Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-25 / 148. szám
KH VASÁRNAPI MELLÉKLET MŰVÉSZETI EGYÜTTESEINK ÉS CSOPORTJAINK Akombákomok a tüköroldalon Ők is népművelők Egy riportsorozat összefoglalása uszonegy amatőr művészeti együttest, csoportot mutattunk be lapunk vasárnapi számaiban az elmúlt hónapokban. Néhány száz embert abból a sokezerből, akik megyénkben napi munkájuk után kedvtelésüknek hódolva együtt énekelnek, táncolnak, zenélnek, báboznak, verselnek, varrnak, festenek, filmeznek. Olyan közösségeket kerestünk fel, amelyek községük, városuk határain túl is felhívták már magukra a figyelmet: megyeszerte ismertek. Ki az amatőr?- Mitől művészi színvonalú egy-egy produkció? Közösségek-e ezek a csoportok, együttesek, — s ha igen, akkor mitől? Ezekre az alapvető kérdésekre kerestünk választ, amikor az együttesek, csoportok tagjait faggattuk céljaikról, munkájukról, kedvtelésükről, közösségük életéről. Eközben újabb és újabb kérdésekkel találtuk magunkat szemben: milyen körülmények között dolgoznak, hogyan gondoskodik róluk fenntartójuk; kinek, vagy minek köszönhető, hogy éppen ezek a csoportok kerültek az élvonalba, milyen lehetőségük van közönség elé lépni és egymás teljesítményével megismerkedni? Melyik csoportra mennyire számít szűkebb környezete — faluja, városa — s a legjobbak hogyan képviselik megyénket az országban vagy a határokon túl? Hagyományaikat, vonzerejüket és létszámukat tekintve a népdalkörök, falusi pávakörök, népi zenekarok, éneklő csoportok, együttesek viszik el a pálmát a műfajok között. Közülük négyet mutattunk be, két kórust és két zenekart. Legjellemzőbb közös tulajdonságaik: igényes műsorválasztás, a népművészet értékeinek megismerése, gyűjtése, feldolgozása és továbbadása. Érdekes, hogy a zenekarok között jobban megfigyelhető a rétegződés, a színvonalkülönbségek nagyobbak. Sokkal egységesebb a népdalkörök, parasztkórusok színvonala, nincsenek favoritok, több csoport évek óta kiegyensúlyozott teljesítményi nyújt. Szinte minden falunak van egy népdalköre, vagy citerazenekara. A legutóbbi nyírbélteki megyei népzenei fesztiválra ötven csoport nevezett. Valameny- nyi együttesre érdemes odafigyelni — függetlenül attól, hogy milyen minősítést szereztek — mert hagyomány- ápoló feladatra vállalkoznak, s nagy érdemük, hogy ezekben a csoportokban nincs felső korhatár. Négy bemutatott néptáncegyüttesünk is példázzá e műfaj valamennyi szabolcsi eredményét és gondját. Itt már sokkal szórtabb a mezőny, mint a népzenében. Vannak egészen kiemelkedő, nemzetközi színvonal teljesítésére is képes együttesek, van egy jó középmezőny és van gazdag utánpótlás. A legjobb együttesek eljutottak odáig, hogy saját maguknak gyűjtöttek megyénk öreg táncosaitól, a színpadra vitt produkció szűkebb környezetünk hagyományait őrzi. Ennél is fontosabb, hogy az együttesek tagjai a próbákat, fellépéseket jókedvükben, örömükben vállalják. Láttunk viszont példát arra is, ahol „kényszerből” kezdték meg a próbákat, hogy a műsor határidőre elkészüliön. Így nem szabad visszaélni az amatőr csoport funkciójával! A legtöbb együttes nem oldotta még meg a folvamatos utánpótlást — ebben érdemes példát venni a legiobbaktól. Komoly zenei együtteseink — az énekkarok és a ze- karok — között találjuk megyénk legszínvonalasabb művészeti csoportjait. A szimfonikus zenekar, az ifjúsági fúvószenekar, valamint a bemutatott három énekkar magasfokú zenei képzettséggel rendelkező tagjai a leggyakoribb szereplői társadalmi rendezvényeinknek, megyei ünnepségeinknek. örvendetes, hogy a legjobbak mögött egyre többen sorakoznak fel a komoly zene aktív művelőinek táborába — például az ifjúmunkás énekkarok, üzemi kórusok, néhány művelődési házunk énekkara. Nem véletlen, hogy amatőrfilmes klub mindössze egy működik a megyében. Nincs nagy tábora ennek a műfajnak, bár sokan érdeklődnek iránta. Korábban hallhattunk kezdeményezésekről másutt is, ám folytatás nem következett. A nyíregyházi klubot évről évre az országos élmezőnybe sorolják — módszertani segítséget adni alkalmasak, de hasonló klubokat, az utánpótlást szervezni nem az ő feladatuk! 0 z irodalmi színpadok, színjátszó csoportok csaknem olyan gyakoriak a városokban, falvakban, mint a népdalkörök — a művelődési házak, üzemek vagy iskolák szívesen alakítanak ilyen csoportokat. Az természetesen más kérdés, hogy milyen színvonalon képesek dolgozni — ez sok mindentől függ. A megyében féltucatnyi olyan színpad működik, melynek színvonala megüti a mércét, hogy szélesebb« közönség, szakemberek előtt is bemutatkozzanak. Sokat lehetne beszélni természetesen az egyik alapvető gondról: a szakemberek hiányáról. Jó néhány lelkes pedagógus, népművelő irányít színjátszókat, egyre több a gyermekcsoport is, ám nem egy helyen bebizonyosodik: a lelkesedés nem pótolhat mindent. Annál ör- vendetesebb ellenben, hogy a legjobb csoportok tanyanapokon lépnek föl, a kis falvakat járják, üzemekben mutatkoznak be. A színjátszással rokon műfaj a bábozás, melynek legjobb képviselője megyénkben a nyíregyházi Mesekert bábszínház. Legjobb és sajnos, csaknem egyedüli — hasonló felnőttcsoport nincs több, jó viszont hallani: szaporodnak a gyerekbábos csoportok. Talán-talán lesz utánpótlás ebben a gyerekek által igen kedvelt és nagyon sokoldalú felkészültséget kívánó műfajban. Bizonyára ehhez is hasznos segítséget nyújtanak azok a rajzszakkörök, melyek egyik nagyszerű példája a nyírbátori. Itt nemcsak kicsik, nagyok is dolgoznak, rajztanárok kapnak szakemberektől és egymástól hasznos továbbképzést. Hasonló amatőr képzőművészkor van még a megyében, egyiket-másikat élvonalbeli művész vezeti, ám ezek tagjain kívül jó pár amatőr festeget még — sok köztük a dilettáns, igaz — a tehetségesebbek érdekében több, szakember vezette körre volna szükség. Több, mint félszáz fiatal és idősebb asszony tagja a nyíregyházi díszítőművészeti stúdiónak — mindany- nyian örömmel hímeznek, varrnak. Szívesen üldögélnek együtt, s varrás közben folyhat a szó... Példájuk, sajnos, roppant kevés helyen talált követőre — pedig éppen azt a réteget vonzza egy ilyen kör, akik általában kimaradnak a művelődési házak program" jaiból: a napi munka után pihenésül varrogató középkorú asszonyokat. Akik közül a tehetségesebbek aztán bizonyára hasznos munkára serkentenék társaikat a népművészet ápolásában. A kérdésekre, melyeket említettünk, nem mindenütt kaptunk választ. Kérdezhettünk volna másokat is; általában igyekeztünk a műfajok legjobbjait bemutatni. A sorozat végén kirajzolódtak azok a fő jellemzők, melyekből akár általánosíthatunk is megyénk amatőr művészeti mozgalmára. Kezdjük talán a gazdákkal — hiszen megfelelő anyagi támogatás, körülmények hiányában roppant nehéz kiemelkedőt produkálni, tartós közösséget kialakítani. Általános tapasztalat, hogy a legtöbb helyen megfelelő a fenntartó gondoskodása. Néha szűkösen, de van pénz számukra. Jelentős az a segítség, amit szövetkezetek, vállalatok adnak egyes helyeken! A munkahelyekkel kapcsolatban viszont tisztáznunk kell a következőket: Van olyan munkahely, ahol az amatőr művészeti csoport sikeresen szereplő tagja jutalmat kap, mert jó társadalmi munkát végzett. Mások műszakcserét, a fizetés nélküli szabadságot, s más hátrányt is vállalnának az együttes kedvéért — ám a munkahely nem engedi vagy csak vonakodás után járul hozzá. Mi azokért a csoportokért szólunk, melyeknek tagjai itthon és külföldön is bizonyítottak, melyekre a megyének szüksége van. Mérjék ehhez a szükséglethez a központi támogatást is! Műfajonként más és más a gazdák és a csoportok viszonya. Láthattuk, hogy a legtöbb helyen nem csupán a pénzről gondoskodnak a fenntartók, de azzal is törődnek, hogy a csoportot — jó szavakkal segítve — közösséggé kovácsolják. Azt tapasztaltuk, hogy a csoportok közül azok emelkedtek az átlag fölé, azok kerültek az élvonalba, melyeknek tagjai ezt a közösséget megteremtették. Hol, hogyan találkozhat a közönség a legszínvonalasabbakkal, s hogyan találkoznak ők egymással? A népzenei együttesek nyírbélteki versenye e kategória résztvevőit rendszeresen ösz- szegyűjti, de közönség elé ritkán jutnak. Kisvárda a néptánc kinevezett központja, nem tudni miért. A megyeszékhelyre sokkal több együttes jutna el, nagyobb közönség előtt léphetnének fel, nem is beszélve az utánpótlás-csoportok több mint háromszázas táboráról. Komolyzenei együtteseinket a hangversenyévadban rendszeresen láthatjuk, hallhatjuk. A színjátszók — attól függően, amit játszanak — vonzzák vagy taszítják a közönséget. Módszereket, tapasztalatokat a minősítő versenyeken . vehetnek át egymástól. 0 matőr, dilettáns, műkedvelő, öntevékeny — sokszor összemosódnak ezek a fogalmak, bár tartalmukban — kisebb, nagyobb mértékben — különböznek egymástól. Művészeti csoportjaink, együtteseink között jó néhány olyat találunk, melyre a jó szándékú dilettantizmus a jellemző. Ám jó pár olyan együttese is van a megyének, mely Szabolcs-Szatmár vagy az ország határain túl is bizonyította már, hogy színvonala alapján: több, mint amátőr.'.. Baraksó Erzsébet Tarnavölgyi György H A jövő ÁBÉCÉS könyve Három hónap alatt tanultak meg írni és olvasni. Fele annyi idő alatt, mint a többi elsős. Jelenleg a második osztályt végzik, de már a harmadikosokkal vetélkedhetnek. A jövő év végén utólérik, némelyek túl is szárnyalják a negyedikeseket. E meglepő eredményt a fővárosi Szemere utcai, a debreceni Bocskai téri, a sa- rudi, a tiszalöki és a nagycserkesz! általános iskola egy-egy osztálya érte el. A kísérleti osztályokbeli 145 tanuló, de elérhetné a többi hasonló korú gyermek is. — Két évi kísérlet bizonyítja: a mai gyermekek szellemileg is fejlettebbek, mint az előző nemzedék volt ebben a korban — mondta Arató Ferenc kandidátus, a Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgatója, az olvasáspedagógiai kutatáskísérlet vezetője. — Magasabbra kell tehát emelni a mércét, hogy a tanulók teljesítménye összhangba kerüljön képességeikkel. Ennek jegyében kezdtek a hagyományostól eltérő módon, "a hagyományostól eltérő tankönyvből oktatni a fővárosi, a városi, a nagy- és a kisközségi, valamint a tanyai iskola első osztályaiban. Egyszerre tanítják a kis és nagy, az írott és nyomtatott betűk írását, olvasását. Mellőzték a betűk „származtatását”, elnevezését, amely értelemzavaró, gátolja a helyes asszociációt és sok időt rabolt el. A tanulók a képről kitalálják a fogalmat, majd a szót hangokra bontják, megkülönböztetik a magán- és mássalhangzókat. Az erősebben hangzó magánhangzókat besatírozzák. A betű elemeit a könyv tüköroldalain rajzolgatják, formálgat- ják. Olykor megszemélyesítik, máskor felcserélik a betűket, s nagyokat nevetnek azon, hogy a lóból ól iett. Érdekes, izgalmas játék mindegyik feladat. A kitalálós olvasással például a szavakból hiányzó betűket pótolják (nem sejtve, hogy ezzel a szem jelmegfejtő képességét fejlesztik). Az olvasmányok címét, írójuknak nevét — amelyet „elfelejtettek” kinyomtatni — a tartalomjegyzékből keresik ki, és a megjelölt helyre írják. Az aláhúzott ismeretlen fogalmak jelentését is maguk keresik ki — a szótárból! így tudják meg: kik a székelyek, mi a szóbeszéd, a futószalag, a fehérje, a viszály. — A pedagógusok nem azt mondják a gyermekeknek: „Olvasd el ötször, hatszor, akkor gyorsabban, jobban olvasol”, mert tudják: a sokszori ismétlés után egyre kevésbé működik közre tudatosan a szem jelrendszer-megfejtő képessége. Egy-egy olvasmány háromszori, legfeljebb ötszöri olvasása elegendő. — A gyors, értelmes olvasás elsajátításával az önálló ismeretszerzés, az önművelés készségét is megalapozzuk. A tankönyv csupán az egyik segédeszköz az önálló tanuláshoz — mondta a kutató, aki feleségével együtt a kísérleti tankönyvek szerzője is. — Az alsótagozaton az olvasás bevezeti a felsőtagozatos tantárgyakat, a lexikonok, a szótárak, az atlaszok és más « kézikönyvek használatára szoktat. „Az én ábécém”-hez hozzátartozik a „Rigófütty szól”, a „Mosó Masa mosodája”, az „Első meséskönyvem” is. A „Második könyvem” melléklete a kisszótár, így a tanulók nem „didaktikus” olvasmányokat olvasnak, hanem „tiszta forrásból” merítenek. A pedagógus, a tanulók cselekvőkészségére alapozva, önálló gondolkodásra, aktivitásra serkenti a gyerekeket. A tanórákon egy- egy tanulóval 4—5 percig, a négy-öttagú csoporttal 15— 20 percig foglalkozik. Olykor a tanulók hangtalanul olvasnak a választott könyvből, leírják az ismeretlen fogalmakat, rajzolnak. A kísérlet ez évi eredményei is igazolják a feltevést és az új módszert, amelynek révén az oktatás lépést tarthat az akcelerá- cióval. „Az én ábécém” minden jel szerint a jövő ábé- cés könyve. M. E. HARANGLÁB ÉS KÖRNY ÉKE. Lakatos József metszete. — Elefántfű, szavannaszag! — üvöltött fel Fütyök és megrúgta a hátizsákkal vacakoló Cskólovot. Nem lehet tudni, melyikük ordította el először ezt a két szót. Azt sem, mit jelent. Talán a szabadságot. Ami lelkűk mélyén az erotikum- mal volt egyenlő. Amikor csak eszükbe jutott, hogy mennek a tengerhez, mindig ezt üvöltötték. — Elefántfű, szavannaszag! Olyan szabadok leszünk öregem, de olyan szabadok, mint — mondta hónapokkal ezelőtt Fütyök a rendőrségi ablak előtt álló sor közepén, de útlevélkérő lapot lobogtató keze megállt a levegőben. Hirtelen nem tudta mihez hasonlítani a szabadságot. Mintha a rúgást észre sem vette volna, Cskálov szép nyugodtan bekötözte a hátizsákot, a sarokra vitte, azután csak úgy félfordulatból fektette két vállra a még mindig üvöltöző és ugrándozó Fütyököt, rátérdelt a két karjára és ő is felüvöltött: — Elefántfű, szavannaszag! Meg vannak hibbanva ezek, mondta magában Cskálov anyja, de ezen a héten, ahogy a két fiú lombosodó örömét látta, már semmiért nem haragudott. Szabadok, gondolta. Megdolgoztak érte tisztességesen. Bár ha meggondoljuk, még ő sem látta soha a tengert. Dehát ezek mégis fiúk, mégis gyerekek még, hadd menjenek. A lábosban sercegett a zsír, meglocsolta a húst, és visszarakta a fedőt. Még két év, és kész ember lesz belőlük. — Elefántfű, szavannaszag! Ezekből? Mosolyodott el, s csodálkozott az előbbi gondolaton. Zelei Miklós: Előszót* a tengerhez — Boris Cskálava, ugye fokhagymásán süti nekünk a húst? — a konyhaajtó részében Fütyök vigyorgott, készen a menekülésre, de most nem zavarták ki, pedig ez máskor csupán ezért is megtörtént, ha Borbála néni helyett Boris nénit mondott Reggel ötkor már a villamosmegállóban vártak. A hatalmas hátizsákot, ami Cskálov hátán dagadozott, Fütyök kicsit szégyellte a munkába menő emberek előtt. Távolabbra állt, mintha ő nem tartozna a hátizsákhoz, de Cskálov rögtön mellette volt megint, s hátán a bűnjel. — Min gondolkodsz már megint, Fütyök? — Nem értesz ehhez — legyintett lemondóan Fütyök. — Miért nem? — kérdezte Cskálov, anélkül, hogy megtudakolta volna, mi az, amihez nem ért. — Hát ezért nem — mondta Fütyök és vigyorgott. — Hülye vagy Fütyök! — Cskálov megrántotta a vállát, és hatkor már az útpadkáról integettek a menekülő autóknak. — Csavarogtok, srácok? — kérdezte végre egy Robur sofőrje. — Megyünk a tengerhez — mondta készségesen Cskálov. — Csavargunk — mondta Fütyök. — Az a jó. Na, ugorjatok fel gyorsan, Kecskemétig jöhettek. Jutabálákat szállított a Robur. — Mekkora mázlink van! — mondta Cskálov, ledobta a hátizsákot, levette az ingét, és elterült a bálákon. Fütyök kiült oldalra, és a gyorsuló kereket bámulta. Mintha minden fordulatukkal nagy forgácsokat esztergáltak volna le az előttük lévő távolságból. — Cskálov! — szólt Fütyök a kocsi oldalába kapaszkodva. — Mi van? — riadt fel a fiú. — Ki söpri össze a forgácsokat ? — Milyen forgácsokat? Ja, a műhelysöprés? Az most elmarad egy kicsit. 1978. június 25. Q
