Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-14 / 112. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1978. május 14. HÉTFŐ: Közzéteszik a Leonyid Brezsnyev bonni látogatásáról szóló közleményt — Az Angolát ért dél-afrikai támadás után összeül a Biztonsági Tanács — A lengyel külügyminiszter brüsszeli útja KEDD: Világszerte megünneplik a győzelem napját —Meg. döbbenést és felháborodást keltő római hír: a terroristák meggyilkolták Aldo Morót SZERDA: Castro Havannában fogadja Opangot, a Kongói Népi Köztársaság elnökét — A szudáni közvetítés kudarca: nincs közeledés Szadat és arab bírálói között — Hua Kuo-feng befejezte phenjani tárgyalásait CSÜTÖRTÖK: Nyilatkozatok a Brezsnyev-látogatásról Moszkvában és Bonnban — A genfi leszerelési bizottság jóváhagyja a rendkívüli ENSZ-közgyűlésre előterjesztett dokumentumot — Szovjet—amerikai eszmecsere a fegyverkereskedelem korlátozásáról — Tüntetések Irán több városában PÉNTEK: Gromiko szovjet külügyminiszter Berlinben — ötpárti olasz belpolitikai fórumot hívnak össze — Csehszlovák—osztrák külügyminiszteri megbeszélések — Vita Washingtonban a közel-keleti repülőgépcsomagról SZOMBAT: Agrárreformot és más haladó intézkedéseket hirdetnek meg Afganisztánban — Pártkongresszus Svájcban Á hét három kérdése Ha összefoglalóan jellemezni akarnánk a most záruló hét politikai mozgásfolyamatait, akkor nem túlzás a kijelentés, hogy ezekben a napokban a legtöbbször felhangzó kérdés a „hogyan tovább?” volt. O Milyen visszhangja van a szovjet—nyugatnémet csúcstalálkozónak? Moszkvában a szovjet vezető testületek, Bonnban a parlament elé terjesztett kormánynyilatkozat értékelte a szovjet—nyugatnémet csúcs- találkozót, Leonyid Brezsnyev NSZK-beli látogatását. A dokumentumokat a kölcsönös elégedettség hatja át, s különösképpen három tényezőt emelnek ki: a két ország között folytatódik az a kapcsolatépítés, amely a nyolc esztendővel ezelőtti moszkvai szerződéssel kezdődött, s azóta is Európa békéjének egyik fontos összetevője; a jövő évezredre is átnyúló gazdasági keretegyezmény az együttműködés új lehetőségeit tárja fel; a politikai viszonylatokról szólva az okmány nagy hangsúllyal foglalkozik az egyenlő biztonság elvével. Ezért kontinensünkön és világszerte az enyhülési politika jelentős eseményeként tekintenek az SZKP főtitkárának bonni útjára, így foglaltak állást Berlinben is, ahol Gromiko szovjet külügyminiszter adott tájékoztatást az NDK vezetőinek. A csúcstalálkozó eredrhé- , nyelnék fogadtatása során jogosán -mutatnak rá arra is, ho'gy az utóbbi időben nem voltunk túlságosan elkényeztetve az enyhülés gyors ütemétől, s elsősorban a szovjet —amerikai tárgyalások területén mutatkoztak fennakadások. A „hogyan tovább?” kérdése most főként arra vonatkozik, mennyiben lehet nagyobb sebességfokozatra kapcsolni Moszkva és Washington párbeszédében. Erre szovjet részről több ízben kinyilvánították a hajlandóságot, Washingtonban viszont — ha szavakban el is hangzanak pozitívnak tűnő kijelentések — a tettek az egyenlő biztonság megsértésére, egyoldalú előnyszerzési szándékokra mutatnak. A szovjet—amerikai viszony — amelynek „kemény magját” ma a fegyverkezési verseny problémái jelentik — bizonyos értelemben válaszúihoz érkezett. Döntést kívánnak a SALT-megbeszé- lések; tenni kellene valamit Bécsben is; számos új probléma került szőnyegre (előkészítő eszmecserék sorozata a vegyi és sugárfegyverek, a fegyverkereskedelem, a műholdelhárító eszközök betiltásáról, illetve korlátozásáról), s tíz nap múlva New Yorkban megkezdődik az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszaka. A bonni közlemény tanúsága szerint, kölcsönös jóakarattal számos vitás kérdés áthidalható. Így van ez szovjet— amerikai viszonylatban is, csakhogy a megegyezési készségnek a Fehér Házban is meg kell nyilvánulnia. © Hogyan alakul az olasz belpolitika Moro meggyilkolása után? Az ötvennégy napos gyötrő bizonytalanság átadta a helyét a szörnyű bizonyosságnak: Róma belvárosában, egy kis Renault kocsi csomagterébe gyömöszölve kedden megtalálták Moro holttestét. A gaztettet minden józanul gondolkodó ember felháborodással ítélte el. Olaszországban két órára megállt az élet s a világ minden tájáról áradnak az együttérző részvétnyilvánítások Rómába. Az emberi tragédia lezáródása után most az a legnagyobb kérdés, hogyan talál magára Itália a nagy nemzeti sokk után? Aligha titok, hogy a terroristák fő célja az Andreotti-kormányt támogató új, ötpárti többség megbontása volt. Ezt a szakadást, amely ellentétben állna Olaszország nemzeti érdekeivel és súlyos következményekkel járhatna, nem sikerült előidézni. Az ötpárti szövetség, amelyben a kereszténydemokraták és a kommunisták jelentik a két fő erőt, kiállta a próbát s Andreotti bejelentése, hogy pártközi belpolitikai fórumot hív össze a problémák megvitatására, a további együttműködés igényét mutatja. A helyzet mégsem egyszerű, támadásba lendült ugyanis a kereszténydemokraták jobbszárnya, provokálnak az újfasiszták s a terroristák folytatják akcióikat, elsősorban Milánóban és Torinóban. Ilyen körülmények között újra és újra felvetődik a felelősség kérdése. Moro temetése — a meggyilkolt vezető utolsó akaratának megfelelően — a legszűkebb családi körben, a nyilvánosság kizárásával történt. Az igazi rekviem azonban csakis a válságból egyedül kiutat ígérő ötpárti együttműködés fenntartása és szilárdítása lehet, amelyért életében, realista politikus módján, Aldo Moro is annyit munkálkodott. © Mi volt a célja a cas- singai támadásnak? Cassinga nevét nemigen ismerte még a szorgalmas újságolvasó sem: kis angolai település, csaknem 300 kilométernyire a Cunene határfolyótól, amelynek szomszédságában namibiai menekülttábor található, ötezren találtak itt átmeneti szállásra, javarészt asszonyok és gyermekek, az Ovambo-törzs tagjai, akik a dél-afrikai gyarmatként kezelt szomszédos Namíbiából jöttek át a határon. A dél-afrikai katonai erők páncélosokkal, ejtőrenyősök- kel — F—111-es harci gépek, Hercules csapatszállítók és helikopterek közreműködésével — megtámadták a tábort. A barakok lakóit könnygázzal kényszerítették az utcákra s ott vérfürdőt rendeztek. A még mindig nem teljes adatok szerint 756 halottat számoltak össze ... Namibia előreláthatólag még az idén elnyeri függetlenségét. A kérdés azonban most úgy hangzik: milyen lesz ez a függetlenség? A dél-afrikai hatóságok néhány együttműködő törzsi vezetőnek akarják átadni a kormányzást, miközben a namibiai népet képviselő SWAPO- szervezetet kizárnák a hatalom gyakorlásából. (Tehát itt is a rhodesiai „belső rendezés” receptjét követnék.) Ez azonban nem járható út s nyíltan még a nyugati hatalmak sem támogathatják. A cassingai támadással a pretó- riai fajüldöző rezsim, az általános megfélemlítés politikáját alkalmazva, egyrészt fizikailag is meg akarta semmisíteni a SWAPO híveit, másrészt olyan mérvű feszültséget kíván szítani, hogy ne kerülhessen sor a rendezésre. A nyugati hatalmak a Biztonsági Tanács ülésén ugyan elítélték a dél-afrikai lépést, a tömegmészárlás viszont — a felsorolt' adatokból ez is világosan kitűnik — a legújabb amerikai, brit és francia haditechnika segítségével ment végbe... Réti Ervin Több ezer nyugat-európai vasutas tüntetett pénteken az EGK brüsszeli központja előtt olyan közlekedési politikát követelve a tagállamok kormányaitól, amely megszünteti a vasutak jelenlegi kihasználatlanságát. (Kelet-Magyarország telefotó) Washingtoni levél Dühös farmerek — Megölték — kiáltott fel a képviselőház üléstermében Rick Rogers, az amerikai mezőgazdasági mozgalom egyik vezetője. Az ajtónál álló társa átvéve a szót, kikiáltott a folyosóra: — Megölték. S a kiáltás, mint egy stafétabot, a szavak szárnyán haladt végig a hosszú folyosón, le a fehér márvány lépcsőházon át az épület parkjába, a fák alatt a pázsiton várakozókig. — Megölték?? — kiáltottak fel kérdően többen, mintha nem akarnának hinni a fülüknek. Néhány pillanatra döbbent csend állt be, majd szinte kórusban ismét felhangzott: — Megölték. Ha Washingtonban egy embert ölnek meg, ilyen döbbenet legfeljebb a közvetlen hozzátartozók családjában van. De ezúttal egy törvényjavaslatot öltek meg a képviselőházban 268:150 szavazatarányban. Az úgynevezett farmertörvény-javaslat a gabonafélék és a gyapot felvásárlási árának emelését engedélyezte volna. Az ügyük támogatása érdekében már hónapok óta sztrájkoló és a kongresszusban lobbyzó farmerek reménye élénk volt, mert a szenátus már elfogadta a törvényjavaslatot, s a képviselők többsége is jó reményekkel hitegette a farmereket. Egyedül Carter elnök állt ki nyíltan a javaslat ellen, s azzal fenyegetőzött, ha a kongresszus megszavazza, ő vétóval veti el a törvényt, mert az erősen deficites költségvetés további terhelése és a mezőgazdasági termékek árának emelése miatt fokozódna az infláció, amely ellen éppen most szólította csatarendbe az országot. Az üvegajtón át egymás után érkeztek a parkba a szavazás alatt az épületben strázsáló farmerek. Lehangolt, elkeseredett csoportjuk gyorsan növekedett. Dühös hangú tanácskozás kezdődött. Mindenki szólhatott, akinek volt mondanivalója. Szóltak is. De arra senkinek nem volt hasznos javaslata, hogyan oldják meg az áremelés elvetése után csak növekvő problémáikat, nevezetesen: az alacsony felvásárlási árak és a magas ipari termékek miatt kialakult csődhelyzetet a kisebb családi farmokon. Egy dologban azonban gyorsan megegyezték. Meg kell szervezni a farmereket, hogy a novemberi választásokon összefogjanak a törvényjavaslatot elvető képviselők ellen. Aztán elhangzott a jelszó: — Gyerünk a Fehér Házhoz. Már késő este volt, Washingtonban ilyenkor csak a kocsik és a gépesített rend- őrjárőrök közlekednek. A farmerek gyalog tették meg a kongresszustól a Fehér Házig vezető utat, mint Carter elnök a beiktatás napján. A farmerek menete azonban nem diadalmenet volt, hanem egy becsapott, létükben megkérdőjelezett emberek indulatoktól, kétségbeeséstől fűtött gyaloglása. A Fehér Ház kerítéséhez érve, a becenevén szólítgatva hívták az éppen külföldi vendégekkel díszvacsorázó elnököt, jöjjön ki hozzájuk. Az elnök helyett azonban sok rendőr érkezett. Ekkor az elkeseredett, de békésen viselkedő csoport váratlan elhatározásra jutott. Megfosztják egykori, foglalkozásbeli farmer címétől a Fehér Ház lakóját. — Nem ezt ígérted a választások előtt, ezért nem tekintünk többé farmernek Jimmy — kiáltotta egy georgiai farmer a Fehér Ház felé. — De jegyezd meg jól, a választásokon benyújtjuk a számlát. Aztán az előzetes rendőri engedély nélkül tüntetők csoportja szétszéledt, azzal az elhatározással, hogy reggel indulnak vissza lakóhelyükre, s kezdik szervezni a szavazókat a reménységüket jelentő törvényjavaslatot leszavazó képviselők és az elnök ellen... Az utca sarkán már a reggeli lapot árusították, benne egy rövid jelentés: a farmokon élő személyek jelenleg az Egyesült Államok 216 milliónyi lakosságának 3,6 százalékát teszik ki. 1977-ben a farmokon mindössze 7,8 (Billió személy élt, 450 000-rel kevesebb, mint 1976-ban. Nagyon valószínű, hogy a hazatért farmerek becsapott, legyőzött haragos cső- / portja és velük még sok más társuk jövőre már az új statisztika mínusz rovatában szerepel, az ő nevük se lesz farmer, hanem munkanélküli. JCtodei lűjxójn. Etiópiái riport Budapesten a Magyar Távirati Iroda Vadas Ernő kiállítástermében a napokban nyílt meg Bara István fotóriporter: Etiópiái riport című kiállítása. Az igen tartalmas és színvonalas kiállításról mutatunk most be néhányat olvasóinknak. Első képünkön: őrségben... A második kép: Etióp harcosok felvonulása. .. A harmadik képen: A lerombolt godei híd. kj I If a\H * ff - j7i ÍT#1 |i.l I T A V __I ■ I I i v á l A A
