Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-17 / 114. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. május 17. KOMMENTÁR Újra Shaba... Z aire Shaba nevű tarto­mányában újra dörög­nek a fegyverek. A tar­tományban fegyveres felkelés lángolt fel és ez a rezsim új­ra nyugatról kér segítséget, újra „külföldi beavatkozás­ról” beszél. Amikor az egykori Belga- Kongó (a mai Zaire) elnyerte jogilag a függetlenséget, ezt a tartományt belga és más nyugati támogatással Moise Csőmbe igyekezett leválasz­tani. Az oka: Shaba a hatal­mas ország legértékesebb ré­sze. Réztől urániumig mérhe­tetlen kincsek gazdagítják a tartomány földjét. Az itteni lakosság — amelynek egy részét még a belgák kénytelenek voltak a szakképzettséget igénylő munkák elvégzéséhez leg­alább valamilyen oktatásban részesíteni — képtelen bele­nyugodni, hogy gazdag szülő­vidéke javaiból egyáltalán ne részesedjék, hogy továbbra is teljes anyagi és politikai ki­szolgáltatottságban éljen. Ez az állandó shabai nyugtalan­ság társadalmi oka: Mobutu roskatag rezsimje nagy diplomáciai és propa­gandakampánnyal igyekszik — a tavalyihoz hasonlóan — nyugati segítséget szerezni. A szózuhatag szinte száz száza­léka a Szovjetunió, Kuba, Angola, Líbia és más orszá­gok elleni vádakból áll. An­gola brüsszeli nagykövetsége világos, egyértelmű választ adott ezekre a célzatos hí­resztelésekre : „Az Angolai Népi Köztársaság kormánya kijelenti, hogy Angolának sem közvetlenül, sem köz­vetve nincsen köze a határai­tól több száz kilométerre fek­vő Shababan folyó esemé­nyekhez és hogy az ügy kizá­rólag a zairei népre tartozik.” H. E. Május 20—21 Helsinki: Okciónap a leszerelésért Első ízben Helsinkiben rendezik meg az európai if. júsági és diák akciónapot a leszerelésért. Helsinkibe, a május 20—21-én megrende­zendő találkozóra, az idén Budapesten megtartott euró­pai ifjúsági és diákleszerelé- si konferencia határozatának értelmében hívták meg a küldöttségeket. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az akciónapot össze kell kötni a New York­ban május 23-án kezdődő rendkívüli leszerelési ülés­szakkal. Éppen ezért, Európa ifjúságának a finn főváros, ban elfogadott állásfoglalását — a budapesti konferencia záróokmányával egyetemben — eljuttatják az Egyesült Nemzetek Szervezetének. A dokumentumokat a Helsin­kiben megválasztandó kül­döttség viszi magával New Yorkba. Ezekben a napokban ugyancsak a leszerelés mel. lett szavaz az ifjúság a szo­cialista országokban, Íror­szágban, Portugáliában, Gö. rögországban, Cipruson. A fórumokon, nagygyűléseken a résztvevők tiltakoznak a neutronbomba gyártása és nyugat-európai elhelyezése ellen is. Az év végén Budapesten a nemzetközi szocialista ifjú­sági szervezet és a DÍVSZ képviselői találkoznak, ren. deznek szemináriumot. Az olaszországi választások végeredménye Rómában keddre virradó­ra közzétették a részleges közigazgatási választások végeredményét. A választá­sokon a szavazásra jogosul­tak 91,9 százaléka jelent meg az urnák előtt és az alábbi arányok alakultak ki. (Záró­jelben az 1972-es közigazga­tási választások eredménye): Kereszténydemokrata párt 42.5 (37,5), OKP 26,5 (25,8), OSZP 13,3 (13,5), újfasiszták 4.5 (6,8), OSZDP 4,8 (6,2), liberális párt 1,4 (2,3), köz- társasági párt 3,2 (2,8), szél­ső baloldal 0,7 (—). (Folytatás az 1. oldalról) sózó szovjet déli hadsereg­csoport parancsnoka, vala­mint a Magyar Néphadsereg tábornoki karának és a déli hadseregcsoport parancsnok­ságának több tagja. Kárpáti Ferenc vezérőr­nagy, a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, honvédelmi miniszterhelyet­tes megnyitója után Czinege Lajos mondott beszédet. Hangsúlyozta: — Néphadseregünk számá­ra megtisztelő, hogy a dicső szovjet hadsereg fegyverba­rátja, harcostársa. Nagy biz­tonságot ad számunkra, hogy a szovjet hadsereg oldalán, a szövetséges hadseregekkel együtt részesei vagyunk an­nak az erőnek, amely meg­bízhatóan védelmezi népeink békéjét, garantálja szocialis­ta építőmunkánk zavartalan­ságát. Népköztársaságunk fegyveres erőinek, néphadse­regünk fejlesztésében és fel­készítésében semmi mással nem pótolható segítséget je­lent számunkra a Szovjet­unió, a szovjet hadsereg ön­zetlen, baráti támogatása. Ezt követően Usztyinov marsall emelkedett szólásra. Hangsúlyozta: — A kor, amelyben élünk, nagy felelősséget ró a szocia­lista országokra a béke és a társadalmi haladás szolgála­tában. A Szovjetunió és Ma­gyarország, valamint a szoci­alista közösség többi országai felismerve felelősségüket, áll­hatatosan küzdenek a béké­nek és a népek biztonságának megszilárdításáért. — A béke megőrzésében, a biztonság megszilárdításában fontos szerepük van a Varsói Szerződés tagállamainak. E szerződés szilárd tagjai a szovjet és a magyar fegyveres erők. Fegyverbarátságunk ál­landóan erősödik, fejlődik. A szovjet honvédelmi mi­niszter beszéde végén átnyúj­totta a Magyar Néphadsereg­nek a szovjet hadsereg aján­dékát: Venjamin Szibirszkij „A felszabadult Budapest” című festményét. Usztyinov marsall keddi programja az egyik dunántú­li repülőalakulatnál fejező­dött be. Barátok között Havanna, a tengerparti Malecon sétány. Körúton a YIT-re készülő Kubában — 2 Mintha tündérkertben járnánk, olyan lenyűgöző a kubai táj. Útközben egy-egy rancho emelkedik ki a ra­gyogó tájképből. A pálmate­tős kis tanyák a múlt, me- mentói. Több helyen ANAP- okat, a kubai tsz-ek mo­dern épületekkel, lakóhá­zakkal ellátott központjait is láttuk. Ezek a jelen aján­dékai. Kuba a világ első cukor­nagyhatalma. Nemzeti jöve­delmének egyharmadát a cukor adja. Ezért a ZAFRA (a cukornádaratás) nemzeti ügy. Minden városban és községben láttuk a kifüg­gesztett táblákat: azt jelzik, hány nap van még hátra a zafráig, mindenki készülő­dik. A machete szerszám és jelkép is. A nádvágók éles aratókése a Sierra Maestra- ból induló barbudók és a hozzájuk csatlakozó forra­dalmi tömegek harci fegy­vere is volt. Varederóban barangolva találkoztam egy közeli ran- chón lakó mulatt asszony­nyal. aki szakszervezeti be­utalóval üdült abban a szál­lóban. melyben valaha gaz­dag amerikaiak töltötték pi­henőjüket. A nyitott szemű idegen nemcsak a szépet látja meg Kubában, észre­veszi a nehézségeket is. Ku­ba népe ma még kemény, göröngyös úton jár: jegyre adják a ruhát és cipőt, ada­golt a kenyér, több a hi­ánycikk. Sok kubaival be­szélgettem. de legkifejezőb­ben ez az egyszerű mulatt asszony világította meg előt­tem az ottani helyzetet. — Milyennek látja a mai Kuba életét? — kérdeztem. — Hasonló a vajúdó asz- szonyhoz, aki szenved, gyötrődik. De ez a szenve­dés örömteli, mert egy új életért történik- Kuba is gyakran szenved még. de mindez egy szebb, boldo­gabb élet forrása! Varaderóból a hatsávos autósztrádán, a Via Blancán tértünk vissza Havannába, s az utolsó napon látogattuk meg a Hemingway-villát. Egy öreg fa törzsén és ágain nyíló orchideák, távolabb banán- és kókuszpálmát ringat a szél. A hibiszkuszok szinte elrejtik azt a nemes vonalú épületet, amelyben a negyvenes évek végétől élt a Nobel-díjas író, háborúk hőse. a küzdő gladiátor, a győzelmes ember: Emest Hemingway. Áhítatos lélek­kel szemléltem íróasztalát, a ritka trófeákkal teleaggatott szobákat, több ezer kötetes könyvtárát. Minden tárgy egy darab irodalom. Szinte vártam, hogy megjelenik az a nagyszerű férfi, aki a ma­dáchi gondolatot — az öreg halász szájába adva —, így fogalmazta újra: ......az em­ber nem arra született, hogy legyőzzék!” Ezt a gondolatot láttam, éreztem, egész kubai tartóz­kodásom alatt. A kubai nép sem arra született, hogy le­győzzék. S ezt látja, tapasz­talja majd az a sok ezer boldog fiatal Is, akik ez év nyarán a XI. VIT-re össze­gyűlnek Havannába. Santa Clarában ismerked­tem meg Isabel Vizcaio Ca- lero egyetemi hallgatónő, UJC- (KISZ-) titkárral. Ha­vannában ismét találkoz­tunk. Megkérdeztem tőle: — Miben látja a XI. fesz­tivál jelentőségét? — Abban, hogy az ame­rikai kontinensen először a szabad Kubában találkozik a világ haladó ifjúsága. Ez az ifjúság egymást megis­merve, egységbe kovácso- lódva, tántoríthatatlanul halad előre a szocializmus útján! — Mit üzen a magyar fia­taloknak? — HASTA LA VISTA EN LA HABANA! VISZONT­LÁTÁSRA HAVANNÁ­BAN! F. B. Nyíregyháza A nagy fegyverüzlet 2. AWÁCS és az új súlypontok Az AWACS, amelynek sor­sa — mint erre a korábbiak­ban utaltunk — nem függet­len a Leopárdétól, a nyugati világ egyik legköltségesebb fegyverrendszere. Nem olyan régen a Frankfurter Allge­meine Zeitungnak még így kellett kezdenie az olvasóit e témáról „felvilágosító” cik­két: „Az AWACS — ez nem egy indián törzs neve.” Azóta az amerikai illetékesek min­dent megtettek, hogy e sötét tudatlanságot eloszlassák, s megnyerjék a nyugat-európai közvéleményt tervüknek. E terv lényege: a NATO-orszá. gok 27 Boeing E—3a típusú, rádiólokációs berendezéssel felszerelt gépet vásárolná­nak, amelyek nem nemzeti, hanem közös tulajdonba ke­rülnének. (Ezek a gépek a nemzetközi utasforgalomban Boeing—707 néven ismert tí­pus változatai.) A gépek egy része állandóan a levegőben lenne, s nagy magasságban repülve „bepillantana” a szo­cialista országok határai mö­gé, felderítő adatokat gyűjte­ne, amelyek — úgymond — lehetetlenné tennének egy „meglepetésszerű támadást” Nyugat-Európa ellen. Az agresszív amerikai kampány tükrözi a tét nagy­ságát: a gépek darabonként mintegy 100 millió dollárba kerülnek — drágábbak tehát, mint a félelmetesen sokba kerülő francia Concorde. Ha a NATO-országok megveszik a gépeket, a Boeing és több száz amerikai alvállalkozó profitja biztosítva lenne, amellett a széria növelése olcsóbbá tenné a termelést, amiből a Pentagon is hasznot húzna későbbi vásárlásai idején. A kampány részeként néhány hónappal ezelőtt meghívták a nyugatnémet Stern riporterét egy ilyen gép fedélzetére. „Chevrier, a radartechni­kus jobb kezével megnyom egy fekete gumilabdát — je­lentette a riporter 12 000 mé­ter magasságból. — Ezzel a berendezéssel^ egy kis zöld négyszöget mozgat a cseh­szlovák határ irányába. Ami­kor a gyanús zöld vonalak a mágikus négyszögbe kerül­nek, a légierő altisztje meg­nyomja az azonosító gombot a klaviatúrán. Két másod­perccel később két számsor tűnik fel a vonal alatt: A131H és A124H. Chevrier meg­nyomja a riadógombot. Baj­társai a többi nyolc képer­nyőn már ugyancsak látják a „célokat”. A131H és A124H ellenséges vadászbombázók 900, iletve 870 kilométeres óránkénti sebességgel repül­nek. Egy finom vonal már mutatja, hol lépik át az NSZK határát.. Tegyük hozzá, hogy a fe­délzeti sajtóbemutató helye nem az NSZK légterében volt: a Boeing gép az Egye­sült Államok területe felett repült, valahol a seattle-i Boeing-repülőtér és Oklaho­ma City között. Számítógé­peibe a színjáték előre kidol­gozott forgatókönyvének megfelelően előzőleg szépen rendre mindent beletáplál­tak, ami a képernyőn megje­lent: a békés polgári légifor­galmat és a mélyrepülésben támadó szovjet vadászbom. bázókat. Más kérdés, hogy a riporter ennek ellenére is kétkedő maradt, mint ezt ri­portjának címe is tükrözte: „Drága tányérok”. Az AWACS-ügylet sorsa egyébként egy sor határidő lejárta után végképp még most sem dőlt el, de pers­pektívái sem teljesen világo. sak: az NSZK-ban a „Leo- ügylet” keserű szájízt okozott, Anglia pedig önállósította magát, és Nimród néven sa­ját riasztórendszert épített ki. Ráadásul az amerikai kongresszus egyelőre még nem mondott igent egy má­sik tervezett ügyletre: arra, hogy Iránnak adjanak el öt ilyen repülőgépet. Az elmúlt években ment végbe az olajárak nagymér­tékű emelkedése, és a felhal­mozódott petrodollár-milli- árdok a Perzsa-öböl övezetét tették a legnagyobb távlatú piaccá. Ettől értékelődtek fel a Perzsa-öböl térségei. Sza- úd-Arábiáról, ahol az egy la­kosra jutó hadianyag meny- nyisége nagyobb, mint a vi­lágon bárhol, 1978 márciusá­ban így írt az amerikai Newsweek: „Sok milliárd dolláros költségvetéssel kezdődött meg a szaúdi hadsereg kiépítése 1980-ra. Katonai komplexu­mok épülnek az ország min­den vidékén. Haditengerésze­ti támaszpontokat építenek a Vörös-tengeren és a Per­zsa-öbölben, egy új légibá­zist Tabukban, északkeleten, és a modern fegyverzet im­ponáló áradata érkezik a szaúdi sivatagban. Két Lig­htning típusú gépekből álló repülőszázad, két F 5-század, Hawk-rakétarendszer, Side, winder és Maverick levegő­levegő típusú rakéták, mo­dern harckocsik és tüzérség van a szaúdi arzenálban. A működő katonai gépezetet kiegészíti egy 10 milliárd dolláros harcászati rakéta, gyár Rijadh közelében, vala­mint az amerikai gyártmá­nyú F 15-ösök.” Az amerikai fegyverzet fő vásárlóinak sorrendjét 1976- ban e táblázat szemlélteti: millió dollárban Szaúd-Arábia 2502,5 Irán 1301,3 Izrael 919,5 Dél-Korea 625,9 Svájc 454,7 Jordánia 436,1 Ausztrália 411,9 NSZK 194,2 Tajvan 193,0 Jemen 138,5 Kuvait 130,6 Marokkó 120,8 A fegyverszállítások dina­mikája, azok mennyisége és „földrajza” mindig szorosan összefüggött a világhelyzet, tel és az amerikai vezető kö­rök érdekeivel is. A hideg­háború éveiben az amerikai exportőrök fő figyelme Nyu­gat-Európa, legközelebbi NA- TO-szövetségeseik felé for­dult. Ezekben az esztendők­ben alakították ki a fegyve­res erő és fegyverzet Euró­pában példátlan méretű kon­centrációját a Szovjetunió és a többi szocialista ország ha­tárain. A vietnami háború éveiben az amerikai hadi­anyagexport fele Délkelet- Ázsiába került. A hetvenes években pedig, mint láttuk, a fegyverzet legnagyobb tö­megének a Közel-Kelet és a Perzsa-öböl térsége a rendel­tetési helye. Mi az, ami aggodalmat kelt az amerikai vezető körök egy részében is? Némi leegysze­rűsítéssel: annak felismerése, hogy rövid távú fegyverel­adási politika — olyan dip­lomáciával párosulva, amely­nek vezérszólamát a Penta­gon adja meg — nehezen előre látható következmé­nyekhez vezet. Például az Egyiptom felé végrehajtott nyitás, az arab országok irányában folytál tott amerikai politika azt fel­tételezné, hogy Izrael — Washington alapvető szövet­ségese e térségben — tanú­sítson az eddiginél valami­vel nagyobb rugalmasságot. Még néhány éve Washington bizonyos is volt abban, hogy — mint Izrael vezető hadi- szállítója — minden emel­tyűvel rendelkezik, hogy Tel Avivot megfelelően „beprog­ramozza”. A jelek szerint ez ma nem is olyan egyszerű: néha „a farok csóválja a ku­tyát”. Vajon miért? Az Izra- el-párti lobby igen nagy erő az Egyesült Államokban — de nem nagyobb, mint né­hány esztendeje. Akkor hát mi változott? Egy szovjet ka­tonai szakértő a moszkvai Novoje Vremja hasábjain ezt így sommázta: az amerikai haditechnika olyan mennyi­ségben áramlott Izraelbe, s az Egyesült Államok olyan saját hadiipar kiépítését se. gítette ott elő, hogy Tel Avív immár azzal kérkedhet, egy­másfél évig még azt is ki­bírná, ha az amerikaiak ne­tán nem szállítanának fegy­vert. (Következik: Az export nem csökken)

Next

/
Thumbnails
Contents