Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-21 / 118. szám
Réti széna S ok érv, indok szól amellett, hogy a rét- és legelőgazdálkodást minden eddiginél tudatosabban, erőteljesebben javítsuk, hogy azokat a tartalékokat, amelyeket a fűtermő területek rejtenek az ország számára, hasznosítsuk. Ilyen érv, hogy ha növeljük a fűtermő területek termését, akkor csökkenthetjük a szántóföldeken termelt szálas takarmányok vetés- területét. Ily módon jó esetben több száz ezer hektár szabadítható fel egyéb, nagy értéket adó növények számára. Amikor szóba kerül a gyepterületek alacsony hozama, a jobb rét- és legelőgazdálkodás igénye, akkor rendszerint elhangzik: olyan rosszak azok a területek, amelyeket gyep borít, hogy nem érdemes velük foglalkozni. Van ebben a megállapításban némi igazság. De csak némi. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felmérése szerint az 1,3 millió hektárból 550—600 ezer hektár alkalmas intenzív gyepművelésre, az a terület pedig, amely nagyüzemi művelésre alkalmatlan, 250 ezer hektárra tehető. Beregdaróc, Szatmár- cseke, Csaroda és még sok gazdaság példája mutatja: van lehetőség a minőségi változásra, ismertek, vagy megismerhetők azok a módszerek, amelyek révén a szó szoros értelmében mezőgazdaságilag művelt területnek tekinthető a rét és a legelő. Vannak olyan gyepes területek, amelyeken egy kis tápanyag-gazdálkodás nyomán számottevően gyarapodik a hozam. Országosan a rétekre, legelőkre nagyon kevés — hatóanyagban számítva hektáronként mindössze 35 kg — műtrágya jut. Az egyéb területekre kiszórt műtrágya hektáronkénti mennyisége hatóanyagban 250—270 kilogramm között alakul. Természetesen nem a 250 kilogramm a sok, hanem a 35 kilogramm a nagyon kevés. Természetesen a gyepterület rendbehozását, felújítását követni kell a megfelelő művelésnek és tudatos, következetes hasznosításnak is. Meg kell tehát teremteni a gyepművelés és -hasznosítás lehetőségeit. R étjeink, legelőink jobb hasznosítása a mezőgazdasági termelés mai szintjén elengedhetetlen követelmény. Olyan feladat, amelyet egy csapásra, könnyűszerrel nem lehet megoldani. Jól ütemezett terv segítségével azonban tagadhatatlan, hogy elérhető a minőségi változás. Ehhez azonban a terven kívül az kell, hogy a rétet, legelőt birtokló nagyüzemek olyan gonddal, figyelemmel, szakmai felkészültséggel foglalkozzanak á gyepes területekkel, mint a termelés, a gazdálkodás legfontosabb ágazataival. (A.) Reza Pahlavit díszdoktorrá avatták A császári pár látogatása az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen — ünnepi tanácsülésen — az egyetem díszdoktoraivá avatták szombaton Mohammad Reza Pah- lavi Aryamehr iráni császárt és Farah Pahlavi császárnőt. Az ünnepi tanácsülésen részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és felesége, Púja Frigyes külügyminiszter, Polinszky Károly oktatási miniszter, Mikó József, hazánk teheráni nagykövete, valamint politikai és tudományos életünk több vezető személyisége. Ádám György rektor köszöntője után Király Tibor, az állam- és jogtudományi kar és Szathmári István, a bölcsészettudományi kar dékánja ismertette a császár és a császárnő életútját, tudományos tevékenységét. Beszédük végén Mohammad Reza Pahlavi Aryamehr-t a jogtudományok, Farah Pahlavit a bölcsészettudományok díszdoktorává avatták, majd a rektor átnyújtotta a császárnak és a császárnőnek a tiszteletbeli doktori diplomát. A karok dékánjai az egyetemi tanács nevében — hagyományosan — kézfogással fogadták díszdoktorrá a vendégeket. A császár és a császárnő előadást tartott és meleg szavaikkal mondott köszönetét a megtiszteltetésért. Díszdoktorrá avatásukhoz elsőiként Losonczi Pál és felesége gratulált. A császári pár az ünnepi tanácsülés után emléksorokat jegyzett az egyetem vendégkönyvébe. Zaire-i harcok Üjabb csapatok érkeznek a Mobntu-rezsim segítésére A francia idegenlégiósok után, a belga kormány péntek esti utasítását követve, szombatra virradó éjszaka a zaire-i Kolwezibe érkeztek a belga ejtőernyősök is. Shaba tartomány székhelyének repülőterén foglalták el állásaikat és előkészületeket folytatnak a nyugat-európai, elsősorban belga állampolgárok evakuálására. A francia katonák magában a városban harcolnak a Mobutu-rezsim ellen küzdő felkelőikkel. Mobutu elnök szombatra virradó éjszaka parancsot adott csapatainak, hogy Zaire Angolával és Zambiával közös határa mentén tartóztassák fel az esetleg a határon túlra visszavonulná szándékozó felkelőket. Mint azt pénteken Washingtonban bejelentették, az Egyesült Államok is részt vállal a francia és belga akcióban. Hatalmas amerikai szállítógépek érkeztek szombatra virradó éjszaka a Kol- wezitől kétszáz kilométerre északra fekvő kaminai légi támaszpontra. Megkezdődlek megyénkben a KfSZ-küldöttgyűlések Szombaton megkezdődtek megyénkben a Kommunista Ifjúsági Szövetség járási és városi küldöttgyűlései, amelyeken a KISZ IX. kongresz- szusa óta eltelt időszak legfontosabb ifjúsági mozgalmi tapasztalatait elemzik. A szombaton megtartott nagy- kállói, nyírbátori és mátészalkai járási küldöttgyűlésen — amelyről munkatársaink jelentéseit közüljük — megválasztották az új járási bizottságokat, pénzügyi ellenőrző bizottságokat és a megyei küldöttértekezlet résztvevőit. Ma (vasárnap) újabb- két küldöttgyűlés lesz: Nyírbátor és Mátészalka fiataljai tanácskoznak. NAGYKÁLLÓI JÁRÁS: Segítség a tanyán élő fiataloknak — A tanyákon élő emberek kulturális és művelődési lehetőségeit szeretnék javítani a nagykállói járás KISZ-esei — hangzott el Harsányi Béla járási KISZ- titkár beszámolójában a május 20-i küldöttgyűlésen —, ezért például a balkányi KISZ-esek rendszeresen ellátogatnak a tanyai ifjúsági klubokba, ahol irodalmi műsorukat nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek is szívesen megnézik. A Vox Humana együttes már országosan ismert, sokat tesznek a tanyai lakosok művelődése érdekében. A KISZ nagykállói járási küldöttgyűlése 1500 KISZ- tag munkájáról adott számot. A három nagyközségi, 4 üzemi és 2 tanintézeti KISZ-bi- zottság tevékenysége az elmúlt két évben sokrétűbbé, szervezettebbé vált. Ezt bizonyítja az is, hogy a vezetőségválasztó taggyűléseken az előző alapszervezeti vezetők nagy többségének erre a mozgalmi évre is bizalmat szavaztak a KISZ-tagok. Követésre méltónak ítélték meg a járási ifjúsági vezetők, küldöttek az ipari üzemek, az iskolák és a KISZ- alapszervezetek együttműködését. — A kisdobosokkal és az úttörőkkel jobban megismertetik az ifjúsági mozgalmat, saját példájuk bizonyára meggyőzően hat majd a leendő KISZ-esekre. S az is igen lényeges, hogy ezek a gyerekek közelebb kerülnek egy ipari üzem vagy egy szövetkezet életéhez, s majd a pályaválasztásnál lehet, hogy a patronáló KISZ-esek szakmája és üzeme mellett dön■■ Ünnepélyes katonai eskütétel g. | r ■ r . ■ Ünnepélyes katonai eskütétel volt május 20-án a nyírbátori határőr-laktanyában. Tóth Lajos alezredes, a politikai osztály vezetője beszédben köszöntötte a katonai szolgálatra a határőrséghez néhány hete bevonult újoncokat és az eskütételükre nagy számban érkezett vendégeket, a fiatal határőrök családtagjait, hozzátartozóit. Szólt a határőrszolgálat nagy felelősségéről, a következő hónapok tennivalóiról. A katonai eskütétel következett ezután, majd Heizer György alezredes, kerületparancsnok üdvözölte az esküt tett határőröket. Az ünnepség a határőrök dísizmenetével ért véget. Ezt követően a szülők, hozzátartozók látogatást tettek a laktanyában, többek között bemutatták nekik a határőrcsapa tmúzeumot. ráö' « ■ Tanácskozik a nagykállói járási KISZ-kiildöttgyűlés. tenek ők is — hangzott el a küldöttgyűlésen. — Tovább javítják az őrsök, rajok, csapatok és az üzemi KISZ- szervezetek kapcsolatát. Az alapszervezeti munka hiányosságai közt említették a fiatalok: több alapszervezetben a kezdeti lelkesedés után visszaesik az aktivitás, egy helyben áll a mozgalmi munka. Többek közt ennek tulajdonítják azt is, hogy évek óta nem tudnak kiemelkedő eredményt nyújtani az Alkotó ifjúság pályázaton. Több alapszervezetben növelni szükséges a kezdeményező készséget, s az élenjáró KISZ-tagokat nagyobb erkölcsi megbecsülésben kellene részesíteni: T. K. NYÍRBÁTORI JÁRÁS: A gondokról szóltak többet — Vajon mi magyarázza, hogy az elmúlt két év alatt nem emelkedett, sőt csökkent a KISZ-tagok száma? — A kérdést Vajkó József, a nyírbátori járási KISZ-bi- zottság titkára tette fel a járási küldöttgyűlés beszámolójában. A választ így fogalmazták meg: — Részben ez az oka, hogy sok fiatal elkerült erről a tájról, idegenbe járnak dolgozni. Ök többségükben új munkahelyükön kapcsolódtak be a mozgalmi munkába. Sokan vannak, akik házasságkötésük után megváltak a KISZ-től. De az igazi magyarázat az, hogy nem fordítottunk kellő gondot a tagépítésre... Szombat délelőtt száz küldött népesítette be a nyírbátori pártbizottság tanácstermét: a járási KlSZ-küldöttgyűlés résztvevői. Harminckét alapszervezetet, öt bizottságot, azaz 900 KISZ-est képviseltek. Bizonyos értelemben rendhagyó volt ez a tanácskozás. Az eredmények hosszas felsorolása helyett ugyanis elsősorban arról esett szó, milyen gondokkal küzd a KISZ, min kell változtatni, javítani. Igényeket is megfogalmaztak. Többek között elhangzott: a vitakörök élére olyan széles látókörű fiatalokat szükséges állítani, akik meg is tudják szerettetni a politikát hallgatóikkal. Nagy fel adat hárul a KISZ-re a nyír bátori üzemek szakmunkás utánpótlása terén is. Az is kolások érdeklődését jobbár föl kell kelteni a szakmái iránt. Mivel a nyírbátori járás s határ mellett fekszik, nagj szerepet kap a mozgalm munkában a hazafias és honvédelmi nevelés. Ezt a politikai és az MHSZ-szel közöser rendezett foglalkozásokon illetve Ifjú Gárda-szakaszol szervezésével oldják meg. Jelenleg három szakasz működik a járásban. A bátorliget; a határőrséggel, a nyírbogát a munkásőrökkel, a máriapó- csi a tűzoltókkal épített k szoros kapcsolatot. A következő két évben három új szakasz létrehozását tervezik. H. Zs. MÁTÉSZALKAI JÁRÁS: Nőtt a tanulási kedv A mátészalkai járás fiataljai szombaton délelőtt Mátészalkán, az ifjúsági házbar tartották a küldöttgyűlést amelyre a nagyobb üzemek képviselőit is meghívták. A járás KISZ-alapszervezeteiI 120 küldött képviselte. A nagy érdeklődéssel kíséri tanácskozáson Horváth István, a KISZ járási bizottságának titkára számolt be as ifjúsági mozgalom kétéves fejlődéséről, értékelte a fiatalok munkáját. Részletesen szólt a KISZ IX. kongresz- szusa óta teljesített feladatokról, az ifjúságpolitikai határozatok végrehajtásáról Elmondta, hogy az üzemek többségében a helyi végrehajtási utasítás szerint foglalkoznak a fiatalok beilleszkedésével, munkájával és művelődésével. Az anyagi lehetőségekhez mérten számos fiatal házast juttatnak lakáshoz. A szabad idő hasznos eltöltésére több intézkedés született. A pénzügyi ellenőrző bizottság is beszámolt kétéves munkájáról. A beszámolóban elhangzott, hogy egyre több pénzt költenek a fiatalok művelődésére, szórakozására. Kevés kivétellel minden üzemben ifjúsági alapot képeznek. N. L. Lázár György fogadta Nyikolaj Faggyejevet Lázár György, a Minisztertanács elnöke hivatalában fogadta Nyikolaj Faggyejevet, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának hazánkban tartózkodó titkárát. A vendég szombaton Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes társaságában megtekintette a Budapesti Nemzetközi Vásárt. XXXV. évfolyam, 118. szám ÄRA: 1 FORINT 1978. május 21., vasárnap