Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-19 / 116. szám
1978. május 19. KELET-MA6TARORSZÁG 3 Rászolgált a tiszteletre K ülönféle módszerrel és céllal végzett üzem. szociológiai vizsgálatok egyaránt azt bizonyították, hogy a termelői közösségek összetartó magva legtöbb helyen azoknak az idősebb, nagy tapasztalatú munkásaknak a csoportja, akik hosszú ideje dolgoznak ugyanazon a munkahelyen, sokszálú emberi kapcsolatokat teremtettek, szőkébb és tágabb munkakörnyezetükkel. Munkájuk, magatartásuk egyes vonásai ugyan eltérőek — s ez a jó —, ám azok egésze követendő utat rajzol a fiatalabb, kevesebb tapasztalatú nemzedék számára. Kérdés, s korántsem szónoki, hanem ellentmondásos mindennapjainkból leszűrt, vajon azok, akik rászolgáltak, megkapják-e a kellő tiszteletet, elismerést, megbecsülést? Mindezt egy akár tipikusnak is nevezhető eset fogalmaztatta meg velünk, mégpedig a nagyvállalat két dolgozójának búcsúztatása nyugdíjba vonulásukkor. A munkásból lett mérnököt, s mérnökként főosztályvezetőt, ahogy azt mondani szokták, a szűk vezérkar köszöntötte, szép szóval, baráti kedvességgel. Akit búcsúztattak, harminchárom esztendőt töltött a cégnél, ugyanannyit, mint az a társa, akit két nap múlva ünnepeltek a műhelyben. Ugyanazt az ajándékot kapta, mint a főosztályvezető, ugyanolyan szép szavak, meleg baráti gesztusok közepette, de korántsem ugyanazoktól. Hanem a műhelyfőnöktől, lévén ő a legnagyobb sarzsi a búcsúztatók között. Ami a furcsát még furcsábbá teszi: a két ember egy pár, házasfórsak ugyanis, a férj főosztályvezető lett, felesége pedig munkás volt é? maradt. Ne vonjunk le messzemenő következtetéseket a történtekből, de elgondolkozni érdemes rajta. Töprengésünk tárgya már nem is az eset maga, hanem hatása, következménye azokra, akik maradtak a főosztályok élén meg a gépek mellett, azaz a közösség egészére kifejtett korántsem egyetlen hatása egyetlen cselekedetnek. Hibás cselekedetnék. Hibás? Hiszen amikor többen szóvá tették a dolgot, azt kapták válaszként: a cégnek kilenc főosztályvezetője van, s az ország különböző tájain lévő gyáregységeiben hat. ezer-hatszáz munkása. Vajon elvárható, hogy mindenkit a vezérigazgató és helyettesei köszörűsének? A baj pontosan ezzel a mindenkivel van. A munkásnő ugyanis nem mindenkiakárki volt, hanem olyan ember, aki élete harminc- három esztendejét töltötte a gyárban, kiváló munkások seregét nevelte föl maga mellett, odahaza halmot rakhat kitüntetéseiből, s szakmai hozzáértésének mérnökök, műhelyfőnökök is nagy tisztelői voltak. Szó .sincs arról, hogy mindenütt ez a stílus, ez a gondolkodásmód uralkodna. Hiszen szerencsére nem kell a példákat keresgélni ahhoz, miként jutalmazzák a legmagasabb állami kitüntetések, díjak, szakági elismerések, vállalati jelvények és oklevelek a kiemelkedőket, azokat a fizikai dolgozókat, akik munkájukat a hivatás, az alkotás szintjére emelték. Éppen azért, mert a legutóbbi években örvendetesen, azaz a kívánatos irányban változott a gyakorlat — amiben döntő része van az MSZMP Központi Bizottsága 1974. március 19—20-i ülése határozatának a munkásosztály helyzetének további javításáról, — egyre szembetűnőbb, ha valahol lassú a cselekvés, ha valahol nem munkájuk, hanem beosztásuk alapján értékelik, tisztelik az embereket. Azt mondják, s tényleg így van, a nagy tapasztalat nagy • .tekintély. Hatalmas seregnyi azoknak a munkásoknak a tábora, akik nagy tekintélyűek, mert nagy tapasztalatok birtokosai, s akik társaiktól úgy kapják meg a tiszteletet, mint természetes járandóságot. S valóban az, járandóságuk, de nemcsak a társaktól! Hanem a társadalom egészétől, minden intézménytől és szervétől, de elsőként s legfőképpen munkahelyüktől, mert hiszen ott bizonyítottak, kézzelfogható tettekkel ott szerezték meg rangjukat. Ezért követhető, sőt, követendő a nehézipar, a kohó- és gépipar néhány nagyüzemének példája, ahol nemcsak az igazgató tanácsba hívtak be nagy tekintélyű munkásokat, hanem át. fogóan felülvizsgálták, elemezték e munkáscsoportba tartozók helyzetét, megbecsülését, a bérbesorolástól az üdülési beutalók megadásán át a közéleti tisztségekig. A ligha tévedünk, ha azt állítjuk, ezekben az üzemekben gyakorlattá teszik azt, amit az említett ülésen a Központi Bizottság — ahogy az a közleményben olvasható — így fogalmazott meg: „El kell érni, hogy a munkáspálya egész életre szóló érdekeltséget, vonzerőt, megbecsülést és előrejutási lehetőséget biztosítson.” L. G. Szállítóeszköz egymillióért Aranyérmes transzporter A legutóbbi AGROMASEX. PO-n egy olasz cég NOBILI TRANSZPORTER elnevezésű tartályláda-szállító járművet mutatott be. A terméket aranyéremmel díjazták. Ez a gép ma már a Balkányi Állami Gazdaság telephelyén áll. arra várva, hogy megkezdődjék az almaszüret és nagy teljesítményével gyorsítsa a kertközi szállítást. A transzoorter értéke több mint 1 millió forint, ebből 70 százalék az állami támogatás, a gazdaság 328 ezer forintot fizetett. Hogy megéri-e az árát a drága jármű, arra kielégítő válasz néhány adat. A TRANSZPORTER egyszerre hat tartályládát szállít, a ládákat automata emelőszerkezetével saját platójára rakja, s a rendeltetési helyen a ládákat úgynevezett csúsztatással földre helyezi. Eddig a gazdaság a kertközi szállításokat emelővillás targoncákkal oldotta meg. Az új szállítóeszköz két- három emelővillás targoncát helyettesít, ezenkívül gyorsabb. biztonságosabb a munka. Ha figyelembe vesszük, hogy a balkányi gyümölcsöskertekben egy-egy szüret alkalmával több mint 45 ezer ládát kell megmozgatni, úgy a gép munkaerő-, üzemanyagmegtakarítással, a szállítás gyorsításával gyorsan megtéríti az árát. Esti fények a nyíregyházi Ószőlő utcán. (Gaál Béla felvé tele) UTAZÁS AZ ÚJÍTÁSOK KÖRÜL (1.) Nyitott szemmel járni... Mátészalkán, a Szamos menti Állami Tangazdaságban néhány év alatt szép karriert futott be az újító mozgalom. Az 1969- es két újítástól az 1976- ban jóváhagyott 39 és az 1977-ben elfogadott 25 újdonságig (ez az év különböző szervezeti változások miatt sikerült gyengébben) bejárt út legfőbb tanulsága, hogy mint egyre több dologban, ebben is a szocialista brigádmozgalom bizonyult az egyik legnagyobb hajtóerőnek. Tökei István technológus mérnök az újítások felelőse: — Legfontosabbnak azokat a javaslatokat érezzük, melyek a munkaszervezés javítását, a gépek és az emberek ésszerű felhasználását segítik. Javaslatban nincs is hiány, de nagyon sok változás nem kerül az újítások címszó alá, mert kiötlői munkaköri kötelességnek tartják a gondolkodást, mások pedig úgy vélik, „nem olyan nagy ügy az egész”. Értékelés pro és kontra Ha a mondottakon elgondolkozunk, első reakciónk az öröm, hiszen míg sokhelyütt azon folyik a vita, hogy a valóban munkaköri kötelezettséget miként lehet rendkívüli érdemnek betudni, addig itt, a valóban újdonságok felett is legyintéssel mennek el az alkotók, mondván: „szót sem érdemel az egész”. Hogy ennek mi lehet az oka? Tőkei István egy másik mondata talán erre is rávilágít: — Gond az anyagi érdekeltség megállapítása, a haszon kiszámítása, mert gyakorta forintban nem mérhető dolgokról van szó. Ez pedig önmagában hordja a kétoldalú szubjektivitás lehetőségét: az újító esetenként fel-, az elbíráló pedig leértékeli a szellemi erőfeszítés valódi értékét... Mindebből viszont az is következhet — ez már a mi véleményünk —, hogy a várható huzavona miatt sokan nem vállalják az újítási eljárás időnkénti nehézségeit. Ez azonban semmiképp sem csak a szalkaiak gondja, országos jelenség ez. Figyelmet érdemel az is, hogy az arányokat tekintve az újító munkások megelőzik a magasabb képzettséggel rendelkező száznál több technikust és a hetven mérnököt. Nagy lehetőségek így viszont a munkások teljesítménye tűnik a valóságosnál nagyobbnak. Az volna a jó, ha az ötletadás és segítés dicséretes szokását megtartva, a nagy tudású emberek is kicsiholnák magukból a sűrűbb gondolkodást, ha vállalnák az újítások és az újítók sorsát. Mindez azonban mit sem változtat a tényen: a Szamos menti tangazdaságban tudják, miért szükséges az újítás. ( — Mozgalmi és anyagi értéke egyenlő — mondja ki a kulcsmondatot Hegymegi István, a gazdaság igazgatója. — És — fűzi hozzá válaszolva az értelmiségi újítók kérdésére — az FMKT és az Alkotó ifjúság mozgalom alighanem fellendíti a mérnökök, technikusok érdeklődését is. — A szocialista brigádok jelentőségét mi sem bizonyítja jobban — egészíti ki a mondottakat Körte András termelési igazgatóhelyettes —, hogy a szocialista brigádok tavalyi értékelésének egyik sarkalatos pontja 1977- ben nálunk az újító tevékenység volt. Egyébként a mezőgazdaságban óriásiak a változtatási lehetőségek, mert nem olyan fejlett, mint az ipar, itt még nem dominál a szalagrendszer. Itt van például a kertészet. Ebben még sehol sincsenek kialakult géprendszerek. 25 ezer tonna H a a Boros Mihály bácsi nagyapjának a nagyapja élne. most úgy kétszáz éves _ lenne. Persze lehet, hogy tízzel több vagy kevesebb, de ez a lényegen alig változtat valamit. Mihály bátyám nagyapja ugyanis csak azt hagyta örökségül unokájára, hogy legyen gazdája annak a diófának, amelyet még az ő nagyapja ültetett. Vagyis a lényeg: a diófa, amely örökül maradt a mai öregre. Csodás példány. Kérge ezüstösen fényes, levelei olyan ágakon ülnek, melyek külön-külön is beillenek egy fának. Terebélyes, egy nagy család minden fel- és lemenője elfér alatta, árnyat adó. bőven termő. A családi legenda úgy tartja, hogy a fát a nagyapa nagyapja akkor ültette, amikor a fia megszületett. A család históriájára nem nagyon emlékeznek, annál jobban a fáéra. A 48-as szabadságharc után temettek ide egy csavargó hadfit, akinek éppen itt a Tisza mentén támadt kedve meghalni. Voltak, akik úgy vélték, kincset ástak el a fa alatt. Csalódni voltak kénytelen. Azóta háborítatlanul alszik itt a katona. fej fáj a nincsen, hacsak a fát nem tekintjük annak. Aztán jött errefelé a gátépítés. Ügy volt, hogy a fát kivágják. Borosék, persze a régiek, almánk van átlagosan, de gépünk jóformán egy sincs. Ebben az évben meg kell oldanunk az almásládák gépi rakodását, hiszen a régi, elnyű- hetetlen rakodóemberek lassan már eltűnnek ... Hosszan sorolhatnám még, mi az, amiben elkél a jobbítók segítsége ... Például az olasz... A Béke Szocialista Brigád zárt helyen, a hűtőházban dolgozik, de nem biztos, hogy csak ez az oka, amiért a legjobbak között említik őket. Olyan embereknek látszanak, akiknek életeleme a gondolkodás. — Kilenc újításunk volt 4 diófa eladtak két üszőt és egy bikaborjút, az árát elvitték az inzsellérnek, aki kunkort építtetett, s így túlélte a fa a Tisza-szabályozást. Aztán elmondják, állt itt már olyan magasan a víz. hogy csak a korona látszott ki. Megverte a jég a törzset, amit mi sem bizonyít jobban, mint az ezernyi heg. Csapott villám is belé. A fél oldala kissé csantra is, ami persze nem von le semmit abból, hogy a fa csodálatosan szép. A legnagyobb izgalmak egyike az I. háborúban volt. A faluba telepedett egy közös ezred törzse. A kapitány a kastélyba költözött, s hogy szárazon járhasson, do- rongutat építtetett. A diófát is kiszemelték. Az akkori Boros elment, s kérlelte a tisztet, ne vágják ki a fát. Jó, mondta az. a fa maradhat, de helyette ma'-a vonul be hozzánk. Akkori Boros Mihály így halt meg a fáért. A másik nagy veszélyt megint csak a háború hozta. Egy tavaly — mondják ketten: a brigád vezetője, Tirpák György és Kanyó József géplakatos. — Például az olasz almaosztályozó gépet módosították — a részletekbe most ne menjünk bele — úgy, hogy tőkés importból származó alkatrészeket sikerült ezzel megspórolniuk, ráadásul a berendezés teljesítményét is növelték. „Megújították” a párásító gombát is, többi módosításuk szintén fontos dolgokon segített. De talán nem is az az izgalmas, hogy mit, hanem az, hogy miért? — Amelyik ember nem jár nyitott szemmel — önti népi bölcsességbe véleményét Tirpák György —, az elbotlik. Érthető, ugye? Még azt is hozzáteszem: ebben az egészben nem a pénz a legérdekesebb ... Aki nyitott szemmel jár, látja a hibát — magyarázza mégis az előbbi mondatát —, aki pedig látja, annak alighanem kötelessége megpróbálni a javítását is. Mi, a 15 fős brigád, majdnem mindnyájan benne vagyunk ebben. Megcsinálunk valamit, aztán együtt örülünk, hogy sikerült ... Speidl Zoltán huszonéves tüzértiszt itt állította fel az üteget. Zavarja a kilátást a fa — közölte, ki kell vágni. Mert az élet ilyen. A tüzértisztnek minden fa csak akadály, célzást zavaró tényező. Mit tudott ő a diófa történetéről? Mit érdekelte, hogy egy Boros már meghalt érte? Mit izgatta, hogy több mint 100 év az tiszteletre méltó még akkor is, ha csak egy fáról van szó. A fa sorsa már-már megpecsételődött, a fűrész is a törzsénél hevert, amikor megriasztották a katonákat, akik nemcsak a fát. de még az ágyút is otthagyták. Hogy a história igaz, az abból is kitűnik, hogy az ülőke, amin hallgattam a históriát, ennek az ágyúnak a kerekéből készült. A diófá tehát megélte a békét. Azóta nem sok minden történt vele. Minden tavasszal lombossá lesz, ősszel megadja a bő termést. Nyáron itt hű- sölnek a pulyák, hiszen köztudott, hogy dió alatt és mellett nem él meg a szúnyog, így lesz ez bizonyára az idén is. Talán csak egy dologban van változás, de ez nem zavarja a diófa életét Az öreg Boros ugyanis fiára testálta a fa gondozását. És a históriáját. Bár talán azt sem bánná, ha nem lenne folytatása a történetnek, csak teremne a vén óriás, (bürget)
