Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-30 / 152. szám
1978. június 30. KELET-MAGYARORSZAG 5 HÍREK I KeletMagyarország KÉPEK Üj sütőüzemek megyénkben Három új üzemmel gazdagodik a közeljövőben a megyei sütőipari vállalat. Deme- cserben — a meglévő üzem mellett — még az idén fölállítja az új, 18 millió forintos költséggel épülő létesítmény fémszerkezetét. Nagykállón 17 millió forintos ráfordítással az év második felében lát munkához az ÉPSZER vállalat. Mándokon — ahol eddig nem volt sütőüzem — júliusban kezdi meg a régi malomépület átalakítását. A 6 milliós létesítményt még az idén átadják, míg a másik két településen legkésőbb jövő év második felére fejezik be a munkát. Napirenden az üzemi demokrácia Ülést tartott az SZMT elnöksége Június 29-én Nyíregyházán ülést tartott a Szakszervezetek Szabolcs-Szatmár megyei Tanácsának elnöksége, melynek munkájában részt vett és felszólalt dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke, a párt megyei végrehajtó bizottságának a tagja is. Az elnökség jelentést vitatott meg az üzemi demokrácia továbbfejlesztésével kapcsolatos minisztertanácsi és SZOT együttes határozat végrehajtásának tapasztalatairól a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete megyei bizottsága területén. Tájékoztató hangzott el a megyei bér- és jövedelemgazdálkodás helyzetéről az V. ötéves terv eddig eltelt időszakában. A testület meghallgatta a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete megyei bizottságának jelentését a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben létrehozott szakszervezeti szervek működésének tapasztalatairól. Új rendszerű perlitduzzasztó Nyíregyházán Üj rendszerű perlitduzzasztó berendezés kialakításán dolgozik a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola erőgépek tanszéke. A berendezés nagy szemcsés perlit előállítására alkalmas, melyet a mezőgazdasági termelésben különösen a palántanevelés területén régóta nélkülözünk. Az első magyar perlitduzzasztó berendezés 1959-ben szintén Szabolcs-Szatmár megyében épült, Buji Ferenc irányítása alatt. Most újra az ő ötletéhez adott hátteret az erőgépek tanszék oktatóiból alakult kutatócsoport. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság által létrehozott célprogrambizottság a napokban tekintette meg a kísérleti berendezést. A bizottság megállapította, hogy a készülékkel a magyar perlitterme- lés újra elnyerheti nemzetközi vezető szerepét. Határozat született a berendezés üzemi prototípusának elkészítésére. Dr. Anka István Zenei utánpótlás Tehetséges fiatalok jelentkezését várja az Országos Szórakoztatózenei Központ Igazgatósága a vendéglátóipari terület zenei utánpótlását biztosító továbbtanulásra, a hivatásoszenész- és énekesvizsgára való előkészítésre. A szeptemberi felvételi vizsgára augusztus 20-tól jelentkezhetnek 16 és 25 év közötti, zenei előképzettséggel, középiskolai végzettséggel rendelkező, (vagy legalább a középiskola 3. osztályába beiratkozott) hangszeresek és énekesek. Jelentkezni lehet Budapesten, az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában (Szófia utca 15.) és a megyeszékhelyek kirendeltségein, megyénkben Nyíregyházán, az Irodaházban. ÚJ TECHNOLÓGIÁT és anyagot vezet be augusztus 1-től az alváz_ és üregyéde- lem területén a VAGÉP vállalat nyíregyházi autószervize. A jövő héten a vállalat négy dolgozója Budapesten ismerkedik az új anyaggal és eljárással a gyártó svéd cég szakembere irányításával. Ezt a módszert — az országos viszonylatban legkorszerűbb eljárást — csak két helyen: Budapesten és Egerben alkalmazzák egy- egy szervizben. Nyíregyháza lesz a harmadik hely, ahol bevezetik. Az így kezelt járművekre — az autók korától függően — 1—4 éves jótállást válal a VAGÉP. Az új rendszerű alváz- és üregvédelemre július elejétől vesznek föl előjegyzést. Már az őszre készülődik a Nyíregyházi Kertészeti és Parképítő Vállalat. Harmincezer gyökereztetett krizantémdugványt vásároltak, amelyek október végén, november elején borulnak virágba. Tizenötezer dugvány — melyekből lila, sárga, nagy virágú krizantémok fejlődnek — már megérkezett, a többit a jövő hétre várják. Ez utóbbiakból sárga és fehér óriás virágú növények lesznek. A dugványokból várhatóan 40 ezer szál krizantém fejlődik. Zöld öltöny, bordó kosztüm Űj egyenruha a Volánnál Űj egyenruhát kapnak a Volán Tröszt dolgozói. Számos modell közül végül egy divatos, zöld színű öltönyre, ugyanilyen színű sapkára, nyakkendőre, világpssárga ingre esett a választás. A nyári hónapokban ezt az egyenruhát viselhetik a férfiak, míg télre egy vastagabb anyagból készült, májszínű öltönyt kapnak. Üj ruhába öltöznek a nődolgozók is. ök csinos, bordó színű kosztümöt, krémszínű blúzt és kis kalapot viselnek ez évtől. Az új egyenruha első szállítmánya még májusban megérkezett Nyíregyházára, a Volán 5-ös számú Vállalathoz. A ruhacsere folyamatosan zajlik, s két év alatt fejeződik be. A régi egyenruhát ugyanis csak akkor adhatják le viselőik, ha már elhasználódott. Az öltönyt és a kosztümöt azok a dolgozók — sofőrök, forgalomirányítók, ellenőrök, kalauzok, stb. — kaphatják meg, akik a személyforgalom területén tevékenykednek, s rendszeresen találkoznak az utasokkal. A tiszaszalkai Búzakalász Tsz baromfitelepén — többek között — 13 ezer kislibát is nevelnek. Képünkön: Bódi LtSz- lóné eteti az apróságokat^.. Június péntek KRÓNIKA pal napja A Nap kél 3 óra 50 perckor, nyugszik 19 óra 4S perckor. A Hold kél 0 óra 49 perckor. nyugszik 15 óra 02 perckor. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1853. június 30-án született és 54 éves korában, 1907-ben halt meg Adolf Furtwängler, német régész és művészettörténész, a görög művészet legnagyobb újkori kutatója, a tárgyi és az írott emlékeknek egyaránt kiváló ismerője. Freiburg im Breisgaubarj született, s már egész fiatalon művészettörténeti, régészeti kérdésekkel kezdett foglalkozni. Az ásatásoktól a stíluskritikai elemzésig a kutatások valamennyi területén járatos volt, s a görög művészet minden egyes emlékcsoportját bevonta kutatásainak körébe. Fő művében, (Meisterwerke der griechischen Plastik — A görög szobrászat mesterművei, 1893.) a klasszikus görög szobrászok írott forrásokból ismert müveit a tudós precizitásával azonosította a fennmaradt római másolatokkal. Egyéb alapvető munkái: a négy kötetben megjelentetett Die Bronzen, az Antike Gemmen, a Griechische Vasenmalerei, a kétkötetes Aegina, továbbá a berlini és a müncheni antik gyűjtemények — valamint a világhírű Sabouroff- és a Somzée- gyűjtemények katalógusai. Várható időjárás ma estig : lassan keleten is csökken a felhőzet, majd változóan felhős idő. Ma még elsősorban keleten, holnap nyugaton eső, záporeső. A többfelé viharos északi szél fokozatosan mérséklődik, majd a Dunántúlon délnyi»- gatira fordul. A legnagyobb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. KÉT HÉTIG SZEDIK a cseresznyét és az epret a fehérgyarmati középiskolák, valamint az 1-es számú általános iskola 150 fiatalja az NDK-ban. A csoport június 25-én indult a Potsdam melletti Werderbe. A munka befejezésével — béren kívüli juttatásként — a vendéglátó közös gazdaság országjáró kiránduláson mutatja meg az NDK légszebb tájait a fehérgyarmati fiataloknak. Július 2-án Forgalomkorlátozás A Nyíregyházi Városi és Járási Rendőrkapitányság 1978. július 2-án 07 órától 19 óráig Sóstógyógyfürdő területére forgalom- korlátozást rendel el a nemzetközi szövetkezeti nap keretében megrendezésre kerülő ünnepség rendje érdekében. A fenti Időre a Sóstói út, Kemecsei út és Bla- ha Lujza sétány közötti szakaszát egyirányúsítják. Az egyirányúsltott szakaszon csak a menetrend szerint közlekedő autóbuszok és az ünnepségre érkező. külön jelzéssel ellátott gépjárművek közlekedhetnek a város irányából. Egyéb jármüvek a gyógyfürdő területére a Kemecsei út és Berenáti út vonalán hajthatnak be a Blaba Lujza sétányig. A területet valamennyi jármű a Berenáti úton a Kemecsei úton, vagy a Blaha Lujza sétányon át hagyhatja el. A kultúr- park előtti parkolóhelyen csak a rendezőség által kiadott jelzéssel ellátott gépjárművek parkolhatnak. A forgalomkorlátozás ideje alatt a Blaha Lujza sétányon megállni tilos. Kérik a járművezetőket, hogy az Ideiglenesen kihelyezett közúti Jelzőtáblákat és a rendőri karjelzéseket figyeljék, azok utasításai szerint közlekedjenek. Uzemsarok Július 4-től Pécsett: a BHG-ben Bőr- és cipőkiállítás Bőr- és cipőkiállítás nyílik július 4-én Pécsett. A bemutatón — melyre meghívták az ország valamennyi cipőipari vállalatát és szövetkezetét — részt vesz a Raka- mazi Cipőipari Szövetkezet is. A hírneves RATICA-ból 8 modellt, mintegy 1000— 1200 pár női lábbelit: félcipőket, csizmákat, szandálokat küldtek Baranya megyébe. A kiállított modellek ugyanis — amíg a készlet tart — helyben megvásárolhatók. A bemutató a szakemberek előtt június 30-án nyílik. Az érdeklődő közönség július 4-tól 10 napon át ismerkedhet a hazai cipőipar bőr alapanyagaival, s a gyárak, szövetkezetek legújabb modelljeivel. A szemle vezetője jelentést tesz a megnyitóünnepségen. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban próbaüzemei a nyomtatott áramkörű alaplapokat gyártó üzem. Évente hatezer négyzetméter korszerű áramköri alaplapot gyártanak majd. A képen: Sárközi János programozó. (MTI Fotó — Hadas János felvétele). F ÜVÓSOK MINŐSÍTÉSE. Lapunkban is hírt adtunk arról, hogy megrendezték a fúvósok területi minősítését. A végeredmény a következő: Aranylant diplomát nyert aZ Ifjú Gárda-zenekar (Nyíregyháza,) a városi fúvószenekar Hajdúszoboszlóról. Ezüstlant diplomát kapott a Mátészalkai Művelődési Központ ifjúsági zenekara, a MÁV nyíregyházi fúvószenekara, a Mátészalkai Művelődési Ház felnőtt zenekara. Bronzlant diplomát kapott a Kisvárdai városi fúvós- zenekar. Az együttesek karnagyai: Tonté László, Baga- rus Ernő, Mátyus Sándor, Cseppentő Sándor és Somor- jai G. Lehel. Táborzáró kiállításon mutatják be június 30-án délután 4 órakor a megyei művelődési központ tuzséri gyermekrajz szaktáborában készült munkákat. A kiállítás helye a tuzséri művelődési ház. PARK A GYÁRBAN. Az Egyesült Izzó kisvárdai alkatrészgyárának dolgozói 1500 óra társadalmi munkával 3800 négyzetméternyi parkfelületet építettek a gyár területén. Szakmunkásavató ünnepséget rendeznek július 6-án délelőtt 9 órakor a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat Toldi utcai központi ebédlőjében. A szakmunkásképző intézettel hagyományosan megrendezendő avatáson a most végzett és munkába álló fiatalokat köszöntik. A bolti eladó otthon — Visszamegyek a mamához, ha velem is úgy beszélsz, mint a vevőiddel az üzletben! (Kiss E. rajza.) Zárléceket exportálnak az NSZK-ba és Görögországba a Tiszalöki Faipari Vállalat kisfástanyai telepéről. Éves szinten összesen 4 ezer köbméter zárlécet indítanak útnak a két országba, fele-fele arányban. Az év első felében Görögországba 1400, Nyugat- Németországba 450 köbméter zárlécet szállítottak. Játékklub, aszfaltrajzverseny, ötletvásár Nyári programok iskolásoknak Gazdag programot kínál júliustól a vakáció hátralévő idejére az érdeklődő pajtásoknak a nyíregyházi úttörőház. Minden héten két napon: kedden és csütörtökön hívják a gyerekeket. Kedden délelőtt 9—12 óra, délután 2—5 óra között játékklub várja a pajtásokat. A kötetlen foglalkozáson ki-ki érdeklődése szerint válogathat a játékok között, pingpongozhat, meghallgathatja kedvenc lemezeit. Csütörtökön délelőtt 10-től a Sóstói Kultúrparkba invitálják az iskolásokat. Első alkalommal, július 6-án aszfaltrajzversenyt rendeznek. A következő foglalkozásokon erdei portyára, játékversenyre, ötletvásárra, KRESZ-játékra, akadályversenyre hívják a gyerekeket. Gyülekezni a park bejárata előtt kell délelőtt fél 10 és 10 óra között. Rossz idő esetén a foglalkozásokat az úttöröházban bonyolítják le. JUTALOMÜT AZ NDKBA. Egyhetes körutazáson vesznek részt a Kisvárdái Ruhaipari Szövetkezet dolgozói az NDK-ban. A 35 tagú csoport — kiváló dolgozók, szocialista brigádvezetők stb. — június 28-án indult útnak. A kirándulás költségeit a szövetkezet fedezi. A jutalomutazásról július 5-én érkeznek haza a dolgozók. Hegnyílt a megyei Ifjú Gárda-szemle A IX. megyei Ifjú Gárdaszemle járásonként, városonként egy-egy szakasz részvételével június 29-én nyílt meg Nagykállóban. Az első nap délután 3 órakor menetdalversennyel kezdődött, majd az ünnepélyes megnyitó után alaki bemutatóval zárult. Július 30-án délelőtt rajversenyeken vesznek részt az ifjúgárdisták, délután társadalmi munkával és kulturális műsorral folytatódik a program. Szombaton egész napos harci túrára indulnak. A szemle július 2-án délelőtt záróünnepéllyel ér véget. Időjárás