Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-18 / 142. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET IPARMŰVÉSZET FILMJEGYZET A lenvászon hullámai Bemutatjuk Golarits Erzsébetet Golarits Erzsébet munka közben. A félreértések elkerülése végett helyénvalónak látszik rögtön a legelején azzal a megállapítással kezdeni, hogy ez a kötet tulajdonképpen csak az életmű egésze felől ítélhető meg helyesen. így egymagában kétségtelenül félreértelmezésre, fejcsóvá- lásra is okot adhat, de Váci költészetének, prózai jellegű írásainak ismeretében eleve kizárt minden rosszízű szenzáció, botránykő, eretnekség. Hagy mi is valójában ez a könyv? Görbe tükör — hiszen valójában annak szánta. Görbe tükör, mégpedig az a javából, s mint ilyen, természetesen torzít. Felnagyítja a részleteket, eltúlozza az arányokat, s mindezzel megnevettet, a gyanútlan nézgelő- dőt netán meg is ijeszti. A tükörféleséget megszerkesztették és felhasználták már az irodalomban nem egyszer. A fekete alapot vékony fehér csíkok szelik át. Feljebb a fehér csíkok kicsit megtörnek, elmozdulnak, megszélesednek. A csíkok fehérből feketébe, majd feketéből fehérbe váltanak. A fehér vastagabb íve hullámtarajt formáz, mögötte a fekete sűrűsödik, hogy ismét fehér hullámtarajban buggyanjon fel, egy másik sorban. Ahogyan emelkedik a tekintet, úgy lesz egyre gazdagabb a vastag, fehér csíkok tartománya, sűrűbbek a hullámok. Legfelül már csak vékonyan mozdul a csík hullámvonallá, majd a széles, nyugodt fehérséget csak egy-egy szál fekete vonal töri meg ... Golarits Erzsébet lenvászonra nyomott faliképét próbáltam szavakkal leírni, jóllehet tudom, a textil látni- és tapintanivaló; a leírás csak halvány érzékeltethetője léét. Mint ahogyan nem ad pontos képet egy másik lenvászon falikép mellékelt fotója sem. Erről bárki azt ht- hetné, hogy egyszerűen gyűrött textilanyag. Pedig a gyűrődés: nyomott minta. Olyan érzékletes, hogy az ember kisimítani készül, vagy legalábbis megérintve megtapasztalni. Ehhez hasonló volt az a textiképe is, amellyel a legutóbbi szombathelyi tex- tilbiennálén díjat nyert: nagy gyűrött felület, amely csupán nyomással mímelte a gyűrődést. Olyan volt, mintha ... Ez a díj annál is jelentősebb Golarits Erzsébet életében, mert alig néhány esztendeje végzett az Ipar- művészeti Főiskolán nyomott- anyag-tervezőként. Az 1976- os szombathelyi díjat külföldi siker előzte meg: a londoni minitextil kiállításon — amely a kisméretű textilképek és -tárgyak bemutatója volt —. negyedmagával képviselte a magyar színeket. A díjazott mű vízszintes alapon különféle anyagok hajtogatásával képzett felületű. A nyersszínű textilek különböző árnyalatai szélfútta homokbuckákat juttattak az ember eszébe. Már főiskolás diploma- munkájában is a legegyszerűbb motívumok és színek megvallatásával foglalkozott, s ezt folytaja mostanáig, kis szériában készülő függönyein, faliképéin. Legkedvesebb színállása a fekete fehér; szereti a nyersszínű alapot, s szereti, műveli a kékfestő technikát. Különös világot hordoznak Golarits csíkjai. A csík, ez a szabályos, kiművelt csíkminta — még akkor is, ha nem léniával húzott, merev, hanem kézirajzzal egyengetett emberalkotta találmány, absztrakció, a legrégebbi kultúráknak is kedvelt díszítő motívuma. A fiatal művész, amikor ezeket a csíkokat egymás alá, fölé, mellé húzza, eltolja, hajlítja, mégis azonnal természeti képet idéz fel, hullámok megtörését, dombok vonulatát, felhők játékát. A nagymama lakásában, ahol egy kis szobát mondhat a magáénak, legfontosabb berendezési tárgy egy nagy asztal. Ezt meg a konyái asztalt használja, ha szitanyomatokat készít. (Nemrég kapott egy telefonhívást: egy Például: fekete flanellruha, T-ujjal, csuklónál behúzva. Dísze virágos, pettyes, aprómintás kartondarabkákból összevarrott „foltminta”, amely a nyak körül, a vállon, s a ruha alján húzódik végig. Nyárra, ugyancsak foltokkal díszítetten, kékfestőruhát készít. A VIT tiszteletére kiírt pályázatra egy zászlóval készült. A sima lenvászonból szabott zászlón négyzet alakú nyílásokat vágott, ezekbe a nyílásokba kisebb nagyobb valódi és fantázizászlócská- kat helyezett el, ezzel is jelezve a VIT sokszínűségét. Most Gdanskba készül, ahol több műve is szerepel a maA művész otthonában. ausztrál művész van itt, aki hallott már róla (!), s szeretné meglátogatni műtermében. Szívesen látta, de bizony ezt a két asztalt tudta megmutatni neki, „műteremként”.) Eddigi munkáit maga is kísérletnek, készülődésnek tekinti. A sikerek és díjak jelzik: jó úton keresgél. Szinte kizárólagosan a természetes anyagokat használja. Len, pamut, vászon, fla- nell. Mert közben játszik is. Flanellruhákat tervez és kivitelez. Ruhái mindig „tex- tilcentrikusak”, azaz elhanyagolható a szabásuk — többnyire T-ujjal készülnek —, díszítésük is textilből van. gyár textilművészetet bemutató kiállításon. A fiatal textiltervező pályája elején áll. Ruhái, függönyei az ipari formák tervezése terén mutatják kvalitásait; faliképéi, minitextiljei pedig művészi útját jelzik. Ami, ha meggondoljuk, nem ellentmondás, hanem az igazi „iparművész” sajátja. T. A. Folytatása következik... (Avagy néhány szó a folytatásos filmekről) Nulla dies sine linea — hangoztatták a régi latinok. Nulla dies sine seria — mondják manapság a magyar tv- nézők az időfaló tv-isten jóvoltából. A folytatásos produkciók népszerűsége ugyanis ma már több, mint divat. Kortünet, olykor pedig egyenesen kórtünet. Pedig a „folyt, köv.”, a befejezetlen és mindig újra és újra kezdődő históriák nem új találmányok. Azon a félelmen alapulnak, amely gyerekkorunk óta él bennünk — hogy egyszer véget ér a mese. Tudjuk, a mesék sohasem érhetnek véget. Később, amikor aztán olvasni kezdett az ember, elbűvölték azok a bájos történetek, amelyekből hiányzott az utálatos „vége” szó, s helyette a „folyt, köv.” megjelölés állt az utolsó lapon. A folytatás igénye — talán naív —, de nagyon is emberi. S a filmművészet a maga furcsa és csodálatos ravaszságával képtelen volt ellenállni ennek a kísértésnek. A többrészes történetek vetítése nem annyira létszükséglet a televízió számára, mintsem inkább rögeszme: pszichózis, divat és valahol technika, sőt olykor a folytatásos regények népszerűségének „átszivárgása”. A folytatásos film valóban lehet divat is, méghozzá reális divat,, amellyel a világ sok filmgyártó cégénél találkozhatunk, nemcsak a tv-stúdiók- ban. De ugyanakkor lehet pszichózis is, mert hiszen az utóbbi évtizedekben már hatalmas nézőtábor harcol az újabb epizódok műsorra tűzéséért, megköveteli heti randevúját a közkedvelt hőssel, és ezért már nyugodtan beszélhetünk akár pszichózisról is. Aztán a többrészes művek idővel puszta technikává is válhatnak, a rendezői, operatőri, színészi, sőt forgatókönyvírói mesterség mindennapos gyakorlatává, mert bizony jó néhány példát ismer a történelem arról, hogy a többrészes filmek még akkor is folytatódnak, amikor az író vagy a rendező s a színész már gyakorlatilag ré- gesrég elmondta mindazt, amit eredetileg közölni kívánt. S mindehhez ráadás a többrészes regények feléledő népszerűsége is ... A folytatásos filmek népszerűségét sok más tényező is indokolja. Be nem ismert realitás: hogy tulajdonképpen film és televízió békés egymás mellett élése éppen a többrészes produkciók közvetítésével valósul meg. Ez az együttélés azon alapul, hogy a mozi időben felismerte, csak úgy maradhat életben, ha együtt dolgozik a televízióval, míg a televízió saját túlzsúfolt programja fojto- gatásában beletörődött abba, hogy filmeket csak az „idősebb testvér” segítségével készíthet. Az üres, alig elhagyott filmstúdiók, amelyeket mindeddig tétlenségre ítéltek, lázas gyorsasággal láttak hozzá filmek, főleg folytatásos filmek forgatásához. És ez nem is történhetett másként. Hollywood elvesztette a csatát, nem maradhatott tovább a világ film£ővárosa. S az sem titok ma már, hogy az Universal és a 20-th century Fox gyárakat tulajdonképpen a televízió tartja fenn, s ez mentette meg az összeomlástól a Columbia céget is. Persze, az olvasó azt kérdezheti, miért a folytatásos filmek uralják Nyugaton elsősorban a piacot, s miért nem a hagyományos produkciók? S itt érhető tetten az üzleti számítás, a gyártók kalkulációja, akik alaposan ismerik kívülről, belülről minden igényével és főleg gyengéjével a fogyasztót, és tulajdonképpen egy adott életritmushoz is alkalmazkodnak. Vizuális menüt szolgálnak fel olcsón, praktikusan, adott időben, akárcsak egy könnyű sonkás szendvicset. Kényelmes lett a film fogyasztója? — kérdezik. Otthonába visszük a produkciókat a képernyő segítségével! Fáradt a hosszú nap után? Egyszerű, könnyen érthető, vonzó történeteket pergetünk neki Angyalokkal, Bosszúállókkal, Belphegorokkal, olyasmit, amihez nem kell sok fejtörés. Nincs türelme? 30, 60, legfeljebb 90 perces epizódokat adunk, sűrített cselekménnyel, amelyben itt- ott még művészet is akadhat. A sematizmus határozza meg az életmódját? Bizonyos napon, bizonyos órában és bizonyos percben sugározzuk a műsort, s ezzel máris megvetjük egy feltételes reflex kialakításának alapját. Nincs ideje olvasni? Tájékoztatjuk —a legfrissebb színházi és regényújdonságok — megfilmesítésével. Sikerélményre van szüksége? Ezt is könyen biztosítjuk számára szimpatikus hősökkel, akiket jóság, bátorság, becsület jellemez, s akikkel nagyon könnyű azonosulni. De a kockázat nagy. A filmművészet tapasztalata tanulságosan keserű volt ahhoz, hogy bárkinek is kedve kerekedne megismételni. A nagy tv-társaságok eljutottak odáig, hogy a gyártók egyetlen „teszt-epizód” leforgatá- sával próbálják kipuhatolni a közvéleményt, felmérni a közönség várható reagálását, és csak azután döntenek a teljes film leforgatásáról. Minél gyorsabban és olcsóbban leforgatni a produkciót — ez a televízó élet-halálkér- dése. Például 1971-ben a Columbia Brodcasting System tv-társaság tizenhat, egyenként 90 perces filmet forgatott, amelyet minden péntek este a CBS Friday Nights Movies programban sugároztak. A film forgatókönyvét öt hét alatt írták meg, három hétig tartottak az előkészületek, s 12 napig a forgatás. Hat hetet vett igénybe a montázs és a szinkronizálás. Érthető, hogy ezt a nagyon is gyors ritmust nem lehet a filmgyártás klasszikus törvényeinek betartásával biztosítani. A stúdiókban ezért teret hódított az elektronikus technika, a többkamerás felvételi módszer, az elektronikus trükkök, az elektronikus montázs és az elektronikus gondolkozás is. A régi moziból nem maradt más, csak a stúdiók varázsa és a remény, a hihetetlen, megcáfolhatatlan remény, hogy talán egyszer a világ mégis csak ráun ezekre a magneti- kus csodákra és a film az lesz, ami volt: celluloidszalag és még inkább csendes, nyugodt alkotás, ahol a „folyt, köv.” művészetet is jelent. Nemlaha György vád Mihály: Utazás Bürokronéziában Most Váci vette eszközül, s úgy helyezte közszemlére, hogy azért ki-ki maga is következtetni tudjon a valóság köznapi méreteire. Bürokronézia bár kitalált nevű ország, mégsem kizárólag csak a képzelet szülötte. Ahogy a jellemzésből kiderül ez az elfektetett ügyek, megkésett pecsétek, a felelősség- áthárítás birodalma, ahol ál- lig begombolkozva él — és nem is akárhogyan — a jól szituált közöny. A hivatalszobák uralma ez, szent akták, áttekintetetlen papírmechanizmus, öncélúan külön életet élő tárgyak, alkalmatosságok együttese. De nem csak ennyi. Ami ennél lényegesebb: emberi szemlélet és magatartás, melyből éppen a legfontosabb, az emberség lúgozódott ki valamiképpen. Mintha fémrugóra nyílna, zárulna itt sok minden — és hát az sem mindenkinek. Az álintézkedések, álokoskodások miatt lényegi dolgok maradoznak, a tágabb közösség érdekeit csorbítja a szűkkeblű önösség és sorolhatnánk a stílusjegyként említett további típushibákat. Végül is, ha úgy vesszük, csudamód praktikus világ ez a Bürokronézia, bennfenteseivel, szertartásaival — szerencsére azonban nem általában a világ. Váci tehát nem általában az intézmények, irodák és pozíciók ellen emeli fel keserű-gúnyorosan a hangját, hanem ott, ahol a közös erőfeszítéseket megrövidítő, beárnyékoló tüneteket tapasztal. A demokratikus eszmék lelkes propagátora, az a törté-1 nelmi alkalmazott, aki minden jó ügy mellé odaáll, egyszerre türelmetlenné és kétkedővé válik a fenti gyakorlattal szemben. A „százhúszat verő szív” türelmetlensége ez, s a mindenkire kötelezően éryényes társadalmi normák szellemében szarkasztikus mondatokban fogalmazza meg elégedetlenségét. Profán imákba sűríti felháborodását és szavainak bizony pengeéle van. Indulatai mögött nem nehéz azonban felismerni a közösségben, népben gondolkodó ember hűségét, felelősségét: „Az emberiség volt az álmunk; / — lobogva égni másokért...” Alapállása tehát a régi marad, s nem történik más, minthogy hangnemet vált, ha úgy tetszik, harc-- modort. Túlzásaival bántó és igazságtalan? Naivitás volna azt állítani, hogy Váci alig ismerte a társadalom-működtetés tényezőrendszerét, s annak törvényszerűen jelentkező nehézségeit. Más oldalról tévedés lenne azt hinni, hogy ez a kötet valami okból a személyes sérelmek társadalmasítását tartalmazza. Egyszerű a magyarázat: a szigorúbb erkölcsi, etikai mércéhez igazított életű, elkötelezett költő semmi olyannak nem tesz engedményt, amely eltérő vagy elütő a szocializmus lényegétől. Márványtáblák, köztéri szobrok és természetesen írásai emlékeztetnek emberi példájára. A most megjelentetett szatirikus költemény inkább nekünk szánt nehéz lecke, mint problematikus mű. Közreadásával lezárult a Váci-életmű teljes kiadása. Futaky László 1978. június 18. ^
