Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-24 / 120. szám
1978. május 24. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Munkások az iskolapadban E gy idősebb miskolci gyári munkás ezt mondta: „Én már nagyon szégyelltem, amikor valahol megkérdezték mi a foglalkozásom, mindig azt kellett mondanom, hogy segédmunkás. Ezért beiratkoztam általános iskolába, a fiammal egyszerre jártuk a nyolcadikat, ő rendesen, nappalin, én meg kihelyezett osztályban, itt a gyárban. Utána megszereztem a betonelemgyártó szakmunkás-képesítést.” Nagyon sokan vannak azonban, akik nem jutnak el idáig, mert a tanulás közvetlen hasznát alig látják, s a holnapra még nem gondolnak. Nehéz a tanulási kedvet fölébreszteni puszta meggyőzéssel, ha a döntő tényező, a környezet, a munkahely igény- és követelményrendszere sokszor társadalmi céljainkkal ellentétesen hat. A tanuló embernek, a tanulásnak valójában nincsen annyi tekintélye, rangja, amennyi megilletné. Kiindulásul idézzük fel a legutóbbi népszámlálás adatait: a felnőtt lakosság 55 százaléka nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát. Sok kedvezmény, társadalmi ösztönzés és támogatás hatására javult a helyzet, de elégedettek korántsem lehetünk. A legfrissebb adatok alapján megállapítható, hogy az 1970-ben iskolavégzetlen, 15—44 éves korosztályhoz tartozó (1 708 074) és a 45 évnél idősebbek (432 118) száma napjainkig összesen körülbelül 130—140 ezerrel apadt. Ennyien szereztek közülük általános iskolai bizonyítványt. Sajnálatos módon „újratermelődés” is van: egy-egy korosztály 8—10 százaléka úgy lép ki az életbe, hogy nem fejezte be az általános iskolai tanulmányát. Érdemes el-elgondolkozni a nagyarányú lemorzsolódáson is. A hatvanas évek elején, 1963—64-ben 110 ezernél többen jelentkeztek — főleg munkások, kisebb részben mezőgazdasági dolgozók — az általános iskola esti és levelező tagozataira, a bizonyítványt szerzők száma viszont a 40 ezret sem érte el. S ez máig tanulási „csúcsnak” tekinthető, mert azóta — kivéve a szakmunkás-bizonyítvány elérését általános iskolai végzettséghez kötő rendelet megjelenését követő egy-két évben — e két tanulási formán egyre kevesebb a hallgató. Az utóbbi két évet összehasonlítva: a csökkenés mintegy hatezer. Ebben az évben a jelentkezők száma — nem végleges adatok szerint — alig haladta meg a 16 ezret, örvendetesen sokan tanulnak és készülnek fel a vizsgákra a hetvenes évek elején bevezetett munkásképző tanfolyamokon, de itt is lassú visszaesés tapasztalható, s ötven százalék körüli — ahogyan estin és levelezőn — a lemorzsolódás. Miképpen lehetne elérni, hogy • az alapműveltséget életéhez és munkájához minden ember nélkülözhetetlennek érezze? Jó és hatékony propagandára feltétlenül szükség van, de prédikációkkal, „ráígérgeté- sekkel” nem sokra megyünk. Egy gazdasági vezető bíztatta így nemrégen a KISZ-tanácskozás fiataljait: „Tanuljatok, mert ti lesztek a holnap vezetői, s erre időben fel kell készülnötök!” A válasz: érdektelen hallgatás, ami érthető, hiszen a tapasztalat ellentmond az ígéretnek, ezért nem is lelkesíthet, a mondat legfeljebb így igaz: „Közületek kerülnek ki...” Á szakmunkástanulók helyzetének országos szociológiai felmérése is azt mutatja, hogy a holnapi munkásfiatalok „ .. .a közép-, vagy felső szintű vezetésbe való eljutást szinte valószerűtlennek érzik”. A szakemberek azt mondják, hogy a műveltségi szint általános emeléséért legtöbbet az általános iskolában lehetne tenni: lefaragni az említett 8—10 százalékból legalább négyet-ötöt, hogy minél kevesebb legyen az „elveszett” tanuló. Ezel egyidejűleg még nagyobb arányban, kellene rávezetni a tanulásra a negyvenöt évnél' fiatalabb korosztályúakat, akik könnyen belátják, mit jelent a tudás, ha a társadalmi óhaj és a munkahelyi feltételek, követelmények nagyobb összhangját fokozatosan sikerül megteremteni. K. S. HUSZTI JELENTÉS (3.) Kapcsolat az otthonnal Az építőiparban megszokott dolog, hogy a központtól, a családtól mondjuk 200 kilométerre dolgozik a brigád. Az orenburgi gázvezeték huszti kompresszorállomásán dolgozók helyzete azonban (annak ellenére, hogy a távolság nem több 200 kilométernél), mégis jócskán eltér a szokásostól. Nyíregyháza és Huszt közt nagyjából félúton ott a magyar—szovjet államhatár; lassabban járnak a levelek, ritkábban van hazautazás, látogatóba csak a munkájukat végző vállalati dolgozók jöhetnek. Megváltozott a megszokott kollektíva, más lett az életrend és van, akinek hiányzik a háztáji kert is... Nem lazulnak a szálak — Valóban igaz, hogy a megszokottól lényegesen eltérő körülmények között dolgoznak a huszti építkezés vezetői és munkatársai — mondja Lácz László, a KE- MÉV párttitkára. — Ám ez korántsem jelenti azt, hogy engednénk meglazítani a vállalathoz, a családhoz fűződő szálakat. Aki érdeklődik a vállalat ügyeiről, mindent ugyanakkor megtudhat, mint bármelyik más főépítésveze. tőségünk dolgozója. Ebben nemcsak a gazdasági vezetők, hanem a vállalati pártbizottság, a szakszervezet és a KISZ is közreműködik. Mintha csak a párttitkár szavait illusztrálnák a hirdetőtáblára tűzött papírlapok: akkurátusán felsorolva a vállalat birtokában lévő ösz- szes üdülőjegy, hazai és külföldi, balatoni és mátraszent- irnrei, családos, házaspári vagy szóló. Mellette a hirdetmény: a KEMÉV lakásépítési akciót hirdet munkásai számára a nyíregyházi Ságvári-telepen, ahol összkomfortos, kertes társasházak lesznek. Egy újabb hirdetmény a személyautók vásárlási árait közli — rubelben. Ehhez magyarázatként tartozik, hogy a Huszton dolgozó KÉMÉ V-esek a fizetésit és a munkahelyi pótlékot forintban kapják itthon, részben számlán gyűjtik, részben a családnak küldik el. Ezenkívül kilenc rubel a napidíj, amisből hármat fizetnék az ellátásért. Lehetőséget teremtettek számukra arra, hogy napi öt rubelt megtakarítva (két-három év alatt) három, három és fél ezer rubelt félretéve, a hazatérés után kedvezményesen vásároljanak gépkocsit az átutalt valutáért. Ügy hírlik, sokan természetesen elsősorban a házaspárok, élnek is a lehetőséggel. 3ó légköri viszonyok mellett Sok kulturális program köti az otthonhoz a Huszton dolgozókat. Hetente 1—2 magyar filmet vetítenek, kéthavonta magyar művészcsoport keresi fel az „orenburgi munkásokat”. Huszton a magyar tévé adását is nézni lehet (ezért sokan béreltek vagy vettek színes televíziót), szól a Kossuth rádió, jó légköri viszonyok mellett pedig a nyíregyházi rádió adásait hallgatják. Sajátos szerepet tölt be a tájékoztatásban a KEMÉV üzemi lapja, amely szép számban jut el havonta a gázvezeték-építésre, s 15—20 példány Kelet-Magyarorszá- got is járatnak Husztra az építők. — Sokféle programot meghirdet a KISZ — mondja Popomájer Erzsébet, a 41 fős huszti KlSZ-alapszervezet titkára — Ezekkel részben a vállalati rendezvényekhez kapcsolódunk, de élénk kapcsolatot alakítottunk ki a két másik „magyar” építkezés fiataljaival is. Szintén mi szervezzük a Komszomollal közös programokat. A mozgalmi élet, a taggyűlések, egyéni feladat- vállalások, értékelések ugyanolyanok, mint a Nyíregyházán működő alapszervezetekben. Sók elismerést gyűjtöttek már a KEMÉV-doígozók. Legutóbb Czimre János nehézgépkezelő kapott szovjet kitüntetést. „Nem vagyunk messze..." — Hozzák a híreket az újonnan érkezők is — mondja Lengyel Miklós főépítésvezető. — három éve jöttünk Husztra, az első százból 40 munkás van még itt, a létszámunk pedig az utóbbi hetekben kb. 200. Teherkocsijaink is naponta megjárják Nyíregyházát — nem vagyunk tehát messze, jól érezzük magunkat és hamarosan kezdjük a december 31-ig tartó finist. Marik Sándor (Vége) Tisztelet a katonának Moszkvában, egykori iskolájában márványtáblán ez áll: „Itt tanított Nyikoláj Va- sziljevics Lebegyev Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett főhadnagy, géppuskás zászlóaljparancsnok, aki 33 éves korában 1944. november 2-án a német fasisztákkal vívott harcokban Magyarországon hősi halált halt.” O Az 1943 nyarán megkapott katonai behívó már egy eredményekben gazdag pályát tört ketté. N. V. Lebegyev Moszkvában, a Lenin Pedagógiai Intézetben végzett és kapott középiskolai matematika szakos tanári oklevelet. A főváros olyan kerületeibe^ tanított, ahová a szovjet közéleti személyiségek gyerekei jártak. A fiatal tanár szigorú, de igazságos pedagógus hírében állt. Tanítványai és a szülők rajongásig szerették. Ezt a tulajdonságát katonái is nagyon tisztelték. Óvó szeretettel vették körül Moszkvától Tiszalökig. Ezt bizonyítja, hogy amikor a Kárpátokban egy német tüzérségi támadásnál nem tudták magukat beásni, katonái testükkel fedezték, úgy védték parancsnokuk életét. Utolsó útja is harcosaihoz vezetett, — írta a halálhírt vivő levélben testi-lelki katona barátja, Iván Aleksze- javics Polikárkov. A levélben még’ez állt: „Tiszalököt elfoglaltuk. Kijutottunk a Tiszáig. A községen áthaladó vasút töltése védelmében Rázompuszta térségébe igyekeztünk, hogy kijelöljük alegységeink tüzelőállását. A friccek aknavetővel lőttek. Egy lövedék tőlünk néhány méterre csapott be. Egy re- pesz a halántékán hatolt be és a koponya közepén jött ki. A karjaimban halt meg... Bajtársunkat a községbe, egy parasztházba települt parancsnokságra szállítottuk. A vasúti elágazást keresztező műút mentén, a sínektől mintegy 200 méterre katonai díszpompával temettük el...” O Erről értesítette a családot a legfelsőbb katonai vezetés is. A család szeretett volna eljönni felejthetetlen halottja sírjához. Írtak Budapestre a Magyar Vöröskeresztnek, a Hazafias Népfrontnak, a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak, majd a ti- szalöki községi pártbizottságnak. Mindez tíz évvel ezelőtt kezdődött. Ám az idő kegyetlen. A sírhantot a megjelölt helyen nem találták. A község vezetői a lakosság segítségét kérték. Így találtak rá Kulcsár Imrére, aki mint tizenéves fiatalember 44 őszén végignézte a temetést. Megjegyezte a sír helyét. Az egykori magyar iskolai füzetbe tintaceruzával írott levélben jelzett és az általa mutatott temetési hely igazolták, hogy Lebegyev főhadnagy nyugszik a sírban. A községi pártbizottság titkára ennek alapján levélben közölte a családdal, hogy megtalálták a község felszabadításáért elesett hős nyughelyét. Ezután a 'levelek sűrűn váltották egymást. Abban is döntöttek, hogy a hős földi maradványait áthelyezik a tiszalöki szovjet hősök sírjába. O A győzelem napja idei évfordulóján érkezett meg Ti- szalökre az elesett hős két asszony testvére: Antonyina Vasziljeva Lebegyeva és Je- lena Vasziljevna Lebegyeva, hogy részt vegyenek a kegyeleti szertartáson. — Fivérünk a frontra indulás előtti éjszakát otthon töltötte, — mondták újra átélt fájdalom közepette a testvérek. — Akkor mi, a viszontlátás reményében bú- csúzkodtunk. A Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett hős koporsójánál május 15-én szovjet katonák és ifjúgárdisták álltak díszőrséget. A családtagokkal együtt ott voltak a község párt-, állami és tömegszervezeti vezetői, s a tiszalökiek százai. Sírját a családtagok és a lakosság koszorúi borították. Testvérei orosz szokás szerint honi földet hintettek a sírra. A velük érző tiszalökiek kézfogásai, ölelései igyekezték enyhíteni bánatukat. A községi tanács költségvetési üzemének November 7 Szocialista Brigádja, melynek Kulcsár Imre a vezetője, örökös tiszteletbeli brigádtaggá fogadták Nyikoláj Vasziljevics Lebegyev főhadnagyot. O Tiszalökön a köztemetőben márványtábla hirdeti: „Itt nyugszik N. V. Lebegyev Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett főhadnagy, született 1911. augusztusában, hősi halált halt 1944. november 2-án.” Sigér Imre A z elmúlt évben Sza- bolcs-Szatmárban húszezer embertől hatezer 300 liter vért vettek le térítésmentesen. A szükségleteket ismerve ez mennyiségileg elég is lenne. Ám a vérszükségletet az egészségügyi szakszolgálat szabja meg. Ebből az is következik, hogy nem mindig és minden gyógyintézetben található mega szükséges vérminőség, — nem beszélve a ritka vércsoportokról, — amely az adott páciens gyógyításához az adott pillanatban szükséges. Különösen nehéz helyzetek teremtődnek a megye gyógyintézeteiben hétvégeken. A megyei kórház az elmúlt esztendőben transzfúzióra teljes vérben több mint kétezer liter vért használt fel. Ezenkívül igényeltek 500 liter különleges vérkészítményt, amelyet mintegy 1500 liter vérből a Nyíregyházi Véradó Alközpontban készítettek el. Azt is figyelembe kell venni, hogy a súlyosabb esetekben a betegek a megyei kórházba kerülnek. Az sem titok, hogy a véradó alközpont más megye intézeteinek ad kölcsön vért és vérkészítményt. Ezzel szemben, ha nekünk van szükségünk különleges vérre vagy vérkészítményre, akkor mi is számíthatunk segítségükre. Ez év január 24-én a megyei kórház rekordmennyiséget — nyolcvan palack — vért használt fel. £s ezekkel együtt a megye többi gyógyintézete is igényelt vért. A mátészalkai kórházban tavaly 500 liter vérre volt szükség. Azt is tudnunk kell, hogy a vér felhasználhatóságának ideje minden szükséges előírást betartva is igen rövid. Amikor a véradás eredményéről szólunk, nem hallgathatjuk el gondjainkat sem. Először is javítani kell a vérvételhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket. A véradáson megjelenőket sem fogadta minden esetben a donorok pihenéséhez szükséges tiszta, meleg, pihenésre alkalmas környezet. A másik oldalon pedig bizonyára akad még „luxus” transzfúzió is. Kevés az olyan község, mint Nyírgyulaj, ahol a véradás napján évek óta rendszeresen a körzeti orvos is ott pihen a donorok között. Amíg például a MEZŐGÉP vállalat valamennyi gyáregységével, vagy néphadseregünk itteni alakulatai bármikor mozgósíthatók rendkívüli tömeges, vagy ritka vércsoportú véradásokra is, addig sok az olyan vállalatvezetés, amely a törvényes rendeletek ismeretében sem hajlandó részt vállalni a véradásból. Mikor e sorokat kopogta az írógép, akkor is mentőautó szirénájának hangja hasított a megyeszékhely forgalmi zajába. Nem tudjuk, kit és milyen bajjal szállítottak kórházba. Azt viszont tudjuk, hogy orvosi segítségben és vérben hiányt nem szenvedett. Hogy mégis kérjük a 16 és 60 év közöttieket a térítésmentes véradásra? Tesszük ezt azért, mert csakis közös erőfeszítéssel lehet még eredményesebb a gyógyító munka, siethetünk a bajba jutottak megsegítésére. S. L 'Térifésj tné/kü/J Saját építésű KEMÉV-étterem Huszton. (Elek Emil felvétele.)
