Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-13 / 163. szám

1978. július 13. KELET-MAGYARORSZAG 5 Tárlat az üzemben A tuzséri pedagógus alko­tótábor részvevőinek mun­káiból rendezett kiállítást a közelmúltban az ÉRDÉRT vállalat 12. számú, tuzséri gyáregysége. A helyi közmű­velődési bizottság kezdemé­nyezésére nyílt tárlatot a gyáregység több száz dolgo­zója nézte meg, a szocialista brigádok szervezetten láto­gatták meg az üzemi műve­lődési otthonban. Boros Mik­lós, Antalné Varga Agnes, Danes Ferenc, Dávid Judit, Lakatos István, Novák Ist­ván és Acs Lászióné munkái szerepelnek az üzemi tárla­ton. Korszerű gépkocsiparkoló épül Nyírbátorban, a Sza­badság téren, és az ugyancsak zsúfolt körzetű piac mellett. A parkolók tervei elkészül­tek, kivitelezésükre jövőre sor kerül. Megépítésükre nyolcszázezer forintot költ a tanács. Ifjú szakmunkások fogadása a konzervgyárban Hagyománya van már az ifjú szakmunkások ünnepé­lyes fogadásának a Nyíregy­házi Konzervgyárban. A na­pokban lezajlott ünnepségen ezúttal 29 konzervipari, 15 mechanikai műszerész és hét lakatossegédet köszöntött Sellei Jenő, a gyár főmérnö­ke. A gyár gazdasági és tár­sadalmi vezetése által rende­zett bensőséges fogadáson ta­lálkoztak és elbeszélgettek az ifjú szakmunkások leendő munkahelyük vezetőivel, akik ismertették feladataikat és a továbbfejlődés — tanulás — lehetőségeit. ÚJ SZOLGÁLTATÁSKÉNT bevezették a tranzisztoros kiskészülékek gyorsjavítá­sát Kisvárdán, a GELKA Le­nin utcai szervizüzemében. Ezeket a reggel javításra be­adott készülékeket — ha kü­lönösebb akadály nem merül fel — délutánra megjavít­ják, s munkából hazamenet el is vihetik a dolgozók. A fiókszerviz éppen ezért to­vább, este 18 óráig tart nyit­va. Elhunyt Makláry Zoltán Megrendültén tudatjuk, hogy Makláry Zoltán Kossuth-dijas kiváló mű­vész, akinek nevéhez sok évtizeden át színészi re­meklések sora fűződött, 82 éves korában elhunyt. Te­metéséről később történik intézkedés. Nemzeti Szín­ház igazgatósága. Sikeres nemzetközi szereplés után Hazaérkeztek a fúvósok és majorettek Hazaérkeztek Nyíregyhá­zára az ifjúsági fúvószenekar és a majorettesoport tagjai csehszlovákiai vendégszerep­lésükről. A muzsikusok és a leánycsoport Chebben nem­zetközi fesztiválon vettek részt, amelyet kétévenként rendeznek meg. A házigaz­dákon kívül belga, dán, bol­gár, román, NDK-beli, len­gyel és magyar együttesek szerepeltek. A nyíregyházi fiatalok részt vettek a fesztivál chebi ese­ményein, hangversenyt adtak a gála alkalmából, ezenkívül vendégszereplésen vettek részt Marianské-Láznéban, valamint Frantyskové Láz- nában, ahol az üdülőhely vendégeinek adtak műsort. Felkeresték a magyar csopor­tot patronáló állami gazdasá­got is, ahol a szocialista bri­gádoknak adtak koncertet. A nyíregyházi muzsikusok és majorettek igen nagy si­kert arattak. A szakértő kö­zönség valamint a zsűri igen nagyra értékelte teljesítmé­nyüket. A csehszlovák tele­vízió közvetítette a csoport szereplését, és különműsort vett fel a díszhangverseny­ről. ÉLJÜNK EGÉSZSÉGESEN címmel hangzik el előadás a nyíregyháza-borbányaj mű­velődési házban a július 13-i ifjúsági klubfoglalkozáson. Pipafüstben (V. p. felvétele) A város életében jelentős szerepet játszó, közel hatszáz nyíregyházi kisiparos egyre aktívabban veszi ki részét a különböző társadalmi meg­mozdulásban. Legjelentő­sebb az iskoláknak, bölcső­déknek és óvodáknak végzett társadalmi munkájuk, amely­ben az elmúlt évben több, mint harminc kisiparos vett részt számottevően. Az el­végzett munka értéke több, mint 50 ezer forint. Egyre tőben járulnak hozzá az Együtt Nyíregyházáért moz­galom pénzbeli segítéséhez is. A városliget építésére példá­ul már több mint 160 nyír­egyházi kisiparos fizetett be kisebb-nagyobb összeget, ösz- szesen mintegy 30 ezer forin­tot. ELSŐ DÍJAS: A VAS VARI A Bartók kórusfesztivál hírei A debreceni Bartók nem­zetközi kórusfesztívált a leg­rangosabb zenei rendezvé­nyek között tartják számon. Az idei fesztiválon 68 kórus vesz részt, köztük több nyír­egyházi ifjúsági és gyermek- kórus, valamint a karnagyi klub tagjai — tapasztalato­kat gyűjteni. Szép szabolcsi siker szüle­tett július 12-én az ifjúsági karok kortárs zenét tolmá­csoló versenyében. A XX. századi produkciók előadása után az első díjat a Nyíregy­házi Vasvári Gimnázium női karának (vezetője: Belénye- siné Ferenczi Erzsébet), a harmadik díjat pedig a Krú­dy Gimnázium vegyes kará­nak (vezetője: Gebri József) ítélték oda. A fesztivál július 14-i prog­ramjából a nyíregyházi kö­zönség is részesül, ugyanis itt lép fel — este hétkor, a megyei művelődési központ­ban — a harminctagú Jénai Madrigálkórus és a nyolcvan­tagú litván Vilniuszi Fiúkó­rus. Szombaton mutatja be versenyműsorát a Nyíregy­házi 4-es számú Általános Iskola kórusa. SZAKMUNKÁSA VATÓ ÜNNEPSÉGET rendeztek a Csepel Művek Szerszámgép- gyára nyírbátori egységében. A bensőséges keretek között, hétfőn lezajlott rendezvényen 54-en vették át a szakmun­kás-bizonyítványt a szak­munkásképző intézet igaz­gatójától. Az ifjú ünnepeltek között volt az a 23 dolgozó is, akik a felnőttoktatás ke­retében szerezték meg a ké­pesítést a köszörűs szakmá­ban. Az „újdonsült” szak­emberek mind a taníttató üzemüknél, a Csepel Művek helyi gyáregységében vállal­tak munkát. Életmentőt tüntettek ki Július 12-én Nyíregyházán, a megyei tanácson „Élet­mentő Emlékéremmel” tün­tették ki Kmetti Pált, a Fel- ső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vásárosnamé- nyi telepének hajózási elő­adóját. Kmetti Pál ez év má­jus 28-án 11 és 12 óra között a Kraszna folyóból mentett ki egy fiatalembert« A kitün­tetést dr. Pénzes János, me­gyei tanácselnök adta át. Nemzetközi zenei tábor Nyírbátorban Nemzetközi ifjúsági vonós­zenei tábort szervez Nyírbá­torban a Kulturális Miniszté­rium, a megyei és a városi tanács, valamint a Nyírbáto­ri Állami Zeneiskola. Az augusztus 1-től 21-ig tartó zenei táborozásra meghívtak szovjet, lengyel, csehszlovák, román és NDK-beli zenésze­ket is. Az oktató műhely­munka mellett a tábor ta­nári kara és a hallgatók együttesei zenekari hangver­senysorozatot adnak, és részt vesznek a nyírbátori zenei napok hangversenyein is. A foglalkozások anyagát ebben az évben a bécsi klasszikus zene előadói és stílusproblé­mái képezik. ELKÉSZÜLT a jó ivóvizet szolgáltató vízmű Nyírtele­ken. Az ünnepélyes avatóra és üzembe helyezésre július 14-én, 15 órakor kerül sor. ÜJ TÁRSASJÁTÉKOK­KAL gyarapodott Nyíregy­házán _amegyei könyvtár gyermekrészlege. A mintegy negyven új társasjáték — baba, maci, építőkocka, logi­kai játék — a régiekkel együtt kellemes és vidám el­foglaltságot biztosít a nyári szünetben a gyermeksarok látogatóinak. KRÓNIKA JENŐ NAPJA A Nap kél 4 óra 00 perc­kor — nyugszik 19 óra 39 perckor. A Hold kél 12 óra 09 perc­kor — nyugszik 23 óra 26 perckor. Százhatvanöt évvel ezelőtt 1813. július 13-án született Koppenhágában és 1891. i februárjában halt meg I Bécsben Theophilus Edvard \ Hansen dán származású i osztrák építész, a bécsi ek- i lektikus stílus egyik jelleg- I zetes képviselője. Fiatalon Bécsben telepe- t dett le. Előtte bátyjával, a I szintén építész Hans Chris- I tiannal együtt Görögor- í szágban tevékenykedett (bátyja 1837—42. között építette fel ionoszlopcsar­nokkal az athéni egyetemet és neogótikus stílusban az ! ottani angoi templomot). Nyolc éven át az athéni műszaki főiskolán tanított, majd 1846-ban Bécsbe köl- I tözött. Stílusára a görög mövé- ; szét emlékei hatottak, i Részt vett a bécsi Arsenal , építésében; a fegyvermú­zeum bizáncias csarnoka az ő tervei alapján készült. Fő műve a bécsi parlament a Ring-en; ez 1873—83 között | épült meg oszlopcsarnokos, ; görögös homlokzatával. Ezek mellett 1861-ben ké­szült el az athéni Akadé­mia épülete, 1869-ben a bé- | esi Musikverein palotája, 1876-ban a Szépművészeti Akadémia. 1877-ben a Tőzsde, mint építőművé­szetének jellegzetes alkotá» j sai. Jtig: változóan felhős idő, Ismét több helyen záporral, zivatarral. A mérsékelt, vál­tozó irányú szél csak a zi­vatarok idejére erősödik peg. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 [fok között. Tihanyi zátony Zátonyt épített Tihanynál a Balaton. Ezért az egyik nagy teljesítményű kotróha­jót ismét a tihanyi szorosba vezényelték. A Balaton két medencéje közötti szorosban az állandó vízmozgás, a csak­nem folyami sebességű áramlás rövid idő alatt vas­tag homokréteget hord össze. A homokzátony kikerülése nehezíti a hajózást, ezért kotrással teszik szabadabbá a hajójáratok útját. 108 halálos és 123 sebesült áldozata van a spanyolországi kemping- szerencsétlenségnek Az EFE spanyol hírügy­nökség által szerda délelőtt közzétett hivatalos adatok szerint eddig 108 halálos és 123 kórházakban ápolt sebe­sült áldozata van a kedd dél­utáni kempingszerencsétlen­ségnek. A halálos áldozatok közül 99 a helyszínen vesz­tette életét, 4 a barcelónai, 4 a valenciai, 1 pedig a castel- lóni kórházban halt meg. A kórházakban ápolt sebesül­tek a hírügynökség jelentése szerint NSZK, francia, belga, svájci és spanyol állampol­gárok. Az orvosok vélemé­nye szerint a sebesültek nagy részének állapota re­ménytelen. A halálos és a sebesült ál­dozatok túlnyomó többsége fürdőruhában volt a kataszt­rófa pillanatában és magá­ban a kempingben 300 mé­teres körzetben szinte min­den elégett. Elégett a kem­ping nyilvántartása is az odaérkezett üdülőkről. A ha­lottak és a sebesültek számát csak most tudták megállapí­tani. A sebesülteket a helyszín­ről előbb a környékbeli vá­rosok kórházaiba, majd on­nan helikoptereken a tenger­part nagyvárosainak, Barce­lonának, Valenciának és Castellónnak égési sérülé­sekre specializált kórházi osztályaira szállították. A szemtanuk szerint a fo­lyékony propilént szállító hatalmas tartálykocsi felrob­banása nyomán valóságos tűzeső zúdult a táborra, és mindent lángba borított. A kemping zsúfolt volt és ebéd­idő lévén, mindenki sátrá­ban vagy akörül tartózko­dott. I Kaiéi­ITuiy]f8(WSZ3y KÉPEK 13., csütörtök Rólam tessék felvételt ké­szíteni ... (Vincze Péter felvétele) Időjárás

Next

/
Thumbnails
Contents