Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-14 / 112. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET ■■ 14 o MŰVÉSZETI CSOPORTJAINK Klubpódium Hodászon „Lehajoltam a hóba fúlt tanyákhoz...” — Ratkó József gyönyörű sorai szállnak a színpadin, a fekete nézőtéren mély a csönd. Tíz fiatal ül vagy áll a rivaldafényben, szaporán peregnek a mondatok, csattannak érvek és ellenérvek, panaszok jajdulnak, dühök szikráznak. A tanyák népétől egyet lépve a kis nyírségi falvak népéről szólnak a hodászi színjátszók — félig-meddig önmagukról, környezetükről — talán... A színfalak mögött — melyek itt most csak a határoló függönyöket jelentik, hiszen a hodászi Klubpódiumnak nincs díszlete műsorához — középkorú férfi toporog, láthatóan izgatott kissé: Kujbus János, a Klubpódium vezetője. — Igaz, most nem a minősítésünk forog kockán, mint pár hónapja Debrecenben, de a tét nem kicsi: a megyei nívódíjas fesztivál mindig nagy esemény a különféle színjátszó csoportok, irodalmi színpadok életében. Ez a mostani is kiadós izgalmakat okozott a csoportunknak... A nagykállói művelődési központ adott otthont a megyei nívódíjas fesztiválnak — s jól el is látta a házigazda szerepét. Már csak azért is, mert a művelődési központ egyik csoportja, a Krúdy színpad nyerte az egyik első díjat — jó szórakozást nyújtva a nem túl népes közönségnek. (Ez utóbbihoz — bár nem tartozik egészen témánkhoz — hadd fűzzünk egy megjegyzést: szinte csak egymásnak játszottak a csoportok Nagykállóban, mivel a délelőtti kezdés miatt külső közönség nemigen volt. Pedig bizonyára hasznosabb lett volna, ha a hét színjátszó csoport színvonalas produkciói kívülállóknak is élményt nyújtanak — és talán némi propagandát jelentenek az amatőr színjátszó mozgalomnak...) A fesztiválon a hodászi csoport „Paticsfalak között" című műsorával második díjat kapott a falusi és munkáscsoportok kategóriájában. — Hetvenháromban kaptuk az első jelentős elismerést: két népballadát, a Kádár Katát és a Kőmíves Kele- mennét mutattuk be, s „megyei kiváló” címet kaptunk. Három esztendő telt el ezután, és megszereztük az első országos minősítésünket: ezüstöt kaptunk az „Értük és ellenükre” című összeállításunkkal. Ezt Váci Mihály műveiből válogattuk. Legutóbb pedig a debreceni országos minősítő versenyen Ivettünk részt: megvédtük ezüstünket, bár szebben csillogott volna egy arany... Ezen a versengésen is a ,,Paticsfalak...”-at mutattuk be. Ezt az összeállítást lényegében készen vettük át — Fábián Zoltán írta. Mi némileg módosítottunk rajta: megpróbáltam... hogy is mondjam... fa- lusibbá tenni. Vagyis — mivel ez kifejezetten tanyai műsor — beleszőttünk több dolgot, ami véleményünk szerint a kis nyírségi falvakra is jellemző. Ilyen az italozás, az ingázás, a sok helyütt még meglehetősen elmaradott körülmények... (A bírálók szerint ez a törekvés csak részben sikerült a hodásziaknak. Mint Keleti István, a budapesti Pince- színház igazgatója — a nagykállói versenyen a zsűri elnöke — elmondta az értékelésnél: az eredeti koncepció széttöredezett: itt-ott homályossá vált, ki és mi ellen küzd tulajdonképpen... Mindettől függetlenül azonban jónak értékelték a hodá- sziak produkcióját — ezt a második díj is jelzi.) A Klubpódium nem színjátszó csoport — ők maguk irodalmi színpadnak vallják magukat annak ellenére, hogy ez az elnevezés kissé megkopott az elmúlt évtizedben. Sőt, azt is mondhatnánk: elavultnak tartják sokan. A hodásziak úgy vélik, nekik ez a forma, az úgynevezett ora- tórikus előadásmód felel meg legjobban — ehhez akarnak hűek maradni. — Azt hiszem, nekünk valahogy nem fekszik a kimondottan színjátszói munka. Lehet, hogy különös, de bennünk fel sem vetődött, hogy egy népi komédiát vagy hasonló színművet betanuljunk, előadjunk. Mi irodalmi színpadosnak valljuk magunkat. — Szotkó Feri a mátészalkai MOM-gyáregységben dolgozik: vegyész szakmunkás. Naponta eljár dolgozni Ho- dászról. — Nemegyszer megesett már. hogy lóhalálában vágtattam be a próbára: az állomásról futólépésben jöttem, hogy el ne késsek... Kujbus János — egyébként a csoport tagjainak „Tanár bácsi”, mivel csaknem min- dőjüket tanította általánosban — megjegyzi: — Dicséretére legyen mondva ennek a társaságnak: csaknem kivétel nélkül pon. tosak esténként, amikor próbálunk. Ez sokat jelent, hiszen eléggé szétszórtan dolgoznak, tanulnak. (A társaság mosolyogva pislog — ezt még nem hallották vezetőjüktől.) Egy kis kiigazítás: egy fiúnak nem „Tanár bácsi” a csoport vezetője — hanem Apu. Ugyanis Kujbus Csaba nem névrokona a Klubpódium vezetőjének, a fia. Tizenhét éves, harmadikos gimnazista. — A Mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumba járok. 1975-től veszek részt a Klubpódium munkájában — ketten vagyunk régi tagok Balogh Katival. — Mi már az első országoson. Mezőtúron is ott voltunk a Klubpódiummal. Egyébként osztálytársak vagyunk Csabával a harmadik bében. Mindketten naponta járunk Szálkára, igaz, nem túl nagy a távolság. Darabánt Anikó ellenben a legfrissebb tagok egyike: tavaly ősszel kezdett a próbákra járni. Óvónő a községi óvodában. — Mátészalkán, az óvónőképző szakközépben végeztem tavaly. Utána rögtön munkába álltám itthon, és be is kapcsolódtam a színpad munkájába. A középiskolai évek alatt nem gyakoroltam a versmondást, szereplést, de itthon jó néhányszor láttam a csoportot, és általános iskolás koromban már szerepel- gettem annak idején. Különben mi is ketten jöttünk: Orosz Kati, akivel együtt végeztünk. s együtt is dolgozunk, szintén tagja a Klubpódiumnak. összesen tizenöt tagja van a csoportnak — és akad egy versenytársunk is saját házuk táján. A művelődési házban ugyanis egy pedagógusokból álló irodalmi színpad is működik hosszít. ifié je. — Nincs ebben semmi furcsa, és nem is jelent vetélkedést, netán vitát. A pedagógusok példája, hogy úgy mondjam, ragadós lett. „Ha nem restell kiállni a tanár bácsi, tanár néni a színpadra, hát én is megteszem...” Az az igazság, hogy Hodászon még egy ilyenfajta propagandára is szükség volt, hiszen eleinte nehézséget okozott, hogy a lányokat elengedjék a próbákra esténként... — Kujbus János alaposan ismeri a falut: 1972-ig tanított, azután került a művelődési ház igazgatói posztjára. — A két csoport között jó a kapcsolat. Ugyanígy áll ez a Hodász körzetéhez tartozó falvak, Kántorjánosi és Nyírkáta színjátszóira is. Nemegyszer szerepeltünk már egymásnál — mostanában pedig azt tervezzük, hogy közös műsorral lépünk föl egy-egy estén. Fekete Kati két esztendeje érettségizett a fehérgyarmati közgazdasági szakközépiskolában, s azóta a termelőszövetkezeti irodán adminisztrátorként dolgozik. Ö is akkor lépett a Klubpódium tagjai sorába, amikor hazakerült. — A két bátyám hosszabb ideig tagja volt a Klubpódiumnak, tőlük kaptam bíztatást. Elmentem egyszer a próbára és ott is maradtam... Ma már csak én vagyok itt, bátyáim az elfoglaltságaik miatt nem tudják csinálni... — Ez az egyik nagy gondunk — egészíti ki Kujbus János. — Gyakori a cserélődés. A színpad tulajdonképpen már hatéves, és legalább hatvanan dolgoztak benne eddig... De ugye a katonaság, a házasodás, másutt munkába állás... Ennek ellenére úgy érezzük, most jó a gárdá, s remélhetőleg együtt maradunk egy ideig. Nem volna teljes a kép a hodászi irodalmi színpadról, ha nem említenénk azt a munkájukat, mely talán a legtöbb idejüket foglalja le: a névadókon, házasságkötéseken váló részvételt. Tavaly 15 esküvőn és három névadón adtak műsort, s ez annyit jelent: jó pár hétvégük foglalt volt. — Egy 18—20 perces összeállításunk van az esküvőkre „Nincs erőm egyedül..." címmel. Versek, dalok hangzanak el benne, és nyugodtan mondhatjuk: sikeresen. Volt, amikor a menyasszony az esküvő után elkérte a szöveget — nagyon megtetszett neki néhány vers. Igyekszünk minél ünnepélyesebbé, emlékezetesebbé tenni a házasság- kötést — s ez eddig sikerült is. — Az a célunk — fejezte be a csoport vezetője —, hogy ne csak a versenyek, az egyes produkciók sikere vagy sikertelensége jelentsék a munkánkat, hanem részt vegyünk községünk napi életében, ismerjenek bennünket, és ahol tudunk, nyújtsunk színvonalas műsort... — Közben pedig — mondja Szotkó Feri — jó barátokká váltunk. Tarnavölgyi György Orosz Katalin, Fekete Katalin és Darabánt Anikó, a hodászi irodalmi színpad tagjai próba közben. (M. V. felv.) Szárnybontogató munkáskórusok Hagyományt teremtünk NAGYSZERŰ KEZDEMÉNYEZÉS tanúi voltunk a közelmúltban Záhonyban. Az SZMT Móricz Zsigmond Művelődési Háza, a megyei tanács művelődési osztálya, a kisvár- dai járási hivatal és a záhonyi szakszervezeti művelődési ház közös kezdeményezésének eredményeképp itt került sor a Szabolcs- Szatmár megyében működő munkás- és ifjúmunkás kórusok I. fesztiváljának lebonyolítására. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy megyei kóruséletünk jelentősen gyarapodott e kezdeményezés révén, s a jövőben a mátészalkai dalos tavasz, a Tisza-parti dalos napok (Ti- szavasvári), a vásárosnaményi középiskolai kórustalálkozó és egyéb kórusrendezvények mellett a záhonyi kétnapos munkáskórus- fesztivált is a kiemelkedő események között kell számontartanunk. Nem árulunk el titkot, ha közöljük: a találkozó sikere láttán a rendezők máris elhatározták, hogy a záhonyi dalos fesztivált lehetőség szerint évente megrendezik. Megyénkben nincsenek túlságosan jelentős hagyományai a munkáskórus-mozgalom- nak, hisz közismert, hogy a háború előtt e terület ipara elmaradott volt. Mégis, első együttesként (a Fehér Ottó vezényelte impozáns összkari művek elhangzása után) egy nagymúltú munkás férfikar még ma is együtt éneklő tizenhat tagja lépett színpadra, a Kre- csák László vezette nyíregyházi SZMT-férfi- kórus. A fiatalok meghatódott tapssal jutalmazták az idősebb munkásdalosok énekét, mely a kis létszám ellenére meggyőző, erőteljes, szárnyaló volt. KEVÉS TEHÄT a hagyományunk — ám most megvan a lehetőség arra, hogy hagyományt teremtsünk. Szabolcs-Szatmár megye ma már fejlett iparral rendelkezik, így természetesen adottak a munkáskórus-szervezés objektív feltételei. A kérdés elsősorban az, hogy egy-egy vállalatnál milyenek a személyi feltételek: igénylik-e a vezetők munkáskórus, vagy -dalkör működését, vállalnak-e egy csekély anyagi áldozatot a kórus megszervezése érdekében, s nem utolsósorban:- találnak-e megfelelő karvezetőt az együttes élére? Egyetlen (és az első) alkalomból természetesen nem lehet, nem is szabad * messzemenő következtetéseket levonni, mégis úgy tűnik, hogy az üzemek számához képest aránylag kevés a munkáskórus, még akkor is, ha tudjuk, hogy két jelentős énekkar (Kis- várdai Öntödei Vállalat, Mátészalkai BFK) ezúttal nem tudott megjelenni a találkozón. Akik viszont ott voltak, azok szereplésükkel bebizonyították, hogy érdemes fáradozni munkáskórus-szervezéssel, hogy az együttesek viszonylag hamar elérhetnek olyan színvonalat, amellyel reprezentálhatják egy-egy vállalat kulturális tevékenységét így elismeréssel kell szólnunk a Nyíregyházi Konzervgyár (karvezető: Molnár Pál) és a záhonyi szakszervezet kórusáról, (karvezető: Vass Béláné de most Dér Zoltánná vezényelt), mint olyan együttesekről, amelyeknek, úgy tűnik, további fejlődése is garantált. Egyelőre még sok szakmai problémával küzd a „SZAVICSAV” női dalköre, de bizonyára ez az együttes is fejlődni fog a jövőben. Egészen kiemelkedő színvonalat képvisel ebben a „mezőnyben” a fehérgyarmati KISZ leánykara, mely az egész fesztivál egyik legérettebb együttese volt. A MUNKÄSK0RUS-MOZGALOM jövőjének kulcskérdése: lehetőséget biztosítanak-e az iskolák a szakmunkástanuló és szakközépiskolás fiataloknak az éneklés, a kórusmunka, vagyis az aktív zenélés megszerettetésére? Tudnivaló, hogy ezekben az intézményekben nincs énektanítás, így kétszeresen fontos kérdés, hogy működik-e kórus az iskolákban, hisz jószerival ez a zenei nevelés egyetlen lehetősége. S nyilvánvaló, hogy aki fiatalkorában megszerette az éneklést, az később is szívesen jár kórusba. örvendetes, hogy egy egész sor iskola vezetése felismerte ennek jelentőségét, s máris biztosította a feltételeket a kórusmunkához. Még valószínűleg kezdeti nehézségekkel kell szembenéznie az élelmiszeripari szakmunkásképző intézet vegyeskara fiatal, tehetséges vezetőjének, Holló Katalinnak. ígéretes együttes a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző Nagy Judit vezette női kara is. A nyíregyházi 107-es szakmunkásképző női kara (karvezető: Bányász János) még intonálási problémákkal küzd, de reméljük, jövőre már lehetőségük lesz alaposabban felkészülni a találkozóra. Igen jó színvonalat képvisel viszont a mátészalkai mezőgazdasági szakközépiskola vegyes kara, s hasonlóképpen a nyíregyházi egészségügyi szakiskola női kara is. (Karvezető: Kovács László.) Magas színvonalú műsorral, és nagy sikerrel mutatkozott be a kis- várdai művelődési központ női kara, Dér Zoltánná vezetésével. EGÉSZEN KIEMELKEDŐ színvonalon szerepelt Fehér Ottóné két kitűnő kórusa, a nyíregyházi 110. sz. szakmunkásképző fiúkara, és az SZMT Móricz Zsigmond Művelődési Ház fenntartásában működő Nyíregyházi Ifjúmunkás vegyes kar. Ez a két kórus nyilván országos mezőnyben is kiválóan megállná a helyét. Reméljük, hogy erre sor is kerül, s örömmel számolhatunk majd be további példaadó munkájukról, sikereikről. Molnár László |ájus 13-án reggel Luko- lov lelkében felébredt a lelkiismeret Amikor megszólalt az ébresztőóra, lelkiismerete már valósággal háborgott, s a meg nem valósított lehetőségeket hánytor- gatta fel. „önmagamért élek. Mindenki egoistának tart. Szégyen gyalázat! Legfőbb ideje, hogy mások számára éljek” — motoszkált agyában a szokatlan gondolat. Reggeli közben első ízben figyelt fel a feleségére. Észrevette, hogy az együtt töltött évek alatt az asszony észrevehetően megöregedett és lefogyott. „Sokat gyötrődik velem. Olyan sovány lett, akár a piszkafa. Kár érte” — gondolta Lukolov az autóbusz- megállónál. Az autóbuszban Lukolov első ízben adta át a helyét. — Szó se lehet róla! Ragaszkodom. hogy leüljön — mondogatta az előtte álló harmincéves forma férfinak. — Hagyja már abba, kérem. Mindenki ránk néz — könyörgött az utas. — Látják? — fordult Lukolov az utasokhoz. — Én csupa szív vagyok iránta, ő meg: „Hagyja már abba”. Azt már nem, üljön csak le, kedves elvtárs. amíg nem mozgósítom maga ellen a közvéleményt ! Munkahelyére Lukolov e gondolattal érkezett: okvetlenül el kell végeznie a rábízott feladatot, nehogy cserbenhagyja a kollektívát a jelentés határidőre való elkészítése terén. Evégből a jobbra ülő kartását arra kérte, végezze el számára a számításokat, a balra ülő kartársát, hogy rajzolja meg a grafikont, a nemrég hozzájuk került fiatal szakembert pedig felkérte, hogy naphosszat ceruzát hegyezzen neki. Arról, hogy a jelentés mégsem készült el határidőre, Lukolov nem tehetett, az ő munkája időben elkészült. A kollektívát Lukolov segítőtársai hagyták cserben, akik nem tudtak megbirkózni saját munkájukkal. A. Arlev: Aki másokért él „Jó volna még fát ültetni. Hogy az emberek emlékezzenek rám" — kapott észbe Lukolov, miközben munkahelyéről hazafelé tartott. Betért a patronált iskola háztáji telkére, és a pionírokkal kiválasztatott egy nyárfacsemetét. — Itt áss gödröt — s megmutatta a helyet a gyepen a pionírok vezetőjének. Lukolov bedugta a facsemetét a frissen ásott gödörbe, és meghagyta, hogy hányják rá a földet. A fácska megön- tözését a gyerekekre bízta, mivel nagyon sietett, hogy ezen a napon minél több jótettet hajtson végre. Egy útkereszteződésnél karon ragadott egy vonakodó öregasszonyt és átcipelte az utca túlsó oldalára, holott az egy perccel azelőtt éppen onnan jött. Egy kanyarulatnál váratlanul észrevette, hogy a sarokházban szürke füstgo- molyok törnek elő. Berohant a legközelebbi telefonfülkébe és tárcsázott. — Tűz van! Még nem közölték önökkel? Tehát én vagyok az első, a nevem: Lukolov. Már közel járt a háznak a főbejáratához, ahol lakott, amikor eszébe jutott: egy volt iskolatársa kórházban fekszik. Lukolov hazarohant, azután a kórházba sietett. — Az a legfontosabb, hogy minél kevésbé hallgass az orvosokra — ez volt Lukolov első kijelentése, amint betette a lábát a kórterembe, s volt iskolatársa beesett mellére csapott. — ök persze arra gyanakodnak, hogy te súlyos beteg vagy. De hát ez a munkájuk. Ezért kapják a pénzüket. Nos, minden jót. Vigyázz, ne köhögj sokat... iíjazafelé menet Lukolov■ I nak megint a felesége jutott az eszébe. A sarkon betért a csemegeüzletbe, és nagy krémtortát vásárolt. — Edd meg lefekvés előtt. Lehet, hogy reggelre már meghízol tőle — ezekkel a szavakkal nyújtotta át a tortát meghatott feleségének. — szörnyű sovány vagy, nézni is rossz rád. Lukolov azzal a gondolattal aludt el. hogy a holnapi napot éppúgy tölti el, ahogyan a mait — embertársai szolgálatában. Fordította: Gellért György
