Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-09 / 83. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. április 9. KÉPZŐMŰVÉSZET A modern művészetről 2. A források Volt idő, amikor korunk művészete a menekülés művészetének látszott. Az impresszionisták lírai hangulatokba menekültek, a szimbolisták jelképek, a zeneiség bódulatába, mások a primitív népek közé (Gauguin Tahitire) vagy éppen a bohóc álarcát vették magukra, mint a dadaisták. Valameny- nyi művészi megmozdulás új táplálékot keresett. Egyik a népművészet tiszta forrásai felé indult, másik az elesett emberért emelte fel a szavát, a harmadik visszanyúlt az archaikus korok szemléletéig, vagy éppen a valóságon túli valósághoz, amit szürrealizmusnak nevezett. Foglalkoztatta a művészetet a gyermek, a gép, a tárgyak, a néger művészet, a keleti művészetek, a természet rejtett arca, a sejtek rendszere, a groteszk ellentétek, az alapformákban rejlő szerves egység, a dolgok mozgásban való ábrázolása (fu turizmus), s nem utolsósorban a társadalom forradalmian új mozdulatai (szocialista realizmus). A múlt művészetében is találkozunk a gyermekkel vagy tárgyakkal, vagy éppen olyan alapelemekre bontott képpel, mint a kubistáknál, de most hangsúlyt kapnak, most a tartalom művészi kifejező módszerré is válik. Átvéve a gyermekrajzok egysíkú láttatását, a perspektíva nélküli naív művészet mellérendelő szemléletét, a néger művészetnek a test egyes elemeit szinte aránytalanul felnagyító expresszív formáját, népvándorlás kori művészetek vagy éppen a barlangfestészet kedves esetlenségeit, gépi elemek képi vagy szobrászati elemekké alakítását. Az új tartalom tehát új formákat teremt. De az új anyagok is behatolnak, új művészi eljárások keletkeznek. A szinte egyeduralkodó lenvászon, tempera, olaj mellett megjelenik a farostlemez, különböző szintetikus anyagok, de a kollázsokban a papír, a dugó, a textília is. Ezek a művészeteken kívül rekedt anyagok máról holnapra a képek témái, hordozói lesznek, s napjaink szobrászatában a plexiüveg vagy különböző műanyagok is részt kérnek, teljes művészi hitellel. Amihez a régi, klasszikus és máig megszokott szabályok elégtelennek bizonyultak, ezt korunk művészete megbontja, új értékeket teremt. A verset nem rímelteti, ritmusát a természetes beszédhez igazítja, a kép témáját nem a középponthoz szerkeszti, emberi alakok helyébe természeti formákat mintáz, üregekkel töri át a felületet, s ezeknek a negatív formáknak térképző szerepet ad, a zenében új összhangzatot teremt. Ne kívánjuk egy rendezetlen, zűrzavaros, egy felbomló régi világtól s egy bontakozó újtól, hogy klasszikus, kiérlelt, kikristályosodott, megcsontosodott művészi formái, törvényei legyenek. Sokan féltették az új művészetet attól, hogy elemberábrázolásra, az ember emberi formáinak a megfogalmazására, a rendre, a látható világban megtalálható harmóniára. Ehhez természetesen ilyenné kell formálódnia a világnak is, mint ahogy sok jó tünetnek tanúi lehetünk. Közben azonban az a művészet, amit megvetettek, kigúnyoltak: klasszikussá érett. Zolát elbocsátották újságírói állásából, mert megvédte az impresszionista Manet „Reggeli a szabadban” című képét 1863-ban. Az első nagy tanulmánynak Henri Moore- ról, 1961-ben nehezen akadt Henri Moore: Király és királynő telenedik. Akkor, ha nem ábrázolta fejétől a talpáig az embert, még nem vált feltétlenül embertelenné. Az embertelenség inkább fenyeget a brutalitás, az ököljog, a bomlás, a rút eszményesítése felől. De figyeljük meg, hogy a középkori barbárságra figyelmeztető jelek mellett mennyivel inkább azok az alkotások válnak ki, melyek a humánumot hirdetik. Nem véletlen az, hogy egyre nagyobb igény van a figurális közlője. A következő évben kiállítást rendeztek tőle, s ma már minden második fiatal szobrász követője. S ez nem zárja ki azt, hogy bejárva a modern művészet labirintusát, ne álljak meg ismét, mint gyermekkoromban áhítattal és csodálattal Munkácsy, Pa- ál László, Mednyánszky, Fe- renczy Károly, Szinyei Mer- se Pál előtt. Koczogh Ákos Csuka Zoltánnak nemcsak a köz-, hanem a magán- könyvtárak polcain is rendre ott sorjáznak önálló költői művei. Ismertek irodalom- történeti tárgyú tanulmányai és közkézen forognak a még remélhetően korántsem teljes életműből nem kis hányaddal részesülő műfordításai is. Aki e lezáratlanságában is kivételesen gazdag életműnek akár csak egy-egy fejezetét is ismeri, külön-külön is nagy értékeket képviselő voltuk miatt hajlamos egyoldalúan csupán egyiknek vagy másiknak tekinteni Csuka Zoltánt. Igaz ugyan, hogy az ő tolmácsolásában jutnak el hozzánk Ivó Andric és Miroslav Krleza művei, de egyben az is igaz, hogy ő írta meg Jugoszlávia népeinek irodalom- történetét, s vagy húsz köFILMJÉGYZET K. 0. Rényi Tamás új filmjének ökölvívók a főszereplői. Méghozzá úgynevezett „nagymenők”, akik úgy érzik, elsősorban a sport faragott belőlük embert. Egyikük — Vörös Jóska — folyton a dicsőség fényében sütkérezik, olimpiai bajnok, örökös első, a másik pedig, Csüngi, a rokonszenves és tehetséges rivális, a bérelt második hely tulajdonosa. Kettejük emberi kapcsolata és sportvetélkedése áll a történet középpontjában — méghozzá úgy, hogy a K. O. természetesen nemcsak a ring világát hozza közel a nézőkhöz, hanem általános gondolati mondanivalót is hordoz. A sporttémájú játékfilmek mindig hálás álapanyagot biztosítanak a filmalkotók számára. Több okból. Egyrészt azért, mert a futball vagy bármilyen más sportág versenyeinek atmoszférája nagyon széles nézőréteg érdeklődését váltja ki, másrészt a drámai lehetőségek kiaknázásának lehetősége miatt (nyilvánvaló, hogy a győzelem és a vereség, a siker és a bukás érdekes konfliktus-szituációt hordoz magában). Nálunk is vannak — bár eléggé szerény művészi színvonalú — hagyományok. A CIVIL A PÁLYÁN — az ötvenes évek emlékezetes sikerű mozidarabja — a megboldogult MHK-mozgalom népszerűsítésének szándékával készült, a NEHÉZ KESZTYŰK egy kivételes képességű ökölvívó portréját, sajátmagával és a körülményekkel folytatott birkózását mutatta meg. A K. O. rendezője, Rényi Tamás igyekezett túllépni ezeken az eléggé illusztratív tradíciókon. Mozgalmasabb társadalmi hátteret varázsolt a Jóska—Csüngi vetélkedés köré, színesebb tanulmányt vázolt fel az ökölvívás kissé misztifikált légköréről és olyan eszmei summát is megkísérelt megfogalmazni, mely úgyszólván független a szorító izgalmas eseményeitől. Vörös Jóska és Csüngi nem ellenségek, hanem ellenfelek. Gyerekkori barátok, akik — noha vérre menő küzdelmet folytatnak egymással — csak a kötelek között ütnek, a magánéletben inkább simogatnak. Megindító és emberi ez a vonzalom, afféle példázatnak is tekinthető, hiszen a fair play ilyen szinten — ez még a kívülálló számára is köztudott — nem mondható általánosan elfotetnyi verset. Ezen felül ő szerkesztette a „Kalangya” című könyvsorozatot, meg jó néhány folyóiratot. Csuka Zoltán író, költő, műfordító, irodalomtörténész, szerkesztő és irodalomszervező egy személyben. Mindehhez sietve teszem hozzá, hogy mindegyik kategóriában elsőrendű. Az „Apostolként küldöttek” közül való. S a magát Ikarus vágyával doppingoló Csuka Zoltán maradéktalanul megfelelt ennek a küldetésnek. Méltán soroljuk hát azok közé, „kik kimozdítani jöttek / a kátyúba zökkent embert”. Ennek a nemes küldetésnek megindítóan szép dokumentuma az öt és fél évtizednyi költői termést vizsgára bocsátó Csuka Zoltán antológiája. Most láthatjuk csak igazán a lírikus Csuka Zoltánt eredeti nagyságában. Az „Az idő mérlegén” jóvoltából tanúi lehetünk a művész költői fejlődésének is. Annak a gadott normának. Rényi a családi kapcsolatokat is felhasználja lélektani motivációként: a sporthoz közelálló vagy a mérkőzésekből csak a felszín mozgását érzékelő hozzátartozók szeizmográfként reagálnak arra, ami a K. O. meséjében annyira lényeges csatározás részeseinek belső világában lejátszódik. Legmarkánsabb a Fater — az egykori ökölvívó-híresség, Csüngi apja — karaktere. Az öreg motoros éppen súlyos betegséggel viaskodik, megoperáltatását attól teszi függővé, hogy fia győz-e az egyelőre nagy előnnyel vezető bajnok ellen. Ez az elhatározás nem nagyon meggyőző, logikája sántít, maga a figura azonban vérbő, élethű, igaz. Sokan őrzik magukban így és ennyi fanatizmussal a „tüzet”. Vázlatosságuk ellenére is jók a família további jellemei, egy- egy tipikus magatartásforma hordozói. Kevésbé meggyőző a feleségek ábrázolása. Láthatunk egy harmonikus és egy szétesőben levő férfinő viszonyt (Csunginak „szerencséje” van az asszonnyal, Vörös Jóska viszont képtelen egy nyelven beszélni feleségével, akinek az a legnagyobb „bűne”, hogy férjét le akarja beszélni a bokszolásról). Hamisítatlanul eredeti és dicséretesen hiteles ? sportmiliő megjelenítése. Az edző, Kaja bácsi kicsit idealizált, de minden mozdulata és gesztusa emberi, életismerete fantasztikusan gazdag, humora pompás. Kitűnő a háttérben felbukkanó sporttársak, a viccelődésre és a vagánykodásra minden pillanatban kész, de a rangos teljesítmény érdekében áldozat- vállalásra is hajlandó „nehéz fiúk” jellemzése. És ami a K. O. mondanivalójának lényegét illeti — ez az egyébként pontosan felvázolt és a végkifejletben kibontakozó drámai helyzet ugyancsak a mindennapokból ellesett és sokféle közegben érvényes tanulság is tanulságos. Mi több: elgondolkodtató. Kritikai éle van s mint említettem, nem csak az ökölvívás vagy a sport szféráira vonatkoztatható. Mi játszódik le a film végén? Egy rendkívül bravúrosan fényképezett ökölvívó-mérkőzés (Zsombolyai János felvételeit sport- híradó-operatőrök is büszkén vállalhatnák), mely egy fanyar-keserű ellen happy end felé tereli a történéseket. Csüngi mindent egy lapra tesz fel. Becsületesen készül folyamatnak, melynek révén az avantgarde és az izmusok túlfűtött hangulatától eljutott a szocialista realizmushoz. A különféle költői alkotások egymásmellettiségében bámuljuk csak igazán azt, hogy nála milyen jól megfér egymás mellett a modernség és a hagyomány, a magyarság és az egyetemesség, a tehetség és az akarás, a merész hangvétel és a poézis iránti alázat, az erkölcsi bátorság és a finom mívű lírai- ság. A versek együttes jelenléte világít rá csak igazán arra, hogy költőjük milyen egyformán biztos kézzel bánik a kötött és a szabad versformákkal. A begyűjtött verstermés mérlegre tétele közben jut érvényre igazán Csuka Zoltánnak az a vonása, mely olyan emberfeletti erőt adott neki szükség esetén az „egyre pokolibb útvesztők” elleni küzdelemhez. A mozaikok e szigorú egymásmellettiségében válik plasztikussá az a kép, amely megmutatja, hogy a döntőre, ahol Vörös Jóskával kell összemérnie tudását. Ahogy mondani szokás: a fiatalabb Csüngi a felszálló ágban van, az idősebb Jóska a leszállóban. A kötelek között minden kétséget kizáróan Csüngi diadalmaskodik. A pontozók másként vélekednek. Sajnos, előfordul ilyesmi: a tekintély, a hírnév néha behozhatatlan előnyt jelent, a bírák szinte oda se figyelnek, vagy ha igen, ideológiát kovácsolnak abból, hogy védencük teljesítményéről felsőfokokban nyilatkozzanak, s közhelyekkel üssék el az igazi győztest a megszolgált babértól. Hogy is mondja a főcím alatt felhangzó dal? Az első pofon a legnagyobb, a többit aztán megszokod... A K. O. egyértelműen bizonyítja a hamis szemlélet elfogadhatatlanságát. Megértjük az ifjú bokszoló elkeseredését és még az edzőnek is igazat kell adnunk, aki a győzelem feltételének a másik agyon- verését tartja. Rényi legfőbb érdeme, hogy mert — és tudott! — populáris eszközökkel filmet készíteni, s közben szinte egy pillanatra sem szállította alacsonyra a mércét. A film derűs pillanatokban bővelkedik, levegője van, egyáltalán nem érezni rajta a sporttémájú művekben sokszor zavaró „belterjességet”. Tartalmas szórakozás tehát a K. Ó. és ezt — a már említett rendezői és operatőri erényeken kívül — a kiválóan alakító színészeknek köszönhetjük. Cserhalmi György, Juhász Jácint, Inke László és Ben- cze Ferenc egyaránt hitelesen formálja meg szerepét: nagy részük van abban, hogy a közönség együtt él a hősökkel és elfogadja a meditációra való felhívást. Mert a film erre is vállalkozik. Nemcsak vagy nem elsősorban az első vagy második helyről és az ezzel járó dicsőségről van szó, hanem arról is, hogyan alakítsuk elveinket, miképpen tartsuk be a sportszerűség szabályait s milyen módon viseljük el, ha netán igazságtalanul lepontoznak bennünket... Veress József költőnk annak idején, a háborús készülődés bolondórájában is megtalálta az utat az „egyre kevesbedő józanokhoz”. Az antológia zárt rendszeréből egyértelműen kiviláglik, hogy Csuka Zoltán abban a „szélkakasi korban” is a megcsúfolt, a meggyalázott élet mellett tett hitet. Erre apellálva fordult az emberi értelemhez, s követelte teli torokkal a „zöld asztalok mellett ülő őrültek” megfékezését: „Jajongjatok és figyelmeztessetek, / szavatok vészhangja repülje körül a földet, / kongassátok a veszélyt, egyre kevesbedő józanok, / zörgessetek és sírjatok, / ma még tiétek a pusztulásra ítélt élet, / még tán jöhet a mindent egybekapcsoló értelem / a halál egyre közelgő tömegőrülete helyett”. Ezek után a biográfus hűségével kalauzoló Czine Mihály értő bevezető tanulmánya nélkül is érezzük: Csuka Zoltán hitvallása, egész költészete a szocializmus és a béke melletti egyetlen nagy kiáltás. A közel hat évtizedet felölelő költészetének válogatott anyagát tartalmazó kötetét a közösség ügye iránti ilyetén elkötelezettség fogja egységbe. T. S. A mérleg nyelve Csuka Zoltán: Az idő mérlegén. Magvető Kiadó. KM Hézső Ferenc: Tisztelet a hősöknek.
