Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-11 / 136. szám
1978. június 11. o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Az első fizetés a már aligha van szükség arra, hogy az idősebb gyermekek — akár a tanulást is abbahagyva — munka után nézzenek, s így segítsék a népes családok eltartását. De néhány évtizede ez még valóság volt. Innen, s még régebbről ered az a hagyomány, hogy az első fizetés a pénzt beosztó gazdaasszonyt: az édesanyát illeti meg. A szokás maradi — de tartalma megváltozott. A szülők ritkán veszik el gyermekük keresetét, sőt sokszor még meg is toldják néhány forinttal. Egy régen áhitott kabát, egy kerékpár vásárlásával így teszik még maradandóbb, emlékezetesebb élménnyé gyermeküknek az első fizetést. Az elsőt, melyért — mindegy, hogy ifjú, vagy felnőtt fejjel — de saját erőnkből küzdöttünk. S amely ezért mindegyik fizetés közül a legkedvesebb. — Nagy kötegekben kaptuk a formára vágott durva papírt. Cipősdobozokat haj- togottunk belőle. Emlékszem, az első egy-két hét még csak-csak eltelt. De a többi. .. mintha vánszorgott volna az idő. Czakó Gáborné, Szilágyi Erzsébet alig múlt 15 éves, mikor először munkába állt. Kint nyár volt, sütött a nap. De melegével hiába csalogatta a kislányt. Erzsiké kora reggeltől késő délutánig ragasztotta a dobozokat a rossz levegőjű, zsúfolt műhelyben. —• Édesapám a vasútnál dolgozott — fillérekért. Hatan voltunk a keresetére. Nem lett könnyebb akkor sem, mikor a bátyáim befejezték az iskolát. Munkát nem kaptak. Hogy valami megélhetésük legyen ipari tanulónak adták őket a szüleim. Aztán Erzsiké is fölcseperedett. Nem válogathatott a jobbnál jobb lehetőségek között. Meg kellett ragadnia a kínálkozó alkalmat. — Az első fizetésemet, 15 pengőt 1940 nyarán kaptam. Nagy-nagy büszkeség töltött el. Hiszen a négy gyerek közül mégiscsak én kerestem először! Erre a napra azt is elfelejtettem, hogy mennyit kínlódtam, sírtam a derékfáj- dító munka miatt. Műszak után szaladtam hazafelé. Hogy valamit vegyek magamnak? Meg sem fordult a fejemben. Égő arccal álltam édesanyám elé. Ahogy illik, átadtam hiány nélkül a pénzt. Ö elvette, megköszönte, szeretettel átölelt. Annyit mondott: sokat segítesz ezzel gyermekem. F. Klára alig állt munkába frissen szerzett szakmunkásbizonyítványával a zsebében, máris azon törte a fejét, mire költi majd az 1880 forintot? Az édesanyja is készülődött. Gondolatban már megfogalmazta, mit mond majd lányának, ha megkapja az első fizetést. „Te kerested, a tiéd, végy belőle azt amit jónak látsz." De ezekre a szavakra nem volt szükség. Klára önállóan oldotta meg a dolgot. Fizetése nagyobb feléből ruhát, cipőt vett magának, a többit pedig bezárta a fiókjába. Otthon nem ejtett szót a pénzről... — Az édesapám egy hónapban 320 pengő fizetést hozott. Ezt az én kevéske 15—20 pengőm egészítette ki — folytatja Erzsiké néni. — Mindketten édesanyám gondos beosztására bíztuk a keresetünket. Ö szorgosan jegyezgette is kék fedelű, kockás füzetébe a kiadásokat és bevételeket. Beírta az 50 pengős lakbért, meg hogy mennyit hagytunk a fűszeresnél, ruhásnál. Bizony gyakran előfordult, hogy hitelben vásároltunk. De más tételeket is tartalmazott a kockás füzet. A családban felnőtt fiatalemberek-, ről és ifjú hölgyekről lévén szó, néha elment szórakozásra is némi pénz. — Kéthetenként táncolni jártunk. Egy-két havonként eljutottunk moziba is. Igaz, támlásszéken ültünk, mert ez volt a legolcsóbb hely. A felszabadulást egy üresen hagyott, romos épületben köszöntötték Szilágyiék Nyíregyházán. Ajtó, ablak híján szinte csak a csupasz falak és a tető maradt meg a házból. Először tehát az otthont kellett lakhatóvá varázsolni. Ez nagy vállalkozásnak számított. 1945-re ugyanis négytagúra apadt a család. — Aztán jött az infláció. Apám délelőtt felvette a fizetését, s örült, ha délután adtak érte egy doboz gyufát. Nem ment könnyen — sóhajt Erzsiké néni. — Csak a forint bevezetése után, 1946- tól kezdett megváltozni az életünk. — Egy cipőüzletben kaptam állást, 200 forintos fizetéssel. Hazavittem ezt is, illendően letettem édesanyám elé. De nem vette el mindett. Karon- fogott, nyakunkba vettük a várost és közösen választottunk egy ruhát — nekem. Ekkortól másra is jobban tellett. Ha névnap, vagy karácsony jött, egy-egy pár zoknival, vagy fehérneművel megtudtam lepni a családot. A ZÖLDÉRT vállalat új raktárában tizenéves lányok és fiúk serénykedtek a burgonyacsomagoló gép mel-let. A 14 éves T. Zoli volt köztük á „rangidős”. Mikor megkérdeztem, hogy ki mire költi majd a pénzét, ő így válaszolt: ősszel középiskolába megyek. Két tesvérem van. Anyu egyedül nevel minket, mivel apa évekkel ezelőtt meghalt. Ügy gondoltam, hogy köpenyt és iskolaszereket vásárolok hármunknak a keresetből. Erzsiké néni változatlanul hazaadta a fizetését. Legalábbis 1950-ig, amíg férjhez nem ment Czakó Gáborhoz. — Nagy küzdelem dúlt ezekben az években is a lakásért. Mi nem is reménykedtünk abban, hogy önálló otthont alapíthatunk. De jó volt így is, mert kényelmesen megfértünk a szülői házban. Az egyik szobában anyáék éltek és a húgom, a másikban mi ketten — a következő évtől pedig hárman — húzódtunk meg. Nászajándékba egy hálószobabútort kapott a házaspár. Aztán ahogy emelkedtek a fizetések, úgy éltek évről- évre jobban. A férj — mint a MEZŐGÉP géplakatosa — jól keresett. De Erzsiké néni ezt nem mondhatta el önmagáról. A cipőkereskedést 11 év után fölszámolták. Innen — az eredetinél kevesebb fizetésért — a göngyölegellátó vállalathoz került az asszony. — Piszkos zsákokat válogattunk, foltoztunk reggel 7- től délután 4-ig Tenyerünk berepedezett, bőrünk fekete lett a portól. Szerencsére nem tartott sokáig ez a munka. A göngyölegellátó összeolvadt az almatárolóval. Lényegesen jobb körülmények közé kerültünk. Czakóek első, nagyobb értékű szerzeménye egy mosógép volt. Hamarosan vásároltak egy televíziót — igaz, ezt már OTP-kölcsönre —, majd újra cseréltek a bútort. Később, ahogy vastagodott a família pénztárcája, úgy gazdagította hűtőgép, centrifuga, porszívó a háztartást. K. Éva orvosi egyetemre készült. Hogy közelebbről szemügyre vehesse leendő pályáját, édesanyja állást szerzett számára a kórházban. Éva segédápolónő lett. Fél hónapig bírta a két műszakos, számára szokatlan munkatempót. Mikor fölvette 700 forintos fizetését — ráérezve az íratlan „törvényre” — odaadta az édesanyjának. Hagyott nézett, mikor másnap egy vadonatúj lemezjátszót vett észre szobájában. Anyja mosolyogva súgta: kipótoltam a pénzedet. Az évek alatt szépen cseperedett Czakóék fia: István. Az általános iskola után a vízügyi szakközépiskolában tanult. Szorgalmas gyerek lett belőle. Mint édesanyja mondja, nem szerette sohasem a tétlenséget. A középiskolás évek alatt mindig tervezte, hogy legalább egy hónapra munkát vállal valahol. De egyszer sem sikerült számára helyet találni. — István első munkahelye érettségi után a vízügyi igazgatóságon volt — emlékezik Czakóné. — Nem sokat, 780 forintot kapott kezdetben. De mindennél többet ért, hogy olyan munkája van, amiben örömet talál. Én 45 éves koromig vártam a számomra legkedvezőbb állásra. Azóta betanított munkásként dolgozom a háziipari szövetkezetben. A fiú nagy lelkesedéssel hozta haza első fizetését, ö is — akár Erzsiké néni annak idején — az édesanyjának adta át. — Szerencsére ekkor már olyan körülmények között éltünk, hogy nem volt szükség az ő pénzére. Sőt, mi segítettünk neki. Az első keresetéből farmert, cipőt vett a gyerek. Akkoriban nagy hódolója volt a zenének. Játszott is az Arkis együttesben. Kipótoltuk a pénzét, így lett gitárja és erősítője is. Czakó István azóta boldog családapa. Egyelőre albérletben lakik kislányával és feleségével. A fészekrakáshoz 10 ezer forintot és egy Trabantot kapott szüleitől. Rövidesen új lakásba költözik a fiatal házaspár. Az egyik fiúcska azt fejtegette: ő nem a pénzért dolgozik, hanem mert nem akarja „üresen” tölteni a nyarat. A riport után többen föltették a kérdést: helyes-e, hogy van olyan gyerek, akit nem érdekel a pénz? Talán igen. Mert bizonyítja, hogy a fiatalság jólétben él, anyagi gondok nélkül. S hogy 14 évesen nem érdekli a gyerekeket a pénz, még nem bizonyítja, hogy nem is értékelik. Bizonyára becsülni fogják, feltéve, ha maguk is keresik. Federico García Lorca: Á fekete bú románca Házi Zsuzsa Míg a kakas csákány-csőrrel az éjből a hajnalt bontja, alászáll a sötét hegyről búsan Soledad Montoya. Meleg sárgaréz a teste, csupa homály-szag és ló-szag. Mellei, a füstös üllők nyögnek, nehéz dalt borongnak. Soledad, kire vadászol, ilyen korán kóborolva? Akárkire vadásznék is, nem kötném a te orrodra. Vadászok én önmagámra, örömömre, jobb soromra! Soledad, a ló ha elfut gyötri magát halálosra, eléri a tengert végül, temérdek víz besodorja! Kár a tengert emlegetni, a fekete bánat bokra olajfák között is felnő, lombja serken sátorosra. Soledad, a bánat benned, siralmasan bánatos vagy, citromlevet sírsz, a könnyed várakozó szádat mossa! Nagy bánat bánt. bolond lettem, sörényemet földre ontva konyhától a kamoráig forgok, mászok tébolyogva. Ó, fekete kővé válók, testem, ruhám beleborzad. Jaj, a fehér gyolcsingeknek! Jaj, ennek a pipacs-combnak! Soledad, pacsirta-vízzel mosd a tested, az megóvja. Hagyj a szívednek már békét, békét, Soledad Montoya. Mélyen lent a folyó mormol. Felleg és levél a fodra. Indás tökvirág a hajnalt arany koszorúba fogja. Cigánybánat, ó, te tiszta, ó. az árvák eljajongnak. ó, rejtőző medrű bánat, bánata a hajnaloknak! M inden egyetemes érvényű lírai életmű egy nép, egy kisebb közösség talajáról szökkent szárba, nincs nagy költészet felnevelő közösség nélkül. A nyelv, a kultúra, a történelmi sors évszázados vagy éppen évezredes közössége hordozza ki a világirodalmi rangú művet, amely éppen a sajátosnak, a mástól különbözőnek a teljes átélésével és kifejezésével válik, válhatik egyetemes értékké. A világ- irodalom nagy művei között is ritka azonban nép és költői életmű olyan egysége, mint Federico García Lorca esetében. Lorca a huszadik századi modern költészet nagy úttörője, de költészetén keresztül teljes mélységében kitárul egy nép, a spanyol nép világa, történelmi kultúrája. A spanyol költészetet és népi világot a klasszikus irodalmi hagyományokkal ötvözte egybe, ezáltal műve a spanyol irodalmi és népi örökség szintetikus folytatása lett. Vicente Aleixandre, a költőtárs és barát így vallott róla : „Ne -vegyék tiszteletlenségnek, csak egy öreg népénekessel tudom összehasonlítani, csak egy andalúziai táncosnővel, akik ma már csak kőbe faragva élnek közöttünk. Csak egy távoli, ősrégi andalúziai hegy félig látott éjszakai hátterében lehetséges őt elképzelni”. García Lorca nyolcvan éve, 1898. június 5-én született az andalúziai Fuentevaqueros- ban. Szűkebb szülőhazája meghatározza egész irodalmi pályáját, a gyermekkorában hallott mesék és népdalok visszhangoznak érett költői műveiben, például az „Anda- lúz dalok”-ban. a spanyol nép nem egyszer tragikus fordulatokban. eseményekben bővelkedő élete pedig később drámáinak alapjává válik (Bernarda Álba háza, Vérnász, Yerma stb.) Cigányrománcok című ciklusában sűrítetten drámai történetekben villantja fel a cigányok életét, ősi szokásait. Nem a romantikus felszín érdekli, hanem a népi kultúrának azok a mélységei, amelyeket a cigányság a huszadik századig megőrzött, s amelyek a spanyol népi kultúra elfeledett rétegeit is sejtetik. Németh László találóan fogalmazta ezt meg. Lorca felfedező tevékenységét Bartók Béláéhoz hasonlítva: „Avantgárd költő sok van a világon. Népi költőnk nekünk is volt, jó is. egy tucat. De arra, hogy valaki az európai művészet legmerészebb formabontó törekvéseit a népdal Európa alatti mélységeivel hozza Nagy László fordítása kapcsolatba, arra csak a zenében van példa”. Lorca személyes életével és halálával is a spanyol nép sorsát szimbolizálja: a pol- j gárháború első heteiben. 1936. i augusztus 19-én kivégezték a j fallangisták Granada mellett, J Viznarban. Jelképnél több, I hogy ekkoriban húszezer spa- ; nyol hazafi sorsában oszto. j zott. Radnóti Miklós 1937-ben versben siratta el a költőt: Mert szeretett Hispánia s versed mondták a szeretők, — mikor jöttek, mást mit is tehettek, költő voltál, — megöltek ők. Harcát a nép most nélküled víjja, hej, Federico García! R adnóti mellett még egy nagy költőnk Lorcával való szellemi találkozása érdemel említést: Nagy László olyan — gazdag műfordítás-irodalmunkban is ritka — ráérzéssel ültette át magyarra a Cigányrománcokat, hogy azok tökéletes „magyar” versek lettek. A. J. UTCA. Pál Gyula rajza KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
