Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-28 / 124. szám
ÜNNEPI KÖNYVHÉT • Hogyan került kezünkbe az első könyv? Vajon em- lékszünk-e rá, mi volt az első remekmű, mely után kedvet kaptunk az olvasásra? Mikor és kitől kaptuk? Anyánktól, tanárunktól, barátunktól, vagy magunk fedeztük fel. mint Móra kincsekereső Gergője? Ezekben a napokban elénk hozzák a könyveket. Nem kell a boltba sem bemenni, sátrak asztalain, pavilonok polcain válogathatunk. Megunknak és ajándékba. A könyvet ünnepeljük. Ezzel az összeállítással is, melyben Szabolcs-Szatmárban élő. vagy innen elszármazott írók műveiből válogattunk. Balázs Józsefnek új regénye jelent meg az ünnepi könyvhétre. Fábián Zoltán és Galambos Lajos régebbi köteteiből vettük a részleteket, Ratkó József és Rákos Sándor költeményeit a Szép versek antológiából. Váci saját rajzaival illusztrált verseskötete pedig a könyhét egyik keresett műve lesz. Galambos Lajos: Diagnózis Hajsza (Részlet) Munkaideje kettőkor járt le, de már fél kettőkor abbahagyta a munkát, ekkor vette ki az ebédidőt. Megmosdott gyorsan, bekapott valami főzeléket, átöltözött és szaladt a gyárba. Kettőkor, azaz tizennégy órakor átvette a kábelműhelyt. Először is leült. Lélegzetet vett. A titkárnőtől kért egy kávét. Míg a kávé elkészült, bóbiskolt. Míg a kávét itta, átnézte az aznapi gyártási program papírjait. Magához rendelte a művezetőket. Végigsétált a részlegen, s időnként volt egy-két jó szava: — Hogy van, Ferenc szaki? — Csak-csak. — Mikor ultizunk egy jót? — Csak a mérnök elvtárson múlik, nem rajtunk. — Hát majd igyekszünk, összehozzuk. — Ha nem lesz épp szolgálatban a másik helyen! Visszament a részlegvezetői irodába. Lehajtotta a fejét: istenem. Nyílt az ajtó. — Zavarlak? — kérdezte a szakszervezetis. — Ugyan, gyere csak. Hellyel és cigarettával kínálta Dányádit. Mosolygott rá. — Parancsolj — mondta neki. — Kérlek — szívta a cigarettáját Dányádi —, nekem rendkívül kínos ez az egész, dehát mind a párt, mind a szakszervezet úgy határozott, hogy én beszéljek veled. — Csak nincs baj a munkámmal? Dányádi nagyot legyintett: — Ne hülyéskedj. Különben, ha máskor nem, kártya közben szóltam volna neked. — Pedig én pontosan érzem — mondta Cégény Imre mérnök —, hogy baj van a munkámmal. Fáradt vagyok. Nem figyelek oda. Amit csinálok, annak már nincs lelke. Kötelességszerű az egész. S nem tudom, mikor fürdők be én, s mikor a műhely? — Hát akkor nekem kár is mondani bármit — örvendezett Dányádi. — Miért? Mert mit akartál mondani? — Hát ugye. tulajdonképpen ugyanezt. — Mit? Éles hang lépett föl benne: — Halljam! — Ne durváskodj már — mondta Dányádi. — Mire való? Barátok között, Imre, az istenit, miire való ez? Már akkor Cégény kiabált: — Ha én mondok valamit, én mondom! Ha ti mondjátok ugyanezt, más a fekvése. Konkrétan: mért küldtek ide? Dányádi összehúzódott: — Nem jó — mondta. — Itt részlegvezető vagy, ott meg méred az italt. Az emberek, a lényeget tekintve, ugyanazok. Hogy jön ez ösz- sze? Miféle tekintélyed lehet itt neked, ha a másik műszakban italt mérsz nekik? Imre, Imre. — Ki ugatta el, hogy ott vagyok másodállásban? — Nem mindegy? Cégény megdörzsölte a halántékát: — Hát persze. Én is elmondhattam volna már nektek. CSÁK GYULA szik föld sóhcua (Részlet) Mendel Péter bement a házba, gyorsan egy butélia bort hozott ki és két poharat. Mereven nézték a bort; Mendel töltött belőle, fölemelte a poharát, koccintottak. — Hát akkor az utolsó fuvaros egészségére! — mondta Kalenda. — Tudja, kevesen járnak ide, de hát az a jó — kezdte magyarázni Mendel. — Szóval, azt mondtam az előbb, hogy semmi sem érdekesebb és fontosabb annál, ami bennünk van. Csak jól ismerje az ember magát. Sokszor éppen ez a baj. Jobban ismeri az ember a barátját, a családját, a szerelmét, mint saját magát. — A szerelmét? — kérdezte Kalenda. — Hát persze. A szerelmét. Ha már ezt kérdezte, elmondhatom — itt megállt a fuvaros, és az asztal szélét simogatta. — Na... Mondja csak — biztatta Kalenda. — Én a szerelemnek köszönhetem: elkezdtem a világon meg a saját sorsomon gondolkodni. Rájöttem — ne értsen félre —, hogy bennem is, meg magában is, az emberben, több titok van, mint mondjuk a napon túl. És tudja, miért, mi vezetett rá? Kalenda összébb húzta a szemét, úgy figyelt. Nem értette. hova akar a fuvaros kilyukadni. — Hát a szerelem. Itt szoktam ülni, ezen a helyen, amíg a lovak esznek, aztán ezen gondolkodom. A múltkor is szinte megijedtem. Mit ért volna az életem, ha én csak fuvaros maradok. — Hát az, nem? — szólt közbe Kalenda. — Látszat szerint. Csak a látszat. Az a fontos, jól jegyezze meg, az a fontos, hogy fogékony legyen az ember saját magára. — Ezt már mondta — Kalenda egyre türelmetlenebb lett. — Nem értem magát! Mindenféléről beszél, de nem ezért hívott ide! — Szeretem Kapuvári Sándor: Vetítés mosogatórongy falvédő szennyes vízzel telt vödör esik három kajszibarack tojás pohárban fonnyadó női öl esik esik esküvői fénykép műfogsor mamusz az ágy alatt esik házikabát sérvkötő feszület repedező vakolat csepereg az eső nyílik csukódik kép a kép után vörös vonallal húzza át a villám Zoltán: A VÍZÍpállIia A rádiós lány (Részlet) mondta, amikor végre nagy kínnal felült s kifülelt. Odakint addigra megszűnt a földomlás, s a távolodó, ritkuló lövöldözés zajából is alig hallatszott be valami. — Gyere ki, nézzük meg! Valami leszakadt. Láttam. Lehet, hogy itt rekedünk. — Te bolond! — nevetett a másik rekedtes, dünnyögő hangon. Kimutatott. — Nem látod a holdvilágot? Naa! Tessék! Szabad a kijárat. — Legyintett. — Biztosan elaludtál. — Nem, nem. Nem aludtam. — Ijedtsége valamelyest csitult, kis restelkedés- sel tette hozzá: — Mintha egy embert is láttam volna. — Embert? — Közvetlenül előttünk zuhant a patakba. Ettől a hírtől a bajtársa mindjárt éber lett. Felmarkolta maga mellől a puskát, csőre töltötte, s intett: gyerünk! Szájára tett ujjal mutatta, hogy halkan, óvatosan. Erős testű, de alacsony férfi volt, alig kellett meghajolnia az alacsony barlangban. Az ejtőernyős lány oldalvást elnyúlva feküdt a kövek között, félig a vízben, félig a parton. Eszméletlen volt, lélegzése sem hallatszott a csobogástól. A két magyar összenézett. Nem szóltak, csak az arcuk, meg a válluk rándult. Puskájukat nekitámasztották a kőfalnak, s az élettelenül fekvő testhez mentek. Vigyázó kézzel megfogták, kihúzták a szárazra, ott hanyatt fordították. A szemüveges fiú föléje hajolt, kezdte szétbontogatni mellkasán a fel- hasadozott ruhát, hogy meghallgassa: dobog-e a szive? Akkor vette észre: — Te, ez lány! A társa türelmetlenül legyintett. — Él vagy nem? Ezt figyeljed ! — Él — válaszolta kis idő múlva. A lány két melle közé szorított füllel jól hallotta a szív akadozó lüktetését. — Akkor jó — bólintott a társa, s már csak keze mozdulatával jelezte, hogy vigyék be a barlangba. Ratkó József: m r 1 • 1 rr r Térdig köve Arcom aszálytól gyötretik, pillantásom repedezik, könnyem kannái likadnak, mosolyaim elapadnak. Láttam a jövőt mögöttem jövögélni a ködökben. Ordas arca kötve ránccal, lába vonszolódva lánccal. Nem a Napot, nem a Holdat, szarva közt hozá a múltat. S szeme mintha nem is volna, varasodó csillag volna. Gondoltam ifjúnak, másnak, nem sebekkel cicomásnak, s jaj előttem, nem mögöttem jövögélni a ködökben! Térdig kővé, majd derékig, fölnyújtott ujjam hegyéig, válik szemem kőgolyóvá, hajam kőből való hóvá. Térden tördelt homlokomat, teszik vala malom alá, csontból csiszolt csigolyáim vetik vala kerék alá. Váci Mihály: A beszámoló (Részlet) Köszöntőm a Legfelsőbb Szervek legalsó kiküldötteit. A Központi Vezérlő Elvek itt képviselt szempontjait. v Köszöntjük az országos szinten megérkezett Kartársakat, s azokat, kik csak helyi szinten képviselik itt magukat. Most én demokratikus módon mindnyájatoknak neviben, szerény véleményem elmondom. Ti csak kiáltsatok: — Igen! Mert nálunk legfőbb elvi szempont: -v felelős demokrácia! Azért, amit ma itten elmondsz felelsz holnap — atyámfia! így hát akárki bátran szólhat, — mert mások ma már az idők csak én vagyok a régi — s holnap reggel a munkavezetők. Ügy egyeztek meg, hogy mindig mindegyikük azt a feladatot vállalja, amihez több az ereje. Hónapokkal ezelőtt, amikor Kolomea alól a visszavonulás megkezdődött, tették egymás között ezt a törvényt, s azóta e szerint élnek. Szó alig kell — egyik is, másik is tudja, mikor mi a dolga. Az őrködő szemüveges fiú felült a kőfal tetejére, úgy vigyázta a patakmedret, amely sötét volt, titokzatos.^ A hold az égen lejjebb vándorolt, s úgy fordult, hogy rézsut szemből az ő partoldalukat világította meg. Ábrándozásra késztető hangulata volt a tájnak; úgy tűnt, mintha nem is ott lenne, ahol van, mintha maga képzelte világban lebegne, ahogy álmában szokott az ember. Most még az otthona is alig sejdült fel benne, a hazaigyekvés szenvedélye elszunnyadt. A nagyanyjától gyermekkorában Mártát — mondta váratlanul a fuvaros. — Hogyan? — Kalenda fölemelkedett. A poharat odébb tolta az asztalon, és várt. — Szeretem. Ennyi. Csak ennyi. — De hát maga itt azzal kezdte, hogy mi van a napon túl, meg miegymás. Maga viccel velem! — Kalenda ezt már állva mondta. — Igen... Tudja, ha megérti az ember, hogy mi a szerelem, akkor már mindent ért. Az isten is, az istenség... — Azt hiszem, ideje elmennem. Maga megzavarodott. — Ne menjen. Nem ért maga semmit! Hiába van magának három szakmája is. Az előbb csak azt akartam mondani, hogy az isten is tudta, nagyon is tudta, hogy szerelem nélkül nem létezhet az emberfajta. — Maga, nem tán... csak talán nem azért hordja a keresztet a nyakában? — Kalenda úgy mondta ezt, mint aki előtt ebben a pillanatban világos lett minden, a fuvaros tudálékos egyénisége hirtelen érthetővé vált számára. hallott mesék igézete bó- nyálta be, s a csodatevés ereiét érezte magában. Arra lett figyelmes, hogy valahonnan a magasból kődarabok hullanak be a patakba; látta, amint felfényle- nek a vízvájta odú előtt, aztán hallotta a csobbanást. Leugrott a mellvédről, s előrébb ment, hogy jobban lásson. Ekkor zuhant le a partfalról az ejtőernyős lány, közvetlenül a közelében csattan be a patakba; föld, kőtörmelék omlott utána. A szemüveges fiú első riadalmában azt hitte, rájuk szakadt az egész part. Bemenekült a kőfal mögé, a kis barlangba, ahol a társa ájult fáradtan aludt. — Kelj fel, bombáznak! Bombáznak, vagy mi az istennyila! A másik először meg sem mozdult, hortyogott tovább, alig lehetett lelket verni bele. — Bombáznak a fenét! — — Ezért... Ezért hordom... — bólintott Mendel. Kalenda már otthagyta az asztalt, amikor a fuvaros utánasietett, és könyörögve kérte, hogy menjen be vele a házba. Az előszobában álította meg Mendel, és arra kérte, hogy nézzen be a szobába. Kalenda tanácstalanul bámult a férfira, nem értette, hogy miért kellene neki benéznie a szobába. — Nagyon kérem, csak egy pillanatra. Kalenda egy ágyat látott, a fehér párnán egy asszonyi arcot, a paplanon két kéz mozdulatlanul, félig becsukva árválkodott. Ügy rémlett, hogy a kezek nem is tartoznak az asszonyhoz. — A feleségem — mondta Mendel. — Az ágyról nem szállhat le, a lába miatt... Kalenda kifordult az előszobából. Mendel az udvaron, a léckerítés előtt érte utol. — Mennyit kér? — nézett Kalendára. —• Hogyan? — Mennyit kér? Bérmenynyit adok, ha békén hagyja Kapuvári Mártát. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. május 28. O Báláz/ Józ/ef /ZERETÖK É/ /ZERELR1E/EK
