem tartottak még vidéken konferenciát a pályaválasztási intézetek igazgatóinak. Az elsőre minket kértek fel. Aztán: a munkapszichológiai laborunkra. Most már ott tartunk, hogy némi anyagi ellenszolgáltatásért a Budapesti Műszaki Egyetem kérte: végezzük el az egyetemre, főiskolára jelentkező szakmunkások teljes vizsgálatát, más megyék számára is. A Végül kérem, mondja el röviden, mit csinálnak jelenleg? — Nálunk nincs nyári szünet. Most jön a rengeteg elutasított gyerek a lapjával: nézzük, mit lehetne még tenni. Most dolgozzuk fel a hetedikesek szándékfelmérő vizsgálatának adatait és egy újabb mobilitásvizsgálat eredményeit összesítjük. Közben készül a következő évre szóló pályaválasztási útmutató forgatókönyve. Az idén korábban próbáljuk kiadni, ha időt nyerünk, talán annak is lesz haszna. ^ Köszönöm a beszélgetést. Baraksó Erzsébet kvalifikált szakembereket kértek fel erre, munkájuk megbecsülése jóval megnyugtatóbb, mint a pedagógusoké. Az iskolákban szinte minden évben elölről kell kezdeni. A pályaválasztási felelős az, akinek nincs más társadalmi miinkája, vagy pénz nélkül is szívesen vállalja, őket képezzük, továbbképezzük, ők ismerik a szakmák körét a legjobban, náluk vannak a szakismertető füzetek. Ugyanakkor a szülő rendszerint nem vele, hanem az osztályfőnökkel találkozik, s a gyerek jelentkezési lapján is az osztályfőnök készíti el a jellemzést. Ezeket a jellemzéseket kapja meg a fogadó iskola, ebből kellene megtudnia, mi volt a véleménye az általános iskolának a gyerekről. Hát ezekből nem nagyon tudja meg: sokszor egyhangúak, sematikusak, nem adnak segítséget a legmegfelelőbbek kiválasztásához. A Nem szeretjük bevallani, hogy hazánk- w ban kampány a pályaválasztás. Önnek erről mi a véleménye? — Az a véleményem, hogy kampány. Elintézzük egy-két hét, esetleg hónap alatt azt a munkát, amit éveken át, folyamatosan kellene végeznünk. Van ország, ahol nagyon szép pályairányítási munka alakult ki, ez nekem is tetszik: eszerint ötödik osztályos kortól rendszeresen figyelik az egyén hajlamait, képességeit, mentális és fizikai állapotát. Nálunk még az egészségügyi lapok sem meghatározóak. Az iskolaorvosi hálózat tökéletlen, olyan alapvető dolgokat nem jegyeznek fel a gyerek lapjára, mint például a színvakság. A Tehet-e az intézet e kampányszerűség w ellen, s milyen feladatot vállalnak a pályaválasztásból? — Igyekszünk már a hetedikesekkel is foglalkozni, most például szándékfelméréseket készítünk. Rengeteg szülői értekezletre kapunk meghívást, kiállításokat rendezünk iskolákban, üzemekben, nyílt napokat a főiskolákon — és nem csak a pályaválasztási főszezonban. A kiállításokon idén körülbelül négyezer gyerekkel találkoztunk. Évente háromszáz gyermeket utalnak be hozzánk a felelősök: vagy a teljesen tanácstalanokat, vagy azokat, akik homlokegyenest ellenkező szakmát, pályát jelöltek meg, mint az képességeik alapján várható volt. Ezen felül a fogadónapjainkra 6—700 gyereket hoznak be a szülők: segítsünk. A vizsgálat után hanem is egy konkrét szakmát, de egy szakmakört megnevezünk: a hajlam, az érdeklődés és a teljesítmény szerint. A Hány szakma van jelenleg, melyek a legvonzóbbak, s melyek a „legriasztóbbak”? — A legújabb jegyzék szerint hazánkban 190 szakma között lehet választani. Ebből megyénkben hatvanat oktatnak. Idén 8500 nyolcadikosunk végzett. Több mint hatszáz nem tanul tovább, a továbbtanulók 53 százaléka szakmunkásképző intézetbe kérte felvételét, a többiek gimnáziumba, vagy szak- középiskolába. Jelenleg közel 800 lap van nálunk, most velük foglalkozunk, akiket elutasítottak. Lányoknál az óvónői, az egészségügyi és a kereskedelmi pálya a divat. Fiúknál változatlanul az autószerelő, a gépjár- mű-viliamossági műszerész vezet, de sláger a festő-mázoló szakma is. Nincs meg eddig a létszám a gyógyszergyártóból, mezőgazda- sági gépszerelőből, esztergályosból, de változatlanul nem nő az érdeklődés olyan igen fontos szakmák iránt, mint a kőműves, ács, kertész. " £ Tavaly több mint ezer fiatalt utasítottak el a második helyről is. Minden nyolcadikat. Csak bennük volt a hiba, vagy másutt? — A szakismeret és az önismeret hiánya az egyik indok. Ez a fiatalokra is vonatkozik, de nem csak rájuk. Ez egyik gyenge pontja tevékenységünknek, ami viszont állandó harckészségre buzdít bennünket. Mert a rossz döntést nem a gyerek tapasztalatlanságával kellene utólag megmagyarázni. Itt a felnőttekről is szó van, s ha nehéz is, ki kell mondanunk: felületességről. A Konkrétabban hol, kik voltak felületesek? — Kezdeném magunkon: nekünk kellene alaposabb munkát végezni. A Rokonszenves az önkritika, de úgy gon- w dolom, nem csak az intézetről van szó. Igaz, könnyen ellentmondhat valaki: végül mégis meglett a keret, s ha kevesebb létszámmal is, de tanítottak... — Igen, de milyen áron! Csalódások árán, s rendszerint ez a harmadik-negyedik nekifutás már nem is hasonlított az eredetileg óhajtotthoz. A Hadd kezdjem egy személyes kérdéssel: w ön, a megyei pályaválasztási tanácsadó intézet igazgatója már fiatalon ezt a pályát választotta? — Nem választhattam, sőt azt se tudtam, hogy valaha lesz ilyen munkakör. De ne menjünk ennyire vissza, csak 1969-ig. A megyei tanács munkaügyi osztályvezető-helyetteseként kaptam feladatként a pályaválasztási tanácsadás intézményes megszervezését. Aztán belenőttem. A Beleszólt-e saját gyermeke pályavá- w lasztásába? — Igen, de rosszul. Beerőszakoltam a fiamat a szakközépiskolába: legyen munkásember — érettségivel. Abbahagyta, újra- kezdte gimnáziumban és az lett, amit ő akart: pedagógus. 0 Mi is valójában a pályaválasztás? — Helykeresés. Az a fiatal, aki gondolatban foglalkozások sokaságában képzeli el magát, tulajdonképpen azt keresi, hol van a helye a társadalmi munkamegosztásban. A Ki tekinthető „pályaérettnek”? Magya- w rul: el lehet-e várni egy 14 éves gyermektől, hogy sorsáról jól döntsön? — Nem lehet pontosan meghatározni, hogy hány éves korában lesz valaki „pályaérett”. A pályaválasztásra való érettség az illető személyi adottságaitól, megelőző életútjától és aktuális élethelyzetétől, valamint környezetének spontán és szervezett ráhatásaitól függ — így mondja a szakirodalom. Lányoknál általában 15, fiúknál 16 év ez a kor. De a 14 évesek között is találunk olyan fiatalokat, akik rendelkeznek a pályaérettség feltételeivel: megfelelő önismerettel, szükséges és elégséges pályaismerettel, megfelelő személyiségvonásokkal, magatartási formával. A A tizennégy éves korban elkerülhetet- w len pályaválasztás tehát korai? — Korai, ha egy-két hét, esetleg hónap alatt akarja a szülő, a pedagógus megismerni a gyermek képességeit. A pályaválasztásban ugyanis a szülőnek és a pedagógusnak is sokkal nagyobb a szerepe, mint magának a gyereknek. A A gyakorlat szerint: ki választja a pá- w lyát? — Sokéves tapasztalat, felmérés igazolja, hogy a pályaválasztásnál 80—85 százalékban a szülők döntése érvényesül. Nem is pályát, hanem szakmát választanak — a teljesen érthető és indokolt szülői elfogultság szerint —, olyan szakmát, amelynek anyagi, társadalmi presztízse van — vagyis „menő”. Ez az arány már eleve jelzi a későbbi gondokat, esetleg hibákat. Itt keresendő az oka a túljelentkezésnek a divatos szakmákra, az elutasításnak, a. csalódásnak. Tapasztalatunk szerint ugyanis a tanár sokkal jobban ismeri a gyermek képességeit, mint a szülő. A Hol, hogyan és mikor kapcsolódik be az w intézet, s mi a feladata? — Hivatalos megfogalmazással: az a feladatunk, hogy a népgazdaság (megye) érdekeinek megfelelő pályairányítást végezzünk és összehangoljuk a munkaerő-szükségletet a személyi adottságokkal. Egyszerűbben: keressük az egyéni igény és a társadalmi szükséglet találkozási pontjait. S mivel egy 14 éves gyermek a legritkább esetben tudja, hogy ő, mint társadalmi szükséglet hová tartozik: nekünk kellene vele megtaláltatni helyét a társadalomban, lehetőleg 30—40 évre. A Személyi, tárgyi feltételeik megfelelő- w ek-e ehhez a feladathoz? — Igen. Minden egyes reszortot szakképzett munkatársak töltenek be, pedagógiai, közgazdász, munkapszichológiai képesítéssel. Négyórás orvosunk is van. Felszerelésünk igen korszerű, van már úgynevezett „hazugságvizsgáló” készülékünk is, s olyan műszereink, melyekből egy-egy annyit ér, mint egy Mercedes autó. A Hogyan működik a pályaválasztási há- w lózat? — Az intézetben tizenöten vagyunk, az általános és középiskolákban összesen kétszázötven pályaválasztási felelős, az ipari üzemekben nyolcvan megbízott dolgozik. Megkezdtük a hálózat kiterjesztését a mezőgazdasági üzemekre is. Mind összedolgozunk, mert csak így képzelhető el siker. £ Milyennek látja az iskolák és az üze- w mek munkáját? — Kezdeném a jobbikkal: legnagyobb meglepetésünkre az üzemekben nagyszerűen
