Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-21 / 118. szám
16 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. május 21. Szabolcsi csapatok a totóban Megyénk sportéletének sikerszakosztályai közé tartozik a Kisvárdai SE ökölvívószakosztálya. Az elmúlt évben például eredményeikkel 18 olimpiai pontot szereztek Szabolcs-Szatmárnak. versenyzőik közül többen magyar ifjúsági és utánpótlásválogatottak lettek, s számos érem került Kisvárdára az országos bajnokságokról. A Magyar ökölvívó Szövetség minősítése szerint a legjobb nevelőszakosztályok egyike a kisvárdai. A három edző. Kovács László. Varga Áron és Kovács Dezső számos tehetséget indítanak el az élvonal felé. Első- és másodosztályú. ifjúsági arany-, ezüst- és bronzjelvényes ökölvívók sora található a KSE-nél! Jelenleg 45 serdülő, 22 ifjúsági és 3 felnőtt korú versenyző edz rendszeresen Kisvárdán. h^jót ..nyugodtabb vizekre” A magyar labdarúgás lényegében a „futottak még” mezőnyben bukdácsolt. amikor az ősz ..Mester” 1975. május 7-én újra átvette a ..parancsnokságot”. Munkássága külön- regényt érdemelne: 33 mérkőzéssel teljesen átalakított mindent. 49 játékost próbáit — közöttük 23 újoncot! — a címeres mezben s VB-együttese lényegében már az elmúlt év derekára kialakult. Váratlan eseményeknek kellene közbejönni ahhoz, hogy ne a Gujdár — Török. Kocsis. Kereki. Tóth J. — Nyilasi. Pintér. Zombori — Fazekas. Tö- rőcsik. Váradi összetételű tizenegy kezdjen Argentína ellen! A VB előtt óhatatlanul előjön a kérdés: mire lesz képes az új magyar válogatott Argentínában? Visszagondolva a szűkös évekre, egyértelmű, hogy Baróti legénysége a VB-döntőbe jutással teljesítette feladatát. Többet elvárni — nyolcba, vagy még tovább- kerülést — majdhogynem telhe- tetlenség, de azért nem elérhetetlen álom. Ez a csapat ugyanis már többször felülmúlta önmagát. s nagy tettekre képes, ha ..nemcsak egy félidőn át Játszik ördöngősen”. Boskovics Jenő Ma délután a labdarúgó NB III 34. fordulójában mindkét szabolcsi együttes totómérkőzést játszik. A 20. játékhét szelvényének 8-as számú találkozója: Honvéd Szabó Lajos SE—Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC, a 10-es pedig: Kisvárdai SE— Debreceni MTE. Az NYVSSC szakvezetői és játékosai X-et, vagyis döntetlent várnak. Valamennyi labdarúgó formája kitűnő, sérült sincs, így Aranyi László vezető edző ezúttal sem változtat Marad a három hete nagyszerűen szereplő csapat! A Szabó SE ellen az elmúlt vasárnapi kezdő tize.negy — Kálmánczhe- lyi — Neumann, Szekrényes. Ambrusz, Juhász, Teschma- yer, Kléninger, Kozma II., Kiss, Moldván, Borbély — veszi fel a küzdelmet. Csere- játékosnak Pilcsukot, Ka- nyárit, Buzsikot és Szabót jelölte az edző. A honvédcsapat háza táján bizakodó a hangulat: a totózó vezetők és labdarúgók egyaránt fix 1-re vették szelvényeiken a Szabó SE— NYVSSC találkozót! Mindenképpen győzni akarnak, hiszen jelenleg a 10. helyen állnak, s csak három pont az előnj'ük a „feljövő", 13. Borsodi Bányásszal szemben! Bencsik Gyufa vezető edző a legerősebb összeállításban küldi pályára az együttest, melynek tagjaitól a hazai „mérleg" folytatását várja. A Szabó SE ugyanis saját pályáján eddig a megszerezhető 32 pontból 25-öt otthon tartott! A két csapat őszi, nyíregyházi mérkőzésé egyébként l:l-re végződött. ICisvárdán háromesélyesnek tartják a DMTE elleni találkozót. Az őszi idényben a KSE egy' pontot szerzett — 0:0 — Debrecenben, ezzel most is elégedettek lennének a vezetők. A kisvárdai együttes az utóbbi találkozókon egyre jobb teljesítményt nyújt, kezdik megközelíteni a bajnokság elején mutatott játékukat. Az összeállításban változás nem lesz, marad az osztályozóra készülő keret: Nagy Cs„ Kocsis, Horváth, Veigli, Kovács, Kulcsár, Gólyán, Komáromi, Szűcs. Király. Tóth J., Tóth B., Dócs, Dajka, Boros, Bori, Szeregnyi, Szilágyi, Driszku és Király. A DMTE vezető edzője, dr. Puskás Lajos győzelmet vár fiaitól, bár a KSE javuló formájára alapozva, a 2-es mellé egy x-et is „tett". Támadó szellemben küldi pályára a csapatot, mint elmondta. rákényszerítik taktikájukat a kisvárdaiakra. A papírformát tekintve a Szabó SE—NYVSSC mérkőzésre mi 1 x-et, a Kisvárdai SE—DMTE találkozóra pedig' x 2-őt írunk. A labdarúgó NB III állása a 34. forduló előtt: 1. Szarvas 33 20 6 7 75-36 46 z. Ózd 33 18 10 5 65-28 46 3. MVSC 33 20 5 8 74-35 45 4. Sz. Dózsa 33 16 10 7 58-18 42 5. Nyíregyh. 31 13 14 6 40-21 40 6. DMTE 33 16 7 10 56-37 39 7. HMSE 33 13 12 8 52-43 38 8. Papp SE 33 12 13 8 55-36 37 9. Leninv. 33 15 7 11 59-43 39 10. S/abó SE 33 14 7 12 49-40 33 11. Gyula 33 12 9 12 43-52 33 12. Lehel SC 33 12 9 12 40-53 33 13. Bors. B. 33 13 6 14 53-66 32 14. Szó. MÁV 33 8 13 12 57-68 29 15. Recsk 33 9 8 16 39-58 26 16. Kisvárda 33 7 11 15 37-56 25 17. H.-szob. 33 5 12 16 33-56 22 18. S.-újhely 33 6 10 17 33-67 22 19. SZVSE 33 3 11 19 24-63 17 20. Salg. Sík. 33 4 8 21 28-74 16 A mai mé: rkőzések: Sátoraljaújhely—Borsodi Bányász. Hajdúszoboszló—Ózd. Gyula—Síküveggyár, Szabó SÉ— NYVSSC. Lehel SC—Szolnoki MÁV, Papp SE—Szegedi Dózsa, Hódmezővásárhely— Szarvas, Recsk—Leninváros. KSE—DMTE. Hárman a házigazdák ellen pillanatra. Az 1930. évi elöntőben karnyújtásnyira voltak az aranyéremtől. de Uruguay 4:2-re győzött ellenük. Akkor rettentően háborogtak a második hely miatt. csaknem fél évszázada viszont ezt síriák vissza. Nemcsak a sikerek maradtak el. veszendőbe ment az argentin futball hirneve is A fordulatot, végre a csúcsra emelkedést a most 39 éves Luis Cesar Menotti kapitánytól remélik. Menotti irányítása alatt Argentína 39 országok közötti mérkőzésből 21-et megnyert. csak nyolcszor kapott ki. Színes, korszerű és fegyelmezett lett a játék, az idén ez kamatozott a Peru. Bulgária. Románia és Írország elleni találkozókon is. A 39 éves Cesar tervszerűen építette csapatát. Az etiltott Gat- ti kapus helyét az a Fittől foglalta el. aki már védett a legutóbbi VB utolsó mérkőzésén. Megmaradt ebből a gárdából Houseman és Kempes is. az utóbbi a Valencia játékosa, a spanyol góllövőlista vezetője. Melléjük új fiúk léptek, mindenekelőtt Daniel Passarella (River Plate) a „Kereki-féle” beállós. döntő gólok szerzője. Menotti csapata lényegében kész. ez lehet a kezdő tizenegy: Fillol — Olguin, Galvan. Passarella. Tarantini — Gal- lego, Ardilas. Villa — Houseman. Luque. Kempes. A franciák 15 hónapja nem találtak legyőzőre, pedig megjárták ez időben Buenos Aires és Rio de Janeiro „poklát”. s nem kaptak ki februárban az olaszok nápolyi otthonában sem. Sokak szerint Hidalgo már a bőség zavarával küzd. Az idén Olaszország (2:2). Portugália (2:0) és Brazília (1:0) ellen 24 játékost küldött pályára, még „Monsieur Football-t”. azaz Piatinit is helyettesíteni tudta. — Argentínában egy mindenre elszánt francia csapat játszik. amely nem fél senkitől és nem nyomja a vállát semmiféle felelősség — mondta Hidaígo újra és újra. A franciákkal ellentétben az 1934. és 1938. évi világbajnok Olaszország nem idegesítheti ve- télytársait kiugró eredményekkel. Igaz. a selejtezőkben megelőzték Angliát, de kikaptak Belgiumtól. Spanyolországtól és a franciákat sem tudták legyőzni — Nápolyban. Enzo Bearzot kapitány a legutóbbi VB-együttesből csak Zoff- ra. a veterán kapusra és Benet- tire számíthat. A rekorder Fa- cchettiről sérülése miatt le kellett mondania. Zoff — Gentile. Manfredonia. Scirea. Maidéra — C. Sala. R. Sala, Tardelli. An- tognoni — Rossi. Bettega összetételű tizenegyre gondol. Rossi- tól és Bettegától várta a gólokat. Bearzot nyilvánvalóan idegesen emlékszik elődei csúfos hazaérkezéseire, ezért nyomatékkai hangztatta: — Hazatérésünk örömteli lesz. virágokat és nem romlott paradicsomokot dobálnak majd felénk. Jó szereplést várok, már csak azért is. mert Argentínában rengeteg olasz él. s szinte hazai pályán játszunk. Menotti szerint Magyarország a legveszélyesebb. Hidalgo úgy véli. hogy a legkiszámíthatatlanabb. Bearzot pedig a legszeszélyesebbnek ítéli együttesünket. — Én úgy tartom, hogy a miénk akaraterőben az első — mondotta Baróti Lajos szövetségi kapitány. — A játékosok akarása a felkészülésekben és a döntő mérkőzéseken eredményezte, hogy két VB-döntő kihagyása után ismét a világ legjobb tizenhat együttese között küzdhetünk! Baróti, a 113-szoros válogatott kapitány szakavatott kézzel kormányozta a már-már süllyedő Az I. osztályú minősítésű ökölvívó, Péter Gábor, a legszorgalmasabbak közé tartozik az edzéseken. Ezúttal a zsákot üti. Az idei évet is nagyszerűen kezdték az öklözök. A papírsúlyú Pintye Csaba beNagyüzem az edzőteremben. Kovács László egyik tanítványának a védekezést magyarázza. LABDARÚGÁS: Hatgólos győzelem Az argentínai VB-re készülő magyar labdarúgó-válogatott az NSZK-beli Her- zogenaurachban barátságos mérkőzést játszott a helyi III. ligás együttessel. Legjobbjaink a következő összeállításban léptek pályára: Gujdár (Mészáros a szünetben) — Török, Kocsis, Kereki, Tóth J. — Nyilasi, Pintér, Zombori (Halász a szünetben) — Pusztai (Csapó a szünetben), Törőcsik, NagyL. A válogatott Nyilasi és Törőcsik két-két, valamint Nagy L. és Pintér góljaival 6:0 (2:0)-ra győzte le a rendkívül sportszerűen küzdő nyugatnémet együttest. Szombaton ismét edzést tartott a Kovács—Lantos edződuó (Baróti Lajos szövetségi kapitány ellenfélnézőben van Olaszországban és Franciaországban), majd hétfőn is kétórás gyakorlás következik. A labdarúgók kedden reggel ' repülőgéppel utaznak Londonba, ahol szerdán este Anglia válogatottjával vívnak nemzetközi találkozót. Újság még a magyar csapat háza táján, hogy a sérüléssel bajlódó Váradi meggyógyult, s Fazekasnak is rendbe jött a torokgyulladása. ★ Veretlenül szerezte meg Toulonban a magyar utánpótlás labdarúgó-válogatott a csoportelsőséget és bejutott a nemzetközi torna döntőjébe. Az együttes az utolsó mérkőzésén 0:0-ás félidő után P. Nagy és Hannich góljával 2:0-ra legyőzte Uruguay válogatottját. A csoport végeredménye: 1. Magyarország 6, 2. Hollandia 4, 3. Uruguay 1, 4. Irán 1 ponttal. Sporthír Vitalij Szmirnov a NOB al- elnöke lett. Szmirnov 1971- től a Szovjetunió Olimpiai Bizottságának tagja, 1974-től a NOB Végrehajtó Bizottságában tevékenykedett. A 80. kongresszus alelnökké választotta. megbízatása négy évre szól. Nyíregyháza mai műsora Atlétika: megyei úttörőolimpia döntő Nyíregyházán, a stadionban, 9,00 ó. Birkózás: az NYVSSC 50 éves jubileumi úttörő- és serdülőversenye Nyíregyházán, a kereskedelmi szakközépiskola tornatermében, 8,00 ó. A 10 súlycsoportú szabadfogású versenyre a helyszínen is lehet nevezni. Kézilabda NB II: Ny. Tanárképző Főiskola— KÉV Metró, női és férfi bajnoki mérkőzés a stadionban, 11,00 és 12,00 órától. Megyei férfi I. osztályú mérkőzés: NYVSSC—Ho- dász, stadion 9,00 ó. Megyei férfi II. osztályú mérkőzés: Ny. Tanárképző Főiskola II.—Kisar, tanárképző sporttelepe, 9,30 ó. Labdarúgás, megyei I. osztály: Ny. SZAÉV-ME- ZÖGÉP—Rakamaz, bujtosi pálya, 17,00 ó., v.: Hajdú megyei jv. (Takács, Jusz- tus). NB-s tartalék- és ifjúsági mérkőzés: Nyíregyházi VSSC—Ceglédi VSE, stadion, v.: Losonczy (Hek- mann), 11,00 és 13,00 órától. AZ MSZMP Szaboics-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 mutatkozása a magyar utánpótlás-válogatottban kitűnően sikerült, szép győzelemmel kezdett. Az ifjúsági országos bajnokságon Csaba aranyérmet szerzett, súlycsoportjának bajnoka lett. Rajta kívül az I. osztályú Péter Gábor szereplése érdemel dicséretet, eddigi eredményei biztosíték arra, hogy megtartsa minősítését. A többiek: Pintye Sándor, Lakatos Géza, Bedő József. Szolnoki László, Vesszős János, Sza- nyi Imre, Lénárt Mihály, Radvánszki István és Kiss Ferenc országos szinten súlycsoportjuk legjobbjai közé tartoznak. A kisvárdai ökölvívószakosztály vezetői ősztől még nagyobb gondot fordítanak az utánpótlás-nevelésre. A tervek szerint a városi sportiskolában megalakítják az ökölvívó-szakosztályt, munkához látnak a legkisebbekkel. Kovács Dezső edző és Lénárt Mihály ökölvívó az összetett ütések gyakorlása közben. Szöveg: Bagoly Dániel Fotó: Vincze Péter SIKERSZAKOSZTALY A legjobbak között a kisvárdai ökölvívók TIPPÜNK: 1 X ÉS X 2 ARGENTÍNA 78 (1.) snartr Tíz naD múlva meg kezdődi le a XI. labdarúgó-világbajnoksag. Az argentínai VB első csoportja „slagerparádé”. Akarva sem lehetett volna kiegyenlítettebb mezőnyt összehozni! Itt lesznek a legnagyobb csaták és a rendezők itt ,.veszik be” a legtöbb pénzt. Az ugyanis nem kétséges, hogy a Buenos Aires-i River Plate-, valamint a Mar del Plata-i aréna mind a hat selejtezőre zsúfolásig megtelik. A mérkőzések így következnek: Június 2.: Franciaország — Olaszország (Mar del Plata). Magyarország—Argentína (Buenos Aires). Június 6.: Olaszország—Magyarország (Mar del Plata). Argentína—Franciaország (Buenos Aires). Június 10.: Franciaország—Magyarország (Mar del Plata). Olaszország—Argentína (Buenos Aires). A házigazda Argentína lényegében az első VB óta vár a nagy laróti játékosai, akik kiharcolták a 16-os döntőbe jutást. (Koppán.v JyÖrgy felvétele — KS) || KeletMagyarország